Volt 4 éve egy balesetem ,zebrán ütöttek el.A következménye egy nyaki műtét volt platina és csavarok behelyezésével végleg,közben trombozist és tüdőembóliát kaptam.Azóta 18x volt öngyilkos próbálkozásom amit először posztraumas stesszként majd nem.meghatarozott személyiségzavarként diagnosztizáltak.A legelsőnél 9 napig voltam kómában és gégemetszést hajtottak végre.Ígyminden nap látom magamat,hogy el van torzulva az arcom a műtét és a gégemetszés miatt. Sajnos az öngyilkossági késztetéseim bármikor bekövetkezhetnek.Nincs köze semmihez.Ha jó napom van akkot is előfordul.Sajnos a családom ellenem fordult,nem ért meg engem.Nem hívnak mentőt.Utolsó pillanatokban én hívok ha sikerűl.Ami problémám van az,hogy senki nem veszi komolyan az állapotomat csak gyógyszereket ír ki.Akár orvos akár családtag.Az öngyilkossági késztetéseim nagyon erősek.Elvileg a személyiségzavaromhoz mondják a kórházban és inkább bipolárisnak mondanak.kérem.segítsen kihez tudok fordulni.Köszönöm

Tisztelt Terapeuta! Egy olyan aggodalmam lenne ,hogy a párommal 6 éve vagyunk együtt nagyon szeretem tavaly megkérte a kezemet. A kapcsolatunk előtt nem sokkal egy női kollégánkra tett egy olyan jellegű megjegyzést amivel a későbbiekben kisebb féltékenység alakult ki pedig mondta , hogy szerinte nem néz ki rosszul de nem érdekli.(Meg hogy nagyon buta meg pletykás stb.) közvetlen kollégák de elég sokat szoktak beszélgetni Nem esik jól ez nekem azt mondta erre , hogy csak azért mert hülye és lehet rajta nevetni. Ön szerint tetszik neki ? Vagy van aggódnivalóm? A dolgot bonyolítja , hogy Bipoláris vagyok néha máshogy érzékelem a dolgokat mint ahogy kéne. Már nagyon látszik rajta ,hogy zavarja ,hogy állandóan ezt mondogatom. Válaszát előre is köszönöm . Üdvözlettel : Titkos valaki

Tisztelt Dr!
A legnagyobb problémám, hogy túl kedves vagyok másokkal. Félek a konfliktusoktól. Olyan dolgokra is igent mondok, amiket nem is szeretnék megcsinálni. Amikor valaki nagyon megbánt, és úgy érzem, hogy indokolatlan, akkor viszont nagyon csúnyán robbanok. Egyszer a munkahelyemen egy hölgy belém között, és kiabált velem. Végig higgadt maradtam. Közben a szívem majd ki ugrott a helyéről. Akkor nagyon kultúráltan kiálltam magamért. És a szemtanúk is megvédtek. Viszont mikor hazaértem, az egész éjszakát végighánytam. És szinte hetekig őrlődtem a dolgon, holott tudtam, hogy nekem volt igazam. Ha kissebb konfliktusok is érnek, éjjelente nem alszom. Szép családom van. Az emberek szeretnek, de valamiért nem bírók kiállni magamért. Tudom, furcsa, de már rossz érzés mindíg kedvesnek lenni.

Jonapot kivànok!

Bocsànat a zavaràsért de 51 évesen jottem rà, hogy ilyen “hipokrita” személyiségzavarom van. Néhàny francia kollegém emlitette is ezt nekem. Ràjottem, hogy igazuk van.Azt szeretném tudni, hogy mit kellene tennem, hogy helyreàlljon az egészségem és megszunjon ez a személyiségzavar amivel valolyàban elég sok problémàm adodik.

Tisztelettel: Sàndor

Jónapot Kívánok! Szeretnék kérdezni egy olyat hogy ha a szerettemnek irok levelet és el égetem azt meg kapja vagy ilyen nem lehetséges?

