Üdvözlöm Kedves Doktornő Kovács Zsolt vagyok és szeretnék segítséget tanácsot kérni ..Nem tudom már hogy hova és kihez tudnék ez ügyben fordulni..Az ügy elégé összetett. A párommal több mint egy éve ismerkedtünk meg.. Neki egy 2,5 éve kislány és egy 13 éves fia van, nekem egy 4 éve fiam és egy 8 éves lányom. Megismerkedésünk után kb. 2 hónap hozzám költöztek, mert a volt párja albérletében laktak és a párja követelte hogy költözzenek el..Én benne is voltam az összeköltözésbe… De onnantól el kezdődtek a problémák…A 13 éves fia André amint hozzám költöztek el kezdett sírni, kérdeztük az okot hogy mért sír , és el mondta hogy hiányzik az apukája és hogy nem szeretne itt lenni.. elmondani hogy bármikor találkozhat az apukával és két hetente vele is lehet, kértük hogy adjon egy esélyt és lehetőséget nekünk..Innentől kezdve majdnem minden nap találkozott az apjával és és volt hogy majdnem minden hétvégén ott volt nála és amikor vissza jött, megint elkezdte a sírást.. amit nem értettünk… Végül kiderült hogy az apuka,mindennek elmondta az anyukát, a fia előtt,és teljesen ellene beszéli a gyereket… Az is kiderült hogy az apukának nem tetszett a kapcsolatunk és a gyermeket kezdte felhasználni,meg mondta neki hogy elveszi az anyjától és már beadta a gyermekelhelyezést is, ami természetesen nem volt igaz.. Ezt mi sosem akartuk hogy André ilyennek legyen kitéve, és engedtük hogy az apukával lehessen,de ez az apukának nem volt elég..Elkezdet vájkálni az életünkben amíg el nem érte az hogy köztünk viták keletkezzenek..és ez a különköltözésünk okozta, vissza költöztek az apuka albérletébe, de a kapcsolatunk azóta tovább tart de a volt ex kijelenetette hogy nem találkozhatunk ,de mással sem, mert elveszi a gyereket, és a finak is meg mondta ha valami különöst észre vesz az anyján azonnal szóljon.. A fiú is elkezdte zsarolni az anyját ha velem tartja a kapcsolatot akkor az apjához költözik..A párom nagyon szereti a fiát és mindent eltür és most ebben szenved és én is hogy mit lehetne tenni,a gyerekre semmi jó hatást nem tudtunk szeretettel tenni.. Ha beszélni akartunk vele nem tanúsított figyelmet és nem is érdekelte.. A másik érdekesség hogy azért is váltak külön ,mert az apuka ordibált velük.. A kislány már nem ettől az apukától van , de azt a kapcsolatot is az André apja tette tönkre.. Én kértem a párom hogy ne engedje az apukát tovább működni, mert nem hajlandó a gyermek érdekeit nézni… és látszik a gyereken is hogy lelki romokban van , mert tanácstalan .. de az anyuka is…Nem mer fel lépni és kiállni az érdekeiért és az életéért.. Próbálom ösztönözni,hogy ne visszafelé menjen hanem előre,de reménytelen ,mindég ugyan oda jutunk vissza , hogy a fiát elveszíti… Ne ettől az embertől függjön az élete, de tőlem se…

Lehet hülyén hangzik de iszonyatosan rossz és az őrületbe kerget ez az egész..
Egy tojást akartam elvágni egy késsel és olyan hangot adott ki amit el se tudtam képzelni ezelőtt…viszonylag régen történt de a mai napig minden nap (szinte) előjön ez a hang és nem tudom kiverni a fejemből, akár mire is próbálok gondolni, nem megy….De van a hungarocelnek az a tipikus hangja….az is ha meghallom elég sokáig benne van a fejembe és elkezdek szorongani…nagyon kellemetlen és megőrítő ez az egész….
És a legrosszabb,(mint ahogy már említettem) hogy régen történt és állandóan, napi szinten a fejembe száll.

