Tisztelt Cím!

Azzal a kéréssel fordulok, Önökhöz, hogy adjanak tanácsot, nekem.
Társkereső oldalon ismerkedtem meg ezzel a férfival, személyesen 4 alkalommal találkoztunk, randiztunk vele. Nagyon jól éreztük magunkat egymással, sokat beszélgettünk, nevettünk, zenei izlésünk is szinte ugyanaz. Most kint van külföldön, mert ott dolgozik. Amióta kint van, ha nem is mindennap, de elég gyakran beszélgettünk telefonon, messengeren, video telefonon és mindig sokat nevettünk. Mindig azt mondta, hogy tudnom kell, ô komolyan gondolta velem és hogy még milyen sok közös élmény vár ránk. Múlt vasárnap még jókat nevettünk és mondta, hogy szerdán folytatjuk. Hétfőn még délután viccelődtünk, de sajnos este 8rtam neki egy neki talán sértő levelet, pontosabvan ezt: “Én csak arra kellek neked, hogy néha mikor ráérsz legyen kivel beszélgetni, nevetgélni vagy tényleg szeretnél közelebb kerülni hozzám?”
Ez így igaz, mert mi még nagyon az elején jártunk még nem fogtuk meg egymás kezét sem és még puszi sem volt, mert míg itthon volt akkor sem jutottunk közelebb egymáshoz, mert egy hónapig szinte nem is találkoztunk sokat dolgozott. Mielőtt kiment volna azt mondta, akar velem találkozni, de nem sikerült, mert beteg lett és utána mikor meggyógyult, már másnap menni kellett ki külföldre. Sajnos, ha beteg volt vagy valami személyes próblémája volt, azt soha sem osztotta neg velem, csak mindig amikor már helyrejött akkor árulta el, hogy mi baja is volt. De ezt elfogadtam, hogy még nem avat be az életébe, mert még nem kerültünk olyan bensőséges kapcsolatba egymással. Tehát hétfőn este átküldtem egy hosszú levelet, és abban írtam egy két talán számára bántó dolgot, de ezt is kérdezten, ha hazajössz találkozzunk, mert én már nagyon szeretnék veled személyesen találkozni, és ő : ezt mondta, hogy ha hazajön nem biztos, hogy letud jönni hozzám, ezen nagyon megsértődtem és kérdeztem tőle, hogy csak beszélgetésre kelkek vagy komolyan gondolja.
Mert mindig azt mondta, hogy közelebb kellene kerülnünk, hogy összeillünk-e? De, mikor még itthon volt akkor is csak egyszer közeledett többször nem, pedig én nem elleneztem volna, ha tényleg közeledni akart volna.
Szerintem semmi bántot nem írtam és ő, szerdán nem hívott, csütörtökön valami fogászati problémája volt, azt nem írta meg nekem, csak a facebookon láttam. Próbáltam érdeklődni telefonon hogy van, de egyszer nem vette fel, és egyszer meg üzenetrögzitőre kapcsolt. Írtam neki még kedden egy
levelet, melyben kértem, bocsásson meg.
Lehet, hogy kicsit elvetettem a súlykot levelemmel, de azóta nem válaszol semmire Maguk szerint csak ennyi volt? Ennyit érdemlek tőle, hogy nem tudja még azt sem a szemembe mondani nekem, hogy akkor vége, vagy csak egyszerűen fogja magát és se szó, se beszéd és nem ad nagyarázatot, hogy miért csinálja ezt velem? Azt még tudniuk kell, hogy ő kint lakik , a volt nejével bérelnek egy lakast így olcsóbba kerül a rezsi. Én is a volt férjemnel lakok egy lakásban, mert még ezt a részét nen tudtuk megoldani. Ő azt mondta mindig a vokt nejére, hogy lakótárs, és hogy nagyott csalódott benne, mert kihasználta és nem adta meg neki amire vágyott. Mindig azt mondta, hogy mint nő már nen érdekli, csakis kizárólag én kellek neki.
De akkor nem értem, miért nem magyarázza meg, hogy mi történt vele, miért nem akar velem beszélni, miért nem kéri beszéljük meg.
Úgy néz ki marcius 15-ke körül hazajön a kocsiját visszi szervízbe, de 2-3 napot marad, utána majd húsvétkor jön, akkor egy hétig lesz itthon. Egy kolléganőm azt tanácsolta, hgyjam kicsit békén és majd ha hiányzok, akkor majd keres vagy üzen nekem. De mi lessz, ha soha többé nem keres és még magyarázatot sem ad.
Vajon mi történhetett vele, hogy ezt tetts velem? Kérem, adjanak valami tanácsot. Most mit tegyek? Várjak, rá hátha jelentkezik? Vagy ne reménykedjek? Ennek itt van vége? De nekem nagyon fáj, hogy nem kér tőlem magyarátatot, nem beszéli meg velem ezt a gondot.

