Jónapot!
Azzal a problémámmal keresném önöket hogy kb 8 vagy 9 éves korom óta kényszergondolataim vannak. Ezek leginkább agresszívek és meglehetősen nagy szorongással járnak. Régen volt”rituálém” a szorongás leküzdésére de ezt a részét egyedül megoldottam. A másik hogy rendkívül félek attól,hogy lesz vagy van valamilyen mentális betegsége egész nao ezeket olvasom. Leginkább a skizofrénia tüneteit pedig tudom hogy nem vagyok az de mégis ezen kattogok és bebeszélem magamnak a tüneteit mert előtte hasonlóak eszembe se jutottak. A szüleimmel ezeket nem tudom megbeszélni, mivel egyből kiakadnának es nem szeretném őket pluszba ezzel terhelni.
Előre is köszönöm a választ!

Kedves Ádám!
Mostanaban kicsit úgy érzem hogy eltavolodtam a csaladomtol, barataim tol, ugyanis mindig mindenki csak akkor keres ha valamire szüksége van. A szüleim valasa óta (2 éve) rengeteg vita középpontja én voltam mert csak velem álltak szoba és közvetítettem, minden az én hibám volt. A barátaim 2 3 évvel ezelőtt kb 2 hetente folyton lecsesztek hogy miért vagyok ilyen, miért csinálok ezt meg azt stb. Mivel tudom hogy nem csak nekem vannak problémáim, így ezeket sose mondom el senkinek, mindig másoknak segítettem, akik azok után hogy megoldodott a problémájuk le se szartak. A 4es legjobb baráti tarsasagunkba került egy új tag, és azóta igazából velem nem foglalkoznak. Emellett nem tudom eldonteni hogy meleg vagyok-e mert össze vissza van minden ilyen érzésem. Sokat vagyok a szobámban egyedül, és gyakran eszembe jut hogy miért nem vagyok elég jó, elég okos, elég jóképű stb stb… Igazából elég sok mindent lehetne írni és részletezni de nagy vonalakban ennyi. Ja meg eszembe jutott, hogy gyakran saját magam elitelem azért hogy ilyen apró dolgok miatt szenvedek kb a semmin.

Kedves Dóra!

Olyan problémával fordulok Önhöz ami a napokban történt. Egy fiúval egy applikáción ismerkedtem meg és egy hete találkoztunk először. Az első randi teljesen rendben is volt szimpatikus volt a srác. A második randin átmentem hozzá és lefeküdtünk( tudom lehet hogy az volt a baj,hogy ez megtörtént,de nem én kezdeményeztem). Teljesen normáisan eltudtudtunk beszégetni,volt harmadik talákozó is, ott is megtörtént. De nekem voltak természetesen azért kételyeim benne. Például néha nagyon introvertált és szótlan volt,nem csókkal köszöntött,játszott 24 éves létére…ő mondta,hogy barátnőt keres de ezekután szerintem csak alkalmi kapcsolatra ment ha ennyire nem tudta magát kifejezni. Messengeren nem igazán tudott írni sokszor magától,ha érdekeltem volna csak ìrt volna.Az utólsó találkozásnál is beszéltük,hogy talákozunk még aztán nem beszétünk a napokban. Ráírtam tegnap hogy mi a baja,de azóta válaszra sem méltatott,nem tudom mire jó ez én meg szorongok itt ezen.Mit gondol erről az egészről? Köszönöm

Tisztelt Cím!

6 éve családon belüli erőszak miatt én és akkor 10 éves gyermekek is pszichológiai kezelésben részesültünk.
Először gyermekemnek kértem segítséget aki 2 évig járt kezelésre.
Nálam ptsd és generalizált szorongást állapítottak meg melyet kognitív viselkedésterapiaval próbáltak több kevesebb sikerrel kezelni.A bántalmazáson kívül,gyermekemem elvesztése volt a legnagyobb félelem.Volt férjem ezzel fenyegetőzött és mindent megtett ennek érdekében.Rabositasom is volt emiatt.Igykszem tudatosan rendezni gondolataimat,de sajnos ez nem mindig sikerül.A mostani krízishelyzetben újra előtört.Mellkasi szorongással,rémisztő halálfélelemmel élek 4 napja.
Nem tudok megküzdeni vele.Frontint 0,25 szedek reggel,de teljesen elveszi életemet ez a félelem és a most 17 éves lányom csak a félelmet látja bennem.
Borzasztó volt,hogy még a barátjához is nagy lelki erőfeszítéssel engedtem el ebben az időszakban.
Hatalmas lelki teher volt,hogy nem zárhatom magam mellé,hisz nem kapaszkodhatok belé.Nem vehetem el az ő életét.Mit tegyek?köszönöm mielőbbi válaszát

Tisztelt Szakértő!

