29éves vagyok párom 32éves és van egy 15éves lánya.
8éve vált el , azóta volt több kapcsolata de egyik sem ilyen hosszú mint velem
1év 1 hónapja vagyunk együtt párommal. első bő 2hónap gyönyörű volt igazi lángoló szerelem , mindennel fűszerezve, majd jött egy bizonytalan rész az ő oldaláról nem tudta mit is akar és inkább eldobott.. én nem tudtam ebbe belenyugodni, már már lelkibeteg lettem, nem ettem stb.
elhatároztam kerül amibe kerül vissza szerzem és 2hónap küzdés után lassan helyre állt minden azóta is boldog harmónikus párkapcsolatban élünk megismert a családja a lánya mindenki szeret, elfogad, és én is őket, nálunk is mindenki szereti, olyannyira jól alakulunk hogy elkezdtünk házakat nézni, régebben mondta a küzdésemnek kitartásomnak köszönhető hogy ma is együtt vagyunk.
persze nem kifelejtendő tervezzük a közös egy hetes nyaralásunkat, családtagokkal együtt. nagyon sok mindent megbeszélünk, hol személyesen hol írásban de amit kell elmondjuk egymásnak, hisz szerintem egy kapcsolat alapja a sok-sok komunikáció.
egy gond van azért ebben a boldog párkapcsolatban is, mégpedig nem biztos hogy szeretne második gyereket , munkahelyén meg gyakran kérdezik mondják, hogy pasid fiatalabb tuti akar még babát majd tőled, illetve kérdezik nem e lesz második baba, továbbá van e párod stb, átlagos munkahelyi kiváncsi csajos kérdések amivel nincs is semmi baj. de párom mondja ezt hogy gyakran halja, szembesül vele ez így neki kellemetlen, végig gondol azon hogy kérdezik és ő nem akar már babát, akkor összeszorul a szíve hogy nekem nem lesz saját gyerekem, erre elmult 2-3hónapban mondta jobb lenne néznék magamnak egy másik nőt, de elmondtam neki nekem nem kell másik nő! én így fogadom el , most és jövőben is. ez a gondunk , amit nem szeretnék hogy kapcsolatunkba kerüljön!

Lehetséges egy közös otthon megoldaná ezt a gondot, de sajnos még anyagilag nem állok ott, kellene kicsi idő még.
Mondom neki mindig hogy a boldogságot nem adják soha sem ingyen, mindig meg kell küzdeni érte, olykor fájdalmas is ez.

Kérem adjanak tanácsot, segítsenek, nem szeretném elvesziteni se most se később!

29éves vagyok párom 32éves és van egy 15éves lánya.
8éve vált el , azóta volt több kapcsolata de egyik sem ilyen hosszú mint velem
1év 1 hónapja vagyunk együtt párommal. első bő 2hónap gyönyörű volt igazi lángoló szerelem , mindennel fűszerezve, majd jött egy bizonytalan rész az ő oldaláról nem tudta mit is akar és inkább eldobott.. én nem tudtam ebbe belenyugodni, már már lelkibeteg lettem, nem ettem stb.
elhatároztam kerül amibe kerül vissza szerzem és 2hónap küzdés után lassan helyre állt minden azóta is boldog harmónikus párkapcsolatban élünk megismert a családja a lánya mindenki szeret, elfogad, és én is őket, nálunk is mindenki szereti, olyannyira jól alakulunk hogy elkezdtünk házakat nézni, régebben mondta a küzdésemnek kitartásomnak köszönhető hogy ma is együtt vagyunk.
persze nem kifelejtendő tervezzük a közös egy hetes nyaralásunkat, családtagokkal együtt. nagyon sok mindent megbeszélünk, hol személyesen hol írásban de amit kell elmondjuk egymásnak, hisz szerintem egy kapcsolat alapja a sok-sok komunikáció.
egy gond van azért ebben a boldog párkapcsolatban is, mégpedig nem biztos hogy szeretne második gyereket , munkahelyén meg gyakran kérdezik mondják, hogy pasid fiatalabb tuti akar még babát majd tőled, illetve kérdezik nem e lesz második baba, továbbá van e párod stb, átlagos munkahelyi kiváncsi csajos kérdések amivel nincs is semmi baj. de párom mondja ezt hogy gyakran halja, szembesül vele ez így neki kellemetlen, végig gondol azon hogy kérdezik és ő nem akar már babát, akkor összeszorul a szíve hogy nekem nem lesz saját gyerekem, erre elmult 2-3hónapban mondta jobb lenne néznék magamnak egy másik nőt, de elmondtam neki nekem nem kell másik nő! én így fogadom el , most és jövőben is. ez a gondunk , amit nem szeretnék hogy kapcsolatunkba kerüljön!