Kedves Doktor Nő/Úr!

Enyhén értelmi fogyatékos nővéremnél “egyéb akut döntően paranoid pszichotikus zavar”-t állapítottak meg. 10 napos kezelésen vett részt a pszichiátrián ahol Parnassan-t kapott, és azt azóta is rendszeresen szedi (napi 10 mg). De olyan mintha semmi változás sem történt volna. Úgyanúgy megvannak a téveszméi.

Kérdésem az lenne, hogy esetleg több idő kell a gyógyszernek ahhoz, hogy kifejtse hatását? Kb egy hete engedték ki a kórházból és a zárójelentésen is rajta van, hogy téveszméi továbbra is fenn állnak.

Mit tudunk tenni amikor próbálja elhitetni velünk is, hogy a szomszédok “terveket szőnek ellenünk”? Ha azt mondom, hogy hülyeség, akkor inkább nem is akar kommunikálni velünk.

Válaszait előre is köszönöm!

Katalin

Mikor pici voltam az óvodában egyik szociális tevékenység sem izgatott fel. Anyum elvitt egy pszichológus cucclihoz mert a csoport vezető túl csendesnek ítélt meg,nem játszok másokkal, biztosan autista vagyok,basszus gyerek voltam miért akkor cimkèznek fel mikor azt sem tudom, hogy ki vagyok csak bedobnak egy közösségbe és tegye azt a pici ahogy a könyv szerint van írva,ma már 25 éves vagyok és szociális függő ha nem chatelek valakivel aznap tuti értéktelennek éreztem magam. Szóval mikor pici voltam azt mondták rám ,- nah anyuka ezt úgy hívják autista – azóta egyfolytában cipelt anyum mindenhová mert biztos az vagyok pedig emlékszem mennyi időt töltöttem az akkori barátnőimmel,mennyit voltam az unoka tesómnál,de nem én akkor is enyhe autista vagyok ha maga a királynő bizonyítaná be,hogy igenis szociális vagyok akkor sem hiszik el. Elég korán érő típus vagyok már óvodában pasizáson járt az eszem. Mikor alsos voltam már akkor néztem pornót ,meg ki próbáltam a cigit. Akkor az egyik osztálytársam megkèrdezte óra alatt,hogy leszek e- a barátnője és én igent mondat,ez annyiban merült fel,hogy orálisan kényeztettem az iskola területén,de le buktunk. Mikor közép sulis lettem csak egy barátnőm volt és ő pont elég is volt azóta is barátnők vagyunk vagy 10 éve. Ő vett rá arra,hogy elmenjek discoba vagy le feküdjek az ismerősével. Mikor 18 múltam enyhén obszcén képeket raktam fel magamról a netre ennek hála zaklatoim lettek. Kis naiv lány voltam és hormonzavaros. Utóbbi kapcsolataim tettek tönkre , egyfolytában valami lelkileg sérülttel jöttem össze és lett is böjt belőle. Múltkor voltam pszichológusnál ahol anyum és a doki lehazudtolta az életem, szerintük az elmúlt 5 évben otthon gubbasztottam,pedig jártam discoba, barátnőmnèl is aludtam meg az eddigi párjaimmal is csináltam ezt azt ,de semmi a múltkor a doki rám üvöltött, hogy nem érdekli a szociális életem anyám meg simán mosolyogva hallgatott, kicseszès az életem . senkit nem érdekli a múltam a jelenem a jövőm, mindenki akivel kapcsolatban voltam bármilyen formában, sosem érdekelte mi van velem. egy beteg világban élünk és én ezt nem birom,baromira szar érzés tűrni és nézni ahogy az életem kisiklott, nem