Tisztelt pszichológus Úr/Hölgy!

Nemrég ért véget egy hat hónapos ismerkedésem, egy hölggyel. Közösen döntöttünk abban, hogy nem folytatjuk tovább, habár én mindenképp szerettem volna. Az utolsó beszélgetésünk során megbeszéltük a problémát és kiderült, hogy a hölgy érezte, hogy kezd komolyodni a kapcsolatunk és ettől teljesen megváltozott a természete. Teljesen elzárt magától, nem beszélt velem, ha beszélt is akkor rettenetesen röviden és elhidegülten. Olyan érzésem volt, mintha utálna, pedig semmi rosszat nem tettem ellene. Az ismerkedésünk vége előtt szünetet kért, két hétig tartott és ez idő alatt rettenetesen ideges voltam. Aztán eljött a pillanat, hogy megbeszéltük a dolgokat. Elmondta, hogy nincs önbizalma sem, hogy lehet soha sem lesz képes egy kapcsolatra. Tudom, hogy felém is ugyan úgy érzett, mint én. A korábbi kapcsolataiban is ez volt a problémája, hogy megváltozott a természete, méghozzá gyökeresen. Aztán amikor véget ért az én előtti kapcsolata, és egyedül volt, akkor érezte magát igazán jól és most is ezt szeretné. Annyit még elmondanék, hogy az utolsó beszélgetésünk során panaszkodott hányingerről, amikor a kettőnk közti dolgokról beszéltünk. Már korábban is voltak ilyen jellegű gondjai, hogy hány ingere volt, ami csak úgy szimplán jelentkezett. Most is úgy lesz, hogy kell neki pár hónap, mire régi önmaga lesz és talán újra kezdhetném vele. A kérésem pedig az lenne, hogy tudnék e kapni valami tanácsot, magyarázatot a viselkedésére, amivel segíteni tudnék a hölgyön, hogy rendbe jöjjön magával, megbízzon bennem és újra szerethessem őt.

Üdvözlöm!
Évek óta egyik plátói szerelemből esem a másikba. Úgy érzem bekerültem egy ördögi körbe, amiből nem tudok kiszállni. A viszonzatlan szerelmek örömforrásként jelennek meg az életemben, a szenvedéssel és a vágyódással együtt. A fennálló helyzet miatt úgy érzem nem vagyok képes egy párkapcsolatra, mivel, akire vágyom úgyse kaphatom meg soha.Az évek során meggyőztem magam arról, hogy nekem ez jutott és el kell fogadnom, mert nem lesz változás.
Mi lehet ezeknek a gondolatoknak az oka? Hogyan tudnék ennek véget vetni?
Köszönöm a választ!

Boldog házasságban élek 8 éve és már lassan 12 éve vagyunk együtt a párommal. Kedves, gondoskodó, a szexuális életünk is príma. De mindig is vonzottak a durvább férfiak, a kikötözős szex, az, hogy egy férfi uralkodjon rajtam, ne társa, hanem tulajdona legyek. A társadalom és a családom által tabunak tekintett dolgot persze sosem vállaltam fel. Ráadásul egy kis városban élek, ahol az ilyen dolgok teljesen elfogadhatatlan. Így ismertem meg a férjem, aki csodálatos. De némely vágyam nem elégíti ki. És nem is akarja. Beszéltem vele erről. Eddig nem is volt baj, hiszen elnyomtam magamban.
De nem olyan rég megismertem valakit, aki pont az a domináns férfi, akire mindig is vágytam. Csak beszélgetünk,sosem találkoztunk még és az online találkozás is véletlen volt. Nem egy randioldal vagy hasonló.
Rögtön éreztük, hogy teljesen egy hullámhosszon vagyunk.
Minden szexuális vágyunk, gondoltunk megegyezik. Minden képes lennék megtenni, amit kér tőlem. Félek, ha jobban belemegyek ebbe a dologba, baj lesz belőle.
Engem kicsit kezd felőrölni ez a dolog…… Testileg és lelkileg is. Akarom ezt a másik embert és fáj, hogy nem lehetek az övé. Annyira akarom azt a mást, amire mindig is vágytam, de itt van egy ember, akit szeretek és akivel 12 éve együtt vagyok.
Nem tudom, hogy éljem a megszokott módon az életem, vagy válasszam azt, amiért a világ és mindenki megvet majd…. Egy Domináns-alárendelt kapcsolatot.

A beszélgetéseink persze nem tartanak ott, hogy elhagyjam a férjem, de mindketten tudjuk és érezzük, hogy gyorsan haladunk afelé, amikor már a beszélgetés nem lesz elég.