Üdv.
Gyerekkorom óta nem éreztem magam boldognak. Nincs semmi és senki, aki bármilyen érzelmet kitudna váltani belőlem. Amikor egy rokon meghalt, akkor is csak furcsálltam, hogy mindenki mennyire gyászol és inkább tűnt úgy, hogy megjátszásodnál, hogy ne kelljen a valós érzelmeket kimutassák, ami a közöny. Azokat az embereket sem értem, akik bármilyen bántalmazása legyen az emberi vagy állati, felhaborodnak, amikor ez igazából egy természeti jelenség, hogy fizikailag dominál az egyik fáj a másik felett. Nem tetszik, hogy ilyen felesleges érzelmeket kötnek csak is bizonyos fajokhoz. Sírnak, ha meghal a nagyi vagy ha megölnek egy kismacskát, de azon már nem gyászolnak, ha eltaposnak egy hangyát vagy lecsapnak egy pókot pedig az emberi megközelítés szerint minden élőlény fontos kellene legyen. Úgy gondolom, hogy képmutatás az emberi élet és az, ahogyan felépítik a nézeteiket a világköré úgy, hogy azokat be sem tartják. Ezek a gondolatok miatt kerülöm az embereket amennyire tudom viszont ebből kifolyólag elvagyok ítélve és megbélyegezve, hogy “furcsák” a szokásaim. Az emberi érzelmek szerintem elvakítják az ember racionális gondolkozását és vagy természetfelettivel próbáljak igazolni saját álláspontjukat vagy külső hátasokat vesznek elő. A fentiek tudatában én egyszerűen nem vagyok képes az embereket elfogadni és így antiszociálisnak vagy furcsának vagyok bélyegezve. Nem tudom eldönteni, hogy velem an a probléma vagy általánosan az emberi természettel…

Tisztelt Cím,
Édesanyám miatt kérek segítséget. Sajnos olyan fajta depressziója van, ami miatt nem takarít. Nem dobja ki a szemetet, a konyhába nem lehet bemenni, a lakásban ösvényeken lehet közlekedni. Próbáltam vele beszélgetni, de hárít. Édesapám 20 éve meghalt, már akkor kezdődött a leépülés, aztán lett új párja, de ő is meghalt, még nyugdíjba is ment Anyu, és teljes lett a káosz.
Nekem kéne tanács, hogy próbáljam meg rávenni, hogy szakemberhez forduljon? Legtöbb info amit mondott, hogy ő a szeméttel védi magát és legszívesebben 6 láb mélyen lenne. Poharazgat. A szomszédok tartanak tőle.

Köszönöm.

Kedves Lili!
Lassan két éve járok a pszichológusomhoz. Most van egy számomora kínos dolog. A párommal egy ideje eléggé eltávolodtunk egymástól szexuálisan. Amikor mégis van valami, eszembe jut a pszichológusom. Aztán egy ideje amikor szexuális gondolataim támadnak, rögtön ő jut eszembe, nem a párom. Nem tudom, beszéljek-e neki erről a következő konzultációnkon. Ön mit gondol, hozzam szóba a dolgot? Köszönöm válaszát. Kitti

