Kedves Szabó Lili!
Én írtan még az előbb a házasság előtti szexxel kapcsolatban. A kérdésére válaszolva igen mindenfajta szexuális dolgot szeretne megtagadni. Mert most elkezdett egy keresztény videóst nézni a youtubeon és nagyon megváltozott a hozzáállása. Eddig tényleg minden rendben volt és én szeretem.De hogy tudnék vele erről beszélni? Probáltam már de egyenlőre nem sikerült. Miért olyan nagy bűn ha eddig meg volt?

Esténként nehezen tudok aludni, letört vagyok. Gyakran volt pánikrohamom és napi szinten szorongok…max 3-4órákra nem nagyon gondolok erre. Sulit is otthagytam ez miatt. Lassan fél éve van ez.

Édesapámmal már évek óta nem beszélek, kiskoromban és most is félek tőle, egy háztartásban élünk vele. Anyukám é tis a nővérem sem beszél vele…
Ez pedig befolyásolja a férfiakhoz való hozzáállásomat, 25 évesen még nem volt párkapcsolatom, aki udvarolt, azt elhajtottam. Tavaly augusztusban elhívtam kávézni egy fiút, azt mondta, hogy: ‘Majd egyszer.’ Azóta semmi…
Az lenne a kérdésem, hogy hogyan tudnám leküzdeni a férfiak iránti félelmemet?
A válaszát előre is köszönöm!

Megismerkedtem egy csalàdos férfivel a munkahelyen,ö azt àllitja szerelmes belém,de közben megvàdol hogy megcsalom pedig nem vagyunk egy pàr,nekem is van férjem csalàdom,szóval azzal a férfival csak ott bent talàlkozunk azon kívül sehol,egyszer feküdtem le vele,szóval ràmerölteti ezt az egész kapcsolatot,én nem akarom ezt,sokszor elmondtam neki hagyjon békén,én nem akarok felmondani ez miatt,erröl persze nem tud a férjem hohy mi van mit tegyek hogy b4lékén hagyjon?

Tisztelt pszichológus!

Hogyan kell egy hirtelen törésből felàllni, ha tudom és akarom is a pàrommal folytatni?

Együtt élünk külföldön, ezért nem tudok hazamenni tanàcsadàsra.

Varàzslatos a kapcsolatunk, minden szinten passzolunk, csodaként éljük meg. Ezért harcolok ennyire.

Pàromat sokszor megcsalta az előző baràtnője. Dúrva lesz amit írok: ezt ő akkor megpróbàlta szexuàlis jàtékká formàlni, hogy arra élvezzen el. Ez nàla akkor perzerzióvà alakult. Darabig nàlam is próbálta bevezetni, de én hűséges típus vagyok. Azóta megbeszéltük hogy le tud erről tenni, de bennem akkor és ott eltört valami. Kiàbràndultam.

Egy banàlis rossz mozdulat, ami kettétört bennem valamit. Ezen a szakaszàn màr túl vagyok, begyógyult a seb… Ami viszont nem tud: visszahőkölök ha a közelembe jön, rettegek mikor csinàl valami hülyeséget, nem tudok oldódni a közelében.

Ahogy írtam, minden szinten jó a kapcsolatunk, ezért vele akarok maradni. Konkrét technikàja kéne, hogy ezt elengedjem, hogy túl tudjam magam tenni, hogy ugorjak ki a bajból?

Köszönettel:

Adrienn

Jo napot kívánok!kérdezni szeretnék ??pánikra szorongasra bromazepamt szedek egy negyedet és extraveralt …2 éve így szedem és nem sok a javulás ,Mit kellene tegyek ??mi a megoldás erre ?? koszonom szépen!

