Tisztelt pszichológus!
Olyan problémám lenne pontosabban a páromnak, hogy a páromat kiskorában verte az édesanyja, durván bánt vele. Emiatt gyógyszereket szed depresszió, alvászavarok ellen. Ő maga is elég agresszív tud lenni, ha felidegesítik. Sokat beszél nekem, hogy milyen gyerekkora volt és nem tudja hogyan léphetne túl ezen a lelki traumán. Megbocsásson-e az édesanyjának avagy sem?
Válaszát előre is köszönöm szépen.

Tisztelt Munkacsoport!
Kislányom 8 éves,ikerpár egyik tagja,most kezdtük a harmdik osztályt. Egyik alapvető problémánk,hogy elég intenzíven szopja a hüvelykujját. Már mindennel próbálkoztunk,hogy leszoktassuk,de hatástalan minden próbálkozásunk. Ezt sajnos a suliban is műveli. Órákon szöszmötöl,szerte szét vannak a gondolatai,lemarad a többiektől folyamatosan.Tavaly jeles tanuló volt,kérdésem,hogy kell e aggódnom,vagy majd felveszi a ritmust a többiekkel. Valamint ha ez probléma hova forduljak segítségért.
Köszönettel: Mónika

Kedves doktornő!
Az a nagy problémám hogy a pasik nem tudnak engem értékelni megbecsülni. Már fél éve van egy kapcsolatom de sajnos már kihült a szerelem legalábbis a párom részéről. Én úgy érzem hogy már nem szeret engem. Sőt ezt nemrég a képembe is vágta hogy ő már kiszeretett belőlem próbált újra belém szeretni de nem sikerül neki. Ezt nagyon határozottan mondta akkor. Én meg az a típus vagyok aki könyörög egy pasinak. Sajnos megint megtettem. Letérdeltem és mondtam neki hogy szeressen. Megalázkodtam elötte. Én nem tudom miért csinálom ezt de ha egy pasi közli velem hogy már nem szeret vagy szakítani akar akkor őrjöngeni kezdek és olyan dolgokat csinálok ami szerintem nem normális. Volt olyan eset is amikor letérdeltem elötte és ütögettem magamat vagy éppen a hajamat téptem meg. Nem birom elviselni ha valaki nem szeret. Az a baj velem hogy én nagyon tudok szeretni szeretethiányos voltam mindig is. Eddig akárhány barátom volt egyik se tudta úgy viszonozni a szerelmemet ahogy én elvártam volna. Az a típus vagyok aki szereti ha sokat foglalkozik vele a párja. Ha elhanyagolva érzem magam azonnal szóvá teszem. A mostani párom is azt mondta hogy én ki akarom erőszakolni hogy szeressenek pedig erőszakkal pont az ellenkezőjét érem el. Én úgy érzem hogy a férfiak csak a szex miatt vannak velem. Őket csak a testem érdekli nem a lelkem. Tárgyként kezelnek engem és ez nagyon fáj. Egyik pasim se tudott sokáig szeretni engem. Azt mondják rám veszekedős vagyok mindenért szólok meg néha kiabálok is velük. De ez mind azért van hogy figyeljenek rám. Nem tudnak engem megérteni. Mindegyik pasi csak a hibákat keresi bennem. Szívemet lelkemet beleadom egy kapcsolatba mégse becsülnek meg. A férfiak azokat a nőket szeretik akik mindent elnéznek nekik nem szólnak semmiért. Én meg az a típus vagyok aki nem tudja befogni a száját sőt veszekedek is velük. Tudom sok hiba van bennem de egy biztos hogy nagyon tudok szeretni csak a pasik ezt nem tudják értékelni. Vajon mit rontok el? Hogy kell viselkedni egy férfival hogy szeressen? Az a baj hogy még mindig szeretem a páromat de érzem hogy ő már nem. Mit tegyek? Ha elhagy abba belehalok. Nem akarok megalázkodni elötte újra és újra azért hogy ne hagyjon el. Bár utólag azt mondta hogy egy kicsit még szeret de ezt már nem hiszem el. Mit tegyek hogy újra belém szeressen?

