Tisztelt Doktornő! Problémám az lenne hogy ezelőtt 20 évvel sikeresen elsőre levizsgáztam vezetésből.Azonban miután kezemben a jogosítvánnyal beültem vezetni,pánik kapott el,kézremegés,izzadás.A félelmem abból ered,hogy figyelmetlenségemből halált okozhatok,ez miatt nem merek beülni a volán mögé.Tanácsát szeretném kérni,hogy mivel tudnám leküzdeni ezt a félelmemet,a pánikomat.Válaszát tisztelettel megköszönve Bné Anita

Jo estét kívánok. Rövid megpróbálom leirni.5 hónapja valtak el útjaink gyermekem anyától .4 éves a lányom.Anyuka eléggé korlátoza,hogy talalkozunk annyit a lanyomal amennyit szeretnék. En ezt az érzést amit a lányom utáni sóvárgástól és hiánytól érzek nem tudom elengedni.Külsőleg azt lássák jol vagyok,de belülről felemészt ez az egész.Nemtudok ebbe bele nyugodni,hogy nincs velem a lányom es nem is lesz már soha ugy velem,ahogy azt szeretném.

Kedves Doktornő!
Egy olyan problémával küzdök,ami számomra nagyon sok szorongást okoz. Nem rég megismerkedtem egy sráccal, aki oda meg vissza van értem,imádjuk egymást.
Egy internetes társkeresőn találtunk egymásra de én az elején egyáltalán nem vettem komolyan a dolgot.
Idén megyek újra érettségizni, hogy bejussak végre az álom szakomra amit mindig szerettem volna tanulni, de az interneten nagyzolásokba kezdtem és egy furcsa indíttatásból már úgy adtam elő mindenkinek, hogy én oda járok. Egyetemista vagyok,ebben nem hazudtam, de még nem oda járok ahova szeretnék. Ennek a srácnak is azt harangoztam be,hogy én már oda járok,szinte én is elhittem ezt a mesevilágot és nem tudok belőle kiszállni. Mindenkinek meséli,hogy milyen értelmes intelligens a lány(vagyis én), hogy ezt tanulja közben én még be sem kerültem oda 🙁 Nagyon rosszul érzem emiatt magam, félek,hogy ha bemutatom a családomnak valahogy erre fog terelődni a beszélgetés,és nyilván ők tudják, hogy ez csak az én agyamban él..Kérem szépen segítsen, nem tudom hogyan tudnám ezt elkezdeni felvezetni,sokkal komolyabb lett a dolog,mint először gondoltam,félek,hogy csalódást okozok neki és azt hiszi nem az vagyok,akinek mondom magam,pedig az összes érzésem tiszta iránta!
Üdvözlettel.

Jó napot

Nem is tudom mivel kezdjem. Kiskoromtol fogva kisebbegi komplexuszal kuzdok. Kaotikus a családi hátterem mivel apum elvalt es onnan volt egy lanya akit nem latott, anyum szintugy es neki is volt egy lánya es en voltam a kozos gyerek. Allandoan mindig masokra tamaszkodtam vagy mastol vartam a megoldast eletem soran mindig kompenzaltam. Itthon mindig kivoltam rekesztve a tobbiektol, mert nem vekony testalkatom volt es nagy fejem. Aztan gimibe elkerultem es itt is csak tenglodtem, nem tudtam hova menjek tovabb, aztan kimentem angliaba az egyik tesomhoz es ott keresett nekem munkat. Kint voltam egy par evet azota volt egy ongyilkossagi kiserletem, elojott a manias depressziom, apum meghalt, mamam is..anyum pszichiatrian van es most itthon vagyok egyedul a faluba es nem tudok mihez kezdeni. Nem latom semminek sem az ertelmet, mindent halogatok es a jovon meg aa multon toprengek. Tavaly fosulis voltam de azt is ott kellett hagynom mert bekerultem a pzichiatriara 2x. 6 honaponkent valtakozik a depresszios es manias fazis. Nem tudom lassan meg a napi teendoimet se ellatni…ketsegbe vagyok esve

