Tisztelt Doktornő/Doktor Úr!
Két és fél éve éltem boldog párkapcsolatban. Párom kicsit labilisnak nevezhető gyermekkorából kifolyólag, ezalatt azt értem, hogy sokszor megfordult a fejében, hogy majd másért elhagyom(alaptalanul), illetve szeretett a semmin hisztizni. Év elején édesanyja kórházba került, ez megviselte. Édesanyja ugyan felépült, de édesapjával összeveszett, ami megviselte. Másnap kórházba került apja. Eközben kezdett tőlem elhidegülni, egyre kevesebbet akart találkozni, furcsa volt. Időt és teret kért tőlem. Közben kkderült, hogy édesapjának halálos betegsége van. Két hónapon át négyszer találkozunk és hetente pár szót beszéltünk. Két hónap után javasoltam neki a pszichológust, ugyan időpontot kért, mert már csak ebben látta a reményt, de mégsem ment el. Választás elé állítottam, hogy vagy folytatjk a kapcsolatunkat úgy mint régen, vagy szakítunk. Újra elkezdtünk találkozgatni de már nem volt olyan a kapcsolatunk mint régen. Aztán jött a nyár és megint váratlanul elkezdtek ritkulni a találkozások, arra fogta hogy nincs sok szabadideje. Bejelentette, hogy megvette a repjegyelet és lehet kiköltözik külföldre, megy próbanapra egy munkahelyre. Ekkor nagyon összevesztünk és ettől a vitától kezdve megint nem találkoztunk. Azóta hetente egyszer ír, a helyzet annyira eldurvult, hogyha megakarom ezt beszélni vele ígérgeti a találkozót, de végül lemondja. Folyton azt mondja nem tudja mit akar, én vagyok élete nője, mindig ilyet képzelt el maga mellé, de nem tud mást tenni, próbálja összeszedni és megtalálni magát. Két hónapja nem láttam. Fogyni fogyott, elkezdett inni, de ugyanúgy eljár a barátaival ide oda. Nem tudom depressziós e vagy csak kiszeretett belőlem, de nem akarja kimondani a szakítást. Lehetséges az hogy ez depresszió lenne? Köszönöm válaszát!

Jó reggelt kívánok! Kicsit indulatos vagyok ma reggel, remélem, ez nem fogja levelem lényegét torzítani. Párommal közel egy éve élünk együtt, nagyon jó a kapcsolatunk mind lelkileg, mind szexuálisan. Páromnak van egy 4,5 éves kisfia, akit imádok. Okos, jól nevelt, szófogadó és nagyon aranyos, elég hamar elfogadott engem. 3-5 napig nálunk van, majd kb ugyanennyit az anyukájával, ezt a szülők megbeszélik rugalmasan.
Pár hónapja az éjszaka közepén felsírt a kisfiú, ekkor persze párom átrohant, lenyugtatta. Majd ez egyre gyakrabban előfordult, mígnem minden éjjel megtörtént, csak egyre kevésbé volt zaklatott. Egy idő után semmi sírás, nyugodt hangon kiabált apának, míg ő át nem ment. Jelenleg ott tartunk, hogy szó nélkül átjön hozzánk, befekszik általában mellém, kis morgásokkal elveszi a takarónkat, és nyugodtan alszik így reggelig. Olyan is volt, hogy észre se vettük, hogy ott van, csak reggel ébredéskor. Emiatt viszont a reggeli együttléteink elmaradnak, ami korábban mindennapos volt stabil “lába” a kapcsolatunknak. Ezzel együtt, mivel párom este úgy altatja a gyermeket, hogy bebújik mellé a kiságyba, az estiek is elég sűrűn elmaradnak, mert van, hogy ott elalszik, vagy mikor átjön, már én alszom. Újabban ingerlékenyek vagyunk mindketten, gyakoribbak a viták, veszekedések, ami persze a kisfiúnak sem tesz jót. Szerintem szoros összefüggésben van a kettő. Próbáltam erről beszélni párommal, de azt mondja, olyan keveset van velünk a fia, nem fogja tiltani neki, hogy átjöjjön. Pedig értelmes gyerek, mindent meg lehet vele beszélni, ha az ő szintjén magyarázzuk el a dolgokat. Nappal rengeteget foglalkozunk vele, ne hiszem, hogy a törődést hiányolná. Azt hozzá kell tennem, hogy születése óta az anyukájával alszik, de mikor külön váltak párommal, páromnál mindig a saját szobájában aludt, nem volt gond. Valahol olyant is olvastam, hogy ez hosszútávon a lelki fejlődésének sem tesz jót. Kérdésem, hogy hogyan bírhatnám rá a páromat, hogy leszoktassa erről a kisfiút? Vannak erre észérvek, amit belátna? Vagy fogadjam el így a helyzetet? Nagyon köszönöm a választ előre is!

