Üdvözlöm!
Évek óta szorongásos betegségben szenvedek. Gondot okoz néha az utazás is. Heves szívverés és erős izzadás, legszomj, izom merevség, szemkontaktus sem tudom felvenni akkor amikor ez rámtör.Kommikació is néha probléma. Számos rossz kapcsolaton vagyok túl, már az ismerkedés sem megy. Teljesen céltalannak érzem az életem. Szeretnék gyereket, de mivel nem megy az ismerkedés ez miatt is stresszelek. Segítséget szeretnék kérni. Mi a teendő? Előre is köszönöm a segítséget!

Üdvözlettel : Mária.

Kedves Doktornő!
Van egy “emlék” amelyről nem tudom eldönteni hogy:
– megtörtént esemény volt, vagy
– álom, vagy esetleg
– a fantáziám szüleménye.
Pár nappal ezelőtt éjszaka felébredtem. Nem álomból riadtam fel, simán csak meg akartam fordulni a másik felemre, és valahogy félúton hanyatt fekve maradtam. Teljesen nyugodt voltam, és egyszerre csak “beugrott” egy emlék. Egy olyan szituációról, amely annyira hihetetlennek tűnt már akkor is (néhány éve), amikor megtörtént, ha megtörtént, hogy nem tudtam elhinni.
Mivel napok óta “gyötör” ez az “emlék” gondoltam esetleg tudnak segíteni.
Minden egyes mozzanatra teljesen tisztán, és pontosan emlékszem. Általában az álmaimat el szoktam felejteni.
Hozzá kell még fűznöm azt is hogy nem most először jut eszembe ez az “eset”. Viszont most először “gyötör” napok óta.
Nem merem megkérdezni az érintett személyt hogy ez megtörtént-e mert biztos vagyok benne hogy fel fog háborodni rajta, és ha igaz is a történet, biztos hogy nem ismerné el.
Lehet kezdek meghibbanni?

Kedves Dóra!
Jelenleg férjemmel, gyermekemmel és apósommal élek. Férjem szerint túlreagálok mindent ha az apósomról van szó. Az a helyzet, hogy borzasztóan nyomaszt és irritál a jelenléte. Haragszom rá, mert igénytelen, és ez a közösen használt helyiségekben és a szobájában is megjelenik. Gyűjti a szemetet zsákszámra a szobájában, a csetres edényeit nem hajlandó kihozni a szobájából. Egy hétig hordja ugyanazt a ruhát, beleértve a fehérneműt is. Kiszedi a kukából a penészes romlott ételt és megeszi, néha kínálja is. Rendszeresen összekeni széklettel a kádat és a wécét kívül-belül. Nem mos kezet, hiába szólok rá. Napközben igyekszem elkerülni, és próbálom távol tartani a gyerekemtől, de mindenhová követ, wécézni sem hagy nyugodtan. Ez engem borzasztóan idegesít és nem szeretnék a továbbiakban vele élni, de a férjem szerint túlreagálom, túl nagy ügyet csinálok belőle. Ön szerint is túlreagálom?
Várom válaszát!

