Jó estét. Azért fordulok pszichológushoz mert tanácsot szeretnék kérni. Van egy barátom lassan 4 éve hogy együtt vagyunk. Sohasem adott rá okot hogy féltékenykedjek de valami oknál fogva mégis rohadt féltékeny vagyok ha egy csaj közelébe van és már a kapcsolatunk is kezd erre rá menni. Szeretnék öntől segítséget kérni hogy hogyan győzzem le ezt a féltékenykedést mert nem akarom elveszíteni a barátomat. Előre is köszönöm.

Van egy nagyon jó barátom aki miatt aggódom. Egy pánik roham közben ismertem meg, ami érdekes történet de most nem ezen van a lényeg. Akkor még eléggé boldog volt, viszont manapság egyre kevesebbet beszél mindenkivel mióta itt ez az egész corona. Próbáltam segíteni neki de nem ir vissza semmit, se nekem se senkinek akit ismerek és beszéltem vele. Hogy tudnék neki segíteni?

Jó reggelt kívánok!
Van egy velem azonos korú barátom akinek figyelemhiányos hiperaktivitás zavara van már gyerekkora óta. Állandó pörgésben van, akkor érzi a legjobban magát ha valami fizikai aktivitást végezhet (pl.foci),néha teljesen elfelejt dolgokat amiket mondok neki… stb. Én nagyon szeretem őt és próbálok igazodni hozzá mindenben csak néha már nagyon elfáradok ebben. Eszem ágában sincs végetvetni a kapcsolatunknak csak az a problémám, hogy néha már nagyon nehéz vele. Ön mit javasol?
Köszönöm előre is!

Tisztelt pszichológus Hölgyem / Uram,

Azért írok Önöknek és szeretném segítségüket, véleményüket kérni, mert sajnos “sikerült” megbántanom egy hölgyet azzal, hogy tiszteletlenül bántam vele.

Történetem nagyon röviden annyi, hogy – most mindegy is miért, milyen okból kifolyólag, bár ehhez nem lett volna jogom és nem is volt tiszteletteljes részemről – de a nőkre “illeszthető” talán legrondább szóval minősítettem őt, azaz lek…váztam.
Megbántam.
Azt szeretném kérdezni, mit okozhattam neki, mit, milyen lelki, érzelmi sérülést eredményezhet ez esetében, egyáltalán egy nőben (meglehetősen távoli a kettőnk közötti kapcsolat, szóval nem párkapcsolatról, családi, baráti viszonyról van szó – ha ez a részlet számít ez esetben – ?

Válaszukat és segítségüket előre is köszönöm!

Tisztelt pszichológus Hölgyem / Uram,

Az az egyetlen további kérdésem lenne még Önhöz az előbbi, szintén általam írt témával kapcsolatban (verbálisan bántalmazott hölgy esete), hogy milyen hatással, befolyással bírhat ez az eset a bántalmazott nő férfiakhoz való viszonyában, a velük való további ismerkedésben?

Köszönettel!

Nagyon félénk vagyok szorongok ha olyan emberekkel kell beszélnem az osztályomból akikkel nem nagyon szoktam beszélni. Most el kezdődött egy online oktatás és a tanárom fel hívott hogy felejek rajtam kívű 4 emberrel és el kapott egy pánik roham nem tudtam fel venni a videó chatet hogyan tudnám ezt a félénkséget el hagyni

Igazából nem is rólam lenne szó hanem egy ismerősömről.
Először is ismertetném a helyzetét.
Szülei elváltak, apukájával és nevelőanyjával él együtt. Apjával nem valami tökéletes a kapcsolata, többször is mondja, hogy lassan neki kell intéznie mindent 15 éves korú létére magának és még néha apja helyett is. Többször mondja még, hogy őt otthon senki se szereti, mivel a testvére is egy elég érdekes alkat, hecceli, ugráltatja stb. Másik problémája még szerintem, hogy ő Ausztriában él a legjobb barátai viszont itt, Magyarországon. Továbbá alacsonyabb az önbecsülése, ebben apja se segít mivel néha mondja neki, hogy nem fogja vinni semmire. Néhány párkapcsolati problémája is volt, amik eléggé megrázták. Sokszor mondja még, hogy amióta kint él szinte mindennap sír.
A karantén se segített szerintem rajta, ezen a héten különösen rossz hangulatban volt. Ma azt kérdezte, hogy mondjak 5 érvet amiért érdemes még élnie. Erre azt válaszoltam, hogy ki tudja mi vár még rá, annyi jó dolog jöhet még. Ő erre csak annyit mondott, hogy ő már teljesen kilátástalannak érzi a dolgot és nagyon a határán van annak, hogy feladja.
Mit tudnék tanácsolni neki? Azt mondtam neki, hogy forduljon egy szakemberhez, de ezt avval vetette el, hogy az apja már több éve „keres” egyet, de túl drágák. Van valami jó ötlete, hogy mit lehetne még tanácsolni neki, hogy öntsek bele még reményt?

