Tisztelt Doktornő!
Nem régiben kiderűlt hogy pánikbeteg vagyok.
Rosszul lettem.
20 éves vagyok, és mai napig nagyon félek a sötétbe. Nem tudom hogy tudnám ezt a félelmem le győzni.
A másik az hogy észre vettem hogy van egyfajta félelmem az emberektől. Főleg akkor ha az illető nagyon néz úgy érzem rossz szándéka van velem. Hiába nem szól hozzám elég ha néz.
Minap utaztam haza és a buszon egy férfi nagyon nézett, és nagyon rossz érzésem volt vele kapcsolatban el is ültem a székből. Akkor nyugodtam meg amikor jó pár székkel allrébb űltem tőle. De ez már többszőr is előfordult .
Keressek fel egy pszichologust személyesen is aki tud nekem ebben segìteni?
Előre is köszönöm a segítségét.

Kezét csókolom/szép estét!

Már többször írtam, válasz még nem érkezet. 31 éves fiatalember vagyok, és egyszer már írtam Önöknek, de válasz nem érkezett. A kérdésem az önkielégítés teljes abbahagyásával kapcsolatos. Nagyon szeretnék felhagyni e tevékenységgel, mert sok volt az utóbbi időben. Ami a legrosszabb, hogy pornóra. Én elhatároztam, hogy végleg fel szeretnék hagyni minden ilyen dologgal, mert véleményem szerint nem jó, már csak a bűntudat miatt sem. Esetleg van valami ötlet/gyógyszer, ami segít nekem ebben?? Igazság szerint én már úgy viszonyulok az élethez, hogy nekem már mindegy. Barátnőm nem volt még, és nem tudom, hogy lesz -e egyáltalán. A sok elutasítás miatt az önbizalmam szinte meghalt teljesen. Az önkielégítés abbahagyását is inkább magam miatt szeretném. Elég szánalmasnak gondolom magam enélkül is. Legalább ez ne legyen.

Nagyon köszönöm a segítő válaszát.

Tisztelt Válaszadó!
Van a gyermekem osztályában (3. alsóban) egy kisfiú. Amúgy értelmes, jó tanuló gyerek, viszont magatartási problémák korábban is voltak vele. Elképesztően fel tudja magát dolgokon húzni, agresszívvá válik, verekszik, és szinte képtelenség ilyenkor leállítani. Fújtat, mint egy kis bika, és talán még a szemei is vérben forognak. Vannak órák, amiken egyszerűen nem tud viselkedni. Futkos, elmegy a helyéről, zavarja a társait, visszabeszél, megtagadja a munkát. Ebben az évben fordult elő, hogy kaptak az egyik tantárgyból egy új betanító pedagógust. Ez a kisfiú, talán, mert nem volt szimpatikus neki, kitalálta, hogy megütötte őt ez a tanár. Felbujtotta több osztálytársát is, hogy mondják otthon, hogy őket is megütötte. Ebből egy hatalmas ügy kerekedett, mert persze a szülők felháborodva mentek be az iskolába. Kikérdezés, számonkérés…több gyerek állította, akiket ez a kisfiú megnevezett, hogy őket is, szóval állították, hogy őket nem, és, hogy ezt a fiút sem. Az ő anyukája is bujtogatta a szülőket, és nagyon úgy tűnik, hogy az iskola, és úgy általában a tanárok ellen neveli a fiát. Mindennel és mindenkivel szemben anyatigris módjára védi a gyermeket. (Nyilván egy szülő dolga bizonyos fokig ez, de azért az elfogultság mértéke bizony nem mindegy….)A gyerek pedig érzi az erőt maga mögött. Sokszor volt vele ezen kívül is magatartási probléma, de az édesanya nem érti, hogy mi baj van az ő fiával, hiába próbált az igazgató is vele erről többször beszélni. Meggyőződése, hogy az a probléma, hogy az iskolában be akarják az ő fiát erőszakolni a pedagógusok a “sorba”, de ezzel ártanak a gyereknek, és minél többször hangzik el, hogy ő rossz, annál inkább így fog viselkedni. Ami persze általánosságban akár igaz is lehet, de felmerül bennem a kérdés, hogy ilyen jellegű magatartási problémákat mennyire lehet tolerálni egy közösségben, azért, hogy az adott gyermek ne érezze magát korlátozva? Na és a társai jogai? Nem sérülnek-e azáltal, hogy ezt, vagy bármely hasonló gyermeket szabadjára engednek az osztályban, hogy jaj, nehogy lelki traumák érjék a korlátozás által? A gyermekek többsége itt is, és gondolom más osztályokban is, jól nevelt, tisztelettudó, fegyelmezett (nem agyonszabályozott, és agyonkorlátozott gyermekeket értek ez alatt), az ő tanuláshoz való joguk nem sérül-e, ha a pedagógusnak állandóan fegyelmezéssel megy el az ideje, vagy az a joguk nem sérül-e, hogy nyugodt, biztonságos légkörben tölthessék a napjukat, ahelyett, hogy félni kelljen egy ilyen gyermek megnyilvánulásaitól, vagy akár csak szemtanúi kell, hogy legyenek napi szinten az agresszív viselkedés ilyen, olyan formáinak? Amúgy ezt a gyermeket már korábban hordták a szülei pszichológushoz. Aztán valamiért abbamaradt. Szóval, mit lehet ilyen és hasonló helyzetben tenni? Hiszen mi is szülők vagyunk, és mi is féltjük a gyermekeinket.
Köszönöm válaszát! Tisztelettel: Laci