A párommal Évivel 5 évet voltunk együtt. Emberileg és lelkileg is szerettük egymást, de sajnos a kevés szexuális együttlét sok szomorúságot hozott magával.
Én szerettem volna gyakrabban, de Ő fájdalmakra panaszkodva az aktus közben( hüvelyi szárazság, kényelmetlen póz) elég ritkán tudtunk összebújni.Nagyon figyelmesen és kedvesen kezeltem a dolgot, mindig kérdeztem, mik voltak a kellemesebb részek és hogy mi az ami nem okoz neki örömet vagy, hogy máshogyan csináljam.Törekvéseim ellenére nem javult a helyzet.
Míg egy napon bejelentette, hogy irántam nem érez nemi vonzalmat, viszont egy lány iránt igen. Utána közös megegyezés alapján elváltunk, de tartottuk a kapcsolatot és mondta, hogy a másik nővel ki is próbálta a dolgot és kellemes volt neki.
De nemrég felkeresett és azt mondta, hogy szeret és hogy megpróbálna egy terápiát ha én is szeretem még.
Azt szeretném kérdezni, ha valakinek más a nemi vágya-vonzódása, identitása, de szereti a másik felet, akkor Ő most leszbikus, csak engem mint emberi lényt nagyon szeret?
Lehet e az Évi nemi vágyódásán változtatni, hogy hozzám vonzódjon?
Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlöm !

Kèt éve külföldön élek, párom már itt élt amikor èn is kiköltöztem hozzá. 3 éve vagyunk együtt és 1 évig távkapcsolat volt.Problémáink màr néhány hèt után adódtak. Hibákat keresett bennem. Mint kiderült felkeltette valaki az érdeklődését.
Honapok utan rendeződött a kapcsolatunk. Hullámzik ez a kapcsolat. Hol fent, hol lent. Ha vèlemenyem van tolom el magamtól. Ha faradt vagyok, sokat dolgozom , (5 nap 50 ora plusz utodő, az plusz 1 óra naponta ,) és panaszkodom, tolom el magamtól.
Most ujra melyponton van az életünk. Nincs senkije azt mondja. Elhiszem mert siet haza és sehova nem megy nèlkülem. Azt mondta csak kicsit szeret! ! Ès a kérdés itt van !!!! Ölelget, puszilgat,fogja a kezem ha elalszunk. Miért ha csak kicsit szeret.
Màr kikészit ez a helyzet. Nem értem. És magamat sem . Nem tudom elengedni. Valami köt hozzá , ami nem a megszokas részemről .
Segitsen kérem egy olyan válasszal amivel talan egy kis útmutatast kaphatok .

Üdvözlöm
38 éves férfi vagyok.
Boldog gyerekkorom nem volt, Apu alkoholista volt, anyuval tönkretették az életüket. 14 évesen volt egy súlyos balesetem de csoda képpen teljesen felépültem. Szakmám, végzettségem is van. Sok kapcsolataim voltak, mindig komoly kapcsolatra vágytam. Szeretni, és szeretve lenni. 38 évesen egyedül albérletbe lakok. Havi fizetésből élek. Már a jövőmet elképzelni annyira nem tudom. Már csak társat keresek, esküvőt gyereket elképzelni sem tudok, egyszerűen nem látom értelmét, nagyon nehéz ebbe a mai világba. Pénz, hatalom, külső, szex, még az egó, semmi más, ez a mai világ. Alkoholt sem iszok, cigiről is leszoktam, függőségek sincsen. Társkeresés interneten botrányos, akár férfit, akár nőt nézve. Mit tudok magammal csinálni hogy el tudjak valamit képzelni a jövőmről és boldog legyek? Családi minta miatt sokminden nem érdekel de rengeteg könyvet olvasok meg lekötnek a pszichológiai előadások is, előadásokra is szoktam járni, lekötnek az ilyenek. Igaz ezzel is fejlődők de a mai világba ezzel sem érek semmit. Tudok nagyon szeretni meg segíteni de a szerelmet nem ismerem. Kisebb, szegényebb városba lakok de a ismeretségi köröm is kevés. Pedig szeretek emberekkel lenni meg segíteni. Ami a férfiakat érdekli pl autók, foci, szex….., engem nem köt le. (Van jogosítványom, de anyagilag nincsen autóra lehetőségem, meg baleset után mindenki azt mondta hogy addig jó míg nem ülsz autóba) vagy ez szégyen? Szerintem nem. Büszke vagyok arra amit eddig elértem a baleset után, nem mindenki élte volna ezt túl a helyembe. Tanulás mindig nehezebben ment. Úgy gondolom racionálisan, és emocionálisan erős vagyok. Nem szégyellek semmit. Semmi fájdalmat, egyedüllétet nem érzek. Valójában apukám is csak saját maga volt. Hogy mi lesz velem, jövőmmel? fogalmam sincsen. Valakitől egy kisebb lökés kéne de nincs kitől. Köszönöm a választ.

