Azután szeretnék érdeklődni,hogy működik-e a pszichológia?
Hogy miért nem tudnak segíteni.

Sajnálatos módon többel is találkoztam és azt amivel a szakma reklámozza önmagát még sosem találkoztam

Úgy értem mégis mit tanulnak olyan sokáig ha segíteni nem tudnak? Elemezni lehet, de amit a marketing kínál abból a valóságban semmi sem valósul meg.

Tulajdonképpen nem tudnak segíteni.

Szerencsés esetben meghallgatnak,de ettől ne lesz jobb.

Nem tudnak tanácsot adni,nem tanítanak semmit, nem világítanak rá semmire, nincs múlt feltárása és újraírása,értelmezése. Semmit sem láttatnak más szemszögből. tulajdonképpen semmi sem történik.Jó esetben meghallgatnak,mert van aki azt sem.

10 perce nehéz is fér bele. Aztán találkozzunk 3 hét múlva. Jártam is. Van aki azt mondja erről ne beszélj,mert ezt rossz hallgatni, arra nem vagyok kíváncsi. Jártam így. Terapeutánál ! Pénzért !

Semmi sincs abból amivel a szakma eladja magát.

Feltárjuk a múltat,megértjük amitől majd beindul egy folyamat és szépen lassan megváltozik az illető,megoldja a problémáit, stb.

Ilyenek nincsenek ! Tapasztaltam .

Kicsi úgy érzem,hogy egy erős önreklámot tolnak amivel megteremtik maguknak a munkahelyet és a lehetőséget,de amit kínálnak az leginkább a nesze semmi fogd meg jól.

Nem értem, hogy előre szerződést ktnek,hogy 20 alkalommal találkozunk.
Még azt se tudja mi a bajom, de szerinte 20 találkozó segíteni fog?

Van aki rendszeresen lemondja vagy elfelejti az általa adott időpontot !
tulajdonképpen, hogy is működik a pszichológia,hogyan segít ha semmit nem tapasztalni abból amivel reklámozz önmagát.

Kihez kellene segítségért fordulni ha pont azok nem segítenek akiktől az ember várja,ez a munkájuk?
Talán rossz a hozzáállásom.
Mi várható a pszichológiától?egy terápia mire lesz jó?Miben fog segíteni?
Mert eddig nem értettem meg semmit, nem gondolkodok másképp magamról, ugyan úgy utálom magam, a problémáim is ugyan akkorák, nem látom az okát sem azt, hogy tudnám megoldani.
Természetesen a hibás mindig csak én vagyok.
Amikor kértem,hogy mondják meg alkalmas vagyok-e pszichológiai segítség befogadására nem válaszoltak, amikor kértem ajánljanak valaki aki az én problémáimmal foglalkozik nem ajánlottak.
Megkérdeztem milyen módszerrel dolgozik-nem válaszolt. Kérdeztem milyen féle segítségre van szükségem- nem kaptam rá választ.
Hogyan is segítenek akkor a pszichológusok?
Olyan érzésem, hogy csak visszaélnek az emberek helyzetével.
Nyitottan mentem, őszinte voltam és átvertek,kihasználtak.

más :

Aztán, amikor lejárt minden határidő, hasra ütéssel „kialakítottuk” a pszichológiai profilokat. Nem lennék meglepve, ha ma is azokat használnák.

Fura,hogy a szakemberek a felelősséget mindig a másikra tolják, ők nem vállalnak belőle semmit.

Ha ők megtették és az ország benyelte akkor mások is megtehették idehaza is meg külföldön és és a világ simán elhihette.

Megtehette Freud meg Jung is. Ellenőrizni úgy sem tudták. Az előremenetlenek jót tesz.

Ma is.

Vajon mekkora része kamu,alaptalan hazugság a pszichológiának?

forrás:

Vaskuti Pál pszichológus: A család a beteg, a “rossz gyerek” csupán tünethordozó | 24.hu

Tisztelt Címzett!

