Tisztelt Szakorvos!

Azèrt írok Önnek, mert a 25 èves páromnak olyan problèmái vannak, hogy fèl az emberektől, illetve az emberekkel való kommunikálástól. A problèmák ès ügyek megoldásától/elintèzèsètől.

Èrdeklődnèk, hogy èn szemèly szerint valahogy tudnèk e neki segíteni, vagy èrdemes lenne felkeresni egy pszichologust, aki szemèlyes találkozó utján megvizsgálja az ügyet?

Válaszát előre is köszönöm!

Üdv: Viktória

Tisztelt Dr.ÚR/Nő!
Van egy húgom aki 23 éves enyhén sérült sok kudarc érte a gyermekkorában az iskolában tanulási nehézségei miatt többször évet ismételt alsóban.Az,hogy gondja van ez 7-8 évesen derült ki.Édesanyám burokban nevelte a kezdetektől óvta védte mindentől, beteges is volt gyakran,sokat hiányzott az óvodából iskolából! Én igyekeztem ezt ellensúlyozni vittem több helyre játszótérre,boltba,kikaocsolódni,segítettem őt folyamatosan,magántanárt kerestem neki később.Amikor nyolcadikos lett elérkezett a pályaválasztás ideje mivel SNI státusza volt már több éve így nehéz dolgunk volt ilyen téren is.Sikerult aztán egy általa is kedvelt iskolát szakmát választani egy másik városban.Fel is vették! De sajnos be kellett látni a családomnak,hogy anyagilag nem fér bele így vissza kellett mondani a sulit.Ez megviselte.Itt a lakóhelyünkön egy másik iskolát választottunk neki ami nem tetszett több okból sem nagyon sok volt a hátrányos helyzetű tanuló aztán ő ilyen szempontból is kilógott a sorból, viszont közel volt.Egy pár napig bírta aztán besokallt kikezdték.Többet nem akart menni.Teljesen befordult nem hallgatott senkire sem.Arra jutott a család hogy keresünk másik iskolát, pszichológushoz vittük a nevelési tanácsadóba ott azt javasolta a pszichológua keressünk együtt iskolát lássa máshol sem jobb a helyzet.Találtunk is egyet egy Közeli varosban tetszett is majdnem beiratkoztunk de az utolsó pillanatban visszalépett.Anyum is megijedt teljes letargiába esett.Nem akarta elengedni oda.Megromlott a viszonyom velük.2 hónapig nem beszéltünk húgommal és anyumékkal.Aztan sikerült tisztázni a dolgot kerestünk kineziológust hugomnak egy év után sokat javult lelkileg.Sikerült egy általa választott műkörmös tanfolyamot elvégeznie a fővárosban következő évben a fővárosban.Nagyon nagy löketet kapott ami egy darabig kitartott aztán elmúlt a varázsa nem dolgozott benne.Azóta voltak jobb rosszabb periódusok.Mégsem változott a helyzet sokat.Sokat beszélgetett a család vele hogy valamit kezdenie kellene.De nem akar se tanfolyamra menni se munkalehetőség nincs nagyon 8 általánossal.És persze nincs kialakult munkamorálja.Nagyon alacsony az önbizalma nincsenek barátai akik voltak megszakított a kapcsolatot velük és édesanyám burokban neveli azóta is félti nem hagyja önállósodni!Egy korábbi magán tanárnjához jár hetente de azon kívül csak ritkán jár el otthonról néha próbálom kimozdítani de ngayin nehéz dolgom van.Tanácstalan vagyok és szeretném ha önálló lábra állna valamilyen formában.Mert egyszerű munkakörben mondjuk ahol irányítják úgy gondoljuk többen is megállná a helyét kezdetben néhány órában.Ebben kérnék útmutatatást mert kilátástalannak érzem a helyzetet.Édesanyamek mintha homokba dugnak a fejüket.Elore is köszönöm hogy ezt a hosszú levelet elolvasta.