Az lenne a kérdésem, hogy normális dolog ez, hogy ezek az elfojtott vágyak ilyen intenzíven törnek elő. Hogy szívesen lennék a szolgája egy gyakorlatilag majdnem ismeretlen embernek? Hogy elgondolkoztam azon, mi lenne, ha az eddigi életem feladnám és csak az ő tulajdona lennék?

Minden olyan természetes és normális vele. Olyan, mintha az eddigi életem meg sem történt volna.

Köszönöm előre is a választ!

Tisztelt Dr.!

Lenne egy nagy magánjellegű problémám, sajnos. Bele is kezdenék! A problémám az párkapcsolati probléma. A jelenlegi élettársammal 6 éve vagyunk boldog párkapcsolatban (gyermek nincs). És az életünkben pár hónapja egészen konkrétan a szomszédunkban új lakó költözött, egyedül mivel egykori párja bántalmazta lelkileg ezért költözött el! Aki nem más mint, a egyetemi ex. párom akivel 4 évig éltem együtt, és majdnem született gyermekünk is csak sajnos elvetélt, és nem ez volt a gond. Hanem azért mentünk szét mert másfelé vittek az útjaink. Rögtön újból megtaláltuk a közös hangot, jó érzés újra együtt lenni, jó érzés beszélgetni, és egymás közelébe lenni. És annak ellenére, hogy boldog párkapcsolatban élek, még is úgy érzem, hogy nem teljess az ami most van és, hogy hiányzik valami vagy valaki. Ha együtt vagyunk (pl.: kutyasétáltatás az ex. hölgyel ez a érzés nincs). Egyébként meg szorongás érzetem és agodalmam valamint szomorúságom van egyszerre ha nem találkozunk vagy nem beszélünk. Kérdésem, hogy ez miért van? Mitől alakult ki? Hiszen ezt már lezártuk. Tudom, hogy ilyet felejteni nem lehet csak temetni… de még is most ez miért így van?

Tisztelt pszichológus Úr/Hölgy!

Nemrég ért véget egy hat hónapos ismerkedésem, egy hölggyel. Közösen döntöttünk abban, hogy nem folytatjuk tovább, habár én mindenképp szerettem volna. Az utolsó beszélgetésünk során megbeszéltük a problémát és kiderült, hogy a hölgy érezte, hogy kezd komolyodni a kapcsolatunk és ettől teljesen megváltozott a természete. Teljesen elzárt magától, nem beszélt velem, ha beszélt is akkor rettenetesen röviden és elhidegülten. Olyan érzésem volt, mintha utálna, pedig semmi rosszat nem tettem ellene. Az ismerkedésünk vége előtt szünetet kért, két hétig tartott és ez idő alatt rettenetesen ideges voltam. Aztán eljött a pillanat, hogy megbeszéltük a dolgokat. Elmondta, hogy nincs önbizalma sem, hogy lehet soha sem lesz képes egy kapcsolatra. Tudom, hogy felém is ugyan úgy érzett, mint én. A korábbi kapcsolataiban is ez volt a problémája, hogy megváltozott a természete, méghozzá gyökeresen. Aztán amikor véget ért az én előtti kapcsolata, és egyedül volt, akkor érezte magát igazán jól és most is ezt szeretné. Annyit még elmondanék, hogy az utolsó beszélgetésünk során panaszkodott hányingerről, amikor a kettőnk közti dolgokról beszéltünk. Már korábban is voltak ilyen jellegű gondjai, hogy hány ingere volt, ami csak úgy szimplán jelentkezett. Most is úgy lesz, hogy kell neki pár hónap, mire régi önmaga lesz és talán újra kezdhetném vele. A kérésem pedig az lenne, hogy tudnék e kapni valami tanácsot, magyarázatot a viselkedésére, amivel segíteni tudnék a hölgyön, hogy rendbe jöjjön magával, megbízzon bennem és újra szerethessem őt.

Szeretnék segitséget kérni..van helyzet mikor jol kezrlem àltalàban..de tobbszor tobb esetben..idegesitenek az emberek es fusztralnak….vagy neha egy egy hangosodò hang is zavar..

