Jó estét!
19 éves vagyok külföldön élek.Én egy 6 tagú családban nőttem föl,öten vagyunk testvérek kb 3 hónapos korom óta apa nélkül nevelkedtük.
Mivel apánk elhagyott édesanyám vallása valamint konfliktusok miatt így elég nehezen nőttünk föl,és mivel van egy Down-kóros testvérünk ami plusz nehézséget jelentett a családban.
Az iskolás éveimben nem sok barátokat szereztem így felnőtt koromra sincsenek barátaim.Az iskolát befejezve külföldön kezdtem el dolgozni.Sokat gondolkodtam amikor külfödön dolgoztam,hogy miért kell minden anyagit megszereznem ha másoknak már megvan mivel van szüleik akik eltartják,és elindítják az életben.Azon is sokat gondolkodtam,hogy miért is születtem meg ha ilyen rossz családban nőttem föl.Miután haza jöttem azt vettem észre magamon hogy durván kezdtem el viselkedni a családommal.Kb egy éve összevesztem az egyik bátyámmal azóta sem beszélünk egymással.Nemrég pedig amikor haza jöttem megtudtam hogy édesanyám vissza akarja fogadni a az apámat akivel soha nem éltem és ráadásul elég rossz viszonyban vagyok vele mivel ezt tette velünk.Édesanyámmal arra jutottunk hogy ha vele akar élni akkor költözzön hozzá és megszakítok vele minden kapcsolatot!.Mivel nincsek barátaim se apám ezért összeomoltam hogy nemsokára az anyámat is elveszítem egyszóval tönkre megy a családunk.
Azon gondolkodom hogy külföldön maradjak hosszabb idelyig,hogy felejteni tudjak,de mivel honvágyam van két három hónap után mindig hazajövök.Gondolkoztam egy pszichológust felkeresni de mivel külföldön lakom így ezt a módszert tartottam a legjobbnak.
Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlöm.. Sajnos nemtudom kire támaszkodhatnék,ezért az interneten keresem a választ. Én még soha az életbe nem éreztem magam ilyen furán és ilyen rosszul mint az utobbi 2 hónapba .
Kezdem az elején . 2012 ben panikrohamom volt ekkor kiderult hogy tetánia-m van. (izomgörcs) A neurologus felirta a xanax ,magnezium,kalcium-ot amit 3 évig szedtem is. Szinte teljesen tünetmentes lettem minden helyzetet tudtam kezelni. A gyogyszert szinte volt hogy be se vettem mar mert nem éreztem szüksegesnek. Majd 3 éve kezdődtek a gondok.Ekkor vissza a xanaxra folyamatosan neurologushoz jartam aki elkuldott vizsgalatra de azt mondta velem mar nemtud mit csinalni szedjem ezeket mert ez az izomgörcsök miatt van. Minden napos hátfájás, szédülés,mellkasfajdalom,nehezlegzes, (de semmi zsibbadas) es ekkor kezdtem el jarni az orvosokat mert nemtudtam mi lehet a baj . 2015-től jarom az orvosokat. A kovetkezo vizsgalatokon voltam: pajzsmirigy,tüdőszürő,ortoped,MR vizsgalat koponya,hatgerinc,mellkas röntgen,kardiologus ,pszichiater.Szoval nem talaltak semmit a pszichiater 2016ban megvaltoztatta a gyogyszerem ,hogy a xanaxot lassan elhagyjuk es helyette irt egy masik antidepresszanst. Ezt kezdtem probalni de nem sok sikerrel mivel eleg furcsan ereztem maam a pótolt gyogyszertől. Maradt a xanax hogy ne szeduljek annyira es kocsiba tudjak ülni hogy elintezzem a dolgaim.De az én állapotom most oktoberben romlott meg nagyon,amikor egy éjjel kegyetlen gyomorfajasra keltem ,de olyanira hogy ügyeletre kellett mennem. 3nap maradtam ,semmi kivizsgalas csak fajdalomcsillapitot kaptam. A kórhazban fura érzés fogott el amikor mostam a hajam megjobban szedultem,es mikor lekéredzkettem a büfébe ugy mentem mint aki részeg,csak fújtattam,azt hittem nem birok a szobara visszamenni. Ezt nem kivanom senkinek. Igaz allig vartam hazaengedjenek ,persze akkor megszunt a gyomorfajas, de ott is 3 xanaxot dobtam be egy nap mert rosszul éreztem magam,lelkileg teljesen rottyon lettem. ( nalam elég bajos a kórházba maradás mert olyan vagyok mint egy rossz gyerek aki sirat hogy haza akar jonni,sajnos nem tehetek rola ) Szoval akkor lelkileg végem lett de mondom ha hazajovok jobb lesz.Nagyon fáradékony voltam gondoltam ott egesz nap fekudtem szinte és azert. De ez nem valtozott !Az állapot romlik folyamatosan.AZt gondoltam hogy a xanax megadta magat es mar nem segit nem nyomja el a tüneteimezert egyik naprol a masikra letettem. Helyette persze semmit nem szedek mert elegem lett. Októbertől fáj a gyomrom,nincs étvagyam,allig eszem valamit,gyogyszert mar nem szedek mert ugysem hatott es a neurologus csak etetett volna vele,de most nehez leirni hogy is erzem magam. Szinte minden nap siratok,mert kilatastalan a helyzet,ugy erzem a testem nemtudom uralni,nagyon nyomja valami a tarkóm,semmi kedvem,krónikus fáradsag,és mar felkelni sem esik jo mert masra sem tudok gondolni csak a rosszuletre ahogy kinyitom reggel a szemem. Ez minden nap igy megy. Es az a baj hogy eleg rossz dolgok futank vegig az agyamon mert mar van olyan nap hogy nemtudom mit csinaljak jobb legyen es legszivesebben meghalnék. Félek nagyon hogy nemtudnak rajtam segiteni . Most ujra pszichiaterhez megyek meg ebben bizom. Csak nem ertem ahogy lehetnek fajdalmaim ha nincs szervi bajom :(Mit tegyek ? Kérem segitsen egy tanaccsal. Koszonom

