Kedves Levélíró!

A leveléből úgy tűnik, a kapcsoaltuk hullámzó, sokszor fájdalmas, ahol néha van közelség, máskor viszont elutasítás, távolságtartás.

Ahogy írja, a párja eleinte közeledik, de amikor valódi közelség alakulna ki — akár érzelmileg, akár testileg — visszahúzódik, és bezár. Ez sokszor megtörténik olyan embereknél, akik félnek az elköteleződéstől, vagy nehezen tudnak mélyen kapcsolódni.

Fontos, hogy ne csak őt próbálja megérteni, hanem saját magára is figyeljen:
Mire vágyik Ön ebben a kapcsolatban? Boldognak érzi magát mellette? Kap vissza annyit, amennyit belead?
Az, hogy Ön mindig ott van neki, fontos — de kérdés: ő is ott van-e Önnek, amikor szüksége lenne rá?

A szexuális nehézségek és az érzelmi bizonytalanság sokszor együtt járnak. A vágy és a közelség megéléséhez mindkét félre szükség van. Ha a párja nem hajlandó segítséget kérni, és mindig csak Ön próbálkozik, az nagyon kimerítő tud lenni, és nem biztos, hogy hosszú távon fenntartható.

Jó lenne, ha erről valakivel személyesen is tudna beszélgetni, akár egy pszichológussal, hogy jobban lássa, mi az, amit Ön igazán szeretne, és hol húzhat egészséges határokat.

Üdvözlettel:

Kedves Levélíró!

Köszönöm, hogy megosztotta ez az érzékeny és sokakat érintő témát, nagyon megértem Önt. Valóban nehéz erről beszélni, de nagyon is gyakori probléma, amely egyéni konzultációban és párterápiás helyzetekben is rendszeresen felmerül.

Amit leír, teljesen érthető emberi szükségletből fakad: ha két ember szexuális igényei tartósan eltérnek, az hosszú távon nemcsak testi, hanem érzelmi hiányélményt is okozhat. Nem Önben van a hiba, és nem is feltétlenül a partnerében – hanem két különböző igény találkozott, amire nehéz közös ritmust találni.

Az önkielégítés nem betegség, vagy függőség, ha nem válik kényszeressé, és nem akadályozza a mindennapi működést. A kielégületlenség utáni vágyakozás pedig teljesen természetes, főként ha a fizikai kapcsolódás ritka, vagy érzelmileg nem kielégítő. A szex hiánya egy kapcsolatban gyakran mélyebb érzelmi magányt, elhagyatottságérzést is kiválthat – ezek az érzések tehát validak, érdemes komolyan venni őket.

Ha teheti, javaslom, forduljon szexuálpszichológushoz vagy menjenek párterapeutához. Egy külső szakember segíthet abban, hogy érthetővé és elfogadhatóvá váljanak a vágyak, és közös megoldási lehetőségek születhessenek.

Ha jelenleg nincs mód szakemberhez fordulni, akkor első lépésként érdemes lenne megvizsgálnia, mi rejlik a szexuális vágy mögött. Sokszor nem pusztán fizikai szükségletről van szó, hanem mélyebb igényekről: intimitás, közelség, elismerés, a vágyott személyhez való kapcsolódás. Mit jelent az Ön számára a szex? Csak testi örömforrás? Vagy inkább annak bizonyítéka, hogy fontos, szerethető, kívánatos?

A beszélgetés folytatására is bátorítanám – még ha korábban nehézséget is okozott. Lehetséges, hogy a partnere korábban kritikaként élte meg a felvetését, nem pedig szükségletként. Érdemes lehet úgy megközelíteni, hogy nem „elvárásokat” fogalmaz meg, hanem egy közös egyensúly kereséséről beszél: Hogyan lehetne ez mindkettőnknek jó?

Ha Ön és a partnere ragaszkodik a saját ritmusához, akkor a kapcsolatban elindulhat egy fokozódó távolodás – nemcsak testi, hanem érzelmi szinten is. A szexualitás nem luxus, nem önzés – hanem kapcsolati igény, amelynek figyelmen kívül hagyása hosszú távon feszültséget szül. Ha erről nem lehet beszélni, akkor az Ön igényei nem lesznek jelen a kapcsolatban – így könnyen elindulhat az elfojtás vagy épp a robbanás.