tudom felfogni miért nem képes senki sem elfogadni és éreztetni igenis is számít a létezésem. Ahhoz képest,hogy memnyire tönkre ment az önértékelésèm egy dologban minden helyzetben bátor maradók a szolnoklásban. Vagy mások fejéhez vágni azt, hogy nem csak fizikailag lehet fájdalmat okozni mással hanem szavakkal is ugyanis hiperèrzèkenynek látom magam,mert konkrét megijedek és sápadni kezdek mikor éreztetik,hogy csesznek rám. Minden egyes alkalommal mikor mindent tőlem telhetőt megakartam tenni önmagámèrt, jön valaki és kimagasló erővel szét cseszi a maradék önbizalmam és elkezdek lassan emiatt egyre jobban kétségbeesett lenni,mert végig nézem másoknak milyen könnyen talál szociális társat, én meg nem mert egyszerűen ha mondjuk kiskoromban egyfolytában a tanulmányaimra figyeltek volna nem a szociális életemre akkor most jól alakult volna az életem,de nem bele kellett mindig mindenkinek kötnie mit, hogy csinálok. Pedig csak megakartam ismerni magam és azért akartam több éven át egyedül lenni mert számomra a saját magam ismerete fontosabb volt,mint a buli,ugyanis általános iskola felső tagozatban a többiek már discoztak és középsuli első évében több,mint a fele kapcsolatban voltak már és nem voltak a szüzek sem.
Valamiért mindig mikor megpróbálok magamról beszélni, anyám ideges lesz és le hülyèz, mások meg elutasítóak mert oldjam meg egyedül, de én nem akarok egyedül lenni, létezni, lélegezni, számomra fontos ,hogy érezzem fel nézhetek valakire és büszkèvè tudjam tenni. Miért ennyire elcseszett minden? Mindenki elítél azért mert képtelen vagyok független lenni,mert nem akarok egyedül lenni…… Középsuliban sokszor lógtam a barátnőmmel,mintha muszály lett volna,soha nem figyeltek rám igazán,de azt minsenkit érdekelte,hogy viselkedek, hogy számukra előnyös képem mutassam,de rájöttem,soha nem tudok megfelelni senkinek még magamnak sem. Nem érzek semmit,hogy ösztönözne affelè,hogy jobb legyek egyszerűen úgy érzem, nem érdemlem meg,hogy éljek……….. stb

Evelin vagyok 14 éves, 8.osztályos. Nem tudom mi a baj velem de az utóbbi fél évben nagyon meggyengültem. Olyan emberek vesznek körül akiket szeretek, és most kéne a legboldogabbnak lennem de nem megy!
Hiányzik a régi életem, otthonom és a régi én! A boldog a felszabadult és gondgalan. Jelenleg rosszul érzem magam a bőrömben, nem vagyok magammal elégedett!
Esténként mikor egyedül vagyon rengeteget sírok és próbálom magamból kíűzni a szomorúságot de nem megy Csak szomorú, síros filmeket nézek már mert máshoz nincs hangulatom. Az utóbbi 2 hétben már a hajam is elkezdett hullni és tikkel a szemem a nap 24 órájában. A szüleim a legjobb szülők, segítenek mindenben de elveszettnek érzem magam! A a legjobb barátnőm is hatalmas leli támasz!
Nem tudom mitévő legyek. Félek hogy mit hoz a jövő, hova vesznek fel, a rengeteg pattanásom mikor múlik el. Rondának, kövérnek, boldogtalannak, kilátástalannak és remény vesztettnek érzem magam.
Nem vagyok jól!

