Jo napot kivanok tisztelt Dr ur ,no a kerdesem a kovetkezo lenne van egy ismerosom aki diferencialatlan skizofren beteg es nagyon szeretne velem dolgozni csak hogy en valtot muszakokban dolgozom ,nem tudom milyen hatasallenn era , mert most mar csak altatoval tud aludni eszaka , koszonom elore is valaszat

Kedves Doktornő !

8 éve vagyunk együtt a párommal, aki 1 éve már a vőlegényem és 2 éve élünk együtt . A sok évi együttlét során voltak hullámvölgyek a kapcsolatunkban, de mindig meg tudtuk őket oldani. Az utóbbi időben (1,5 hónap) keveset tartózkodtam otthon a munkámból kifolyólag, valamint a szombati-vasárnapi tanfolyam végett. A közös baráti társaság egyik lány tagjával nagyon jó kapcsolatot ápol a párom, aminek én kifejezetten örültem is. Az elmúlt fél évben kezdett sok lenni számomra a beszélgetésük száma, reggeltől estig minden nap. Voltak olyan témák is , amiket a vőlegényem nekem nem is mesélt el csak neki. Többszöri figyelmeztetésem után is csak a lehurrogást kaptam, hogy túlgondolom a dolgot, és túlságosan is féltékenykedem, hiszen a lány is csak a legjobb fiú barátjaként tekint rá, mert neki minden gondját-baját el tudja mesélni. Pár nappal ez előtt vőlegényem elmesélte, hogy őt bántja egy olyan dolog, ami miatt kezd befordulni magába, és szorong. Leültünk, megbeszéltük a dolgokat és ő elmondta, hogy jobb ha tudok róla, hogy elindult a lány iránt egy más érzelem. Nem szeretetről és szerelmről van szó, csak némi több érzés, mint egy barát felé szabadna éreznie. Párom megesküdött rá, hogy ezt mind azért mondta el, hogy őszinte legyen velem és ő is megszabaduljon a tehertől, amit pár hete hordoz a hátán. Elmondása szerint velem képzeli el a jövőt és a nagybetűs CSALÁDOT, ő úgy érzi az elmúlt időszakban nem kapott tőlem sok figyelmet a kevés találkozás végett – amiben az elején még teljes odaadással támogatott, hisz új szakmám lenne és csak 2 hónapról lenne szó – ezért is gondolja, hogy ez a más érzés kialakulhatott, gondolom az éjjel-nappal beszélgetés során tőle ezt a figyelmet megkapta. A lánnyal egy ideig megszakítottuk a kapcsolatot, hogy ne okozzon több gubancot a kapcsolatunkban- ezt a párom önszántából lépte meg. Próbálunk minél több időt egymással tölteni, több közös programot szervezni most már a barátaink nélkül.

Nem tudom mit tegyek. Próbáljak a kapcsolatunkra koncentrálni és inkább szép lassan elfelejteni a dolgokat ? A lánnyal teljesen szakítsuk meg a kapcsolatot ? Vagy esetleg ennek a kapcsolatnak így már nincsen jövője ?

Tartok attól, hogy ha megint találkozunk a baráti társasággal esetleg újra előtörnek a másféle érzések, hiába tartunk szünetet velük, hogy párom elhesegesse a gondolatait efelől – hisz ő is retteg ettől, egyátalán nem akar tőle semmi többet. Az én tanácsom az az volt , hogy tartsa meg a tisztes távolságot tőle és ne essen át megint a ló túloldalára, ha egyszer itt vagyok én neki.

Remélem tud nekem segíteni, hogy túllépjek én is ezen, oda tudjak figyelni a munkahelyemen és mindenhol teljes erőbedobással tudjak teljesíteni.
Köszönöm előre is válaszát.

Kedves pszichológus
A probléma amivel jelenleg küzd a férjem,azok a munkahelyi gondok,akit eddig barátjának tekintett arról is azt gondolja,hogy keresztbe akar neki tenni,nehezen dolgozza fel hogy egy új kolléga több fizetést kap mint ő aki már több éve a cégnél van!A legjobb barátjáról is összeesküvés elméleteket gyárt!Mindenkiben a rosszat látja, és csak ezzel van elfoglalva semmi más nem érdekli….Én máshogy látom a dolgokat ,szerintem senki nem akar neki rosszat és bant hogy nem hallgat rám!Hova vezet ez?Hogy tudnék neki segíteni?

