Mit tehetünk a kritikus családtagok ellen?

Mit tehetünk a kritikus családtagok ellen?

Mai blogbejegyzésünkben a kritika felismeréséről, a kritikus személyek viselkedéséről, a sértett fél működésmódjáról, s a megfelelő viselkedési válasz elsajátításáról írunk röviden. A kritika alatt ebben az írásunkban nem az építő jellegű (konstruktív), azaz hasznos tanácsot vagy átgondolt, motiváló jellegű értékelést tartalmazó megjegyzéseket fogjuk érteni, hanem az olyan jellegűeket, amelyeknek célja nyílt vagy burkolt formában a másik személy megsértése, megalázása (destruktív kritika).

Hogyan érhet minket kritika?

Az erőszak rejtett formái a párkapcsolatban című írásunkban már szót ejtettünk a kritika előfordulásáról a bántalmazó kapcsolatokban. Azonban nem mindig könnyű felismernünk, hogy mikor is ér minket kritika. Sokszor nem nyíltan, azaz a megfogalmazótól szemtől szemben, vagy egyenesen, azaz egyértelműen kimondva kapunk negatív minősítést. Több esetben viccnek álcázva, vagy egy közvetítőn keresztül ér el minket. Ilyenkor természetes, hogy elbizonytalanodunk, nem elsőre értjük meg, hogy mi is történt pontosan velünk, s időre van szükségünk, hogy felismerjük, hogy a másik fél szándéka a mi megbántásunk, leminősítésünk vagy kellemetlen helyzetbe való hozásunk volt. A legtöbb kritikát azoktól is kaphatjuk, akikkel lényeges mennyiségű időt töltünk el, akikkel sokszor kerülünk kontaktusba. Azokban a helyzetekben eshetnek azonban nagyon rosszul a számunkra, amikor a saját szeretteinktől, azaz a saját családtagunktól kapjuk őket. Ez lehet bármelyik hozzátartozónk: szülőnk, nagyszülőnk, testvérünk, gyerekünk vagy akár nagybátyánk is.

Milyen a kritikát adó személy világképe?

Bizonyos családtagok azt hiszik, hogy az igazság kizárólag az ő monopóliumuk, s minden joguk megvan arra, hogy megpróbálják az ő elvárásaiknak megfelelőre alakítani az embereket. Úgy gondolják, hogy nincs mit megmagyarázni egy ilyen helyzetben, amikor valamilyen okból kifolyólag kritikát adnak, mert úgy látják, hogy amikor kritizálnak, a viselkedésük teljesen logikus, s az adott körülmények között igazolható. Az ő szemükben semmi probléma nincs azzal, ahogy viselkednek. 
A legtöbb kritikus személy énközpontú, s az a legfontosabb számára, hogy önmagának mire van szüksége, illetve hogy ő hogyan érzi magát az adott helyzetben. Önmaga az egyetlen viszonyítási pont, s minden esemény közepén ő áll. Az énközpontú emberből hiányzik az empátia, azaz amikor átérzi vagy megérti, hogy mit érez a másik ember, s milyen hatása van a viselkedése a másikra. Ha az empátia végbemegy, akkor a keletkezett érzés gátolja a késztetési szándékot, hogy másokat megbántson. Ha viszont ez hiányzik, akkor minden gátlás, bűntudat, vagy megbánás nélkül képes lesz szenvedést okozni másoknak. Ekkor a másik féllel való együttműködésre sem lesz képes, így nem tudja a konfliktusokat nyíltan megbeszélni, vagy olyan megoldást keresni, ahol senki sem kerül rossz helyzetbe. Általában azért is tudja megtenni ezt, mert a többi családtag sem vonta őt soha felelősségre a viselkedéséért, s senki nem állított fel határokat azzal kapcsolatban, hogy mi elfogadható, s mi nem.

Hogyan működik a kritikát kapó fél?