Lehetséges egy közös otthon megoldaná ezt a gondot, de sajnos még anyagilag nem állok ott, kellene kicsi idő még.
Mondom neki mindig hogy a boldogságot nem adják soha sem ingyen, mindig meg kell küzdeni érte, olykor fájdalmas is ez.

Kérem adjanak tanácsot, segítsenek, nem szeretném elvesziteni se most se később!

Üdv!
Balas Norbert vagyok.
Van egy kis probléma a párkapcsolatomban.
A probléma a következő: nem tudom elfogadni a párom múltját, pontosabban azt amit tett/ tettek vele az előző barátai/ amit ő megengedett, megtett nekik (itt a szexuális dolgokra gondolok)..
Lehet azért van ez, mert nekem ő volt az első és neki én vagyok a 11. ?
Mit tegyek, hogy képes legyek elfogadni a múltját?
Már jó ideje együtt vagyunk de még ennek ellenére se tudom a múltján túltenni magam..
Tényleg szeretem őt de ennek ellenére mikor eszembe jutnak ezek a dolgok rosszul leszek, nem tudom mit tegyek, egyszerűen az őrületbe kerget..
Válaszát és segítségét előre is köszönöm!

További szép napot!

U.i. 21 éves vagyok

Üdv!
Norbert vagyok.
Van egy kis probléma a párkapcsolatomban.
A probléma a következő: nem tudom elfogadni a párom múltját, pontosabban azt amit tett/ tettek vele az előző barátai/ amit ő megengedett, megtett nekik (itt a szexuális dolgokra gondolok)..
Lehet azért van ez, mert nekem ő volt az első és neki én vagyok a 11. ?
Mit tegyek, hogy képes legyek elfogadni a múltját?
Már jó ideje együtt vagyunk de még ennek ellenére se tudom a múltján túltenni magam..
Tényleg szeretem őt de ennek ellenére mikor eszembe jutnak ezek a dolgok rosszul leszek, nem tudom mit tegyek, egyszerűen az őrületbe kerget..
Válaszát és segítségét előre is köszönöm!

További szép napot!

U.i. 21 éves vagyok

Tisztelt Doktornő
Másfél éve vagyok együtt a párommal ,sajna neki van egy női barátja már előttem is ismerték egymást .Evvel nem is lenne gond bár részemről nem hiszek egy ilyen barátságban.Összeismerkedésünk után nem sokkal rossz érzések és furcsa dolgok történtek a kapcsolatunkba mindig telefonon logót .Volt egy olyan érzésem hogy félre lépett.És a gyanúm beigazolódott.Megtaláltam a telefonjába amit bár ne is láttam volna szexuális kapcsolatuk volt.Próbáltam megbeszélni és megmenteni a kapcsolatot és adtam neki még egy esélyt.Annak ellenére hogy telefonbeszélgetésük megmaradt és a hölgy több mint 10 évvel idősebb a páromnál.Azt hittem rendbe jött minden de továbbra tartják a kapcsolatot keresik titokba mikor tudnak kapcsolatba lépni egymással.Bizonytalan vagyok mikor nem jön időbe haza különmenni nem tudok tőle mert sem anyagilag sem máshogy nincs esélyem.Ő azt mondja szeret de nincs felé meg a bizalom mert az egész kapcsolat tele van hazugsággal becsapással az ő részéről.Ha nincs meg a bizalom őszinteség egy kapcsolatba a másik fél mindig csak szenved jómagam.Kérném segítségét hogy lehetne megoldani mert nem vezetett a megbeszélésünk se csak ideig óráig megoldásra.Előre is köszönöm válaszát.