Iskolai pszichoterrort feldolgozni hogy lehet?
altalanos és középiskola. kinéztek maguknak csoportosan és verbálisan vertek. Az órán, úgy hatásosabb volt. Többen egy ellen. Okot nem adtam rá.
Naponta többször rám jön a dühroham. és elképzelem ahogy kínzom őket. kedvem támadna csak ugy leütni valakit, beszólogatni ok nélkül hiszen engem is ok nélkül bántottak. én miért ne tegyem. Iskolában szabad volt, nem állitották meg őket. Nem csukták le őket garázdaságért, zaklatásért.
Utcán is gyakran azt hiszem hogy engem figyelnek az emberek és röhögnek rajtam.
Kicsit olyan mintha én lennék a világ közepe.
Annyira érzékeny vagyok erre a témára hogyja valaki megkérdőjelezi a nézőpontomat az iskolai zaklarásról például ha azt mondja hogy bocsássak meg, vagy az osztálytársak nem tudják mit okoznak ezzel akkor rögtön harapok,mert igenis tudták és élvezik, főleg ha ezzel kapcsolatban rám helyezik hogy miért nem álltam ki magamért.
Ez trauma? traumát hogyan lehet feldolgozni? sokat kell rá gondolni és átélni a haragot vagy pont nem kell rágondolni? mitől fog feldolgozódni? ha egy normális kozossegbe kerülök?

hogyan lehet rájönni a képességeinkre?
Jelenleg nem értek semmi munkához és munkanélküli vagyok, 21 éves srác. Most akarok tanulni és rájönni a képességeimre.
Azt tudom hogy műszaki dolgokat utálom. Tehát az a pálya kilőve. Informatikát se szeretem azt tanultam középiskolába de elektronikát sehogy nem értem, a villanyszerelő is kilőve. Az ilyen molyolós monoton munkákat se szeretem. Jelentkeztem nyomdai gépkezelőnek de amint megláttam a gépet inkább nem és 2 év beletanulni azt mondták. Semmi affinitásom a gépekhez.
Nem áll rá a kezem a barkácsolásra, szerelésre.
A humános dolgok érdekelnek mint a pszichológia, emberek, világ működése, az ami nem olyan földhöz ragadt.
Ilyenek hogy kultúrális és közönségkapcsolati szakember ez a rendezvényszervező mondjuk ez nem lehet rossz. csak mennyit fizet?
Szeretek intézkedni.
Vagy pszichológus, de az egyetemi és magasak a ponthatárok, de amugy elvégezném mert érdekel.
Esetleg valami nem igazi szakma, mondjuk théta healing, ehhez nem kell semmi csak tanfolyamot kell végezni, és lehetek théta healing tanár és terapeuta, ezt jol lehet kombinalni a rendezvenyszervezővel.
Azt meg nemtudom egyetemre megvannak e a képességeim. egyáltalán megéri fősulit végezni? vagy valami okj
Nemtudom mennyire számit hogy egy szakma mennyire keresett és fizetett. De ha a jól fizető szakmák pont hogy nem tetszenek? a pénzügy, informatika stb? egy netto 160-200 fizetéssel megelégednék ez már jónak számít. abból már lehet élni egyedül is.
Ilyenekbe meg nem nagyon vágnék bele hogy üzletkötő, pedig hivtak a telekomhoz és ott házalni kell és eladni termékeket, jutalékos és ez is ilyen élet végéig kell végezni hogy előre lépj. Az a baj nem vagyok tisztában a képességeimmel. Pedig lehet hogy jó üzletkötő lettem volna de igy hogy megse néztem már nem tudom meg…
Szerintem a nyelvérzékem is jó csak nem fejlesztettem.
szociális munkás se lehet rossz de a fizetése borzalmas az ilyennek.
Tehát jófizető szakma vagy amit szivesen csinálok? végülis egész életembe dolgozhatok, akkor már olyat amit szivesen végzek és nem alkohollal lehet kibirni. De meg is kell élni, esetleg család, lakás se árt, autó, sok ez. Nekem nem vesz autót anyukám.
Az emberek negyedének csak 8 általánosa van mégis megélnek egész jól. Másnak meg diplomája van és nem diplomás munkát végez.
középIskolaban én buliztam, ittam, lógtam tehát kiéltem magam. csak nem tanultam.