A kritikusok képesek megtalálni sok sebezhető pontját az embernek, önbizalomhiányos területeket (hiszen ismernek), s ezzel apránként felőrölhetik a személy önbizalmát. Kevesen fejlesztették ki azt a képességet, hogy stresszhelyzetben is megtalálják a megfelelő szavakat, amelyek nekik is erőt adnak, s a légkör feszültségét is oldják. Ehelyett eluralkodik rajtuk a szorongás, nem védik meg magukat az adott helyzetben. Ennek oka az is lehet, hogy nem érzik magukat egyenlő félnek a másikkal szemben, vagy az idősebb családtagnak járó tisztelet továbbá a megfelelési vágyuk miatt nyomást éreznek magukban, hogy a másik felet ne sértsék meg. Másik oka lehet pedig az, hogy kevés konfliktuskezelési, s problémamegoldási eszköz áll a rendelkezésükre ahhoz, hogy ki tudjanak állni önmagukért az adott szituációban, sokszor a megbénult reakció marad meg a konfliktusos helyzetben. Az önalávető viselkedés pedig hozzájárul a probléma fennmaradásához.
Sokszor a környezetében lévő többi családtag (pl.testvér) sem reagál a kritikus családtagra a kritikát kapó félnek szánt sértésére, mivel ők sem veszik észre, hogy valójában kritika hangzott el, hiszen ugyanabban a környezetben nőttek fel. Ők is ehhez a viselkedéshez szoktak hozzá, azaz „normális” kommunikációs folyamatként tanulták meg gyerekkortól az elhangzottakat, vagyis azt, hogy bizonyos családtagok hogyan is működnek, s ebben semmi kivetnivalót nem érzékelnek.

Mi a legmegfelelőbb viselkedés a kritikus féllel szemben?

Túl nagy árat fizetünk mind lelki, mind érzelmi egészségünk szempontjából, ha nem állítunk fel egyértelmű határokat a bántó viselkedés ellen. Ha nem védjük meg magunkat, akkor a másik fél azt fogja hinni, hogy teljesen rendben van az ő viselkedése (hiszen nem kap visszajelzést arról, hogy ez nem helyes), s úgy gondolja, hogy átgázolhat rajtunk. Nagyon fontos, hogy kifejezzük a helyzet súlyosságát, hogy megbánt minket ezzel a viselkedéssel. Tisztán, s egyértelműen fogalmazzuk meg állásunkat azzal kapcsolatban, hogy mi az, amit hajlandóak, s mi az, amit nem vagyunk hajlandóak eltűrni, s megtenni a kritikát adó félnek. Az állásfoglalásunk akkor a leghitelesebb, ha röviden, s konkrétan mondjuk ki, a hosszú magyarázatokat elkerülve. Legsúlyosabb esetekben, amennyiben a kritikus személy viselkedése nem változik, át kell gondolnunk, hogy maximum mennyi időt akarunk eltölteni ezzel a személlyel, vagy egyáltalán szükségünk van-e a vele való kapcsolatunk ápolására, azaz érdemes-e tartanunk vele a kapcsolatot.

Milyen segítséget kérhetünk, ha nem merünk a kritikus családtaggal szembeszállni?

Sajnos a berögzött viselkedési minták nem múlnak el idővel. Ha a szenvedő alany nem mer lépni, vagy nem mer segítséget kérni, a helyzet állandósul. Ilyen esetben érdemes egy olyan pszichológus szakembert felkeresni, akivel biztonságban érezheti magát, így egyéni önismereti munka keretein belül a viselkedési háttértényezők feltárásra kerülhetnek, az önbizalma megerősödhet, illetve a stresszkezelő s problémamegoldási stratégiái is fejlődhetnek. Amennyiben a kritikus családtag valamennyire hajlandó együttműködni, érdemes szakemberhez irányítani őt is egyéni terápiára, vagy pár- illetve családterápiás foglalkozások keretein belül közösen dolgozni a problémás kommunikáció, s a családi erőviszonyok javításán.

Felhasznált szakirodalom:

Forward, S. (2016) Mérgező anyósok és apósok. Háttér Kiadó, Budapest.
Ajánlott irodalom: Evans,P. (2012) Szavakkal verve. Háttér Kiadó. Budapest.

Amennyiben problémájára ismer, s szeretné önismeretét növelni, szeretettel várja az onlipszichologus.net csapata négyszemközti online konzultációra. A blogbejegyzést Szabó Lili írta, akihez időpontot négyszemközti konzultációra az alábbi linken tud foglalni.

Szabó Lili online pszichológus