Tisztelt Doktornő!
Azt hiszem, hogy ez egy remek lehetőség azoknak, akik valamilyen problémával küzdenek, és ezt nem merik másokkal megosztani vagy nem tudják, hogyan kell a problémákról beszélni. Ezúton is szeretném megköszönni ezt a lehetőséget. Jómagam is azok körébe tartozom, akik nem tudják mással megosztani, hogy milyen probléma áll az útjukba.
Most fogom kezdeni az egyetemet, aminek nagyon örülök, mert felvettek oda, ahova szerettem volna menni. Ami nagyon furcsa, hogy az ezzel kapcsolatos érzéseim nagyon változóak. Az egyik pillanatban az egekben járok, hogy végre egyetemista leszek, a következő pillanatban pedig attól rettegek, hogy nem fogok megfelelni az ottani elvárásoknak. Sajnos az utóbbi néhány év nagyon nehéz volt számomra. Többek között önbántalmazással és öngyilkossági gondolatokkal küzdöttem. Amikor éppen a mélyben vagyok, arra gondolok, hogy rossz szakmát választottam és soha nem leszek jó a munkámban. A kettő érzés egyik pillanatról másikra változik meg, és eléggé szélsőségesek… Alapvetően segítő szakmát választottam, amihez az kell elsősorban hogy saját magammal rendben legyek, a későbbiekben csak így tudom jól végezni a munkámat. Viszont fogalmam sincs, hogyan kezdjek neki. Az egyértelmű, hogy szakember segítségére lesz szükségem, de egyetemistaként ezt nem engedhetem meg magamnak…
Ön szerint hogyan lenne érdemes elkezdeni a gyógyulást (nevezzük így)?
Milyen lehetőségek vannak, hogy nagykorúként szakemberhez tudjak fordulni?

Köszönöm a válaszát előre is!

Miért van ennyi szociopata ember?
Akik másokat bántanak ok nélkül.
Óvodában elkezdik, iskolán keresztül, munkahelyen is, a családokban is, haveromnál is.. Mindenhol láttam ezt.
Az ilyeneknek milyen mentális zavaruk van? mindenhol ott vannak.
Aztán ott vannak az áldozataik, akik nem lépnek ki. és beindul a játszma. Iskolai zaklatás, munkahelyi mobbing, családon belüli erőszak, lelki terrror.
Erről tudok valahol olvasni? Mert nem sok mindent találok, hogy a bántalmazóknak mi játszódik le a fejében amiért ilyet csinálnak? Saját magukat kevésnek tartják,önértékelési zavaruk van és úgy javitanak az énképükön hogy másokat lenyomnak? Vagy tényleg személyiségzavaruk van.

Tiszteletem.

Előszóba sokáig (5éveig)drog fogyasztó voltam ill. alkoholista is. Másfél év teljes tisztaság. Vissza esés 1 hónap
(volt kapcsolat megszűnése előzte meg , ő thc fogyasztó volt mellettem is , egy ideig egész jól viseltem)

Jelenleg majdnem 1 hónapja megint zéró tolerancia. –> kápszeres-alkoholista elő élet 2 éves párkapcsolat előzte meg , miben ezek nem játszottak. Szakítás önhibánkon kívül, külföldre való utazás. –> kis csavar, hogy kint mondták el neki ill. nekem a szülők, hogy mégsem tudok utánuk menni.

Na de a probléma ami aggaszt.. ,
1. Sokszor játszódnak le , olyan kis filmek bennem , mikbe olyan embereket bántok, akik ártottak nekem az életembe. Néha drasztikusabb néha vissza fogottabb , de az erőszak van a középpontban. (halál esetig nem jutnak el.) Napközbe többször elő fordul.. és ezt feszültség is kíséri, mire észbe kapok, hogy te jó ég mikre gondoltam már.. engedjük már el.. kit érdekel.. gondolatokkal lecseszem magam, aztán rendben is van minden egy ideig.

2.Az álmok is űznek velem furcsa játékokat néha, régebben sok esetben, üldöz valami, ami vagy elkap vagy felkelek előtte vagy félbe szakad a történet így vég kimenetelt már nem élem meg vagy nem emlékszek rá. Sokszor haltam meg álmomba. Java részt akkor voltak gyakoriak inkább, mikor jöttem le a cuccokról, de annak már majdnem 2 éve. Azóta ritkán fordul elő. –> megjegyzés: Külföldre utazó lány után alvás probléma alakult ki , ami végig kísért abba az 5 évben. Akkor aludtam mikor elnyomtam magam. A hangulat ingadozás, szorongás , depresszió-t is kipipáltam akkoriba mindennaposan.

