Üdvözlöm !
3hónapja összejöttem egy 15 évvel fiatalabb férfival.Pár hete megváltozott és az utolsó találkozásunk is elmaradt egy kifogás miatt.Gondoltam ennyi,de azóta is folyamatosan keres.Ezzel összezavart es megkérdeztem van -e még kedve találkozni.Azt válaszolta van kedve,csak…es jött egy csomó dicséret velem kapcsolatban és a kifogás.A fő oknak azt állította,teljesen maga alatt van, mindenféle problémák miatt.A kérdésem csak annyi lenne,milyen okai lehetnek,amiért még mindig beszélni akar velem?

Szép napot.
Az lenne a problémám,hogy elég sokat dolgozom két műszakban is tehát nem igazán van időm személyesen felkeresni egy szakembert. Próbáltam interneten keresgélni de nem találtam semmit ami hasonló lenne ehhez. Volt már egyszer pánikrohamom azt tudom hogy milyen érzés, de van ez a másik dolog ami már évek óta fennáll néha néha elöjön de mostanában egyre gyakrabban. Talán akkor sűrűbben amikor fáradtnak érzem magam de van amikor csak úgy minden ok nélkül. A gondolataim a fejemben nagyon hangosak és olyan mintha saját magammal kibálnék a fejemben. Nem rossz gondolatok hanem csak amire épp gondolok az úgy hangzik a fejemben mintha valaki nagyon agresszíven ordítana. Ilyenkor mindig megijedek, bepánikolok mert nem értem mi lehet ez. Remélem tud nekem segíteni, előre is köszönöm szépen.

Szép napot!
Az ok amiért írok, az-az, hogy már lassan 4 éve pánik beteg vagyok. Nagyon sok probléma gyűlt össze az évek során, amit igazából nem is tudnék leírni egyetlen üzenetben. A legnagyobb problémám az, hogy nem tudok beszélni belső feszültségeimről, szorongásaimról. Azt érzem ha nem beszélek valakivel, meg fogok fulladni, eddig bírtam a hallgatást, és azt, hogy úgy tegyek hogy minden rendben van. Ezt játszom már egy jó pár éve, hogy megfeleljek itthon, az egyetemen, és a körülöttem levő embereknek. Elfáradtam! Nincs olyan ember akinek erről tudnék beszélni, az én “szakmámban” akinek lelki gondja van, azt elítélik!!! Nem tudom kihez fordulhatnék… ha így folytatom, tudom hogy nagyon rossz vége lesz. Szorongásom folyamatosan csak nő.. napról, napra! Hiába mutatom azt hogy erős vagyok.. nem vagyok az! Nincs már kedvem mosolyogni, és megfelelni! Nem tudom hogy mitől félek.. halál? felnőtté válás? vagy csak egyszerűen nincs senki iránt bizalmam? Nem tudom.. nos.. ezért van szükségem segítségre! Még ha nehéz is kimondani.. már nem tudom egyedül ezt megoldani.. fáradt vagyok!

