Pár éve lett egy tetoválásom amin az áll maradj erős,azóta úgy érzem mintha érzéketlenebb lennék mindenre,lehetseges hogy bemantraztam magamnak és,már már érdektelenséggé vált a keménység?

Jó Napot kívánok! Egy olyan problémával fordulnék Önhöz, hogy bátyám 26 éves és kórosan hazudik.
Valótlanokat állít nagyon sok mindenkinek Önmagáról és családjáról valamint környezetéről, munkájáról, hol létéről. Itthon lakik velünk itthon semmi nyomát nem látni,hogy baja lenne akárkivel is mégis mindenkiről elég nagy hazugságokat állít másnak. Talán az is valami ilyen okból kifolyólag van, hogy elhanyagolja magát. Ez az egész már nagyon régen kezdődött nála de nem gondoltuk súlyosnak mert mindenki szokott füllenteni de ez már attól komolyabb és félünk, hogy emiatt bajba fog egyszer kerülni mivel ha már másról vagy a munkahelyén teszi ezt ( még nemtudunk róla, hogy megtörtént volna) az már személyi jogokat sért. És mivel munka után nem egyből hazajön hanem hol a kocsmába hol elmegy máshova enni( enni se mer itthon csak dugva pedig soha senki nem szólt neki semmi olyat ami miatt így kellene) de előttünk valótlant állít. A család többi tagjáról is olyat állít, hogy aki ismer egy szóból rájön, hogy az nem úgy van. Ha kéri kifejtem majd ezeket. Nem tudom ennek lehet-e a szaknyelvben valami szakkifejezése talán kóros hazudozási mánia? Kihez tudnánk ezzel fordulni amég nem történik nagyobb probléma? Valószínűleg ő elzárkózna attól, hogy segítségre lenne szüksége. Egy teljesen normális magyar család vagyunk mint mindenki másnak nekünk is voltak problémáink Édesanyánk elvesztése fiatalon és sok más, de Édesapánk tiszteletreméltóan felnevelt minket, nem tudom mi vezethetett nála idáig. Válaszát előre is köszönöm! Szép Napot! Üdvözlettel: Niki

Jó Napot kívánok!
Véleményt szeretnék kérni, hogy mit tudnék tenni. Hónapok óta a szívem körül fájdalmat érzek a napokban pedig felállásnál hirtelen szédülést és szúró fájdalmat érzékelek a halántékomnál ami szerintem a stressz által alakul ki. Alvászavarral is küszködök este nem tudok elaludni, reggel pedig nagyon nehezen segítséggel ébredek nem tudom magam kialudni. Mindennapjaimban nagyon stresszes vagyok most munkakeresés miatt de ha éppen más akkor is nagyon rástresszelek ami már szerintem sem normális. Nem tudok ezen változtatni hiába szeretnék, ezért kérném ebben a segítségét, hogy Ön mit tudna tanácsolni. A környezetemmel hiába beszélek ezekről és hiába nyugtatnak, akkor sem múlik talán még jobban is előjön. Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel: Dávid!

Kiskorom óta nehezen illedzledek be a tarsadalomba valamilyen szinte felek is mert ovodatol kezdve bantottak a sulyom miatt, iskilat valtottam 3 honapja azota jottek ezek a bajok nem tudok aludni ha igen sokszor felkelek rosszat almodok van igy hogy egy ejszaka alatt tobbet is , remegve megyek be a iskolaba es sirva mikor csak szavakkal bantanak, felek az emberektol milet mondanak hogy neznek , egyre jobban egyedul erzem magam mert nem baratkoznak velem , gyomorgorcsom van nem tudok koncentralni, nyom a szivem mikor az adott problemara gondolok es hanyingerem lesz lever a viz.
Köszönettel Kitti

Túl sokat várnék? O neki nem fontos minden reggel a joejt vagy jó reggelt puszi o egy sziaval képes lerendezni,hogy hihetnem el hogy szeret? Hogy hihetnem ha bujok vagy olelgetnem puszikalnam de o inkább elhúzódik hogy hagyjam, és amikor azt kérem hogy oleljen meg mert olyan egyedül érzem magam nem teszi ,azt mondja butaságokat beszélek,pedig szeret tudom,vagyis gondolom,mégha nem is mondja. Mivel azt is lerendezi egy én is -sel általában .Én lennék szeretet hiányos vagy tényleg nem kapom meg az alapvető dolgokat? Nemtudom ,úgy érzem így nem bírom ezt a kapcsolatot sokáig . Nem érzem hogy szeretve lennék,lehet valaki magányos egy kapcsolatban ? Szeret egyáltalán ? Nem tudok erről beszélni sem vele mert azt mondja hülyeség amiket gondolok.