Egy párkapcsolatban az egyik fél problémája mindig kihat a másikra is. Ha a szexuális nehézséget valaki kizárólag egyedül próbálja megoldani, azzal akaratlanul is kizárja a másikat – ami újabb távolságot teremt. Próbáljanak közösen gondolkodni: ha mindig csak az egyik fél ritmusa vagy igénye valósul meg (akár a több, akár a kevesebb szex igénye), akkor a másik fél jogosan érezheti, hogy ő nem fontos.
Ha már több próbálkozás is volt, és mégsem történik változás, akkor érdemes lehet végiggondolni a kérdést: Szeretnék-e olyan kapcsolatban maradni, ahol az én igényeim nem kapnak helyet?

Végül egy fontos szempont: vajon ez az eltérés a kapcsolat elejétől jelen volt, vagy csak időközben alakult ki? A válasz sokat segíthet abban, hogy a probléma gyökerét értsék meg.

Bízom benne, a válaszom valamelyest segített.

Üdvözlettel:

Kedves Levélíró!

Megértem az elkeseredettségét, ezeket az érzéseket, problémákat nagyon sok nő átéli szülés után, főleg, ha kevés a segítség, ha az elvárások nagyok, és nincs idő pihenésre. Tehát nincs ezzel egyedül, nem Önnel van a probléma.

Azonban amit Ön leír, az messze túlmutat a normális fáradtságon, ez már úgy tűnik, lelki túlterheltség, vagy akár szülés utáni depresszió is lehet.

Forduljon szakemberhez, minél hamarabb. Amit érez, az természetes, de ne maradjon ezzel egyedül. Egy pszichológus, szakember segíthet abban, hogy feldolgozza az érzéseit, megtalálja azokat a pici kapaszkodókat, amikkel újra biztonságban érezheti magát, és ne a túlélésről, hanem a fokozatos megerősödésről szóljon ez az időszak.

Ha erre nincs módja, akkor is fontos, hogy beszéljen erről a párjával vagy legalább egy közeli baráttal, családtaggal. Kérjen konkrét segítséget, akár heti 1-2 órát is, amikor pihenhet.

Ami még fontos, hogy vegyen vissza a saját elvárásokból is. Most nem a tökéletes rend a cél, ha nem sikerül a takarítás, rendrakás, az teljesen rendben van. Ön sokkal fontosabb, mint egy tiszta konyha.

Bízom benne, hogy talál segítséget, és túljut ezen a nehéz időszakon.

Üdvözlettel:

Kedves Levélíró!

Javaslom, hogy keressen fel szakorvost a gyógyszerszedéssel kapcsolatban, aki segít Önnek eldönteni, hogy milyen mértékben van szüksége a gyógyszerre.

A Frontin-t nem lehet saját beletás szerint szedni, egyrészt gyorsan hozzászokhat, és egyre több kell belőle a hatáshoz, elvonási tüneteket okozhat, és elfedi a pánikbetegség valódi okait, így elnyújtja a gyógyulást.

A pánikbetegség jól kezelhető, de nem a tünetek elnyomásával, hanem a kiváltó ok feltárásával. Ebben sokat segíthet egy pszichológus is.

Üdvözlettel:

Kedves Mónika!

Amennyiben gyermekkora óta ezek a tünetek, viselkedési formák jellemzik a lányát, akkor valószínű, hogy valamilyen mentális probléma fennáll nála. Ennek kivizsgálása indokolt lehetne a lánya további életét, életcélját, tervét tekintve. Pszichiátriai gondozóban (területileg illeték) vagy ambuláns pszichoterápiás kórházban, osztályon (pl. SOTE) ezt TB finanszírozottan megcsinálják. Amennyiben komolyabb problémák is felmerülnek, úgy a leszázalékolás vagy akár gyámság alá helyezés is szóba jöhet. De ezek csak súlyosabb kórképeknél, diagnózisban lehetségesek.

Ha gyermekkortól fennállnak a lányánál ezek a problémák és a pszichiátria/pszichológiai vizsgálatok is alátámasztják, akkor át kell állnia arra, hogy valószínű támogatnia kell a lányát, mert egyedül nehezen viszi az életét. Szintén ingyen vannak pszichoterápiás osztályok (pl. Tündérhegy, Thalassa-ház, SOTE stb.) ahol a lánya több hónapig is bent tud feküdni és fejlesztést, megsegítést tud kapni arra, hogy hogyan tudja az életét jobban szervezni, vezetni. Első körben mindenképp egy korrekt kivizsgálást, felmérést javasolnék. Ennek fényében lehet a további lépéseket és a jövőt megtervezni. Ekkor látja Ön is, hogy hosszútávon mire számíthat, és mi az, amire nem.

Üdvözlettel

onlinepszichologus.net csapata

Kedves Andrea!