Tisztelt válaszoló!

Azért teszem fel a kérdést Önnek, mert már belső harcaimat nem bírom kontroll alatt tartani. A problémám az lenne, hogy a párom múltját nem bírom a jelenünktől elvonatkoztatni. Beleképzelem, hogy kivel mit csinált, hogy csinálta, zavar a mai napig és már nem tudom magam megoldani ezt a problémát és a kettőnk jelenére és jövőjére koncentrálni, ami pedig tényleg működhetne. Ez a dolog akadályoz. Sokat agyalok, majdnem mindennap és már ha nem jut eszembe a múltja, akkor az jut eszembe, hogy nem jut eszembe, így az ördögi kör újra elkezdődik. Türelmes velem, de már ajánlotta, hogy keressek fel egy pszichológust, mert ez így nem normális. És nem tudunk így jövőben gondolkozni, mert, ha eszembe jutnak, sajnos a gondolatok elhagyják a számat és van, hogy elég trágár szavakkal együtt…. Mit tegyek?

Üdvözlöm. Véleményem szerint nagy bajban vagyok. Kislányom 4 éves erősen Adhd gyanús folynak a vizsgálatok ez űgyben. De annyira provokatív velem szemben hogy sokszor úgy feldűhit hogy egyszerűen nem tudom kezelni a haragom. Nem bántom fizikálisan de van amikor csak az segít hogy emelt hangon mondom neki amit normál hangstilusban százszor elmondja sem ért meg. Tudja hogy nem szabad pl. Orvosi papírokkal játszani mégis mindent naponta kell elpakolni máshová mert azzal akár játszani. Ha megkérdezzem hogy miért hisz tudja hogy nem szabad csak annyit mond hogy mert vagy mert azért. Nem tudja elmondani mégis mért tesz olyat amit nem szabad és tudja is hogy nem szabad. Nagyon okos értelmes de mégis olyasmiket mond az oviba is hogy csak nézek nagyokat mikor óvó néni elmeséli. Szerintem nekem is kezelésre van szűkséges mert sajnos sokszor megfordul a fejemben hogy jobb lenne neki nélkűlem.