Kedves Doktor úr/nő! Abban szeretnék segítséget kérni, hogy mit tegyek pánikroham esetén, mivel külföldön élek, és nem tudok elmenni pszichiáterhez mivel ez tökéletes nyelvtudást igényelne. Viszont a pánikrohamom egy héten belül háromszor is jelentkezik és nagyon félelmetesek a tüneteim..(gyors szív verés ez nálam 129 körüli, izzadás, zsibbadás, gyomorfájdalom, nehézlégzés, remegés) és a nap nagy részében egyedül vagyok ami ezt még nehezebbé teszi számomra. Kivizsgáláson már voltam EKG MRI és teljes vérkép vizsgálat mindent rendbe találtak. Előre is köszönöm a választ.

Kedves Pszichológus ! A munkahelyem miatt sok stressz ér , amit sehogy nem tudom kiverni a fejemből . A munka felelősségteljes, konyvelo irodában dolgozok .A minap vetettem egy hibát , rosszul lett beadva egy bevallás. A felettesem is megnézte a bevallást, mert mindig ellenőrizve van a munkám, így o is hibázott..mégis borzalmasan magamra vettem a hibát. Pont nyaralni voltam amikor kiderült hogy rossz a bevallás , és teljesen rányomta az egész nyaralásra a bélyeget , azóta is csak ezen stresszelnek , folyamatosan feszült es ideges vagyok.. ilyenkor mindig azt érzem hogy szakmát kell valtanom. Bar mindenki hibázhat és a felettesem vette sem vette észre egyszerűen nem tudom magamat túl tenni rajta. Van valamilyen technika, gondolkozásmod amivel ez kezelhető ? Szabadságok alatt is rendszeresen azon gondolkozom , hogy vajon mi derülhet ki a távollétem alatt , mit rontottam el. Nem akarom így leélni az életemet . A munkahelyemet egyébként nagyon szeretem, mindenki nagyon kedves és segítőkész , meg soha lettem szidva semmi miatt .

Üdvözlöm!

György vagyok 30 éves Sclerosis Multiplex beteg. Internetes kutatásaim arra sarkalnak hogy az SM megjelenése a szüleim tehetetlensége miatt jelent meg. Ezt azért gondolom mert 16 évesen 40 – 50 kilós beton tömböket kellett nedves állapotában öntenem és pakolnom kézzel. Szerintem nem kell elemeznem hogy a 40 – 50 kilós beton tömb járdalapok jóval nehezebbek voltak mint jómagam. Segítséget semmit nem kaptam belőle csak szidalmat ha jól csináltam akkor is letolást kaptam, ha rosszul még komolyabban kaptam szidalmakat amit hogy ha nem nyeltem le megmutatták hogy merre lehet távozni a háztól örökre. Mikor szóltam hogy fizikai fájdalmaim vannak ( derék becsípődés ) akkor azt a választ kaptam hogy túl fiatal vagyok nekem nem csípődhet be a derekam, ez ment pontosan nem emlékszem meddig de 4 – 5 évig. Mára ott tartok hogy egyensúly problémákkal küzdök, marihuánát fogyasztok amennyit a pénztárcám bír. 80 % munkaképtelenséget állapítottak meg az orvosok ezért dolgozni sem tudok elmenni. Gyereket nem merek vállalni mert félek hogy én is hasonló módon viselkednék vele. A fájdalmaimat lelki/fizikai és egyáltalán a mindennapok túlélése érdekében magas dozisú marihuánával kompenzálom. Sajnos úgy érzem hogy halál nem olyan félelmetes mint ezt az életet végig élni. De persze gyáva vagyok öngyilkosságra. Segítséget senkitől nem tudok kérni a szüleim férfi tagja elmarta az összes barátomat/velem egykorú ismerőseimet akikkel nem csak elhitette hogy hülye vagyok de már ott jár a dolog hogy ők is el akarják velem hitetni hogy én hülye vagyok ezért megszakítottam mindenkivel a kapcsolatot, minél távolabb szeretnék kerülni a családtól de sajnos anyagi okok miatt ( amibe sajnos a marihuána is bele tartozik ) lehetőségem nincs. Nem tudom hogy kihez forduljak mit csináljak mert a halálommal csak a feleségemet bántanám. Kérem segítsen hova forduljak mert ennek tragédia lesz a vége.