Én írtam a “nagyságról” néhány napja. Azonban úgy érzem elsiklott a lényeg fölött.
Azt pontosan tudom Én ki vagyok, csak ez az ‘Én’ nem felel meg a társadalmi elvárásoknak, ezért leplezem, amíg tudom.
Céljaim nincsenek, nincs szükségem semmire. Miért is lenne, hiszen írásomból kiderül, csak az értelmet hiányolom az életből. Az emberek azt hiszik érzékszervi tapasztalásaik létrehozhatnak egy különleges individuumot. Célokat keresnek, hogy értelmet préseljenek hitvány életük üres sorai közé, és ha egyet sikerül teljesíteniük, önelégülten hátradőlnek és tapsolnak, mintha körülöttük forogna a Világ.
Undorodom ettől a kétszínű, élvhajhász világtól.

Szép napot!
Az igazság,hogy azt se tudom hogy hol kezdjem van egy hosszú ideje parkapcsoltom ami nek volt pár borús hónapja .
Párom munkahelyet váltott ott volt egy hölgy aki nagyon kedves és szokatlanul érdeklődő lett vele szemben. Köztem és párom között akkor kezdődtek a problémák mikor megjelent a hölgy .. addig nem volt nagy vitánk nem volt komoly gond de mindennap munka után és munka elott irt neki kereste és engem ez elkezdett zavarni hogy párom titokban tudja csinálni lekodolta a telefonját mindig elvonult hogy elolvassa az üzeneteit és én mint egy féltékeny nő nem tettem szó nélkül sokat veszekedtunk ezen mert tudtam párom titkol valamit és nem őszinte velem és utolag jól is éreztem .
Ez egy hónapig meg egy akkor azt mondtam hog jó Elkoltozok néhány holmimat össze szedtem és eljöttem pár napról volt szó de ez elegvolg arra hogy párom nyitott a lány fele mikor ez tudomásom ra jutott minden holnimmat elhoztam tőle pár hét elteltével párom meg mindig keresett egyxre vele és velem is volt kb így tudnék fogalmazni nyitottam más fele nyíltan nem titkoltam és ez őt zavarta féltékeny volt borzasztóan és zavarta és végul leültem vele mondtam rendben akkor legyen velem őszinte és mondjon el mindet mit miért tett de választ sajnos nem kaptam olyat ami értelmes lenne és okot adna a dolgokra .
És úgy döntöttem felkérésem a lányt .
Megkérdeztem mi vám köztük?
Megtudtam lefekudtel egymással és nyitottak egymás fele én ekkor kb szét estem az addiginal jobban is .
És eltelt pár hét és párom vissza táncolt hozzam. Bocsánatot kert.
Es én sajnos sose tudtam levágni a köztünk levő fonalat mert iránta olyan erős érzelmeket érzek a kapcsolatunk elejétől fogva mint senki más iránt nem .
A lánnyal megszakadt a kapcsolata . Eltelt elég sok idő … megkérte a kezemet … próbál helyrehozni mindent de én valahogy nem tudom elengedni a múltat talan mert nem tudom a választ miért ment máshoz mi volt az ok lehet nem is fontos az ok , őszinte leszek nem tudom miért de meg mindig el bennem az az érzés hogy ellenőriznem kell van e titkolni valója .
És az eset óta megkérte a kezem és gyereket is tervezzük te nem jön össze akinek valószínűleg lelki oka van mert boldogok vagyunk azt leszámítva hogy a múlt engem nagyon befolyásol .. gyanakvóva és bizalmatlanna tett és ő ezt elviseli és próbál segíteni de egyx megunja hogy ellenotizgetem amit meg is értenek de egyszerűen hiába próbálom lezarni nem megy. Mit kene tennem hogy a múlt ne kísértés? Ne jöjjön bennem elő ez az emlék ?

