Szép napot! Párkapcsolati problémában szeretnék tanácsot kérni. Négy hónapja vagyok együtt párommal, három hónapja együtt élünk, a karantén miatt. Előtte egy baráti körben haverok/ismerősök voltunk. Úgy érzem, nem illünk össze. Kedvelem a nyugodt emberek társaságát, míg a párom gyakran feszült, és ordibál, dühöng váratlanul. Nekem világmegváltó terveim vannak, szinte megszállottja vagyok művészeti munkámnak, míg Ő üldögél, szíve szerint egész nap csak lazulna, tévézne. Ez engem zavar, úgy érzem, sok időt rabol el tőlem is, és viselkedése által nem igazán motivál. Miért vagyunk együtt még? Részben azért, mert nem vagyok képes megbántani Őt, sosem igazán tudtam szakítani. Mindig a másik féltől vártam, hogy küldjön már el engem. Néha attól is félek, hogy csak rosszabbat találnék később, mert ezelőtt sokkal rosszabb párkapcsolati próbálkozásaim voltak. A magányt viszont nem bírom hosszú távon elviselni. Sosem unatkozom, lekötöm magam, ám félek az egyedülléttől. Néha jól érezzük magunkat együtt. Ha csak napi 1-2 órát kéne találkoznunk, működhetne ez a kapcsolat, de komolyabban úgy érzem, nem erre vágytam/vágyom. Mit tegyek? Köszönöm a választ: Tünde.

Tavaly ősszel kezdtem el pszichológushoz járni. Hamar elkezdtem kötődni hozzá, fontos lett nekem. Hetente, kéthetente jártam hozzá. Aztán a vírusoshelyzet miatt bezárt a rendelő. Március óta csak Skype-on tudtunk beszélni. Az online konzultáció közel sem olyan, mint a személyes, de megkellett szokni ezt az új helyzetet. Végre újra kinyit a rendelő, két hét múlva már személyesen találkozhatunk. Vártam nagyon, de most mégis van bennem félelem is. Nem tudom, hogy teljesen kimutathatom-e majd az örömömet. Nem-e leszek “túl sok”. Még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy elfogok érzékenyülni, elsírom magam. Tudja, hogy nekem fontos ez a kapcsolat, de nem szeretném, ha esetleg kényelmetlenül érezné magát az érzelmi megnyilvánulásomtól. Köszönöm a válaszát.

Tiszteletem!

Az,hogy eligazodik az ember minden tekintetben, tehát önszemélyét, másokat illetően is, kizárja- e a kevert személyiségzavart? Ilyen zavart milyen tesztekkel lehet kimutatni? A tesztek tévedhetnek-e? Érdemes- e többször megcsinálni a teszteket?
A kevert személyiségzavart érdemes-e csak gyógyszerrel kezelni vagy elsőként pszichológussal?
Köszönöm: Imre

Szép napot! Párkapcsolati problémában szeretnék tanácsot kérni. Négy hónapja vagyok együtt párommal, három hónapja együtt élünk, a karantén miatt. Előtte egy baráti körben haverok/ismerősök voltunk. Úgy érzem, nem illünk össze. Kedvelem a nyugodt emberek társaságát, míg a párom gyakran feszült, és ordibál, dühöng váratlanul. Nekem világmegváltó terveim vannak, szinte megszállottja vagyok művészeti munkámnak, míg Ő üldögél, szíve szerint egész nap csak lazulna, tévézne. Ez engem zavar, úgy érzem, sok időt rabol el tőlem is, és viselkedése által nem igazán motivál. Miért vagyunk együtt még? Részben azért, mert nem vagyok képes megbántani Őt, sosem igazán tudtam szakítani. Mindig a másik féltől vártam, hogy küldjön már el engem. Néha attól is félek, hogy csak rosszabbat találnék később, mert ezelőtt sokkal rosszabb párkapcsolati próbálkozásaim voltak. A magányt viszont nem bírom hosszú távon elviselni. Sosem unatkozom, lekötöm magam, ám félek az egyedülléttől. Néha jól érezzük magunkat együtt. Ha csak napi 1-2 órát kéne találkoznunk, működhetne ez a kapcsolat, de komolyabban úgy érzem, nem erre vágytam/vágyom. Mit tegyek? Köszönöm a választ: Tünde.