Nagyon sajnálom, hogy balesetet szenvedtek, ez egy nagyon traumatizáló esemény lehetett az ön számára, emiatt tapasztalta az erős stressz-reakciót a balesethez hasonló helyzetben. Mindenképpen érdemes lenne klinikai szakpszichológus segítségét igénybe venni, akinek van valamilyen trauma feldolgozást segítő módszere (brainspotting, EMDR) – ezzel a segítséggel valószínűleg meg tudja dolgozni a nehéz eseményhez kapcsolódó félelmeket, gondolatokat.
Ha jelenleg nem engedheti meg magának, hogy szakember segítségét kérje, talán a vezetésre való visszaszokásban fokozatosan haladjon – kevésbé forgalmas utakon vezessen először, semmiképpen ne egyedül, és szépen lassan növelje csak az ingerek mértékét. Autópályára is talán később menjen csak újra, amikor már magabiztosan közlekedik az alacsonyabb rendű utakon, és először akkor is úgy, hogy nem ön vezet, csak próbálja szoktatni magát újra a helyzethez. Naplózhatja az érzéseit, gondolatait, amik a vezetéshez kötődnek – hogy azonosítsa a negatív automatikus gondolatokat (pl. nekem ez sosem fog menni) -» és helyettesítse egy pozitívabb, reális gondolattal (pl. lassan haladok, hogy visszaszerezzem a magabiztosságom), tudatosítsa az érzéseit, a testi reakcióit a vezetéshez kapcsolódó helyzetekben és készüljön fel rá előre, hogyha ezeket fogja tapasztalni, hogyan tud megküzdeni velük.
Legyen türelmes és elfogadó magával, amit átélt, azután teljesen érhető, hogy félelmet kelt önben a vezetés gondolata, de minden esély megvan rá, hogy ezt meg tudja dolgozni! Sok sikert kívánok önnek hozzá, keressen akár engem is bátran, ha úgy érzi, hogy dolgozna ezen a problémán.

Üdv, Rita

Kedves Zsanett!

Nagyon sajnálom, hogy ilyen nehéz helyzeteket él meg a kislányával, ijesztő lehet ilyen kijelentéseket hallani tőle – amiket semmiképpen nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ennyi információból sajnos nem nagyon lehet megállapítani, hogy mi lehet a probléma – látott a YouTube-on, vagy Netflixen a telefonján valami olyan tartalmat, ami hatással volt rá, vagy az óvodában hallott valamit egy kis csoporttársától? Érdemes lenne gyerek klinikai szakpszichológushoz elmenni, hogy kiderítsék, hogy mi áll ezeknek a kijelentéseknek a hátterében, hogy megkapja a kislány azt a segítséget, amire szüksége van. Semmiképpen nem természetes, hogy ilyeneket mond önnek, fontos, hogy járjanak utána, hogy mi zajlik benne, hogy tudjanak neki segíteni.
Kitartást kívánok ehhez önöknek!

Üdv, Rita

Kedves Szandra!

Az antidepresszáns az első hetekben a depressziós, szorongásos tüneteket felerősíti, sőt az öngyilkossági gondolatokat is – ezt valószínű a pszichiátere is említette, de a Yarocen gyógyszer leiratában is benne van. Általában 1,5 hónap, de van, akinél akár 2 hónap is eltellik, mire érzi az antidepresszáns pozitív hatását. Addig – tudom, hogy nagyon nehéz, de várnia kéne. Amennyiben 2 hónap után is ezezk a mellékhatások ilyen erőteljesen fennállnak, akkor mindenképp jelezze a pszichiáter szakorvosának.

Azért reggelente érzi ezeket a rosszulléteket, mert a depresszió reggelente a legrosszabb, akkor vannak a legerősebb tünetek. Délután és/vagy estefelé a depresszió tünetei enyhülnek vagy akár nem is érezhetőek. Mivel az antidepresszáns a depresszió tüneteit az első időben felerősíti, így logikus, hogy az a reggeli időszakban fog erőteljesen megjelenni.

Én is türelemre buzdítanám, mint a férje. 2 hónap még nem telt el.

Az antidepresszáns mellett alkalmazott pszichoterápia kombináció a leghatékonyabb. Ha meg tudja tenni, pár hónapig, amíg stabilizálódik az állapota, ajánlom a pszichoterápiát a farmakoterápia kiegészítéseként.

Üdvözlettel

onlinepszichologus.net csapata

Kedves Levélíró!