Férjemmel 22eve vagyunk házasok. Csodálatos volt minden napja. 3eve meglattam hogy leszbikus pornót néz a telefonján. Elmondta hogy izgalmasnak találja és szeretné látni élőben de igazából úgy hogy én legyek az egyik nő. Ki próbáltam a kedvéért de rosszul és kényelmetlenül éreztem magam amit elfogadott. Utanna arra kért menjünk szexmasszazsra mert azzal is megelégszik ha ezt nézheti.Kiprobáltuk.Teljes kudarc. Kijelentettem hogy itt vége és bárhogy szeretem olyant nm teszek ami nekem nem jó. Minden szuper volt ugyanúgy. A szex nagyszerű és gyakori. Fel tűnt azonban hogy sokat űl a telefonon. Múlt héten jött egy email miközben nem volt a lakásban. Meg néztem és rajottem hogy tarskereso oldal küldte.Ahogy beleptem teljesen leblokkoltam. Kb. 40nonek írt a chat en. Flörtöltek és próbálta rávenni őket hogy whats appon beszéljenek vagy telefonon. Kiderült hogy van másodlagos email címe és egy második telefonszáma is. Mindent elolvastam. Elég szaftos dolgokat írt hogy kivel mit tenne. Egy világ dőlt össze bennem. Szembesitettem. Elismerte de tagadta hogy lett volna ennél több. Az üzenetekből én is láttam hogy a nők lepattintották de így sem tudom feldolgozni az ott olvasottakat. Olyant is ír hogy jó a szex velem de valami újra különlegesre vágyik. Bevallása és a dátumok szerint ez egy éve folyik, azután kezdte el hogy én megkértem fogadja el hogy én hetero és monogám vagyok. Úgy érezte soha többet nm láthat olyant. Itt kapott lehetőséget arra hogy kiélje a fantáziáját igaz csak virtuálisan. Állítja h nem csalt meg és szívből szeret. Összevesztunk. Azóta addig mardosta a bűntudat hogy összeesett, hányt, szédült. Kórházba került. Vele erről nem beszelhetek egy ideig mert félek agyvérzést kap.. Elég közél volt hozzá. Kérem erről alkosson egy véleményt. Hol tévedhettem én? Nagyon szeretem nem akarom elhagyni csak megérteni miért tette ezt? Kértem rá hogy keressünk fel szakembert és rábolintott. De amíg nem épül fel nem tudunk elmenni. Kérem segítsen tisztán látni. Köszönöm.

Tisztelet.Az lenne a problėmànk a pàrommal hogy olyan 3 honapja vagyunk együtt s a gyerekek egyszer elfogadnak màskor nem.Tàrskeresön talàltunk egymàsra.Neki fėrje meghalt 4 ėve.Gyerekek 2 ho s 2 ėves voltak.Voltak probàlkozàsai de kevesen fogadtàk el 2 gyerekkel.Szeretem öt s gyerekeit.De sokszor a nagyobb aki 6 ėves duzzog s jobb lenne neki a megszokott 3 as…De ugyan akkor nėha hozzàm is buj s vàrja h jàtszak vagy egyek vele…Mit lehet tenni hogy a pàrom.ne azon gondolkodjon hogy feladja s maradjon egyedül velük?Sokat tett kapcsulatunkėrt.Rossz làtni hogy szenved s oly fiatalon nehėz igàt von….Köszönöm

Jónapot! Igazság szerint csak össze vagyok zavarodva és jó lenne ha valaki útba igazitana. A párommal sokat veszekszünk olyanok miatt, hogy szerinte sokat kérdezek, nem bízom benne. 3 éve vagyunk együtt és mindig közénk akart valaki állni és nagyon megterhelő volt ez számomra. Megbízom benne valamilyen szinten de állandoan beképzelem, hogy hazudik és ezt ki is mutatom, mert nem tudom kontrolálni és össze veszünk. Ilyenkor elmondja mennyire elege van belőlem és nagyon betegnek érzem magam ilyenkor, lelkileg is meg vagyok törve. Ilyenkor tiltja a hívásokat és el se tudom érni és csak kétségbe esek. Szerinte hagynom kéne. De annyira rosszul esik amiket hozzám vág, hogy órákig csak sírok és könyörgök nekk, hogy hagyja abba. Néha úgy érzem igzaságtalan velem. Azt akarom, hogy minden megoldódjon de nem tudom mit tegyek. Most is ebben a helyzetben vagyok és bánatoban már nem tudtam kihez forduljak.
Köszönöm, hogy ön meghallhatott.

Tisztelt doktornő!
17 èves làny vagyok ès az a kèrdès vetődött fel bennem, lehet, hogy depressziós vagyok. Tudom, nem a legokosabb döntés ez alapján ítélni, de az interneten írt tünetekkel könnyen azonosulni tudtam. Az elmúlt időben a koncentráció nehézségeket okoz, ez a jegyeimen is vissza tükröződik, a hétvégéken csak alszom, 12-14 órákat egyhuzamban. Sokszor a legapróbb problémák 20-30 perces zokogást eredményeznek. Egy aggasztó alkalommal ki kellett hagynom az egyik óramat ami alatt a wc-ben zokogtam megállás nélkül. Vigasztalhatatlan sírásról beszélek amit eddig sosem tapasztaltam magamon az elmúlt pár hónap előtt. Azok a dolgok amik régen mindig örömet okoztak most változó, hogy mennyire tudnak felvidítani. Ellenben általánosságban nem érzem magam sokkal kedvtelenebbnek, (az iskolát leszámítva) amikor a szeretteimmel vagyok (inkább barátok) jól érzem magam, talán hangulatváltozások jellemzőek rám de összegezve a nappali időszakban nem érzem máshogy magam. Össze vagyok zavarodva, mit tudna tanácsolni? Ezek már a depresszió jelei vagy túlreagálom?

