Kedves Doktornő!
Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz ,hogy egy 18 éves Leány gyermek hogy éli meg ha az Édesapja mást szeret. Szeretném röviden leírni az esetemet amiben sajnos tanácstalan vagyok és szeretném a Gyermek helyzetét megérteni. Párommal megkaptuk az élettől a legszebb ajándékot a boldogságot a szerelmet . Ő 49 éves én 35 , egy új esély hogy neki egy szép boldog meghitt időszaka legyen. 25 éve házas és sok probléma mellett mindig kitartott a Felesége mellet de elmúlt s döntött , szeretné megváltoztatni az életét. Boldogan éltünk, hihetetlen boldogságban , kicsit a háttérben a gyermeke érdekiet képviselve mert nagyon fontos volt számunka hogy a kislánya sikeresen vizsgázzon és sikeresen felvételízhessen. A Édesanya nem túl stabil személy , igy az Apa az aki mindent intéz , főzés, bevásárlás, mosás, minden ügy , minden ami a családdal kapcsolatos. Sajnos a Kislány nagyon rosszul körülményke között tudta meg ,hogy édesapa mást szeret és szeretné az életét újrakezdeni. Persze jött a kiborulás , hiszti , az édesanya nem merte felvállani a terhet, és a gyermekével kérdeztette meg az Édesapját hogy tulajdonképpen mit is tett, és tényleg egy idegen őt szeret… Sajnos a kislányt kórházba kellet vinni mert nem evett , remegett . Infúziót és nyugtatót kapott. A körülmények picit megnyugodtak, az Édesapa leült a Gyermekkel beszélni ,a Kislány döntés elé kényszeritette , ez a döntés, hogy Ő vagy a szerelme . De ha a szerelme akkor Őt soha többet nem látja és soha nem akar tudni róla. A Párom nem tehetett más mint ennek az érzelmi zsarolásnak bedőlve a gyermekét választotta, mivel nem szeretné hogy hosszú évekig a lánya éltében ne vegyen részt és mivel ő az egyetlen vérszerinti rokona ezért beáldozta az Ő és az Én életem . Ami persze az én szemszögömből rettenetesen fájdalmas , de megérthető. Doktornő az a kérdésem hogy tényleg a Tinik ennyire Önzőek , ennyire nem látják és nem tudják megérteni a helyzetet? Mi lehetet volna a helyes megoldás? Mért nem értik meg az ilyen idős gyermeke hogy Ők 1 éven belül Egyetemre mennek és kirepülnek a fészekből , és nem fognak a szüleikkel foglalkozni , jön a szerelem..stb…Két ember életre szóló szerelmét tette tönkre ez a Kislány, mert csak a saját érdekit nézi és nem veszi észre hogy ha a Édesapja boldog akkor egy boldogabb egész egy teljes hátteret kapott volna még több támogatással. Mert persze én 1000%- ban elfogadtam, támogattam sőt a tudta nélkül szeretem is a gyermeket.
Köszönöm szépen megtisztelő válaszát , szép Napot
Gy.B.Zs.

Tisztelt Pergel-Száraz Cintia,

Németh Orsolyának hívnak, a segítségét szeretném kérni: pár hónapja külföldre költöztem és hatalmába kerített a magány, az egyedüllét érzése. Hogy hathat ki az egészségemre és a közérzetemre ez a lelki állapot és mit tudok tenni ellene?

Köszönöm válaszukat,

Tisztelettel:
Németh Orsolya

Parommal 12 eve vagyunk egyutt, 4 eve egyutt elunk es kozos babank 9 hopanos. Parom szereti a gyerekunket de mindennek ellenere minden nehezseg alkalmaval ami az eleteben adodik, munkahelyi stb ott kotunk ki hogy mergesen hozzam vagja hogy koltozzunk szet, o koltozik el stb… Kertem mar tobbszor hogy ha nem gondolja komolyan ne mondjon ilyeneket mert a gyereket ijeszti meg ezzel nem tudunk a babanak egy biztos hatteret biztositani ha folyton ezt hallgatja es ha meg komolyan gondolja akkor nem igy kell intezni nem a gyerekre tartozik. Ennek ellenere mint egy fenyegetozes minden egyes vitank alkalmaval felhozza.
Kezdem ugy erezni direkt . Mivel ugy erzem minden lehetseges modon kertem mar hogy ezt ne tegye a kisgyerek erdekeben de megis megteszi komolyan azt hiszem hogy el kellene koltoznom a babaval es kulon elni mert ezt igy nem erzem csaladi egysegnek es a gyerekre rossz hatassal van most is kesobb mikor nagyobb lesz megrosszabb lehet. Kerdesem az lenne ha szep szoval nem erek el nala semmit veszekedessel sem, mit tudnek meg tenni amivel rabirhatnam hogy a gyerek erdekeben legalabb mashogyan kezelje a feszultseget ne mondogassa ezt a gyerek elott ? Sok esetben a szo nem segit, mit tehetnek ?