Kedves Segítők!
Azért írok most ide, mert jelen pillanatban nem tudok mar mit kezdeni a gondolotaimmal.
Az a problemam, hogy bizalmatlan vagyok. A fejem tele van ketelyekkel, legyartom magamnak fejben hogy a parom mit csinal kivel van. Meg ha valoszinukeg semmi koze a valosaghoz. Az elején. Aztan mar elkepzelheto hogy el kezd mas utan nezni. Folyamatosan feltekeny vagyok, nem hiszem el hogy o engem szeret es csak engem. Pedig a jelenlegi parom a vilagon mindent megadott amire egy kapcsolatban szukseg van soha nem tudtam elkepzelni hogy valakitol ennyi szeretetet es odafigyelest kapjak mint tole. Ha fazom hiaba van rajtam kabat sal, o ideadja az o kabatjat es marad poloban csak en ne fazzak. Volt egy balesetunk, semmi massal nem foglalkozott csak hogy en hogy vagyok hogy en jol legyek es a lelkem semennyire se seruljon.. Viragokat vett csak ugy mert szereti latni hogy oszinten orulok neki. Hajnal 2kor nekiallt fozni hogy mire hazaerek a munkabol legyen mit ennem. Es neg nagyon sok mas amit ertem tesz hogy boldognak lasson. Es en megis ketelkedem, en magam sem tudom hogy miért es annyira probalok ellene tenni, megnyugtatni magam hogy dehat szeret bizonyit, nem olyan mint az elozo parjaim voltak akik kb semmibe se neztek. Es annyit feltekenykedtem mar es csunyabbnal sertobb dolgokat vagtam a fejehez amitol érthetően besokallt. Sokszor dobalok targyakat csak hogy a feszultsegem levezessem. Az utobbi ket hetben azt erzem hogy a figyelme irantam viszont tompult. Kevesebbet keres, kevesebbszer probal ugybboldogga tenni mint az elott. Ez persze lehet a a munkaja miatt is, de az is hogy besokallt. Sajnos mar lehet tul keso segitseget kernem mert lehet vegleg el fogom most vesziteni, par napja volt egy csunya veszekedesunk nagyon megbantottam szandekosan, o itthagyott, azota ugyan beszeltunk azt mondta hogy meg mindig szeret es nem szeretne szakitani, szeretne folytatni, de szerinte mar sosem lesz olyan mint azelott amikor a rozsaszin kodos szerelmünket éltük. Mit tegyek hogy levetkozzem ezt az orokos bizalmatlansagot es ketelkedest? Hogyan legyek urra a gondolataimon es az indulataimon? Hogyan tudom neki bebizonyitani hogy igenis meg tudok valtozni es jo ember tudok lenni? Mert mar az elso perctol annyira biztosak voltunj benne hogy minket egymasnak teremtettek, hogy sosem volt kerdes hogy kozos jovonk lesz… Kerem segitsenek. Köszönöm.

Kedves Ittlévők!
Sokszor elboritja valami az agyam, jonnek a rossz megbetegito gondolatok, csapkodok, dobalok, kiabalok, szandekosan sertek meg masokat. Azt erzem hogy semmi sem jon ossze, bar tudom hogy rengeteg dolog van amiert halas lehetek, es minden alkalommal mikor eldobok valamit vagy belerugok pl a szekrenybe vagy a kanapeba, elont a bűntudat es a gondolat hogy megerdemelnem hogy a jó Isten elvegye tolem mert nem becsulom meg. Neha annyira pattanasig feszulnek az idegeim hogy ha pl valaki nem halad elottem az uton, meg tudnam utni. Jo persze ilyet soha nem tennek, mert o nem tehet arrol hogy en nem vagyok rendben, csak mar az se normalis hogy ilyet erzek. Itthon viszont kitomblom magam, szettepem, osszegyurom, osszetorom, elhajigalom a dolgaimat. Mit tegyek hogy kezelni tudjam ezeket az indulatokat?