Tisztelt doktor.A problémám az hogy kb 2honapja mentünk szét párommal,3 évig voltunk együtt (eddigi legnagyobb szerelmem volt).Ő újra összejött az exével,és csináltak egy érdek házasságot is..így alakult ki köztük újra a kapcsolat… szeretném elfelejteni de nem tudom kezelni…… várom válaszát előre köszönöm

Kedves Lili.

Nagyon szépen köszönöm a levelét. A A 2017.06.17-i levelei válaszoló vagyok ismét. Na most én már egy ideje abbahagytam ezt a tevékenységet, és jelentősen jobban érzem magam. Mindenképpen kell a terápia, vagy ezt magamban nem tudom megoldani?

Nagyon köszönöm a válaszát.

Üdvözlöm, Kedves Lili.

Azt még megkérdezném az előző leveleim alapján, hogy ez a pornó dolog tényleg ennyire képes tönkretenni egy ember gondolkodását? Mióta nem nézem úgy érzem, mintha kezdene kitisztulni a kép. Persze ehhez az is hozzájárul, hogy erre a nagy elhatározásra jutottam, hogy az önkielégítést is abbahagyom.

Köszönöm a válaszát!

Kedves Lili.

Még az lenne a kérdésem, hogy ugye az előző levelemben írtam, abbahagytam az önkielégítést. Esetleg jár ez valamilyen következménnyel az elkövetkező időszakban? Rossz hatása lesz? Mire kell készüljek hosszú távon? Persze ez csak erre vonatkozik, amennyiben lenne egy lány, akivel szexelünk, az nem tartozik ide, de a kettő nyilván nem is egy kategória. 🙂

Jo napot. Egy olyan kinos helyzetbe kerultem az este, hogy a ferjemet epp oralisan kielegitettem, es a 7 eves lanyunk, aki mar elvileg aludt, a nappaliban volt,valoszinuleg inni jott ki, mert amikor.kimentem ott volt es csam annyit kerdezett , hogy mi az? Nem tudom miota allhatott kint, hangokat biztos hallott. A kerdesem az lenne, hogy hozzam e fol ezt a temat, vagy hallgassak.inkabb errol. 7 eves elmult, ertelmes lanyrol van szo. Nagyon kellemetlen es szegyenlem magam, de nem.szeretnem ha ez rossz iranyba menne el. Mit tehetnek.? Segitseget elire is.koszonom

Jó napot kívánok! Nagyon remélem, hogy fognak tudni segíteni a peoblémánkon. A 3éves kislányunk éjelente (most már rendszeresen) felkel, és oktalanul elkezd üvölteni-visítani, de úgy, hogy alig bírjuk őt lenyugtatni. Van, hogy annyita felhúzza magát a visítással, hogy meghányatja magát-és normálisan reszket közben. Aztán ha kiüvölti magát- visszafektetjük aludni-és alszik tovább. Az apuka is kénytelen bele aludni, mert egyedül végképp nem akar aludni. 1hónapja kezdett óvodába járni (kb.2-3hete tötrténik ez). Imádja az ovit, nincs vele ott semmi gond,sőtt az óvónők dicsérik őt, hogy mennyire könnyedén beilleszkedett.. Minden reggel mosolyogva és boldogan indul oviba és alig-alig bírjuk őt onnan haza csalni délutánonként.. Még ami fontos tudnivaló,6 heze született meg kistestvére- akit nagyon szeret. Simogatja, szeretgeti és mondogatja nekünk, hogy mennyire örül neki. Amikor itt-ott úgy alakul, hogy közöttünk alszik egy ágyon, akkor ez nem fordul elöl. Nem tudjuk, hogy ennek mi lehet az oka, de utóbbi időben eléggé akaratos is lett. Gondoltuk, hogy dac korszak, de amióta minden éjjel a visításra ébredünk, igazán aggódunk a lelki állapota miatt. (Nappal semmi gon vele) Forduljunk Önök szerint gyermek-pszichológushoz? Köszönjük szépen válaszukat.

