Kedves Doktornő! Ön szerint mi az oka annak, hogy elégedetlen vagyok folyton? 30 éves nő vagyok,8 hónapja dolgozom egy nagyon jó helyen. 1 hónapja elő is lettem léptetve, növelték a fizetésem, elégedettek a munkámmal. Ettől nagyon boldog lettem, boldoggá tesz a munka amit végzek. De közben magánéletem semmi nincs. Se párom, se olyan akivel randiznék. Jó lenne egy társ és gyereket is szeretnék. Belevetettem magam az internetes társkeresésbe, de borzalmas tapasztalatim lettek, el is ment a kedvem az egésztől, töröltem magam onnan. Munkatársakkal is próbáltam ismerkedni, de az sem vált be. Másoknak megy az internetes és a munkahelyi pártalálás is. Néha eléggé magam alatt vagyok emiatt, főleg hétvégente, vagy mikor a közösségi oldalon látom mások életét. De aztán hétköznap a munkába merülök újra, és jobban érzem magam. Amikor látom, hogy mások házasodnak, gyereket várnak, utazgatnak, itt-ott vannak, elfog egy irigység érzet + félelem, hogy milyen jó nekik és én ezeket talán sosem élhetem már át. Ön szerint mi lehet a megoldás?

Van egy nagyon jo baratnom, akivel sajnos mostanaban nem tokeletes a kapcsolatunk. Az utobbi idoben mintha elzarkozna tolem. Nem megszokottan reagal a megkereseseimre, ha en nem jelzek neki, o nem is keres… Pedig anno nem volt ilyen! Par napja rakerdeztem, hogy van-e valami baj, de nem mondta meg… Mit gondol, mit tegyek? Nagyon fontos szamomra a baratsagunk!

Tisztelt Hölgyem/ Uram!

26 éves vagyok, az elmúlt években nagyon sok negatív dolog történt velem (nagyszülök halála, édesapám halála) és pluszban volt egy nőgyógyászati jellegű problémám, félévig kisebb nagyobb megszakitassal véreztem.
Egyik orvos (13) sem tudta meg mondani mi lehet a gond mikor fog elmulni, mütöttek többször is. Nos igazandiból azóta ha menstruációm közeledik, előre rettegek, erőa szívdobogásom van, és gyakran rémálmaim is az átélt eseményekkel.
Egy ideig azt gondoltam, hogy ez rendeződik magátol de ugy látszik nem.
Mivel talaltam egy tökéletes társat aki mindenben segit, hozzámentem és szeretnénk kisbabát, én meg előtte leküzdeni ezt.
Hiszen ha kislányunk lesz nem mutathatom neki ez milyen élmény az anyukájának.

A kérdésem mit tanácsol milyen szakemberhez forduljak (pszichológua, pszichiáter, pszichoterapeuta) és milyen kezelésre lesz szükség?

Üdvözlettel:
Bettina

Tisztelt Pszichológus!
A férjemmel 15 éve élünk együtt. 2 gyermeket hoztam a házasságba, 3 közös gyermekünk van.
A lányom aki előző házasságomból született szexuális kapcsolatba került a férjemmel nagykorúként ami kiderült.
17 évesen szült egy gyermeket, akinek apja nem derült ki. Most fejlelentette férjemet a rendőrségen, hogy tiniként zaklatta és övé a gyermek.
Én beadtam a válópert, mert ilyennel biztosan nem viccel egy felnőtt ember.
Férjem öngyilkossággal fenyegetőzik, nem érti, hogy miért nem bocsátok meg. Miért nem közeledem hozzá?
Hogyan lehet ezt megértetni vele? Mit tegyek?

Tisztelt Pszichológus!

Párom kb 2,5 éve elvált feleségétől, aki megcsalta és elköltözött 2 gyermekével. Mi nagyjából abban az időszakban ismerkedtünk meg, amikor ez történt. Akkor nagyon szerelmes lett belém, virágok, bókok, kedvesség, amit csak el tud képzelni. Mostanra ezek mind elmúltak, nagyjából én tartom életben a kapcsolatot. Kérdésem, hogy lehet-e valahogy az ő lelki traumáján segíteni? Vissza lehet hozni ezeket a dolgokat a kapcsolatunkba?
Segítségét előre is köszönöm.

Szép napot kívánok mindenkinek!

19 évesen együtt élek 26 éves párommal, és egyre inkább úgy érzem kezelhetetlen problémáink vannak. Párom a férfi, én pedig a hölgy.

Németországban élünk, és rengeteget vitázunk. A viták napi szintűek, folyamatosan felmerül a szakítás lehetősége, ugyanakkor nagyon szeretem és mindent meg szeretnék tenni hogy erre ne kerüljön sor.
Valószínűleg a sok vita miatt és az abból fakadó stresszből következően a szexualitáshoz való kedvem igazán lecsökkent. Olvastam tippeket a neten, szexuális témájú videókat néztem, azonban nem hozta meg kellőképpen egyik sem a várottakat.
Szerettem volna erről a párommal beszélni, azonban mint mostanában mindenen, ezen is támadást vélt felfedezni, hiába mondtam a legkedvesebben minden szavam, és próbáltam kihangsúlyozni hogy egyikünket sem hibáztatom emiatt, csak szeretném ha dolgoznánk rajta, mert bűntudatom van amiért gyakran utasítom el.
Sajnos paradoxon helyzet, a sok vita miatt rosszul érzem magam, amin szintén vitázunk.
Ha nem működik a kommunikáció, nem tudom mit lehet tenni. Mindenképp halálra ítélt a kapcsolat?