Jó estét Dr nő Nikolasz vagyok
hát az Én történetem húsz évre megy vissza de még mindig nem tudom feldolgozni a dolgot
Az úgy történt hogy akkoriban kezdtem járni a feleségemmel egy pár hónapja és utána találkoztunk egy régebbi haverommal aki oda jött hozzánk köszönt bemutatam őket egymásnak és volt velünk a feleségem egy barátnője is és az én feleségem nagyon akarta hogy ők összejöjjenek mert mondta is a barátnőjének hogy te milyen hülye vagy hogy nem jössz vele össze mert én a helyedben már rég össze jöttem volna vele és volt olyan is hogy az állítólagos barátom is fel járt a nejem ékhez mert ott szoktunk találkozni és volt olyan hogy a nejemet az anyukája állítólag nem engedte el velem sétálni mert már késő van és rá két óra múlva jönnek fel hozzám a barátommal hogy a barátom engem keresett és ezért engedték el a nejemet vele hogy a barátom ne menjen egyedül pedig tudta hol lakom meg volt olyan is hogy sokan mentünk bulizni és ezt mástól tudom hogy a nejem lassút táncolt a barátommal és ott fogdosta a nejemet mert én pont kimentem valamiért és volt olyan is hogy fent vagyok a nejeméknél és hálóing volt rajta és előttem nyakig volt be takarva mert azt mondta hogy nagyon átlátszó és szégyenlős de mikor meg jött a barátom egyből kiugrott az ágyból és mutogatta magát hogy ő terhes és még meg is fordult hogy lássa minden oldalról meg volt olyan is hogy találkoztunk az utcán egy másik haverral és ott volt a másik srác is és mondta a haverom hogy menjek már vele valahova és mondtam a nejemnek hogy menjünk de ő erre azt mondta hogy még vár itt a lépcső házban a sráccal én meg mondtam hogy jó mert mind kettőben meg bíztam meg nem is gondoltam olyanra és mikor vissza értünk arra az történt hogy az emeletről jönnek le és mikor meg láttak engem vissza szaladtak ja és a nejemen volt a srác kabátja mert ugye bár tél volt de akkoriban nem is gondoltam volna semmi rosszra de idővel egy két év múlva eszembe jutottak a dolgok és akkor kezdtem furcsálni a dolgokat a nejemet többször is kérdeztem hogy mi is volt ez mert én azt mondom hogy biztosan megcsalt vele de ő mindig tagadja azt mondja túlságosan féltékeny vagyok meg beteg hogy ilyeneket gondoltam róla de azóta is együtt vagyunk vannak gyerekeink ja és a barátomat azóta nem láttuk kb húsz éve

Tisztelt Doktor Ur !

Azt szeretnen megtudni ,hogy szukseges e orvoshoz fordulnom , vagy tud ajanlani valamilyen modszert a stressz csokkentesehez .
Problemaim :
1. Nemreg mondtam fel az utolso par honapban mindig a munkan agyaltam hiaba nyaraltam es tudtam nem szabad de mindig a mubka tudataval ebredtem es aludtam el . Hiaba beszelem ki magambol a problemaimat . Hiaba tudom hogy a mubka miatt stresszelek.
2. Mar gyerekkorom ota van az,hogy pl :dolgozat elott nagyon stresszelek ,leblokkolok kozben.
Uj munkahely eseten otthon mar gyomorgorcsom van.Ha csak orvoshoz megyek ideges vagyok de ott csak varakozaskor ha mar sorra kerulok semmi bajom , ugyintezeskor is a varakozassal van a bajom.
Elso mubkanapom mindig stresszes leblokkolok mintha nem is ertenek a szakmamhoz.
3. Az elmult felevben lettem nagyon negativ es onbizalomhianyos. Nem tudom valamiert most megoldani hiaba setalok , filmezek , beszelek rola, kirandulok, hullamzik a hangulatom mikor sikerul megbeszelnem onmagammal hogy feleslegesen stresszelek es vagyok negativ akkor hasznal egy ideig aztan masnap vagyeg aznap este mar rosszra gobdolok es mar a munkara hogy mikor keresek penzt ismet , jo lesz e a munkakorulmeny , elso napomon benazni fogok e .

Osszessegeben azt szeretnem meg megtudni ,hogy on szerint ez autoklso felevem okozta onbizalomhiany vagy on szerint ez komplex es a regi dolgok meg az ujdolgok kezdenek osszefolyni.

