Mi akadályoz a gyógyulásban?

A csapból is az folyik, hogy minek mi a lelki oka, mennyire összefügg az életünknek ez a két oldala. Az én tapasztalatom az, hogy bár valóban sok testi tünetet okozhat valamilyen lelki, érzelmi, kapcsolati probléma, mégis több esetben valamilyen biológiai háttér is előfordul, aminek a felismerését többféle tényező is megakadályozhatja.

Gyerekkorom óta ekcémás volt a bőröm, orvostól orvosig jártunk. Kezeltek gombával, különféle vegyszer allergiával, illatmentes tusfürdőket, gyógyszertári krémek tömkelegét használtam el, minden különösebb javulás nélkül. Majd kinövi, mondogatták. Felnőttként egy-egy rövidebb ideig ugyan elmúltak a tünetek, vagy testrészt változtatott a megjelenése: pl. a lábamról a kezemre, a tenyeremről az ujjaimra vándorolt, de jelentősen nem javult. Ekkor már javában elkezdtem tudatosan elemezni magam, megfigyelni mikor erősebbek a tünetek és mikor a legkevésbé aktívak.

Mindenféle lelki okokat is kerestem. Legkevésbé akkor voltam ekcémás, amikor egyedül éltem, sokat pihentem, a saját szabályaim szerint működtem és a legrosszabb akkor volt, amikor valakivel párkapcsolatban voltam. Így egyértelművé vált, hogy valahogy a kapcsolataimból fakad ez a probléma, de hiába próbáltam megoldani, nem sikerült. Egy tartósabb kapcsolatomban már olyan fokú volt a kezeimen a tünet, hogy alig bírtam mozgatni az ujjaimat, sem mosogatni, sem teregetni, sem takarítani nem bírtam, egyszerűen annyira irritálta minden a bőrömet.  Eszméletlenül fájt, vagy az őrület határáig viszketett.

Ebben az időszakban kezdtem el egy pszichológiai önismereti csoportot és képzést. A csoportfolyamat során fő témaként a család – nőiség – párkapcsolat kérdésein dolgoztam magamban. Az önismereti munka mellett az ’én’ hatékonyság növelésére is különböző pszichológiai módszereket sajátítottunk el. Valószínűleg ennek hatására jutottam el végre komolyan és tudatosan arra az elhatározásra, hogy: én soha többé nem akarok ekcémás lenni! Ekkor mellékesen megjegyezte az akkori főnököm, hogy táplálkozás is okozhat bőrproblémákat. Így jutottam el végre egy olyan bőrgyógyászhoz, aki ahelyett, hogy újabb két krémet felírt volna, a tünetek lehetséges hátteréről is hosszasan beszélgetett velem. Majd belgyógyász szakorvosi felügyelet mellett egy szigorú gluténmentes (első három hét alatt szinte csak barna rizst, csirkemellet és tonhalat ettem) és időszakos tejmentes diétába kezdtem.

Pár hét sem telt el, és az ekcéma teljesen elmúlt. Azon túl, hogy a bőröm szinte kicserélődött, elmúltak más tünetek is, amik ugyan annyira nem tűntek súlyosnak, a belgyógyászati 1,5 órás (!) interjú során azonban kiderült, hogy összefüggésben vannak a táplálkozással és a táplálkozási érzékenységgel, a tápanyagok felszívódási zavarai miatt.  Ilyenek például: időszakos figyelem zavar, menstruációs vagy nőgyógyászati problémák, lehangoltság, fáradékonyság, emésztési zavarok, bél irritáltság, teljesítményromlás.

Ekkor végre összeállt a kép, hogy amikor egyedül éltem, akkor a főbb táplálékaim a joghurt, gyümölcsök, párolt zöldségek, saláták, húsok, hajdina, rizs voltak. Míg kapcsolataimban jóval több pizza, tészta, liszttel habart vagy rántott főzelékek és sütemények csúsztak le. Valahogy ez a probléma folyamatosan a családalapítással szemben állt. Ahogy az önismereti munka során a család kérdéseivel kezdtem el komolyabban foglalkozni, sikerült eljutnom a megfelelő szakemberekhez is, és a gyógyulás – tünetmentesítés útján elindulnom. Ez után olyan magától érthetőnek tűnt már az egész. Miért is nem tudtam ezeket hamarabb, olyan egyértelmű, miért nem jutottam el hamarabb jó szakemberhez? Valami bizonyára gátolt ebben.

Milyen következtetéseket szűrtem le ebből?

A történetemből kiderül, hogy van olyan testi betegség, aminek feltárását valamilyen lelki akadály hátráltatja. Ezeknek a felkutatásában számomra hasznos segítség volt pszichológus szakember és a pszichológus által vezetett önismereti csoport. Ettől azonban még a valóban testi okok megmaradtak: a lisztérzékenység nem múlt el, a migrén sem feltétlenül tűnik el örökre (de megtanultam időben felismerni az előjeleket és kezelni). Ehhez szükséges volt számomra a pszichológiai támogatás, de az orvosi kezelést sem mellőzhettem.

A saját tapasztalataim alapján úgy gondolom, hogy ha kétségeink vannak, hogy mi okozza a panaszainkat vagy akár gyermekünk problémáit (pl. krónikus has vagy fejfájás, bőrgyógyászati problémák, visszatérő nőgyógyászati problémák, lehangoltság, depresszió, dühkitörések, szív-érrendszeri betegségek, szexuális zavarok, cukorbetegség, figyelmi nehézségek, szorongás), akkor érdemes az alábbi kivizsgálási útvonalon elindulni:

1. Orvosi kivizsgálás & Pszichológiai konzultáció
2. További orvosi konzultációk: amennyiben kizár minden testi hátteret vagy az orvos által előírt terápia mellett szükség van rá, akkor:
3. Pszichoterápia
4. Tünetek javulnak / változnak vagy elmúlnak. Ha nem,
5. Orvosi konzultáció / vizsgálat
6. Pszichoterápia lezárása vagy szükség szerint folytatása

Igen is megtapasztalható, hogy az orvos, pszichológus és a gyógyulni vágyó ember közös munkája, együttműködése az esetek többségében hatékony!