Valaszat elore is koszonom

Kedves Doktorno !

Proplemam jelenleg meg nincsen gyermekneveles teren mivel pici babam van. Ugy erzem a csaladban tobb nagyon onzo empatia hijjan levo csak magaval torodo szemely van igy nagyon szeretnem elkerulni hogy az en gyermekem ilyen legyen ha felno. Meg csak most kezdodik a picinel hogy sajat akaratat probalja keresztul vinni sirassal kisebb cirkuszokkal .
Kerdesem arra vonatkozna hogy ha egy felelosseg teljes inkabb onzetlen mint onzo segitokesz kisembert szeretnek nevelni gyermekembol mire figyeljek es lehetseges e ez ugy ha sajnos van rossz pelda – onzo – pelda amit lathat.
Kerdesem elegge atfogo es altalanos lehet de megis szeretnem ha par mondatban felsorolasban leirna miket ne engedjek mikre figyeljek a kesobbiekben hogy ezeket a fent emlitett tulajdonsagokat elkeruljuk .

Valaszat elore is koszonom

Mit jelent normálisnak lenni?
van egy divatos “személyiségzavarom”, miért nem vagyok normális? Mármint csak a nagy társadalomtól térek el, de attól még miért lennék rossz,ha így jó kedvem van? Egyáltalán miért probléma? Ha az egyén jól érzi magát? Ha a környezetnek nem tetszek hát sajnálom. Tökéletes társadalmi tagként kell élni? Engem például nem érdekelnek a társadalom elvárásai, mármint az hogy most mi társadalmilag elfogadott, nyilván nem vagyok bűnöző, csak nem úgy csinálom az életemet mint az átlag. Akkor már nem vagyok normális? Azért mert jól érzem magam és aszerint cselekszek ahogy nekem jól esik. Miért érzik feljogosítva az emberek magukat hogy megítéljenek valakit? Mindenki egy egyéniségnek születik, csak a társadalom tönkreteszi őket szerintem.
De arrogáns dögnek címkéznek. Pedáns, máskor meg az a baj hogy “hideg” vagyok, vagy csendes. Nem mindegy nekik hogyan öltözködök, viselkedek? Ők se normálisak ha mással vannak elfoglalva maguk helyett.
Amúgy meg hely függő, egy másik közegben más a normális. De akkor is ha úgy nézzük akkor minden normális. Csak az emberek a társadalomhoz viszonyítanak mindent.
Jó dolog az egyediség.

10 èves lányom nèzi a nènik lányok puniját cicijét fenekèt?sírva mesèlt róla! Természetes ez Vagy leszbikus?

Tisztelt Dr.No!
48 eves vagyok es kulfoldon elek,Anyukam 70 eves ,attetes rakos beteg,Fiam segit neki.
Ma tudtam meg,1 eve van kb.hatra.
En nem tudok hazamenni nyar vege elott,dolgozom,se penzem,se szemelyim (elloptak ).
Felek,hogy nem erek haza idejeben,hogy meg megolelhessem egyszer….meg.
Panikolok ,nem tudom,hogy tudom vegig dolgozni a nyarat,ilyen allapotban.
Kerem,segitsen par szoval,lelkileg.
Koszonom. Niki

Kedves Pergel-Száraz Cintia!