Tisztelt Doktornő/Doktorúr!
A problémám a következő lenne
Gyermekem 1 éves és még mindig nem alussza át az éjszakát.
Ez a kisebb probléma lenne számomra,de a nagyobb baj az,hogy amikor felkel mindezt sírva teszi és nagyon nehezen lehet megnyugtatni.
Általában ha megnyugszik azután tápszert eszik és ezután visszaalszik.
Éjszaka még a mai napig 2x eszik.
Néha sikerül visszaringatva elaltatni,de ezután ha leteszem az ágyába,sokat forgolódik,nyöszörög,nèha fel-fel sír.
Ilyenkor csititgatással és kis simogatására visszaalszik néha de ez a ritkább.
Várom mielőbbi válaszát és segítségét előre is köszönöm!

Üdvözlettel:
Egy aggódó és fáradt anyuka

Lassan másfél éve vagyunk együtt a párommal. Nem nagyon szeretem a baráti körét. Van ott egy lány akibe szerelmes volt és egyszer úgy aludtak együtt hogy teljesen összeértek. A párom mindig szeretne a barátaival együtt aludni de én nem szeretném hogy velük aludjon de nm érti meg az én helyzetemet. Én nem így nőttem fel és nekem ez nagyon rend ellenes hogy több lánnyal együtt alszik miközben velem van együtt. Én nem szeretnék ott aludni vele mert nem nagyon szeretem azt a társaságot és nem érzem jól magam velük nem befogadóak. Jelenleg nem tudom hogy mit csináljak mert nem akarok szakítani mert mindennél jobban szeretem. De megoldást szeretnék találni mert már nem bírom hogy ő míg állandóan bulizik én otthon vagyok és csendben sírok.

Tisztelt Tanacsadó, az alábbi problemaval fordulok Önhöz. Több mint 3éve élek párkapcsolatban egy elvált harom gyermekes férfivel. Sok szakításunk, egyet nem értésünk volt már ezidő alatt de valahogy még mindig együtt vagyunk. A parom egy heves termeszet, nagyon apro, szamomra jelentektelen vagy erthetetlen dolgokon is felhuzza magat es akkor nagyon agressziven és szamomra ijesztően viselkedik. Nem egyszer uti a falat vagy vag oda dolgokat vagy tesz kart butorokban, legutobb a draga telefonjat vagta tobbszor falhoz, duheben. Es nem volt olyan oka ami ezt indokolta volna mert akkor mindenki ezt tenne. En ilyenkor megijedek es egy szot sem merek szolni inkabb elhuzodom. Ami engem is erint hogy kepes nyilvanos helyen hangosan veszekedni velem, lehülyezni mert pl nem talalok valamit egy bevasarlo aruhazban. Vagy elfelejtettem megnezni valamit otthon hogy van e vagy nincs. Masok elott balhezik, es lehulyez, kelti a feszultseget es az en gyomrom ilyenkor gorcsbe randul, mert sem nem tartozik masokra sem pedig nem szerintem emeberi dolog valamit elfelejteni vagy eppen az adott pillanatban nem talalni. Szoval en mar nem nem megyek bele ezekbe a vitakba, mert kerulnem azokat, mert forditott esetben en nem bantanam a masikat ezert. En nagyon rosszul erzem magam emiatt. Sokszor mond ram serto vagy igazsagtalan jelzoket amiket erzekenysegem okan nagyon rosszul viselek, utana kepes vagyok sokat sirni es ragodni ezeken. De sosem volt meg olyan a kornyezetmben aki ezekert kepes lett volna veszekedni vagy konfliktust generalni. Ha visszaszolok mert megvedem magam, akkor meg nagyob bajt csinalok mert egyreszt beallit meg nagyobb szemetnek, es azutan jellemzoen o sertodik meg es napokig nem hajlando kibekulni. Ha meg nem szolok akkor bennem marad es igazsagtalannak erzem sokszor. Sosem tudunk megbeszelni konfliktust mert altalabn mindenrol en tehetek es en vagyok hibas, o sajat maga szerint egy rendes, turelmes, okos ember. En vagyok a hulye, feledekeny, szemet, gonosz es sorolhatnam. Szoval azzal mar nagyon regota nem probalkozom hogy meg tudjuk beszelni, mert ahhoz neki is engednie kene az allaspontjabol nem csak nekem. Parterapiarol hallani sem akar. Szoval neha azt erzem parkcsolatban elek de nagyon egyedul vagyok, ha elmeselek valamit akkor lehurrog de nagyon kevesszer mutat empatiat. Szoval neha azt erzem kezdek megbolondulni hogy tenyleg ennyire hulye es szemet ember vagyok, es nem latom. De amikor neha neha elmeselem anyukamnak ezeket, valahogy o is ugy latja a dolgokat mint en. Persze o az edesanyam. Szoval csak azt kerdeznem, mit tehet ilyen elethelyzetben az ember. Koszonom a valaszukat!