Jó napot! 15 éves,fiatal lány vagyok.Az lenne a problémám,hogy nagyon-nagyon sokat idegeskedem,szorongok apró,lényegtelen dolgok miatt.Már olyan 12 éves korom óta egyre inkább lámpalázasabb vagyok,félek más emberek előtt szerepelni.Most kezdtem meg a kilencedik osztályt,és még idáig minden reggel nagyon stresszesen,félve mentem iskolába.Olyan dolgokért is fel idegelem magam,hogyha felelnem kell mindenki előtt valamelyik tantárgyból,ha találkozom egy olyan fiúval aki tetszik nekem,vagy ha az iskolában szereplésünk van.Általában ezt az idegességet a hányással szoktam levezetni,otthon indulás előtt mindig elhányom magam ilyen esetekben.Ezekben az időszakokban nincs étvágyam,és alig eszek valamit,aminek következtében eléggé sovány vagyok.Már próbáltam magam sok mindennel nyugtatni,és a szüleim is mindig elmondják,hogy nincs miért idegeskednem,de egyszerűen nem tudom megállni.Nem tudom az ilyen helyzetekben mit kéne tennem,de már elegem van gyomorideggel felkelni reggelente,elhányni magam,és tovább szorongani.

Jonapot! Tehat problemam a depreszio már két éve van 2 honapot itam alkoholt nagy mértékben állítólag utana meg altam hirtelen jotek a zelvonasi tunetek majd at ment lelkibe azota egy kortyot sem itam cigizek mar 3 4 eve masodik gyerekemet varom a zelso meg halt egy evesen es akor kesztem el visza a regi eletem elfogatam mivel betegen szuletet jovotlt miden utana kesztem nagy mertekben alkoholt fogyaszni meg alapototak nics szervi bajom lelkileg volt bajom utana de a zalkohol ideszte elol eszt a tuneteket szetem antidepresszáns gyógyszert ami segitet egy fel evig amit meg tutam terhes vajok azonal le tetem hol joban hol roszabul votam most a terhesegem 39 heteben jarok gyakran meg betegszem arcureg gyuladasom van nekem ez kicsi korom ota visza jon emele nagyon felek a szulestol hogy nem lesz gond mivel igy a vegere sokat javult a zalapotom ara godolok lehet szervi bajom van de atam le ver vetel ami jó lett topszoris es stb de ram tor a rosz erzesek mivan ha nem tudom vegig csinalni vagy nem birom meg estere szok nyilalni a fejembe mikor a zarcomba sok fele kis apro tunetem van ami agaszt a szapora sziv veres meg marat igaz mar ritkább ban szok szurkalni a hatamba a melkasomba a bal karomba ritkan mitha izom laz alna bele gyegeseg sok szor nyomas erzes a fejben ezekel a tunetekel fordulok magahoz mert hijaba modom a zorvasomnak nem foglalkozik vele maga szerit nem lesz problema szules kozben nem fog elo joni ez a roszul letek ?tudom mos sokan elitelnek de meg azota is cigizek nem tudom leteni

Van egy 6 eves kapcsolatom vagyis kertem idot tole a baratomtol,mivel mar a tavalytol felmerultek bennem keteleyek mert nem figyelt ram kellokepen es sokat veszkedtunk es ha leultunk valamit megbeszelni mindig azt mondta,hogy csak bekepzelem nem lehetet soha megbeszelni valamit,persze en is hiabas vagyok egyes dolgokba mert makacs vagyok nem engedek az enyembol es ebbol is voltak vitaink.De o nagyon feltekeny tipus sokszort feltekenykedet es mondot olyan dolgokat amik felgyultek bennem es kitortem es volt,hogy bennem tartotam es nem tudtam rolluk beszelni mert feltem,hogy rosszul reagal,nagyon megvaltozott o nem ilyen volt az eljen mindent megtudtunk beszelni es magam tudtam lenni mellete most egy eve mar nem es szorongok neha es nem tudok minden megbeszelni plusz nem is figyel annyira ram es ez hianyzik es mar kezdtem kilibenni a jo kerekvagasbol ugy mond es elkezdtem beszelgetni egy fiuval nem volt semmi koztunk de nem hiszem,hogy lenne amugy sem es nem is ez az ok amiert idot kertem csak csuppan jol ereztem magam mikor beszelgetem vele es a masik epp ezt szeretnem elkerulni,hogy ne tegyek butasagot.O azt mondta megtudna valtozni miatam es kert meg egy eselyt de egyik felem akarja masik nem mert mar ugy hiszme nem 100% a szerelem az en felemrol hanem lecsokkent 80%-ra(ha peldaban lekenne irni akkor igy erzek tudom nem %-ba merik ezt) a tobbi elveszet gondolom a veszkedesek miatt…o azt mondja meg szeret nagyon es tehetetlen vagyok nem akarnam bantani sem,hogy maradjak vele es kozbe en nem vagyok boldog es ezert bantsam egyes mas dologokkal ilyent nem tudnak tenni de nelkule is nehez lenne tudom mert 6 ev es meg azert vannak erzeseim iranta,plusz tortentek olyan dolgok,hogy kiderult ,hogy a nagymamaja engem nem akar mellete latni es ez miatt is voltak vitak de en nem tettem semmit,hogy a nagymamaja igy gondolkozon rolam,csak csupan nem szimpatizal…es en ezt tudtam az elejen es nagyon csunyan is beszelt velem mikor o nem volt otthon de elneztem es nem mondtam vissza semmit es nem mondtam senkinek semmit erol azert,hogy legyen bekkeseg tudom meg kellet volna beszeljem a paromal de nem tudtam.Es sokszort nem erzem magamat nalla otthon…nem tudok felszabadulni es lehet ezert is vagy nem tudom. Kerem segitse, koszonom