1 éve,hogy a párommal együtt vagyunk és lakunk.Anyósom az elejétől fogva nem akart megismerni és nem is ismer még most sem,mert még a családjába sem enged be.De elhord mindennek,hogy én ilyen meg olyan vagyok.(Bár nem tudom honnan gondolja,mert ahogy mondtam nem is ismer.)Nem tudja ki vagyok,a szüleimet sem ismeri a testvéremet sem,és senkit.Viszont a páromat még mindig a kicsi fiaként kezeli,és az a baj,hogy a párom nem mer nemet mondani az édesanyjának,és többször volt már rá példa,hogy miattam hazudott az anyjának ,mert nem merte meg mondani az igazat.(PL:ha együtt mentünk az anyjához és én lent maradtam az autóba,akkor mondta anyósom morogva hogy minek vitt magával,erre ő:-azéert mert rosszul lettem és ő fog vezetni.)Ha mondom a páromnak ,hogy beszéljen az anyukájával hogy nem egészséges amit csinál,nem mondja neki mert nem meri.A párom felnéz az anyukájára ,pedig életemben nem láttam még ennyire rossz és negativ embert.Kérdem én?Hogy tud anyósom utálni engem úgy,hogy nem is ismer?lassan ott tartok,hogy rámegy a kapcsolatunk.Mit tegyek?

Tisztelt Cím!

Februárban megismerkedtem egy társkereső oldalon egy férfival, akkor még férjnél voltam.
Közben folyamatosan leveleztünk, de mire sikerült elválnom, addigra csak szinte baráti viszony lett csak közöttünk. De azt megigérte, ha elválok, végre találkozik velem, sajnos ebből nem lett, semmi, mert még mindig nem tudta eldönteni, hogy találkozik-e velem?
Időközben megismert valakit, azt mondta. De mondtam neki, csak egy egyszeri baráti találkozott szeretnék vele, utána nem is kell velem többet találkoznia. Akkor egy darabig nem jelentkeztem nála, ő sem nálam. Egyik pénteken küldött nekem egy hekker támadás ügyében figyelmeztető email, akkor megkérdeztem tőle, most akkor ki vagyok én neki, mert nem tudtam. Akkor azt mondta a barátjának tart, gondoltam az eddigi viselkedéséből ez nem derült ki. Megkértem, hogy árulja el a mobilszámát, de azt mondta már tudom, mert megadta, de soha nem adta meg, nem értettem, hogyha a barátjának tart miért nem lehet ezt elárulni, ez csak arra vallott, hogy nem bizott meg bennem, pedig én ezerszázalékkal mindig mellette áltam és ő tudta az enyémet.
Ezen, hogy ne árulja el a számot, nagyon megsértődtem, és írtam neki egy olyan levelet, hogy azt mondtam, neki, hogy azért nem adod meg a számot nehogy felhívjam, és azt találtam mondani neki, hogy nem kell félni, mert soha többé nem figom zavarni, soha többé nem kérem, hogy találkozon velem, mert már én sem akarok vele, sohasem találkozni, és ráadásnak még azt vágtam a helyéhez, hogy azon leszek, hogy valahogy kitöröljem a szívemből, hogy elfelejtsem és soha ne legyek miatta szomorú, és ne ejtsek egyetlen könnycseppet sem, ha rá gondolok, kizárólag barátként szeretném, hogy eszembe jusson. Ezután próbált hívni, de nem sikerült egyből felvennem, utána egyből hívtam, de már nem vette fel a telefont.
Utána egyből megszüntette a közösségi kapcsolatot, a társkereső kapcsolatot és a messenger kapcsolatot is velem. Én, elismerem, hogy nagyon megsértettem, negbántottam, hogy ezt nem tudom vala megbocsátja-e majd nekem, de higyje el én nem ezt akartam, csak haragudtam rá, hogy én mindent megtettem érte és ö meg egyetlen egy kérésemet sem volt hajlandó teljesíteni. Pedig már régóta szerelmes vagyok belé, és ő szerintem sejtette már. Vádolom magam, hogy ilyen kegyetlen voltam vele, hacsak eszembe jut elsirom magam. Sajnos a reményt elveszítettem, úgy érzem ezt soha nem fogja megbocsátani nekem. Én mindig támogattam, mikor volt valami baja, soha nem hagytam magára, rám mindig számíthatott. Meg mondtam neki, hogy ezentúl barátként is számíthat rám. Most felmerült bennem a kérdés, hogy lehet, hogy nem is barátként szeretett, hanem szerelmes volt belém, de ezt soha sem mondta. Mert ez a viselkedési mód szerintem arra vall. Tudom megbántottam, de nem tudok hol a bocsánatáért epekednem. Nekem ő nemcsak a szerelmem volt, hanem a legjobb barátom, bizalmasom, hanem egyszerűen minden, vagyis maga az igazi, egyetlen férfi, akiről mindig álmodoztam, és mikor valósággá lett, annyira boldog voltam, hogy egyszerűen csak volt nekem!!!
Kérem, adjon nekem tanácsot, hogy mit csináljak?
Vajon megfogja tudni bocsátani nekem ezt a dolgot ez a férfi?