Kedves dr nő fogalmam sincs hogy mi van velem mindentől fèlek !!borzalmasan fèltem a fèrjemet … Van egy kis lanyunk is . Most korhazban fekszem egy honapja nagyon hianyoznak .. Annyira erzekeny vagyok ha nem ugy momd valamit a ferjem mimgyar sirok mint a gyerekek … Stresszelek egesznap mimdenen fogalmam sincs miez de be fogok dilizni szo szerint nem tudom a problemaimat elmomdani senkinek mert felek. Kerem adjon valami nyugtato tamacsot … Mert mar nek tudom micsinajak

Jónapot. Szeretnék kérdezni valamit. Én egy 18 éves fiú vagyok és egy lány barátomról szeretnék mesélni egy kicsit. Nagyon padlón voltam lelkileg 1 évvel ezelőtt és ő rögtön meg is jelent az életemben. Az elején nagyon törődő,segítőkész,tanácsokat osztott,empatikus volt velm szemben. Ahogy teltek a napok azt vettem észre rajta hogy mindig időközönként leértékel hogy mekkora egy idegesítő ember vagyok és hogy kevésbé érdekel engem. Aztán szokott sokat magyarázkodni,sok panaszkodással,sajnáltatva saját magát es beállítani saját magát áldozatszerepként. Hogy őt kihasználták,hogy ő rossz ember. Folyton mondogatta nekem hogy mennyire fontos vagyok a számára. Majd a viselkedése megváltozott az utóbbi napokban. Nem ér rá folyton,alig beszelgetünk,ha írok neki nem olvassa el. Találkozókat is lemondja. És folyamatosan manipulál beállítva engem hibásnak. Engem hibáztat amit el sem követtem. Leértékel hogy mekkora egy szerencsétlen vagyok. Mindig mondogatja hogy tőle nem tudok megszabadulni. Mert a barátja vagyok. És már gyakrabban meg se nézi az üzenetemet. Csak akkor válaszol ha eltüntem 1-2 napra hogy miért tüntem el hogy megint egy rossz ember vagyok. Tönkretesz engem. Hogyan kéne megszabadulnom tőle?

Sziasztok!

Kliensem 7 evés kislányának keresek olyan gyermekpszichológust, aki jártas abúzus témában.

Ha ismersz ilyet, kérlek írj nekem: schwederjozsef@gmail.com

Köszi,
Józsi

Tisztelt Szabó Lili!

Köszönöm segítségét. Érdekelne, hogy lenne e lehetőség az üzenetem törlésére, mert őszintén szólva nem örülnék, ha ezt bárki olvasná. Privát módon gondoltam eme beszélgetést.
Köszönettel

Kedves Cintia!

Párkapcsolati, azon belül is drogproblémákkal kapcsolatban írok.
Én 21 éves vagyok, a párom 28. Fél éve élünk párkapcsolatban, de mivel mind a ketten ugyan abban a kis községben nőttünk fel, ezért már szüleink megszületésünk előtt is ismerték egymást, jóban van és volt is a két család. A párom engem már gyerekkorom óta ismert, mert bátyámnak kedves, régi barátja. Mivel bátyámmal kiemelkedően jó kapcsolatunk van, így a páromról nagyon sok mindent tudtam már azelőtt is, hogy először randiztunk volna. Többek között tudtam arról is, hogy kábítószer fogyasztó. Legtöbbször “csak” füvet szív (nem csak a barátaival,hanem egyedül is), de emellett egyéb partidrogokat is ki szokott ritkábban fogyasztani. Megígérte, hogy abba hagyja, és járt leszoktató csoportba és foglalkozásra is, de most egy ideje lakásvásárlás miatt hazaköltözött, és csak egy hónap múlva költözik el ismét otthonából, az új lakásba. Ezalatt nem járt a csoportba, amit én is jóvá hagytam, hiszen ez 2 óra utazásba kerülne neki alkalmanként. Otthonról dolgozik, így munkahelyre nem kell bejárnia. Sajnos nem megy neki, hogy ne füvezzen. 4 alkalommal úgy jött hozzánk (ebből 2-szer anyukám, és egyszer az ő édesanyja is látta), hogy be volt szívva. Annak ellenére, hogy tudom, mennyire nehéz ez most neki, mert hiányzik a fű (6 éve elköltözött otthonról, és azóta napi szinten szívott) és tudom, hogy nagyon szeret és nagyon igyekszik, engem ez rettenetesen idegesít. Eleinte még ennyire sem bírta, és bevallotta, hogy hiába tudta, hogy engem ez zavarna, akkor is szívott. Nagyra értékelem, hogy őszinte, de nehezen felejtek el dolgokat, főleg úgy, hogy ez egészet annak ellenére csinálja, hogy ha nézeteltérésünk van, az az estek nagy részében emiatt van. Sajnos a jelenség úgy is megmutatkozik, hogy eddig, amíg nem tudtam róla, hogy a hátam mögött csinálja, nem volt bajom a barátaival, viszont amikor először jött vissza úgy hozzám a barátaitól, hogy be volt tépve, azóta egyre jobban utálom a haverjait. Ők mind füveznek.