Sok csalódáson mentem keresztül mindig csak átvertek és állitolag sokan észre vették hogy hangulat ingadozásom vagy depresszióm van jöttek a fiúk sorba akik csak csalódást okoztak nekem első nagyon rossz volt utána jöttek a rosszabbak tudni kell hogy nem vagyok egy sovány lány szóval nem tudom mi lehet velem pontosan😔

En es a parom 1.5 eve vagyunk egyutt de korulbelul 6 honap utan egyre rosszabbodtak a vitaink a veszekedeseink, kozbe mindketten szenvedtunk enyhe depresszioval, panik tunetekkel a stressz es munka miatt, es probaltunk rajta javitani. Dolgozunk a kommunikacion, konfliktuskezelesen neha ugy tunik jobb de aztan megint tortenik valami amitol ketsegbeesek. Kicsit agressziv is karomkodik csunga szavakkal illet es megszorit vagy lokdos. Tudom provokativ vagyok veszekedeskor. Onertekelesi problemaim vannak, dolgozok rajta. De nem tudom tudok e mellette vagy kellene-e , minden parkapcsolaton kell dolgozni es teszunk erte mindketten de megeri-e? Annyit olvastam az onfejlesztesrol es ilyen pszichologiai videokat hogy mi vagyunk a felelosek a sajat boldogsagunkert , hogy ha mar valami rosszul esik-, ?(peldaul itt egy szitu: egy ferfi idosebbnek nezett 5 evvel a koromnal, es rosszul esett , es a paromtol vartam megerositest, kerdeztem tole tenyleg annyinak nezek ki, es csak egy bokot vagy dicseretet vartam.de ô felhaborodott, es azt mondta miert ba**ogatom.)- Lelkiismeret furdalasom van hogy igy erzek ,es tole varok megerositest de utazzuk a nagy vilagot joreszt vele vagyok , es kinek mondanam el ha valami bant es miert esik nehezere annyit mondani gyonyoru vagy. Es helyette felhaborodik es meg rosszabbul erzem magam, es ugy erzem tobbe nem tudok neki elmondani semmit, mert 1.mindent magara vesz 2.gunyolodik es hibaztat amiatt mert en masok velemenyet magamra veszem.
Ugy erzem dolgoznek a kapcsolaton de aztan minden remenyem egy pillanat alatt elfoszlik. Erdemes ezen dolgozni ha mibdketten teszunk erte? Fog ez valtozni vagy kulon kulon kellene az onertekelesunkon javitani, sajat magunkon? Lehet ebbol boldog parkapcsolat. Ugy erzem nem teszem boldogga en sem igy es csak cipeljuk a terhet es nagy batorsag igy kapcsolatba maradni.de tudom massal sem lennek igy boldog.

Úgy érzem magamat, mint egy időzített skizofrén bomba. Egyik percben ordítani akarok, a másikban pedig sírni. Nincsen semmi előzménye, csak ki akar törni, egyik pillanatról a másikra.

Sokat mérgelödök

Tisztelt Cím/Tisztelt Balogh Ádám!