Jó napot kívánok!
Évről-évre nehezen találok új barátokat. 16 évig űztem egy küzdősportot. Nekem ott alakult ki még gyerekként a baráti köröm. Pár emberrel együtt szoktunk lógni, bandázni, szórakozni, bulizni reggelig. Az iszogatásoknál is több jó élményekben volt részem. Azon belül megismerkedhettem a barátaim barátaival is. Így bővült a társaságom. Ez volt a pozitív dolog az életemben.
Most lesz 4 éve, hogy kiléptem attól a csapatból, ahol sportoltam. Teljesen más ok miatt. Senkivel semmi bajom nem volt. Mindenkit szerettem. Nem fogadták el a váratlanul ért bejelentést. Óriásit csalódtam bennük. Mindenki hátat fordított nekem. Nem értem még most se az okát. Számomra a barátnőm maradt meg nekem, mint egyetlen barát. Szeretem őt nagyon a mai napig. Rövidesen jön az esküvőnk napja.
Úgy érzem barátok nélkül üres az életem. Olyan nehezen ismerkedek új emberekkel. Számomra, ahol társaságban lehetek az a munkahelyem. Senki nem keresi a társaságomat. Szoktunk beszélgetni. Nem merem megkérdezni, hogy tudunk-e találkozni. Egyszerűen félek. Még messengeren se merek beszélgetni velük. Például beülni egy moziba, vagy kávézóba. Úgy érzem vannak bent olyan személyek, akikről nem tudom, hogy bírnak-e, vagy nem bírnak-e. Sose szerettem kezdeményezni életem során, mert semmi jó nem sült ki a dologból. Az előző baráti körömben sokszor gondoltak rám.
Ha éppen nézegetem a facebookomat és meglátom a volt barátaimról aktuális fotókat akkor úgy elsápadok az irigységtől. Ugyanez van, ha a kollégáim együtt töltenek el időt a szabadidejükben. Arra nem gondolnak soha, hogy ki az akire számítani lehet. Úgy érzem az életemben mindenki csak kihasznált.
Egyetlen egy személy mégiscsak írogat rám messengeren, hogy mi van velem. és szintén felhív. Nem merem felhívni, mert félek, hogy hülyeséget fogok mondani. Ő is a volt kollégám a jelenlegi munkahelyemről.
Nekem már nem úgy megy a barátkozás mint azelőtt.

Segítséget szeretnék kérni

Kedves szakértő!
Miért van az hogy mindig ugyanazokat a típúsú férfiakat vonzom magamhoz akikeket nem akarok? Pl én nagyon utálom ha egy férfi cigarettázik meg iszik. És mégis valahogy az ilyeneket vonzom be a tróger züllött alakokat akik semmire se valók csak az idegeimet teszik tönkre. Én nagyon cigaretta és alkohol ellenes vagyok mindennél jobban utálom mind a kettőt és valahogy mégis olyan társat vonzok be aki vagy dohányzik vagy iszik vagy mind a kettőt csinálja és ezáltal nem tudok velük kijönni és csak a veszekedések mennek az én idegeim meg teljesen kikészülnek. Már ez a második ilyen kapcsolatom hogy a párommal a cigaretta miatt kell vitázzak mert ő rám akarná erőltetni hogy fogadjam el pedig én nem tudom ha megölnek akkor sem. A cigi meg az alkohol iránti gyűlöletem már gyerekkorból ered mivel én ebbe születtem bele sajnos édesanyám és édesapám is szívta azt a rohadt cigit sőt apám pluszban még ivott is egy alkoholista volt. Akkoriban ugye nem volt szokás kimenni az udvarra bent szívták a lakásban és nekem kisgyerekként ezt mind el kellett viseljem. Azóta utálom mind a kettőt. Sőt ha ez még nem lenne elég mind a két szülőmet ezek miatt a szarok miatt veszítettem el. Az aput az alkoholizmus miatt az anyut meg a cigaretta miatt. És a pasijaim ezt nem tudják megérteni hogy én a cigit nem fogom megengedni egyiknek sem akkor inkább hagyjanak el. Unom már hogy mindig az ilyeneket vonzom. Vajon miért van ez???

Tisztelt Hölgyem!