Szép estét kívánok!
3 évvel ezelött történt egy kisebb baleset autóval az akkori párommal, árokba kerültünk az Ő gyerekes viselkedése miatt, nem lett bajunk de nagyon megijedtem
Azóta rettegek az autóban, félek ha felgyorsítanak, ha valakit előzünk éppen , sötétben gyorsabb sebességnél is
Ha valaki lefékez elöttünk akkor énis taposom a féket pedig nem tudom megállítani az autót
Röviden ennyi lenne a probléma, és nemtudom hogy ezt hogyan kezeljem vagy hogyan tudom legyőzni.

Üdvözlöm
Nem is tudom hol kezdjem, a párommal lassan 6 éve vagyunk együtt született egy kislányunk aki 6 hónapos, már mielőtt teherbe estem voltak vitáink szét is mentünk de aztán újra összejöttünk akkor mondta nekem hogy kisbabát szeretne mert nagyon szeret és nem akar tovább várni vele én is így voltam vele ezt követően 2hónap múlva teherbe estem nagyon boldogok voltunk majd egyre jobban belemerült a bulizásba italozásba nagyon sokat veszekedtünk emiatt sajnos nagy sebet ejtett rajtam amikor egyik este otthon voltam egyedül és elkezdtem vérezni hiába hívtam neki fontosabb volt a buli, bevittek a mentők hála az égnek minden rendben volt babával. Majd másnap mikor felkelt odamentem hozzá és azt mondta hagyjam békén felejtsem el mert úgy is elvetéltem mondtam neki hogy nem megvan még a baba de ha így áll hozzám akkor elvetetem mivel sok értelme nincs így folytatni, ezután bocsánatot kért és megigérte hogy nem lesz több ilyen. Ez kB 1 hétig így is volt. Az egész 9 hónap alatt folytatta a bulizást. Miután megszületett a kislányunk minden rendbe jött az első 2-3 hónapban majd kezdődött előröl minden avval a kivétellel hogy nem járt el hanem hazahozta vagy időbe haza ért de elég ittasan. Nagyon feszült és ideges voltam meg vagyok is a mai napig egyszerűen már az is idegesít ha megszólal ha napközbe telefonon beszélünk ott nincs baj de ha hazaér akkor mintha átkapcsolna bennem valami és nem tudom elviselni nyilván az is kozrejátszik hogy nem nagyon segít babával kapcsolatban sőt inkább mindhárom hogy semmit ha megkérem hogy fürdesse meg akkor vagy az a válasz hogy nem vagy vágja a fejeket meg miközbe fürdeti mondja neki hogy most apa fürdet mert anya nem képes rá.. Mikor öltözteti akkor csak azt hallom hogy nemtudom hogy kell de segítsek neki stb akkor már idegesen megyek oda elküldöm hogy menjen onnan inkább én megcsinálom mert csak idegesít nemtudom mi történt velem néha úgy érzem hogy itthagyom mert akkor nekem talán jobb lesz de szeretem ezek ellenére is mert dolgozik és jó szívű ember csak valami megtört bennem szerintem.