3. 7 éve már, hogy megszakadt az a kapcsolat.. oké, hogy nem zártuk le vagyis nem úgy szakítottunk.. , de még mindig mikor egy lánnyal szét megyek.. nem is a jelenlegi lány miatt bánkódok csak.. hanem ő jut eszembe.. élet képes érzések amik akkor játszottak le bennem, képek, jelenetek stb. Pedig tudom nagyon jól, hogy elmúlt legalábbis az a lány akibe annak idején szerelmes voltam, már az idő eltüntette… már képtelenség lenne azzal a valakivel egyáltalán találkoznom is.

————————————————

Lényegébe ennyi, még annyi ui: , hogy hiába tudom tudatosan a dolgokat, mintha a tudat alattimat ez teljesen hidegen hagyná. Köszönöm előre is a választ.

Nem erzem h szeret a férjem.8eve élünk együtt eleinte nagyon jó volt minden míg meg nem született az első gyerekünk.utana valahogy megváltozott minden nem ölel meg hiába kérem nem puszil meg hiába kérem .aztán megszületett a második gyerekünk meg roszaba fordult a dolog depresszióba éjt ez az erzes. Elválni nem szeretnék mert én szeretem de nem bírok így élni.ongxilkosagon jár az eszem döntőn.

Hát nemtudom akkor én éltem szociopaták között.
Mindennapos bántások, verbális, ez egy iskolában volt, középiskola. nyugtatóztam magamat, mert rettegtem. Ilyeneket mondtak “elvagdosom a torkodat te tárgy”. “a szennyvizet szoktad kiszívni a szippantós autóból azért lett ilyen fogyatékos fejed”. “te örökre ilyen selejt maradsz”. “mindig az áldozat a hibás, én meg az Isten vagyok és itélkezhetek”. “Olyan fejed van mint egy autista fogyatékosnak”. “az embereknek nincsenek érzéseik” “mit keresnek ezek itt menjenek kisegítőbe” “alkalmazkodjon hozzánk az áldozat”. “itt mi szabjuk a szabályokat”.
A hajléktalan ember szakállát égették le öngyújtóval. Marihuánát árultak.
a fél osztály így viselkedett a végén.
És azok a bullyk általában szándékosan csinálják és élvezik ha valakit felidegesithetnek, tehát tuti van valami mentális zavaruk. Ez is csak akarat nyilvánítás? Ez szándékos fájdalom okozás, azután is miután az egyik gyerek korházba került, mert nem birta elviselni tovább a bántásokat, de csak kiröhögték, mert beszédhibás volt. Az ilyen emberek nem betegek?
Mások mozdulatait utánozták, belém azért is belém kötöttek, mert furán futok, furán köhögök. ilyen fejed van és elkezdtek fejeket vágni és gügyögni.
Ha nincs semmi betegségük akkor én is megtehetem ugyanezeket másokkal. Mint egy birodalmi lépegető nyomhatok le másokat. miért ne tegyem? nekik szabad volt. A tanárt is kontroll alatt tartották, a tanár se fogta föl hogy mit kéne tenni. Kiváló manipulátorok voltak. Végülis 18 évesen már kialakult a személyiségük.

Tisztelt Doktornő!

A párommal 7 éve vagyunk együtt. Ő eléggé rossz passzban van mostanában, minden téren folyamatosan falba ütközik, valahogy semmi nem jön össze neki, emiatt még jobban előjött régóta tartó depressziója. Azt mondja, hogy már nem is tud érezni. Elköltözött több, mint egy hónapja, mert azt érzi, hogy valami nem stimmel a kapcsolatunkban sem, de nem tudja, hogy mi. Nem szoktunk veszekedni és nincsenek megoldhatatlan problémáink sem. Nagyon szeret és én vagyok neki a legfontosabb, de mégis időt kér. Azt szeretném megkérdezni, hogy lehetséges-e, hogy a depressziója váltotta ki belőle azt, hogy nem tudja velem szeretne-e lenni és ilyen esetben melyik a jobb megoldás, ha addig is tartjuk rendszeresen a kapcsolatot vagy teljesen megszakítjuk egymással pár hónapra? Ő mindenképp szeretne beszélni velem. Illetve meddig várjak? Én úgy gondolom, hogy másfél hónap után már éreznie kéne, hogy hiányzom-e annyira neki, hogy vissza akarjon jönni.
Köszönöm a segítségét!