Hat ez a szerelmi gondokkal van gondom. Sokat veszekedunk a baratommal. Volt egy elso kapcsolatom, megcsaltak ossze tortek. Ket ev volt felepulni, es meg igy sem teljesen. Volt egy fiu akit megismertem, le is mentem hozza. Becsult, szeretett, belem volt havarodva es elhagytam mert feltem hogy ossze tor es sokat szenvedett de szerettem, meg most is vele vagyok. Es o miatta most en sirok allandoan. Mindig en vagyok a hisztis, tul sokat veszekszünk. O ugy gondolja hogy sebezheto vagyok, es nem tudnam elhagyni. Azt szeretnem hogy belem legyen havarodva, feltsen, torodjon velem szeressen. Tanacsot kernek hogy vajon hogy szeressenn belem megint, es veget akarok vetni a veszekedesnek mert szeretem es nem akarom elvesziteni.

Tisztelt Címzett!
Az lenne a kérdésem, hogy a Faxiprol 75 mg. okozhat e hasmenést, étvágytalanságot, fogyást? 1 hónapja kaptam ezt a gyógyszert, a tünetek 3 nap után jelentkeztek. A hangulatom egyébként jó lett, de rengeteg vizet iszom kb. 5 litet/nap.
Januárban voltam vérvételen, az jó lett a TSH is tökéletes. Kardiológiai eredményem kornak, nemnek megfelelő.

Üdvözlöm!
Egy hónapja megismerkedtem egy ferfival.Azóta világossá vált számomra,hogy előző kapcsolatából,aminek 2 éve vége,sérlelmeket hordoz.Így van -e esélyem erre a kapcsolatra?Legyek türelmes vagy engedjem el ?

Kedves Pszichológus!
Nekem az alábbi problémával kapcsolatban lenne szükségem tanácsra, útmutatásra: a párommal távkapcsolatban élek lassan 6 hónapja, és rendszeresen adódnak közöttünk konfliktusok abból kifolyólag, hogy nekem több figyelemre, szeretetre és törődésre, beszélgetésre lenne szükségem, viszont amit nekem nyújt az kevés. Sajnos a dolgokat tovább szokta nehezíteni az is, hogy sokszor nem elég empatikus, együttérző velem. Előfordult több beszélgetésünk alkalmával, amikor a fentebb említett problémákkal összefüggő szituációt hoztam fel neki, beszéltem neki ezekről, és csak hallgatott a vonal végén. Gyakran érzem azt, hogy nem érti meg, hogy mi bajom van, nem érzi át, ha valami gondom van, vagy szomorú vagyok, vagy hogy egyszerűen nem tud mit kezdeni azzal, amit mondok neki. Sokszor nem azt a fajta lelki támogatást nyújtja nekem, amire nekem szükségem lenne. A helyzetet tovább nehezíti az is, hogy nagyon messze lakunk egymástól, és a járványhelyzet miatt elzáródtunk egymástól, így élőben február óta nem találkoztunk. Továbbá az is, hogy a munkája miatt kevés idő jut arra, hogy érdemben is beszélgetni tudjunk akár írásban, akár telefonon. Én elég sokat örlődöm, idegeskedek, mert az igényeim rendszeresen “kielégítetlenek” maradnak, ami bennem folyamatos frusztrációt, idegességet vált ki. Ez a folyamatos belső vívódásom odáig fajult, hogy nemrég nagyon csúnyán összevesztünk, volt egy kis szünet, amikor beszéltünk (kb. 1 nap), aztán leírtam neki, hogy egyszerűen ezt így nem fogom már sokáig bírni, a környezetemben élők is látják rajtam olykor, hogy mennyire magam alatt vagyok. A páromnak egyébként teljesen őszintén és kendőzetlenül leírtam, hogy mit gondolok a kapcsolatról, mi az, amiben hiányt szenvedek, és mit szeretnék. És most ott tartunk, hogy mindketten szeretnénk erre megoldást találni, mert egyébként szeretjük egymást, nagyon szeretem őt, nagyon jószívű, és kedves, egyúttal nekem elképzelésem sincs, hogy hol és hogyan tudnánk elindulni a megoldás felé vezető úton, már ha van egyáltalán. A társam egyébként alapvetően jól érzi magát ebben a kapcsolatban, úgy érzem és tapasztalom, hogy nem igényel akkora figyelmet és törődést, szeretetet, mint én. Én elég érzékenyen élem meg ezeket a dolgokat, és alapvetően elég mélyen tudok kötődni, ragaszkodni azokhoz, akiket egyszer megszeretek. Ön szerint mi lenne a megoldás a problémánkra? Tanácstalan vagyok ebben. Esetleg az igényeinket kéne összeegyeztetni? Vagy mivel lehetne orvosolni ezt a dolgot? Vagy létezik-e erre megoldás? És ha igen, hogyan, hol, miként keressük?
Válaszát és tanácsát nagyon szépen köszönöm!