Régóta vannak különböző szorongásaim, majd amikor egyik nap olvastam az “OCD” nevű kényszerbetegségről, rengeteg dologban magamra ismertem, persze az öndiagnosztizálás sosem jó dolog, ezért kérem inkább a segítségét!
Ezekben ismertem magamra:
Amióta az eszemet tudom, félek közel menni a metróban/vasútnál a sínekhez, mert vagy azt érzem, hogy én vetem magam a sínekre, vagy más fog odalökni. Hasonlóan vagyok az erkélyekkel is, amikor “vonz” a mélység, hogy levetem-e magam, vagy nem. A szeretteim felé is vannak agresszív gondolataim: “mi lenne, ha ezt vagy azt csinálnék”, mindezek ellenére, nagyon sokszor aggódom is értük, sokszor visszajárok megnézni, hogy adtam-e vizet a kutyámnak, kihúztam-e a hajvasalót, nehogy felgyulladjon a lakás, stb. Sokszor gyötörnek olyan gondolatok, hogy a szeretteim bármikor meghalhatnak és egyszerűen akkor tudom ezeket a fejemből kiverni, amikor elalszom. Észrevettem azt is, hogy számolom a lépteimet munkából hazafele, ha nem hallgatok zenét, és egyedül vagyok.
Fentebb említett agresszív gondolataim tettlegességig sosem fajulnak, de mégis nagyon zavaróak számomra.

Hálás lennék, ha segítene nekem.
Köszönettel,
Sz.Réka

15 éves lány vagyok. Olyan 12 és fél éves lehettem, mikor ez megtörtént. Én, és az egyik volt ismerősöm, találkoztunk. Én átmentem hozzájuk, maga volt otthon. A szülei jóban voltak az én szüleimmel, és ezért az apja felhívta az én anyumat, nem e megyek addig át hozzájuk. Egész délután jól elvoltunk, beszélgettünk, játszottunk, majd én feltettem egy olyan kérdést, hogy ő nem szeretné-e kipróbálni a csókot egy lánnyal. És itt kezdődött minden. Az én hibám. Az enyém. Megcsókolt, én megtudtam milyen a csók, és azt hittem ennyi volt. Csakhogy aztán megfogott, és folytatta. Pofozott is, stb… Én erről senkinek nem mondtam semmit. Mikor hazamentem, csendes maradtam, és le voltam sokkolva. Vagy igazából nem is tudom.. már nem nagyon emlékszem, milyen érzések vettek pontosan körül, de tudom, hogy nem szólaltam meg. Szűkszavú voltam. Csakhogy lehet nem lennék ezért mai napig rosszul, ha… ugye jóban voltunk, a szülők is. Rá olyan 1 hónapra újra találkoztunk. Remegtem, féltem. Ahogy a szobájába mentünk, megint megcsinálta. És honaponta találkoztunk. Az első történés után kb olyan hétszer megtörtént, újra, újra, és újra. Az utolsó háromnál odamondta, hogy ha nem megyek bele, elmondja az anyumnak, hogy mi történt. Más történettel. Én féltem, és aztán újra jött az. Amikor ez abbamaradt, az nyáron volt. Mentünk kirándulni, azóta nem volt semmi szerencsére. Létezik lány és lány között erőszak? Ez az volt?
Félek. Nem akarok kapcsolatot. Ezzel nem azt mondom, hogy egyéjszakásakba megyek majd bele, vagy ilyesmi, nem. Csak nem szeretnék senkit. Akivel eddig együtt voltam, 1 hónap után szakítottam, mert nem szerettem. Aztán egy másik fiút sem. Nem tudok szeretni. Rettegek attól, hogy megcsalnának, esetleg bántanának a kapcsolatban, ha összejönnék valakivel.

Tisztelt Doktornő!
Csináltam külföldön egy éttermet,ahol megismerkedtem egy 23 éves fiuval,aki nekem dolgozott.én 36 éves vagyok és van egy kisfiam,aki 3 éves.
Bezártuk az éttermet és a srác folyamatosan udvarolgatott és irogatott.egy buli alkalmával összejöttünk,de féltem komolyabb kapcsolatba belemenni a korkülönbség miatt. Egyre többet találkoztunk és beleszerettem de nagyon.összeköltöztünk,de mivel nem tudtam megoldani hogy elmenjek dolgozni a pici mellett,igy egy baráti párral költöztünk össze akik segitettek a pici vigyázásában.egyre többet vitatkoztunk,mert nyilván szeretett volna külön életet velünk de nem tehettük meg anyagilag és a kisfiam szempontjábol is kényelmesebb volt hogy otthon vigyáztak rá.Nekem se tetszett hogy tulságosan is beleláttunk egymás életébe és vitáiba,ezért ugy döntöttünk hogy akárhogy is kiveszünk 2 külön lakást.a viták nem szüntek meg ott se,sokat kiabált a párom a pici elött amire én a kisfiammal átmentem a szomszedba a barátainkhoz. Néha ott is aludtunk. Az utolso vitánk olyan mértékben elfajult hogy véletlen megdobta a kisfiamat valamivel amit tölem kapott. Nagyon összevesztünk és elköltözött. Azota beszélgettünk párszor és belátom hogy miken veszekedett mindig és bocsánatot kértem,könyörögtem neki,de ő már nem tud megbizni bennem mert állandoan a barátainkhoz menekültem..és szeret de lezárta azt mondja.1 honapja hogy elköltözött de én belehalok a fájdalomba.a kisfiamat teljesen elhanyagolom és csak sirok egyfolytában.
A lakásban minden Ő,minden éjjel vele álmodom,mindenröl ő jut eszembe.
37 évesen már tuléltem pár szakitást de ezen nem tudom magam tultenni annyira szeretem.