Kedves Pszichológus!
Szakítottam a barátommal novemberben, amit nem tudott elfogadni akkor. Utána pár napig normális volt, irogatott majd megint bekattant. 2 hónapja hónapja az utolsó pillanatban mondta h másnap sütögetés lesz. Mondtam, hogy nem jó, oktatásom van, 3 vizsgám lesz, állásom múlik rajta, besértődött, hogy nem akarom megismerni a barátait. Aztán hív hajnal 5körül, hogy átjön. Mondtam, hogy ne jöjjön olyankor, akkor találkozzunk délután, utána meg mehet sütögetni. Ezen úgy kiakadt, hogy azt mondta, ő egy szar értéktelen ember és mindenkinek az lesz a legjobb, ha megöli magát és felmegy a lakásba fog egy kést, elvágja a torkát. Egész nap hívtam. Nem értem el, felhívztam a szüleit, ezen kiakadt, hogy sohatöbbet ne keressem. Mégis átmentem, Mire kiderült, hogy ő csak “büntet”. Ott ült mellettem és sírt, hogy mennyire rossz ember és mindenkinek csak rosszat okoz… Egy hétre rá, mondtam neki, hogy tudom, hogy haverokkal vagy, de nagyon nem szeretnék egyedül lenni, kivagyok teljesen, mert apukám rosszul lett. Mondta, hogy nyugodtan menjek át, elkészültem. Hívtam, hogy akkor mégis hova kell menni, ezen teljesen kiakadt, ordított velem a telefonba. Majd akkor ő még hajnalban felhívott, hogy átjön. Nem jött, másnap szakítottunk. Hétfőn már írt, hogy túlreagálta, velem akar lenni, fontos vagyok, nem akar elengedni. Majd jöttek a kattanások. Addig csinálta, amíg átmentem hozzá, és mondtam, hogy nem bírom, vagy szakítsunk, vagy béküljünk ki, de azzal amit csinál tönkretesz. Kis időt kért, mondtam, hogy jó, türelmes leszek. Megbeszéltük, hogy együtt vagyunk, tiszta lap, pár napig megint minden jó volt, aztán megint bekattant. Volt, hogy átjött, néztünk egy filmet, kérdeztem valamit, leordított. Mikor elsírtam magam megkérdezte, hogy mi a f.szért sírok, majd oldalra fordult és aludt. Másnap reggel, mintha mi sem történt volna. Mindig a fáradtságra fogta. Többször mondta, hogy mostanság folamatosan ideges, de engem nem akar bántani. Az utolsó csepp az volt, mikor betegen főztem neki, majd azt mondta az neki nem jó, neki hús kell, süssek azt. Majd nem jött, mert megint bebaszott. Akkor szakítottam vele. Sírt, hogy nem akar elengedni, szeret, neki nem kell más. Könyörgött, hogy aludjak ott, mondtam nem. Lementem a taxihoz, utánam szalad, hogy jön velem. Másnap is, hogy ő nem akar elveszíteni, meg szeret. Mondom én is szeretlek, erre ő, hogy akkor miért nem adok egy esélyt. Mondtam, hogy ennyi esélyt már nem tudok adni. A szakítás után 2 hétre mondta a telefonba, hogy sajnálatból volt velem. Elfogadom, legyen így. Sokszor mondtam neki, hogy ha nem szreelmes belém, ne legyünk együtt.,ha nem boldog velem, vagy neki egyedüllét kell, megkapja, ha úgy gondolja ismerkedjen másokkal?!. Beszéltünk arról is, hogy jót tenne neki a pszichológus ő is mondta, hogy gondolkodott rajta. 7 évig volt egy kapcsolatban, ahol a másik fél nem becsülte meg, az utolsó 1 évben hozzá sem szóltak egymáshoz. Régen drogproblémái voltak. Sokszor mondta, hogy a barátai kihasználják, nem becsülik, otthon is csak a rosszat kapja. Most én vagyok beállítva rossznak, mindenki a környezetéből “utál” és nem tudom mit tettem. Ön szerint mit hibáztam? Előre is köszönöm a válaszát!

