A nárcisztikus kapcsolat dinamikája 3. – Kilépés, gyógyulás

A nárcisztikus kapcsolat dinamikájáról szóló cikksorozatunk első részéből megtudhatta, hogy mi a különbség a pszichológiai és a köznyelvi nárcizmus között, valamint azt, hogy milyen ismérvei lehetnek a nárcisztikus személyeknek. Cikksorozatunk második részében az áldozati oldalról néztük meg közelebbről a nárcisztikus kapcsolatot, a befejező harmadik részben pedig a nárcisztikus kapcsolatból való kilépésről, az ezt követő gyógyulásról
BŐVEBBEN

Pár-beszéddel a bensőséges kapcsolat eléréséhez

A házasság (vagy a párkapcsolat) sikerének egyik nagyon fontos feltétele, hogy képesek vagyunk-e a párunkkal bensőségesen beszélgetni, egymást meghallgatni, meghallani és feltétel nélkül elfogadni. Nietzsche szerint a házasság elsősorban egy hosszú beszélgetés, tehát érdemes megtanulni ennek mikéntjét és művészetét és vágyni rá folyamatosan. Mai blogcikkemben a pár-beszédekről olvashat bővebben! Hogyan beszélgessünk a párunkkal a harmonikus
BŐVEBBEN