Tisztelt Szakértő!

Mar 2.alkalommal vettem eszre hgy a ket eves gyermekemmel a csecsemokori kepeit nezegettuk elso alkalommal csak konnyes szemmel sirdogalt masodik alkalommal elkezdett elszomorodni es nagyon sirni! Mi lehet az oka ennek? Elore is koszonom! Agnes

Félek az egyedülléttől, sosem éltem még egyedül

Ezen megéri változtatni? csak mert gondot okoz a munkavállalás. De amúgy ez egy előny az életben?
huszonéves vagyok de még mindig iránytani akarnak,legalább is ezt érzem hogyan viselkedjek nem tisztelik a határaimat, véleményemet.
Anyámnak az volt a baja,hogy nem ettem vele az asztalnál.
De amióta kiállok magamért, veszekedések árán,de kezdek megszabadulni és érzem hogy nálam van a kontroll. De gyerekként szerintem nem nagyon vették figyelembe a véleményemet, nem nagyon bátoritottak, csak akkor ismertek el ha jó gyerek voltam. Gyakran nem figyeltek a szavaimra mert én vagyok a kicsi.
Én már nem is ülök le ilyen közös családi ebédre.
Anyám szerint önző vagyok, szerinte különbözök tőlük nagyon, de ez miért baj? hangsúlyozza hogy én más vagyok, mert nem úgy viselkedek mint a többiek.
mindent én akarok irányitani, kontrollmánia az nálam is megvan, arrogáns vagyok.
De hát ez alap azután hogy gyermekkoromba szerintem el voltam nyomva, folyamatos ellenőrzés alatt tartottak legalább is én azt éreztem, a 2 nővérem és anyám. Apám meg “Én vagyok az Isten, a legjobb, a főnök” tipus . Mondjuk apám eléggé grandiózus. Épitésvezető volt, vállalkozott is, élsportoló volt stb. már nyugdijas.
Annyiból jó ez, hogy már egy ideje alá fölérendelt szerepbe képzelem el a világot, ahol én vagyok fölül. A legtöbb ember tudatlan, tájékozatlan, és annyira merev sémák szerint cselekednek, én sokat is olvasok.
Mostanában jelent meg erőteljes ambició, perfekcionizmus, törtetés, régen meg pont az ellenkezője voltam nemtörődöm és iskolakerülő. Csak az a baj, hogy nem birom ha engem akarnak irányitani például munkahelyen parancsolgatnak, ellenőrizgetnek, nagy stresszt okoz, ezért nem akarok dolgozni amig nincs rendes végzettségem, nem birom a “szolga” szerepet.
Egyébként bejön a dominancia, a kisebbek rendre utasitása. Mint valami mester.
Unokatestvéremet lány úgy kezelik a szülei, mindig utasitgatják, szegényen látszik, hogy nagyon tehetetlen, apukája dönt helyette, utasitja hogy most mennek edzeni, ő utasitotta, tanitotta angolra, semmit nem csinált egyedül. Az apja légiforgalom irányitó és a lányát is annak akarja.
Nálunk a férfiak ilyen irányitok.
Nagyon vonz az, hogy felette álljak másoknak. Nem megfélemlitéssel akarom, csak nézzenek fel rám. Minden az én irányitásom alatt legyen.
Visszajelzések, mások véleménye alapján egy kis cuki pasi vagyok, aki kedves és pedáns, nyugalmat közvetitek, mindenkire rá mosolygok.
Lányokból is a kis aranyosak tetszenek, amikor ilyen lány közelébe vagyok érzem a dominanciát.
Amúgy egy magamfajta személynek milyen foglalkozás illik ahol ezt legjobban megélhetem?
Az ilyen monoton munkát én nem birom, eléggé kreativnak tartom magam. A tökéleteset akarom.

Kedves Pszichológus!