Kedves Doktornő,
Nekem olyan problémám lenne hogy tudom magamról hogy kezdődő depressziom van , levertvagyok kedvtelen, sokszor nem erzem hogy ertékes lennék nagyon rosszul alszom lassan 10 kilot fogytam a semmitől sirásrohamaim vannak rendszeresen. A parom szeret bizonyitani is probalja de sajnos nagyot csalodtam benne es igy mar nemtudok olyan könnyen megbizni benne és hinni neki. Sosem volt könnyű életem mindig magamra számíthattam csak .Sajnos 14 éves korom óta egyedul vagyok több országban is éltem már , de sehol nem érzem már otthon magam. Szeretnék kimászni ebből a helyzetből mert én egy életvidám erős lány voltam. Sajnos pszihologushoz elmenni nemtudok mert per pillanat nem engedhetem meg magamnak. Abban kérném a segitségét mi az amit én vagy a hozzátartozóim segitségével tudnánk tenni azért hogy jobban legyek ?
Előre is köszönöm válaszát.

Tisztelt Doktor Nő!
A problémám a következő 30 éves vagyok, májusban született meg a 3. gyermekünk. Rajta kívül van egy 6 éves, és egy 3 éves. A problémám alapja szerintem a nagyon régóta tartó kialvatlanság, a gyakori stressz. Kb. 2 hónapos lehetett, mikor először érzetem halál félelmet, de hamar elmúlt. Aztán jöttek az aggodalmak a gyerekek egészségi állapota miatt. Most 2 hónapja váratlanul ( nekem váratlanul) meghalt egy ismerősöm ( 57 éves, 17 éves gyereke van) és azóta gyakorlatilag állandó szorongásom van a betegségek miatt, gyakorlatilag csak a rákos megbetegedések miatt. Naponta több órát kínoz, hol az hogy egyáltalán nem akarok betegségben meghalni, hol az aggodalom hogy mi van ha megbetegszem és nem látom a gyerekeket felnőni, ha nem leszek itt nekik. Természetesen az összes létező betegségnek utána olvasok, valamiért a net csak negatív történetekkel van tele. Próbálok leszokni róla. Egy hete voltam az éves kötelező nőgyógyászati szűrésen, nem nehéz kitalálni hogy azóta gyakorlatilag a méhnyakráktol, és egyéb szintén súlyos kimenetelű betegségekkel foglalkozom. Mikor rám tör a pánik, semmivel nem tudok foglalkozni. Most napok óta nagyon rossz az idegállapotom hogy mikor jön az eredmény, és mi van ha rossz. Eddig mindig terveztem, melyik hónapban mit csinálok, most nem tudok ilyet tenni, mert a gondolataimat folyton a betegségtől való rettegés foglalja le.

Volt esetleg valakinek hasonló problémája, hogyan küzdötte le? Köszönöm

Tisztelt Onlinepszichologus,

Az után szeretnék érdeklődni. A barátnőmmel már egy éve vagyunk együtt. Az elmúlt hetekben az vettem észre, hogy minden puszi vagy csók után letörli az ajkát. Szinte az látom, hogy mintha undorodna tőlem. Önök szerint ezt hogy kellene vennem, tekintenem. Csak képzelődés a részemről, vagy tényleg van mitől félnem. Ezt azelőtt nem tapasztaltam soha nála. Volt úgy is a pólóval letörölte az ajkát, vagy az újával.

Kérem segítsenek ebben.

Nagyon szépen köszönöm.

K. Tamás.

napot!
Rövid történetemet írnám le,mert eddig azt gondoltam,hogy így tökéletes de egyre többször hallom,hogy nem. 43 éves nő vagyok és van egy 11 és 13 éves fiam.A férjemmel 4 éve nem vagyunk együtt (semmi sincs köztünk),de a gyerekeket együtt egy hában neveljük.Nagyon keveset beszélgetünk azért hogy ne vitatkozzunk.Természetesen nem alszunk együtt sem amit a gyerekek tudnak és látnak.Ölelni és puszilni sem szoktuk egymást tehát nem látszik a nő és férfi viszony a kapcsolatban.Azért voltunk így mert azt gondoltuk,hogy a gyerekeknek az jó ha az apjuk is minden nap haza jön a házba.De már többen mondták,hogy ezzel csak roszabbat teszünk nekik hisz hazugságban élnek és nem látják,hogy anya apa szereti egymást.Az válik nekik normálissá,hogy mi nem alszunk együtt és nem szeretjük egymást?Szinte nem is beszélünk,nem foglalkozunk,hogy a másik mit csinál,hova megy.Sokak szerint mindent tudnak a gyerekek erről és mi becsapjuk és rosszat teszünk ezzel.Megéri hazugságban nevelni őket?Köszönöm