Tisztelt Cintia!

A problémám igazából a 18 éves lányommal van, és hogy őszinte legyek már nem tudok mit tenni, tehetetlen vagyok.
Volt egy kapcsolata, 16 éves kora óta együtt volt egy sráccal, aki 5 évvel volt idősebb nála. Ez nem okozott igazából gondot, de már az elején figyelmeztettem a lányomat, hogy ezzel a fiúval még lesznek gondok. Rossz a családi háttere, ennek köszönhetően az életvitele is. A lányommal viszont jól bánt mindig, szerették egymást, és amúgy sem vagyok olyan szülő aki beleszól a felnőtt/majdnem felnőtt gyereke életébe.
Viszont másfél hónappal ezelőtt beigazolódott, amitől féltem. Nem tudjuk mi történt, de feltehetően belekeveredett valamibe, ugyanis eltűnt. Egyik napról a másikra. Ennek már másfél hónapja, és semmi életjelet nem adott magáról. Nyomozott a rendőrség is, és nem részletezném a dolgokat, de azok alapján amit kiderítettek azt mondták, kicsi az esélye hogy élve előkerül. Na most, azt hiszem, tudjuk ez mit jelent.
Érthető módon a lányomat ez nagyon megviselte, hiszen imádta ezt a fiút. Azóta nem önmaga. Nem eszik, (fogyott is nagyon sokat) nem alszik, és sokszor sírógörcsök törnek rá, vagy pánikrohamok. Habár úgy tűnik ezek alapján, hogy belenyugodott, és elfogadta a feltételezhető halálát, a felszín alatt azonban nem képes rá. Folyton felhozza, hogy mi lesz majd ha a srác hazajön, tervezget, agyalgat, én meg aggódom érte. Ennyi idő elteltével nem kellett volna már belenyugodnia abba, hogy valószínűleg soha nem jön haza? A srác szülei belenyugodtak, egy temetésszerű búcsúztatót is tartottak neki, de a lányom oda sem volt hajlandó elmenni, mondván nem fog olyat temetni, aki él. Na, de ha élne, már nem jelentkezett volna? Én mint szülő hogy segíthetnék neki? Mit tegyek, hogy könnyítsek a lelkén?
Előre is köszönöm a válaszát. – Egy aggódó édesanya

Kedves Doktornő!
A párommal 10éve vagyok együtt, ebből 6éve lakunk együtt albérletben, egyetemista korunk óta. Egy éve úgy alakult, hogy a lánytestvérével egy albérletbe költöztünk, persze külön szobába. A testvére semmi közös takarításból vagy vásárlásból nem veszi ki a részét, én helyette is megcsinálom a dolgokat. Már szóltam neki ezért de nem változott semmi. A párom nem szól neki hiába kérem. Én 26vagyok,ő 28.Igazából a problémám az, hogy látom,más velem egy korban lévő társaim (volt osztálytársak pl) már mind házasok, valakinek gyereke is van…és ugyan az életükbe nem látok bele,de azt tudom, hogy nincsenek együtt annyi ideje mint mi, nem állt ki annyi mindent a kapcsolatuk,mint a mienk… mindennap sütök, főzök, takarítok, jól fizető munkahelyem van, ezek mellett le is diplomáztam. Úgy érzem, kiérdemelném azt, hogy legalább eljegyezzen a párom, de ő azt mondja, majd ha meg lesz a saját lakásunk… ez a projekt meg már ott tart, hogy épül már a lakás amit leszerződtünk, kifizettünk, fél év és beköltözhető lesz. Részemről úgy gondolom, hogy már itt a saját lakás, hát akkor meg miért nem vagyok még mindig eljegyezve? Mit kéne még tennem, hogy kiérdemeljem ezt? Tudja a párom is, hogy màr nagyon szeretném… mindezek mellett meg közlben olyan érzésem van, és ezt komolyan mondom, hogy soha nem fogom megélni azt, hogy fehér ruhába az oltár elé álljak. Nem tudom miért, de úgy érzem, idő előtt valami baj fog történni velem… és nem látom azt, hogy én megházasodom valaha is, azt meg főleg nem, hogy majd gyereket szüljek. Miért ez a kettősség? Annyira szeretném már, hogy megkérjen, közbe meg halál érzetem van, mintha az “én időm” soha nem jönne el. Mit tegyek? Mit tegyünk? Miért nem kéri már meg a kezem, én mindent megteszek kettőnkért, és mindent el is tűrök! Hiába hozom fel a témát, felháborodik, azt mondja mindig másokkal foglalkozom, és hogy ettől én nem tekintem őt igazi férfinak…?Pedig ez nem igaz… csak hát a 10 év, az 10 év…
Segítségét előre is köszönöm!