Válaszát előre is köszönöm

Üdvözlettel György

Kedves Tanácsadó!
9 hónapja vesződök egy fiúval, aki hol utánam nyúl, hol ellök. Összejövünk, Aztàn elmondja, hogy nem akar semmit. Elmondtam, hogy nekem a barátkozás nem megy, de mégis keres és szabadidős programokat szervez velem. Minden nap. Hogyan kellene ezt kezelnem? Külföldön dolgozunk, egy részlegen, îgy kínos és macerás, hogy elfelejtsem.
A mindennapjaim viszont tönkremennek ebbe a kettősségbe és ingadozásba.

Köszönettel: Kitti

Apámmal ketten élünk. 3 éve halt meg édesanyám. Nem tudok apámmal sohasem egyetérteni nem akar rám költeni semmit. Konkrétan az sem zavarna ha nem tudnék mit felvenni. Barátom és családja most költöznek nagyobb lakásba és mondtak hogy menjek oda. Nem tudom mit tegyek. El akarok költözni csak nem merem otthagyni édesapám. Mit tegyek ?

Tisztelt Válaszadó!
52 éves nő vagyok. 10 éve élek egyedül, kb 7 éve keresek párt. Leginkább online társkeresőkön, mert egy kis falucskában élek és dolgozom, nem nagyon van lehetőségem kimozdulni. Ennyi idő alatt elég jól kitapasztaltam, hogy miféle emberekkel lehet ott találkozni. Nem is ezzel van a baj leginkább, hisz vannak komolyan társat keresők is, és érdekes módon, még tán olyan is, aki a korosztályában keres.
Viszont azt tapasztaltam, hogy olyan férfiak, akik engem érdekelnének, és írok nekik, vagy rögtön az elején elutasítanak, mert messze lakom tőlük (tény, hogy aki ilyet írt, az legalább 100-150 km-re lakott), és ekkora távolságot nehéz áthidalni, inkább levelezni sem kezdenek. Vagy akivel elkezdtünk levelezni, és volt olyan köztük, akivel szenzációsan jó “kapcsolat” alakult ki a levélváltás közben, mert annyira egy húron pendültünk, és a képek alapján is szimpatikus voltam (sok képet küldtünk, és mostaniakat, ez sem lehetett a baj), a találkozás után rendre megszakadt a kapcsolat, mert bár továbbra is szimpatikus voltam, helyesebb is, mint a képeken, a stílusomban sem csalódtak, jókat beszélgettünk, nem bánták meg, hogy megismertek, mégsem tudták elképzelni velem, hogy legalább elkezdjék a kapcsolatot, aztán majd alakul valamerre. Különösen egy néhány hónappal ezelőtti hasonló eset viselt meg, és még mindig nem tudtam tőle szabadulni.
Nagyon sokat gondolkoztam, hogy mi lehet az oka ezeknek a dolgoknak? És egyik éjjel az jutott eszembe, hogy talán szemtől szemben nem tudom olyan jól menedzselni, “eladni” magam. Erre azért gondoltam, mert a munkahelyemen már többször is előfordult, hogy elemzésekben, jelentésekben a tényeket írom le, ahogy vannak, ha fehér, akkor fehér, ha fekete, akkor fekete. Még akkor is, ha akár engem vagy az intézményt rossz vagy kedvezőtlen színben tünteti fel. A főnököm pedig többször megrótt érte, hogy az nem úgy van, tessék úgy leírni a dolgokat, hogy szépítve, átalakítva, módosítva, hogy végül jól jöjjünk ki belőle. El kell tudni adni magunkat, az intézményt, hogy mindenképpen jobb fényben tűnjünk fel a valóságosnál. Ő ehhez nagyon ért. Én meg nem.
És erre gondoltam, hogy talán itt lehet a baj, mert szerény vagyok, sosem törekedtem előtérbe, nem fitogtatom az értékeimet, nem vagyok vezéregyéniség, csapatjátékos vagyok. Nem tudom jól “eladni” magam. Épp ezért akiknek írásban hihetetlenül tetszik a stílusom, megállapítják a képeimről, hogy érzéki, okos nő vagyok, a valóságban szembetalálják magukat egy szerény, kedves, mosolygós nővel, és ez csalódást okoz.
Ahhoz meg már lusták, hogy a belső értékeimre időt szánjanak, hiszen annyi más lehetőség van ismerkedni.
Most épp megint hasonló cipőben járok, vagyis van valaki, aki hasonlóan reagált a stílusomra és a képeimre, mint korábban páran, már szóba jött a személyes találkozás. És nem tudom, hogy hogy tegyek, mit tegyek ahhoz, hogy elkerüljem az eddigi buktatót. Vagy ne tegyek semmit, adjam önmagam, és majd talán egyszer valaki veszi a fáradságot, hogy megismerjen úgy igazán? Tanácstalan vagyok, főleg most, hogy talán rájöttem a dolog lényegére.
Válaszát előre is köszönöm!
Gabi

