Üdvözlöm! A kategóriákban azért választottam az egyéb kategóriát mert több problémával küzdök aminek évek óta a forrását keresem. Nagyon régóta vannak depressziós időszakjaim, de sajnos pont most, amikor nem lehetséges személyesen pszichológust találni, most erősödött meg bennem. Fő problémám a depresszió. Nem tudok és nem akarok semmit sem csinálni. Nem tudok senkivel sem beszélgetni. Egy barátom van, az is a párom akivel 3 éve vagyunk együtt, és látom ahogy őt is kezdi felemészteni az én állapotom. Vele nagyon sokban nem hasonlítunk. Neki nagyon sok barátja van, mindenkivel meg találja a közös hangot, új társaságokba szinte azonnal helyt áll. És nekem ez fáj. Rá tesz egy lapáttal az állapotomra az, hogy most kezdtem el az esti érettségit amitől nagyon félek, mert gyerek koromban diszkalkuliát mondtak a szakértők. Ez miatt úgy érzem teljesen buta vagyok és semmi nem lesz belőlem ha nem sikerül az érettségi, csak egy semmire kellő bolti eladó. Képzettség hiányában jelenleg munkanélküli vagyok. Nem tudok semmi újba bele kezdeni. Amikor látom hogy nem megy szinte azonnal fel adom, mert nem bírok tovább próbálkozni. Ez szó szerint mindennel így van. Mostanában az küldött a legjobban a padlóra, hogy egy ismerősünk teljesen ki utált a társaságunkból mindazért amit most le írtam. Semmirekellőnek, életképtelennek, minden rossznak nevezett, és úgy érzem igaza van. Sokak szerint a családom és a gyerekkorom az okozója mindennek. Annyira szegények voltunk mindig, hogy édesanyám és bátyám aki a válás után inkább apám lett, arra hajtottak engem hogy minél több 1est kapjak,hogy 1 évvel tovább kapják rám a segélyeket. Apám alkoholista volt. 15 éves koromban egy hajléktalan szállón meghalt. Tudom, hogy minden ebből fakad és azt is hogy baj van velem, de nem tudom hogyan is változtathatnék magamon. Bocsánat ha hosszúra sikeredett ez az üzenet, de jelenleg nem tudok már kihez ill. mihez fordulni. Előre is nagyon köszönöm a segítséget!

Pár napja felismertem valamit, ami nem hagy nyugodni. Mindig rettegtem a halál, vagy a világ pusztulásának még a gondolatától is, de ezeket még talán ki tudtam zárni. Pár napja viszont valami olyasmire figyeltem fel, amit lehetetlen feldolgozni. Rájöttem, hogy nincs értelme élnem. Nem akarok meghalni, vagy ilyesmi, viszont olyannyira sokkol a dolog a nap minden percében, hogy aludni sem tudok. Nem mondom, az életemben eddig is voltak feketelyukak, de eddig előre akartam menni, most viszont egyhelyben állok, és képtelen vagyok lélegezni… Nem tudom hogyan, de egyszercsak bevillant az élet, mint valami okostelefon, ami tönkremegy, és a rengeteg fénykép rajta elveszik. Ezek vagyunk mi. Emlékeket gyűjtünk, de ezek az emlékek pont nekünk fontosak, de ha meghalunk, mi lesz vele? Egyszercsak mindennek vége, nem létezünk tovább. A tudatunk megszűnik, és nem értünk el semmit, halálunk teljesen jelentéktelen. Minden ami fontos volt nekünk, megszűnt velünk együtt, és semmi jelentősége sincsen. Akkor mi értelme sz egésznek? Csak egy populáció tagjai vagyunk, és az életünk legfeljebb csak populációként ér valamit, ebbe nem tudok belenyugodni. Ha belekezdenék valamibe, felugrik a gondolat hogy minek, nincs elég időm hogy be fejezzem, és minden értelmét veszti. Iszonyatosan rettegek ettől. Ha csak belegondolok, elkap a hányinger, vagy el kezd fájni a fejem. Sajnos nem vagyok hívő, nem tudom rá enni magam, hogy higgyek, képtelen vagyok komolyan el hinni a túlvilágról szóló meséket, és egyre jobban szenvedek tőle. Amióta csak emlékszem, mindig túlságosan hosszútávon gondolkodtam, nem raktam rendet, mert úgyis előlről kell kezdenem, nem csomagoltam ki a bedobozolt holmijaimat, mert hogy 4 év múlva úgyis el szeretnék költözni. De már nem költözöm. Már nincs semmi. Amikor felismertem hogy csak egy hangya vagyok, elkezdtem az életem évezredekhez hasonlítani, hogy milyen rövid idő áll rendelkezésre élni, és hogy egyszerűen meg fogok szűnni. Kicsit olyan, mint azok az emlékek, amiket már elfelejtettem. Fennt akarok maradni, de tudom hogy nem leszek hozzá elég jó, és nem tudom mit tegyek. Nagyon szeretnék hinni valamiben, ami elhiteti velem hogy nem tűnök el ilyen egyszerűen. Szeretném elfogadni a halált. Már csak reménykedni merek, hogy van valami a halál után. Csak az a baj, hogy nem hiszem el. Félek, de ez nem egy olyan dolog amit még lehet oldani, ez mindenkire vonatkozik, mindenki meghal. Meghalnak, és éppen emiatt nem számít hogy mikor, hogyan, kik… Semmi sem számít, ha nincs ki gondoljon rá. Nincs értelme tennem az életéért, amikor pontosan tudom hogy sosem készülök majd el, nem tökéletesítek semmit, és mire befejezném a munkám meghal ok, és valaki előlről kezdi helyettem. El akarom felejteni ezt a felismerést. Eddig sírhattam az apró, jelentőségét vesztett gondjaim miatt, erre élveztem magamtól mindent, ami létezhet. Nem maradt talán semmi. Nem érzek pillanatnyi halálfélelmet sem, viszont globálisan rettegek a végétől. Félek hogy hagyom magam megsérülni. Azon gondolkodtam, hogy kényszerítve magam, és a rendelkezésemre álló időben megpróbálok értelmet találni az életemben, akár lehető legnagyobb pazarlásnak titulált dolgokkal, mint a szobám berendezése, vagy tanulás. Ezek fontosak lettek volna valamikor, ezt felismertem, de már nincs cél, ahová beérkezhetek.