Szép napot!
Már korábban is sejtettem, hogy a testvérem meleg, sőt, kb egy éve édesanyámnak be is vallotta. Ő azt hiszi, hogy én nem tudok róla, ezért most, sok idő elteltével tervezi nekem is bevallani. Ezt szintén anyukám mondta. Elfogadom, hisz nem tudok jobbat tenni, de fogalmam sincs, hogy mit reagáljak rá. Ön szerint egy ilyen helyzetben, mikor face to face bevallja, hogy meleg, mi a megfelelő reakció?
Válaszát köszönöm előre is!
Lili

Kedves Doktor Úr/Nő!
Megprobalom probelmamat roviden leirni.
Van egy mezogazdasagi cegem a ferjemmel kozosen, ahol tobb alkalmazott mellett a sogorom es sogornom is dolgozik. A problemam vagyis inkabb a problema veluk van. Sokszor ugy viselkednek, mintha tulajdonkeppen ők lennenek a vezetok. Szembe szallnak az allitasaimmal, a kiadott munkat a sajat gondolataik alapjan vegzik vagy epp teljesen mast csinalnak. En mar probaltam szepen, probaltam veszekedve de egyszeruen annyira makacsok es onfejuek, hogy lassan azt erzem en alazkodok meg nekik, csak hogy nekik jo legyen. 42 eves felnott emberek, es ugy megsertodnek dolgokon, hogy 2-3 ora hosszaig nem szolnak hozzam. Kerdezek akkor egy vallranditas a valasz. En megertem hogy nagyon jok a szakmajukba, de a mezogazdasagi technikumot en vegeztem el, a ceg fele az enyem, egy kis tiszteletet elvarnek attol fuggetlenul, h semmire nem tartanak. Igazabol sosem fogadtak el, en voltam a szemukbe a varosi kislany, nem gondoljak h meg tudom allni a helyem ezen a teruleten (is), hiszen amugy kommunikacios foiskolat vegeztem annak ellenere, hogy 11 eve a mezogazdasagban dolgozom, tehat tapasztalatom az van boven, kulfoldon is csoportvezeto voltam ugyanebbe a munkakorbe.
Elbocsajtani nem szeretnem oket, mert amihez epp van kedvuk azt tisztessegesen megcsinaljak. A segitseget inkabb abban kernem, hogyan lehet kezelni az ilyen tipusu embereket? 20 eves felnott gyermekuk van, mar azt is kerdeztem h őt is erre tanitjak? Vallranditas es lekezeles?
Remelem sikerult erthetoen leirnom a problemamat veluk.
Valaszat es segitseget elore is koszonom
Udv: Lara