Tiszteletem!

Kb fél éve összevesztem egy számomra nagyon kedves hölggyel. Tudni kell, hogy amikor megismertem akkor éppen váló félben volt és ő megnyilt felém és közel kerültünk egymáshoz. Én örültem, hogy így megbízik bennem és nem is akartam visszaélni ezzel. Neki voltak olyan kijelentései, hogy a barátnője megkérdezte miért nem jön össze velem illetve azt is közölte velem, hogy azért nem jön össze velem mert fél attól, hogy bármikor elhagynám egy fiatalabbért mivel idősebb nálam. Amikor ez a beszélgetés megtörtént én szakítottam az akkori barátnőmmel és komolyabban elgondolkodtam kettőnk kapcsolatán és mondtam neki, hogy próbáljuk meg. A hölgy a főnököm is volt és bár mondta, hogy nem szabad de mindih kíváncsian érdeklődött arról hogyan is képzelem el a kapcsolatunkat. Egyiknap visszont egy kisebb munkahelyi vita után ami közte és az emberei között alakult ki én feltettem neki egy kérdést amiről sajnos így utolag vissza gondolva be kell ismernem, hogy olyan hangnemben tettem fel neki ahogy nem lett volna szabad. Ezután közölte velem, hogy hogy beszélhetek így vele az emberei előtt illetve nem hajlandó velem beszélni csak is munkáról. Szörnyű bűntudatom támadt és tudom, hogy aznap amikor mindenki elment a munkahelyről én két órán át sírtam az öltözőben, hogy csúnyán fogalmazva mekkora barom vagyok, hogy így visszaéltem a bizalmával. Utána próbáltam javítani a helyzeten leginkább a munkámon keresztül próbáltam megfelelni neki illetve többször beszélgettünk és próbáltam elmondani neki, hogy mennyire sajnálom nem azt, hogy nem lehet köztünk semmi hanem azt, hogy vissza éltem a bizalmával a barátságával. Ez a bűntudat és rossz érzés folyamatosan gyötört és amikor azt láttam, hogy nem segít semmi és folyamatosan haragudtam magamra, hogy hogy lehettem ilyen ostoba viszont az ebből adodó haragot és feszültséget ahelyett, hogy valahogy kiadtam volna magamból elfojtottam és egy buliban ahol voltunk kb egy hónapja kicsit sokat ittam és ez a felgyülemlet stressz kijött belőlem. Nem történt semmi rossz szerencsére de sírtam és kiabáltam. Ezután másnap bocsánatot kértem de az volt a fura, hogy lelkileg jobban éreztem magam talán azért mert kiadtam magamból. Sajnos elfojtom mindig dolgokat és ez tudom hogy baj. Bűntudat még mindig megvan de most már belátom azt, hogy hibáztam annál a munkahelyi vitánál amit korábban nem tettem meg. Néha váltunk pár szót de sajnos már ennyi és tudom, hogy már nem lehet semmi komoly köztünk nekem csak az a lényeg hogy tidja mennyire sajnálom és megbántam a dolgokat. Viszont mostanában vele álmodom ami korábban nem történt meg. Ez miért van?