Jó napot kívánok. Véleményt szeretnék kérni. A szüleim a barátomat sehogyse szeretnék elfogadni. Egy helységben lakunk a barátommal, és a szüleim is, pont mint én kicsi kora óta ismerik őt is és a családját is. Mikor kérdeztem, hogy miért ilyen nagy az ellenszenv az irányába választ nem tudtak adni. Rendes a családja is, apja anyja dolgozik, nem lehet hallani hogy komoly családi viszályok vagy alkoholproblémák lennének ott, a barátom is rendes, értelmes fiú, azt se lehet mondani, hogy híre lenne. Igaz, hogy cigarettázik s néha, ritka esetekben megiszik egy üveg sört. De a cigit képes lenne elhagyni, sőt már leszokóban is van. Nem jó ez az ellentét köztem és a szüleim között, mert sehova se akarnak kiengedni, sőt, még esélyt se akarnak adni a barátomnak, hogy jobban megismerjék. Az igazság az, hogy nincsenek olyan jó hírű haverjai, de a barátomról mégse pletykálnak. Nem szeretném elveszíteni, mert tud normálisan, tiszteletteljesen bánni velem, és szeret őszintén, ahogy én is őt. Hogyan tudnék nem vesztesként kijönni ebből a helyzetből? Nem akarom se a szüleim, se a barátom elveszíteni. Az ex barátom magasra tette a szüleim szemében a lécet, de velem szörnyen bánt. A jelenlegi pedig úgy kezel, ahogy kell, sőt, még jobban is, de a szüleim mindenhogy ellenzik. Akarna beszélni a párom apukámmal, de nem tudom mire számíthatok.Kérem segítsen. Válaszát előre is köszönöm.

37 éve vagyunk együtt a nejemmel. Nekem Ő volt az első. Azóta egyszer csaltam meg ” a szó klasszikus” értelmében. Szerinte kétszer, 1998 és 2008-ban. Az utóbbi időben elég sokat veszekszünk, leginkább az anyagiakon és a házaséleten. Az elmúlt 1,5 évben kétszer próbáltuk meg, egyszer sem sikerült. Aktus közben “elaludtam” és többé már nem volt aktus képes állapotban. Én beismerem, hogy van és volt hibám. A nejem szavaiból sajnos, sokszor úgy jön le, hogy neki nincs. Elég erősen depressziós, diabeteszes (I. csoport) magas vérnyomás, csontkopás, csontritkulás. Ha nem segítek otthon, azért kapok, ha sokat dolgozom, mert kell a bevétel, akkor azért. Nem lehetek beteg, mert akkor azért, de az Ő bajait el kell ismerni. 12 évig éjszakáztam, vagyonőrként, közben dolgoztam és dolgozom a vasúton, szintén éjszaka. Volt olyan, hogy 1-2 éjjel aludtam csak otthon. Most már ezt abbahagytam, csak a vastúton éjszakázom, de dolgozom másodállásban, de csak max. 22,00-ig.
A segítséget a házaséletre és a kapcsolatra kérném, hogyan tudnám helyrehozni a házasságunkat, minden értelemben? Én még mindig ragaszkodom Hozzá, mindenképp! Sajnos Ő ezt nem hiszi el!