Üdvözlöm! az én problémám 6 éve kezdődött egy epeműtét után nagyon féltem tőle de miután kihúztak a műtőből magasnak találták a pulzusomat. Igaz erre konkrét okot nem kaptam hogy ez mitől lehetett és nagyon megijedtem tőle mert a nagymamám a kezeim közt halt meg szívinfarktusban és én azt hittem hogy valami szív problémám van .csak mire eljutottam a megfelelő orvoshoz pszichologus az addigra már nagyon bele bonyolultan ebbe az egészbe .másfél évig nagyon jól éreztem magamat nem voltak tüneteim mert voltam kardiológus vizsgálaton és ott a doktor úr elmondta hogy semmiféle szív eredetű problémám nincsen De a tavaly Januárban újból kezdődtek ezek a pánikrohamok és júniusban annyira Rosszul éreztem magam ez végett hogy nagyon rossz állapotba kerültem amiatt hogy félek az orvosi vizsgálatoktól a vérnyomásmérés és el kéne helyezkednek de ez végett hogy van ez a félelmem a vérnyomásmérés ez miatt nem merek elmenni üzemi vizsgálatra üzemorvoshoz .és Ebben szeretnék valami segítséget kérni hogy ezt a félelmet hogy tudnám leküzdeni vagy egy kicsit másképp kezelni mert már itthon eljutottam arra a szintre hogy itthon meg merem mérni a vérnyomásom at és nem magas tőle annyira a pulzusom mint amikor egy sima orvosi rendelésen mennék. mert ott nagyon nagyon magasra fel tudsz szökni És ettől félek mert már beképzelem hogy akkor elküldenek különféle vizsgálatokra amit én nem szeretnék és nem szeretnék egész életembe itthon ülni 36 éves vagyok 3három gyermek édesanyja Köszönöm hogy elolvasta levelemet.

19 éves nő vagyok, eddig mindig a férfiakat szerettem, volt is egy 4 éves kapcsolatom. Sajnos, mindig is homofób voltam, ami tudom, hogy egy rossz tulajdonság. Pár napja lattam egy csókolózó női párt, és belém csapott az ideg, hogy mivan, hogy ha én is leszbikus, vagy biszexuális leszek, vagy vagyok. 3 napja nem tudok enni, és nem is aludtam emiatt. 3 napja még csak, és kizárólag a férfi testek érdekeltek, fiúkkal randiztam, és csókolóztam. Most sem érzek rá affinitást, hogy egy nőhöz, egy nő felé közeledjek, világ életemben esküvőt és gyermekeket akartam egy férfitól. Pár napja, viszont mintha ki fordítottak volna. Pánik szerven törnek rám ilyen biszexuális, homoszexuális gondolatok. Ennek kísérlete keppen megnéztem egy leszbikus pornót, de abszolút nem jött be, nem tartottam izgató am. Igazából nem szoktam pornót sem nézni, a párommal is anno nagyon csekély volt a szexuális életünk, viszont Rá fel tudtam izgulni. Nem tudom, és nem értem, hogy mi vna velem. Egyébként most jöttem rá sajnos, hogy kényszer-betegségben szenvedek. Kisgyermek korom óta egy meghatározott szám alapján csinálok mindent, most éppen a négyes. Pl 4 falatot eszem, számolom a fákat az autóból. Késztetést érzek, hogy megérintsek tárgyakat, amik tudtommal, és utána olvasásom után, az OCD egyes tünetei. Ennek a betegségnek van olyan alfaja, ága is, hogy “szexuális kenyszergondolatok, félelem a homoszexualitástól”. Mindenki azt javasolta, tanácsolta, hogy próbáljam ki egy nővel, és rájövök. De én nem akarom kipróbálni egy novel, mert nem tudom magamat elképzelni velük. De jelenleg férfiakkal sem. Több, mint fél éve vagyok egyedül, éves zavarral és depresszióval küzdöttem, hónapokig, a szakítástunk után. Nem értem magamat, hogy mik ezek a gondolatok, de ostorozó maga, érte, és lassan bele örülök, mert nem éreztem magamat sosem homoszexuális nak, sőt elzárkózó előle. Valójában, most sem érzem magam annak, néha elcsitulnak ezek az érzések, aztán pedig újra elednek. Kérem segítsenek, maguk szerint is ez csak egy hormon változás, ingadozás ilyen fiatalon (19 éves vagyok)? Még sosem tettem fel magamnak ezt a kérdést, és ez nagyon megijeszt. Nem merem emberek köze se menni már, tanulni sem tudok, semmi nem köt le. Néha teljesen átlagosnak érzem magam, int ezek a gondolatok előtt, 3 napja. Aki leszbikus, vagy biszexuális, az gondolom, tudja magáról. Ez valami betegség, netán OCD-s kényszer betegség lesz? Szükségem lenne egy pszichiaterre? Egyszerűen nem akarok leszbikus lenni, nem tudom magam elképzelni egy nővel. De jelenleg egy férfival sem. Talán átmeneti hormon zavar vagy a szexualitás? Válaszait előre is koszonom! K.