Üdv!

Távkapcsolatban élünk. Ő szociális, extrovertált, mindenkivel barátkozik, kapcsolatokat épít, én pedig nagyon-nagyon megválogatom még azt is, hogy kivel beszélek (tudom, hogy ez nem túl jó tulajdonságom, csak vázolom a különbségeket, pl.: ő öleléssel köszön és puszit ad az ellenkező nemű feje tetejére úgy, hogy nincs benne semmi aggodalomra okot adó, én meg kényelmetlenül érzem, ha emberekhez kell érnem, általában esetlenül integetek, mintha aspergeres lennék, mikor találkozok valakivel).
Minden nap szoktunk telefonálni. Kb egy hete az egyik női barátjának meghalt a volt párja, ami miatt a lány szomorú volt, és átment a barátomhoz párszor (azelőtt nem találkoztak túl sokszor, a lány nem igazán hagyta el a szobáját, leginkább az interneten élt, bármikor hívta a barátom, nem ment el csak nagyon ritkán). Amikor tegnap közölte, hogy már nála van a lány, én gyorsan leraktam a telefont, mert kényelmetlenül éreztem magam, hogy hallja más, amit beszélünk, vagy nem is tudom talán tudat alatt így akartam nem venni tudomást a helyzetről. Rosszul éreztem magam, és átmentem az egyik (majdnem) barátomhoz, akinél ezelőtt még soha nem voltam. Nagyjából egy órát voltam ott, csak történelemről meg politikáról beszélgettünk, semmi izgalmas nem történt. Nagyjából éjfélre kerültem ágyba, de nem akartam hívni barátomat, mert gondoltam majd hív, hogyha elmentek (később mentek még át hozzá más barátai is). Szoktuk egymást hívogatni amúgy ilyenkor. Hajnali négykor felkeltem, és láttam, hogy nem hívott, és hogy írt, hogy hát azért felhívhattam volna, amikor hazaérek. Felhívtam, és mondta, hogy még playstationöznek, én meg ugye megint kényelmetlenül éreztem magam, és leraktam. Ami ezután történt, az ijeszt meg igazán. Nagyon-nagyon rosszul éreztem magam, kivert a víz, hasmenésem volt, nem bírtam visszaaludni, mindenfélére gondoltam, azt kellett magammal elhitetnem, hogy amúgy csúnya és kövér a lány, pedig amúgy nincs így. Nagyon megijedtem magamtól, hogy ennyire féltékeny vagyok, és ez egészen biztos, hogy nem normális. Utána ilyen félálomban azt képzelődtem, hogy meglepem, meglátogatom, de ők együtt alszanak, én meg összepakolom a cuccomat, és hagyom őket aludni. Ami lássuk be, egy elég szomorú kép.
Azt nem tudom, hogy ezt le lehet-e győzni úgy hogy nem szakítunk, és mellette fejlődök, vagy muszáj elvonulnom és fejlesztenem a személyiségemet, önkontrollt gyakorolnom.
Most telefonáltunk nemrég, és ugye rossz volt a hangom, hallotta, hogy bajom van, és nem mondom el, én meg tudom, hogy ezekből mindig az van, hogy változtassak, meg fogadjam el, hogy ő másmilyen, aztán ideges lesz. De amiatt is ideges volt, hogy nem mondtam el, hogy bajom van, mi a bajom, ami jogos, csak nagyon OSTOBÁNAK érezném magam, ha elmondanám. Tudom, mert legtöbbször elmondom. Most felhívtam, és mondtam, hogy elmegyek hozzá az utolsó vonattal.
Túl gyerekesnek érzem magam, olyannak aki nem bírja elfogadni, hogy a másiknak más a jó, máshogy él.
Ez így amúgy eléggé úgy tűnik, mintha ellene beszélnék, de én tényleg nagyon szeretem őt, tudom, hogy nem csalna meg.

Köszönöm a segítséget!