Tisztelt doktornő!

Van egy lány, akivel mondhatni bonyolult kapcsolatban vagyunk. Jókat beszélgetünk, hasonló az értékrendünk és nagyokat szexelünk. Azt gondolom, a potenciál megvan bennünk egy igazán kiteljesedett komoly kapcsolatra. A lány viszont falat húzott, mert ijesztő számára az, hogy én nyitottan viszonyulok az etikus nonmonogám kapcsolatokhoz. (Az etikus nonmonogámiának aktualitása nálam sincs.)
A lánynál viszont azt gondolom a biztonságos kötődés mellett egyértelműen megjelenik a bizalmatlan-elkerülő kötődési típus is. Emiatt kissé rögeszméjévé vált az etikus nonmonogám téma. Pl. Van, hogy az utcán azt nézi, hogy vajon melyik csinos lányt akarnám még mellette. Próbálom minél inkább értékelni a nőiességét és őszintének lenni vele. Van, hogy érzi is, hogy én tényleg nőként bánok vele és ez tetszik neki, de van, hogy chaten beszélünk (távolabb költözött a lány) és amikor méltatom a nőiességét, a különlegességét és azt, hogy egyenrangúan kezelem, ő azt mondja, hogy “sablon nyálas dumával” jövök. Úgy érzem olykor egy exéhez hasonlít, aki feltörölte a padlót vele. Volt olyan mondat, amely tőlem és az exétől is elhangzott. Viszont az exe teljesen más karakter, mint én. Az exe durván manipulálta, hazudott neki, elnyomta és agresszív volt vele. Én őszinte vagyok vele és az asszertivitás fontos nagyon számomra. Amellett,hogy nagyon vonzó nőnek tartom, tisztelem is.
A lány önmagáról is tudja, hogy nehezen ad bizalmat valakinek.

Szerintem egy pszichológus is tudna segíteni neki és a lányban nyitottság is van, ami szerintem nagyon jó.
A kérdésem viszont az, hogy én mit tehetek azért, hogy ez a csodálatos nő bízzon bennem?

Kedves Szakértő!

Párommal immáron 13 éve vagyunk együtt. Olyan 7-8 éve együtt is lakunk, 3 éve vettünk közösen otthont. Az elején jól indult a kapcsolatunk, bár mint mindenhol itt is voltak apróbb surlódások. Sajnos a szexuális élet már elejétől elmondható, hogy bár kielégítő és jó volt, de nem volt soha az a mindent elsöprő. Valószínűleg ebből is adódtak a problémák, hogy hagytuk ellaposodni és sémássá válni, valamint igencsak megritkulni az együttléteket. Párom munkahelyváltás után 1 évvel közelebbi kapcsolatba került az egyik férfi kollégájával, aki szintén párkapcsolatban él és semmi komolyabbat nem szeretne. Egy egyszeri csókig fajult kettőjük flörtölése, amit párom azonnal elmondott. Eleinte úgy tűnt sikerül majd ezen túllendülnünk, azonban párom sokat gondolol a kollégára és azt mondja felébresztett benne valami tüzet, ami már a mi kapcsolatunkból hiányzik. Nagyon szeretjük egymást, mindent megbeszélünk (olyan dolgokat is, ami sok pár számára elképzelhetetlen lenne), viszont most kialakult egy patt helyzet. Páromban már megfogalmazódott, hogy lehet el tudná képzelni külön is (bár elmondása és megérzésem szerint jelenleg nem lát tisztán a kollégával való beteljesületlenség miatt, még vonzóbb lett a visszautasítás után, mert a kollégának esze ágában sem lenne kilépni az aktuális kapcsolatából), de az Ő elmondása szerint sem biztos jelenleg az érzéseiben. Én semmiképpen sem szeretném “veszni” hagyni ezt a 13 évet és ezt a kapcsolatot, mert nagyon szeretem a párom. Abban maradtunk, hogy elmegyünk párterápiára. A kérdésem ezzel kapcsolatban az lenne, hogy segíthet még ilyenkor, hogy visszataláljunk egymáshoz és visszahozzuk a szenvedélyt a kapcsolatunkba, vagy ha már az egyik félben felmerült az elválás gondolata nem valószínű, hogy eredményes lehet? Kicsit félek attól is, hogy a terápia már az elejétől az elválást segíti majd…
Válaszát előre is köszönöm!