Koszonom a valaszat

Tisztelt Filep Orsolya Veronika!
Olyan problémával fordulok önhöz, hogy hogy kisfiam aki júliusban töltötte a 3 évet és szeptemberben kezdte az óvodát, még a gatyoba kakil. Pisivel minden rendben az szépen a wc be intézi de a nagydolognál nem hajlandó a wc be menni. Igazából nem szól ha kell neki vagyis úgy jelez jogy elvonul és ha be szeretnék hozzá menni akkor meg kér hogy hagyjam békén. Majd ha végzett akkor előjön. Személy szerint azt hiszem hogy ezt a dolgot nem kell és nem is szabad erőltetni és hogy amikor majd ő akarja akkor úgy is használni fogja a wc-t. Azonban az oviba is kb hetente 1 szer elofordul hogy ott kakil be és emiatt jelezték nekem hogy keressünk fel orvost hogy nincs e szervi baja, amennyiben nincs akkor javasolják a gyerekpszichologust aki esetleg segíteni tud ebben a problémában. Az óvodát szeptemberben kezdtük azóta már fejlesztést is javasoltak neki (nehezen illeszkedett be előtte nem igazán volt gyerek közösségben) a fejleszto szerint nincs probléma fejlesztést nem igényel korának megfelelő képességű. Biztosan van szorongás mert rágja a körmét is de hozzá tartozik hogy 1 éve született egy kis húga akivel az első 3 hónap elég nehéz volt allergia miatt többször kórházban kellett vele több időt töltenem. Véleménye szerint normális e ha ez a wc folyamat még várat magára, vagy erőltessük a dolgot, vagy valóban keressünk fel személyesen egy szakrendelest a fentiek miatt. Egyébként az első 2 hét nehézségei után mindent elkezdett önállóan csinálni (öltözést, vetkozes) az óvodában is önállóan eszik és az első naptól kezdve teljesen npot tölt az óvodában (nem volt beszoktatas, ezt az óvoda kérte) cumi nélkül első naptól alszik bent. Szeret járni oviba, barátkozik és a kezdeti problémák megoldodtak. Az első 3 hétben 3 szor elofordult hogy bepisilt de valószínű hogy csak a nagydolgát akarta végezni és azt vissza tartotta de a pisit már nem tudta. Köszönöm előre a válaszát.
Tisztelettel Nagy Fruzsina

Szép napot! Olyan problémával kapcsolatban fordulok önökhöz hogy van egy 14 éves kamasz fiam,aki lóg az iskolából,nem tanul és nem is érdekli a tanulás.Édesapjával már több mint 2 éve külön mentünk. Ezt nehezen viselte. Azóta van egy élettársam akit nem fogad el, elmondása szerint irritálja hogy velünk lakik,pedig erre semmi oka nincs. A válasza arra hogy miért nem megy iskolába igen változatos.Egyszer azt mondja hogy a párom miatt,meg hogy emiatt én elrontottam az életét, aztán ráfogja a tanárokra,akkor olyat is mondott hogy az osztálytársai miatt….Tehát mindig van valami ürügy. De a tanára szerint szeretik a társai. Nem tudom hogy kezeljem ezt a helyzetet.Vittem volna pszichológushoz is tavaly,de mikor megkaptuk az időpontot nem tudtam rávenni hogy elmenjünk.Minden reggel egy rettegés számomra,hogy megint nem megy iskolába. Már nem tudom mit tegyek. Válaszát előre is köszönöm!

Jo estet kivanok. Tanacstalan vagyok es tehetetlen. Egy szulo akinek gyereke Daniaban el ket honapja es munkanelkul, pszihes problemakkal kuzd, nem szedi a gyogyszeret….es fuves cigit sziv. Mit tehetek? Nem tudom eroszakkal hazahozni. Hogyan tudok segiteni neki? Eroszakkal nem teszik ki az orszagbol, utana menni lehetetlen karanten nelkul….de eroszakkal sem tudom hazahozni. Kerem tanacsadasat, hogyan ? Mit ?tudok tenni egy ilyen esetben.

Megírtam a pasimnak azt hogy nem tudom elfogadni hogy azokkal a személyekkel csetel akkikel testi kapcsolata volt, és hohy zavar az hogy bebiztosította a mobiltelefonját hogy ne tudjam kinyitni. És még nem kaptam választ annak ellenére hogy el olvasta. Mi lehet az oka?