Tisztelt Szakértő!
22 éves fiú vagyok, és az alábbi meglehetősen komplikált problémám adódott, amit sajnos nem igazán tudok megbeszélni senkivel(szüleimmel sem, hiába van meg a feltétlen bizalom és megértés köztünk erről akkor sem beszélhetek velük, és a probléma jellegéből adódóan barátaimmal sem) és az utóbbi időben egyre inkább nyomasztóvá válik a helyzet, mert az idő előrehaladtával mindinkább kihatással van a mindennapi hangulatomra és a hozzáállásomra mind emberi kapcsolatok mind feladatok terén (persze nem súlyosan rossz értelemben, de érezhetően mindenre rányomja a bélyegét).
A szituáció a következő:
Harmadéves egyetemista vagyok, és van egy csoporttársam, Szilvi. Az elmúlt két évben is nagyon jó barátok voltunk, akár úgy is fogalmazhatnék hogy legjobb barátok lettünk, nagyon sokat beszéltünk, szinte folyamatosan kapcsolatban voltunk és mindent megosztottunk egymással. Már ebben az időszakban is előfordult, hogy gyengébb pillanataimban úgy gondoltam már többet érzek mint barátság, de ekkor mindig elhessegettem a gondolatot. A gondok ott kezdődtek hogy az aktuális félév elején (szeptember közepén) elkezdtünk közelebb kerülni egymáshoz. Az egész egy komolytalan, teljesen ártatlan tapizással kezdődött (enyhén illuminált állapotban kötött fogadás alapján), viszont ezzel nem maradt abba a dolog csak egyre komolyabbra fordult, és majdnem konkrét szexuális együttlétig fajult a dolog. Egyre több időt kezdtünk együtt tölteni, de nem a régi formában hanem privát helyeken csak kettesben, és végül(körülbelül egy hónap alatt) egymásba szerettünk.
Ezzel eddig semmi baj nem is lenne, viszont itt kezdődnek a gondok. Én már több mint 3 éve többé-kevésbé stabil kapcsolatban élek a barátnőmmel, viszont közel sem mondanám tökéletesnek a kapcsolatunkat, de azért kifejezetten rossznak sem, viszont tény hogy nem vagyok elégedett és feltétlenül boldog sem, illetve nem tudom a jelenlegi párommal elképzelni a jövőmet…egyáltalán nem. Szilvi viszont már közel 5 éve van a barátjával, és össze is költöztek, valamint (amennyire belelátok, és a hallottak, látottak alapján) kis súrlódásoktól eltekintve boldog, egészséges, kiegyensúlyozott kapcsolatban élnek. A helyzetet az is tovább rontja hogy a párja, Zsolti is elég jó barátom.
Az elmúlt időszakban mindkettőnket eléggé meggyötört a lelkiismeretünk, és többször(hatszor) (teljesen normális keretek közt veszekedés nélkül) megbeszéltük, hogy ez az egész ilyen formába, ilyen körülmények között nem vezet semmi jóhoz , és be kell fejeznünk mindent és visszaállni az eredeti (baráti) állapotba. Ez működött is néhány napig, viszont utána ugyanott kötöttünk ki mint ahonnan indultunk. Persze én nem erőltettem rá semmit szóval nyilván ő is akarta. Azt hiszem egyikünk sem gondolta komolyan hogy tényleg be szeretnénk fejezni, mivel a pár nap kihagyás után, amint lehetőség adódott rá úgy ugrottunk egymásnak mint aki évek óta nem találkozott a szerelmével. Néhányszor előfordult emellett hogy kicsit tüzesebb hangulatban zajlottak le hasonló megbeszélések, ekkor elhangzottak például olyanok hogy „nem fogom úgysem elhagyni Zsoltit, mert vele akarom leélni az életem” , „nem értem miért kockáztatom a normális kapcsolatom ezért az egészért” , és hasonlók.
Alapesetben ha másról lenne szó, ilyen megjegyzések után már rá sem néznék az illetőre, viszont most nem így történt azt hiszem teljes mértékben belebolondultam. Volt már dolgom néhány lánnyal, és a jelenlegin kívül volt már több hosszabb-rövidebb kapcsolatom is, de egyik lány iránt sem éreztem még hasonlót sem. Két és fél év ismertség utána azt mondhatom hogy Szilvivel eddig sosem látott mértékben egy hullámhosszon vagyunk, és úgy érzem ő is így vélekedik erről. Jelen pillanatra odáig jutottam hogy kerül amibe kerül, de meg akarom őt szerezni magamnak( persze normális keretek közt, például nem akarok cirkuszt csinálni köztük vagy ilyesmi), de egyáltalán nem bánnám ha a jelenlegi kapcsolatomat fel kellene adnom érte. Továbbá így pár hónapnyi közelebbi kapcsoalt után már a „pillanatnyi fellángolás” esélyét is elvetettem.
A beszélgetések során tőle is számos alkalommal elhangzott hogy szeretne velem lenni, és hasonlók, viszont nem akarja felrúgni a jelenlegi kapcsolatát.
Akárhogy próbáltam nem tudok kiábrándulni belőle…próbáltam lebeszélni magam és bebeszélni magamnak különböző mondvacsinált és valós érveket is, illetve ottvoltak a feljebbi megjegyzései is, próbáltam szánt szándékkal távolságot tartani, és még a jelenlegi barátnőmmel mikor el is mentünk nemrég néhány napra kirándulni akkor is kissé mesterkélt módon ugyan, de megközelítőleg idilli állapotot összehozni kettőnk között, de ez sem működött, ekkor is folyamatosan Szilvi járt a fejemben.
Egészen addig, amíg bele nem csöppentem ebbe a helyzetbe Undorítónak tartottam az ilyen és hasonló „megcsalásos, félrelépős dolgokat” ,de most kezdem megérteni őket, de ettől függetlenül már magamtól is rosszul vagyok néha, mindezek tudatában amiket számomra fontos emberek háta mögött elkövettem, de mostanában egyre gátlástalanabbnak érzem magam és egyre inkább csak arra tudok gondolni hogy Szilvit akarom, vele akarok lenni és semmi más nem érdekel.
Persze tudom hogy az egyetlen helyes lépés az lenne ha egyszer és mindenkorra befejeznénk mindent, viszont ezt egyáltalán nem szeretném, és nem is szívesen gondolok rá. Egyszerűen nem akarom elengedni ezt az egészet, és nem akarom elveszíteni Őt.
Szóval a kérdésem a következő lenne:
Mit tehetnék ezzel a helyzettel hogy megoldódjon, de lehetőleg olyan formában hogy számomra kedvező legyen a végkimenetel? (Tudom ez nagyon önzőnek hangzik, de tényleg nagyon szeretnék vele lenni.)
Segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Marci

