Üdvözlöm
Külföldre kell utaznunk csalàdi okokból ès kisfiamat (10) a nagymamàjàval hagyjuk 3 napra
Folyamatosan az jár a fejemben hogy valami törtènik velünk mi lesz vele nem lesz aki felnevelje,hogy lesz mi lesz…egyedül marad nagymama nem tudja felnevelni…
Pàr nap múlva indulunk ès csak ez jàr a fejemben…
Ezzel kelek ezzel fekszek…valamikor a sìràs kerülget ,szàmolom a napokot utazàs előtt es màr azon gondolkodom ,hogy nem utazok
A semmiből jött ez az aggodalom de nagyon erős

A párom gyakran vádol megcsalással, amit meg sem teszek. Ezektől a vádaktól teljesen kiborulok már és magamra sem ismerek sokszor, kiabálok csapkodok, és mintha nem tudnám irányítani ezeket az indulatokat egyáltalán, csak szemlélőként nézem végig. Nem tudom mit tehetnék, hogy ne legyenek ilyen dührohamaim. Nyugtatót kellene szednem?

Kedves szakértő!
34 éves nő vagyok nekem az a problémám hogy nem sikerülnek a párkapcsolataim mindig csak a gondok vannak a sok veszekedés vita egymás sértegetése bántása. A párjaim lehúznak engem nem értékelnek és nem becsülnek meg. Nem volt eddig sok hosszú kapcsolatom de amik voltak azoknak is általában a pasik vetettek véget ők hagytak el mindig. Csak bennem keresték a hibát magukba soha. Mindig én voltam a veszekedős mindegyik szemében. Pedig ez nem igaz ha nem provokálnak akkor én nem szólok semmit elvagyok. Ők keresik a hibákat mindig aztán én jövök ki rosszul a helyzetből és ebből van elegem. Én egy olyan nő vagyok aki nem tudja befogni a száját ha valami nem tetszik akkor megmondom a férfi szemébe és nekik ez nem jön be mert azt szeretik ha egy nő hallgat nem szól semmiért mindent rájuk hagy stb. De akkor meg elnyomnak azt meg nem hagyhatom. Sehogy nem jó. Vajon miért van ez hogy csak a viták vannak?

Tisztelt Doktornő!

Egy ideje pánikbetegséggel küzdök,amit többnyire jól kezelek, viszont novemberben kórházba kerültem tüdőembóliával és azóta erősen szorongok, rosszul alszom, ritkán pihenem ki magam, újra előjött az agorafóbiám, hirtelen hangulatingadozásaim, néha dührohamaim vannak. Vannak olyan időszakok, amikor minden rendben, ezekből szinte semmit sem tapasztalok, máskor viszont nagyon erősen visszaesek és ez már a társas életemre is kezd egyre nagyobb negatív hatással lenni. A jobb időszakokban mindig azt érzem, vége, túl vagyok rajta és boldogan, kiegyensúlyozottan élem az életem, aztán 1-2 hét és újra padlón vagyok. Szeretnék mindenképp szakemberhez fordulni,de azt sem tudom biztosan, pszichológus vagy pszichiáter tud ilyesmin segíteni. És hogy amig nem jutok el valakihez (hosszú vàrólisták miatt) addig mivel tudnám jobban kezelni, esetleg enyhíteni ezen?
A segítséget előre is köszönöm

Mit tegyek, ha alacsony vagyok?
A nőknek az számít hogy magas legyen a másik. Amit amúgy nem értek, de oké. Emiatt kialakult bennem egy hatalmas agresszió a nők irányába. Mert konkrétan erre tették megjegyzéseket,amikor találkozó volt. Undorítóak az ilyen emberek,akik bántják a másikat a magassága miatt. Ez egy szülőktől hozott dolog.
Ütöttem is meg már nőt,rám ne tegyen megjegyzéseket, az is bántalmazás.
Amúgy szexre tudok találni partnert van is, de kapcsolatot nem is tudok és nem is akarok ez miatt, mert nem nőttem nagyra. Vagyis szeretnék, csak félek a másik megjegyzéseitől és elvárásaitól. Mintha “húspiacra”, “állásinterjúra” mennék.
Engem egyébként ezek előtt soha nem érdekelt a centim, azt se tudtam pontosan hány centi magas vagyok. Meg mértem 167, de ez miért is rossz?
Szerintem valahol mindenki vágyik egy emberre, aki szereti és nekem is járna.