Ūdvözlöm
4 éve vagyunk házasok.14 éve élūnk egyūtt férjemmel.Mindig is szerettem a szūleimet jó volt a kapcsolatunk.Ami a férjem szerint azt jelenti,hogy nem tudok felnőni.Egy a szūleim tulajdonában lévő házban élūnk.Aminek a nevemre íratasa folyamatban van.Férjem évek óta ezért vitázik velem,hogy írattassam a nevemre.Férjem mégis szeretné ha elköltöznénk,mert őt zavarja,hogy 2 hetente 1x vagy 2x megállnak a szūliem egy kávéra.Zavarja az,hogy napi telefon kapcsolatban vagyunk.Mert szerinte nem nőttem még fel…..
2 éve majdnem elváltunk.Mert a testvérem kislányát kereszteltūk.Mi voltunk a meghívott keresztszūlök.,de a férjem nem szívesen állt volna ki velem.Ezt persze szūleim sérelmezték,hogy mi az,hogy nem áll oda a férjemként.Az utolsó napokban is visszamondta,hogy ő nem lesz keresztapa.Volt is vita.De végūl odaállt.Sxóval két tűz közt vergődtem.Én ezután már nem bírtam tovább és végūl sajnos a testvèrem bwrátjának a kedvességének bedőlve megcsaltam a férjem.
Férjem az 1 évben már nem durván,de kezelt emelt rám.Aztán minden vita szinte valami kis falhoz szorítassal.Rugàssal,nyak szorítassal és hasonló félelmet keltő mozdulatokkal és fölém emelkedésekkel végződött.Az eskūvőnk úgy telt,hogy 4 en voltunk a tanuinkkal mert azt mobdta,ha elmondom a szūleimnek,akkor bem vesz feleségūl.2 hete amikor becsípődött a derekam eljött anyu meg testvérem munka után és behivtam őket egy kávéra mert már jobban voltam és anyut jeresve nagynéném is bekopogtatott.És pár perc múlva hazaért a férjem és a házba lépve hangosannkikelve magâból ,hogy mi ez az átjáró ház megmondtam,hogy mindenki hagyja a feleségemet a héten pihenni.Elegem van stb.Nagyon durva volt.És anyukám sírva ment ki miközben a férjem nyugodtan és örömmel tette helyre a fegyvereit.Azóta a szūleim azt mondták,hogy őket kidobta a férjem ők nem jönnek többet.A férjem boldog,hogy elérte a célját,hogy végre nem kell egymásjoz sűrűn járni.Számomra ez a helyzet borzasztó.Ma boltam a testvérem szūlinapi ebédjén természetesen egyedūl.Este anyu irt,hogy távolságtartó voltam és védem a patkány férjemet,aki mindig bánt.Szóval mindig bánt ,vagy legalábjis mindig a családtagjaimat szidja,vagy,hogy gyerek vagyok.stb.És most itt fekssem és olyan dūh van bennem,hogy a szūleim mennyire féltenek és a férjem milyen erőszakos.Azt érsem szétrobbanok és beleőrūlök ebbe a helyzetbe.Segítsen kérem,mi a helyes megoldas.Kösxönòm

Üdvözlöm!