Milán

Tisztelt doktornő!

Félreértette a kérdésem.
A nonmonogámiának nincs aktualitása nálam. Vágyom egy minőségi monogám párkapcsolatra és úgy érzem, hogy megvan erre a potenciál a lánnyal bennünk.
Nálam egyébként a biztonságos kötődési stílus mellett azt gondolom megjelenik a szorongó-aggodalmaskodó típus is. Nem érzem szélsőségesnek, sőt valahol megértem magam, hisz a lány már kétszer dobta be, hogy “hagyjuk az egészet”, miközben nyilvánvalóan nagyon vonzódik hozzám és rengeteg dologban nagyon hasonlóan gondolkodunk.
Bízok magamban. Viszont racionális ember vagyok. Nem hiszek a királylános mesékben és a “nagy Ő”-ben. Úgy értem a szerelem egyszerűen a hormonok szintjén sem működik egész életen keresztül.
Tudom, hogy a lány kötődési típusát nem lehet úgy egyik pillanatról a másikra megváltoztatni. Viszont jó lenne tudni, hogy hogyan érhetném el, hogy bízzon bennem. Ha kicsit jobban bízik bennem, akkor talán együtt is elmehetnék később vele párterápiára. Jelenleg ha terápiára menne, azt csak külön tenné.
Őszintén azt gondolom, hogy tőlem korrektebb, megbízhatóbb és egyszerre vonzó férfi ritka, mint a fehér holló. (Ezzel sok barátom egyetértene.)
“Van egy lány, akivel mondhatni bonyolult kapcsolatban vagyunk. Jókat beszélgetünk, hasonló az értékrendünk és nagyokat szexelünk. Azt gondolom, a potenciál megvan bennünk egy igazán kiteljesedett komoly kapcsolatra. A lány viszont falat húzott, mert ijesztő számára az, hogy én nyitottan viszonyulok az etikus nonmonogám kapcsolatokhoz. (Az etikus nonmonogámiának aktualitása nálam sincs.)
A lánynál viszont azt gondolom a biztonságos kötődés mellett egyértelműen megjelenik a bizalmatlan-elkerülő kötődési típus is. Emiatt kissé rögeszméjévé vált az etikus nonmonogám téma. Pl. Van, hogy az utcán azt nézi, hogy vajon melyik csinos lányt akarnám még mellette. Próbálom minél inkább értékelni a nőiességét és őszintének lenni vele. Van, hogy érzi is, hogy én tényleg nőként bánok vele és ez tetszik neki, de van, hogy chaten beszélünk (távolabb költözött a lány) és amikor méltatom a nőiességét, a különlegességét és azt, hogy egyenrangúan kezelem, ő azt mondja, hogy “sablon nyálas dumával” jövök. Úgy érzem olykor egy exéhez hasonlít, aki feltörölte a padlót vele. Volt olyan mondat, amely tőlem és az exétől is elhangzott. Viszont az exe teljesen más karakter, mint én. Az exe durván manipulálta, hazudott neki, elnyomta és agresszív volt vele. Én őszinte vagyok vele és az asszertivitás fontos nagyon számomra. Amellett,hogy nagyon vonzó nőnek tartom, tisztelem is.
A lány önmagáról is tudja, hogy nehezen ad bizalmat valakinek.

Szerintem egy pszichológus is tudna segíteni neki és a lányban nyitottság is van, ami szerintem nagyon jó.
A kérdésem viszont az, hogy én mit tehetek azért, hogy ez a csodálatos nő bízzon bennem?”