42 éves házasok vagyunk és sajnos a férjem elhagyott mert nem bírja elviselni hogy lebetegedtem sajnos fel se tudja mérni mi az hogy ilyen betegséggel küzdeni amikor megtudtam 2018ba hogy súlyos immunrendszeri betegséggel küzdők egyre rosszabb lett a kapcsolatunk mindig elment itthonról két három hónapokat aztán hazajött egy hónapot aztán megint elment és megint visszajött ez így megy másfél éve utólag mikor hazajött megígérte hogy megváltozik de semmi nem lett belőle két és fél hónapja nem ad magáról életjelet nem akar velem beszélni és szóba se jöhet hogy nekem is igazam lehet és szóba se jöhet hogy haza jöjjön másfél éve ki vagyok idegileg hosszú időt töltöttünk el de ahogy látom őt nem érdekli pedig mindent megteszünk egymásért a gyereke nagyon sokra közreműködött hogy szét szedje minket most én egyedül élek És elég nehéz feldolgozni hogy elment elég sokat kesergett és ezáltal nagyon nehéz az életem már nem vagyok olyan aktív az életben sajnos orvoshoz járok gyógyszereket kapok amivel megpróbálnak segíteni hogy egy kicsit jobban legyek ezáltal megromlott egészségi állapotom sokszor beszéltem el a jobb fülemen a hallást olyan mintha bedugul aztán vissza nyerem A hallásom sokszor érzem magányosnak magam és egyedül érzem nagyon sokat szenvedek ez végett akiket szerettem már nem élnek ezért érzem annyira magányosnak magam pedig azelőtt jókedélyű voltam és bármilyen is rossz volt a körülmények mégis pozitívan álltam hozzá most viszont elég nehéz elfogadnom hogy ezek a dolgok megváltoztak sokat vagyok rosszkedvű lefoglalom magam de mégis nem vagyok önmagam nagyon nehéz evvel együtt élni de tudom azt hogy az idő mindent begyógyít csak idő kell sokáig gondolkodtam hogy erre váljak tőle de mivel azt mondta barátjának telefonon ha én nem keresem ő sem keres hát egyet tudok el akarok válni tőle de elég nehéz a válás nem akarok kötődni és főképpen már az ágyban sem érzem jól magam vele ha hozzám ér rosszul vagyok én mégis hiányzik remélem ez hamarosan elmúlik mert el akarok válni tőle nem szeretnék több esélyt adni mert tudom hogy gyenge lennék ha új esélyt adnék és újból megtenné látszik rajta amikor itthon volt hogy nem boldog velem de a fiával viszont igen így békén hagyom bármennyire rossz is a fiam is nem szeret ki nem állhat mert a betegséggel küzdök jobb így bár nagyon fáj úgy érzem így hogy soha nem volt férjem és soha nem szültem gyermeket mivel egyikük se tartja velem a kapcsolatot ezért úgy döntöttem hogy eltűnök az életedből azt mondta a fiam utál gyűlöl hogy beteg vagyok hát kilépek az életükből hogy soha többet ne kelljen szégyenkezni miattam nekik sajnos a betegségem miatt idegrendszer megtámadta meg az immunbetegség és ezáltal vannak kitörései igazság szerint nem lenne semmi baj ha hirtelen három évvel ezelőtt ez a betegség nem támad meg munkahelyi orvos állapította meg amikor elküldtek vizsgálatra több vizsgálaton mentem keresztül mikor kiderült ezért nem engednek dolgozni és ezért van ennyi bajom rosszkedvű vagyok sokszor sírok de tudom hogy túl leszek rajta még annyit szeretnék kérdezni ön szerint jól teszem ha elválok tőle mivel felajánlottam hogy maradjunk barátok de kinyomta a telefont ezáltal inkább úgy döntöttem nem hívom mielőtt kinyomta volna a telefont bocsánatot kértem hogy hívtam azt mondtam többet nem zavarom így belátom hogy semmi esélye már a házasságunk nak eddig is én tartottam össze köszönöm szépen hogy elolvassa levelem és köszönöm a tanácsot ad evvel nagyon sokat segít hogy be tudjam tenni a lépést maradok tisztelettel

Jó napot! Már magát az unetetet is feleslegesnek tartom, szóval remélem érti a probléma súlyosságát. Olyan problémám van, amit magam sem tudom teljesen megfogalmazni. Céltalan vagyok az életben, azt sem tudom mit szeretnék, nem rég voltak céljaim, legalábbis elképzelések. Változni szeretnék, nem szeretnék önző lenni, és kitartó szeretnék lenni. Eddig teljesen el voltam a “világomban” aztán össze hozott ez élet egy fiúval és vele elrontottam a dolgokat. Öt is vissza szeretném kapni, viszont olyan céltalan, kilátástalan és gyerekesnek tartom magam hozzá, hogy az hihetetlen.
Változni szeretnék, de azt sem tudom minek és hogy hol kezdjem.. Csak tudom hogy ez így, ez a csak vagyok életforma nem jó. Élni szeretnék, de közben nem.
Remélem megértenek.

jonappot kivanok elnezest a helyes irasomert

van 1 baratom akkinek tobb szemelyisege van minimum 5 akivel en edig es van aki tud mindenki rol van aki a leggtobb rol van aki senki rol van aki csak 2-3 szemelyisegrol es jelenleg van 1 aki nem tud senkirol de erzi h gond van azt szeretnem kerdezni h ha en beszelek neki a tobbi szemelyisegerol abbol akkadhatnak gondok vagy nem gond ha beszelek neki erol ??