19 éves nő vagyok, eddig mindig a férfiakat szerettem, volt is egy 4 éves kapcsolatom. Sajnos, mindig is homofób voltam, ami tudom, hogy egy rossz tulajdonság. Pár napja lattam egy csókolózó női párt, és belém csapott az ideg, hogy mivan, hogy ha én is leszbikus, vagy biszexuális leszek, vagy vagyok. 3 napja nem tudok enni, és nem is aludtam emiatt. 3 napja még csak, és kizárólag a férfi testek érdekeltek, fiúkkal randiztam, és csókolóztam. Most sem érzek rá affinitást, hogy egy nőhöz, egy nő felé közeledjek, világ életemben esküvőt és gyermekeket akartam egy férfitól. Pár napja, viszont mintha ki fordítottak volna. Pánik szerven törnek rám ilyen biszexuális, homoszexuális gondolatok. Ennek kísérlete keppen megnéztem egy leszbikus pornót, de abszolút nem jött be, nem tartottam izgató am. Igazából nem szoktam pornót sem nézni, a párommal is anno nagyon csekély volt a szexuális életünk, viszont Rá fel tudtam izgulni. Nem tudom, és nem értem, hogy mi vna velem. Egyébként most jöttem rá sajnos, hogy kényszer-betegségben szenvedek. Kisgyermek korom óta egy meghatározott szám alapján csinálok mindent, most éppen a négyes. Pl 4 falatot eszem, számolom a fákat az autóból. Késztetést érzek, hogy megérintsek tárgyakat, amik tudtommal, és utána olvasásom után, az OCD egyes tünetei. Ennek a betegségnek van olyan alfaja, ága is, hogy “szexuális kenyszergondolatok, félelem a homoszexualitástól”. Mindenki azt javasolta, tanácsolta, hogy próbáljam ki egy nővel, és rájövök. De én nem akarom kipróbálni egy novel, mert nem tudom magamat elképzelni velük. De jelenleg férfiakkal sem. Több, mint fél éve vagyok egyedül, éves zavarral és depresszióval küzdöttem, hónapokig, a szakítástunk után. Nem értem magamat, hogy mik ezek a gondolatok, de ostorozó maga, érte, és lassan bele örülök, mert nem éreztem magamat sosem homoszexuális nak, sőt elzárkózó előle. Valójában, most sem érzem magam annak, néha elcsitulnak ezek az érzések, aztán pedig újra elednek. Kérem segítsenek, maguk szerint is ez csak egy hormon változás, ingadozás ilyen fiatalon (19 éves vagyok)? Még sosem tettem fel magamnak ezt a kérdést, és ez nagyon megijeszt. Nem merem emberek köze se menni már, tanulni sem tudok, semmi nem köt le. Néha teljesen átlagosnak érzem magam, int ezek a gondolatok előtt, 3 napja. Aki leszbikus, vagy biszexuális, az gondolom, tudja magáról. Ez valami betegség, netán OCD-s kényszer betegség lesz? Szükségem lenne egy pszichiaterre? Egyszerűen nem akarok leszbikus lenni, nem tudom magam elképzelni egy nővel. De jelenleg egy férfival sem. Talán átmeneti hormon zavar vagy aszexualitás? Válaszait előre is koszonom! K.