Jó napot! Én 2 dologgal kapcsolatban írok. Az egyik, hogy a legjobb baràtom depressziós 138 km-re lakunk egymástól ezért nem tudok neki segíteni. Nem szeretne szakemberhez fordulni és nagyon rossz nézni, hogy szomorú és totál magába van fordulva. Ezzel kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni. A másik dolog, hogy én jó magam adoptàlt gyermek vagyok. Nem tudok aemmit a biológiai szüleimrol és eléggé megvisel a dolog.. megszeretném őket keresni és beszélni velük. Járok pszichiáterhez…aki a bipoláris betegséget vizsgálgatja nálam. Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Doktornő!

Próbálom röviden leírni a párkapcsolatomat és a problémámat. 2011 óta vagyunk együtt a párommal. Én 28 éves vagyok, ő jelenleg 34. Megismerkedésünk előtt nem sokkal kb. fél évvel előtte ért véget az első kapcsolatom egy sráccal akivel 17 évesen kezdtünk járni. Tehát nem volt sok tapasztalatom fiúkkal, kapcsolatokkal. Kezdetben úgy tűnt minden rendben, majd igazából az első fél évben is észrevettem már, hogy a párom sokat költ szerencsejátékra, elnéztem, igazán nem foglalkoztatott a dolog. Aztán később több durva húzása is volt velem szemben az évek folyamán. Például többször levett pénzt a számlámról a tudtom nélkül, és ezt szerencsejátékra, online pókerra költötte. Amikor pénzt akartam kivenni meredten álltam az automatánál miért nem tudom kivenni az amúgy se sok fizetésemet. Az első 1 évben amikor összejöttünk sokat mondta, hogy lakjunk együtt mert nem szeret nélkülem aludni. De mivel neki nem igazán volt sose pénze, hitelek, szerencsejáték, végül is az egész családjára általánosan elmondható a folyamatos anyagi problémák, mondtam jó rendben, odaköltözött hozzám és a szüleimhez. Megbeszélte velük, belementek. De anyukámnak mikor először megtudta, és látta is hogy sokat játszik kezdett nem szimpatizálni vele, szóval a nálunk lakás se tartott sokáig. Ezután egy ismerősünk házába próbáltuk meg az együttélést, ahol csak a rezsit fizettük, nem volt semmilyen bérlési díj. De sajnos itt is hiába keresett jól addigra a párom, mivel munkahelyet váltott, ugyanúgy elszórta a pénzt játékra. Én ezt meguntam és hazaköltöztem karácsony előtt. Anyukám nagyon örült hogy meghoztam ezt a döntést. Közben ő is megtudta hogy elvesz tőlem pénzt a számlámról, és ez miatt nagyon kiborult az édesanyám. A kapcsolatunk ezek után úgy alakult, hogy én mégis visszamentem hozzá mert hiányzott, nem tudom, végül is szerettem és bíztam benne mindig, hogy megváltozik. De ezek után se változott, ezután még egyszer elhagytam, anyukám nagyon berágott, nagyon durva vitáim voltak az édesanyámmal és tudom hogy többször megbántottam őt ebben az időszakban. Szóval ez után is békülés volt, és következett 2 év amikor nagyjából elvoltunk….hol nálunk hol a páromnál aludtunk. Hozzáteszem náluk egyáltalán nem szeretek lenni mert nem túl tiszta az anyósom, elég nagy a kosz náluk a házba, egyszóval igénytelen…máshogy sajnos nem tudom jellemezni. De tavaly mégis engedtem és odaköltöztem, szintén egy szakításos időszak után, anyukám ekkor már nagyon nem is mondott nekem semmit. Beleadtam nem kevés pénzt az emeleti fürdőszoba felújításába mert egyszerűen borzalmas állapotban