Ha benyitok a család többi tagjàhoz ,már veszekednek velem.Most ois benyitottam a fiútestvéremhez .Be akartam csukni az ajtót,de ő nem engedte.Közbe buzizgattam(mondtam a tesómnak),hogy buzi ,erre apukám feljött.És leszorított már azt hittem,hogy széttöri a fejemet.Én úgy e sírtam,erre elvette a telómat.Most nála van.Utál a családom azt veszem észre.A szülők is veszekednek.Utálom a családom.Most ilyenkor mit csinákjak?Kérem segítsen.Azért leírom,hogy hol lakok:….(moderálva) Kiss János altábornagy utca 10…….

Jó estét! Nem igazán tudom hogyam kell kezdeni. Már évek óta bennem van az hogy lehet jobb lenne pszichológushoz fordulni de valamiért sosem tettem meg.Nagyim sokáig volt bennem gyűlölet a testvéremet sem szeretem, mert ő nem bántotta meg az anyukámat én meg sokszor akkoriban sok minden mondott rám, hogy nulla vagy semmire való, megbántam hogy megszultel, de volt hogy ki is kaptam stb,de csak akkor mondta amikor rosszat csináltam. Az embereket sem szeretem méf magamat sem. Anyukámtol minden megkaptam amit egy gyerek vágya, de valamo hiányzott nem amit nem lehet pénzért megvenni. 15 éves voltam amikor azt mondták nekem hogy szeretet hiányos vagyok nem akartam elhinni. Később öngyilkosságot akartam el követni de mellettem voltak egy bizonyos emberek akik biztak bennem. 18 evws koromban jöttem rá hogy tényleg szeretet hiányban szenvedek. Későbbiekben el múlt bennem a gyűlölet, már nem gyűlöltem annyira a testvéremet sem az embereket. A szeretethiányság nem múlt el igazáb. Úgy értenem mintha nincstelen lennél. Nincs önbizalma, önbecsülésem, hogy tiszteljem magam és hogy szeressem és higyek magamban igen képes vagyok rá. Mostanában jöttem rá, hogy mért nem vagyok boldog magam miatt.. Ahányszor és veszem magam a változásra nem úgy érzem hogy el bukok. Egyedül nem vagyok rá képes.
Szeretnék ebben segítséget kérni!
Tisztelettel.: Király Klaudia