Tisztelt Hölgyem!

A barátnőmmel majdnem 3 és fél éve vagyunk együtt, viszont az utolsó egy év nem volt harmonikus, nem tudunk továbbfejlődni. Ő 22, én 28 éves vagyok, 2 éve kezdte az egyetemet. Az egyetem elkezdése után kb. 3 hónappal kezdődtek az apróbb problémák. Új közösség, új barátok, feladatok, amik miatt erősen háttérbe szorultam, távolodtunk egymástól. Megértettem, hogy új élmények érik, de ennyire nem szeretnék másodlagos lenni. Ritkábban válaszol, ritkábban találkozunk, nem tesz értem már annyit, mint korábban, úgy érzem, nem számíthatok rá mindenben. Ezzel egy időben a szexuális együttlétek is ritkultak. Ha elmondom neki az aggályaimat, akkor úgy érzi, hogy nem támogatom, inkább támadom, ami nem igaz, csak szeretném, ha jobb lenne a kapcsolatunk. Mostanra annyit romlott az egész, hogy 4 hónap alatt egyszer volt aktus közöttünk és szinte mindenben elutasít, ami szerinte természetesen nem igaz. A korábban megbeszélt tervek megváltoztak. Nem szeretne már gyereket legalább 10 évig, nem szeretne házasodni min 5 évig és ott szeretne élni, ahova a munkája szólítja, de biztosan nem ott, ahol jelenleg élünk, és még legalább 4-5 évig csak tanulni szeretne. Természetesen az életkorából adódóan sok terve, álláspontja változhat az idő során, ezt megértem. Jelenleg azt szeretné, hogy én alkalmazkodjak hozzá a felsorolt pontokban, viszont úgy gondolom, hogy az nem kompromisszum, hogy én mindenben alkalmazkodom hozzá, például nem 38 évesen szeretnék gyereket vállalni. Én már jó pár éve dolgozom, megvan a kapcsolatrendszerem, karrierem. Nem várom el tőle, hogy mindenben hozzám igazodjon, de vegye figyelembe az én igényeimet is. Felvetettem neki, hogy menjünk párterapeutához, esetleg szexuálterapeutához. A szakember bevonását egyáltalán nem szeretné, mivel nincsenek jó tapasztalatai a pszichológusokkal. Én szeretném megmenteni a kapcsolatunkat, de nem szeretnék mindent én feladni azért, hogy ez megtörténjen. Mi a véleménye, mit tehetek, ha egyáltalán még tudok valamit tenni?
Válaszát előre is köszönöm.

Jó estét!…
18 éves vagyok.
És romokban erzem az életem..Nem tudok mit tenni..Nem bírok semmit..

