Tisztelt Cintia!

Segítséget szeretnék kérni jelenlegi kapcsolatomra nézve, mert már teljesen tanácstalan vagyok. Jelenlegi párommal 1 év ismerkedés után gondoltuk úgy, hogy megpróbáljuk együtt. Mindegyikünknek volt akkor aktuális párja. 2 hónapja vagyunk együtt de úgy érzem még nem tudta túl tenni magát az exén, mivel üzenetben keresik egymást naponta/ két naponta beszélnek és még a tőle jövő üzenetek értesítéseit is kikapcsolta, de viszont nem törli ki és a telefonját sem dugja el előlem. Látom mit beszélnek és az nem tetszik. Amikor felhoztam a témát, hogy ez nekem mennyire rosszul esik és hogy érint volt, hogy ő volt felháborodva. Akkor megígérte nem beszél vele viszont ezt már csak úgy érzem azért tette, hogy megnyugodjak. Sajnos az sem segít a dolgon, hogy egy munkahelyen dolgozunk és minden nap látják egymást. Néha látom, hogy a tekintetük is találkozik. Ha kettesben vagyunk akkor viszont érezteti, hogy szeret, de az ex jelenléte engem nagyon elbizonytalanít az egész kapcsolatban. Segítségét szeretném kérni!

Tisztelt Cim! 22 év házasság után, kb.:fél évvel ezelőtt azzal kellett szembesülnöm hogy a feleségem interneten ismerkedik,és több üzenetváltás után legalább két ha nem több férfival folytat a legkeményebb pornó filmekbe illő üzengetést.Ez egy az orrom előtt hagyott laptopból derült ki (véletlenül?)amit persze én vetten neki!Nem tagadott semmit csak azt hogy bármi is történt volna fizikálisan.Sajnos ez nem volt igaz mert többször is eltünt, a kétórás munkája után és csak késő délután került elő,azzal hogy a barátnőjénél, apósomnál,sógornőmnél volt! A munkát is szintén én szereztem neki mert mindig azzal jött hogy ő nem képes többet dolgozni,de képes a laptopja előtt ülni napi 12-14 órát is.A napokban amig magas lázzal feküdtem,megint eltünt, a telefont nem vette fel,majd amikor csak felvette kiderült hogy nincs a városban és bevallotta hogy mással van és csak késő délután jön haza,amikor rákérdeztem hogy hogy képzeli ezt csak néz maga elé és rágja a száját,de megigérte hogy addig nem hagy el amig a többmilliós adósságunk le nem jár! Most hogy higgyek neki?Rajta kivül nekem soha nem volt más!Befolyásolhatja-e a viselkedését és a hazugságait egy talán valószinüleg kiújult méhnyakrák vagy petefészekrák,vagy korai menopausa 43 évesen,vagy anyósom halála egy éve. Négy gyermekünk van 5-18 év közöttiek,semmi jövőképem nem marad mert nekem Ő a nagy Ő és mindent megbocsátok neki,megalázkodtam előtte,a lábai előtt sirva könyörögtem,attól félek hogy csinálok magammal valamit,erre azt felelte hogy gondoljak a gyerekekre,de őt nem igazán érdeklem.Egy kétségbe esett papucs

2018 Januárjában szakítottam a fiúmmal (aki most 14 éves), (Igen, meleg kapcsolat) 1 év 3 hónap után. Rengetegszer összevesztünk de nem ez a lényeg most.
A gondom az, hogy nem tudom elfelejteni őt. Akármikor az eszembe jut sírok és remegek.
Az pedig még rátett egy lapáttal, hogy megtudtam, hogy 2 hónapja egy 24 éves fiúval jár és féltem.
Hogy tudnám elfelejteni valahogy?