Fél év alatt kétszer szakítottunk.. Nem élünk együtt, de nagyon sok idõt töltöttünk el mindennap! Neki nehéz beszélnie érzelmekrõl! Megint problémâba ütköztünk .. Õ menekül szakít és azt mondja nem tud pàrkapcsolatban élni… Nem tudom ezt elfogadni, mert tudom koràntsem ez az igazi problèma… Szeretnék küzdeni, mert õt akarom..tudom h szeret…

Jó napot kívánok 🙂
Segítséget kérném mivel én donteskeotelenek tartom magam a jelen helyzetben 🙁 első sorban itt ez a járvány, ami miatt bezarva vagyok. A másik az hogy haza jöttünk a barátommal akivel szallason együtt dolgoztunk, de itthon még már szülőkkel. Január óta nincs jó kapcsolata a barátomnak a szüleimmel. És most is ahogy haza jöttünk anya egyből a problémákkal szembesitett, nem jól választottam munkát, szoktunk neki hazudni. Nem mentem tovább tanulni és jó tanuló voltam. Úgy érzem nem azen utam a főiskola megha jól is tanultam. De már bizonytalan vagyok hogy jól döntöttem e. Akkor a barátom kiált magáért és magunkért csak nem szép hangnemben. Igaz hogy igaza volt, de mégis fájt hogy úgy beszélt. Aztán amikor kiakartam menni a barátommal akkor anya azt mondta hogy akkor pakolja össze és ne jöjjek vissza ha elmegyek hozzá. És én azt választottam hogy maradok 🙁 nem akarom a családom elvesziteni de a barátomat se. A barátom sem ért meg úgy érzem. Azóta azt mondja hogy menjek hozzá még tönkre fog menni a kapcsolatunk. És haragszik ő is rám 🙁 de én nem tudok mit tenni olyan mintha belül egyszerűen üresség alakult volna ki bennem és félek. Nem akarok elvesziteni senkit 🙁 annyira kértem a barátom hogy kérjen bocsánatot ne az igazaert ha nem azért ahogy viselkedett a szüleim előtt. Megha magunkat is védett volna. Próbálok mindenkit megérteni de engem senki 🙁 lehet hogy a szerelem tényleg csak egy rózsaszín kod és a segítő kész család viszont csak egy mese? Mit tegyek dobjak el mindenkit a családból a barátom végett? Vagy inkább fordítva 🙁

Kedves Doktornő!

A mostani helyzetben kialakult gondolataimról szeretnék írni.
21 éves vagyok, pár éve nem élek a szüleimmel, most viszont a vírus miatt jó ideje itthon tartózkodom. Alapvetően jó kapcsolatot ápolok a szűkebb családi körrel, ez az időszak azonban sok mindenre ráébresztett. Már régóta bosszant, hogy a legtöbb ember viselkedését nem értem, de mivel nem sokan állnak hozzám közel, ezért nem nagyon foglalkoztam a dologgal. Most viszont, hogy tapasztalom a közvetlen családomtól is, ez az érzés egyre jobban bosszant. Nem értem, ki miért viselkedik úgy, ahogyan, számomra néha felfoghatatlan dolgokat tesznek vagy mondanak. Ha kérdezem, miért mondták ezt, vagy miért tették azt, nem tudnak rá logikus választ adni.
Sokat gondolokozom azon, hogy vajon velem van a probléma? Az én értékeim különböznek ennyire másokétól? Vagy csak ennyire önzőek az emberek, és nem törődnek a másikkal?
Sajnos ez a probléma jelentkezett a párkapcsolatomban is. Hiába lenne most több idő a személyes beszélgetésekre, valahogy ez mégsem jön össze. Sokszor félreértések miatt bántódunk meg, és egyre gyakrabban fordul elő, hogy a problémák megoldása helyett csak a szőnyeg alá söpörjük a dolgokat.
Alapvetően egy érzékeny és együttérző személynek tartom magam, lehetséges, hogy túlságosan érzékeny vagyok ezekben a dolgokban?
Válaszát előre is nagyon köszönöm!