Nagyon-nagyon leredukálva és hangsúlyozom, rendkivül letömöritve egy összetett problémát a gondom a közösség kritikája által is véleményezhető megmérettetésektöl történő szorongás, multbeli így régi iskolai sérelmek, aztán felnöttként elsösorban régi közösségi/munkahelyi sérelmek okán…föleg a munkámban de minden komoly életfeladat során.Elvégzem őket, de dohányzom, más tevékenységekbe menekülök.A dohányzás, édességevés, netfüggőség, kialvatlanság etc. gyakorlatilag megmérgezi, tönkreteszi az életem, mely hosszú évek óta kihatással van a magánéletemre és az egészségemre.Mégha sokszor számtalanszor bizonyitottam is magam elött, de a folyamatos szorongás és a függőségeim megmaradtak.Olyan mint egy állandó halálkeringő.A napi rutinom:Reggel erös kialvatlanság érzése, dohányzás, édesség-napközben megmérettetés ugyanezen pótcselekvésekkel tarkitva-….majd este édesség, dohányzás, net, intenziv, erös fantázia tevékékenység majd kialvatlanság, mellkasi nyomás, általános teljesitményromlás, gyengeségérzet…majd másnap újra…Tudom, hogy marhaság, még magam elött is elolvasva ezt a levelet, de reménytelennek érzem már a küzdelmem és érzelmileg kiégtem, elkeseredtem….nyilván párkapcsolatba is reménytelen már belekezdenem így..Már küzdeni sincs eröm..Nem szokásom erröl beszélni egy idegen elött, de sajnos muszáj….
Kérem szives iránymutatásukat, eddigi tapasztalataikból fakadó véleményüket a témában és sajnálom, hogy ezzel terheltem önöket…

Jónapot kívánok!
Volt egy barátnőm akivel nagyon jóban voltunk,de valami megváltozott,mert sokat veszekedtünk legtöbbször miattam,mert mindenen megsértődten.Tehát sok baj volt,és volt egy nagyobb vitánk amikor majdnem vége lett a barátságunknak,de kibékültünk.Amikor jött a téli szünet én szerettem volna vele találkozni,és ő is szeretett volna velem,de mivel egyikük se kérdezte meg így nem jött össze.Azt vágtam a fejéhez,hogy én egyáltalán nem érdeklem(Pedig most jöttem rá,hogy mennyire is jó barát volt).Ezek után a dolgok csak rosszabbra fordultak (az előbbi miatt),és az iskolába is furán viselkedett már én pedig megkérdeztem,hogy most akkor mi is van.És azt mondta ez a vita már egyikőnknek se jó rengeteg sok szép emlékünk van,de ne legyünk már olyan jóban.Én nagyon sirtam,és az első napok nehezek voltak.Ez volt kb egy hónapja.Aztán azt mondta,hogy ne menjek el egy helyre amit már megbeszéltünk,mert ő ott lesz a barátnőjével,és nem szeretné ha találkoznánk.Ez nem is történt olyan rég.Én igazából már nem haragszom rá,de nagyon ki akarok vele békülni,és jóba lenni vele mert nagyon hiányzik.Mit tanácsol hogyan kezdjek hozzá?

Tisztelt Cím!