Jo reggelt! Olyan problémával fordulok önhöz,hogy parom elhagyott, nem tudom feldolgozni . Hirtelen egy aprocska semmi komolya dolog miatt. Már 2hete és úgy érzem céltalan az eletem ,nem tudok a munkámra koncentrálni folyamatosan rajta jár az eszem. Sokmindenen keresztül mentünk és azt hittem o lesz az akivel leelem a eletem. Szeret ,sírt utánam. Aztán meg melyen szeret,pár nap múlva meg azt mondta már nem szeret. Mit tegyek hogy tuljussak rajta? Lehetseges hogy valaki eldönti hogy már nem szereti a másikat,és ahhoz is tartja magát?

Jó napot!
Vad Molli vagyok,15 éves lány. Sajnos nehezen bírkózom meg a gimnázium első évével. A 9. évfolyamot először Szolnokon kezdtem,kollégistaként. Az iskolával nem volt bajom,csak a diákokkal akik odajártak. Mindig belém kötöttek,piszkáltak,ami miatt nagyon levertnek éreztem magam és én is a rosszt kezdtem el látni magamban. Vagdosni kezdtem magamat a kezemen és a combjaimon,esténként sírva aludtam el. Novemberbe közöltem édesanyámmal hogy nem bírom az iskolát és szeretnék váltani,ezután váltottunk egy közelebbi iskolába ahol van pár ismerősöm és bejárós vagyok. 3 hónapi bepótolni valóm van 2 tantárgyból,én nem vagyok tanulós fajta,az ragad meg a fejembe amit órán hallok. Ebben az iskolában se érzem annyira jól magam,főleg hogy nagyapám nem rég hunyt el,és ez miatt is kicsit érzékenyebb lettem. Megint vagdosni kezdtem magamat,megint szomorúbb és antiszociálisabb lettem,amit a szüleim nem vettek észre. Terveztem öngyilkosságot is,azáltal hogy megiszok 2 liter energiaitalt rövid időn belül és majd szívrohamom lesz. Ezt elmondtam édesanyámnak,aki leszidott. Meg se kérdezte hogy: “Mi bánt? Miért tetted ezt? Pszihológus segítségét nem kéred?” Csak leszidott. 2019. 01. 11. Ma se mentem iskolába,elmondtam anyáéknak hogy nem tudok tanulni,az iskolába szorongok és hogy nem szeretek emberek között lenni. Erre a szüleim mégjobban leszidtak,mondták hogy tanuljak és el akartak vinni iskolába,majd azzal fenyegettek hogy engem intézetbe küldenek,azért mert depressziós vagyok és öngyilkos hajlamaim vannak. Meg se próbálnak segíteni. Édesanyám azt mondta,hogy inkább maradtam volna kollégista. Nagymamám velünk él,anyai nagynéném minden nap átjön hozzánk és ők ketten mindig beleszólnak,rosszabbítják a helyzetemet és anyáéknak adnak igazat.
Legszívesebben levetettem volna magamat a szolnoki hídról.
Kérem válaszoljon az üzenetemre,nagyon sokat segítene vele.
Tisztelettel,Vad Molli

Szép estét.
2018.aug.ban kaptam a diagnózist,miszerint sm beteg vagyok.2 subon vagyok túl…a gyerekem most egy éves. A betegségtudat felőröl.. A házasságom is romokban ez miatt is..
Visszamaradt tünet is van,járásgyengeség..
Még fiatal vagyok….
Köszönöm szépen.

Szép estét.
2018.aug.ban kaptam a diagnózist,miszerint sm beteg vagyok.2 subon vagyok túl…a gyerekem most egy éves. A betegségtudat felőröl.. A házasságom is romokban ez miatt is..
Visszamaradt tünet is van,járásgyengeség..
Még fiatal vagyok….
Köszönöm szépen.