Tisztelettel:
Simon János

Tisztelt Doktornő!
39 éves vagyok. Feleségem és 6 éves kisfiam van. A kisfiamért születése óta rajongok, sokszor én keltem fel éjszaka és etettem meg, vagy pelenkáztam át. Ez nem volt kérdés, nem éreztem tehernek. Feleségemért rajongtam, a z ő szakmai munkáját elismerem. Ő nagyon sokat dolgozik. Reggel megy el és este jön haza (kis túlzással). Itthon is sokat beszél a munkájáról. Próbálom meghallgatni, véleményt mondani. Nem vagyok féltékeny az ő sikereire. Körülbelül 3 éve a kisfiam közöttünk alszik, és így az elmúlt két évben a szexuális együttléteink nullára redukálódtak. Azóta női testet csak “virtuális közegben” láttam.
Jelenleg költözünk egy kisvárosból egy megyeszékhelyre. A munkámból kifolyólag eddig otthon dolgoztam (tolmácsolás, fordítás) a saját vállalkozásban. Öt éve belekerültem egy nagyobb adósságba, amit sikerül egy fél év múlva rendezni. Szerettem csinálni és el is ismerték a munkámat.
Van pikkelysömöröm és candidával is kezeltek. Azt a tanácsot kaptam, hogy ne stresszeljek, mert csak felerősíti)
Másfél éve küzdök alkoholizmussal oly módon, hogy nem mindig tudom megállni, hogy ne igyak. Illetve, ha iszom, akkor nem mindig tudok megállni az első pohárnál. Ittam előtte is, de nem volt ennyire súlyos a problémám. Most, ha iszom, akkor gyakran “elszáll az agyam”. Tettlegességig soha nem fajult, de többször csúnyán lekiabáltam a feleségem (édesanyám, anyósom) fejét.
Tavaly nyáron volt egy epilepsziás rohamom, kórházban töltöttem egy napot. Szedtem gyógyszert (neurológus javaslatára először diluvisant majd egy másik neurológus javaslatára egy másik fajtát, aminek a nevére nem emlékszem. jelenleg semmilyen gyógyszert nem szedek rendszeresen).
Úgy érzem, hogy elvesztettem saját magamat. Szeretnék visszatérni ahhoz az emberhez, aki mondjuk három éve voltam. Szeretnék egy olyan kapcsolatot a feleségemmel, amilyen három évvel ezelőtt volt.
Elnézést kérek, ha össze-vissza, vagy csapongva írtam, de talán tudnának adni egy támpontot, vagy segíteni, hogy merre induljak el.
Úgy érzem, hogy saját magam kevés vagyok, hogy ebből egyedül kimásszak.
Köszönettel,
András

Üdvözlöm! Olyan problémám lenne, hogy szinte már betegesen, de nagyon is adok mások véleményére. Nem tudok úgy reggel felöltözni, hogy ne gondoljak arra , hogy mit szólnak ebben a pólóban, nadrágban meglátnak. Nagyon adok mások véleményére. Most kezdem érezni azt, hogy kezdek besokallni. Nem ez az egyetlen probléma… Van még itt az is hogy itthon teljesen visszafognak. 23 éves vagyok, és szinte 12 évesként kezelnek. Nem mehetek el úgy itthonról, hogy nem számolok be róla,hogy hová, kivel, kihez megyek, és mikor jövök haza. Pedig csak az egyik nagyon jó barátomékhoz szoktam elmenni, akiket személyesen is ismernek, hiszen együtt nőttünk fel. Itthon nincs semmi magánszférám, nincs saját szobám, és nincs ez zúg a házban ahová vissza tudnék vonulni, egy kicsit egyedül lehetnék. Szerintem nem velem van gond hogy nem bíznak bennem, hiszen dolgozom, van saját autóm amit én tartok fennt, kiveszem a részem a hazimunkabol is. A batyamtol (27 éves) és az öcsémtol (12 éves) ezeket nem várják el és nem szólnak nekik, hogy hát valamit csinálni kellene. Az, hogy leüljek beszélgetni a szüleimmel erről a problémáról, az szinte lehetetlen. Egy kétszer már próbáltam, de meg sem hallgattak. Válaszát előre is köszönöm. Péter 23 éves

Jó napot kívánok. Azzal a dologgal fordulok magához, hogy Szeretnék el kezdeni egy tanfolyamot, de a családba mindig meg kapom hogy minek. És ez véget nincs nagy önbizalmam és nem merem el kezdeni. A mászik meg a nyelv tanulás mert azt is szeretném el kezdeni. arra meg azt mondják hogy nem fog menni mert nem tudom ki ejteni majd a szavakat. Mert selypítek, és a s sz-nek ejtem. attól még menne a nyelv tanulás vagy mondjak le rollá ? És a szakma tanfolyam?