Szép estét!
Egy közeli hozzátartozóm kislányáról van szó.
Ő 11 éves.Nem tudja kifejezni magát,látszik rajta,hogy nagyon szeretné mondani,de segítséget kér “apa segíts nem tudom mit akarok mondani” Az iskolai teljesítménye nem jó,számolni és írni nem tud rendesen.Nagyon csendes kislány.Szemkontaktust nem tart,viszont bújós….Sajnos többet nem tudok mondani róla,de a családját nagyon aggasztja a dolog.Pszihologushoz kéne járnia,de az anyja nem viszi,jó lenne tudni mi lehet ennek az oka.
Válaszát előre köszönöm.

Akik karriert épitenek hogyan szocializálják magukat a munka világába?
Nekem leghosszabb munkaviszonyom 2 hónap volt.
Más meg karriert épit. Olvasok itt programozó informatikusokról. Akik már huszonévesen jól keresnek. Mi a fene a környezetemben nincs ilyen. Aki egyetemre jár a környezetemben az vagy 10 éve csinálja az alapszakot. Vagy semmi terve nincs vele csak legyen. Csak a szülei kifizetik neki. Nekem nem fizetnék a szüleim ezeket. Amúgy is nyugdijasok.
Én meg tescoban dolgozok de már oda is protekció kell engem nem támogattak a szüleim semmiben, főleg a személyiségzavaros apám. az iskolás életem drogozással, bulizással, iskolakerüléssel,családon belüli erőszakkal telt.
Erőszakos iskolai gyerekbandák kegyetlen erőgyakorlatainak voltam áldozata, máskor elkövető.
Hogyan tudom magam arra szocializálni hogy munka, tanulás, kitartás?
Valami személyiségfejesztő terápia létezik?
Mert a szomorú valóság az hogyha meg akarok élni, akkor kell szakma vagy mi az. Vagy pedig lopok, de akkor lecsukhatnak.
Sok fiatal nem tudom hogyan tudja ezeket csinálni. Programozó informatikus, az köszi. Mi teszi őket kitartóvá? jó családi háttér?
Honnan tudják milyen képességeik vannak? És én honnan tudhatom meg? Főiskolát hogyan kell elvégezni? 8 általánosom van és egy félbehagyott középiskola.
25 vagyok.

Tisztelt Doktornő!
Nem régiben kiderűlt hogy pánikbeteg vagyok.
Rosszul lettem.
20 éves vagyok, és mai napig nagyon félek a sötétbe. Nem tudom hogy tudnám ezt a félelmem le győzni.
A másik az hogy észre vettem hogy van egyfajta félelmem az emberektől. Főleg akkor ha az illető nagyon néz úgy érzem rossz szándéka van velem. Hiába nem szól hozzám elég ha néz.
Minap utaztam haza és a buszon egy férfi nagyon nézett, és nagyon rossz érzésem volt vele kapcsolatban el is ültem a székből. Akkor nyugodtam meg amikor jó pár székkel allrébb űltem tőle. De ez már többszőr is előfordult .
Keressek fel egy pszichologust személyesen is aki tud nekem ebben segìteni?
Előre is köszönöm a segítségét.

Kezét csókolom/szép estét!

Már többször írtam, válasz még nem érkezet. 31 éves fiatalember vagyok, és egyszer már írtam Önöknek, de válasz nem érkezett. A kérdésem az önkielégítés teljes abbahagyásával kapcsolatos. Nagyon szeretnék felhagyni e tevékenységgel, mert sok volt az utóbbi időben. Ami a legrosszabb, hogy pornóra. Én elhatároztam, hogy végleg fel szeretnék hagyni minden ilyen dologgal, mert véleményem szerint nem jó, már csak a bűntudat miatt sem. Esetleg van valami ötlet/gyógyszer, ami segít nekem ebben?? Igazság szerint én már úgy viszonyulok az élethez, hogy nekem már mindegy. Barátnőm nem volt még, és nem tudom, hogy lesz -e egyáltalán. A sok elutasítás miatt az önbizalmam szinte meghalt teljesen. Az önkielégítés abbahagyását is inkább magam miatt szeretném. Elég szánalmasnak gondolom magam enélkül is. Legalább ez ne legyen.

Nagyon köszönöm a segítő válaszát.