Már irtam önöknek pár héttel ezelőtt mikor rólam és barátnőmról volt szó.. hètvègèn ès ma reggel is meg minden rendben volt velünk nagyjából beszélünk es megoldottuk a helyzetet.. márcsak anyaeknak kène elfogadniuk h egy lánnyal vagyok.. azt hiszem sosem fogják elfogadni..
A barátnőm ma sírva hívott fel ès èn próbáltam neki segíteni.. elküldtem jo messzire az egyik osztálytársát aki bántotta őt erre azt kaptam vissza h nem nem tudd mindig érhető lenni és sajnálja és különben is táborba van és persze megint joba vannak a csajjal.. én komolyan nem ertem.. se a barátnőm se a szüleim h mert kell ennyire elítèlni.. pontosan ezèrt nem merek előttük beszèlni arról aki valójában vagyok.. baratnomet meg azèrt nem èrtem mert meg annyit se tudd mondani h köszönöm szerelmem vagy bármit.. ezen úgy fel tudom magam húzni h szèdülök ès nèha el is ájulok..
Ön szerint mert vannak ezek a problèmák? Szüleimről mi a vèlemènye? És a barátnőmről?
Előre is köszönöm válaszát

Üdv! Azzal a kérdéssel fordulok Ön(ök)höz, hogy mi lehet az oka, érzelmeik változatlanságának, mi köthet két embert ilyen erősen össze? Számomra túl mesébe illő a történet, és aggódom a családtagomért.
Robi (akkoriban 20 éves, családtag) évekkel ezelőtt kezdett Jessica (akkoriban 15 éves) szüleinek dolgozni, mint Jessica személyi testőre. Eleinte rettenetes volt a munkakapcsolatuk, nem találták a közös hangot. Majd miután ez a Jessica szakított akkori barátjával, egyre többet maradt otthon, és próbált kapcsolatot teremteni Robival. Robinak idővel feltűnt a lány érdeklődése, de inkább nem vett róla tudomást. Baráti kapcsolatuk alakult ki. Akkor kezdődött minden, mikor Jessica beteg lett, és rárontott az épp öltözködő Robira. Másnap a lány megkérdezte tőle, hogy valóban látta e őt meztelen, mire Robi mindent tagadott, azt mondta biztosan álmodta, és piszkálódni kezdett, hogy ilyenekről álmodozik, és még meg is osztja ezt vele. Egy hét múlva Robi bevallotta, hogy nem álmodott. Ezután a lány láthatóan zavarba jött minden alkalommal, mikor csak egymás közelébe kerültek. Majd a lány egy idő után kitalálta, hogy igyanak, Robi nem akart, de végül meggyőzte őt. Alkoholos állapotban rámászott Robira, aki ezt viszonozta, csókolóztak. Ekkor még nem történt semmi komoly, ugyanakkor másnap, mikor a magántanára megérkezett, felrohant Robihoz, bezárkóztak, bizonyára megtörtént, ami előző este nem, mivel órákig várt rá odalent a tanár. A továbbiakban Robi folyamatosan provokálta, mások jelenlétében is, elvonta a figyelmét a tanulásról. Mindez idő alatt a szülők külföldön tartózkodtak munka kapcsán mit sem sejtve, mikor pedig haza érkeztek Robi a látszat fenntartása érdekében ugyan úgy kivette a szabadságát. Ahogy Robi elment, Jessica teljesen kifordult magából, dühkitörései voltak, nem figyelt a tanulásra, féltékenységi rohamokat kapott, elszökött otthonról, Robi után. A szülők nem tulajdonítottak nagy figyelmet a történéseknek, vissza utaztak külföldre, kis idővel később kiderült, hogy ez a kislány gyermeket vár Robitól. Kezdetekben Robi próbálta lebeszélni a megtartásáról, azzal az indokkal, hogy fiatal, ne adja fel az álmait, tanuljon, de hajthatatlan volt, és titokban Robi is remélte, hogy nem tudja rá venni erre.
Mikor indultak volna a szülőkhöz, két hónaposan, elmondani az egészet, a lány ex barátjának apja késsel támadt rájuk, a lány Robi elé ugrott és a férfinak sikerült hasba szúrnia, ennek következtében elvesztette a babát. Kérésére Robi nem árulta végül el a szüleinek a kapcsolatukat, sem a babát. Ennek ellenére a szülők magukkal vitték Jessicát, és megszakították a kapcsolatot Robival.
Robinak azóta egy kapcsolata sem volt, próbált tovább lépni, de újra és újra faképnél hagyták, mikor Jessicának nevezte a lányokat akikkel próbálkozott. 10 év telt el, most újra találkoztak, és minta mi sem történt volna, ugyan olyan a kapcsolatuk, és szeretik egymást.
Robi nem túl barátságos ember, zárkózott, nem enged magához közel senkit, épp ezért furcsa nekem ennyire, hogy mintha semmi sem történt volna, ugyan olyan a lánnyal.
Mi lehet az oka, hogy ilyen egyszerűen túl tudtak lépni azon ami volt, szót sem ejtenek róla, és változatlan minden, 10 év után is..? Aggódom, mert olyan, mintha teljesen függnének egymástól. Mit tehetnék, van e ennek bármilyen komoly következménye? Kisülhet e belőle bármiféle rossz?