Ha nincs kedvem dolgozni, akkor milyen lehetőségeim vannak a pénz keresésre. A lopkodás miért nem jó ötlet?
Nem akarok szolga lenni egy munkahelyen. Nem is vennének fel normális helyre mert nincs semmi papírom.
Gondolkoztam a lopáson. Este discoban pénztárcákat lopni. Így összejöhet heti 50-100.000. Az havi 300-400.000. kevés munkahelyen fizetnek ennyit. Multkor munkahelyen 120-at ajánlottak az semmire nem elég. Vagy drogot árulok iskolásoknak. füvezni sokan füveznek, veszik mint a cukrot. Ismerek is füveseket. Azt magamnak is tudom termeszteni akár, mint az egyik srác középiskolában.
23 éves fiú vagyok.
Amúgy is sok lopós van az országban, Mondjuk ők milliárdokat lopnak.
Én a gazdagoktól lopnék csak. Egy öregasszonyt az utcán nem rabolnék ki.

Tisztelt pszichológus! A következőkben kérném tanácsát. Édesanyám 2005-ben sztrók következtében lebénult, súlyos mozgásszervi fogyatékos, emellett süket, beszédkészségét alig megtartó személy lett. 8 évig velünk együtt élt édesanyám vidéki házunkban, mivel ellátásra szorul. A mellettünk lévő telken él húgom családjával. Édesanyám soha egy percig nem aludt náluk, napközben főleg hétvégén átvitték. Nekem egy fiam, húgomnak egy lánya van, édesanyám imádja mindkét unokáját. 2015-ben minden előzetes megbeszélés, egyeztetés nélkül húgom átvitte édesanyámat magukhoz, azóta ott él, húgom mindent elkövetett, hogy ne tudjunk találkozni, beszélni édesanyámmal. A bíróság édesanyámat cselekvőképtelenné nyilvánította, részére hivatásos gondnokot rendelt ki a köztünk kialakult haragos viszony miatt. Az eltelt három és fél évben húgom édesanyámat nem engedte át hozzánk, nem engedi, hogy találkozzunk, beszéljünk fiammal vele. A hivatásos gondnak azt mondta a húgom hogy “nem szeretné az édesanyánkat kitenni annak, hogy velünk találkozzon”, mert nem tenne jót neki. Azt szeretném megtudni, hogy valóban a húgom eldöntheti, hogy találkozhatok-e édesanyámmal vagy nem erre hivatkozással. Sem a gyámhivatal, sem a gondnok, senki nem tud segíteni, hogy találkozzak édesanyámmal. Édesanyám 78 éves lesz, a fiamat imádja, ha meglátja boldog, integet neki a kerítésen keresztül. Amikor ezt húgom látja, egyből karon fogja édesanyámat és elviszi onnét, hogy még csak ne is láthassa. Amikor édesanyám korábban kórházba került, fiamat akarta látni, őt hívatta magához. Azt szeretném megkérdezni, hogy valóban az tesz jót egy 78 éves idős embernek, ha jogtalanul megtiltják neki, hogy szeretteivel találkozzon vagy pedig ha találkozhat velük, akkor az ártana neki? Előre is köszönöm válaszát.