Üdv! Interneten megismerkedtem egy lánnyal de 11-12évvel fiatalabb nálam.(15éves) Viszont nagyon sok mindenről el tudunk beszélgetni és elég hasonlóan gondolkozunk a korkülönbség ellenére. Most beszéltük, hogy jó lenne már személyesen is beszélgetni megismerni egymást de mindkettőnk elég bizonytalan is, hogy mit szólnának ehhez mások család, barátok, stb.. Sose voltam még ilyen helyzetben és ő sem, így egy véleményre lennék kiváncsi, hogy el kéne felejteni ezt az egész dolgot vagy ilyenkor mit érdemes csinálni és hogyan, hogy esetleg megértsék mások meg ne legyünk bizonytalanok?

Koronavirus miatt itthonról kéne dolgozzak. Varrógépnél. Darabszam szerint vagyok fizetve. De…van egy 6 éves kislanyom, aki 10 percenként kitalal valamit ami miatt fel kell állnom a géptől. Mit tegyek?

Üdvözlöm…

4 hónapja pánikbetegséggel küzdök..illetve mindig szorongok mindennap…félek, hpgy ez nem fog elmúlni…hogy mindig pánikbeteg matmradok és hogy mindig félni fogok…önök szerint normális, hogy már 4 hónapja van ez velem ? Mamam meghalt decemberben akkor kezdődött

Szép napot!
3evvel ezelőtt panikbeteg lettem helex SR 0,5 mg szedtem 2*1 meg citapramot 1szemet.
Szeptemberben abba hagytam a gyógyszerek szedéset mert terhes lettem.A 28heten újból elojott a betegségem egesznapos feszültség idegesség. Jelenleg az aneptinex 12,5 mg szedek 3*1 meg helex SR 0,5 mg 2*1. 4hete szedem már a gyógyszereket de nem túl sok javulást veszek észre Ön szerint várják még hátha most kezdi el ki fejteni a hatását vagy váltani kellene?
Omega 3 halolaj szedhető az antidepresszánssal együtt?
Előre is köszönöm válaszát Marietta

Tisztelt Pszichológus!

Pàrom a következőket csinàlja: ha beszélek a bennem levő dolgokról, úgy érzem, ugyan végig hallgat, de nem ért meg teljesen. Mintha csak úgybtenne hogynfigyel, a felszínen meg is ért, de hiànyozna belőle az empàtia. Ő azt mondja, ha nem azonosul vele, előbb meglàtja a megoldàst. De akkor miért érzem azt, hogy ki akar menekülni a helyzetből, mintha zavarnà hogy beszélek??!

Konfliktust csak higgadtan lehet vele megbeszélni. De ott is van egy olyan érzésem, hogy csak úgy tesz, mintha figyelne ràm.

Én MOST jön a hab a tortàn. Eddig kb. 6 olyan alkalom volt, amikor kicsit idegesebb voltam és felemeltem a hangom, erre bedràmàzott, azt mondta problémàs vagyok, és úgy reagàlta le, hogy szakított velem. Persze csak 1 napra, mert màsnap kibékültünk, amiket én kezdeményeztem. Ő azt mondja, ő egyszerűen csak mérges ràm ezekben a helyzetekben, és màsnap úgyis utànam jött volna. De hihetek neki??! Vagy arról van szó, hogy az egójàt sértem, tehàt nàrcisztikus és kívàncsi meddig megyek el higy visszaszerezzem? Vajon tényleg nem.veszi észre a bennem lévő dolgokat, vagy pedig nagyon is tudatos, tehàt tudja hogy építsen le, mert nàrcisztikus?

A hétköznapokban viszont folyton szeretget, tenyerén hordoz, tejben-vajban fürdet.

Mik azok a biztos jelek, amik alapjàn ki tudom szűrni, mik a valódi szàndékai velem? Csak alapos megfontolàs utàn, minden kétséget kizàrólag szeretnék vele szakítani, mert ezeket leszàmítva nagyon jó vele élmi. És ne írja hogy beszéljük meg,.mert nem tudom hohy őszinte-e.

Köszönettel: Adri

Üdvözlöm!