Problémám az, hogy igyekszem kezelni a dühöm, de ahogy feljön a barátaira a szó, mérges leszek, és nem tudok leállni a témáról és ezzel piszkálom. Hogy semmirekellő, jövőtlen barátai vannak, akiknek semmi értékrendjük nincsen. Próbálom magam visszafogni, de haragszom, és ha magamban tartom akkor ez egyre csak gyülemlik és az úgy még rosszabb, mintha kimondanám az első gondolatmenetem után az érzéseimet. Tudom, hogy ez nem vezet jóra így, hiszen én sem szeretném, ha a számomra kedves barátaimat piszkálnák,és a páromnál sem szeretném túlfeszíteni a húrt, de az elmúlt időszakban (kb 2 hét, amióta ez minden napos vita, még telefonon is, mivel én 150 km-re az otthonunktól tanulok, így csak hétvégente vagyok otthon) ez folyamatos feszültségforrás köztünk. A párom nagyon türelmes, és ezzel nem akarok visszaélni, de másrészt meg nem tudom, hogy milyen gondolatmenetet észben tartva lehetnék a leszokása felé türelmesebb én is. Vagy az is megfordult már a fejemben, és ezt mondtam neki is, hogy nem is akar leszokni, mert azt gondolja, hogy csak pillanatnyi hiszti ez nálam, és úgyis mindig meg fogom bocsájtani a baklövését (a füvezést). Ő erre persze azt mondta, hogy ez nem így van. De egyik vitánkkor pedig azt reagálta, hogy szeret, de ő ezt így nem bírja, és hogy én látom a füvezést túl nagy problémaként, és eltúlzom.

Kérdésem tehát az lenne, hogy miként oldhatnánk fel ezt a feszültségforrást úgy, hogy mind a kettőnknek jó legyen, és ne gyűlöljem a barátait?

Hálás köszönettel: Livi

Tisztelt Doktornő/Doktor Úr!
Két és fél éve éltem boldog párkapcsolatban. Párom kicsit labilisnak nevezhető gyermekkorából kifolyólag, ezalatt azt értem, hogy sokszor megfordult a fejében, hogy majd másért elhagyom(alaptalanul), illetve szeretett a semmin hisztizni. Év elején édesanyja kórházba került, ez megviselte. Édesanyja ugyan felépült, de édesapjával összeveszett, ami megviselte. Másnap kórházba került apja. Eközben kezdett tőlem elhidegülni, egyre kevesebbet akart találkozni, furcsa volt. Időt és teret kért tőlem. Közben kkderült, hogy édesapjának halálos betegsége van. Két hónapon át négyszer találkozunk és hetente pár szót beszéltünk. Két hónap után javasoltam neki a pszichológust, ugyan időpontot kért, mert már csak ebben látta a reményt, de mégsem ment el. Választás elé állítottam, hogy vagy folytatjk a kapcsolatunkat úgy mint régen, vagy szakítunk. Újra elkezdtünk találkozgatni de már nem volt olyan a kapcsolatunk mint régen. Aztán jött a nyár és megint váratlanul elkezdtek ritkulni a találkozások, arra fogta hogy nincs sok szabadideje. Bejelentette, hogy megvette a repjegyelet és lehet kiköltözik külföldre, megy próbanapra egy munkahelyre. Ekkor nagyon összevesztünk és ettől a vitától kezdve megint nem találkoztunk. Azóta hetente egyszer ír, a helyzet annyira eldurvult, hogyha megakarom ezt beszélni vele ígérgeti a találkozót, de végül lemondja. Folyton azt mondja nem tudja mit akar, én vagyok élete nője, mindig ilyet képzelt el maga mellé, de nem tud mást tenni, próbálja összeszedni és megtalálni magát. Két hónapja nem láttam. Fogyni fogyott, elkezdett inni, de ugyanúgy eljár a barátaival ide oda. Nem tudom depressziós e vagy csak kiszeretett belőlem, de nem akarja kimondani a szakítást. Lehetséges az hogy ez depresszió lenne? Köszönöm válaszát!