Megpróbálom minél rövidebben megfogalmazni a problémámat. 21 éves vagyok, 3 hónapja van egy kiegyensúlyozott és stabil párkapcsolatom amiben boldog vagyok viszont már az első szexuális együttléttől kezdődően a mai napig fent áll egy biznyos probléma ami kapcsán fordulok önhöz segítségért. Ha jól informálódtam az internetről akkor erekciós zavarhoz hasonló problémával küzködök. A konkrét probléma a következő: a kapcsolatunk elején már fenn ált az a probléma, hogy megfelelő és intenzív ingerek hatására sem tudtam eléri a teljes merevedést, vagy, ha mégis az nem tartott sokáig. Sajnos ez a probléma a mai napig fenn áll és úgy érzem segítségre van szükségem. Eleinte betudtam ezt a problémát annak, hogy még “újak” vagyunk egymásnak a párommal és szégyenlős voltam, voltak gátlásaim viszont azóta ezek a gátlások és egyéb tényezők megszűntek viszont apa probléma nnem múlt el. Ezután megpróbáltam mentálisan változtatni a gondolkodásomon és hozzáállásomon a dologgal kapcsolatban viszont ez idő alatt olyan volt ez probléma, mint egy hógolyó amit legurítottak egy hegyről. Rengeteg negatív gondolat, kellemetlen szituáció és aggodalom van a fejemben amik újra és újra előjönnek amikor szexre kerül a sor. A párom segítőkész és türelmes viszont napokban szóvá tette, hogy talán komolyabb segítségre van szükségem, mert nem lát haladást a probléma megoldása fele. Rengeteg baráti tanácsot és bíztatást kaptam azoktól az emberektől akiknek beszéltem erről s problémámról. Némelyiküknek régen ugyanilyen problémái voltak és azt mondták idővel elmúlik viszont én nem szeretnék addig várni ezzel ameddig rámegy a kapcsolatom. Szeretnék mihamarabb megoldást találni és ennek reményében fordultam Önhöz elsősorban. Sajnos olyan helyen élek ahol nincs a környéken szakember akihez személyesen el tudnék menni és bankkártyával sdm rendelkezem, hogy online segítséghez forduljak így gondoltam megpróbálok itt, Öntől segítséget kérni.

Reménykedve várom válaszát.
Üdvözlettel,
Barna

Üdvözlöm!24 éve élünk együtt,jelei mindig is voltak annak,hogy a gyermekem apjával valami nincs rendben,de a rohanó mindennapok nem engedték,hogy arra,amire a karantén hozta kényszeritthonlétben rájöttem, hogy ez az ember nárcisztikus jegyeket hordoz magában,de sajnos, bár rengeteget próbálok olvasni,okosodni,nem tudom,melyik csoportba tartozik,ebben szeretnék a leírtak alapján segítsget kérni.
Egy évvel ezelőtt nagyítódtak ezek a viselkedési formák,amik gyakorlatilag elviselhetetlenné váltak és az őrület határán vagyok.Eleinte azt gondoltam,öregszik,szóvá tettem,ne így, másképp cselekedjen bizonyos dolgokban.Azonnal jött a megmagyarázás, másnap ugyan úgy pl. víz volt a forralóban.A házimunkában nem vesz részt,mindent egyedül végzek,végtelenül lusta,megkértem rá,magyarázat , hogy ő mennyit dolgozik,(évekig nem dolgozott,én keltem hajnalban,utána az otthoni teendők is vártak,holott semmi más dolga nem volt,mint nekem segíteni,de ő online játékokkal játszott kizárólag)hát én is dolgozom töretlenül,mégsem érti.Bármikor meséltem neki valamit a hétköznapokból, tiszteletlenül kinézett az ablak felé,volt,hogy a szemét forgatta,mikor szóltam,h hozzád beszélek, a válasza:hallak,nem?Soha nem lehet vele érdemi beszélgetést folytatni,nem érdekli,érdektlen és érzelemmentes.Azt vettem észre,hogy kiprovokálja a vitákat a fellengzős kérdésével,holott a gyereknevelésben sem vette ki a részét soha,de például egy átbetegeskedett éjszaka után betornyosodva az ajtóba megkaptam a fellengzős kérdést,biztos jól cselekedtem, hogy ezt a gyógyszert adtam? Tette ezt úgy,hogy végig”aludta”az éjszakát és nem jött ki segíteni.Miután érthetően felcsattantam,a szokásos (mindenre ez a válasza a kirobbantott vitái után,aminek a végére azt sem tudom,honnan indult és kimerülök rettenetesen)félhangos fenyegetések halmaza volt a válasza és a szavait idézem,ez is egy fontos momentum szerintem: büdös köcsög, takarodj vissza az anyádhoz,na megálj, nem vagy nő,a kutyának sem kellesz,takarodj többet dolgozni(hat napot dolgozom egy héten) és amikor beleálltam a vitákba,mert már sík ideg vagyok attól,amit velem művel,a végén sunyi,cinikus vigyorral megkérdezi: miért vagy ideges? Amit még észrevettem,hogy ilyenkor bezárja az ablakot,ha nyitva, vagy afelé les, nyilván,hogy a külvilág ne hallja, vele üvöltök.Feltűnt, hogy kétnapi vérremenő vitáink vannak,hogy másnap, bár nem dolgozom,(karantén időszaka) semmi erőm, kimerült vagyok és dekoncentrált.Sokat olvastam és azt is megtudtam,nem szabad hozzájuk szólni,akkor nem bírják elszívni az energiánkat.Kettő hete ő csenddel ver,szándékosan bosszangat azokkal,amikről tudja, robbantan,de óriási önuralmat igyekszem tartani és nem is szólalok meg,nem értem,olvastam,hogy más forrás után néznek,ha valaki nem adja meg nekik a figyelmet,nem áll bele a viátikba és ezáltal nem jutnak energiához,ez itt ugyan úgy minden nap ide jön haza, arra gondolok,készül valamire? Mindig fenyegetett,hogy feljelent a gyerekkel és elveteti tőlem,de nem tette meg, ő már félig nagykorú,ezzel nem tud sakkban tartani, na és mivel törvénybe ütköző dolgot tett, börtönbe is volt, talán ez megakadályozza abban, hogy bármiért, amit kitalál és mivel profi hazudozó,valótlannal feljelentsen? Esetleg félhet attól,hogy mivel börtönviselt,nem hisz neki a hatóság?Megmondom őszintén,félek tőle,félek,hogy alámtesz valótlan dolgokkal,amihez honnan szerzek erőt,hogy kiálljak magamért,hiszen kisemmizett, semmim nincs és egy emberi roncs lettem mellette.Mert kettő hétig nem tartott még a csenddel verés,mindig megpróbált valami aprósággal beszélgetést indítani,de most…készülhet valamire?
Nagyon szépen köszönöm, ha választ kapok!