Az érzései teljesen érthetőek, és nem gondolom, hogy túlérzékeny lenne.
Az eljegyzés, közös élet tervezése azt jelenti, hogy már ketten alkotják az elsődleges családot, és a szülőkről való leválás megtörtént. Ha a párja ezt nem így éli meg, az hosszú távon komoly konfliktusok forrása lehet – különösen, ha ez Önnek fájdalmat okoz.

Amikor Ön megosztja a fájdalmát, és a párja erre sértődötten vagy hibáztatva reagál, az arra utalhat, hogy nem figyel igazán Önre, nem ismeri el az érzéseit. Ha ez nemcsak egyszeri eset, hanem visszatérő minta, az hosszú távon magányt és elidegenedést eredményezhet a kapcsolatban.

Nem gondolom, hogy rosszul látná a helyzetet, ne kérdőjelezze meg saját érzéseit. Ha a kapcsolat dinamikája nem változik, és továbbra is gyakran éli meg a kizártságot, a meg nem értettséget, a magányt, akkor véleményem szerint nem érdemes hosszú távon küzdenie érte. Ha már az elköteleződés előtt ilyen erős problémák jelennek meg, érdemes elgondolkodni a kapcsolat jövőjén.

Mielőtt azonban döntést hozna, hasznos lehet őszinte beszélgetéseket kezdeményezni a párjával, esetleg párterápiát is fontolóra venni – hogy jobban megértsék egymást, és tisztázódjon, miért zárja ki Önt a családi helyzetekből, és hogy van-e esély valódi társakká válni.

Emellett érdemes lehet egyéni terápiában is támogatást keresni, ahol biztonságos keretek között tisztázhatja saját érzéseit, igényeit és azt is, hogy milyen kapcsolati jövőt szeretne magának.

Üdvözlettel:

Kedves Diána!

Nem tudom megmondani, hogy meddig tud elfajulni a szomatikus és/vagy pszichoszomatikus betegségei, fájdalmai, de a leírtak alapján ez az állapot ami Önnél már most fennáll nagyon rossz. Mindenképp alapos kivizsgálást és kezelést kéne kapnia.

Ha anyagi okai vannak annak, hogy nem ment el még pszichoterápiára, akkor figyelmébe ajánlom, hogy több nagyon jó, szakmailag magas szinvonalú pszichoterápiás ellátás érhető el ingyen, TB által finanszírozott formában. Érdemes lenne utána néznie.

Vannak bentfekvős, akár több hónapos kezelések úgynevezett pszichoterápiás osztályokon (pl.: Tündérhegy, Thalassa-ház, SOTE stb.), van nappali kórház, azaz nem fekszik be, csak naponta jár be a terápiás ülésekre (pl.: Tündérhegy stb.), vannak heti rendszerességű terápiás lehetőségek (pl.: SOTE, terület szerinti illetékes pszichiátriai gondozó stb.).

Buzdítanám, hogy keresse fel ezek közül az egyiket és kérjen mindenképp segítséget! Megérdemli!

Üdvözlettel

onlinepszichologus.net csapata

Kedves Éva!

Őszintén együttérzek a szakítás miatt érzett fájdalmával. A váratlan eseményeket, amire nem tud felkészülni az ember, nagyon nehéz feldolgozni és túltennie magát. Azt nagyon jól tette, hogy elment egy pszichiáterhez segítségért, talán ő is tud majd abban segíteni, hogy pszichológus szakemberhez is el tudjon jutni. Azt javasolnám, hogy a szakítás feldolgozásához és a továbbéléshez szükséges energiák megtalálásához keressen fel egy pszichológus szakembert a lakóhelyéhez közel, ha lehetséges személyes jelenléttel. Ha ez nem megvalósítható, akkor nálunk az oldalunkon is találhat Önnek szimpatikus pszichológust.

Addig is próbálja megtalálni azokat az erőforrásait, amik erőt adnak a feladatainak az elvégzéséhez, saját magának az ellátásához, anyukájának ápolásához. Tegyen egy sétát a természetben, amikor ideje engedi, hívja fel egy barátját, barátnőjét, vagy forduljon olyan megbízható személyhez, aki egy kicsit meg tudja hallgatni. Nézzen meg egy jó filmet, vagy főzzön valami finomat magának és a gyerekeinek. Keresse az élet apró örömeit, amikért hálás lehet vagy imádkozzon rendszeresen a változás reményében.

Minden jót kívánva:
Kovács Gábor pszichológus

Kedves Levélíró!