Tisztelt Doktornő!

2 évvel visszamenőleg kezdeném a történetet. Szakított velem a barátnőm rá 2 nappal össze is jött mással. Hiába volt kapcsolatban továbbra is beszélgettünk és találkozgattunk, eleinte elzárkózó volt de később megenyhült és 4 hónap után sikerült visszaszereznem őt. A kapcsolatunk 10 hónapig tartott mikor is elhidegült tőlem, egyedül szeretett volna lenni egy kicsit, megtalálnia önmagát, de megnyugtatott, hogy velem folytatja nem kell neki más. Ugyanakkor mint kiderült regisztrált társkeresőre és meg is ismerkedett egy másik férfival. Közben velem sokat találkozott és megígérte nekem, hogy nem jön össze mással. Rá 1 hétre újra elhagyott és új kapcsolata lett. Ezután nagyon csúnyán és bántón beszélt csak azért, hogy “lekopjak” és békén hagyjam. Nem foglalkozott azzal, hogy egy ekkora fájdalom mellett még mit okoz ezzel. 1 év után újra közeledni kezdtünk, kitartottam mellette bárhogy is viselkedett, ugyanis nekem ő életem szerelme, óriási érzéseim vannak iránta. Szóval kifejtette, hogy szakítani akar, mert nem jó a kapcsolata, de neki ez nem megy gyorsan, mert összeköltöztek és nehéz ezt megoldani, ilyen a személyisége, húzza a dolgokat. Sokat találkoztunk és beszéltünk, velem kezdett tervezgetni és biztosított abban, hogy nem lesz még egyszer olyan hülye, hogy elhagyjon hisz rájött, hogy én tényleg pótolhatatlan vagyok az életében és minket egymásnak teremtettek. Alig 2 hónapig tartott ez a boldog állapot mikor is a semmiből közölte, hogy nem akar már semmit tőlem, ami egyszer nem ment az nem is fog és hagyjam békén. Képtelen vagyok felfogni, hogy hogyan lehet így váltani pár nap leforgása alatt és minek ad reményt az embernek ha nem gondolja komolyan, minek tervezgette velem a jövőt?, vagy már ő sincs tisztában magával mit miért tesz és mit érez? Alig volt egyedül, kapcsolatból kapcsolatba ugrott.

Válaszát előre is köszönöm!

Jó napot! Nem gondoltam volna hogy ide fogok írni, de úgy érzem szeretném valakinek elmondani, aki komolyan is veszi. A problémám az, hogy elalvás előtt a gondolataim összevissza kavarognak, és sokszor hangokat hallok, amik értelmetlenek.. ez még nem is lenne akkora probléma, mivel utánanéztem és ez valamiféle alvás zavar tünete, és már pár éve tart nálam, viszont nem olyan régen megjelent az hogy ha magamban beszélek, pl eltervezem hogy na akkor elmegyek a boltba , aztán egyik barátnőmhöz is megyek, és így a fejemben tervezem a dolgokat , akkor a hangok előjönnek , de szintén összevissza szavakat hallok.. szintén olyan mint mikor alvás előtt hallok ilyeneket.. most készülök egy eléggé nehéz egyetemre, rengeteget szorongok, szabad időm bőven van miután a tanulást befejeztem, eléggé önbizalomhiányos voltam, most már kezd jobb lenni mert elkezdtem életmódot váltani.. de ezek a hangok megmaradtak.. sajnos van depressziós a családban.. régebben rengeteget csináltam azt hogy elalvás előtt valamilyen dalt énekeltem magamban hogy elaludjak, meg szinte minden napos volt h számítógépeztem, és mellette szólt a tévé.. és így két dologra is odafigyeltem.. lehet ettől alakult ki ? Jelenleg nincs pénzem pszichológushoz menni, ezért is fordultam önhöz