Már óvodás koromban utáltam a testem és azt kívántam bárcsak ne lennék ilyen. Az önutálat tovább fokozódott és végigkísért az általános iskolán is. Felső tagozatos koromban kezdett komolyabbá fordulni, amikor már élni sem akartam, nem mentem emberek közé, mert féltem hogy ők is úgy fognak engem látni ahogy én saját magamat. A gimnázium első éve maga volt a pokol, minden és mindenki arra emlékeztetett, hogy soha nem leszek elég jó. Ha felmegyek az Instagramra az arcomba tolják a tökéletes lányokat és még jobban utálom magam, ha arra gondolok, hogy én soha nem leszek ilyen. Én próbálok tenni azért, hogy olyan legyek mint ők de nem megy. Igazából a probléma amivel Önhöz fordulok, hogy saját magam ellensége vagyok. Mindent megteszek annak érdekében, hogy változtassak magamon és boldog legyek, de valamiért folyton megerősítem magamban a tudatot, hogy nem vagyok elég jó. Valamiért akkor érzem jól magam ha fáj, úgy érzem megérdemlem a fájdalmat. Próbáltam betudni ezt egy ilyen kamaszkori dolognak, ami egyszer majd elmúlik. Az én korosztályomban minden második lány küzd önbizalomhiánnyal és most ezzel szeretném megerősíteni magam, hogy nem lesz ez mindig így. Ezek az érzések normálisnak számítanak?

Üdv,Alapbol mindig valahogy bekerul az eletunkbe a parom exe,és nagyon nem vieselm jol.legutobb szuletesnapon voltunk és az egyik legjobb baratja ugy itelte meg hogy elhivja az exet is mert szerinte fel kellene melegiteni a kapcsolatukat,én erre teljesen megsertodtem,és szemet modon viselkedtem.eltelt par nap,most ismet egyutt bulizik a sráccal de én nem tudtam elmenni és folyton azon pörgök hogy elhivja ismet az exet a buliba berugnak és ellenem askalodik a srac vagy pedig exevel megcsal…nem gondolom hogy megcsalna a párom,de egyszeruen rettegek ettől ,és almodtam is ezzel azota nem tudom kiverni a fejembol,és görcs van a gyomromban.nem tudom ezt kezelni mit tegyek? szakitsak felelembol?