Tisztelt Válaszadó!
Van a gyermekem osztályában (3. alsóban) egy kisfiú. Amúgy értelmes, jó tanuló gyerek, viszont magatartási problémák korábban is voltak vele. Elképesztően fel tudja magát dolgokon húzni, agresszívvá válik, verekszik, és szinte képtelenség ilyenkor leállítani. Fújtat, mint egy kis bika, és talán még a szemei is vérben forognak. Vannak órák, amiken egyszerűen nem tud viselkedni. Futkos, elmegy a helyéről, zavarja a társait, visszabeszél, megtagadja a munkát. Ebben az évben fordult elő, hogy kaptak az egyik tantárgyból egy új betanító pedagógust. Ez a kisfiú, talán, mert nem volt szimpatikus neki, kitalálta, hogy megütötte őt ez a tanár. Felbujtotta több osztálytársát is, hogy mondják otthon, hogy őket is megütötte. Ebből egy hatalmas ügy kerekedett, mert persze a szülők felháborodva mentek be az iskolába. Kikérdezés, számonkérés…több gyerek állította, akiket ez a kisfiú megnevezett, hogy őket is, szóval állították, hogy őket nem, és, hogy ezt a fiút sem. Az ő anyukája is bujtogatta a szülőket, és nagyon úgy tűnik, hogy az iskola, és úgy általában a tanárok ellen neveli a fiát. Mindennel és mindenkivel szemben anyatigris módjára védi a gyermeket. (Nyilván egy szülő dolga bizonyos fokig ez, de azért az elfogultság mértéke bizony nem mindegy….)A gyerek pedig érzi az erőt maga mögött. Sokszor volt vele ezen kívül is magatartási probléma, de az édesanya nem érti, hogy mi baj van az ő fiával, hiába próbált az igazgató is vele erről többször beszélni. Meggyőződése, hogy az a probléma, hogy az iskolában be akarják az ő fiát erőszakolni a pedagógusok a “sorba”, de ezzel ártanak a gyereknek, és minél többször hangzik el, hogy ő rossz, annál inkább így fog viselkedni. Ami persze általánosságban akár igaz is lehet, de felmerül bennem a kérdés, hogy ilyen jellegű magatartási problémákat mennyire lehet tolerálni egy közösségben, azért, hogy az adott gyermek ne érezze magát korlátozva? Na és a társai jogai? Nem sérülnek-e azáltal, hogy ezt, vagy bármely hasonló gyermeket szabadjára engednek az osztályban, hogy jaj, nehogy lelki traumák érjék a korlátozás által? A gyermekek többsége itt is, és gondolom más osztályokban is, jól nevelt, tisztelettudó, fegyelmezett (nem agyonszabályozott, és agyonkorlátozott gyermekeket értek ez alatt), az ő tanuláshoz való joguk nem sérül-e, ha a pedagógusnak állandóan fegyelmezéssel megy el az ideje, vagy az a joguk nem sérül-e, hogy nyugodt, biztonságos légkörben tölthessék a napjukat, ahelyett, hogy félni kelljen egy ilyen gyermek megnyilvánulásaitól, vagy akár csak szemtanúi kell, hogy legyenek napi szinten az agresszív viselkedés ilyen, olyan formáinak? Amúgy ezt a gyermeket már korábban hordták a szülei pszichológushoz. Aztán valamiért abbamaradt. Szóval, mit lehet ilyen és hasonló helyzetben tenni? Hiszen mi is szülők vagyunk, és mi is féltjük a gyermekeinket.
Köszönöm válaszát! Tisztelettel: Laci

Tisztelt doktor.A problémám az hogy kb 2honapja mentünk szét párommal,3 évig voltunk együtt (eddigi legnagyobb szerelmem volt).Ő újra összejött az exével,és csináltak egy érdek házasságot is..így alakult ki köztük újra a kapcsolat… szeretném elfelejteni de nem tudom kezelni…… várom válaszát előre köszönöm

Kedves Lili.

Nagyon szépen köszönöm a levelét. A A 2017.06.17-i levelei válaszoló vagyok ismét. Na most én már egy ideje abbahagytam ezt a tevékenységet, és jelentősen jobban érzem magam. Mindenképpen kell a terápia, vagy ezt magamban nem tudom megoldani?

Nagyon köszönöm a válaszát.