Tisztelt Doktornő!

40 éves vagyok, a férjem 27. Tavaly augusztusban hazasodtunk össze, van egy másfél éves kisfiúnk.
Eleinte minden jó volt, aztán sokszor osszevesztunk aprosagokon. És a férjem csak raktarozta magában, gyűlt neki és nem beszélt róla. Most multheten szerdán este közölte h el költözik a szüleihez mert ő már ezt így nem bírja tovább, és h ő már nem szerelmes nem is tudja akarja e még ezt egyáltalán. Időt kért. Járt közben haza a kisfiunkhoz, és mi is beszélgettünk. Tudtam h hibáztam én is, és ígértem neki h változtatni fogok, nem lesz annyi veszekedés, de próbáljuk meg újra, mert én nagyon szeretem és nem akarom elvesziteni. Vasárnap reggel közölte h hazajon. Nagyon örültem neki. Kérdeztem h akkor hogy lesz ezek után. Azt mondta próbáljuk meg. Eltelt 2 nap és én úgy éreztem egyre jobban alakulunk. Nagyon jókat tudtunk beszélgetni, jó hangulatban de csak semleges témáról. Ha kettőnkről volt szó már teljesen más volt, láttam h nem akar róla beszélni. Viszont hazakoltozese után is időt kért még és nem engedte h kozeledjek felé, meg sem erinthettem. Nekem ez nagyon furcsa volt. Nem értettem h ha már egyszer úgy döntött h próbáljuk meg újra akkor miért ez a távolság és miért kér még időt? Mire? Kérdeztem tőle h nincs esetleg egy 3ik fél a dologban? Mert úgy érthető lenne számomra a viselkedese, de azt mondta nincs. Kedden este rakerdeztem ismét h biztos h nincs e vki más is. Láttam rajta h valamit nem mondd el, valami nyomja a lelket. Nehezen aztán annyit mondott szerelmes vagyok. Van egy kocsmank ahova ő minden este át megy, és ott a pultos nő,Adri. Én éreztem egyből h ő az. Azt mondta szereti de adri nem viszonozza nem akar tőle semmit. Tudja h nem lesz ebből semmi de ő már engem sem akar. Ismét elkoltozott. Továbbra is haza szokott jönni, mindennap jön. De velem nagyon közönyös, szinte semmibe vesz. Tegnap a szemembe mondta h megcsalt volna, megtette volna ha adri is akarta volna. Rettenetesen fáj ez az egész. Nagyon megalazonak érzem, de továbbra is szeretem és vissza szeretném kapni. Senki nem ismer rá, a családja, a szülei, a barátai.. Mintha nem is ugyanaz az ember lenne. Én magam részéről nem gondolom hogy annyira nagy lenne a szerelem, inkább csak rossz volt neki már itthon és menekül. Megigerte régen h soha nem fog megcsalni nem tudna olyan gerinctelen lenni velem. Hittem neki, és most nekem nagyon nehéz ezt megelnem. Doktornő! Van rá bármi esélyem h észhez tér, és visszajon hozzánk? Mit tehetek? Kérem segítsen!