Tisztelt Cím!
Másfél hónapja vagyok együtt párommal, és mióta megismertem, teljesen felforgott körülöttem az életem. Ezen rövid idő alatt már egészen jól definiálhatóan kikristályosodott benne,, hogy én már igazából vele tervezem folytatni az életem hátralevő részét – tudom, nem hosszú ideje ismerem, és lehet kívülről nem túl megfontolt ennyi idő után ilyen állításokat tenni, de kérem ezt nézze el nekem.
A párom egy másik városban lakik, és én szoktam nála tartózkodni munkaidőn kívül. A földrajzi nehézségek, és a jelenlegi munkahelyemből fakadó stressz miatt már sikerült is az Ő városában találnom pozíciót, melyet a 2 hónapos felmondási időm után be is tölthetek.
A minap sajnos valami eddig szokatlan történt velem. Már este volt, mikor engem ért egy valójában igencsak apró inger, amire indokolatlanul erőszakosan reagáltam – megemelt beszédhangerővel. Emellé természetesen társultak pszichoszomatikus tünetek is: verejtékezés, zihálás, megemelkedett pulzus, látási zavar.

A kérdésem az lenne, hogy ez az incidens valami komolyabb kezelendő problémára utalhat, vagy csak egyszerűen besokalltam az engem ért nem megszokott, intenzív környezeti implulzusoktól? (Vagy kezdődő pánikbetegség?)
Nem szeretném, hogy ez megismétlődjön, mert a páromat érthető módon így teljesen elűzöm magam mellől.
Tudom ezen kívül még rendkívül sok faktort számba kell venni a diagnosztizáláshoz, de esetleg tudna adni tanácsot, hogy milyen irányba induljak el?

Köszönöm válaszát előre is!

Tisztelt Doktornő!
Rövid véleményét szeretném kérni. Még többnyire fiatalabb éveimben járok a nálam 1 évvel idősebb barátommal. Elég idelye együtt vagyunk ahoz hogy a közös jövőnket tervezgetjuk alkalom adtán és a baba téma is többször felmerült miszerint kizárólag egymástól akarjuk de még később. Rengeteg mindent éltünk át együtt és minnél több időt szeretnénk egymással tölteni de a körülmények miatt megesik hogy 1-másfél hónapig nemáll módunkban találkozni. De addigis tartjuk a kapcsolatot és utánna ugyanott folytatódik minden, szexuális téren is abszolút rendben vagyunk és figyelünk egymásra. Tudni kell hogy azonban roma szarmazású ezért megesett hogy másokkal chatelt néha mert imádja kiélvezni a figyelmet de ennyiben megis áltt. Mégnem ma megláttam egy képet ahol egy másik nő keze volt az őve mellett és a hölgy “édesem” felirattal díszítette ki. Majd a párom elmesélte hogy ezzel a nővel már szintén egy jóidelye van úgy mint velem, és többször utalt rá hogy engem jobban szeret. A környezete is meglepődött rajtam hisz sosem volt a rendes kapcsolatok híve. Majd utána azt mondta nem tudja mi lesz még így. Én úgy gondolom ezzel a nővel egy szexuális alapú viszonyt ápol ami mivel régota tart apró érzelmek és ragaszkodás alakult ki, de úgy ahogy bizonyítja is mindig a szívében én foglalok helyet. Ön hogy látja?

Szeretnem a segitseget kerni mivel a ferjem betegesen feltekeny van ket kislanyunk az egyik 3eves lesz a masik pedig 4honapos.nem tudom hogyan tudnek segiteni neki mert olyan szinten van hogy ki talalja hogy 5 vagy 6 ember jon be a hazba eszaka az ajtot a halon be kulcsolja es a szekreny ala teszi hogy ki ne tudjak meni az ablakokat be csavarozta hogy ne lehesen ki meni a hazbol nem engedet ki mar a vizet ha leteszi elfordul es mar nem mer ini belole mert neki bele tet valamit valaki.de o ezt sajnos nem valja be magarol.es sajnos eleg agresziv is ez veget.nem szeretnem a hazasagomat feladni mivel szeretem a ferjemet de mar nem birom a lelki terort.nem tudom mit tehetnek o is szeret minket tulzotan is .kerem segitsen koszonom