Jó napot, mivel a mostani helyzetre való tekintettel nem lehet pszichológushoz menni szeretnék online segítséget kérni. Már nagyon rég gondolkodom rajta, hogy tanácsot kérjek, de eddig valahogy még bírtam cérnával. Szóval akkor megpróbálom röviden elmondani a történetemet. 2017 februárjától együtt vagyok az eddig úgy vélt nagy Ő-vel. Tavaly nyáron megkérte a kezemet és én igent mondtam, viszont egész kapcsolatunk alatt voltak problémáink. Ezeket én sokáig kimagyaráztam mindenféle dologgal, próbáltam nem figyelni rájuk. Mostanra viszont kezd felnyílni a szemem. Nagyon szeretem őt viszont ezt fordítva nem érzem. Kevés időt szeretne csak velem tölteni, nem keresi a társaságom. Nem lakunk együtt kb 20 km-re lakunk egymástól. Mindig gondjai vannak a pénzzel, nem tudja eltartani magát. Szüleivel lakik és az anyja mindig kisegíti őt ezáltal nem is töri magát mert tudja hova menjen ha pénz kell neki. Nekem ez sosem tetszett de mindig halogattam, hogy majd jobb lesz. 3 éve vagyunk együtt de ez nem változik. A sokan ellenünk vannak és sajnos már nem vagyok vele boldog, viszont nagyon szeretem őt és nem akarom, hogy ne legyen az életem része, nem akarom elveszíteni, viszont nem ilyen életet akarok. Nem akarok életem végéig magányos lenni és boldogtalan miközben vőlegényem van. De mivel nagyon szeretem, bár nem tudom miért nem tudom őt elhagyni, annak ellenére sem, hogy nem jó a kapcsolatunk már pár hónapja. Nem érzem, hogy szeretne, hogy fontos lennék neki. Mindig a haverok a fontosabbak és az egyéb teendők.
Szóval röviden ennyi lenne. Szeretnék tanácsot kérni, hogy ilyen esetben milyen döntés lenne a jó.
Válaszát nagyon szépen köszönöm előre is.

Jo napot kivanok, sajnos az utobbi evekben szeretet hianyban szenvedtem, idovel sikerult talaljak egy not magamnak de o sajnos 40 eves es van gyereke. Nagyon szeretem ot de egyben csapdaba is estem mert nem igazan birom fel dolgozni azt hogy neki gyereke van egy ezelotti hazassagbol . Ugy erzem azert a szeretet-ert amit kapok tole tul sok mindent kell el turjek, fokepp azt hogy a gyereke folyton vele akar lenni es neha en is bele csoppenek a gyerek nevelesebe, pedig en csak egy kis szeretetre vagytam semmi masra. Erdemes lenne szakitsak nagy fajdalom aran is? Attol felek minel tobb ido el telik annal jobban fog zavarni hogy gyereke van es annal jobban fog fajni a szakitas is. Nem tudom mi tevo legyek 🙁

Nem is tudom mit írjak ide…Mostanában nagyon úgyérzem, hogy folyton ideges, frusztrált vagyok, szomorú, kedvtelen. Nagyon bezárkózott vagyok. Rengeteg gondolatom van, de már nem tudom szavakba foglalni őket. Egy fél éves kapcsolatban vagyok, és ezzel is ugyanez a probléma. Vagyis én. Nem nyilok meg a párom felé(18.M) és nem mondom el neki, hogy mi zavar, mi a bajom a kapcsolatunkkal. Ezért olyan szomorúnak, idegesnek érzem magam amikor nem beszélünk eleget-esetleg másokkal tartalmasabb beszélgetést folytat.

Kedves Dóra!
Segítségét szeretném kérni. A koronavírus miatt 5 hete vagyok itthon. Gyomoridegem, gyomorfájás, időnként remegés, gyengeség, alvászavarom van. Éhséget sosem érzek azóta, persze eszem, mert félek, hogy legyengülök. Többször ézeztem már jobban vagyok, de mindig visszatér a gyomorideg. Pl. Este úgy fekszem ke,hogy jól érzem magam, éjjel meg gyomorremegésre ébredek . Ritkan tudok visszaaludni.
Nem akarok kimenni a lakásból sem. Hétvégén megyek sétalni a párommal, de egyedül hétköznap nem.
Eddig is stresszelős, izgulós voltam, de ilyen hosszú időn keresztül még nem tartott. Pláne az nem, jogy sosem érzek éhséget.
Próbálkozom olvasással, filmnézéssel, tornával. Úgy érzem nem segítenek.
Válaszat előre is köszönöm szépen!
Üdv.: Vida Erika

Tisztelt Túri Márta! Horváth Henrietta vagyok. Azzal a kérdéssel fordulnék Önhoz hogy 2.5 éve párkapcsolatban vagyok ahol a páromnak van 13.5 éves nagyfia. A gyereket kb 7-8 éves koráig az anyukàja nevelte utána került az apjához.Sok ideig ketten laktak csak együtt és hozzászoktak az együttalváshoz. Az elején a kapcsolatunknak még elfogadtam ezt de eltelt már 2 év és a gyerek még mindig az apjával akar aludni. Egyszerűen kétségbe vagyok esve hogy mikor vàltozik màr meg ez a helyzet mert nekem ez a helyzet màr nem jó akkor meg a baràtom orról meg rám mert számára a gyereke az első amit meg is értek.Mit csináljak? Kérem segítsen!