Élettársam 7 kisfia, akit a szülők válása után 12 éves nővérével együtt édesanyja nevel, idén szeptemberben lett 1. osztályos. A ruháját, műanyag flakon kupakját, szinte mindent összerág. A jelenséget nyáron még nem tapasztaltuk. Van-e ok aggodalomra, vagy hagyjunk időt, esetleg magától is megszűnik a probléma?
Válaszukat előre is köszönjük szépen!

Kedves doktornő!
Elég zavaró problémával fordulok önökhöz. Van egy másfél éves párkapcsolatom ami nem igazan a minta párkapcsolat jelzőt kapná. Nagyon sok zűrön ment át a kapcsolat ahhoz, hogy megmaradjon. Nekem a problémám az lenne, hogy egy hete nyugovóra tértünk. (Nem élünk együtt.) Rendszerint meg ölelt és hamarább el aludt. Én mint minden este az esti imám elmondtam magamba és utána alszom mindig el. Most is így történt de az ima után el kapott egy borzasztóan nyomasztó rossz érzés, hogy bántsam a párom. Tudni kel rólam, hogy nagyon állat és ember barát vagyok. Soha nem bántottam senkit, még a növényeket is sajnálom. Na el kapott ez a rossz érzés és mintha egy háború indult volna a fejembe el kezdtem pánikolni, a szívverésem meg nőt, mivel alacsony a vérnyomásom így ez nálam nem szokványos. Volt már pánikrohamom máskor is de nem ilyen. Volt időszak amikor álmatlanságban szenvedtem és akkor éreztem azt, hogy fel kel kelnem és meg kel néznem a tűzhelyet, a csapokat és sokszor jártam mosdóra de azt meg oldottam azzal, hogy munkahelyet váltottam és ki léptem az akkori párkapcsolatból mert nárcisztikus személy volt. De most ez más volt. A tudatomnál voltam és azt is tudtam, hogy előbb bántanám magamat mint bárkit a világon. Nagy nehezen el aludtam, be vettem egy B komplexet és bele aludtam. Másnap fel keltem és azóta mintha a boldogság eltávozott volna belőlem. Folyamatosan rettegek és a páromnak sem hagyom, hogy nálam aludjon és alig találkozunk és ha találkozunk is rettegek, hogy ne jöjjön elő ez az érzés. Amikor egyedül vagyok rendszerint zokogok. Minden este azóta csak azon imádkozom, hogy soha ne bántsak senkit. Magammal beszélek, hogy sosem bántottam senkit stb. Olvastam már erről a témáról sokat, hogy létezik kényszer gondolatok és hogy soha nem bántanak senkit ezek az emberek mert magától a gondolattól erősödik fel ez az érzés stb. Nem igazán szeretnék szakemberhez fordulni mert tartok attól, hogy többet árt mint segít. Tanácsot szeretnék kérni. Előre is köszönöm és elnézést a zavarásért. 