Kedves Segítő!
Azert irok mert semmi onbizalmam, nem tudom meglatni magamban azt, hogy miert lehetek en valakinek a tokeletes par, a tokeletes lany, akinek nem kell mas, nem kell jobb. Mindig kevésnek erzem magam, es azt hiszem hogy biztos mast keres mert en nem vagyok eleg, meg vannak tolem sokkal jobbak meg szebbek, akkor miert maradna meg nalam.. es ez tonkretesz engem es a kornyezetem is. Ezaltal nem akarok tarsasagba se menni, ha ritkan el is megyeky inkabb csak meghuzodom a hatterben, hallgatom ahogy masok beszelgetnek, de en nem szeretek megnyilvanulni. Regebben is voltak gatlasaim es mindig is keves volt az onbizalmam, igazabol sosem hittem magamban ezt a gimnaziumi osztalyfonokom mondta el erettsegi utan 1 evvel. Pedig en akkor meg nem ereztem hogy ennyire nagy a baj. Mist viszont erzem hogy oriasi problema ez. Hogyan tudom ezt növelni hogy elhiggyem azt hogy igenis en jo vagyok?! Hogyan higgyek onmagamban? Hogy hinni tudjak masokban is..

Üdvözlöm. Én azzal a problémával fordulók önhöz , hogy egy ideje (több hónapja ) lehangolt vagyok , céltalan, életunt és önbizalom hiányba szenvedek . Semmi örömet nem találok az életben. Fizikai fájdalmaim is vannak pl :hátgerinc fájdalom stb. Éjjelente arra ébredek hogy szakad rólam a víz és remegek. Évek óta altatóval alszom (0,5 helex és valdoxan 0,25 ). 2016 ban kirúgtak a munkahelyemről, mert én ostoba oda adtam üzemorvosnak a pszichiáter szakvéleményét, és azokkal a gyógyszerekkel nem engedtek dolgozni. Elhelyezkedni utána sem tudtam .Tavaly augusztusban külföldre költöztem férjem után, aki már 7 éve kint él ,27 éve vagyunk házasok. Én nem tudom a nyelvet és barátaim sincsenek akivel beszélhetnék.Valamint egy kieső kis helyen van a ház is ahol még szomszédok sincsenek .Párom hétfőn hajnalban elmegy és vagy csütörtökön vagy
pénteken este ér vissza telefonon beszélünk napi max 30
percet. Itt hiába vagyok biztosítva és hiába van tb által támogatott pszichológus mivel nem tudom a nyelvet és már attól rettegek hogy ha valami történik senki nem tud segíteni, sokszor csak ülök és nézek ki a üresen a fejemből rettegve mindentől. Próbálom a nyelvet tanulni, de olyan gyomor görcsöm van ha belegondolok hogy 2000 km van köztem és a hazám között hogy nem megy, hallgatom ,mondom a szavakat és nem rögzülnek.Párom nem szeretne már haza költözni . Itt pedig fölöslegesnek érzem magam úgy hogy nincs munkám és a napokat a 4 fal között töltöm teljesen egyedül.
Gyerekek odahaza vannak 23 és 26 évesek.
Nem tudom mi tévő legyek, Válaszát előre is köszönöm!