2016 nyár végétől kezdve pánikbeteg vagyok, szerencsére rohamaim már nincsenek. De ennek ellenére még is ez az egész megbélyegezte a mindennapjaimat. Ez az egész lényegében úgy alakult ki, hogy folyamaotsan azt hittem magamról, hogy beteg vagyok, és én voltam olyan hülye, hogy mindennek utána olvastam a neten. Jött egy zsibbadó érzés a fejben, megvoltam győződve róla, hogy agydaganatom van. Egy időben fájt a herém, azt hittem hererákom van, egy ideig gombóc érzésem volt a nyakamban, arra is azt hittem hogy valami daganat… Persze voltam már orvosnàl, mindenemet megnézték, és rendben volt minden. DE. Mikor meggyőződtem róla, hogy semmi bajom nincs, mégsem tudtam megnyugodni, és olyan volt, mintha az agyam keresett volna egy újabb “részt” a testemben, amit “kifoghat magának”. És ez a rész sajnos a szívem lett. Kezdetben volt egy időszak, amikor szúrt, néha belenyilalt, vagy néha-néha szorított. Akkor nagyon megvoltam ijedve, azonnal mentünk a kardiológiára, viszont belülről tudtam, hogy semmi baj nincs, csak a szorongás csinálja ezt, és hogy folyamatosan erre gondolok. Csináltak EKG-t, rendben volt, csináltak szívultrahangot, az is rendben volt. Mondta az orvos, hogy semmi bajom nincs, nyugodtan pakolhatok fát, vagy amit csak akarok… Akkor egy időre megnyugodtam, viszont utána megint jöttek a fájó tünetek, és ez az egész már sajnos a depresszióba kergetett. Először jártam pszichológushoz, de igazából nem segített semmit. Voltam pszichiáternél (mai napig járok), ő felírt két gyógyszert, egy kedélyjavítót és egy szorongásoldót, azt egy ideig elkezdtem szedni és én úgy éreztem, sokat segített. Mellette elkezdtem sportolni a nyáron (ezelőtt sose csináltam semmit, csak ültem egész nap kb), ez is nagyon sokat segített, viszont ez is csak átmeneti “fellendülés” volt, mert mindig voltak és mai napig vannak olyan napok, amikor megint olyan furcsa érzésem van a szívemnél, és még ha ez nem is lenne elég, folyton csak erre gondolok. De tényleg, folyamatosan ezt figyelem, mikor ver gyorsabban, mikor ver lassabban, ha felmegyek pl egy lépcsőn, rögtön a nyakamban hallható és érezhető verőereket hallom és figyelem, ahogy gyorsan ver. Akkor persze mindig megijedek, de utána “elcsendesül”. Vannak olyan napok, amikor szószerint egész nap csak erre tudok figyelni semmi másra, de vannak olyanok is, amikor valahogy “le kattanok” róla (bár ez hülyeség, mert ez már annyira bevéselődött a agyamba, hogy egyszerűen nem tudom a fejemből kitörölni). Olyankor tök jó minden, arra figyelek amit épp csinálok, és ez lehet a másodlagos dolog az életemben. Viszont nagyon sokszor hiába csinálok én bármit is, mindig ez az elsődleges dolog, amit az agyam figyel, egyszerűen nem tudok másra gondolni… Az agyam mindig kitalál valamit a szívemmel kapcsolatosan és onnantól nem tudok róla lekattanni. Ezek után, amiken átmentem, mindig csak arra gondolok hogy megáll a szivem hogy erre gondolok stb… De ilyenkor mindig azzal nyugtatom magam, hogy a világon mennyi valós szívbeteg van és még nekik sem áll meg, akkor miért pont egy egészséges 17 éves fiúval lenne baj? A tesóm keresztapjának csak 40%-ban működik rendesen, na és még nekik sem áll meg. Szóval mindig ezzel nyugtatom magam, de sokszor hiába. Valahogy elkéne magammal hitetni, hogy fiatal vagyok, 17 éves, a szívemnek semmi baja sincs, a családban sem volt/van szívbeteg, sportolok, vitaminokat szedek, nem dohányzok, nem cigizek, nem kávézok, nem iszok