Miért van az hogy mindig komolytalan pasikat fogok ki akikkel egyszerűen nem lehet tervezni jövőt. Mert mindegyiknek gyerekes a felfogása vagy pedig soha nincs pénzük nem tudják beosztani és csak siránkoznak hogy ők milyen csórók. Egyszóval másokat hibáztatnak a saját hibáikért. Valami átok ül rajtam hogy mindig ilyen szerencsétlenekkel hoz össze a sors? Vagy mi lehet a baj? Mert én nem tudok rájönni. Kiakasztanak engem az ilyen komolytalan pasik. Itt vagyok lassan 33 éves éves és még mindig nem találtam meg az igazit mert mindig ilyen gyerekes pasikkal kínlódok akik nem is illenek hozzám de elhagyni viszont nem tudok senkit mert társfüggő vagyok. Van ebből az ördögi körből kiút???

Tisztelt Pszichológus!
Egy éve járok pszichológushoz. Pár hónapja elkezdtük ritkítani a találkozókat. Legutóbb is egy hónapra adott időpontot. Eltelt az egy hónap, írt hogy nem alkalmas neki az időpont, jelentkezni fog. Ennek tíz napja. Lehet hogy van magyarázható oka, de számomra ez csalódás. Ismerhet már annyira, hogy tudja hogy most megrendülhet benne a bizalmam. Ami eddig maximálisan meg volt. Attól félek, hogy amikor végre találkozunk, nem bírom majd leplezni a csalódottságot, haragot. Ő majd nem tartja jogosnak a reakciómat, és akkor így fog lezárulni a kapcsolatunk. Ez lesz csak az igazi csalódás. Nem fogom tudni elrejteni az érzéseimet.