Kedves Pszichológus!
Segítségre, tanácsra, biztatásra lenne szükségem. Úgy éreztem, felkészültem arra, hogyan segítem át a kétéves kislányomat a kistesója érkezése utáni időszakban. Most elbizonytalanodtam. A probléma az, hogy arra nem számítottam, hogy Kisfiam “többemberes baba” lesz, éjszaka alig alszik, kimerülök, segítségem nincs, apukájuk dolgozik. Annyi segítség, hogy főznöm most épp nem kell. Azonban alig jut idő a kislányomra. Bizonyára ez is oka annak, hogy más gyerekeket csápol néha a játszótéren. Hozzá kell tennem, már szülés előtt elkezdte ezt a szokást, amit több más gyermektől lesett el. Apukája nagyon mérges, nem érti meg, hogy ez amúgy is “természetes” dolog, hiszen a lányom is tanulta valahonnan, tehát nem egyedi eset. Hiába mondom neki, hogy el fog múlni, nem szabad ezért őt bántani, csak megakadályozni a tettét, de szerinte ez nem járható út, mert nem lehet állandóan tőle karnyújtásnyira. Én azt gondolom, hogy márpedig ebben a nehéz időszakban igenis kell, és nekünk is meg kell erőltetni magunkat(legalább átmenetileg), de ő nem így gondolja. Talán igaza van. Nagyon nem tudom, mi lenne a jó. Továbbá, szerinte hagynom kellene a kicsit ordítani egy-két órát, mert így napközben kifárad, és akkor aludna este, és akkor én is tudnék pihenni. Az estékkel különösebben nincs bajom, túlélem, majd lesz jobb. De a kislányom miatt aggódom. Neki hiányzom, és szeretnék vele többet lenni, de kire bízzak egy 4 hetes babát , aki állandóan szopna? Szeretnék időt adni neki, a lányomnak és magamnak is, hiszen még napirendünk sincsen a kicsivel(a nagylányommal van, azt szigorúan tartjuk, és hozzá alkalmazkodunk), de az is bánt, hogy a férjem úgy érzi, hogy nagyon gáz a kislányunk. És most rögtön változást akar. Mivel teszek jobbat? Ha a férjemet kihagyjuk most átmenetileg a játszóterezésből, és megint csak hármasban vagyunk ott (amikor a lányom velem van, nem szokott durváskodni, vagy csak ritkán, de azt is inkább az öccsével), vagy ha továbbra is bevonjuk apát a teendőkbe, és majd csak belátja, hogy idővel változik a helyzet?
Köszönettel, Ági