Tisztelt Doktor Nő / Úr!

A covid berobbanása után pár hónappal agorafóbia és szorongás alakult ki, szóval 1 éve már tart. Személyesen még nem konzultáltam pszichológussal, csak online végeztem kognitív viselkedésterápiát,amivel időszakosan sikerült elérnem, hogy át lépjem a határaimat, de “visszaestem”. Szeretném kideríteni az okokat, hogy miért alakult ki a rossz beidegződés. Úgy gondoltam, hogy mivel fél évvel covid előtt elvesztettem édesapámat, a határlezárásoknak köszönhetően nem tudunk haza utazni már egy éve, és a munkahelyi stressz miatt alakulhatott ki a fóbia. Egy munkahelyi értekezlet közben lettem először rosszul, ahol semmi levegő nem volt és rengetegen voltunk egy kis helyen. Korábban is voltak rosszuléteim mivel inzulinrezisztenciám van,de ez akkor nyomot hagyott. Azóta teljesen beszűkült az életterem, egyedül nem merek kilépni az utcára. Orvoshoz járni, vagy hivatalos ügyeket intézni piszok nagy feladat számomra. Kivétel ahol jól érzem magam, az erdőtúrák, és olyan helyek ami jó nagy tér, és nincsenek nagyon mások. Volt egy 2 hónapos időszak az 1 év alatt, hogy néha néha bementem a férjemmel a boltba, és egyéb helyekre, de rettent ‘húzott a fejem, szédültem, vert a szívem’. Tavaly óta kismama is voltam, most pedig március óta anyuka is. A természetes szülés lelkileg egyáltalán nem viselt meg. Pozitívan gondolok teljesen az egész élményre. Imádom a kisfiam. Viszont rettenetes bűntudatom van, hogy képtelen vagyok elmenni vele sétálni, még a férjemmel is nehezemre esik. Orvoshoz vinni is kihívás.(bár tegnap valahogy egész jól viseltem, csak kicsit éreztem magam nem komfortosan) Viszont orvos után hivatalos ügyben kellett volna intézkednünk, de ahogy az ajtóban megláttam milyen sokan vannak egyből szédülni kezdtem,menekülés érzésem volt. A férjem nagyon lenéz, kaptam is hideget meleget ezért, hogy nem érzem jól magam és kértem hogy menjünk el. Egyáltalán nem támogat, ő csak fogna és bevinne egy hatalmas boltba is, és ha szólok, hogy nem igazán vagyok jól, gyerünk, akkor hülyének néz teljesen. Volt a kapcsolatunkban egy időszak, 3 évvel ezelőtt, amikor más nő érdekesebb volt neki, én ott nagyon megtörtem. 4 hónapig voltunk külön, de én minden pillanatban öt akartam. Azóta úgy gondoltuk rendjén vagyunk és gyermeket vállaltunk.(8 éve vagyunk együtt) Naiv voltam, mert egész terhesség alatt soha senniben nem segitett be, mondván itthon vagyok ráérek,nem törődött vele hogy sokmindent már nem birok. A szülés együtt történt, 2 hétig iszonyat szerelem volt,azóta van hogy a gyermekét is napokig nem fogja meg,nem pelenkázza stb a kapcsolatunkról nem is beszélve… A napokban eszméltem rá, hogy úgy érzem nagyon ráhatással van az egész pánikzavaromra. Folyton lenéz, kb szállodába jár haza, mivel semmit sem tesz,szó szerint cselédnek érzem magam. Az ő szavaival élve “te itthon vagy, én dolgozok” (nem dolgozik napi 8 órát sem) Nagyon szeretnék a gyermekemnek egy rendes apukát és anyukát is. Szeretnék nagyon nagyon kijönni a pánikzavaromból, de valahogy úgy érzem mindig hogy nem vagyok elég képes rá, rosszul fogok lenni.. Szeretnék olyan életet élni a kisfiammal, mint régen éltem. Mentünk kirándulni a férjemmel mindenhova, együtt vásároltunk be,társaságba mentünk… Egyébként gondolom az pozitiv hogy halálfélelmem sosem volt, öngyilkos gondolatok meg pláne. Alapjáraton úgy ismernek, mint egy mosolygós, állandóan pörgős nő. Szeretnék újra teljes életet élni.. De valami miatt nem vagyok képes megtenni a lépést, úgy érzem soha nem lesz vége ennek az ördögi körnek.
Szívesen hallgatom meg tanácsukat.
Köszönöm szépen előre is!