energiaitalt, így semmi bajom nincs és nem is lesz, ez kizárólag csak az agyam szüleménye, amit szép lassan, fokozatosan kreált magának. Volt és van olyan, amikor azt hittem/hiszem magamról, hogy megőrültem vagy skizofrén vagyok, vagy nem tudom, hisz teljesen más lettem, mint régen voltam. Nem ismerek magamra, ez nem én vagyok… De a pszichiáter mondta, hogy nyugodjak meg, nem őrültem meg, ez az egész csak agyban létezik, a tudatalattiban van, nem valós dolog. De ettől függetlenül mégis annyira bosszantó és rossz, hogy bármit csinálok, csak a szívemre gondolok. Ha sétálok, ha futok, ha fekszek, ha ülök, ha biciklizek…… Nem tudok így normálisan odafigyelni a tanulásra sem, meg igazából semmire, mert ez az elsődleges dolog az agyamnak, amire “oda kell figyelni”… Anya azt mondta, hogy amilyen lassan ez kialakult, úgy is fog elmúlni, és majd kinövöm előbb-utóbb, de én már kezdem elhinni sajnos hogy ez nem így van… Sose tudok ebből szabadulni. Ezek miatt persze nap mint nap szorongok, szapora szívverésem van (ami miatt persze hogy ismét csak erre koncentrálok), ezek után persze egész nap fáj a mellkasom. Kényszergondolataim vannak, amik néha előjönnek, néha eltűnnek, ez mindig kiszámíthatatlan. A folytonos szorongás miatt pedig előjöttek derealizációs érzések, tudjátok, amikor olyan mintha nem léteznék, semmi nem valós körülöttem, csak egy álomban vagyok stb stb. Vajon mit kéne tennem? Hogy tudnék erről a témáról lekattanni? Valaki esetleg ment már ilyenen keresztül?
Bár kétlem, mert bárhogy is gondolkozok, nem tudom elképzelni, hogy más folyamatosan erre gondol, aminek semmi értelme. Mennek-járnak az emberek, de senkinek nem a szíve jár az eszében, mint nekem…
Bíztató tanácsokat, szavakat is szívesen elfogadok.
És most napok óta érzem ahogy erősen ver a szívem, és emiatt sosem tudok másra figyelni, és már kivagyok. Tudom, hogy ez a normális, de olvastam és tudom is hogy normális ember nem hallja és nem is figyel rá.. Orvosnál már annyit voltam, hogy kinevetnek ha megyek. Szívultrahangtól kezdve megjártam már az urulógiát is, de mindig rendben volt minden. Ettől függetlenül még is itt van ez a dolog, ami megkeseríti a mindennapjaimat, és semmire nem tudok odakoncentrálni, csak erre. Annyira bevagyok pánikolva. Ezáltal folyton szorongok, ami persze kiváltja a mellkasfájást is, emiatt mozdulni alig merek… 2 napja pedig előjött egy folytonosan tartó kényszergondolat (szív) a fejemben, ami miatt annyira bevagyok pánikolva. Szó szerint 0-24-ben a szívverésemre gondolok, nem tudok semmi másra, ezáltal méggyorsabban ver, és mégjobban izzad mindenem, méginkább csak erre gondolok… Ez egy ördögi kör és rémálom egyben. Ezektől a gondolatoktól egy ideje szó szerint zsibbad a fejem és szorít, tele vannak negatív gondolatokkal és félemekkel. Nem tudom mi tévő legyek. Azt fontos még megemlítenem, hogy bő 2 hónapja már nem járok pszichiáterhez, és 3 hete a gyógyszer szedést is abbahagytam, amit felírt anno. Bár ha belegondolok, semmit nem ért se a pszichiáter, se a gyógyszer, amivel tele tömködött jó sokáig. Azért szedtem, mert úgy éreztem, mintha valami mentsvár lenne, eleve a tudat, hogy beszedem, de valójában semmit nem segített, sőt, csak rosszabb lett, mint a jelenlegi helyzetem… Pocsék minden. Lehet hogy a gyógyszer abbahagyása miatt zuhantam ennyire vissza, vagy a saját agyam játszadozik már velem megint? Ez egy rémálom, hogy a saját gondolataimmal kell megküzdenem 0-24. 🙁