Jó napot kívánok!Az én nevem Alexandra,2éve élek pàrkapcsolatban,az elején nagyon jól ment minden úgy éreztem megtalàltam azt az embert akivel a jövőmet elképzelem,de kb fél éve úgy érzem szakítanunk kell,úgy érzem nem illünk össze,pedig ő még mindig töretlenűl szeret,(ő egy picit fura személyiség nem olyan mint az àttlag,de ezt a csalàdja generàlta, kiskorától nagy terhet róttak rá és neki az anyagiak nagyon fontosak én ezzel pont ellentétben vagyok mindig ő a leghangosabb személy a társaságban fura elképzelései vannak az élettel kapcsolatban nem mondanám beképzelnek csak bizonyítani akarja hogy ő a legjobb)Ma màr ott tartok hogy félek vele tàrsasàgba menni mert mindig kellemetlen helyzetbe hoz a stilusàval ő akar a középpont lenni a beszélgetésben,és ez engem zavar.Màr kétszer is meghoztam a döntést hogy szakítok vele de mindig vissza táncoltam. Voltak köztünk szünetek de ezek alatt a szünetek alatt bele örültem a fájdalomba és az érzésbe hogy nem lehetek többé vele ezért mindig megbeszéltük ő szeret és tisztel engem de valahogy mindig magányosnak éreztem magam ebben a kapcsolatban. Most egy ilyen fázisban van a kapcsolatunk jelenleg minden rendben,és az zavar hogy tudom boldognak kellene lennem,ő igyekszik úgymond kicsit változtatott a stílusán is de én mintha már belefáradtam volna ebbe az egészbe, nem érzem azt a boldogságot amit szerintem éreznem kellene, de a szakítás gondolatától rosszul érzem magam. Mostanában szerintem ez már nálam vàlt betegessé a közelemben lévő párokat mindig boldogabbnak látom mint a mi kapcsolatunkat, nem alszok folyamatosan ezen kattogok de viszont hogyha velem van akkor boldog vagyok de csak ha kettesben vagyunk amikor kimozdulunk akárcsak a szüleimmel beszélgetünk mindig félek hogy mit fog mondani nem e fog kellemetlen helyzetbe hozni. Mindig azzal nyugtatom magam hogy úgymond fel kell még nőjön mivel ő még csak 20 éves de ez nem ad okot a néhai viselkedésére. És most abban a fázisban vagyok hogy néha szeretem néha nem,néha idegesít de néha nem tudom nélküle elképzelni az életem. Szeretném kérni a tanácsát hogy mi lehet a helyes döntés.
Várom mihamarabbi válaszát, köszönöm.

Kedves doktornő!
Marika vagyok 32 éves és az a legnagyobb problémám hogy társfüggő vagyok! Egyszerűen nem tudok ellenni párkapcsolat nélkül. Muszáj hogy legyen mellettem valaki mert csak akkor érzem magam boldognak és teljesnek. Most jelenleg van párom aki nagyon szeret engem és minden nap együtt vagyunk. Amióta összejöttünk olyan nap nem volt hogy ne találkozzunk. Már több mint 2 hónapja vele vagyok. Szerencsére hasonlít hozzám mert ő is nagyon ragaszkodó típus mint én. De viszont nagyon félek hogy előbb utóbb besokall attól hogy minden nap együtt vagyunk. Mert számomra ez nagyon fontos hogy ne legyek külön a páromtól. Minden nap vele akarok lenni! Ceak attól félek hogy rám fog unni előbb utóbb! Tudom hogy szeret engem ahogy én őt de akkor is félek nagyon bizonytalan vagyok. Nem tudom ezt elmondani hogy mit érzek. Nem akarom elveszíteni őt is. De ez a ragaszkodás megbénít engem és a félelem is. Ha nem ír a párom 1,2 óráig már minden bajom van és csak kattog az agyam hogy vajon mi lehet vele mit csinálhat és egyből csak a rosszra gondolok hogy biztos un már engem és hasonló dolgok. De mindig csak a rossz érzések vannak bennem és nem tudom ezeket kiűzni magamból. Ha ír vagy telefonál akkor azonnal megnyugszom mintha egy kő esne le a szívemről és utána a munka is jobban megy. De ha nem jelentkezik akkor csak feszült vagyok és nem tudok koncentrálni semmire. Ön szerint ez miért van? Mi ez a félelem bennem? Beleőrülök ebbe az állapotba. Kérem adjon nekem tanácsot.