volt, szóval voltak tervek a folytatásra, felújítani a felső szintet ilyesmik…de aztán vhogy kisiklott a dolog ismét, mert megint jött a szerencsejáték, pedig már sokadszorra kaptam ígéretet, hogy abbahagyja. Közben én is munkát váltottam és az új munkahelyemen összeszűrtem a levet az egyik kollégával, sajnos így alakult. Volt végre valaki aki meghallgatott engem és tanácsokat adott, végül a dologból nem lett semmi, mert kiderült, és a párom visszaszerezett magának. Sokan tudják a helyzetem és sokan akarnak velem ismerkedni. Tavaly is külön voltunk a párommal hazaköltöztem, mert egyszerűen nem bírtam már ott élni az anyósommal, és ekkor közelebb kerültem egy férfihoz aki szintén ezen a munkahelyen dolgozott. Nagyon rendes, nagyon odaadó ember. De valahogy nem tudom miért rám tört egy érzés, hogy én még szeretem a párom, és ismét visszamentem hozzá. Ez történ tavaly szeptemberben. Azóta egy albérletbe költöztünk, de alighogy idejöttünk megint elkezdett játszani, és én fizetek szinte mindent, a férfival akivel majdnem összejöttem, tartom a kapcsolatot, ő most külföldön dolgozik. Rájött a párom, hogy beszélek vele messengeren, és azóta teljesen kikészít, rá van szállva a telefonomra. Sok minden történést kihagytam de túl sok lenne mindent leírni. Én valamiért nem tudok elszakadni a páromtól, holott már milliószor megtehettem volna, és sokkal jobb életem lenne, ebbe biztos vagyok. Ő is megcsalt egyébként ezt kihagytam, de az egészben nem ez a lényeg, hanem az, hogy nem tudom mi tévő legyek már. Lassan 29 éves vagyok, a családom nagy része nem nagyon támogatja a kapcsolatomat, folyamatosan a gyermekvállalással csesztetnek. De mire vállaljak gyereket…nagyon szeretnék, de semmi se sikerült, mióta a párommal vagyok. Nincs megtakarításom, nagyon sok pénzem bánja a dolgokat, sokat adtam neki is kölcsön, olyan dolgokra, amiket más nő biztosan nem fizetett volna ki. Folyamatosan őrlődök, és tudom, hogy lépnem kellene de egyszerűen teljesen kimerültem már, az öngyilkosság is felmerült bennem többször, sajnos, párom is tudja. De sose vinne rá semmi, de ez miatt sokszor érzem magam depressziósnak és szorongás is kerülget, mindehhez társul egy borzalmas munkabeosztás, folyamatosan műszakozok, szóval ki vagyok készülve eléggé. Közben a férfi akit megismertem, támogatna, ha úgy döntök lelépek, októberben jön haza, de még ki akar menni dolgozni, szóval választhatok egy teljesen más életet, még helyre hozhatom az életem, de közben meg itt a párom, aki most megint jó fiú, nincs szerencsejáték. De közben napi szinten a telefonban túrkál, és cseszeget a másik férfival, napi szintűek a veszekedések sokszor. Nagyon el vagyok keseredve, de nem tudom mi tévő legyek…..sokszor már inkább nem is jönnék haza az albérletbe, hanem mennék haza a szüleimhez vissza. Anyukám egyébként tud a másik férfiról, és abszolút azon a véleményen van, hogy vele, vagy akárki mással jobban járnék, csak legyek már boldog, és ne legyek feszült. Sokszor sajnos eléggé feszülten viselkedek a saját rokonaimmal….hibásnak is érzem magam sokminden miatt, de ez sem segít ha csak hibáztatom magam. Teljesen kimerült vagyok a dolgoktól…..Köszönöm ha tudna, valamilyen tanáccsal szolgálni számomra!