Jonapot..nekunk 5-evvel ezelott leégett a házunk-èn ekkor mêly depresszioba estem ,ezáltal teljesen elhanyagoltam magam…eljártam phciologushoz..frontint es kedely javitot irt….ez nem valtoztatott semmit…ez idö alatt a fogaim teljesen tönkre mentek….a parom soha nem engedett dolgozni-mert koran kezdtem az anyaságott-most hogy nagyobbak a gyerekek mar enged-de a kinèzetem miatt sehova se vesznek fel…járok fogaszati kezelèsre ,mar a fogpotlasnal tartunk-de nekem soha nem lesz ennyi pènzem magamra…miota a “”paromal vagyok 20-ft nem sok annyit nem kôlt rám..ruhakat is a testvèremtöl kapok..de tudom hogy ha a fogazatom rendben lenne -elönyösebb lennèk a társadalomban..mindenki lenèz…sokat sirok e miatt-már legszivessebben meghalnèk…ès ö a párom ezèrt megver hogy nekem ilyen lelki bajaim vannak..elzavar de nincs hova mennem es ilyen kinezetel nem is talalnek munkat-hogy bebizonyitsam magamnak es neki hogy egyedul is talpra tudok állni…de meg probaltam már minden lehetösèget hogy segitsen valaki de senki…èn nem tudok es nem is szeretnèk tovább igy èlni

Kedves Szakértő!
Olyan problémám van, hogy a 27 hónapos kislányom egyre durvábban verekszik. 9 hónapja kezdődött a dolog, és nem tudom, lehet-e még rosszabb, de eddig fokozatosan romlott a helyzet. Öccse 4 hós, őt szereti, hozzábújik, a testvérféltékenység abban nyilvánul meg, hogy nem engedi a játékait az öccse közelébe. Ezt elfogadtuk, nincs belőle itthon probléma, de elmondjuk neki, hogy “Öcsi nem szeretné elvenni őket, de ő is kölcsön szokta adni a játékokat neked, mert kedves és szeret téged, megmutatja neked szívesen”. Ez teljesen okénak tűnik itthon. De a játszótéren az én lányom egy veszedelem, nekimegy bárkinek, még ha jó messzire is vannak tőle. Miért támad?? Miért romlik ez a dolog? 2 okból zavaró ez az egész. Az egyik anyuka tanácsa szerint “időre van szüksége”. A másik szerint “biztos te is vered”. Belefáradtam. Elegem van ebből. Nem mehetünk már sehova, mert mindig műsor lesz a vége. Mit tegyek?
Eddig a fogzásra fogtuk. De mindenért ugrik. Ha valaki jön felé, akkor biztos, hogy kapni fog. Hiába szólok az anyukának, hogy ne, ne, mert támad, ők nem ismerik a lányomat és utána meg néznek csúnyán. Alig vártam a nyarat. Hogy majd jobb lesz, megyünk a játszótérre, mozoghat, ugrálhat, kiabálhat, futkoshat , levezeti a feszültséget, és szépen kialakul. De nem. Eltelt nyár, és minden egyes nap minden próbálkozása kudarc, verekedés volt. Egyedül vagyok a két gyerekkel. Nincs lehetőség “lepasszolni” a kicsit, hogy csak a nagyobbal lehessek. De ennek ellenére is a kicsi, bármikor alszik, teljes figyelmemmel a nagyot szolgálom. Nem főzök, pici takarítás, és bármikor kikapcsolódom, az is kvázi csak őket szolgálja (általában játékokat, pl bábot varrok nekik) Már csak tótágast nem álltam a lányomnak, mégis lassan feladom. Mindenfélét próbáltunk, kivéve a verést, azt nem szeretném. Az a “módszerem”, hogy ha bánt valakit, akkor mellém ül a padra, és bocsánatot kell kérnie. De akkor is minden áldott nap, hónapok óta újrakezdődik minden. Volt, hogy kihagytunk heteket társaság nélkül, mondván, csak kikopik belőle, de nem. Mintha fel sem fogná az egészet. Pedig ott és akkor rossz neki, hogy ülnie kelll a padon, de inkább ül és nézi a gyerekeket, majd egyszer tök közönyösen elrebegi a bocsánatot. Sokan mondják, hogy de igenis érti már az ekkora gyerek a tettei következményét, mégis azt érzem, vagy totál fel sem fogja, vagy nagyon jól játssza. Van valami baja? Én csinálok valamit nagyon rosszul?