21 éves lány vagyok. Januárban voltam mell ultrahangon, ugyanis egyre erősebb fájdalmat éreztem a bal mellemben, de kiderült, hogy semmit nem találtak. Eközben már éreztem, ami a mai napig tart (már 5 hónapja), hogy amikor nagyobb levegőt veszek egy furcsa érzést érzek a hátamban. Ez főleg fekve és ülésnél van. Nem fáj, nem nyom, nem szúr csak kellemetlen. Mint, amikor valakinek hurutos köhögése van és az lenne a hátamban. Ez tudom, hogy hülyeség, de ehhez tudnám a legjobban hasonlítani.
Majd most már 3 hónapja főleg reggelente nagyon csúnya köhögésem van, hurutos. A bőröm is helyenként az egész testemen száraz, de nem látszik, csak ha odanyúlok érzem.
Egy hónapig volt szédülésem is főleg fekve, ez most úgy tűnik elmúlt.
Viszont néha mindkét hónaljamban elképesztő fájdalmat érzek, ezek pár napig tartanak, elmúlnak majd megint visszatérnek.
Ennyi “gondom” még sose volt mint most. Ezek lehetnek attól is, hogy mivel november óta online oktatás van szinte nem mozgok semmit csak a gép előtt ülök?
Nagyon kétségbe vagyok esve, hogy mitől lehet ennyi minden nekem.
Covidos elvileg nem voltam.
Előre is köszönöm a válaszát!

Dorka

Szép estét… Igazából nem tudom,hol kezdjem… 13 éve ismerjük egymást a férjemmel, a kapcsolatunk eleje, az első 3 év elég rögös volt, mert mint utólag kiderult volt kapcsolata amikor megismerkedtunk, csak én nem tudtam róla… Fél év után derült ki… Akkor már (vagy még) nagy erzelmek voltak részemről és az övéről is, de nehezen szakított anyagi dolgok miatt mint utólag kiderult, aztán 3 év után végre véglegesen úgy döntött én kellek engem szeret velem akar élni… Minden szép volt, jól éltünk, dolgoztunk mindketten nyilván kisebb nézeteltérések voltak de ezt betudtuk az össze csiszolódasnak… A férjem amúgy egy igen zárkózott, nehezen megnyíló ember, társaságban sem túl beszédes befelé forduló, én az ellentéte vok, nagy a szám, mindent egyből kimondok ami vszínű nem jó, elég heves vok, de mellette az évek alatt megtanultam, kicsit nyugodtabb lenni…
Szóval éltük az életünket, osszehazasodtunk 6 éve, meg született a kisfiúnk 3 éve… És boldogok voltunk! A kisbabánk születése után kezdődtek a gondok, nyilván nem közvetlenül de kb 1 éves kora körül el kezdte mondogatni a férjem, hogy hiányzom neki mindenhogyan, szeretne visszakapni a feleségét… Én mondtam neki, hogy ez átmeneti állapot illetve annak hittem… És teltek az évek, meg most 2 hónapja is mondta, hogy nem érzi magát férfinek mellettem, és nem foglalkozom vele… Próbáltam, azt hittem lagalabb is, voltak szép napok de így utólag látom mit rontottam el és hol, valóban nem foglalkoztam vele csak éltem az életet s gyerekkel itthon csináltam a teendőket és öt semmibe vettem, de szerettem nem éreztem soha olyat hogy nne szeretném, csak életünk egymás mellett… Most el akar hagyni, illetve nem tudja, hogy szeret e annyira hogy megpróbaljuk újra… Annyira fáj és annyira szereznem visdzafotgatni az időt és szeretni öt úgy, ahogy megerdemli… Ezért kérnék segítséget, hogy mit tegyek mivel teszek jót? Ha rlengedem és hagyom, hogy történjenek a dolgok vagy ostromolja a szeretetemmel? Annyira kétségbe vagyok esve… Szeretem őt és nem akarom elvesziteni nagyon fontos nekem! Tudom, hogy hibáztam, de mit tegyek hogy ne borulnak ki? Hogy kezeljem? Nem szeretném ha a kisfiam megsínylené ezt az egészet… Köszönöm válaszát

Tisztelt doktornő ,

Van egy közeli ismerősöm , aki mindenből viccet csinál . Olyan vicceket , amelyek nem viccesek mások számára , de ő meg van győződve róla, hogy mások ezeken jókat nevetnek . Ezt miért csinálja ?

Tisztelt Hölgyem/ Uram!