Olyan elfoglaltságot amiben örömömet lelem.
Más emberek hogyan jönnek rá erre?
Mármint vannak akik tudják hogy mit szeretnének csinálni és azt csinálják. Például az itt lévő pszichológusok hogyan lettek azok? gyerek korok óta erre készülnek, hogyan érték el azt a toronymagas ponthatárt? Honnan tudták hogy meg van az eszük hozzá, hogyan fizették az egyetemet, albérletet, kollégiumot mellette?. Nekem gyerekkoromban nem volt ilyen, csak jártam az iskolába és kész. Gyerekkoromban nem tudtam hogy miért tanulok, csak elvárás volt. Kitűnő voltam átalánosban, középiskolában már nem, mert inkább lázadtam és buliztam, épp hogy levizsgáztam érettségit. és az osztálytársaim se tanultak, a csoportdinamikát követtem. Abba az osztályba nem is lehetett órát tartani, mert verekedtek és piszkálták a tanárt.
Másoknak a szüleik foglalkoznak azzal hogy kibontakoztassák a képességeiket vagy mi? Mondjuk apám alkoholista volt, nem foglalkozott velem.
Nekem miért nem lehet nagy autó, sok pénzem? Mondjuk a családi háttér, valakinek anyuci fizeti nekik a nagy autót, az egyetemet.
Vagy nyernek szerencsejátékon.
Nem hiszem hogy egy ilyen anyuci, apuci által tápolt gazdag fiatal elmenne dolgozni egy gyárba… akkor én nekem miért kéne ezt csinálnom? Az anyuci-apuci fiatalok sincsenek előrébb mint én, semmit nem csinálnak azok se. Csak táposak a szüleik ennyi az előnyük. Anyja vállalkozó hát akkor, ott is van egy biztos munkahelye, családi vállalkozásban. Protekcióval mennek munkahelyre apu haverjai által. Mert maguktól nem keresnének munkát.
Igazságtalan a világ, a társadalom. Én felrugom a társadalmi normákat, valami homosapiens találta ki ezeket is. Addig lázadok a világ ellen, amíg nem találom meg a helyemet. Sok majom ember. Együttélési szabályok.
mért nem lehet mindenkinek ugyan annyi? Lopni csak azért nem akarok, mert elveszthetem a szabadságom, ha lecsuknak. és nem jó hely a börtön. De a társadalomra köpök, mert egy antiszociális pszichopata vagyok.
Kevés az olyan ember aki önerőből lett gazdag. Az én családom teljesen átlagos. Fiatal felnőtt koromra jöttem rá, hogy nem igen támogattak ilyen irányba. Mármint hogy most akkor kisfiam jó lenne elérni célokat, mert… Tanulni, mert….
És ne jöjjön senki azzal hogy “hát akkor miért nem tesz érte hogy feljebb lépjen”. Mondja ezt egy olyan akinek anyu lakást vásárol. Mert ő mit tett, szépen mosolygott.

Kedves doktornő!Tanácstalan vagyok, a jelenlegi párommal 3 hónapja vagyunk együtt,tudom nem sok de eddig minden olyan jó volt,9 év van köztünk ő 33 én 24. ő is és én is egy kapcsolatból léptünk ki ő egy 8 évesből én egy 2 évesből.Nekik volt kutyájuk.Mindig mondta hogy csak a megszokás a kényelem és a kutya miatt van még vele,már régóta nem boldog már rég ki kellett volna belőle lépni.Amikor szakítottak mindenki azt mondta jól döntött, ő is azt mondta én egy esély vagyok hogy újra boldog lehessen,megmentettem egy rossza kapcsolattól.Az albérletben mindent ott hagyott az exének és a kutya is maradt.Egyre többet aludtam nála, nagyon jól elvagyunk, egy hullámhosszon vagyunk,már oda költöztem hozzá, elhozta a kutyát többször is de látta rajtam hogy nem nagyon vagyok oda érte,én elmondtam neki hogy nem a kutyával van a gond,szeretem őket,hanem az hogy tudom az exével közös kutya.De mondtam hozza el nyugodtan, de ezután nem hozta el.Majd minden jó volt,megvoltunk de észre vettem rajta hogy valami nem oké,hát rékérdeztem.Azt mondta hiányzik a kutya neki,nem tudja őket elengedni,az exének is van egy kapcsolata,és azt mondta ha látja őket zavarja, nem tudja miért van ez.Tudni kell hogy mind a négyen egy helyen dolgozunk és szinte elkerülhetetlen hogy ne fussunk össze. El ment egy pszihológushoz is aki azt mondta neki,vissza vezethető a gyerekkorában ért csalódásra hogy már fiatal korában egyedül élt,a szülei elváltak, és most ugyan azt éli át mintha a családját vesztette volna el.Megkérdeztem hogy vissza menne-e az exéhez, annyit mondott hogy hú hát ahhoz nagyon sok mindennek kellene változni.Szereti de nem tudja milyen szeretet,de engem is szeret,de nem tud 100%-ot adni nekem, annyit amennyit én neki,és ezárt azt érzi hogy ezzel bánt és nem akarja azt hogy azt érezzem kihasznál és egy pótlék vagyok. Egy hete elköltöztem tőle,mert időt kért azt mondja hiányzom és rossz neki hogy nem vagyok vele,de tényleg kell egy kis idő neki átgondolni mindent ,sok kérdés van a fejében amire nem kap választ,nem tudja hogy még nem zárta-e le,milyen szeretet ez amit érez iránta,miért zavarja ha látja az exét a mostani párjával,hiányzik neki a kutya.Én mondtam neki hogy tudtam hogy nehéz lesz, elfogadtam 8 év nem kevés idő, engedje hogy segítsek,de egyszerűen makacs,nagyon.Azt is megkérdeztem hogy amikor velem van gondol-e az exére, azt mondta nem egyszer sem csak akkor rossz érzés amikor látja,de nem tudja miért.Így most nem tudom mi van,azt mondja szeret és hiányzom neki de akkor miért nem engedi hogy mellette legyek és segítsek,úgy nem lenne könnyebb elfelejtenie?Lehetséges hogy azt mondja vége,őt szereti és vissza megy hozzá?Nagyon sokat segítene az ön véleménye.Előre is köszönöm!