Olyan problémával fordulok önhöz, amelyen egyedül már nem tudok segíteni. Nagyon sűrűn szinte egésznap tartó testi tüneteket is produkáló pánikrohamjaim/szorongásom van. Kb. Január óta állandósult, előtte is volt, de nagyon ritkán és elviselhető. Ez úgy indult januárban, hogy a páromnál ujítottam a szobáját és mikor kész lettem, leültem akkor nagyon nagyon erős hányinger, remegés fogott el. És azonnal hazakellett jönnöm a saját lakásunkba. Útközben már jobban lettem végül nehezen, de sikerült elaludnom. De másnap is feszült voltam. Azóta álla dósult a hátfájás, nyakfájás, mellkasi fájdalmak, hasfájdalom, refluxos tünetek, fejfájás, fülzúgás, látászavarok, állandó fáradtság, kedvetlenség, légszomj, rendszertelen szívverés. Minden fájdalomra vagy tünetre rápánikolok, képes vagyok naponta a sürgősségire járni ami kezd kellemetlenné válni. Kivizsgáltattam már magam, az alábbi vizsgálatok történtek. : gerinc röntgen (nyak, háti, lumbális), lumbális MR., hasi UH. Többször, vérvétel többször, székletvizsgálat,ekg többször, szív UH., fül-orr-gégészeti vizsgálat, szemészeti vizsgálat, tüdőszűrő, pajzsmirigy UH. Neurológiai alapvizsgálat (koponya CT. Elmaradt a korona vírus járvány miatt). De sajnos mindezek mellett is nagyon nehéz elhinnem, hogy nem fogok nemsokára meghalni, mert valamit esetlegesen nem vettek észre. Dolgozni sem tudok kellő odafigyeléssel. Ha épp nincs egy tünet akkor lesz egy másik helyette.. Nem látok már kiutat ebből. 23 évesen azon jár az eszem, hogy ÍGY ilyen módon nem biztos, hogy van értelme leélni egy életet. Azóta szedek valerianat, iszom a citromfű teát, próbáltam orbáncfű teát, próbáltam légzésgyakorlatokat, figyelem elterelést kisebb-nagyobb sikerrel. Próbálok sportolni, de hamar kifulladok, és elmegy a kedvem az egésztől. Kiváltó okként a család szerint, a tavalyi autóbalesetem okolható amelyen hónapokig rettegtem, hogy nehogy börtönbe kerüljek, holott a legnagyobb sérülés egy ujj ficam volt. Sajnos engem hoztak ki hibásan idén februárban lett ítélet. Pénzbírság illetve fél év eltiltás B kategóriától. Sajnos pénzügyi gondok is akadtak tavaly sokáig nem volt állásom, nemmertem lépni sehová, úgyéreztem nemfogok tudni beilleszkedni. Végül decemberben felszereltem katonának (előtte 2016-ban is voltam katona ahol a család visszajelzése szerint szintén megrogytam lelkileg) sajnos mióta felszereltem úgyérzem ha más munkát vállalnék nem lennék teljes és lenéznének az emberek, nemtudok szabadulni az egyenruhától, pedig valahol szeretnék. Sajnos nem tudom rendbetenni a dolgokat magamban, de nem bírom így már sokáig. Válaszát előre is köszönöm.

Tündérhegyen, majd a JFD kórház pszichiátriáján volt. Jelen helyzetben hazaküldték. Stressz, szorongás, valóság elutasítása, köpködés, halucináció, önbáltalmazás( fojtogatás ), hisztériás roham. Ennek kezelésére, megoldására kérek tanácsot, mint apa. Itthon nem tudom kezelni a tüneteket.

Szép napot kívánok. Párkapcsolatban élek és nekem elég nehéz gyermekkorom volt apa nélkül nőttem fel édesanyám nem igazán törődött az életutammal mindmáig felszínes a kapcsolatunk. Volt pánikzavarom is ezek a dolgok miatt sokszor elfojtottam a bánatot ami dürohammal végződött és ez mind a páromon csattant és szeretnék ennek véget vetni de nem tudom miként tegyen nem mindig tudom kontrollálni a haragom és ez miatt azt se szeretném hogy más szenvedjen én miattam másokat bántsak meg. A dürohamaimat szeretném kezelni elsősorban. Válaszát előre is köszönöm.