Ez az első évem az egyetemen. Szeptemberben kezdtem el angol- etika tanári szakon.
Őszintén nem ez az álom szakmám, de ide volt lehetőségem a tanulmányom alapján bejutni fizetősre.
Eleinte nagyon élveztem, főleg a szaktársak miatt sok új barátot szereztem, azonban mindhárom angolos tárgyamból megbuktam, nagyon nem mennek. Meg ott minden órán kisebb gyomorgörcsökkel ültem, nehogy felszólítson a tanár. Mondjuk én minden órán ettől félek.
Így második felében csak az etikát tudtam tovább vinni, de őszintén annyira nem érdekel a tárgy, ezt is nehéznek találom.
Egy kicsit már kezdem rosszul érezni magam, hogy már egyre kevésbé van kedvem ehhez az egészhez és anyukám pedig fizeti félévente az eléggé drága sulimat.
Okj is megfordult a fejemben, de azzal lehet vinni valamire?
Nagyon kétségbe vagyok esve mi lesz..

Előre is köszönöm a segítséget!
Dorka

bedugult a fülem és ilyenkor bepánikolok mit csináljak?

Üdvözlöm! Az lenne a kérdésem anyukám a mai napon kijelentette ő érzi hogy még az idén el fog menni nem éli meg a születésnapját ami novemberben lesz! Sajnos tavaly áprilisban elhunyt testvérem krónikus szívbeteg volt és még a mai napig megviseli! Tanácsot szeretnék kérni hogy mit tehetnék hogy ezt az érzést ne érezze! Köszönöm válaszukat!

Egy ideje mind szellemileg mind testileg rosszul vagyok.Ha valamitől félek vagy tartok tőle akkor el kezdem szorongatni a karom vagy az ujjaimat.Ez például akkor van ha felelnem kell sok az osztály előtt vagy szerepelnem kell sok ember előtt. Illetve akkor is ezt csinálom ha egyedül kell tömeg közlekednem.Meg ha be vagyok zárva szűkös helyekre.
Remélem valamennyire érthető amit írni szeretem volna. Válaszát előre is köszönöm!

Jó estét kívánok!

A járványhelyzet miatt középiskolás diákként online oktatásra kényszerültem. Egy idő után éreztem, hogy motiválatlanná váltam. Tisztában vagyok a feladataimmal, nyomasztanak a határidők, mégsem tudom rávenni magam, hogy leüljek és mindent megcsináljak, ezután pedig rosszul érzem magam, rengeteget sírok, éjszaka nem alszom, vagy ha igen, fáradtabban ébredek, mint előtte voltam.

Ezt említettem a szüleimnek is, de ők csak lustaságnak fogják fel, kiabáltak velem, hogy ez mind az én hibám, mert csak lusta vagyok, és csak “meg kellene erőltetnem magam”. De ha egyszer nem megy? Tudom, mit kéne tennem, de nem megy, főleg nem támogatás nélkül.

Már a pandémia előtt is tapasztaltam ilyen érzést, azonban most, hogy nincs napirend, amihez szigorúan ragaszkodnom kell, egyre nehezebben találok okot arra,hogy felkeljek az ágyamból és valami produktív dologra fordítsam az időm. Elkezdtem az interneten kutakodni, hogy hogyan tudnék javulni, és észrevettem, hogy a tapasztalt tüneteim egyeznek a figyelemzavar és a depresszió bizonyos tüneteivel.

Hol tudnék szakértőtől segítséget kérni a szüleim tudta nélkül?

Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Cím!

Orsi vagyok 24 éves, pesti fiatal és tanácsot szeretnék kérni.

A családom mondhatni “átlagos”, dolgos szülők és két gyerek. Jól élünk, telnek a mindennapok, húgommal egyetemre járunk, a szüleim pedig a munkájukban igyekeznek helytállni nap, mint nap.