Jó napot kívánok férjem depressziós 4honapja gyógyszert is szed,de édesanyja állandóan idegesíti az ő problémáival és emiatt nem tudunk békességben élni annyit mondom hogy ne vegye fel a problémáit de ő egyszerűen töri össze magát mit csináljak ?az anja csak örökké neki panaszkodik..

Szerelmem, aki férfi, inkább nő lenne. Régóta foglalkoztatja a transzneműség. Erről én is tudok. Közel két éve vagyunk együtt, gyakran volt eddig is téma, de nem került jobban előtérbe és nem is tudta, mit akar. És feszélyezte is jellemzően a téma, zavarban volt, szégyellte, nem tudta hová tenni. Pár hónapja jár egy transz csoportba, egyszer én is voltam vele. Barátságok alakulnak neki, már szűkebb körben is összejár a csoportból valakikkel, elfogadóbb magával, többet beszélgetünk, jobban kiélné a személyisége ezen részét. Nem tudja, nem tudjuk, mi lesz a jövőben, hova fejlődik ez. Én kétségbe vagyok esve, úgy érzem, elveszítettem, illetve szerintem én ehhez nem vagyok elég elfogadó. Rémült vagyok.

Amióta ki fogtam egy jóképű férfit azóta mindenki olyan furán nézz rám minthogyha más bolygóról jöttem volna ??Úgy értem hogy én egy szürke kisegér típusú lány vagyok ő pedig az a tipikus pasi mint “Christian Grey” a Szürke ötven árnyalatából!!