Üdvözlöm. A párom(32ffi) miatt fordulok Önhöz. Több mint 5 éve éltünk boldog kapcsolatban, nagyon sok rossz dolgon átestünk(pl. meghalt a babánk még a kapcsolat elején). Aztán idén márciusban jött az apósom halála. Öngyilkos lett. Nem csak apa fia kapcsolat volt köztük de egy munkahelyen is dolgoztak egy járművet vezettek. Párom látszólag jól viselte a történteket voltak jobb rosszabb napok. Aztán kb másfél hónappal ezelőtt megváltozott a viselkedése. Folyton a munkába menekült mindig az anyjánál dolgozgatott valamit amiket régen az apja vagy vele együtt csináltak. Két héttep ezelőtt elém állt, hogy neki nem jó velem hazaköltözik az anyjához. Nincsen köztünk probléma de neki időre van szüksége úgy érzi tönkrement az élete. Azóta otthon lakik mindennap beszélünk találkozunk, de úgyérzem nem tud kimászni egyedül a problémákból. Kilátástalannak érzi az életét nincs jövőképe nem tudja mit is akar kezdeni magával. Bízik hogy idővel jobb lesz. Úgy gondolom eddig elfolytotta magában a fájdalmát és most jött kirajta. Mit tehetnék, hogy visszaálljon minden a régibe? Elég agyok hozzá én is ha támogatom és sokat beszélgetek vele vagy orvosra is szükség lehet? Ha igen hogyan vegyem rá hogy forduljunk orvoshoz? Válaszát előre is köszönöm.

Kisfiam januárban lesz 3, most kezdtük a minicsopit.
Nap 1-2 órára marad csak, egyébként külföldön élünk ha ez számít.
A problémám, hogy sírás nélkül bemegy az oviba, de persze nem akar, de úgy érzem megteszi, mert “muszáj”. Azt nem mondom neki, hogy ne sírjon, mégis úgy látom h visszatartja. Majd bent szinte mindig végigsírja az egészet, nem játszik senkivel és semmivel. Amikor megjövök azonnal abbamarad a sírás, mintha mi sem történt volna, és azt mondja jó volt az ovi. Nagyon furcsa az egész…
Mi lehet a gond?

Előre is köszönöm!

Tisztelt Doktornő,

Problémám anyósomékkal nem újkeletű, mióta ismerem őket, folyton manipulálnak, és bele akarnak szólni az életünkbe.
Pontosabban anyósom és a testvére csinálják főleg velem ezt.
Van 2 gyermekünk, a fiam 2 és fél éves a lanyom 2 hónapos. Sokat viszik a nagyobbikat ide oda, engedem is hogy anyosomnál aludjon hiszen szeret menni a fiam és imadják egymast, de megfigyeltem, hogy irigyek mikor az èn családom is többször itt van vagy ha ott alszik anyáméknál.
A másik: ha elviszik soha nem mondjak előre hogy milyen programot találtak ki, utólag tudom meg ami zavar mert úgy néz ki mintha ki akarnanak vonni az egeszből mintha semmi közöm nem lenne hozzá. Ha lemondom a talalkát mert közbejön valami akkor jön a dráma, és azt vágydossák a fejemhez hogy nekik sorba kell allni a gyerekért, holott többet látják mint az én szüleim.
A gyermek felett is sokszor megpróbalnak anyáskodni helyettem. Pl. Elmentünk egy magánorvoshoz a fiammal és meg nem volt autóm, jött anyósom meg a testvére elvinni minket, az orvosnal mikor bementünk, kikapták a gyereket a kezemből és anyosom testvére ölében ülve vizsgálta az orvos. Nem tetszett mert èn akartam fogni a sajat fiamat és meg sem kérdezte hogy nem-e gond.
A másik, mikor szültem, anyósomek is vigyáztak a fiamra, elkapott valamit, megbeszéltük hogy leviszik az orvoshoz, én addig megkértem őket hogy segitsenek keresni magándokit aki erre szakosodott ami a kisfiam betegsége. Elkértem a telefonszámot anyósomèktól, amire azt a választ kaptam hogy majd ők felhívják ha kell. És nem adták meg nekem. Mi ez ha nem bunkóság?
Barmiben ellent mondok mindig én vagyok a szemtelen, miért van ez? Ők meg belémtörlik a lábukat közben azt mutatjak, hogy mezes mazosak. Rendkívül sokat tudnék még mesèlni, de nem akarom rabolni az idejét.
Már mediátorral is beszéltem ezügyben de nem jutottam maradandó eredmenyre náluk.
Most anyósom azt akarja hogy én hívogassam a testvèrét hogy jöjjön el a karjába venni a 6 hetes kislanyomat. Mintha nekem lenne megtiszteltetés. Mindezt úgy adja elő mintha én tehetnék róla hogy mèg nem tudta megfogni és a karjába venni. Ezen kívül rengeteg hazugsággal próbálnak befeketíteni a parom előtt ha összetűzésbe kerülünk.
Hogy vonjam ki őket az èletünkből, hogy tudassam a határokat? Ebben kérek segítseget.
Köszönettel,
Réka