Üdv. Azert tettem egyéb jelző alá a problémámat, mert összetett dologról van szó. Először is a csaladomban állandó veszekedes van a szüleim között, ami rám is kihatással van. Külön élek, de anya mindig szidja nekem apát, aztán ugyan ez fordítva, és egyszerűen nem birom elviselni, fulladni kezdek, ilyenkor vissza tér a pánikrohamom.
Apa szerencsejáték függő, semmi pénze sincs, amit szerez, azt egyből eljátsza. Múltkor tönkre ment neki a telefonja, és megkerdezte, hogy kb mennyi lesz a javítás.. Hogy tudom e? Amikor mondtam neki, hogy kb 40ezer,olyan arca volt, amit meg sosem láttam rajta azelőtt. Teljes kétségbeesés es tehetetlenség rajzolódott ki az arcán. 2napja volt, de nem birom kiverni a fejemből egyszerűen.
Egyre kevesebb barátom van, sokat ülök itthon magamnak most így, hogy szeptemberig szünet van a suliban es a munkahelyemen is. Egyre inkább kezdek bele bolondulni a gondolataimba, rosszul vagyok már a bezártságtól.
A kezembe újra visszatért az az időszakos rángatózás, mint kiskoromban, és egyszerűen nem tudom kezelni, nem birom abba hagyni.
A fejem tele van kérdésekkel, miértekkel, de úgy érzem senkivel sem tudom megosztani, pedig muszáj lenne kiadni magamból.
Az egyik pillanatban még boldog vagyok es pörgök, a másikban pedig nincs kedvem semmihez, senkihez.
Mi a baj velem? 🙁

Üdvözletem!
Régebben elkezdtem félni, de most már rettegek a hangos zajoktól és hajlamos vagyok kisebb pánikrohamot kapni tőle, esetleg sírva is fakadni. (Pl. már a porszívót sem tudom használni)Mitől lehet ez? Mit tehetek ellene?
Válaszát előre is köszönöm: Dóri

Egy éve vagyok egyedülálló nő, eleinte jól viseltem, de már nehezebben, vágyom egy társra. Vannak férfiak, akik érdekesnek találnak, de sosem hívnak el például randizni. Mindig nekem kell megtennem az első lépést, és néha úgy érzem, hogy taktikáznom kell, hogy fenntartsam a figyelmet. Most megismertem egy férfit, akivel nagyon jól sikerült az első találkozó, megvolt az összhang, de már az elején lefektette, hogy érzelmileg zárkózott, ezért nem voltak hosszú kapcsolatai, nem tud kötődni senkihez. Ő szeretne velem találkozni legközelebb is (még tovább bonyolítja a helyzetet, hogy egy másik országban él). Nagyon szép este volt, de másnap értékelve a dolgot megijedtem attól, amit mondott: érdemes-e belemenni ebbe, ha ott a fizikai távolság, ami mellett érzelmi hidegtartásra is számíthatok a jövőben (ha úgy alakul) – esetleg érdemes türelmesnek lenni, és adni egy esélyt ennek a dolognak? Az elmúlt évben nem voltak túl sikeresek a próbálkozásaim, és félek az újabb sérülésektől. Összességében nem tudom, hogy érdemes-e “sérült” emberrel belemennem bármibe, mert számomra ez a kötődési nehézség annak számít. Hajlamos vagyok anyai példát látva a megmentő szerepet játszani, félek, hogy megint ez a minta működik nálam.

Azt miből lehet tudni hogy képes vagyok e elvégezni egy egyetemet?
Meg van e hozzá az eszem ahhoz hogy jó érettségit tegyek amivel felvesznek és utána elvégezzem az egyetemet?
mennyire nehéz egy főiskola?

Tisztelt Doktornő!

Nagyon el vagyok keseredve és nem látom a helyes megoldást. 1 éve mentem férjhez, de sajnos idő közben felkeltette az érdeklődésemet egy másik személy. Egy munkatársamról van szó, akivel február óta napi szinten beszélünk, és egy ideje már testi kontaktus is van köztünk (nem feküdtünk le, de nem állunk távol tőle és szinte minden nap csókolózunk). Ezzel párhuzamosan úgy érzem, hogy már nem szeretem a férjemet, nem vonzódom hozzá testileg, nem akarok tőle gyereket és nem szeretnék belevágni közös házvásárlásba, de nem tudom, hogy a munkatársam hatására érzem ezt, vagy máshonnan gyökerezik a probléma (egyébként éppen február környékén hasított belém ez a felismerés, de utólag belegondolva már korábban is voltak erre utaló jelek, amelyeket csak most ismertem fel). Én úgy gondolom, hogy ha szerelmes lennék, akkor nem tudnám megcsalni, és talán a munkatársam iránt már többet érzek, mert bármennyire is tudom, hogy nagyon rossz amit teszek, nem akarok, nem tudok vele “szakítani”. Miután találkozom vele, borzalmas lehangoltság lesz rajtam úrrá, úgy érzem, vele akarok lenni és nem bírom már tartani a jelenlegi helyzetet. Az én hátteremhez hozzátartozik, hogy a szüleim elváltak és az apukámat 12 éves korom óta nem láttam. A férjemnek elmondtam, hogy úgy érzem, már nem szeretem, és ő arra gyanakszik, hogy talán azért nem vonzódom hozzá testileg, mert apa nélkül kellett felnőnöm és az apámat keresem benne.