Szép napot kívánok. Az a problémán,hogy a fiam apja 4hete bejelentette,hogy nem szeret,elmegy napokon belül valakivel ismerkedik telefonon. De itt vett tőlünk 10 percre egy házat. Tudom a fiunk miatt, de kerülöm vele a kontakt de beszélgetést kezdeményezni folyton,vagy hoz nekem a boltból amit szeretek,stb.. de tegnap osszepakoltam a ruháit,mivel még mindig itt van, ő ezt zokon vette,azt mondta hogy nem fog azzal a nővel összejönni,de ez nem jelent semmit ránk nézve és hogy adjak neki meg időt a költözésre. Csak a gyerek miatt engedem H itt legyen még. Nagyon csúnyán összevesztünk,telefonon nem a gyerek előtt. Aztán este simogatott, puszilgatott erre keltem, azt mondja,,hogy kicsim stb..nem az első eset, azóta le is feküdtünk párszor,nem akartam de végül mindig bele mentem,mert szeretem,de ez az esti volt az utolsó! Ma megmondtam neki is. Amikor érzem,hogy könnyebben túl tehetném magam ezen,mindig akkor történik egy ilyen eset. Mit kellene tennem,mert szívem szerint most elküldeném, hiába szeretem. Egyedül a gyerek miatt maradhat,de jó elején azt mondta minél előbb elmegy,de még mindig itt van,és beszélget hozzám,este meg felkel és csókolgat,simogatja a kezem vagy más. De én nem egy javát vagyok hanem a gyereke anyja. Nekem is jár a tisztelet.. Mit gondoljak erről,mit tegyek? Küldjem el minél előbb? Néha annyira gyűlölöm,ugyanakkor szeretem. De nem tudom hova tenni,mást mond és üti a szavait a tetteivel. Ez már nem normális.

Jó napot kívánok. Azért írok önnek, mert vagy egy barátom. Nagyon jól ki jövőnk. Csak van az a probléma amit mindig csinál. Hogy mikor találkoznánk le mondja. Azért mert nincs jó hangulata. és ez már nem elsőnek fordul elő. Hanem már jó párszol volt kB, ötször. Igaz hogy mindig bocsánatok kér, hogy bocsássak meg ez is az. De én mindig magam alá kerülök ilyenkor nem less semmihez kedvem ideges vagyok. nem jól kezelem. És nem tudom mit csináljak már azon is gondolkodtam hogy hagyom ezt a barátságot mert így ez véget rossz. Persze azt is mondja hogy változtatni akar hogy ne legyen ilyen, meg jár terápiára is, ilyenek véget hogy meg változón is ne csináljon és meg javuljon. De mi legyen menjek tovább nélküle? Vagy ne és próbáljam valahogy meg érteni? És hogy kezeljem ezeket az érzéseket?

Jó estét kívánok előbb írtam magának hogy. Van egy barátom és le mondja a találkozót és lehangolt vagyok tőle. És az a válaszom a kérdésére, hogy talán azért vagyok ideges mert úgy érzem hogy én csak akkor kelek talán neki ha mássz nem ér rá. Vagy talán azért is mer 1 szer csinálta hogy le rázott és ezzel azt jeleste hogy hadjam békén. persze azóta ö kezdeményezte a barátságot. De amikor ilyeneket csinál el megy a kedvem mindentől. A többi barátságom jó, csak vele vagyok a legjobb barátságba ö jön velem moziba meg közös téma érdeklődési kör. Még az is zavar, hogy velem nem akart találkozni de egy mászik emberel meg igen. És ez úgy jött hogy én nem kelek engem le mondhat bármikor.