Amikor egy kapcsolat – legyen az rövid vagy hosszabb – nem a saját vágyaink szerint zárul le, az könnyen elindíthat egy hosszan elhúzódó, lezáratlan gyászfolyamatot.
Az, hogy két év elteltével is erősen kötődik ehhez az élményhez, azt mutatja, hogy nemcsak a férfi személye, hanem az általa kiváltott érzések – például az el nem ismert vágy, a kimondatlan kapcsolódás reménye – is nagyon meghatározóak maradtak Ön számára.

Ezek az érzések teljesen természetesek, ugyanakkor fájdalmasak is, különösen akkor, ha úgy érzi, nincs lehetősége ezeket a másik féllel közösen lezárni vagy megélni.
A kérdésére, hogy érdemes lenne-e odamenni és elmondani az érzéseit, a válasz attól függ, hogy miért szeretné ezt megtenni, és mit vár tőle.

Jogosan érezheti úgy, hogy szeretné lezárni a saját történetét azzal, hogy kimondja, ami Önben van. Ez sokszor valóban hozhat megkönnyebbülést – de csak akkor, ha nem vár cserébe visszaigazolást, és nem teszi függővé a megkönnyebbülést a másik fél reakciójától.
A férfi válasza lehet udvarias, távolságtartó, vagy akár közömbös is – elképzelhető, hogy nem úgy reagál majd, ahogy Ön belül reméli.

Az igazi lezárás sokszor nem a másik ember válaszán múlik, hanem azon, hogy Ön képes-e saját magában lezárni ezt a történetet, elengedve a reményt is, ami ehhez a kapcsolathoz kötötte. Ha úgy érzi, hogy az érzései kimondása valóban az elengedés része lenne, és nem vár tőle viszonzást vagy megoldást, akkor meg lehet fontolni, hogy megszólítja őt. Ha viszont fél a visszautasítástól vagy reménykedik, akkor érdemes lenne még időt adnia magának a belső megerősödésre, mielőtt lépne.

A feldolgozásban sokat segíthet egy pszichológus, különösen, ha úgy érzi, egyedül nehéz megbirkóznia ezekkel az érzésekkel.

Üdvözlettel:

Kedves Tímea!

Borzasztóan sajnálom, hogy ilyen rettenetesen érzi magát a párkapcsolatában – ha saját magát kell bántania, hogy csökkenjen a feszültség önben, ez nem egy egészséges kapcsolat. Mindenképpen javaslom, hogy keressen fel klinikai szakpszichológust – akár itt az oldalon, a kollégáimat jó szívvel ajánlom – akinek a segítségével ráláthat arra, hogy mi zajlik önben, miért marad benn egy ilyen bántalmazó kapcsolatban, miért fordult önmaga ellen és hogyan tudna kilépni ebből a borzasztó helyzetből. Segíteni fognak önnek, hogy a mentális állapota javuljon és ön megerősödjön annyira, hogy ne bántsa magát.
Ha az anyagi helyzete ezt nem engedi, akkor a területileg illetékes pszichiátriai szakrendelésen is tud segítséget kérni, ingyenesen. Nagyon fontos, hogy megkapja a megfelelő támogatást ebben a helyzetben, az ilyen szintű önsértés és szuicid gondolatok mindenképpen szakszerű segítséget kívánnak.
Üdv, Rita

Kedves Szegedi Imréné!

Köszönöm levelét! Megértem helyzetét és dilemmáját. A válás mindig megterheli a gyermekek/kamaszok életét illezve a kortárscsoportok, identitás-keresés, párkapcsolati nehezitettség szintén nehezitő körülményként van / lehet jelen a fiatalok életében. Sajnos igy “messziről” nem tudom önnek megmondani, milyen egyéb, belső okok miatt áll fent gyermekénél az emlitett viselkedésmintázat. (hazudozás,, ingerlékenység)….

Terápiás lehetőségként javaslom hogy keressenek fel szakembert (nem tudom hány éves a kisebbik gyermeke), várjuk szeretettel jelentkezését, oldalunkon.

Üdvözletteé

Tisztelt Ferenc!

Az ön által leírt tünetek tényleg súlyosak, nagyon helyesen tette, hogy pszichiáterhez fordult. Kérem hogy keresse fel újra a pszichiátert kontroll miatt, hogy a gyógyszer hatásairól egyeztessenek illetve szükség esetén másik gyógyszert írhasson fel.

Elgondolkozhat azon is, hogy 1-2 hétre befeküdjön egy pszichiátriai gondozóba, hosszabb kezelés céljából, ahol terápiás ellátást is kaphat a tüneteinek javulása érdekében.

Minden jót kívánva!

Kovács Gábor tanácsadó szakpszichológus