Tisztelt pszichológusnő!
Párommal anyagi problémák miatt ideiglenesen (3-4 hónapra) édesanyámhoz költöztünk. Természetesen nem ingyen, de így mégsem fizetünk albérletet, csak az ő rezsijét is átvállaltuk, plusz egyébként is támogatom rendszeresen anyagilag, mivel annyira eladósította magát, hogy enélkül nem is tudná fizetni a dolgait.
A problémám az, hogy mielőtt elköltöztem tőle, azelőtt is rendszeresen zsarolt érzelmileg, hogy mozgássérült (el tudja látni magát, közlekedni is tud egyedül, de akkor is beteg), és nem akarta, hogy elmenjek. Most, hogy visszamentünk ideiglenesen, napi rendszerességgel páromat szidja nekem, természetesen csak négyszemközt, neki nem mond egy szót sem, sőt, előtte úgy tesz mintha minden rendben lenne, és kedvelné. Párom persze érzi, hogy nincs minden rendben, és ő is nekem mondja a problémáit anyuval kapcsolatban.
Elég gyakran érzem magam két tűz között, és frusztrál, hogy én próbálom elegyengetni a dolgokat, próbálok mindkettőnek megfelelni, kedvére tenni, próbálom a ki nem mondott problémáikat közvetíteni a másiknak, hogy “talán ez a gond, talán ezt vagy azt kéne csinálnod” de már úgy érzem a lelkemet megették, főleg anyu, és még csak 1 hónapja vagyunk nála. És közben mosolyognak egymásra, engem meg az őrületbe kergetnek. Fogalmam sincs hogy kezelhetném ezt a helyzetet úgy, hogy közben ne menjek rá lelkileg. Nem szeretném, ha összevesznének, nem bírom a stresszt magam körül, én is beteg vagyok (sclerosis muliplexem van).
Úgy érzem a fő bajom anyuval van. Talán csak azt akarja hogy vesszek össze párommal, és újra nála lakjak, újra el tudja venni az összes fizetésemet, mert azt használja ki, hogy lelkileg meg idegileg már fáradt vagyok, és tényleg nem bírom elviselni ha veszekszik velem, és inkább ráhagyom a dolgokat, csak hagyjon békén. Biztos, hogy én sem vagyok hibátlan, senki sem az de úgy érzem, hogy nem érdemlem meg azt sem amit régebben végigcsinált velem (mindenről be kellett számolnom, minden pénzt oda kellett adnom, ennek ellenére úgy beszélt velem, ahogy nem sokan beszélnek a gyerekükkel), és azt sem érdemlem, amit most csinál. Tényleg mindig, minden ellenére próbáltam neki segíteni, fizikailag is, anyagilag is, mellette voltam, miközben nővérem már szóba sem áll vele. De mintha egyáltalán nem is értékelné.
Nem tudom, mit kéne tennem, hogy kezeljem anyuval ezt az egész problémát, és hogy kéne lekommunikálnom velük a mostani helyzetet, és hogy bírjam ki ezt a pár hónapot.
Segítségét előre is köszönöm!
Kriszti

Tisztelt Doktornő!

Januárban kezdődött nálam egy ördögi kör, amiből nem tudok kikecmeregni. Tavaly két hegyű billentyű elégtelenséget diagnosztizáltak nálam, de felvilágosítottak, hogy semmi probléma nincsen, évente kontrollvizsgálat mellett semmi más teendőt nem igényel. Januárban nagyon megfájdult a hátam és sehogy sem akart elmúlni. Interneten kutakodtam és mindenhol azt írták infarktus lehet. Onnantól kezdve elindultam a lejtőn, pulzus, vérnyomás mérés napi szinten több alkalommal. Jöttek éjszakai pánikrohamok heves szívdobogással 140-160/perc, halálfélelemmel szorongással. Ezek után napközben is rosszul voltam ugyanezen tünetek társultak ájulásérzéssel, gyengeségérzéssel. Háziorvosomnál is rosszul lettem, ő rögtön a sürgősségi osztályra küldött az infarktus kizárására, mivel nagyon rossz EKG-t produkáltam nála. az infarktust kizárták a sürgősségin, kaptam beta blokkolót, ami 3 hét alatt elmulasztotta a tüneteket. kardiológiai kivizsgálás is megtörtént, a billentyű hibán kívűl nem találtak semmit. Ezután kb. 2 hónapig tünetmentes voltam. Majd egy alkalommal a szaunában jött ismét a rosszullét, ugyanúgy heves szívdobogás, ájulásérzés , halálfélelem. A tünetek ismét napközben is fennáltak, a halálfélelem már állandóan a fejemben volt, szorongásos tünetekkel. ez után 5 hétig szédültem, majd egyik hétvégén olyan rosszul lettem, hogy amikor felálltam öklendeztem, ájulásérzésem volt, zsibbadtak a kéz és lábfejeim és az arcom is, szédültem, enni 4 napig nem tudtam semmit. Neurológiai kivizsgálás megtörtént, koponya mr negatív, az orvos azt tanácsolta hagyjam el a 12 évig szedett fogamzásgátló tablettát. Jelenleg orbáncfű teát iszok napi 1 csészével 4 hete. A hátfájás megmaradt, de azt porckopással és gerincferdüléssel, illetve az ülő munkával magyarázzák. Jelenleg volt egy kb 20 napos panaszmentes időszakom, most deperszonalizáció jelentkezett több napja, amit szorongás, félelem kísér. A tünetek általában a menstruáció előtti, alatti és utáni pár napban jelentkeznek főként. Szeretném kérni a segítségét, hogy hogyan, milyen terápiával lehetne segíteni a fenti gondon, mivel ahogy egy tünet elmúlik, azonnal jön a másik. Ettől már sokszor a hangulatom is nagyon rossz, nem érzem jól magam a bőrömben, sírógörcs kerülget. Van egy 2 éves kisfiam és szeretném visszakapni a régi életvidám önmagamat, hiszen vele sem tudok már úgy foglalkozni, ahogy régen. Várom szíves válaszát!