Ez milyen probléma lehet?
Nem tudom ki vagyok én mindig felveszek egy személyiséget.
Voltam már pszichopata és macskákat rugdostam,és megfélemlitőnek képzeltem magam, ez régebben volt.
Mindig elképzelem magam valakinek és úgy kezdek el viselkedni, de hogy ki vagyok valójában azt nem tudom.
Problémáim vannak a dühkontrollal, ütöttem a falat, szétharapom a párnát, átkozódok. Máskor meg teljesen nyugodt vagyok.
A másik embert egyszer jónak látom, máskor rossznak aki bántott.
Mostanában jelent meg az hogy folyton megyek mindenfele és kaját veszek, vagy beülök lottózni, nem tudok egy helyben lenni. Csak úgy csavargok.
Pszichológusnál voltam pályaválasztási tanácsadáson és ott az jött ki a tesztből, hogy a kitartással, érzelmi kontrollal,ingerlékenységgel, impulzussal van problémám, ezek kontrollját kell fejleszteni. és a nekem való foglalkozás a kommunikáció, emberekkel való foglalkozás, azon belül a befolyásolás, hatáskeltés. PR Manager, újságiró, marketing stb.
Lehet hogy személyiségzavarom van? Vagy ez sima identitáskeresés unatkozás fiatalkorban?
Lehetek pszichopátiás?
Mostanában sikeres vagyok, mert hatalomról és irányitásról fantáziálok, dominanciáról és pedánsan öltözök.
Végül is az vagyok akinek látom magam. Olyan ez mint régen a druidák, állat szőrt húztak magukra és farkasok lettek.
Azóta van ez amióta részt vettem egy spirituális kezelésen, ahol hitrendszereimet cserélték le, traumákat oldottak.
Azóta nincsenek emlékeim gyerekkoromból és elveszett az énem.
Állitólag kialakithatok egy nekem tetszőt, tényleg az vagyok aki akarok lenni, képlékeny a személyiségem, akkor leszek sikeres üzletember, vagy bármi. De ez a valami annyira hatással van rám hogyha felveszek egy “én”-t utána azzá válok viselkedésben, akkor tanulni kezdek és önmegvalósitok. Csak sokáig meg kell tartanom.

29éves vagyok párom 32éves és van egy 15éves lánya.
8éve vált el , azóta volt több kapcsolata de egyik sem ilyen hosszú mint velem
1év 1 hónapja vagyunk együtt párommal. első bő 2hónap gyönyörű volt igazi lángoló szerelem , mindennel fűszerezve, majd jött egy bizonytalan rész az ő oldaláról nem tudta mit is akar és inkább eldobott.. én nem tudtam ebbe belenyugodni, már már lelkibeteg lettem, nem ettem stb.
elhatároztam kerül amibe kerül vissza szerzem és 2hónap küzdés után lassan helyre állt minden azóta is boldog harmónikus párkapcsolatban élünk megismert a családja a lánya mindenki szeret, elfogad, és én is őket, nálunk is mindenki szereti, olyannyira jól alakulunk hogy elkezdtünk házakat nézni, régebben mondta a küzdésemnek kitartásomnak köszönhető hogy ma is együtt vagyunk.
persze nem kifelejtendő tervezzük a közös egy hetes nyaralásunkat, családtagokkal együtt. nagyon sok mindent megbeszélünk, hol személyesen hol írásban de amit kell elmondjuk egymásnak, hisz szerintem egy kapcsolat alapja a sok-sok komunikáció.
egy gond van azért ebben a boldog párkapcsolatban is, mégpedig nem biztos hogy szeretne második gyereket , munkahelyén meg gyakran kérdezik mondják, hogy pasid fiatalabb tuti akar még babát majd tőled, illetve kérdezik nem e lesz második baba, továbbá van e párod stb, átlagos munkahelyi kiváncsi csajos kérdések amivel nincs is semmi baj. de párom mondja ezt hogy gyakran halja, szembesül vele ez így neki kellemetlen, végig gondol azon hogy kérdezik és ő nem akar már babát, akkor összeszorul a szíve hogy nekem nem lesz saját gyerekem, erre elmult 2-3hónapban mondta jobb lenne néznék magamnak egy másik nőt, de elmondtam neki nekem nem kell másik nő! én így fogadom el , most és jövőben is. ez a gondunk , amit nem szeretnék hogy kapcsolatunkba kerüljön!

Lehetséges egy közös otthon megoldaná ezt a gondot, de sajnos még anyagilag nem állok ott, kellene kicsi idő még.
Mondom neki mindig hogy a boldogságot nem adják soha sem ingyen, mindig meg kell küzdeni érte, olykor fájdalmas is ez.

Kérem adjanak tanácsot, segítsenek, nem szeretném elvesziteni se most se később!