A családi dinamikánk nem a legjobb. Édesapám nagyon robbanékony típusú ember, nagyon könnyen mondhatni a ” plafonon van”, a legkisebb probléma megoldása is általában ordítás és átkozódás kíséretében zajlik. Édesanyám és én erre általában szintén agresszívan reagálunk, beleállunk a konfliktusba, és sajnos sokszor nem a legszebb stílusban beszélünk egymással. A húgom talán az egyetlen, aki próbálja kvázi kizárni a szituációt, és nem törődni vele. Úgy gondolom ő valahol sokszor érettebb mint én és ő csinálja jól, hiszen tudja, hogy értelmetlen vitába szállni, csak várni lehet, hogy vége legyen.

Ezek a viták naponta többször is előfordulnak. Sosem fordul durvaságba vagy fizikai dolgokba, viszont lelkileg nagyon megterhelő. Sokszor előre idegeskedünk, sokszor feszült otthon a helyzet, hisz nem tudni, hogy most épp miért fogunk kapni. Úgy próbáljuk valahogy elkerülni ezeket a konfliktusokat, hogy egyre kevesebb dolgot osztunk meg egymással, vagyis igazából leginkább édesapámmal, hisz mi hárman lányok majd megoldjuk valahogy magunk ha probléma adódik és így megúszok a vitákat is. Nem gondolom, hogy ez túlságosan egészséges megoldás, hisz egyrészt sosem jó titkolózni, másrészt pedig úgy érzem ilyen szituációkban magam mintha a családunk két külön, önálló csapatra oszlana, akik között nem alakul ki egy közös tér.

Sokszor tartottunk már családi kupaktanácsot, hogy ezen kellene változtatni, de igazán sosem jutottunk semmire, nem változik soha semmi. Nem akarunk, vagyis én legalábbis nem szeretnék tovább így élni, de sokszor úgy érzem, hogy én vagyok az egyetlen, aki nyitott a változásra ( a húgomról gondolom még ezt, de az ő nevében én nem beszélhetek). Én többször próbáltam beszélni a szüleimmel, hogy talán egy család terápia, vagy édesapámmal, hogy ők keressen valakit vagy valamit, akinek vagy aminek a segítségével le tudja vezetni ezt a rengeteg feszültséget, ami benne van. Ne a családján töltse ki, mert az ahol mi tartunk, az nem egészséges. Hogy félünk elmondani dolgokat, nem kérünk segítséget, mert félünk a szidástól, hogy a húgommal bizonytalanok vagyunk mindennel kapcsolatban, mert mi “úgy sem tudok semmit sem elintézni”. Viszont a szüleim egyáltalán nem nyitottak ilyesfajta megoldásokra, viszont mi magunktól meg nem tudunk változtatni és egy kiegyensúlyozottabb családi működést kialakítani. (Oldalakat tudnék írni arról, hogy szerintem mi – miért úgy történik ahogy a mi családunkban. Szerintem a szüleim, főleg édesapámon láttam ezt, önmagukkal sincsenek kibékülve. Édesapám elégedetlen és negatív, és ezeknek az érzéseinek sokszor hangot is ad. Úgy szeretném, hogy ha találna valamilyen megoldást arra, hogy feloldja a saját maga konfliktusait, és azt lássam, hogy boldogan éli meg a mindennapokat. Nem mondom azt, hogy minden konfliktus tőle indul ki, de a legtöbb konfliktus igen, nagyon stresszes ember és ezáltal minket is stresszel, és már el is kezdődik valamin a vita. Viszont én nem tudok rá hatni és már nem tudom mitévő legyek)

Abban szeretnék tanácsot kérni, hogy ilyen helyzetben mit lehet tenni? Fogadjuk el, hogy ez már csak így lesz és kész, gyomorideggel ülve otthon tudva azt, hogy idővel csak rosszabb lesz, vagy van fény az alagút végén és létezik egy olyan csoda praktika, ami tud nekünk segíteni, hogy egy egészségesebb család legyünk?

Válaszát előre is köszönöm,

Orsi