Szeretnék tanácsot kérni, hogy mit tegyek.
Idén január 23-án egy közösségi oldalon rám írt egy pasi, hogy nagyon tetszem neki és szeretne velem megismerkedni. Eleinte az oldalon kezdtünk el levelezni, aztán később átmentünk a messengerre és ott folytattuk tovább. Később videóchateltünk vagy néha telefonon is beszéltünk.
A legtöbb férfi az ilyen levelezés alkalmával előszeretettel küldi el a nemi szervéről készített fényképeit., ő is így tette, meg egy csomó más fényképet is küldött magáról. Ezért gondoltam úgy talán tényleg itt az ideje, hogy végre személyesen is találkozzunk. Persze azonnal kapott az alkalmon..Mondtam,hogy nekem igazán a hétvégén lenne, jó. Ő minden, szó nélkül bele is egyezett, mondta, hogy az neki is jobb lenne.
Aztán mikor közeledett, egyik délután sajnálkozását fejezte ki, mert elfelejtettem, hogy jön a hétvégén a lánya és persze ott lesz egész hétvégén, csak este megy haza és nem ér rá lejönni egész hétvégén. Persze mondtam, semmi gond megértettem. Aztán utána azt kérdezte, hogyha ő jön le majd hozzám, akkor, itt tud-e nálam aludni, meg, hogy merre lakom, pontosan. Ezért kénytelen voltam elárulni neki, hogy én közös lakásban élek a volt férjemmel, de egyből elfogadta, hogy nem zavarja, még meg is lepődtem, hogy nem zavarja ez a helyzet. Aztán rákérdeztem, hogy ő nős vagy elvált? Mert az oldalon az írta, hogy egyedülálló. Aztán kisült, hogy ő még nős, és együtt lakik a nejével, meg a fiával. De azt mondta nekem, hogy 4 éve nem nyúlt a nejéhez és azóta külön szobában is alszanak. Akkor azt beszéltük, hogy próbáljuk meg, hogy mi lesz így közöttünk. Azért egyeztem igaziból bele, mert úgy gondoltam, ha ő sem problémázott az én helyzetem miatt akkor én miért problémázzak, az ővén. Utána megint érdeklődtem, hogy mikor találkozhatnánk végre személyesen, erre még azt mondta, hogy sajnos megint nem jó, mert most egy kollégája helyett 3 hétig egyfolytában dolgoznia kellett. Ami most telt le, és azt mondta utána 3 hétig szabin lesz. Amikor rákérdeztem, hogy akkor mikor tud lejönni végre, akkor azt mondta, hogyha lesz ideje mindenképpen lefog jönni, de mikor azt még nem tudja. Mondtam, neki, hogy nekem húsvér pasi kell és nem egy fénykép vagy egy videótelefonos pasira van szükségem, azzal mit kezdjek. Meg még azt mondtam, neki, hogy az a pasi a barátom és később esetleg a társam is lenne. Erre azt mondta, hogy itt van ő. Ő lesz a barátom is, ha azt akarom, de mondtam, hogy nekem olyan kell akinek, ha csak írok vagy üzenek, akkor egyből ráér. De, mint látszik ő sosem ér rá. Azt is kérdeztem tőle, hogy mondja meg végre komolyan, hogy mit is akar tőlem, mert én nem tudom. Erre azt válaszolta, hogy nagyon tetszem neki, és hogy én neki nem szexpartnernek kellek, hanem igenis komolyan gondolja velem és hogy ő nem hiteget, csak nagyon sokat dolgozik, igaz elég jól keres is. Azt is mondta, hogyha gondolom keressek mást, csak szóljak neki. De minek is. Mindig azt ígéri, hogy szeretne lejönni, csak egyenlőre nem tud. Mondtam, hogy mondjon körülbelüli dátumot, hogy mégis mikorra várható, arra azt mondta, hogy nem tud mondani. Mindig azt mondja legyen egy kicsit jobb idő. Egyszer nem rég a sok nyaggatásra azt írta, hogyha lesz ideje lejön, abban biztos lehettek. De nem értem, hogy miért nem tud lejönni, még hacsak egy 1 órára is, hogy még igyunk egy csésze kávét . Ő Budapesten lakik, én egy vidéki kisvárosban nincs olyan messze tőlünk.
Azt tervezte, hogy elvinne még horgászni és ott sátorban aludnánk és hogy egész estét velem akarja tőlteni, erre azt mondta, hogy ez a második vagy a harmadik randin történet velünk, de addig el is kéne jutni.