Jelenleg 10.osztályos gimnazista vagyok. Az előző párkapcsolatom több oldalról is zavaros volt… Kezdeti nehézség volt rögtön az, hogy nem hetero párkapcsolatról beszélünk, de mivel szerettük egymást, nem igazán foglalkoztunk a negatív hatásokkal a környezetünktől és hamar ők is hozzászoktak. De nagyobb probléma volt, hogy nem igazán kezeltük jól az ezzel járó felelősséget. Nem értünk még meg eléggé egy kapcsolathoz,legalábbis egymáshoz semmiképp. Sajnos a szakításunk sem volt zökkenőmentes. Nem közös megegyezés volt. Ő úgy érezte, én nem veszem elég komolyan a kapcsolatot, és nem törődöm vele eleget,ezért a szakítás mellett döntött, én pedig sérelmeztem, hogy akkor hozta fel ezt, mikor már nagy volt a baj, és nem beszélt velem előbb a problémáiról.
Nekem a szakítás óta (5 hónap) lett új párkapcsolatom, ami kicsivel több, mint 1 hónapja jól működik. A volt barátnőm szintén megismert valakit, aki sajnos nagyon erősen átejtette. A barátaival nem beszél róla, magában tartja, de én látom rajta, hogy nincs jól lelkileg. 1,5 évig voltunk együtt, és ezalatt elég jól megismertem, pontosan tudom, hogy mi zajlik le benne, egyetlen pillantásából. És ráadásul egy blog felületen ahol követjük egymást folyamatosan kapok ehhez a megérzésemhez visszacsatolást. Nagyon szeretnék neki segíteni, mert bármi is történt, fontos nekem.
Mivel osztálytársak vagyunk, és azóta is egymás mellett ülünk, minimális kommunikáció van közöttünk, de a feszültség folyamatos.
Ami még érdekes, hogy amikor egy helyen vagyunk, sűrűn előfordul, hogy felém néz, amit nyilván úgy veszek észre, hogy én hasonlóan őt keresem a tekintetemmel, és ilyenkor hosszú szemkontaktusok vannak köztünk. Nem látok bele ezekbe semmit, de mégis érzem, hogy nagyobb a jelentősége, mintha ugyanezt valaki mással tenném.

Mielőtt megismertük egymást, ő nagyon rossz állapotban volt lelkileg, de szépen lassan kijött ebből a gödörből. Most újra ugyanott van, sőt talán mélyebben. A barátaink folyamatosan arra kérnek, hogy beszéljek vele, de nehezen tudom ezt kivitelezni, mert kicsit tartok tőle, hogy újra fellángolna valami köztünk. Ha igazán őszinte akarok lenni, biztos vagyok benne, hogy így lenne, és jelenleg én, mivel párkapcsolatban vagyok, a tűzzel játszanék.
De ennek ellenére, mint ahogy már írtam, szeretnék az ex barátnőmnek segíteni.
Mivel jelenleg iskolába nem mehetünk, ezért személyesen nem is találkozunk egy darabig, írásban pedig a szakítás óta nem beszéltünk, ezért nehéznek értem a helyzetet. Tegnap mégis egy fals indokkal ráírtam, csak hogy tudjam, hogy reagál. Rögtön megnézte, és rögtön válaszolt is, de végül nem vittem pár mondatnál tovább a beszélgetést, mert nem akartam hirtelen rárombolni, és annak ellenére, hogy rögtön válaszolt, éreztem azt, hogy bezárkózik. Nem tudom, hogy fél vagy inkább csak kellemetlenül érzi magát, de érzem és teljesen meg is értem a szakadékot kettőnk között.
A legnagyobb kérdés bennem, hogy ennek ellenére , van-e értelme a büszkeségemet félretéve írásban próbálni egy kicsit közelebb kerülni hozzá? Ha más nem legalább csak azért, hogy a saját lelkiismeretem nyugodt legyen.
A választ előre is köszönöm, és elnézést, ha történet valamelyik része esetleg kissé zavaros, vagy nem a megfelelő sorrendben írtam le az eseményeket!

Kedves pszichológus!

Segítséget szeretnék kérni. A párom a kaszinók függője lett. Rengeteg pénzt ott hagy, odáig fajul a dolog, hogy kölcsönkér barátaitól. 25 éves, együtt él a szüleivel, nem kell még magát fenntartja, viszont dolgozik egy jól fizető állásban. Nem tudja, hogy én tudok ezekről a dolgairól, de segíteni szeretnék neki. Introvertált személyiség és mindennemű segítségnyújtást, az élet bármely részéről támadásként vesz. Nem mondja el a privát dolgait, több helyre későn érkezik, és sokszor a kaszinózás ügyes-bajos dolgai állnak a háttérben.

28 éves nő vagyok, a párom 37 éves férfi. 2 éve vagyunk együtt, ebből fél éve házasok, nemrégiben pedig babánk is született. A probléma sajnos az, hogy nagyon keveset szeretkezünk. A kapcsolatunk elején még gyakoribbak voltak az együttlétek, volt napi 1-2 alkalom is, majd 2-3 naponta, végül 1-2 hetente egy alkalom, de volt olyan is, hogy majdnem három hét kimaradt. Mióta babánk született (9 hete) , még nem is próbálkoztunk. Egyébként, ezt leszámítva minden rendben van, sokat nevetünk, mindig mondogatja, hogy szép vagyok, meg szokott lépni apróságokkal. Amikor intim együttlétre kerül sor, akkor élvezi, de többször utalt rá, hogy mindent azért tesz, hogy én elégedett legyek. ( Mintha neki nem is számítana a szex). Megcsalás szerintem biztosan kizárható, de furcsa, hogy egy fiatal férfinek ennyi elég. Egy évekkel ezelőtti komoly kapcsolatának a végén a hölgy egy jó barátjával jött össze a háta mögött. Nem tudom, hogy ez számít-e valamit.