Üdvözlöm!

Igyekszem érthetően összefoglalni, de a kategória lényegében mindent leír. Mindenhonnan csak azt hallom, hogy ha az ember a céljaira összpontosít, azzal biztosabb lábakon fog állni a jövője, de mi van akkor, ha nekem nincs célom? Ha nem tudok célokat megfogalmazni?
Én soha eddigi életemben nem tudtam, hogy konkrétan mi akarok lenni, mit akarok csinálni, csak sodródtam azzal az árral, amit elém tett az ‘élet’. Mert semmi nem érdekel(t) annyira, hogy annak szenteljem az életem. Vagyis, ezt lehet úgy is mondani, hogy sok minden érdekel, de semmi sem eléggé. Széles látókörű vagyok, de semmivel sem foglalkoznék szívesen hosszútávon.

Bármibe is kezdek bele, azt előbb-utóbb abba akarom hagyni, mert épp azzal kapcsolatban elvesztem az érdeklődésemet, és ez akár napi szinten változhat, hogy épp mihez van kedvem. Többször volt például olyan, hogy kedvet kaptam napi tornához, aztán elég hamar meguntam, hogy minden nap ezt kell csinálni, és abbahagytam, mert onnantól már teherré vált, és csak azon járt az agyam, hogy valamit fel kell áldoznom ezért, amit már jobban szeretnék, mint a tornát.
Többször belekezdtem könyvírásba, és jelenleg ott tartok, hogy 2 befejezetlen könyvem van, de már elkezdenék egy harmadikat.
Volt egy ötletem vállalkozásra, majd mire felépítettem köré mindent (logo, weboldal, szórólap, facebook oldal, marketing szöveg), alábbhagyott a lelkesedés, és az is csak lóg a levegőben.
És akkor felmerül, hogy ha nincs határozott elképzelésem önmagammal kapcsolatban, és nincs olyan megingathatatlan dolog az életemben, amiben jól érezném magamat a jövőben, és célként tekinthetek rá, akkor mégis mit tűzzek ki, ha nem azt, hogy majd lesz, ami lesz?

Tisztelt Szakértő!

Alábbi problémával fordulok Önhöz. Nős vagyok, van 2 gyermekem. Édesanyámat elveszítettem november elején, utána pár nappal megismertem egy nőt, akibe beleszerettem, ő is viszontszeret. A feleségemet is szeretem, 18 éve vagyunk együtt. Úgy érzem ő már nem tudja szexuálisan azt adni nekem régóta, mint az új barátnőm. De más téren jó páros voltunk. Most döntenem kellene, de nem tudok. Depressziós vagyok emiatt. Édesanyám halálát sem biztos, hogy feltudtam dolgozni. Ez a kettős állapot felőröl engem, és a feleségemet is. A barátnőm független, 2 gyermeket nevel. Félelmeim vannak attól is, őket hogy tudnám elfogadni. Nem tudom melyik utat válasszam. Úgy érzem, mintha kettősség lenne bennem, ami váltakozik. Köszönöm válaszát!

Kedves Virág,

Amióta a feleségemmel összeházasotunk egyre kevsebbet szexelünk …. ez mindeképp miattam van ő gyönyörű és szexi de valahogy szexuálisan nem vonz már, számomra ő egy szent akit nem “alázhatok” meg. Ugyan akkor a szexet igényelném de nem vele.
Sose csaltam meg de kismillószor megfordult a fejembe… de annyira szeretem hogy merszem nem volt hozzá, tényleg szerelemből szeretem ő életem szerelme de félek hogy egyszer kísértésbe esek és megcsalom és elveszítem arról nem is beszélve hogy a szex már rég nem olyan mint a legelején…

Ezen szeretnék mindenképp válltoztatni ha lehet…

Üdv,
Tamás

Segítségért fordulok önhöz. Borzasztóan féltékeny vagyok, amivel úgy tönkrement a kapcsolatom hogy a párom el akar hagyni. Nem adott rá indokot.. de mégis ha csak egy pirulos szmajlit ír messengeren egy hölgynek már veszekszem vele hogy miért ír ilyeneket. Nem akarom elveszíteni mert nagyon szeretem. De nem tudok megküzdeni a féltékenységemmel. Mit ajánl,mit tudnék csinálni? Hogyan valtozzak meg egyedül?