Múltkor az írtam, neki, hogy már biztosan talált valaki mást, akkor legyen végre őszinte, erre azt írta, hogy ő nem keres senki mást és hogy csak egyedül én kellek neki. Hát látom, annyira, hogy le sem jön hozzám.
Múltkor meg írtam azt is neki, hogy nem hiszem el, hogy tényleg le akar jönni végre hozzám, és hogy mire leér én már összejövök mással és hogy felmentem egy társkereső oldalra és egy csomó férfi lájkolta a fényképemet.
Erre egyik nap rám írt, hogy nagyon rosszul esett neki, hogy én más pasikkal ismerkedem, és hogy ki tudja kivel levelezek és, hogy kapjon végre észbe, mert nem fogok valakire hónapokig várni, hogy végre személyesen találkozón velem, mert lehet, hogy tényleg sosem leszek neki elég fontos, hogy találkozzunk.
Erre azt mondta, hogy de ő nagyon jól keres, csak hát neki ezért nagyon sokat kell dolgoznia.
Sajnos azt érzem, hogy mindig lesz valami indoka, hogy most éppen, miért nem tud lejönni találkozni velem. Csak akkor azt nem értem, hogy mit kell mindennap reményt adnia nekem. Tudja, én nagyon megkedveltem őt, igaz, nem egy Don Juan, de nekem egyre jobban tetszik és a hangja is nagyon tetszik. Nem olyan rég estem át egy csalódáson, ami lelkileg nagyon megviselt, mert én nagyon szerettem azt a pasit is, neki is különleges hangja volt, de ő nemcsak a pasim, hanem a legjobb barátom is volt, csak valahogy nem tudtunk szexuálisan közeledni egymáshoz, de nem tudom miért. Mert nagyon jól megértetrük egymást minden téren. Sajnos még mindig nem vagyok teljesen túl rajta, néha éjszakánként még eszembe jut és sokat sírok. De ugye ezt sem tudom, megbeszélni az állítólagos barátommal, mert ő csak mondja, hogy lenne a barátom, de mikor amikor sosincs ideje rám. Most vasárnap van egy hónapja, hogy ismerkedünk, de eddig még nem találkoztunk személyesen. Egy hónapja várom, hogy végre megírja, hogy mikor jön le végre, minden hétvégén egyedül vagyok, igaz itt vannak a gyerekeim, de én az ő társaságára vágyom. Most szombaton a fiát vitte Bécsbe, ma egyáltalában nem is üzent semmit. Még azt is mondta, hogy aki menni akar, az úgyis megy. De, én nem akarok menni, de ha azt érzem, hogy én mindig csak a legutolsó helyen vagyok a számára, akkor tényleg úgy érzem, hogy tovább kell lépnem. Ja a gyerekei, náluk a lánya 23 éves a fia 20 éves, nálam épp fordítva van. Tehát még ez sem lehet az indok, hogy ezért nem tud jönni, mert kicsik a gyerekei. Most már sajnos egyre jobban azt érzem, hogy neki sosem lesz ideje rám és ez nekem nagyon fáj, mert úgy érzem, hogy csak kihasználta az én jó szívemet. De, akkor mért kell etteni, miért nem tudja őszintén megmondani nekem, hogy nem akar tőlem semmit. Mondtam neki, ha kell ezer évig is várok, de úgy gondolom, hogy tényleg eljött az idő, hogy lemondjak róla, mert a családjával én soha nem fogom tudni felvenni a harcot és én őneki sosem leszek olyan fontos, mint amilyen szerettem volna.
Mert, lehet, hogy sosem lesz rám ideje, mindig lesz valami más elfoglaltsága, amiatt sosem fog lejönni. Nagyon sajnálom, de nem tudok mit tenni.
Közben megismerkedtem egy másik pasival is ő is elvált ember, és van egy 24 éves lánya. Azóta többször beszéltem vele telefonon és írtam is neki, ő most kint van Amerikában, de azt mondta, hogy most március közepén jön haza és hogy mindenképpen szeretne velem mielőbb találkozni. Úgy gondolom, hogy úgy helyes, ha lemondok, a hitegető pasiról és erre az utóbbira koncentrálok, aki talán tényleg szeretne velem mielőbb személyesen találkozni.
Kérem, adjanak tanácsot, hogy mit tegyek. Várják még egy kicsit, hogy a másik pasi végre ráébredjen, ha nem lép, akkor örökre elveszít, vagy írjam meg, neki hogy keresem mást, mert én nem várok rá tovább, mert úgy érzem, hogy nincs miért várnom.

