Mit adott számomra az önismereti terápia?
Közel másfél éve jutottam arra az elhatározásra, hogy pszichológus segítségét kérem a problémáim megfogalmazásához, feldolgozásához: beláttam, hogy önállóan nem vagyok képes előbbre jutni, változásokat elérni az egyes életterületeimen. Elakadtam. Hosszú ideje ugyanazokat a köröket futottam, nem éreztem jól magam, de nem láttam tisztán, reálisan a helyzetem, nem értettem, hogy mi akadályoz bizonyos dolgok megvalósításában, illetve miért kerülök mindig hasonló szituációkba. 11 éve élek külföldön, ebből is adódtak nehézségeim. Úgy éreztem, hogy végre szembe kell nézni önmagammal, vállalni a munkát ahhoz, hogy fejlődni tudjak és esélyt adjak magamnak a tovább lépesre, egy önazonos élet kialakítására.
A lehetőségek közül az online pszichoterápiás konzultációt választottam az Online Pszichológus munkacsoportjában. Már az első alkalom után tudtam, hogy az önismereti munkával kapcsolatos kezdeti szorongás, esetleges félelmeim alaptalannak bizonyultak. A beszélgetések mindig empatikus, biztonságos légkörben zajlottak, őszinte figyelmet kaptam, így nagyon gyorsan kialakult bennem a bizalom, sikerült önmagam számára is megfogalmaznom egy-egy addig megfoghatatlannak tűnő, valamiféle nyomasztó súlyként rám nehezedő problémát, amivel így akkor már szembe tudtam nézni. Sokkal könnyebben megfogalmazom az érzéseimet, a személyre szabott konzultációs feladatok pedig segítettek keretbe foglalni, jobban megérteni egy-egy problémakört, feltárni annak eredetét, a mélyebb lelki folyamatokat, összefüggéseket is.
Miben fejlődtem az önismereti munka során?
Az elmúlt időszakban megértettem, hogy bizonyos helyzetekben az addig megszokott reakcióim a szakember segítségével megváltoztathatók, felülírhatók, a hosszú távú változás idővel elérhető…és ami számomra a legfontosabb felismerést jelentette: mindez csakis rajtam múlik. A problémáim megoldására nem várhatom másoktól a segítséget, az én feladatom szembenézni azokkal, saját felelősségem megvédeni magamat minden helyzetben. Kiállni az érdekeimért, érvényesíteni azokat, mások nem tehetik ezt meg helyettem, a megküzdési módokon alakítva érhetek el komolyabb változásokat. Megértettem, hogy a konfrontáció sok esetben elkerülhetetlen, jogom van nemet mondani.
Gondoskodnom kell magamról, ugyanakkor segítséget is elfogadhatok, ha szükséges. A beszélgetések során tudatosult bennem, hogy nem szükséges mindig túlzottan alkalmazkodnom másokhoz: a saját érdekeimet is előtérbe helyezhetem azért, hogy a saját életemet élhessem, a saját utamat járhassam. Egyre inkább elfogadom magam az értékeimmel, hibáimmal együtt. Felszabadító érzés, hogy őszintén kimondhattam: nem vagyok tökéletes, illetve nem kell annak lennem, nem szükséges szerepeket játszanom, magyarázkodnom (többek között a döntéseimmel, értékrendemmel kapcsolatban), nem kell megfelelnem mindenkinek azért, hogy szerethető legyek. Elfogadtam azt is, hogy engem sem szerethet mindenki; ez nem lehet az önbecsülésem egyetlen mércéje.
Valódi értelmet nyert a mondás: a tettek többet mondanak a szavaknál. Elsősorban a saját tükrömben látom az embereket: önismeretem, érzelmi intelligenciámat fejleszthetem, hogy megtaláljam a vágyott lelki egyensúlyt, azért, hogy jobban megismerhessem a szeretteimet is, a környezetemben élőket, kikerüljem az idealizálás csapdáját.
Az utóbbi időben többször bebizonyosodott, hogy a feltételezéseim nem mindig helyénvalók, nem mindig bizonyulnak igaznak: egy-egy szituáció értékelésekor nem feltétlenül magamból kell kiindulni. A másik véleményének, motivációjának ismerete nélkül nem alkothatok teljes képet a viselkedéséről, ugyanakkor a saját felelősségemet sem zárhatom ki például egy-egy konfliktushelyzetben. Ebben is segít az önismeret, felismerem a berögzült „mintákat”, a visszatérő hasonló helyzetek alapját, így elkerülhetők az ismétlődések. Reálisabban tekintek
önmagamra is, megismertem – kijelölöm – a határaimat. Nyitottabban viszonyulok másokhoz, hatékonyabban kommunikálok, ezáltal javultak, mélyültek a kapcsolataim.
A lelki működések mellett a testem jelzéseire is jobban odafigyelek, egészségesebb életmódot alakítottam ki, jobb a közérzetem. Igyekszem rendszert vinni a rendszertelen munkabeosztásom ellenére is a napjaimba. Tudatosan több időt szánok a feltöltődésre, pihenésre, kikapcsolódásra, „énidőre” a testi-lelki harmónia elérése és fenntartása céljából.
Nem értem még az út végére, de úgy érzem, hogy a terápia hatására felszabadultabb és bátrabb lettem. Minden egyes lépéssel egyre közelebb kerülök valódi önmagamhoz.