Kedves Orsolya!párkapcsolati problémával fordulokÖnhöz.Kérdésem:hogyan lehet kezelni a párom indulatosságát?valóban én is hibás vagyok/hozzájárulok ahhoz,ha bántalmazóan lép fel egy konfliktusban?(pofon,hajhúzás,lökdösés,kiabálás)hogyan ne tekintsem magam áldozatnak egy ilyen megalázó helyzetben,pláne, ha még kék-zöld foltjaim is lesznek?én ilyenkor leblokkolok,bezárok,szégyenkezem,nem tudok gondolkodni.Ez a passzivitás csak olaj a tűzre és nem oldódik meg semmi.Mintha másik személyiséggé válna.Valamelyik félnek ki kell lépni ilyenkor.Nem tudok szabadulni attól,hogy ilyennek nem szabadna megtörténnie, bármennyire is ideges lesz a viselkedésemtől.ha valóban szeret, nem válthatok ki belőle ilyen agressziót vagy igen?valamiféle tehetetlenség lesz rajta úrrá,vagy félelem.7 éve élünk együtt,ő velem azonos nemű,nő.próbál dolgozni ezen a problémán, de csak magában.egy-egy ilyen eset után napokig lábadozok lelkileg.próbálom megérteni és túltenni magam a történteken,ami egyre nehezebb.köszönöm

Nagyjából egy éve az életem úgy érzem kisiklott. Előtte magabiztos és fáradhatatlan voltam, most pedig úgy érzem kiégtem. Napokat töltök semmittevéssel, úgy érzem hiába kezdek neki bárminek, sosem fog sikerülni vagy hasznomra válni. Idén érettségizem, hajnal 5kor kelek (nem vagyok korán kelő típus, ezért nagyon fáradt vagyok egész nap, továbbá elaludnom is nehez), hogy beérjek időben, de kezdek kikészülni. Többször próbáltam napirendet írni és betartani de sorra kudarcba fulladt. Jó tanuló vagyok, jók a jegyeim de mégis úgy érzem, hogy nem vagyok elég jó. A legkisebb hibavétésem után napokig képes vagyok önmagam ostorozni.
A hobbijaim ezidő alatt sorra feladtam és hiába érzem úgy, hogy szeretném tovább csinálni nem tudom elkezdeni őket.
Tudom, hogy mit akarok az életben, viszont úgy érzem túl fáradt vagyok hogy megtegyem. El vagyok veszve és nem találom a kivezető utat.
Ön szerint mit kéne tennem?
Válaszát előre is köszönöm és várom!

Jó estét kívánok!
Egy olyan problémám adódott az életben amit még nem tapasztaltam koromnál fogva. Kiléptem életem első munkahelyéről ami több mint 3 év volt. Ugye ez a három év ugy telt el hogy biztonságban voltam anyagilag, közben mellette megcsináltam az egyetemet. De mire végeztem nem szeretnék abban dolgozni. Az munkahelyemen az utóbbi időben nagy problémák voltak. 4 óránként dolgoztam fiatalon, tőlem jóval idősebb nőkkel. Akik folyamatosan ledegradáltak butának állítottak be mások előtt. Ez sajnos folytonos stresszel járt munka előtt… másrészt van némi gondom az önértékelésemmel is amit próbálok javítani de így segítség nélkül nehezen megy. A heten vettem a bátorságot és felmonndtam… két nap telt el de már most borzasztóan érzem magam. Nem a munka hiányzik hanem elképesztően aggaszt hogy nem lesz másik. Nem tudom hogy tudnék megnyugodni, úgy érzem minden olyan kusza, egy tiszta gondolatom sincsen.

Egy olyan emberrel voltam kapcsolatban 9 hónapig, aki lelkileg átgázolt rajtam mikor olyan kedve volt, nagyon sok csúnya beszólást vágott a fejemhez (pl.: majd megbecsüllek és tosztellek, ha megérdemled, nem vsgy barátnőnek való stb.) és nagyon-nagyon kedves és szeretetet adó volt, ha épp olyan kedve volt. Betegesen féltékeny volt, minden percemről be kellett számolnom és fotóval, videóval bizonyítani. Folyamatosan hazugnak állított be, pedig nem hazudtam neki, folyamatosan azt állította kegcsalom, pedig egyetlen szót nem beszéltem másik fiúval mellette. A végén kiderült, hogy ő irogatott más nőknek,megcsalt. Lefeküdt a kocsijában másik nővel aztán hazajött és hozzámbújt mintha mi sem történt volna. De rájöttem, kiderült. Szerintem nárcisztikus ember, aki teljesen a hatalmába kerített és függővé tett. Nem tudom hogyan léphetnék rajta túl, igyekszem elnyomni magamban a vágyat, hogy írjak neki, hohy felhívjam, de nagyon neh~z, mert minden dolog ellenére azt érzem még szeretem.

Üdvözlöm, 29 éves nő vagyok. 6honapja született első gyermekem. A problémam az, hogy időnként a dührohamom van. Úgy érzem üvölteni tudnék. Nem teszem csak nyomom le magamba. Amíg nem szültem soha nem történt velem ilyen. Évek óta vártam hogy végre legyen babám és imádom őt. Ezért nem értem miért jön elő néha hogy dühös vagyok rá ha este a sirasara ébredek vagy napközbe nem haladok a házimunkaval. Nem kiabalok vele és nem bántom.bűntudatot érzek miután magamban mergelődtem. Nem akarok rá ideges lenni. Jó anya szeretnék lenni.mi lehet a gond velem? Nem vagyok depressziós jó a kedelyem jó a kapcsolatom a férjemmel.Csak a dührohamaim nem értem.