Mi állhat a munkakerülésem hátterében, elítélendő?
23 éves fiatal férfi vagyok.
Könnyen találok munkát, lelkesen megyek el az állás megbeszélésre.
De amikor reggel fel kell kelni 1. napom lenne inkább nem megyek, be vagy mondom a főnöknek, nem -e lehetne később kezdeni? ilyen megbízhatatlan vagyok, volt már hogy előző nap mondtam hogy holnap jövök, de nem mentem.
Máskor elmegyek de 1 nap után otthagyom, leghosszabb munkaviszonyom ami bejelentett volt 2 hónap volt.
Alapból reggel úgy érzem magam, hogy inkább lőjjenek fejbe.
Máskor nem alszok rendesen, mert rám jön a sírás.
Anyáméknál lakom, most kezdtem el tanulni távoktatásban és rá fogok szorulni hogy elmenjek komolyabban dolgozni, mert nem lesz elég a tandíjra és a jogosítványra sem.
Az otthonról való elköltözést 30 éves korom körül tervezem, amikor már lesz normális szakmám,keresetem amiből fent tudok tartani lakást és nem nyomorogni egy fél szobás albérletben.
van egy érettségim és egy befejezetlen szakmám, amiről nincs vizsgabizonyítványom, az is frusztrál hogy elmondjam az igazat, ezt is hogy kéne mondani jártam 2 évet, de nincs róla bizonyítványom? csak az év végiek, ezért olyan munkákra jelentkezek, amik 8 általánoshoz kötöttek. És kis városban élek, ahol nincs sok lehetőség, mindig ugyanazok a cégek hirdetnek.
pedig sokan mondták már, hogy miért ilyen munkákra jelentkezek, értelmesebb vagyok annál. Iskolában is sokáig kiemelkedő voltam.
Akarok én dolgozni, csak az érzelmeim nem engedik vagy nem tudom.
túlságosan kritikus vagyok magammal és másokkal.
Eddig el voltam abból a pénzből, amit a pár hónapos munkáimmal kerestem. De ahhoz hogy előrébb lépjek ez nem elég. Valamit adni is kell a világnak és akkor kapok.
Olyan mintha az egóm nem engedné, hogy ilyen proli munkákat végezzek, az önbecsülésem meg alacsony ahhoz hogy jobbra pályázzak.
Tény hogy anyukám eléggé el kényeztetett gyerek koromban.
Az a gond, hogy nagyon át látom a helyzetemet és a világ dolgait, de gyakorlatba bugdácsolok.
Lehet depresszió? Mert félni nem félek a munkától, csak ez a reggeli, esti “minek keljek fel majd holnap, hagyjon mindenki békén, csak feküdni akarok a takaró alatt” érzés, a kritikus gondolkodás. és a magány, hogy nincs kiért dolgozni, akihez munka után oda bújhatnék 🙁
Csak hazaesek és mi van utána?
Közben frusztrálnak a társadalmi elvárások is, hogy egy fiatalnak milyennek kéne lennie, már stabilan dolgozni, esetleg még egyetemre is menni. Máskor meg elutasítok minden társadalmi normát.
De tényleg egyik nap hú de jó találtam munkát, megyek dolgozni, másnap meg fekszek a takaró alatt sötétben egész nap.

Üdvözletem!
Egyedülálló édesanya vagyok, van egy 16 éves lányom. Én a mai világ normáit teljesen elfogadhatatlannak tartom, nem normális ahogy a mai tizen- huszonévesek viselkednek. Ez az internetes magamutogatós őrület meg végképp kiborító. Ennek fényében én a lányomat is teljesen az ellentétére neveltem, formáltam. Egészen eddig semmi baj nem is volt, a város legkiválóbb gimnáziumába jár, szín ötös tanuló, szófogadó gyerek. Azonban mi panelban lakunk, és nagyon sok itt az olyan fiatal, akiknek a viselkedésével nagyon nem értek egyet. A felettünk lévő lakásban egy félig arab fiatalember él, a 18-19 éves barátnőjével, és az ő baráti körükhöz tartozik az előbb említett lány. Sokszor van náluk ő is, és a barátja is. A lánnyal már külsőre is szerintem gondok vannak. Sminkeli magát, akkora pillái vannak hogy csak na, szakadt, itt-ott kivágott ruhákban jár, amiből kint a válla, van hogy erős vörös rúzzsal az ajkán jelenik meg, bő pulcsikat, sapkákat hord amin mind mind trágár szövegek találhatók, ki van tetoválva, és egy internetes közösségi videózós oldalon is jelen van, ahol ismert embernek számít. Természetesen trágár zenék szövegeire tátog, táncol. 20 éves, én úgy gondolom bőven egyetemen lenne a helye, ehelyett ő egy éjszakai bárban dolgozik mint pultos.
Ez a lány van a lányom előtt. A videóit is leste egy darabig, amikor megtudtam azonnal letiltottam róla, de azzal nem tudok mit kezdeni hogy nap mint nap látja ezt a lányt, és azt vette a fejébe, hogy ez a lány a példaképe, és olyan akar lenni mint ő. Sajnos ezt nem tudom kiverni a fejéből, pedig már próbáltam. Mit tehetnék, hogy ne ilyen olcsó lányok legyenek a példaképei, hanem okos, jó modorú tanult emberek? Illetve hogy ez a lány kicsit vegyen vissza, hordjon normális ruhákat, és fogja vissza magát.