Kedves Szakértő!
Párommal kapcsolatos kérdéssel fordulnék Önhöz. Ő 23 éves férfi, én 26 vagyok, 5 éve vagyunk együtt. Kapcsolatunk elején minden tökéletesen indult, sokat találkoztunk, nagyon sok közös programunk volt, hamar össze is költöztünk, építettük a közös kis életünket. Én megijedtem a hirtelen jött elkötelezettségtől, és borzalmasan viselkedtem, fél éven át minden nap sokat sírtam, féltékenykedtem, és összerámoltam a cuccaimat, hogy hazamegyek… Ő könyörgött, kétségbe esve bejött a munkahelyemre, mindent megtett hogy a kedvemben járjon, de fél év elteltével nem bírta tovább -érthető módon – és szakítottunk. Nagyon rossz volt egymás nélkül, én is sok mindent átértékeltem és újra összejöttünk. Ennek már három éve. Azóta párom nagyon fura, nem igazán értem szeret e, vagy csak a megszokás tartja mellettem, vagy fél, hogy újra gondok lesznek, vagy tulajdonképpen mit csinál mellettem. Egyszer nagyon érzem hogy szeret, programot szervez, sokat vagyunk együtt, kedveskedik.. aztán hirtelen mintha csak egy haverja lennék, minden és mindenki elém kerül a fontossági sorrendben, kifogásokat keres, vagy munkába temetkezik hogy ne kelljen velem lennie. Nem jön neki természetesen, magától, belülről fakadóan az, hogy legyünk együtt, és nem értem, ha szeret miért nem jutok eszébe, ha viszont nem szeret akkor miért van mellettem, és miért viselkedik néha úgy mintha szeretne. Tehát pl képes az egyik szülinapomon meglepetést szervezni, elvinni a kedvenc helyemre, mindenhová vinni magával, még a munkahelyére is (autózik egész nap), aztán az egész estét beszélgetve jókedvűen együtt tölteni,majd másnaptól “eltűnni” két három napra és a munkára fogva leépíteni, ilyenkor szinte semmi kapcsolat nincs köztünk az esti jóéjt üzenetet leszámítva pedig tudnánk találkozni.. Azt mondta neki nagyon nagy törés volt a szakítás, még annak idején azt is hozzátette, hogy többet nem lesznek érzelmei, elnyomja azokat. Nekem ez így nagyon rossz ahogy vagyunk, többször próbáltam beszélni erről vele, ígérget, de szerintem nem érti. Ez így nem kapcsolat nekem, hogy heti kétszer háromszor találkozunk este, ezen kívül semmi programunk nincs, csak nagy ritkán ha már annyit könyörögtem hogy kínos neki és beadja a derekát..Tehetnék valamit, hogy bízzon bennem és bennünk, és merjen közel kerülni? Vagy ez az egész már veszett fejsze nyele? Miért nem akar velem rendesen minőségi időt tölteni?
Köszönettel, Ildikó

szeretetből szerelem

Azokkal a problémákkal fordulnék ide amit nagyon nem értek. 14 éves koromban elkezdtem egy olyan magatartást amiből nem tudok menekülni. Akkor folyton megpróbáltam megölni magamat és ezzel ijesztgetni a körülöttem lévőket (bár nem volt vele célom)
(Ha fontos az általános iskolában folyton “bántottak” lelkileg az osztálytársaim meg a nagyobbak de igazából elvoltam vele….nem éreztem hogy annyira zavarna.)
Aztán voltak akik mellém álltak és segíteni akartak és azt hiszem itt indultak már el az érzelmeim is. Nagyon megszerettem őket bár egyfolytában játszottam velük és bántottam őket! Hazugságok hegye tornyosul… (bár én ezt akkor észre se vettem…máshogy éltem meg)
Aztán ez addig ment hogy már 16 évesen besokalt mellettem mindenki és egyszerre rámzúdították miért is vagyok szörnyű.
És ekkor jött az hogy elzárkóztam mindenkitől. Azóta nincs pszichológusom sem.

Azt még el kell mondanom hogy 14-17 éves koromig rengeteg helyen, rengetegszer magamban….kárt tettem. Az orvosok ennyit mondtak…falcolva van…
Pánikbetegnek is mondtak közben mert rohamaim voltak.

14 éves korom óta 3 pszichológussal és egy pszichiáterrel találkozhattam…bár nem voltam együttműködő. (Bár ezek a barátaim akik segíteni akartak ilyen ezoterikus irányba vannak és mindenféle parapszichológushoz is elirányítottak ami fura volt….)
Most egy év elzárkozás után ami alatt rengeteget változtam elkezdtek dűhrohamaim lenni. Mindent ütlegelek, zokogok, néha magamba is marok. Félek mert nem tudom irányítani ezt a helyzetet. Olyan képek mennek a fejemben amiben megölök embereket akiket ismerek aztán magamat. Nem tudok mit kezdeni azzal a helyzettel amiben vagyok és próbáltam segítséget kérni de mindenki elfordul tőlem…értehtően. A szüleim pedig elémdobtak egy lélektani könyvet hogy az majd biztos segít….de nem érdeklem őket és nem akarják hogy bárki is tudja hogy bajom van.
Apukám többször is megtíltja hogy beszéljek és olyanokat mond hogy senkit nem érdeklek és ordibál velem bármit teszek.
Anyukámtól meg nagyon félek mert amikor utoljára elmomdtam hogy rossz gondolataim vannak és meg akarok halni akkor úgy vert meg hogy neki estem a falnak utána meg engem nyugtatoztak be valami gyógyszerrel hogy nem vagyok normális……
A tanáraimnak szóltam hogy baj van de nem értettek…nem gondolták hogy baj lenne…vagy ez tényleg így lenne?
Mit tegyek most?