Szép napot! A pàrommal 3 éve vagyunk együtt. Ö 19 evvel idösebb nàlam, elvált, van 2 szèp gyereke. A kapcsolatunk elejen (kb az elsö másfèl evben) minden teljesen vagy inkabb tul tökèletes volt. Mesèbe illö volt, mindent megtett értem, èrtünk, hogy ez tényleg örök legyen. Jelenleg ugy vagyunk, hogy sehogy. Masfèl ève tonkre ment minden. Többször lebuktattam, hogy fèlre kacsint, egyszer egy kamu oldallal randira hivtam, és ö leirta hogy együtt van egy fiatal lànnyal (velem) De abszolut nem szerelmes belè… Simán elment volna egy gyors szexre, de aztan mondtam neki hogy végig velem beszèlt és minden szóval darabokra törte a szivem.. Aztàn termèszetesen kimosta magát, hogy nem gondolta komolyan stb… Aztàn kibekultunk.. Lassan egy eve tervezünk közös gyereket. De nincs köztünk semmi. Hetente jàr haza De abszolut nem kíván. Ez nagyon règ òta igy megy. Havonta kb 2 szer vagyunk ugy együtt.. Volt amikor 4 honap utàn jött haza külföldröl, de akkor sem kívánt még sokaig. Nem értem. Regen sosem tudott mellèm fekudni egy simogatas vagy puszi nèlkül.. De most…. Jelenleg lakast vàsàroltunk, közös eletet tervezunk. De èn arra gondolok hogy neki csak egy biztos Pontra van szüksège hiszen 43 évesen màr nem nagyon ugràl az ember. Rengeteg szerintem próbàltam beszelni az erzeseimrol, de folyton kiabal velem, sosem szolhatok semmit. Most már ott tartunk, hogy bezarkozok a szobába és nem szólok semmit. Nèha màr nyugtatot Kell bevennem hogyan tudjak pihenni. Èszre sem vesz. Sajnos nagyon nagyon szeretem öt és nem tudnèk nèlküle èlni. Ugy érzem pup vagyok a hátán. Arra szeretnék vàlaszt kapni hogy mit tegyek most?

Kedves Pergel-Száraz Cintia
Magyarok vannak, csak több 100 km re, Franciaország nagy ország és mi a másik végén vagyunk. Próbálkoztam magyar pszichológus keresésével, de sajnos nem találtam.

Szép napot! A pàrommal 3 éve vagyunk együtt. Ö 19 evvel idösebb nàlam, elvált, van 2 szèp gyereke. A kapcsolatunk elejen (kb az elsö másfèl evben) minden teljesen vagy inkabb tul tökèletes volt. Mesèbe illö volt, mindent megtett értem, èrtünk, hogy ez tényleg örök legyen. Jelenleg ugy vagyunk, hogy sehogy. Masfèl ève tonkre ment minden. Többször lebuktattam, hogy fèlre kacsint, egyszer egy kamu oldallal randira hivtam, és ö leirta hogy együtt van egy fiatal lànnyal (velem) De abszolut nem szerelmes belè… Simán elment volna egy gyors szexre, de aztan mondtam neki hogy végig velem beszèlt és minden szóval darabokra törte a szivem.. Aztàn termèszetesen kimosta magát, hogy nem gondolta komolyan stb… Aztàn kibekultunk.. Lassan egy eve tervezünk közös gyereket. De nincs köztünk semmi. Hetente jàr haza De abszolut nem kíván. Ez nagyon règ òta igy megy. Havonta kb 2 szer vagyunk ugy együtt.. Volt amikor 4 honap utàn jött haza külföldröl, de akkor sem kívánt még sokaig. Nem értem. Regen sosem tudott mellèm fekudni egy simogatas vagy puszi nèlkül.. De most…. Jelenleg lakast vàsàroltunk, közös eletet tervezunk. De èn arra gondolok hogy neki csak egy biztos Pontra van szüksège hiszen 43 évesen màr nem nagyon ugràl az ember. Rengeteg szerintem próbàltam beszelni az erzeseimrol, de folyton kiabal velem, sosem szolhatok semmit. Most már ott tartunk, hogy bezarkozok a szobába és nem szólok semmit. Nèha màr nyugtatot Kell bevennem hogyan tudjak pihenni. Èszre sem vesz. Sajnos nagyon nagyon szeretem öt és nem tudnèk nèlküle èlni. Ugy érzem pup vagyok a hátán. Arra szeretnék vàlaszt kapni hogy mit tegyek most?

Kedves Doktornő!