Olyan problémám van hogy van egy nevelt gyeremekem aki 2 hetente jön hozzánk van 2 saját is! Az apa a közös! A nevelt kisfiunal anyukának kizárolagos felügyeleti joga van így nem igen tud a párom beleszólni a nevelésbe! 8 éves a fiú! Az anyuka valós rémtörténeteket mesélt el a fiunak! Majd megengedte neki, hogy megnézze az Elient horrorfilm! Elmagyarázta a gyermeknek ezt az ért nézheti meg mert felnötteknek való mesefilm! A kistesok akik 4 évesek továbbmesélte mit hallott otthon! Szeretném kérdezni, hogy ez normális dolog? Milyen hatással lehet ez a gyermekre?

Jó napot!

18 éves vagyok, lány. Jelenlegi helyzetem kívülről nem is tűnik rossznak, csak saját magamban élem át a feszültséget.
A szüleim együtt vannak, van egy testvérem, de nem igazán szoktunk beszélgetni itthon. Együtt vagyok a párommal aki iránt nem tudom eldönteni az érzéseimet….egyik pillanatban szeretem de döntően inkább gyűlölöm…főleg ha hozzámér.
Pár éve megismerkedtem egy lánnyal akit nagyon megkedveltem, Állandóan vele töltöttem az időt…bármit eldobtam csak hogy vele lehessek. Ő 2 éve elköltözött az országból (egyébként ő most 29 éves). És nagyon sokszor hiányzik nekem, vele akarok lenni ahellyett, hogy itt vagyok.
Egyre jobban erősödik bennem az az érzés hogy mennyire szeretem és hogy….szerelmes vagyok belé.
Próbáltam elmondani a szüleimnek de csak azt hajtogatták hogy “hogy lehetek ilyen szemét a párommal” és hogy szerintük a párom nagyon szeret és nem tehetem ezt vele….. aztóta pedig fel sem hozták ezt a témát. Nagyon egyedül érzem magamat. Nem tudok szexuálisan vonzódni egyáltalán….és csak egy tárgynak érzem magam amit a lárom kihasznál…nagyon fáj amit csinál de úgy érzem nem mondhatom el….
Egyrolytában feszült vagyok és ideges. És mániákusan kezdtem el tanulni hogy ha rosszabbra fordulnának a dolgoka akkor kimehessek a barátnőmhöz külföldre. A legszívesebben ott lennék vele.
Nem tudom elmondani, hogy mi a helyzet velem.

Mellékesen szólva 14 éves korom óta 3 öngyilkossági kísérletem volt. 3 pszichológusom és 1 pszichiáterem is volt. Pánikbetegnek tituláltam a rohamaim miatt.
Rohamom azóta nem volt, csak nagyon lelasssultam, kevesebbet szocializálódom. Pszichológusom, sem pszichiáterem nincs jelenleg. És nem is hiszem hogy mostanában lesz mert a szüleim rossz dolognak tartják ezt az egészet.