Üdv.Depressziós vagyok már fiatal koromtól.Már voltam ez ügyben orvosnál,írtak hangulat javítókat,nyugtatókat.De az a problémám,hogy mikor jól éreztem magam nem szedtem be a gyógyszereket.Az orvoshoz már nem szeretnék vissza menni,mert addigtológiára vittek öngyilkosság miatt.Szégyellem nagyon.Kérdésem,hogy szedhetek e be Relaxetint,az használna?Nagyon rossz érzés,hogy egyre többször depressziós vagyok,és mindíg.csúnyán viselkedem a férjemmel,zavar ha nem úgy szól hozzám ahogy nekem tetszene,vagyis inkább azt akarnám,hogy ne is szóljon hozzám!!Külön szobába alszunk,vagyunk,mint két ismerős csak.A munkámat hiánytalanul el végzem,tiszta a lakásunk,főzök,mosok vasalok,de mindíg savanyúan viselkedem.És szomorú vagyok miatta.Köszönöm ha válaszol.

Jó estét! Sokáig agyaltam rajta hogy írjak e egy pszichológusnak most rá vettem magam.
Nem tudom a problémámat megnevezni pontosan ezért írtam az indulatkezelést mert az is van benne.
A problémám lényegében az hogy nem érzem magam lehangoltnak boldogtalannak de mégis azon pörög néha az agyam hogy az életnek alapjáraton nincs értelme éljük a mindennapjainkat aztán meg meghalunk persze értem én hogy 1 életünk van és éljük azt le úgy hogy élvezzük minden pillanatát de igazából lényegtelen mert úgyis vége lesz. Ez az egyik nem tudom kiverni ezt a negatív gondolatot a fejemből mindent úgy hogy totál jól érzem magam vannak barátaim szeretnék a társaságomban lenni a munka helyemen is mindenkivel jól kijövök viszonylag és a választ meg adom magamnak arra vagyok kíváncsi hogy vajon miért agyalok ezen?… a másik hogy néha a semmiből éjszaka gondolkodom és visítanék de nem teszem nem akarok felébreszteni senkit ezt a stressznek tudom be de nem tudom… és van még egy amikor párkapcsolatban vagyok mindig féltékennyé akarom tenni a páromat ezért össze vissza hazudom nem kényszer hazudozás nem vagyok az de áhhh tudja a fene. Mindenki mindig dicsérget de néha kicsit betegnek érzem magam nem tudom van e velem gond . Egyébként jogásznak tanulok ezt csak azért írom hogy nem beteg az elmém csak áhhh mindegy

Jóestét!
Segítséget szeretnék kérni, sosem gondoltam volna hogy valaha erre kerekedem de tönkreteszi ez a dolog az életemet és most sikerült eljutnom arra a pontra hogy ezt magamnak is bevallom.
Nem igazán tudom, hogy működik ez az egész ezért inkább leírom. A körülöttem lévő emberek könyörögtek nekem hogy forduljak orvoshoz/szakemberhez.
Nem értem mi történik velem, napokig nagyon feldobott energikus vagyok, hihetetlenül aktív kreatív és pozitiv gondolkodású, aztán hirtelen megváltozik minden, elveszem a negatív gondolatokban folyamatosan hibásnak érzem magamat, haszontalannak úgy érzem nem vagyok elég és mivel ebben a szakaszban elég ingerlékeny is vagyok néha ezért azt is érzem hogy csak teher vagyok. Egyszer csodálatos az életem boldog vagyok boldogabb nem is lehetnék, aztán hirtelen minden üres lesz, nemtudok beszélgetni gyűlölöm ha emberek vannak körülöttem a legártalmatlanabb szavak 2x olyan rosszul esnek, nem nézek tükörbe, egyszerűen nem megy nemtudom megcsinálni a kötelességeimet amelyeket máskor pik-pak megcsinálok. Butának érzem magamat, sokszor olyan dolgokat csinálok melyel megbántok másokat, hihetelen módon viselkedek erre volt már nem egyszer példa magam sem értem/értettem az akkor viselkedésemet. Mostmár én is érzem, hogy segítség kell sokszor gondolok az öngyilkosságra, illetve nem is arra mivel sosem tudnám azt megtenni, nem magam miatt hanem a körülöttem lévő emberek miatt, ha megtenném hibásnak érezném magam. Inkább úgy írnám le ezt az érzést hogy szeretnék megszünni úgy hogy rajtam kívül senkinek ne fájjon, ne csak a földről tünjek el hanem mások emlékezetéből is mintha nem is léteztem volna.
Nem magam miatt írok, számomra az lenne a legjobb megoldás amelyet az utolsó mondatomban leírtam. De ezt nem tehetem meg a családommal és a kedvesemmel. Szeretnek ujra az lenni akit szerettek.