Segítségét, tanácsát szeretném kérni. Van egy nagycsoportos, 6,5 éves kislányom. Apukájával fél éve romlott meg a kapcsolatunk és 3 hónapja élünk külön. (Ő költözött el.)
Szeptembertől iskolás és mindenfelől ezzel sokkolják, hogy így meg úgy viselkedj, meg így meg úgy ne csinálj, mert te már mindjárt iskolás vagy… Főleg apuka szülei, de szerencsére messze laknak, és mára már erőteljesebben lépek fel velük szemben is, hogy fejezzék be a kritikát. Nincs rá szükség.
Viszont az óvónő jelezte, hogy kislányom az oviban sírdogált. Következő nap már testi tüneteket produkált, hogy fáj a füle. Tudtam, hogy csak azért mondhatja, mert nem akar menni oviba. Megbeszéltem vele, és elmondta, hogy otthon akar maradni velem, ezért találta ki.
Viszont nem szeretnék belemenni ebbe a spirálba, hogy otthon maradok vele, mert akkor mindig ezt az eszközt veszi majd elő, ami nem lesz jó irány.
Reggelente úgy kell rólam lefeszíteni, hogy be tudja adni a csoportba. Eddig ilyen nem volt, még kis korában sem. Most viszont már a táncon sem szerepelt a csoporttal. Elkezdett sírni, hogy pisilni kell, nem veszi fel a ruhát, a haját sem lehet úgy ahogy a többieknek. Csak anya öléből nézte a kicsiket.
Nem tudom mitévő legyek. Teljesen tanácstalan vagyok.
Én őszintén, szépen megfogalmazva beszélem meg kislányommal a válást, és hogy apukája szereti. Csak szép szavakat használok, de nem vagyok túlcsorduló sem.
Minden megfeszülésem ellenére megzuhanni látom. Padlón van és nem tudom mi a jó, mit tegyek?
Nem tudok tanácsot kérni ismerőstől, baráttól, szerencsére nincs ilyen cipőben senki.

Köszönöm, ha válaszol és annak nagyon örülni fogok.

Üdvözlettel: Krisztina

Felvilágositana egy pszichológus mit jelent mit jelent az hogy “alkalmazkodás”.?
Bólogatni mindenre, amit a nagy többség mond? Osztálytársaim csúfoltak, lelkileg sanyargattak és nem segitett neki senki. Ha segitettél bűnbak lettél, tehát az alkalmazkodás az, hogy követed és úgymond behódolsz a “falkavezérnek”? alkalmazkodni a környezethez, tehát ha a közösség helyesnek vél, valamit a többség dönt, akkor az egyén jogai érvényüket vesztik? hozzáteszem iskolai zaklatásban nőttem fel, és ott diktatúra volt, a zaklatók voltak az Istenek, az áldozat belé mindenki haraphatott.
Volt a nárcisztikus zaklató aki bármit megtehetett, rögtön támadtak a csatlósai szavakkal. Egy gyerek kórházba került, mert annyira felhúzták, hogy a vérnyomása felment és elájult. és örültek neki hogy kórházba került. Ablakot verték ki. A tanárt is legyőzték és sirva hagyta el az iskolát. Aki nem tetszett nekik kicsinálták. Ez egy középiskolás osztály volt. Én pszichiátriára kerültem a folyamatos napi stressz miatt akkoriban.
Tanárok nem segitettek, nem is tudták hogy mi ez, tanár is csak röhögött.
Pszichológus nem segit, az is a magadért kiállás dumát tolja, meg az alkalmazkodás. Meg a megküzdési stratégiákat. Hát ilyen helyzetben át kell menni másik intézménybe, mit küzdjön az ember egy osztály ellen? Illeszkedjen be és legyen ő is falka tag? hát jó.
szegény kis zaklatók, ők az erősek és csak “gyerekek” és az áldozat a gyenge miért nem áll ki magáért. csoportban mindenki erős.
Erről senkinek nem lehetett beszélni, mert nem veszik komolyan.
De már nem érdekel, eltaposok én is mindenkit aki az utamba áll. Mert ugye a hiba a másik félben van, buta, gyenge,rosszak a szociális kézségei.
Ugye fontos a szociális hatalom. Olyanná váltam, mint akiktől féltem régen. De hát ez egy sikeres út. Csak olyan szintű düh és bosszúvágy van bennem, amit lehetetlen levezetni.
Már nem járok iskolába.

Párkapcsolati bizonytalanságok