Tisztelt Doktornő! Az a problémám, hogy párkapcsolatok alakulásánál valahogy mindig elrontok valamit. 29 éves nő vagyok, érdemleges kapcsolatom még sosem volt. Mindig plátóian voltam szerelmes. Megtetszett valaki, aztán ügyeskedtem, tepertem, hogy felfigyeljen rám. Ezekből semmi sem lett. Aztán most pár hónapja az egyik munkatársamnak megtetszettem. Eleinte vonakodtam tőle, mert egyáltalán nem tetszett + munkahelyről nem akartam semmi ilyesmit. De mivel annyira nincs senki az életemben, adtam neki egy esélyt. Többszöri hívására igent mondtam. Aztán 3-szor randiztunk. Megkedveltem, megtetszett nekem. Sőt. El tudnám magam vele képzelni. Viszont a nagy lelkesedése elmúlt. Nem győzött eleinte írogatni nekem, folyton randira akart hívogatni, most meg semmi. Már csak úgy beszélgetünk mintha haverok/barátok lennénk. Pedig azt mondta első látásra megfogtam őt. Úgy nyomozta ki a nevem bent stb. És én is tudom, mert azt az első látást észrevettem rajta mikor először találkoztunk. 1 hónapig minden hétvégén elmentünk valahova együtt, de semmi sem történt köztünk. 2 randi alatt én nem is akartam volna, de utána sem lépett. Most meg már 1 hónapja nem is hív sehova. Csak a chatelelés megy köztünk. Hol ő ír, hol én, de elmúlt az a valami. Már nem tetszem neki úgy érzem. Szóval a kezdeti lelkesedését elüldöztem valamivel. De nem értem mivel. Még azt megértem, hogy nem tudom valaki figyelmét felkelteni, de hogy leépítsem azért akinek tetszem…. Na ezt nem tudom felfogni. Mi lehet a hiba? Olyan dolgokat mondhattam neki ami miatt kiábrándult? Vagy, hogy nem viselkedtem csábítóan, kacéran?

Tisztelt Szakértő!
Anyósommal való problémámról lenne szó. Első gyermekünk megszületése óta feszült közöttünk a kapcsolat. Szeret beleszólni a dolgokba. Ha eltölt nálunk néhány napot, általában mikor a férjem külföldön dolgozik, megfigyeli hogyan foglalkozom a gyerekekkel. Majd telefonon hosszasan taglalja hogyan kéne másképp, ő hogyan csinálná. Ez engem rendkívüli módon bosszant. Persze meghallgatom, vannak jó ötletei, de ezt rendszeresen folytatja. Ezáltal engem is elbizonytalanít, hogy ennyire alkalmatlan lennék az anyaszerepre? Nagyon frusztrál a jelenléte. Illetve nekem úgy tűnik, hogy szereti átvenni az irányítást. Folyamatosan beszél, igazgatja a gyerekeket, szó nélkül intézkedik az óvodai iskolai ügyekben, ha ő megy a gyerekekért. Szerintem nem az ő dolga ez, illetve eldönteni, hogy a gyerekek mikor játszanak, mikor tanuljanak vagy egyenek. Ha pedig én közbeszólok, és mást mondok, akkor én vagyok az ellenkező meny. Legutóbbi akciója volt, hogy szó nélkül beállított hozzánk (másik városban lakik), hogy ő jött és itt marad néhány napot (férjem nem volt itthon). Megjegyzem,hogy még a saját édesanyám sem jön szó nélkül. Próbáltam a tudtára adni, hogy ez nem túl etikus, de nem értette hogy miért izgat ez engem fel ennyire. Én nem szeretnék vele veszekedni, volt már néhány vitánk. Kértem a férjemet, hogy beszéljen vele ezekről a dolgokról, én már nem tudnám ezt higgadtan vele megtárgyalni. Mit tehetnék még? Férjem sokszor az anyja mellé áll. Azt mondja, hogy figyeljek inkább rá, hiszen jó tanácsokat ad. Ilyenkor elbizonytalanodom, hogy jogosan érzek-e így, vagy velem van a baj?