29éves vagyok párom 32éves és van egy 15éves lánya.
8éve vált el , azóta volt több kapcsolata de egyik sem ilyen hosszú mint velem
1év 1 hónapja vagyunk együtt párommal. első bő 2hónap gyönyörű volt igazi lángoló szerelem , mindennel fűszerezve, majd jött egy bizonytalan rész az ő oldaláról nem tudta mit is akar és inkább eldobott.. én nem tudtam ebbe belenyugodni, már már lelkibeteg lettem, nem ettem stb.
elhatároztam kerül amibe kerül vissza szerzem és 2hónap küzdés után lassan helyre állt minden azóta is boldog harmónikus párkapcsolatban élünk megismert a családja a lánya mindenki szeret, elfogad, és én is őket, nálunk is mindenki szereti, olyannyira jól alakulunk hogy elkezdtünk házakat nézni, régebben mondta a küzdésemnek kitartásomnak köszönhető hogy ma is együtt vagyunk.
persze nem kifelejtendő tervezzük a közös egy hetes nyaralásunkat, családtagokkal együtt. nagyon sok mindent megbeszélünk, hol személyesen hol írásban de amit kell elmondjuk egymásnak, hisz szerintem egy kapcsolat alapja a sok-sok komunikáció.
egy gond van azért ebben a boldog párkapcsolatban is, mégpedig nem biztos hogy szeretne második gyereket , munkahelyén meg gyakran kérdezik mondják, hogy pasid fiatalabb tuti akar még babát majd tőled, illetve kérdezik nem e lesz második baba, továbbá van e párod stb, átlagos munkahelyi kiváncsi csajos kérdések amivel nincs is semmi baj. de párom mondja ezt hogy gyakran halja, szembesül vele ez így neki kellemetlen, végig gondol azon hogy kérdezik és ő nem akar már babát, akkor összeszorul a szíve hogy nekem nem lesz saját gyerekem, erre elmult 2-3hónapban mondta jobb lenne néznék magamnak egy másik nőt, de elmondtam neki nekem nem kell másik nő! én így fogadom el , most és jövőben is. ez a gondunk , amit nem szeretnék hogy kapcsolatunkba kerüljön!

Lehetséges egy közös otthon megoldaná ezt a gondot, de sajnos még anyagilag nem állok ott, kellene kicsi idő még.
Mondom neki mindig hogy a boldogságot nem adják soha sem ingyen, mindig meg kell küzdeni érte, olykor fájdalmas is ez.

Kérem adjanak tanácsot, segítsenek, nem szeretném elvesziteni se most se később!

Üdv!
Balas Norbert vagyok.
Van egy kis probléma a párkapcsolatomban.
A probléma a következő: nem tudom elfogadni a párom múltját, pontosabban azt amit tett/ tettek vele az előző barátai/ amit ő megengedett, megtett nekik (itt a szexuális dolgokra gondolok)..
Lehet azért van ez, mert nekem ő volt az első és neki én vagyok a 11. ?
Mit tegyek, hogy képes legyek elfogadni a múltját?
Már jó ideje együtt vagyunk de még ennek ellenére se tudom a múltján túltenni magam..
Tényleg szeretem őt de ennek ellenére mikor eszembe jutnak ezek a dolgok rosszul leszek, nem tudom mit tegyek, egyszerűen az őrületbe kerget..
Válaszát és segítségét előre is köszönöm!

További szép napot!

U.i. 21 éves vagyok

Üdv!
Norbert vagyok.
Van egy kis probléma a párkapcsolatomban.
A probléma a következő: nem tudom elfogadni a párom múltját, pontosabban azt amit tett/ tettek vele az előző barátai/ amit ő megengedett, megtett nekik (itt a szexuális dolgokra gondolok)..
Lehet azért van ez, mert nekem ő volt az első és neki én vagyok a 11. ?
Mit tegyek, hogy képes legyek elfogadni a múltját?
Már jó ideje együtt vagyunk de még ennek ellenére se tudom a múltján túltenni magam..
Tényleg szeretem őt de ennek ellenére mikor eszembe jutnak ezek a dolgok rosszul leszek, nem tudom mit tegyek, egyszerűen az őrületbe kerget..
Válaszát és segítségét előre is köszönöm!

További szép napot!