Tisztelt Habis Melinda!
Az alábbiak miatt írok.
Az érzelmi labilitást okozza e a sok frusztrációs helyzet?
Az normális- e, amikor az ember rendet szeretne, de mások nem, s ezt megviseli az embert testileg, lelkileg?
Köszönettel,Imre

Egy évet voltam együtt egy férfival, aki elfogadta a 2 lányomat is, nagyon szerettük egymást, boldogok voltunk. Csak én elég féltékeny voltam néha. Sajnos elvesztettem a 8 hetes babánkat,ezért nagyon kikészültem és 5 napja nagyon sokat ittam,egyébként sosem iszom. Összevesztünk. És itthagyott. Nemis emlékszem szinte semmire, mit tettem, mondtam 🙁 Azt mondja, szeret, de nem akarja folytatni. Engem pedig ez nagyon kikészít. 5 napja semmit nem ettem, nem aludtam, rosszul vagyok, remegek, nem tudok semmit megcsinálni, nincs türelmem semmihez, folyamatosan rá gondolok, sírok, minden. Az egész ház rá emlékeztet, hisz együtt laktunk. Nemrég jegyzett el, most itthagyott. Nagyon fáj. És félek, h rosszat teszek magammal, de tudom, h nem szabad, mert ittvannak a lányok. De nagyon nehéz. Mit kellene tennem, h ne gondoljak rá annyit, h tudjak aludni, stb? 🙁

Több mint egy éve vagyunk együtt a párommal, fél éve együtt is élünk. Pár napja észrevettem, amikor a telefonját babrálta, hogy furcsa. Megkérdeztem, hogy nem beszélget más lánnyal vagy nem írt neki valaki? ( Ő kb. minden nap megkérdezi, és a régebbi fiú barátaimmal is megszakítottam a kapcsolatot, mert őt zavarta.) A válasza az volt, hogy nem. Este egy üzenetet kaptam egy lánytól egy másik közösségi oldalon, és elküldte a beszélgetést, hogy nem fedi fel magát, de ő egy kamu profil, és direkt próbált ismerkedni az én párommal, hogy lássam be, nem hozzám való. A beszélgetés aznap történt csak, tehát nem volt módja írkálni neki több napon át, de a párom eleinte gyanította, hogy kamu profil, de elkérte a nevét, és megnézte a facebook közösségi oldalon. Ekkor már elhitte neki, és kedvesebb lett, sőt, írta neki, hogy be is jelölte.
Egyből számon kértem, hogy miért hazudott a szemembe illetve miért jelölte be, de normális indok nincs, őt nem érdekelte, és persze hogy vissza is vonta egyből… de én egyáltalán nem bízom meg benne, teljesen össze vagyok zavarodva. Szeretem, de nem vagyok biztos abban, hogy vele szeretnék már maradni.

Tisztel Hölgyem/Uram!

Nem tudom, mit kezdjek magammal. Igazából az életem szinte tökéletes, és meg se kellene fordulnia a fejemben semmi rossz gondolatnak. Van egy családom, aki szeret és egészséges, vannak barátaim, akik törődnek velem, mégis úgy érzem, hogy egyedül vagyok. Mester diplomámat csinálom számvitelből, és mellette 30 órában dolgozok könyvelőként egy kiskereskedelmi cégnél. A vizsgáim miatt ki kellett vennem szabadságot, és most itthon ülök, bámulok ki a fejemből, és akárhányszor elkezdenék tanulni, elkezdek sírni, és azt érzem, hogy inkább otthagyom az iskolát, felmondok. Aztán eszembe jut, hogy nem tehetem, mert vissza kellene fizetnem a tandíjat, mert állami képzésben kezdtem, de a munkát se hagyhatom ott, mert most már költségesen vagyok, és valamiből fizetnem kell. Az előző vizsgaidőszakban is pont ezen mentem keresztül. Mindezek miatt kényszerevésbe kezdtem, és az elmúlt félév alatt felszedtem 15 kilót, így már a bőrömben sem érzem jól magam. Azért írok most Önöknek, mert az elmúlt napokban eljutottam oda, hogy nem érdekel semmi. Nem érdekel, ha eszek és jobban meghízok, pedig tudom, hogy rosszul fogom magam érezni tőle, és nem érdekel, ha nem tanulok és nem sikerül a vizsgám, és nem érdekel, hogy ezzel tönkre tehetem az egész életemet. Valamint az se érdekel, ha soha nem lesz párom, és egyedül leszek életem végéig, pedig igazaból mindennél jobban vágynék egy partnerre, de már 6 éve senki sincs, ezért inkább nem érdekel. Hogyan tudnék ebből az érdektelenségből kiszakadni és rávenni magam hogy ne tegyek rönkre mindent hanem kezdjek el cselekedni? Mert jelen pillanatba azt érzem, hogy ki sem akarok szállni az ágyamból soha többet, és csak enni akarok.

Kedves Doktornő!

Párommal egy hónapja ismerkedtünk meg és hamar nagyon mély és erős kapcsolat alakúlt ki közöttünk. Azonban nemrég amikor a szeretkezés került szóba kiderült hogy ezen a téren korábbi kapcsolataiban nagyon rossz élmények érték. Úgy érzem hogy amikor ez a téma kerül szóba kettőnk között akkor szexuális frusztrációi felém való kételyek és bizalmatlanságban vetülnek ki. Ezeket ki is mondja. Mivel sajnos ez a probléma nagyban akadályozza párkapcsolatunkat ezért szertném segítségét és tanácsát kérni, hogy hogyan tudok neki segíteni ezeknek az élményeknek a feldolgozásában és szexuális magabiztosságának erősítésében? Hogyan érdemes felé közelednem?

Segítségét előre is köszönöm!