19 éves nő vagyok, eddig mindig a férfiakat szerettem, volt is egy 4 éves kapcsolatom. Sajnos, mindig is homofób voltam, ami tudom, hogy egy rossz tulajdonság. Pár napja lattam egy csókolózó női párt, és belém csapott az ideg, hogy mivan, hogy ha én is leszbikus, vagy biszexuális leszek, vagy vagyok. 3 napja nem tudok enni, és nem is aludtam emiatt. 3 napja még csak, és kizárólag a férfi testek érdekeltek, fiúkkal randiztam, és csókolóztam. Most sem érzek rá affinitást, hogy egy nőhöz, egy nő felé közeledjek, világ életemben esküvőt és gyermekeket akartam egy férfitól. Pár napja, viszont mintha ki fordítottak volna. Pánik szerven törnek rám ilyen biszexuális, homoszexuális gondolatok. Ennek kísérlete keppen megnéztem egy leszbikus pornót, de abszolút nem jött be, nem tartottam izgató am. Igazából nem szoktam pornót sem nézni, a párommal is anno nagyon csekély volt a szexuális életünk, viszont Rá fel tudtam izgulni. Nem tudom, és nem értem, hogy mi vna velem. Egyébként most jöttem rá sajnos, hogy kényszer-betegségben szenvedek. Kisgyermek korom óta egy meghatározott szám alapján csinálok mindent, most éppen a négyes. Pl 4 falatot eszem, számolom a fákat az autóból. Késztetést érzek, hogy megérintsek tárgyakat, amik tudtommal, és utána olvasásom után, az OCD egyes tünetei. Ennek a betegségnek van olyan alfaja, ága is, hogy “szexuális kenyszergondolatok, félelem a homoszexualitástól”. Mindenki azt javasolta, tanácsolta, hogy próbáljam ki egy nővel, és rájövök. De én nem akarom kipróbálni egy novel, mert nem tudom magamat elképzelni velük. De jelenleg férfiakkal sem. Több, mint fél éve vagyok egyedül, éves zavarral és depresszióval küzdöttem, hónapokig, a szakítástunk után. Nem értem magamat, hogy mik ezek a gondolatok, de ostorozó maga, érte, és lassan bele örülök, mert nem éreztem magamat sosem homoszexuális nak, sőt elzárkózó előle. Valójában, most sem érzem magam annak, néha elcsitulnak ezek az érzések, aztán pedig újra elednek. Kérem segítsenek, maguk szerint is ez csak egy hormon változás, ingadozás ilyen fiatalon (19 éves vagyok)? Még sosem tettem fel magamnak ezt a kérdést, és ez nagyon megijeszt. Nem merem emberek köze se menni már, tanulni sem tudok, semmi nem köt le. Néha teljesen átlagosnak érzem magam, int ezek a gondolatok előtt, 3 napja. Aki leszbikus, vagy biszexuális, az gondolom, tudja magáról. Ez valami betegség, netán OCD-s kényszer betegség lesz? Szükségem lenne egy pszichiaterre? Egyszerűen nem akarok leszbikus lenni, nem tudom magam elképzelni egy nővel. De jelenleg egy férfival sem. Talán átmeneti hormon zavar vagy a szexualitás? Válaszait előre is koszonom! K.

Jó napot kedves Dr-nö.
Van kettő gyerekünk a egyik idén lesz 20 éves és Ő már dolgozik.A másik a kissebik(16 éves) még suliba jár és most idestova 4-ik hete beteg .És itt kezdőik a baj hogy mióta itthon van egész nap a számitó gép és a Playtasan gép előt űl.Tegnap meg kértem hogy mosogason ell de de mindig csak a fejét csoválta (nem az első eset).Ez egyhétel elöt mondtam neki hogy ha ezt folytatja és naponta nem csinálja meg a napi házi feladatot(E-mail-en keresztül el tudja kérni) akkor azt a játékot el veszem töle és eladom.
Ugyan ezt fojtatja.Tegnap nálam be telt a pohár.És mivel én nem az igéret földjéröl vagyok én meg is tetem amit igértem.Mivel Lány én fizikailag nem bántok egy gyereket se.Ja amit el felejtetem az elelyén hogy szegény gyerek kissé molet és szemüveges.Tegnap el ment rajz szakköre.Lehet hogy rosszul csináltam de ahogy irtam nálam batelt a pohár és tegnap adig eladtam azt a Playtasent mert nem akartam hogy továm üljön az asztal mellet és hoy rosszabb legyen a szeme.De viszont ott van neki még a Laptop.Kedves Dr nő ezzel kapcsolatba lenne kérdésem.
Még pedig hogy Ön szerint mit csináljak.Úgy mondva tanácstalan vagyok.
Elöre is köszönöm a segitségét.
Köszönettel :Borbély Lajos