Tisztelt Szakerto!
Elore is halasan koszonom a segitseget!
1,5 eve elek boldog parkapcsolatban,am az ido mulavasal most derult feny sok rossz,elviselhetetlen tulajdonsagomra.
Engem kiskoromban “burokban” neveltek.Nagyon feltettek,szinte alig volt barmi is megengedve.Innen eredhet talan a feltekenysegem,amit szinte csak a parom irant erzek.
Nem mindig tudom elengedni ot nyugodt szivvel a barataival szorakozni(habar maximalisan megbizom benne,soha sem csalna meg,koztunk a bizalom nagyon eros).
Ilyenkor persze azt mondom hogy menjen,de megis zavar neha hogyha massal is nagyon jol tudja erezni magat.Tudom nagyon onzo vagyok..csak tudnam honnan jott ez nekem es hogyan lehetne kezelnem.
Illetve feltekeny leszek hogyha o elmegy olyan helyre ahova en is mentem volna de en megsem tudok…
Sajnos a kommunikacommal is problema van hogyha vele van vitam,ha egy masik fellel pl.:a baratnommel akkor mindig megtudom vedeni az allaspontomat,es nem vagyok dedos..de ha vele veszekszem akkor egyszeruen ezek nem mennek,nem valaszolok,megsertodom es ez egy spiral szeru folyamat,alig birok belole kijonni..csak nagyon nehezen es csakis az o segitsegevel,magamtol nem birom befejezni.
Illetve meg az onismerettel is vannak sajnos problemaim,kiderult hogy nem ismerem sajat magam…
Most nagyon ketsegbe vagyok esve ugyanis odajutottam,hogy bebeszeltem magamnak hogy nem is hianyzik a parom es lehet hogy jobb lenne ha miattam es a viselkedeseim miatt szakinek vele.
Pedig o mindig segit es nem is kivanhatnek jobbat magamnak nala,eszmeletlenul szeretem ot.
Nagyon szepen koszonom a segitseget elore is,varom valaszukat!

Iskolai probléma.
Erdélyi vagyok,azon belül Kolozsvári.
Most fejeztem be a 8. osztályt és nem tudom eldönteni,hogy maradjak-e ebben az iskolában ahol 1-től 8-ig voltam vagy menjek át más suliba.Ennek a problémának 2 oka is van.
1. Ennél a sulinál CSAK érettségit lehet megszerezni,de én szeretnék egy szakmát is.Ez a suli nagyon erős,mindenre felkészít a másik suliban pedig lehet érettségit is szerezni meg szakmát is,de az a probléma,hogy nagyon gyenge.Ezt onnan következtetem ki,hogy az egyik osztálytársam átment abba a suliba.Nálunk 5 és 7 -es tanuló volt ott pedig 9 és 10 es tanuló.(Itt Erdélyben 1 estől osztályoznak egész 10 esig).
2. probléma.
Ebben az osztályban mar mindenkinek megvan a baráti köre csak nekem nem.A párhuzamos osztályból pedig nem egyezzek majdnem senkivel nagyon jól kivéve 2 emberrel.
Nincsenek/nincsen 1 legjobb bartnőm sem akivel minden nap tudnék beszélgetni,hülyülni vagy elmenni valahova és ezt nem szeretem.Nem tudom,hogy velem van-e gond vagy velük.Nem nagyon beszélek,magamba húzódok.Nincs olyan téma amiről lenne véleményem ezért inkább hallgatok és nem beszélek senkivel.Van 1 haverinám akivel jól egyezek de ő reálra megy én pedig humánra,amúgy is vele nagyon keveset beszélek.
Kérem segítsen ha tud,mert nem tudom hogy mit tegyek.
15L