Tisztelt Doktornő!
Majdnem 30 éve vagyunk házasok. A problémánk sokrétű és több síkon halad.
A házasságuk első 25 évében a legkézenfoghatóbb az anyósom kéretlen „jelenléte” volt. A szüleivel sosem laktunk együtt, mivel a szüleim által épített saját házam volt, ahova a férjem velem egütt költözött be. Anyósom mégis mindig mindenbe beleszólt, mindig mindenről megvolt a véleménye. Azt hittem, hogy képes leszek kezelni, többször is próbáltam tisztázni vele a gondjaimat, beszélgettem vele, aminek mindig az volt a vége, hogy ő áldozatként tüntette fel magát, sírva fakadt, majd amikor kilépett az ajtón, letörölte a könnyeit és közölte a családdal, hogy „megint hülye a lány”. Aztán évekig kértem a férjem segítségét, amit ő a maga módján mindig is próbált megadni, de ez az anyjától való félelme miatt hatékonyan soha nem sikerült. Folyamatosan jeleztem neki, hogy érzelmileg hol tartok, hogy ebből visszafordíthatatlanul baj lesz, hogy a megoldás az ő kezében van, de nem történt semmi érdemleges. Ennek az lett a vége, hogy már nem beszélek az anyóssal, a férjem családjával is csak ha muszáj, az apósom temetésére is csak tisztességből mentem el. Tulajdonképpen semmibe vesznek. A férjem viselkedését nem tudom megérteni és elfogadni, úgy érzem, hogy magamra hagyott, és nem állt ki mellettem kellőképpen. Ő még mindig szorgalmasan tartja a kapcsolatot az anyjával, amit én sajnos árulásnak élek meg.
A másik problémám, hogy – nem tudom bizonyítani, hiszen csak két alkalomról tudok- , de úgy érzem, hogy folyamatosan megcsal a férjem. A tudomásomra jutott első alkalom 2003-ban volt (akkor komolyan gondolkodott azon, hogy elhagy), a másik néhány hónapja. Őszintén nem értettem az okát, hiszen úgy érzem, hogy mindig is példás családanya és feleség voltam, a kívülállók szemében irigylésre méltó a házasságunk. Talán túlzottan is igyekeztem ellátni a feladataimat. Ellapátoltam a havat mire hazaért, programokat szerveztem, intéztem a felújítási munkákat a házunkon, betonoztam, ha kellett, csiszoltam, festettem, tanultam a gyerekekkel, neveltem őket (két csodálatos lányunk van), stb. Ő néha megjavított egy-egy csapot, befúrt néhány csavart – ha többször kértem. A második megcsalás után biztos voltam benne, hogy beszerzett egy második telefont is, hogy többször ne bukjon le, de erről majd később írok.
A harmadik problémám a fentiekre épül. Mindenért szólnom kell. Próbálok nőként viselkedni, de mégis úgy érzem magam, mint egy őrmester. Nem nézhetem szó nélkül, hogy a grillsütőnk vagy a fűnyíró a kertben ázik, vagy hogy a pincében akkora a kupleráj, hogy télen nem fogunk tudni leállni az autóval. Hogy nem működik a zuhany, hogy szétég a vízmelegítő burkolata, stb. Természetesen segítek, sőt, ha nincs itthon, egyedül is nekiállok annak, aminek tudok, de minden nem megy, és az első megcsalásból is tanultam: mindent már nem akarok egyedül elvégezni. Ő viszont arra hivatkozik, hogy rengeteget dolgozik (reggel 7-től este fél 8-ig), ami így is van, hiába kérem 30 éve, hogy legalább kétszer egy héten, vagy legalább péntekenként jöjjön haza korábban. Nem vagyok anyagias, de szeretem, ha értelmes dolgokba tesszük a pénzünket. Amit ő úgy él meg, hogy „itthon mindig csinálni kell valamit”, pedig nincs vele teendője, mert szinte mindent elintézek. Fontosnak tartom, hogy pihenjen, de vannak dolgok, amiket neki kell megcsinálnia, és ha hétközben nincs itthon, akkor ezek sajnos a hétvégére maradnak. Lehet, hogy nem kellene panaszkodnom, mert pl. rendszeresen bevásárol hétvégén (hiába kérem, hogy tegyük ezt online bevásárlással, mert időt spórolnánk vele), ha kell főz is hétvégén, amikor én nem érek rá. Tehát nem mondhatom, hogy nem csinál semmit! De mégis úgy érzem, hogy ezeket a dolgokat lehetne egyszerűsíteni.