Kedves Pszichológus,

Van egy furcsa reflexem van beszélgetés, tárgyalás során. Nem vagy csak nehezen tudok kialakítani szemkontaktust és most újabban annyira koncentrálok, hogy be kell csuknom a szemem. És nem hazudok. (Ha erre becsukott szem dologra rákeresek, akkor ez jön le neten) Lehet, hogy valami neurológia gondom lesz? Valami lelki gond előjele? Pláne hogy romlást tapasztalok. És érzem is hogy egy – egy tárgyalás után elfáradok. Akik ismernek, de én is így látom, hogy túl komplex a gondolkodásom, ha előadást tartok nagyon begyakarolom azt, hogy ne akarjak túl összetett mondatot mondani .

Üdvözlettel

Imre_

Egy olyan emberrel voltam kapcsolatban 9 hónapig, aki lelkileg átgázolt rajtam mikor olyan kedve volt, nagyon sok csúnya beszólást vágott a fejemhez (pl.: majd megbecsüllek és tosztellek, ha megérdemled, nem vsgy barátnőnek való stb.) és nagyon-nagyon kedves és szeretetet adó volt, ha épp olyan kedve volt. Betegesen féltékeny volt, minden percemről be kellett számolnom és fotóval, videóval bizonyítani. Folyamatosan hazugnak állított be, pedig nem hazudtam neki, folyamatosan azt állította kegcsalom, pedig egyetlen szót nem beszéltem másik fiúval mellette. A végén kiderült, hogy ő irogatott más nőknek,megcsalt. Lefeküdt a kocsijában másik nővel aztán hazajött és hozzámbújt mintha mi sem történt volna. De rájöttem, kiderült. Szerintem nárcisztikus ember, aki teljesen a hatalmába kerített és függővé tett. Nem tudom hogyan léphetnék rajta túl, igyekszem elnyomni magamban a vágyat, hogy írjak neki, hohy felhívjam, de nagyon neh~z, mert minden dolog ellenére azt érzem még szeretem.

Jó napot kívánok.Tamás vagyok, Vajdaságbol jelentkezem.egy kedves barátom érdekében írok önöknek.Ő élettársi kapcsolatban él a párjával,van egy kislányuk.a kettőjük kapcsolata elég rossz állapotban van. A barátom próbálja helyre hozni a dolgokat,de bármilyen kedveskedésre vagy ajándékra a hölgy agresszióval, támadással reagál. Mi lenne a megoldás?

Nagyjából egy éve az életem úgy érzem kisiklott. Előtte magabiztos és fáradhatatlan voltam, most pedig úgy érzem kiégtem. Napokat töltök semmittevéssel, úgy érzem hiába kezdek neki bárminek, sosem fog sikerülni vagy hasznomra válni. Idén érettségizem, hajnal 5kor kelek (nem vagyok korán kelő típus, ezért nagyon fáradt vagyok egész nap, továbbá elaludnom is nehez), hogy beérjek időben, de kezdek kikészülni. Többször próbáltam napirendet írni és betartani de sorra kudarcba fulladt. Jó tanuló vagyok, jók a jegyeim de mégis úgy érzem, hogy nem vagyok elég jó. A legkisebb hibavétésem után napokig képes vagyok önmagam ostorozni.
A hobbijaim ezidő alatt sorra feladtam és hiába érzem úgy, hogy szeretném tovább csinálni nem tudom elkezdeni őket.
Tudom, hogy mit akarok az életben, viszont úgy érzem túl fáradt vagyok hogy megtegyem. El vagyok veszve és nem találom a kivezető utat.
Ön szerint mit kéne tennem?
Válaszát előre is köszönöm és várom!

Kollégiumban lakom. Úgy érzem megfojt a környezetem és olykor az előítéletes tekinteteiket erzem magamon. Valamint úgy érzem szét van csúszva az életem és nem vagyok értékes ember, szerethetetlen vagyok. Olykor elgondolkodom hogy jobb mindenkinek nélkülem és elzárom magam a külvilágtól. Sok helyről ért támadás, verbális bántalmazás és ennek hatására olyan érzésem van hogy a világ az ellenségem és mindenki utál. Az életem feleslegesnek érzem. Ezt azzal próbálom kompenzálni hogy mindenkinek ott akarok lenni, hogy segítsek legalább rajtuk. Egyfajta támasz legyek hogy eltereljem a gondolataim és legalább egy kicsivel jobb embernek érezzem magam. Persze leginkább arra megy ki hogy más ne süllyedjen az én szintemre. Egyre inkabb úgy érzem hogy elindultam a lejtőn és nincs más megoldás az öngyilkosságon kívül.A válaszát előre is köszönöm, elnézést ha az idejét rabolom