Gáz prostival elveszíteni a szüzességemet?
23 éves srác vagyok, a szex még nem jött össze nővel, csak meg flörtölések ,randi, ilyenek voltak már, valószínű hogy a félénkségem miatt és nehezen nyílok meg ezért, az ismerkedésnél nem jutok tovább, néha még a randira se megyek el mert meghátrálok.
Gondolkoztam a fizetős hölgyeken, már csak azért is mert ki akarom próbálni és hátha akkor bátrabb leszek nők terén.
és nagyon feszít már, egy fát is képes lennék….
Korombeli lánnyal, nem az út széli stricis prostituált, hanem rendes lakásos, aki azért csinálja mert szereti.
Származhat valami hátrányom abból, hogy prostival lenne az első?
De már ez is valami, hogy teszek magamért, próbálom feloldani a gátlásaimat.
Pont néztem fórumokon, hogy mennyien járnak örömlányhoz, szüzességüket is ilyen lány vette el. A többség szerint nem gáz. szexelni jó.
Mondjuk biztos jobb olyan lánnyal akit szeretek, de minden gondolatom a szex körül forog és a maszturbáció már nem segít.

Üdvözlöm!
Az utóbbi időben kezdek kétségbe esni magam miatt. Még nem volt párkapcsolatom, de randiztam már fiúkkal. Az utolsó ilyen randi nagyon jó volt, végre olyan emberrel, akivel tényleg el tudnám képzelni a kapcsolatot. Ő kezdeményezett, de én örültem a legjobban. Majd miután vége lett a randinak, és most is igazából percenként változnak az érzéseim. Mintha nem engedném be az életembe a jót, pedig – kicsit önzően, de – mondhatom, megérdemelném. Ő szeretne újra találkozni, aminek nagyon örülök, de bennem egyik pillanatban izgatottság és öröm va, kíváncsiság, másik pillanatban pedig olyan dolgok, hogy nem fog jól sikerülni, nincs hozzá kedvem, bonyolult lesz. Nem tudom miért uralkodik bennem ez instabilitás, én nagyon szeretnék jót magamnak, hogy szeressek, hogy szeressenek. De mintha két én belül harcolna egymással. Ebben kérem segítségét, talán tud mondani valami megnyugtatót, vagy egy irányt, miben gondolkozzak el.
Köszönettel!

Jó napot
Szerencse játèk fügönek èrzem magamat volt ojan eset hogy több millio magyar ft pàr ora alat el játszotam.
Eben a tèmàban kérném segitségèt .

Tisztelt Doktor Úr/Nő!
Az én problémám elég bonyolult és régóta húzódik. Végzős gimnazista vagyok, nagyon fontos a tanulás, és a jegyek. Külön matematika órákra járok, csak ebben a tárgyban vannak nehézségeim, ám nem tudok sikereket elérni. Ez befolyással van az egész jelenlegi életemre, a kapcsolataimra is. Folyamatosan próbálkozom, de a sikerek nem jönnek. Már nem tudok normálisan aludni, sem enni, és elképesztő félelmet érzek, ha iskolába kell mennem. Nem tudom mit tegyek, és ebben kérnék segítséget.
A választ előre is köszönöm!