Jó napot azért írok mert van egy ismerősöm aki mindig fura meg beszélünk valamit is le mondja. És azzal hivatkozik hogy ö ilyen alapból ezt váltja ki az emberekből. Én már azon gondolkodom hogy ott hagyom és nem foglalkozok vele többet. Csak nincs erőm hozzá nagyon. félek hogy nem találok jobb embert akivel jobban érzem magam. De szerintem, velem még az is a baj hogy még barátnőt sem találok magamnak. mert úgy érzem így sem kelek senkinek meg hogy ronda vagyok. Meg mindig nem érdeklek senkit. mit tudnék tenni így ezekkel. Hiába ismerkednék ha nem foglalkoznak velem. Már próbáltam interneten vissza sem írnak. De így életbe sem nagyon érdekelem őket. Szerintem ez véget önbecsölés hiányom is van. Lehet hogy ne foglalkozzak az emberel? Mert így csak rosszabb less a kedvem és rosszul érzem magam. És mit csináljak a mászik problémával?

Tisztelt dr.nő azt szeretném mondani hogy minden vágyam az lenne ha megtudnám szerezni a jogosítványt.el is kezdtem pár éve csak nagyon pánikoltam stresszes volt nem tudtam aludni enni inni se hányingerem volt.kersz nagy nehezen sikerűlt 3 neki futásnak eű vizsga elsőre de utána nem mertem tovább menni annyira kikészűltem.elmentem az orvosomhoz és ki irta amit nagyon régen ettem a mirzatent.jobban is lettem 4-5 nap múlva de nem mertem tovább menni igy letelt a 2 év és annyiba hagytam a jogsit.azóta eltelt 5 év 🙁 és most gondolkodom azon hogy elkezdjem de nagyon félek mert úgy gondolom a mirzaten kevés ahoz hogy elkezdjem leginkább attól félek a vizsgabiztostól.pedig van 3 szakma és nem volt pánik se depresszió.gondolkodom azon hogy elkezdjem csak nagyon félek kérdésem a mirzaten mellé enném egy gyógynővényes kapszulát aminek a neve relaxetin forte.az lenne a kérdésem hogy ez a két szer megtudna engem védni minden egyéb gondoktól.(hányinger alvás pánikroham stb .)vagy van más dolog amiben tudna segiteni

Párommal kb 5 éve vagyunk együtt.eleje óta megcsalt,hazudozott,megalázott,úgy viselkedett mindig mint egy 15 éves csitri, holott már 38 éves.nagyon sokszor összetörte a szívem a viselkedésével.pedig én mindent felaldoztam érte, eltartottam,szerettem,soha nem csaltam meg mindig kedves voltam vele , mindent megbocsátottam neki bármit is tett velem.mindig olyanokat tett amik egy párkapcsolatba soha nem fernének bele.vagy 20szor csinált olyat amiért mások elválnak.en soha nem tettem vele hasonlókat mert soha nem akartam elveszíteni.tavaly év végén elhagyott engem mert elegem lett a viselkedéséből már 4 év után és kicsit megmutattam neki hogy milyen érzés az ahogyan ő viselkedik velem.elhagyott,egy fiatalabb gyerek miatt, könyörögtem neki hogy ne tegye csak haragbol tettem mert már összetörte a szívem vagy 10szer.de elhagyott mással volt pár hónapig,aztán vissza jött hozzám terhesen.persze nem tőlem hanem a másik embertől lett az.en vissza engedtem,mellette álltam, elkísértem abortusz ra mert nem akarta a babát.megigerte újra kezdünk mindent teljesen megváltozott máshogy látja a világot.de aztán megint átvert,én 100%osan bele adtam mindent de ő semmi T sem.adok neki pénzt,fizetem a számlákat, ordít velem,durva velem,elmond engem minden utolsónak, másik férfival beszélget, írogat hogy imádják egymást,és mindezt a szemem előtt teszi.és én nem bírom elküldeni a saját lakasombol mert én még mindig szeretem és reménykedem.pedig tudom hogy egy szívtelen ember akitől 1000szer jobbat erdemlek,de egyszerűen nem bírom elküldeni,nem bírok magam lenni, depressziós vagyok hogy nincs senkim.szuleim sem élnek már.. nagyon félek a magány tol.3 hónapja is szédülök már és nem tudják mitől van.ettol is depressziós vagyok már.es nemhogy segitene,csak még jobban belém rúg és utálkozik.en már szívem lelkem kitettem az évek alatt de semmi.most hogy vissza engedtem is csak azért jött vissza hogy gyötörjön.pedig megígérte szeretni fog.de most már azt mondja nem érdekli mit mondott most már máshogy érez.
Tudom hogy ki kéne raknom az életemből ezt a nőt.de egyszerűen nem bírom megtenni.senkim sincs.és félek ha magam maradok még jobban befordulok mint most.de már ezt sem bírom hogy megaláz,hazudgal, kihasznál engem.hogy tegyem meg amit meg kellene tennem.mibol meritsek erőt,vagy mit hogy tegyek ön szerint? Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelt Szakértő!