Üdvözlettel,
Rózsa

Kedves Túri Márta Dóra a segítséget szeretném kérderni nagyon tanácstalan vagyok van egy 7 éves kapcsolatom és a párom nem -rég közölte velem hogy ő ki szeretné próbálni más lánnyal is most nem tudom Hogy mire gondolt a szexre vagy kapcsolatra de mindegy is mert ez engen nagyon fel kavarta a páromról azt kell tudni hogy ő nem az a nagy lelkizős típus és sok mindent nem tudom vele meg beszélni most pont a jövőnket épitggesük bármint úgy értem hogy mind a ketten kint vágyuk külföldön dolgozunk és nagyon kétségbe vagyok esve mert nem tudom Hogy mit tegyek ő azt mondta hogy nem teszi meg mert nem éri meg 7 évet eldobni de ez engem egyáltalán nem nyúgtat meg ,meg minden nap el mondja hogy szeret de nem hiszek neki kérem segítsen adjon tanácsot válaszát előre is köszönöm.

Kedves Veronika!
Azért írok, mert nagyon nehéz mostanában és évek óta így folyik, 7 éves gyermekem apja nem törődik vele és csak hitegeti, látogatásra a mama jön érte kb ő vette át apa helyét. Ha találkoznak mindent megígér neki és ő issza szavait, nagyon sokszor hazudik is neki, amit haza is hoz a gyerek. Nagyon nehéz kiállnom hogy ne mondjam neki, hogy már megint becsapja, de tudom ezzel pont az ellenkezőjét érem el még jobban apa felé húzna. Nem tudom mit csináljak mert nagyon fáj hogy lóvá teszi mindig szegény gyereket, és nagyon nehéz helyre rakni amikor találkoznak, sír sokszor és egyre több, az ahogy haza ér hány egyet. Utána semmi más tünet nincs egy egyszeri hányás, akkor tudom találkoztak.

Üdv!

Azt hiszem, nincsenek érzelmeim, céljaim, tulajdonképpen minden napom ugyanolyan..semmilyen. Mikor a párom megkérdezi, hogy szeretem-e, természetesen azt felelem igen, de foggalmam sincs mit érzek, semmit. Eltűntek mellőlem a barátaim, minden ok nélkül. Egyedül vagyok. Nincs kinek elmondjam, hogy valami baj van velem, segíts! Régóta nem dolgozom sehol, csak alkalmi munkákat, úgy érzem nem vagyok jó semmilyen munkaterületen, és az adódó munkalehetőségben is csak a hibákat és a “miért nem jó, miért nem tetszik”-eket keresem. Nem tudom mihez kezdjek, hogyan induljak el, vissza az “életbe”.

Előre is köszönöm a segítséget!
Üdv,
Nikolett

A háziorvosom szerint elkaptam a korona vírust ami már 2 hete tart, 8 napja tünetmentes vagyok. Mikor a neten olvasgattam a vírussal kapcsolatosan írtak hozzá légszomjat amitől elkezdtem pánikolni. Azóta olyan dolgokat érzek pl.mellkasi nyomás,légszomj,szív szúrás és van amikor gombócot is érzek a torkomba. A szüleim szerint erre csak rá pánikolok és bebeszélem magamnak hogy ezt érzem. A betegség előtt nem voltak ilyen tüneteim ezek mind utána jelentkeztek. Attól félek, hogy valami komolyabb bajom lehet.

Tisztelt Cím!

Az a problémám , hogy 3 hete már nem is tudom, hogy félig voltam e álomban vagy teljesen, de olyan valósághű érzés volt. Azt éreztem, hogy megakarok ölni mindenkit a házban és abban az állapotban alig tudtam visszafogni magam, hogy ne tegyem meg, levert a víz, rosszul éreztem magam. Semmilyen harag nincs bennem IRÁNTUK, és tényleg teljesen varázslatos gyerekorom volt, soha ilyen meg nem fordult a fejembe. De azóta az éjszaka óta nem tudom elfelejteni, és már azt se tudom, hogy nem-e tudnám megtenni és ettől félek minden este amikor már mindenki alszik, hogy megteszem.
Igazából csak egy visszajelzést szeretnék arról hogy ártalmatlan gondolatok.
Kezdődhet így egy elmebaj? Vagy miért nem tudom elfelejteni?