U.i. 21 éves vagyok

Tisztelt Doktornő
Másfél éve vagyok együtt a párommal ,sajna neki van egy női barátja már előttem is ismerték egymást .Evvel nem is lenne gond bár részemről nem hiszek egy ilyen barátságban.Összeismerkedésünk után nem sokkal rossz érzések és furcsa dolgok történtek a kapcsolatunkba mindig telefonon logót .Volt egy olyan érzésem hogy félre lépett.És a gyanúm beigazolódott.Megtaláltam a telefonjába amit bár ne is láttam volna szexuális kapcsolatuk volt.Próbáltam megbeszélni és megmenteni a kapcsolatot és adtam neki még egy esélyt.Annak ellenére hogy telefonbeszélgetésük megmaradt és a hölgy több mint 10 évvel idősebb a páromnál.Azt hittem rendbe jött minden de továbbra tartják a kapcsolatot keresik titokba mikor tudnak kapcsolatba lépni egymással.Bizonytalan vagyok mikor nem jön időbe haza különmenni nem tudok tőle mert sem anyagilag sem máshogy nincs esélyem.Ő azt mondja szeret de nincs felé meg a bizalom mert az egész kapcsolat tele van hazugsággal becsapással az ő részéről.Ha nincs meg a bizalom őszinteség egy kapcsolatba a másik fél mindig csak szenved jómagam.Kérném segítségét hogy lehetne megoldani mert nem vezetett a megbeszélésünk se csak ideig óráig megoldásra.Előre is köszönöm válaszát.

Kedves Segítők!
Azért írok most ide, mert jelen pillanatban nem tudok mar mit kezdeni a gondolotaimmal.
Az a problemam, hogy bizalmatlan vagyok. A fejem tele van ketelyekkel, legyartom magamnak fejben hogy a parom mit csinal kivel van. Meg ha valoszinukeg semmi koze a valosaghoz. Az elején. Aztan mar elkepzelheto hogy el kezd mas utan nezni. Folyamatosan feltekeny vagyok, nem hiszem el hogy o engem szeret es csak engem. Pedig a jelenlegi parom a vilagon mindent megadott amire egy kapcsolatban szukseg van soha nem tudtam elkepzelni hogy valakitol ennyi szeretetet es odafigyelest kapjak mint tole. Ha fazom hiaba van rajtam kabat sal, o ideadja az o kabatjat es marad poloban csak en ne fazzak. Volt egy balesetunk, semmi massal nem foglalkozott csak hogy en hogy vagyok hogy en jol legyek es a lelkem semennyire se seruljon.. Viragokat vett csak ugy mert szereti latni hogy oszinten orulok neki. Hajnal 2kor nekiallt fozni hogy mire hazaerek a munkabol legyen mit ennem. Es neg nagyon sok mas amit ertem tesz hogy boldognak lasson. Es en megis ketelkedem, en magam sem tudom hogy miért es annyira probalok ellene tenni, megnyugtatni magam hogy dehat szeret bizonyit, nem olyan mint az elozo parjaim voltak akik kb semmibe se neztek. Es annyit feltekenykedtem mar es csunyabbnal sertobb dolgokat vagtam a fejehez amitol érthetően besokallt. Sokszor dobalok targyakat csak hogy a feszultsegem levezessem. Az utobbi ket hetben azt erzem hogy a figyelme irantam viszont tompult. Kevesebbet keres, kevesebbszer probal ugybboldogga tenni mint az elott. Ez persze lehet a a munkaja miatt is, de az is hogy besokallt. Sajnos mar lehet tul keso segitseget kernem mert lehet vegleg el fogom most vesziteni, par napja volt egy csunya veszekedesunk nagyon megbantottam szandekosan, o itthagyott, azota ugyan beszeltunk azt mondta hogy meg mindig szeret es nem szeretne szakitani, szeretne folytatni, de szerinte mar sosem lesz olyan mint azelott amikor a rozsaszin kodos szerelmünket éltük. Mit tegyek hogy levetkozzem ezt az orokos bizalmatlansagot es ketelkedest? Hogyan legyek urra a gondolataimon es az indulataimon? Hogyan tudom neki bebizonyitani hogy igenis meg tudok valtozni es jo ember tudok lenni? Mert mar az elso perctol annyira biztosak voltunj benne hogy minket egymasnak teremtettek, hogy sosem volt kerdes hogy kozos jovonk lesz… Kerem segitsenek. Köszönöm.