Tisztelt Doktor NO!

A parommal 13 eve vagyunk egyutt.Kb 6 honapja ugy erzem hogy eltavolodtunk egymastol. Az en reszemrol semmi nem valtozott inkabb felole. Ugy elcsendesedett. Alig beszel velem es a gyerekekkel. Azt mondja nem stresszes. Velem sincs semmi problemaja de megsem akar atolelni,megcsokolni vagy sexualisan kozeledni. Mar rakerdeztem hogy vannak e merevedesi zavarai hogy menjunk el orvoshoz de nem akar mert szerinte nincs semmi gond vele csak nincs rajangolodva.(44 eves) REgebben ha mar csokoloztunk annyitol volt erekcioja. Mar azt is megkerdeztem hogy nem tetszek e neki vagy van e valakije de mindenre nem a valasza. Csak lehagnolt es semmihez nincs kedve.Szoval kifogytam otletekbol. Nagyon szeretnem megmenteni a kapcsolatunk es azt mondta hogy o is ezt szeretne!Mar nem tudom mit tegyek.Nagyon turelmes vagyok vele de vajon erdemes ra varnom??

Elore is koszonom segitseget!

Tisztelettel: Ildiko

Jó napot kívánok!
Azzal a problémával fordulok önhöz, hogy volt egy 8 éves kapcsolatom, egy éve lett vége, jelenleg új párom van még friss a dolog es tavkapcsolat. Az új párom nagyon rendes,csendes, mindent meg lehet vele beszélni, neha furcsa is, hogy nem int le idegesen, hogy hagyjam a hulyesegeket meg ilyenek,mert ahhoz szoktam. Mégis nem tudok túl lépni az ex baratomon es neheziti a helyzetet,hogy a vissza fele ut is nyitva áll azóta is.
Az egy olyan kapcsolat volt, h sokat veszekedtunk, nem tudtam elkotelezodni el voltam jegyezve de nem tudtam férjhez menni…neha nagyon meg bantott szavakkal, vissza elt bizalmas dolgokkal mondjuk traumammal ha epp a Tvn veszekedtunk és ő ilyenekkel akart le győzni a vitaban,h elhozott valamit aminek semmi köze ahhoz…nem vagyok ártatlan az ügyben,mert en meg sokat nyeltem es aztan robbantam mint a bomba de neha azt ereztem h ezt várta. Hosszú lenne elmesélni, még anno pszichologushoz jártam és tarsfuggosegnek nevezte…
A szakítás úgy volt,h előbb én, aztán meg akartam beszélni a problemainkat de nem volt mar kivel és utána ő. Szakitasnal a kifogása meg azis volt h nem csajozott..deee ha en akkor hozzá megyek amikor megkért most nem lennenk itt, húztam az időt stb..hamar baratnot keritett de mar akkor kezdte h megbanta es engem szeret, sokat csajozott azóta és van egy “párja” is aki foglalt már. Néha beszélgetünk talalkozasoknal mindig sírás a vége és azt érzem ő az igazi es a lelkem szakad meg örökké de féltem magamat egy ujabb csalodastol. Utoljára amikor elmondtam,h van baratom azt mondta ha tudná h nem bantana meg ismét mindent megtenne h vissza kapjon meg h legyek boldog stb..de aztan megis mondta h meg egyszer talalkozunk es esetleg meg beszeljuk a dolgainkat h lehete meg valami. Valahogy nem tudjuk elengedni egymást , az oltárnál őt látom magam mellett őt latom a gyerekeim apjakent es megis felek,hogy el rontom az életem, jogyz valami rosszabb tortenik ha kibekulunk. Rengeteget sírok es neha azt erzem hazudok magamnak, amikor új utat próbálok mert úgysem fog menni és nagyon rossz amikor ezt érzem, mert akivel vagyok egy nagyon jó társ lenne hosszú távon. Bar hamarabb ismertem volna meg, annyira meg erősítette a sok idő az exemmel az érzéseim a sok közös emlék és amiken együtt keresztül mentünk, hogy nem tudok szabadulni.
Mit tehetnék ebben a helyzetben? Napi szinten többször érzem hol erre billen a merleg hol arra ,amikor egyedul voltam is ugyanazt éreztem csak akkor meg az egyedullet es kozotte meg az új bevarasa kozott cikaztam..
Előre is köszönöm, kellemes napot