Mar 2.alkalommal vettem eszre hgy a ket eves gyermekemmel a csecsemokori kepeit nezegettuk elso alkalommal csak konnyes szemmel sirdogalt masodik alkalommal elkezdett elszomorodni es nagyon sirni! Mi lehet az oka ennek? Elore is koszonom! Agnes

Félek az egyedülléttől, sosem éltem még egyedül

Ezen megéri változtatni? csak mert gondot okoz a munkavállalás. De amúgy ez egy előny az életben?
huszonéves vagyok de még mindig iránytani akarnak,legalább is ezt érzem hogyan viselkedjek nem tisztelik a határaimat, véleményemet.
Anyámnak az volt a baja,hogy nem ettem vele az asztalnál.
De amióta kiállok magamért, veszekedések árán,de kezdek megszabadulni és érzem hogy nálam van a kontroll. De gyerekként szerintem nem nagyon vették figyelembe a véleményemet, nem nagyon bátoritottak, csak akkor ismertek el ha jó gyerek voltam. Gyakran nem figyeltek a szavaimra mert én vagyok a kicsi.
Én már nem is ülök le ilyen közös családi ebédre.
Anyám szerint önző vagyok, szerinte különbözök tőlük nagyon, de ez miért baj? hangsúlyozza hogy én más vagyok, mert nem úgy viselkedek mint a többiek.
mindent én akarok irányitani, kontrollmánia az nálam is megvan, arrogáns vagyok.
De hát ez alap azután hogy gyermekkoromba szerintem el voltam nyomva, folyamatos ellenőrzés alatt tartottak legalább is én azt éreztem, a 2 nővérem és anyám. Apám meg “Én vagyok az Isten, a legjobb, a főnök” tipus . Mondjuk apám eléggé grandiózus. Épitésvezető volt, vállalkozott is, élsportoló volt stb. már nyugdijas.
Annyiból jó ez, hogy már egy ideje alá fölérendelt szerepbe képzelem el a világot, ahol én vagyok fölül. A legtöbb ember tudatlan, tájékozatlan, és annyira merev sémák szerint cselekednek, én sokat is olvasok.
Mostanában jelent meg erőteljes ambició, perfekcionizmus, törtetés, régen meg pont az ellenkezője voltam nemtörődöm és iskolakerülő. Csak az a baj, hogy nem birom ha engem akarnak irányitani például munkahelyen parancsolgatnak, ellenőrizgetnek, nagy stresszt okoz, ezért nem akarok dolgozni amig nincs rendes végzettségem, nem birom a “szolga” szerepet.
Egyébként bejön a dominancia, a kisebbek rendre utasitása. Mint valami mester.
Unokatestvéremet lány úgy kezelik a szülei, mindig utasitgatják, szegényen látszik, hogy nagyon tehetetlen, apukája dönt helyette, utasitja hogy most mennek edzeni, ő utasitotta, tanitotta angolra, semmit nem csinált egyedül. Az apja légiforgalom irányitó és a lányát is annak akarja.
Nálunk a férfiak ilyen irányitok.
Nagyon vonz az, hogy felette álljak másoknak. Nem megfélemlitéssel akarom, csak nézzenek fel rám. Minden az én irányitásom alatt legyen.
Visszajelzések, mások véleménye alapján egy kis cuki pasi vagyok, aki kedves és pedáns, nyugalmat közvetitek, mindenkire rá mosolygok.
Lányokból is a kis aranyosak tetszenek, amikor ilyen lány közelébe vagyok érzem a dominanciát.
Amúgy egy magamfajta személynek milyen foglalkozás illik ahol ezt legjobban megélhetem?
Az ilyen monoton munkát én nem birom, eléggé kreativnak tartom magam. A tökéleteset akarom.