Maradok Tisztelettel!

Jó napot 33 éves férfiként paranoid elemekkel, mit kéne tennem, hogy tudjam kezelni, túlságosan aggódó típus vagyok, szorongok, pánikbetegséggel is társul legfőképpen gyengeség érzéseim vannak napközben, sokszor úgy érzem, hogy mintha farkasok között élnék, pedig nem fenyeget semmi. Olyankor elönt egy nyomorúságérzés önsajnálattal meg pánikkal: veszélyben vagyok érzés. Emellé van egy tétlen-nyugatalanságérzés-tehetetlenérzés van rajtam sokszor. Félek a jövőtől és az ismeretlen emberektől és a nagyvilágtól előre már ok nélkül a sértésektől. Lelkileg gyengének, selejtesnek érzem magam és van amikor olykor úgy érzem, mintha lelkileg teheket cipelnék.

Mit ajánlana pszichoterápián kívül, esetleg könyvet vagy videót amivel tudom a betegséget enyhíteni? Vagy bármi amivel tudom ezeket gyógyítani?

Remélem elég információt írtam, hogy tudjanak valamit ajánlani. Köszönöm.

Köszönettel:

Jonapot.A parommal 13eve vagyunk egyutt…abbol 6eve lakunk egyutt.A paromnak 2gyermeke szuletett elozo kapcsolataibol(2 kulonbozo anyatol)A mi kapcsolatunk hullamzo…sajnos nekem volt meg a kapcsolatunk elejen 17eves koromban tole egy abortuszom..mivel fiatal voltam nem tartottuk meg a babat.Nos.Gyermeket meg nem szerettunk volna valalni…mert a parom nem akar.Jelenleg egy hete megtudtuk hogy 7hetes terhes vagyok.A parom nem szeretne a babat mert mar 2re fizet gyerektartast.es fel hogy enis elhagyom mert sokat veszekszunk es fel hogy elhagyom.ő 38eves.Tanacstalan vagyok.ha a kicsit elvetetem nem biztos hogy meg szulhetek valaha,mivel 2.abortuszom lenne.Szivem is mast sug mint az eszem.Ha elvetetem sosem bocsatnam meg neki es elhagynam…uj eletet kezdrnek es ot kitorolnem az eletembol…vagy hadjam meg a kicsit..edesanyam segit a nevelesben de akkor is kizatnam a gyerek eletebol es az enyembol is.kerem adjon tanacsot.Koszonom

Kedves szakértő!
Miért van az hogy mindig ugyanazt a tipusu férfit vonzom be magamhoz aki iszik, cigarettázik vagy mind kettőt csinálja, züllött életmódot él soha nincs pénze, hitelei vannak és komolytalan. Nem tudom mi ennek az oka hogy mindig ugyanazt a tróger típust vonzom be. Pedig én nem tartom magam rossznak sőt ellenkezőleg igenis megérdemelnék már egy komoly férfit aki mellett boldog tudnék lenni de sajnos nekem ez nem sikerül de nem tudom mi lehet ennek az oka. Mindig olyab típust vonzok be akit nem akarok aki az ellentétem mindenben. Tudatalatt vonzom az ilyeneket??? Én pl se nem dohányzom se nem iszom alkoholt mind a kettőt utálom. Soha nem szórom a pénzt mindig beosztom vigyázok rá ahogy lehet. Mindent megadom a pasiknak ami csak tőlem telik mégse vagyok jó nekik. Mindig csak veszekedek mindengyikkel mert nem értenek meg. Mitől lehet ez? Társfüggőségben is szenvedek ami megkeseríti az életem. Van ebből kiút?