Ön mit gondol erről, valóban ez lehet a probléma, hogy nem férfiként tekintek a férjemre hanem az apámat keresem benne, vagy azért múlhatott el a szerelem, mert beleszerettem a munkatársamba? Esetleg a két dolog együtt? Érdemes lenne megpróbálni feléleszteni az érzelmeket a férjem felé, vagy lehetséges, hogy tényleg beleszerettem a munkatársamba és jobb döntés lenne elválni? Nem tudom, mit tegyek, mert ha ez az érzés a munkatársam felé csak fellángolás és csak valamit kompenzálok vele, azért nem szeretném feladni a házasságomat. Ugyanakkor lehet, hogy mégsem a megfelelő emberhez mentem hozzá (hiszen képes vagyok megcsalni…), és talán most találtam meg a szerelmet, amit elveszíthetek ha nem merek kilépni a házasságomból.

Előre is nagyon hálás vagyok a tanácsáért.

Üdvözlettel:
egy elkeseredett lány

Tisztelt Doktornő!
Elég bonyolult családi légkör állt fent mindig is otthon, viszont durvábban sosem viselt meg. Nem régiben viszont elég tújhajszoltam magam mind egyetem + munka+ feldogozatlan otthoni illetve párkapcsolati gondok. Ezek utàn történt egy rosszullétem, magas pulzus + vérnyomás, szédülés, végtag zsibbadás ájulásérzés. Voltam teljes vérképen kardiologiai kivizsgàláson egy nagyobb szívfrekvencián kivül nem találtak semmit, így kaptam egy bétablokkolót illetve azt hogy sportoljak. Úgy éreztem kezd lezárodni ez a rettegős időszak, a több rosszulétemre azt mondták valószinűleg pánik betegség. Sikerült kicsivel több mint egy hónapig elfeljteni megnyugodni mindezt. Viszont az utóbbi 3 napban mindennap ugyanolyan rosszullét gyötört felugrott a pulzusom és a vérnyomásom a mentő is elvitt, de nem találtak semmit. Már magam sem tudom hogyan tudnék rendbejönni esetleg tudna valamilyen célzott kezelést ajánlani? Mert már nagyon elkeseredtem , úgy érzem nem bírom, így élni ilyen fiatalon! Nem tudom már eldönteni hogy pszichikai alapon vannak a rosszullèteim? Nem tudom milyen irányba induljak el? Nagyon sokat szorongok mi lesz ha megint el kap a rosszullét? Mire kiér a mentő általában elmúlik a vérnyomás liftezés is viszont a szédülès napokig tart!

Szia! Olyan problémám akadt hogy beleszerettem a barátom testvérébe.Jelenleg a barátommal 1éve vagyunk együtt. 2-szer a testvére miatt szakítottunk mert bevallottam hogy szerelmes vagyok belé.De ez már 3.-jára is megakar történni ami szerintem nem normális. A testvérével már 1 éve találkoztunk legelőször,akkor is láttam rajta hogy zavarba van a környezetembe. Akárhányszor elmegyek a barátomhoz egyértelmű hogy találkozunk,egymáshoz szólunk ha úgy van. Én nagyon megszerettem, úgy érzem mintha már több éve ismerném.Csak a testvérének mindig rosszat mondd rólam (ami egyértelmű). De amikor velem van vagy a közelembe van olyan boldog vagyok és eleven. De azt is tudom hogy ez nem helyes és nem lehetünk együtt,deúgy érzem mintha az univerzum már 3.-jára is hozzám akarná lökni.Egyszerűen nem tudok mit tenni,mit hogy gondoljak,csináljak.Nagyon bonyolult ez az egész helyzet,de nagyon nagyon megköszönném ha valami tanácsot kaphatnék!