Tiszteletem! 36 éves vagyok, kerekessszékes 9 éve, AVM betegség következtében emellett colitis ulcerosám van + laktóz érzékeny vagyok. Újabban pánikszerű rohamaim vannak. Tüneteim: először légszomj remegés majd a szájpadládomra akad a nyelvem erősen nem tudom megformálni a szavakat ezután jön a félelem érzet. Elég sokáig tart ez az érzés olykor a szám tartása is megváltozik, oldalra húzodik…Érdeklődnék mit javasol?! Elég nehezen mozgok és az utazással is gondjaim vannak mivel pelenkás vagyok és utazáskor fokozódik a pánik. Már sajnos ott tartok hogy félek elmenni itthonról nehogy valami történjen. Szeretnék valamiféle segítséget kérni. Attól is tartok hogyha elindulok be megy a széklet…

Jónapot!
Zsolt vagyok.
Nem tudom hogy jó kategóriában kérdezek de még soha nem kértem segitséget.Nem tudom mi bajom lehet de segitség kell. Saját szavaimal leírom. Önbizalmam nincs. Talán szorongás is gyötör. Pl. Megyek az utcán mindig a földet nézem, ha kimegyek dohányozni mindig úgy állok hogy a szomszédokat ne lássam, néha csak húzom az időt hogy kimenjek. Foglalkoztat mit gondolnak rólam. Néha bemagyarázok magamnak dolgokat.,ami nincs úgy. Utálom a tömeget. Kétszer is megnézem bezártam e az ajtót, vagy kihúztam e telefontöltőt stb.
Kérem segitsen.

Kedves Dr.nő!
Olyan problémával fordulnék önhöz.Van eggy férfi az életembe aki depresszios és elhúzódó gyászban szenved. Mi eggy ideje ismerkedünk, de eddig nem nagyon engedett magához közel. Viszont eggy ideje ez megváltozott jó irányban. Viszont a gyász miatt nemtudja kimutatni az érzéseit felém. A gyász már több mint eggy éve történt és eddig visszafolytotta a feldolgozást és nemtudja elengedni a testvérét. Igy urrá lett rajta a depresszio. Én mellette vagyok és már azt elértem hogy beszél nekem erről az egészről. De nemtudom hogy tudnék neki még segiteni. Hiszek abban hogy ha jobban nyitna felém és érné eggy kis boldogság sokkal könnyebben túltenné magát a rosszon. Mit tehetek ez ügyben? Hogy vegyem rá hogy nyisson felém és a jó dolgok felé? Köszönöm a válaszát.

Heló! Szeretnék bemutatkozni: egy jól tanuló, egészséges,14 éves lány vagyok. Önismeretemet pontosnak találom, és szeretem önmagamat.
Azonban régóta, talán 3 évvel ezelőtt kezdődött, hogy sokat fantáziáltam dolgokról. Szeretem elképzelni az erőszakot, ami velem történhet. Szeretem elképzelni, ahogy fujtogatnak, ahogy bántalmaznak, mert ad egy furcsa, de nagyon jó érzést. Ha bármi történik velem, amikor fizikai fájdalom ér, szeretem élvezni. Ha csak megütnek, az ugyanolyan boldoggá tesz, mintha csak fantáziálnék róla. De sosem kértem, ezért nem is tudják rólam, hogy ilyen vagyok. Szeretek a figyelem középpontjában lenni, rengeteg barátom van, és tényleg, szeretem az életem. De úgy érzem magamat teljesnek, ha ilyenekre gondolok ill. Ilyenek történnek velem. Az önbántalmazástól undorodom. Még is, szeretek szenvedni. De ez néha elvonja a figyelmemet, ezért nem tudom mit tegyek.
Jó ez így, vagy javasolsz valamit?
Köszi!