A pszichológusok gyógyitják is a mentális betegséget?
Gyógyulás alatt azt értem hogy van mondjuk borderline személyiségzavarom és az a terápia hatására teljesen elmúlik, begyógyul mint a megfázás. Elmúlik az összes tünete örökre.
Én azt várom el a pszichoterápiátol hogy kigyógyuljak a pszichés zavaraimból azzal hogy eljárok egy pszichológushoz, nem azért vannak?. De ezek szerint amiket hallok, csak agymosás és csak arra jó hogy megismerd magad és elfogadd a személyiségzavarod, skizofréniád és élj vele együtt csak boldogabbab. Néha szedjél rá gyógyszert. de a gyógyszer se gyógyítja meg mint a megfàzást.
A pszichoterápia nem fogja megváltoztatni a szüleimet akik szintén mentális zavarokban vannak alkoholista, agresszív.
Valaki tájékoztatna hogy a pszichoterápia mire jó? Ezek szerint semmire. Ha nem gyógyítja a betegséget akkor fölösleges.
Depresszióra elhiszem hogy használ, arra használ a kineziológia, placebós gyógyítás, théta varázslat. Bármi.
Mit tud adni egy pszichoterápia? Csak azért kérdezem mert megfordult a fejemben ez a módszer a pszichoterápia?

Tisztelt Szakértő! A lányom 11 éves, és nagyon küzdünk a kiskamaszkorral. Dühkitörések, hisztik, világgá akar menni… Mi négy évvel ezelőtt költöztünk külföldre, ahol egyébként nagyon szeret, de az otthon hagyott cicájának a hiánya még mindig visszatérő probléma. Arra gondoltunk, hogy ennek megoldására vennénk neki egy kiskutyát, aki lehetne az itteni legjobb barátja. Ezzel kapcsolatban szeretném a tanácsukat kérni, hogy ez megoldás lehetne-e erre a problémára? Válaszukat előre is köszönöm!

Üdv,
utazás közben megismerkedtem egy 9 évvel fiatalabb férfivel, és üzeneteken keresztül kezdtük megismerni egymást, egyre intimebb és hevesebb dolgokat küldtünk egymásnak, gyakorlatilag online szexeltünk. Többször megbeszéltünk személyes találkát, de ő mindig valamilyen indokkal lemondta. Most három hónap után megírta, hogy újra megpróbálják a régi barátnőjével, de mivel nagyon sokat jelentek neki, szeretné tartani a kapcsolatot, sőt találkozhatnánk személyesen is. Mi lehet az oka, hogy látszólag megőrült a szenvedélytől, egy szavába került volna, hogy találkozzunk, mégsem tette meg? Ilyen férfivel még nem találkoztam.
Köszönöm a választ előre is!