Tisztelt Pszichologus!
A parommal lassan 8 eve vagyunk egyutt nahyon szeretjuk egymast. Minden teren nagyon jo a kapcsolatunk kiveve baba teren. Mar kb 5 eve szeretnenk babat nincsen semmi problema viszont nem akar osszejonni a baba. Tavaly elott volt egy vetelesem ami nagyon megtort. Mindig csak probalom magam n,ugtatni majd lessz de mar nem birom tovabb annyira el vagyok keseredve. Mostanaban nem vagyunk sűrűn egyutt a parommal. Lehet h emiatt kezd elhidegulni tolem. ? Mit tehetneek ? Senkivel nem tudok beszelgetni errol a baba trmarol mert sajnos mindenki azt mondja majd lessz. De mikor ? En 25 eves vagyok a parom 33 lessz. Es mar ideje lenne. Mindenki terhes korulottem es ezek a dolgok nagyon megviselnek. Maga szerint keressek fel egy pszichologust es kezdejek el jarni hozza ? Mi lenne az on tanacsa ? Kerem srgitsen …

Az a helyzet, hogy minden közeli ismerős (barátok és kollégák) összefogtak ellenem. Mindent felhasználnak ellenem, amit valaha mondtam. Keresztbe téve így az életem területén. Megbeszélni nem ehet, hisz mindenki felvázolta egymásnak, hogy én vagyok a rossz, már mindegy mit mondok… mit tegyek?

6 eve van parom, akit ugy erzem szeretek…
de 6hete tortent valami..
A fonokom elkezdett nyitni felem, amitol teljesen lesokkoltam akkor, de borzaszto hogy azota en nem tudok elzarkozni ettol.
Csakhogy lassan 5 eve dolgozunk egyutt napi 8oraban, eddig mentes volt minden ilyen megnyilvanulastol. Nem ertem egyikunket sem, hogy most mi tortent. .miert kezdtunk el vonzodni egymashoz. Ezt sosem hittem volna, hogy ilyen helyzetbe kerulok.. szeretem a munkam, nem szeretnek felmondani, de nem tudom hogyan oldhatnam meg maskepp.
Bar arra jutottunk, hogy megprobaljuk a regi kerekvagasban folytatni a munkakapcsolatot, megsem sikerul, sot lassan -lassan inkabb a masik iranyba haladunk… mintha az eszunk fenyevre lenne— a vagytol? vagy a szivunktol..?nem tudom melyiktol…nala sem nalam.
Mondogatja azt, hogy nem helyes az egesz, de olyan figyelmes stb. kozben velem, mint a parom volt, mikor belemszeretett.

Tisztelt Pihológus! Az életemben van egy 30-as férfi tavaly október óta.A találkozásunkat megelőzte 1 szűk 2 hetes ismerkedés, mivel munka és szabadság miatt utazgatott. Amikor otthon, Bp-n tartozkodott találkoztunk többször lehetőségtől függően, volt amikor a repülőtérről jött hozzám és másnap onnan ment munkába.Én haza költöztem tavaly nov. közepén Erdélybe, nem beszéltünk semmit hogyan folytatódik ez.Tartjuk a kapcsolatott, csupán üzenetben,találkoztunk azóta már 2 szer is,itt Erdélyben,egyszer eljött Nagyváradra és ott összesen 1,5 órát tudtunk eltölteni együtt, kellett vissza utazzon Bp-re, majd volt egy Szatmári hétvégénk. Nekem fontos a szóbel/irásbeli törödés, volt hogy szóvá tettem neki, hogy legyen érdeklődőbb, vagy rá kérdeztem hogy őszinte szándékkal mit akar tőlem,a válasza az volt hogy szivesen lát bárhol, bármikor, minden téren nagyon jól érzi magát velem és nagyon szimpatikus vagyok neki.Viszont sosem hivott fel,az érdeklődése felőlem a néhai „hogy vagytok a távolban” kérdése, jól esett volna ha felajánlotta volna hogy segít munkát keresni kint Bp-n, annak is örülnék ha heti 1-2x fel hivna 5 perce is és mutatna bőveb érdeklődést.Most pedig ambiciósan 1 Kolozsváros hétvégét szervez. Ő már a tegnap este azzal jelentkezett hogy foglalt szállást. Nem érzem azt hogy ebbe már lelkesen belevágnék, engem bánt hogy nem annyira törödő velem, vagy hogy egy picit az érzelmi vonalát is megmutassa,nem szerelmi vallomásra gondolok, hanem pl hogy hiányzom neki vagy egy kellemes esti séta együtt jó lenne. Január közepéig kb többet kerestem és érdeklődtem felőle, aztán az ő viszonzása végett vissza vettem ebből és most kezdi ezt érezni, pl időben szállást foglalt, múltkor kora reggel meglepően kérdezte miért vagyok már ébren, holott általában fent vagyok már. Nem tudom hová tenni ezzel a viselkedésével. Miért akarja ezt a hétvégét, vagy a közös együtt való időtöltést? Nem tűnik nekem nagyon komolynak ezzel a hozzaállással. Vagy mi az Ön véleménye?