A harmadik probléma az, hogy kb. egy éve megkeresett az egyik régi szerelmem. 300 km-re lakik tőlem. Beszélgettünk, majd intim témákra is sor került. Sokat segített a férjem megértésében, és úgy érzem, hogy én is a segítségére vagyok az otthoni dolgaiban. Mindketten azon dolgozunk, hogy a házasságunkban maradjunk, ő szereti a feleségét, én szeretem (szeretném) a férjemet, amit meg is beszéltünk. Mégis kialakult egy sajátos beszélgetési forma, szexre utaló oda-vissza történő játékos-obszcén írogatásokkal, videókkal, gifekkel, megjegyzésekkel. Természetesen lebuktam, hiszen ebben nem vagyok eléggé gyakorlott. Egyik este, amikor kiborultam azon, hogy megint egyedül maradok egy feladattal, a férjem szembesített az online társammal, mert szerinte „inkább ez az én bajom…” Elvette a telefonom, felolvasta az írásaimat, kiforgatva a szövegkörnyezetet, ami mindegy is, mert igazából már vártam, hogy mikor derül ki, hogy végre én is fájdalmat okozhassak. Sajnos nem ez történt. Újra hagyja, hogy sodródjak, ha kimondanám, hogy válunk, talán még abba is belemenne. A leleplezésem után, amikor ő simán elment aludni, átkutattam az autóját és megtaláltam azt a bizonyos plusz telefont, meg egy levél hiányos Cialist. Kitépte a telefont a kezemből, állítja, hogy a második eset óta nem volt semmi. Tudom, hogy hazudik, hiszen a második esetet a „mindennapi” telefonja híváslistájából fedeztem fel, tehát az új telefon ezek után került hozzá.
Talán válnék is. És talán csak kifogásként emelem magam elé a lányaimat, de ők tényleg nagyon büszkék ránk, és nagyon fontos nekik az a tudat, hogy mi jól vagyunk. A nagyobbik (22 éves, pszichológus hallgató) látja, hogy valami nem kerek, de hihetetlen módon bízik bennem, és abban, hogy bármit meg tudok oldani. A „kicsi” (20 éves, egyetemista) 16 évesen lett epilepsziás, és most csökkentjük a gyógyszerét. Félek, hogy nem lenne rá jó hatással a válás, belebetegednék, ha úgy érezném, hogy az én tűrőképességem hiánya miatt lenne bármilyen egészségügyi problémája. Mindketten külföldi tanulmányokra készülnek, nem tehetem meg velük, hogy az utazás előtt vagy épp a hazaérkezésükkor tudják meg, hogy az imádott, számukra példás szüleik elválnak. Nagyon érzékenyek arra, ha feszültséget éreznek köztünk, és nekem az a célom, hogy szívesen jöjjenek haza, és hosszú távon is szép emlékeik legyenek a gyerekkorukról. Olyanok, amit majd a gyerekeiknek is szívesen adnak tovább.
A fentiek miatt – a saját döntésem miatt- szóba sem jöhet a válás. Szeretnék normálisan, szerető és szerethető kapcsolatban élni a férjemmel. Nem csak társaságra lenne szükségem, hanem társra is. Kényszerhelyzetben érzem magam, mert hiába fogalmazom meg konkrétan a problémáimat és a kéréseimet, csak védekezést, kifogásokat és magyarázatokat kapok, megoldási javaslat szóba sem kerül. Vagy amit megígér, azt utána rendszerint simán elfelejti.
Mit tegyek?
Előre is köszönöm a válaszát!