Üdvözlöm,
Mit tehetnék, ha van egy 14 éves lányom. Már elköltöztünk a családi házból, de anyám, még mindig úgy gondolja, hogy Ő sokkal jobban tudja nevelni a gyermeket, mint én. Mert nem ugyanazt az elvet valljuk gyermeknevelés terén. Minden hívja telefonon, ahol ellátja tanáccsal, mit kell csinálni, hogy csináljon bármit, kinek, mit mondjon. Rám ne hallgasson, mert az nem jó. Már kezdek begolyózni, a gyerek persze teljesen elpártolt tőlem. Hazudozik. Az anyám is úgy beszél vele, hogy “el ne mondd senkinek”, “anyádnak ne mondd, mert balhé lesz”. Ha kimegy hozzájuk, soha nem jön haza időben, mert húzzák az időt, hogy minél később induljon haza. A hátam mögött beszélgetnek, úgy hogy ne is tudjak róla. Azt tervezik, hogy majd Ő egyedül haza költözik, nélkülem, és anyám mg adja is alá a lovat, hogy majd mikor kell elindulnia a vonathoz reggelente. Anyámnak nincs munkahelye, nincs barátja. Csak a családtagjaival tartja a kapcsolatot.Nem tudom, hogy tudnám megállítani ezt az ámokfutást. Lassan ott tartok, hogy én magam csomagolom be a bőröndjét, és menjen isten hírével, mert én ezt az állandó háborút nem bírom már lelkileg. Köszönöm

Üdvözlöm
W. Zolinak hívnak, 38 éves
Boldog gyerekkorom nem volt, Apu alkoholista volt, anyuval tönkretették az életüket, így az enyémet is. 14 évesen volt egy súlyos balesetem de csoda képpen teljesen felépültem. Szakmám, végzettségem is van. Sok kapcsolataim voltak, mindig komoly kapcsolatra vágytam. 38 évesen egyedül albérletbe lakok. Havi fizetésből élek. Már a jövőmet elképzelni annyira nem tudom. Már csak társat keresek, esküvőt gyereket elképzelni sem tudok. De nagyon nehéz ebbe a mai világba. Pénz, hatalom, külső, szex, még az egó, semmi más. Tudok főzni, mosni, még minden otthoni munkára alkalmas vagyok, ezért nekem nő nem kell. Voltam pszichológusnál, családterapeutánál, személyiség fejlesztésen és sehol nem találtak bennem problémát. Alkoholt sem iszok, cigiről is leszoktam, függőségek sincsen. Társkeresés interneten botrányos, akár férfit, akár nőt nézve. Mit tudok magammal csinálni hogy el tudjak valamit képzelni a jövőmről és boldog legyek? Családi minta miatt sokminden nem érdekel de rengeteg könyvet olvasok meg lekötnek a pszichológiai előadások is, előadásokra is szoktam járni, mag a könyveit is szoktam olvasni. (Most a Párkapcsolat klinikát olvasom) Igaz, ezzel is fejlődők de a mai világba ezzel sem érek semmit. Tudok nagyon szeretni meg segíteni de a szerelmet nem ismerem. Kisebb városba lakok de a ismeretségi köröm is kevés. Pedig szeretek emberekkel lenni meg segíteni. Ami a férfiakat érdekli pl autók, foci, szex….., engem nem köt le, meg mindenhova kerékpárral jarok, vagy ez szégyen? Szerintem nem. Büszke vagyok arra amit eddig elértem a baleset után, nem mindenki élte volna ez túl a helyembe. Úgy gondolom önismeretem is nagy. Hogy mi lesz velem, jövőmmel, fogalmam sincsen. Valakitől egy kisebb lökés kéne de nincs kitől. Köszönöm a választ.

Üdvözlet,

Szerintem normális értékrendem van, de vannak olyan dolgok, amiket szerintem nem jól/ nem a helyén kezelek. A legfontosabb kérdésem az lenne, hogy érdemes e elmennem pszichológushuz, vagy ilyen “aránylag semmis témákkal” ne terheljem a szakorvosokat? Számomra egyértelmű, hogy van mit kibeszelnem, csak annyit nem tudok, hogy olyan szinten van e bajom ami már “baj”?:)

Bántalmazznak