Kedves Pszichológus!

3,5 éve dolgozom gyógypedagógusként.
Élvezem a munkámat, mert
– nagyon szeretem a gyerekeket.
– izgalmas követni, hogyan alakulnak, formálódnak.
– óriási élmény látni, ahogy bontakozik a kis értelmük, fejlődnek.
– szeretem a tanítási szituációt.
– jó kollégák vesznek körül.
– kihívás a személyiségemnek, az agyamnak, mindig van hova fejlődni.
– nagyon érdekel a téma.

Szenvedek a szakmámban, mert
– ahhoz, hogy valóban jól tudjam csinálni sok, összefüggő, rendszerezett tudásra, sok tapasztalatra van szükség, ami nekem még nincs, így sok a kudarc, bizonytalanság, tehetetlenség élményem.
– rettegek, hogy többet ártok, mint használok, és itt gyerekekről, életekről van szó, nem tárgyakról, amiket meg lehet javítani.
– az egyetemen nagyon kevés információt kaptam a konkrét, gyakorlati munkához.
– egyszerre kell megfelelnem a speciális iskola, az óvodai integráció és általános iskolai integráció területén, ami nagy nyomás rajtam.
– nincsen pénzem eszközökre, megcsinálni nagyon sok idő.
– ha lelkiismeretesen végzem a munkám, tisztességgel felkészülök az óráimra, akkor abban a pillanatban ahogy hazaértem, állhatok neki a munkának.
– nincs szabadidőm.
– ha kicsit visszafogom a tempót, annyi teendő tornyosul fel, hogy aztán kétszer olyan rossz lesz, mint előtte.
– fiatal házas vagyok, szeretnék egészséges mértékben időt tölteni a férjemmel, de így képtelenség.
– a baráti kapcsolataim gyengülnek.
– a sok melóért megalázóan kevés a bérem a minősülés után is, és a férjem sem keresi agyon magát, anyagi gondokkal küszködünk.
– szeretnénk gyerekeket, de ennyire kevés együtt töltött idővel a házasságunk nem tud igazán megérni rá, a nagyon kevés keresetből pedig hosszú évek, mire olyan helyzetbe jutunk, hogy gyereket vállalhassunk.
Sokat próbálkoztam már (időmanagement, sport, stb.), de valóban minőségi változást nem sikerült elérnem. Kimerült vagyok, hangulatingadozásaim vannak. Nem vagyok depressziós, de érzem, hogy a határán táncolok. Nem tudok tovább így pörögni, de ha nem adom bele azt a sok energiát, elmaradok a munkával, frusztrált leszek, nem fejlődök szakmailag és bűntudatom van. A kollégáimat látva nem nagyon változik a helyzet sok év után sem. Ha otthagyom a pályát, errefelé csak az alacsonyabb képzettséget igénylő munkahelyeken van esélyem. Ugyan nem vinném haza a munkát, de megőrülnék, hogy nincsenek kihasználva az agyi kapacitásaim. Ott zakatol a fejemben, hogy nem azért tanultam évekig, hogy… Mégis menekülnék ebből a helyzetből. Elakadtam. Úgy érzem, szükségem van egy olyan nézőpontra, ami érzelmi bevonódás nélkül, objektíven látja a helyzetet. Hogyan tudok ebben megoldásra jutni?