Üdvözlöm. Röviden elmesélem a történetem. Fiatal koromban ismertem meg a férjem. Nagy volt a szerelem köztünk. A szüleink ellenezték a kapcsolatunkat, de kitartottunk egymás mellett. Idővel összeházasodtunk, lett két gyönyörű gyermekünk. Kívülről szép és boldog család vagyunk. DE! A férjem marihuanna függő. Korábban (házasság előtt) is szívesen használta a szert. Akkoriban annyira nem zavart. Persze már mikor megkérte a kezem, csak azzal a kritériummal mondtam igent, ha abba hagyja. De nem így lett. Jelenleg 3 és 4 évesek a gyermekeink. Mióta megvannak a gyerekek, azon vagyok, hogy leszoktassam, de sikertelen. Volt példa, hogy a kislányom szólt rá, hogy apa dobd el….. Ott telt be a pohár nálam, amikor kijelentette, hogy ha “felnőnek” a gyerekek, megfogja mondani nekik, hogy inkább kábítószerezzenek, mint igyanak. Akkor azt mondtam, ebből nem kérek többet. Konkrétan kijelentettem neki, hogy nem fogok egy kábítószeres emberrel élni. El fogok tőle válni. De persze azóta sem hatja meg a történet, csak a szemembe hazudik ezzel kapcsolatban. Pedig kész tények elé állítom. Szeretem, de nem akarok vele tovább élni. Sajnálom is, mert rajtunk kívül nincs senkije. Se szülő, se rokon. Nevelő szülei vannak ugyan, de teljesen megromlott a kapcsolatuk. Azt érzem, számára fontosabb a szer, mint a család. Azzal érvel álandóan, hogy neki nem jár az életben ennyi élvezet sem? Ezt akkor tudnám élvezetnek nevezni, ha havi 1 alkalommal szívna… De ez nálunk napi vagy napi többszöri eset. Sajnos azt veszem észre rajta, hogy jelenleg csak akkor foglalkozik velünk(akkor normális és gondoskodó) , amikor be van szívva. Ha nincs, akkor flusztrált és agresszív. Teszem hozzá, nem bántalmaz minket. Nem csak negatívként próbáltam rá hatni. Felajánlottam azt is, hogy keressünk egy szakembert, ha kell végig járom vele azt az utat, csak győzze le a függőségét. De ő a függőséget sem vallja be, ő nem beteg szerinte. Hatalmas teher számomra, mert nem egy kábítószer függő, nem jó példamutató apukát képzelek el a gyermekeimnek és magamnak sem egy ilyen férjet. A válás gondolata már régóta a fejemben van, ahogy az is, hogy boldogabb életünk lehetne nélküle. Ez tudom csúnya kifejezés volt így részemről, de ezt érzem. A remény is meghalt számomra, hogy boldog család lehetünk. Pedig lehetnénk, ha nem kábítószerezne. Tudna számomra tanácsolni valamit, amivel helyre lehet hozni az életünk? Válaszát előre is köszönöm.

Üdvözlöm!

Az a gyanúm, hogy valamilyen személyiségzavarral küszködöm. Tudom, most leírom, pár nap múlva mintha mi sem történt volna folytatom az életem. Úgy érzem, hogy üres vagyok, fájdalmat, szomorúságot, félelmet élek meg nap mint nap..szorongást. Szexualitásom csökken, nem bírok 16 karikás filmet végignézni féltékenységi jelenet nélkül. Három és fél éve vagyok kapcsolatban, mostmár élettársi kapcsolatban. Fóbiám a konektor,félek az áramtól, nem tudok ezzel mit kezdeni, pedig igyekszem leküzdeni.
Hangulatingadozásaim vannak, sokszor mutatom magamat boldognak a másik pillanatban dühkitöréseim vannak. Önbántalmazásom is volt már több éve és mai napig visszajönnek öngyilkos gondolataim. Kerülöm a társaságokat, barátságokat szakítok meg. Munkahelyet sem tudok hosszútávon szerezni. Ezenkívül pcos és ir-es vagyok.
Hallottam a borderline szindrómáról, tudom, hogy nem szabadna valahova rendszereznem magam, de úgy érzem, hogy hasonlóságot érzek a viselkedésemmel. A nagymamám skrifonrén volt, a szüleim intézetben nevelkedtek. Kivülállóként viszont azt lehetne elmondani, hogy jó életem van és gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Sokat veszekszek a párommal de szerencsére kitart mellettem. Motivál hogy menjek el orvoshoz. Nem tudom, hogy nekem mi való. Pszichológus, pszichiáter, pszichoterapeuta?
Kérem segítsének elindulni a jó utra. Folyton visszaesem ebbe a reménytelen fázisba.

Üdvözlöm! Nekem állandó problémám az állandó szorongás, valamint a minden napos szorongás. Nem tudom már kezelni és szinte már elviselhetetlen. Az orvos frontint irt fel de nem használ. Próbáltam már a gyógyteákat, valamint a gyógynövényes nyugtatókat is. Sajnos egyre erősebbek a rosszullétek és már a minden napi teendőimre is kihatással vannak. Ön mit tanácsolna? Köszönöm válaszát!

Jó napot. Nagyon hálás lennék online segítségre…
30 éves vagyok, eléggé nehéz éveken és gyerekkorom vagyok túl.
20 évesen már volt egy házasságom ami véget ért metz nem lett gyermek amire nagyon vágytam.
Most jelenleg van egy fél éves babám de apukával nem jövünk ki jól.Nehezen tudom kezelni az indulataim…

Jó napot!

Lehet valami mentális betegségem?

Folyamatos hangulatingadozás,zárkózottság,önkárosítas,
nehéz beillleszkedés közösségekbe,közösségben ingerultség,téveszmék,paranoia ,hogy valaki/valami követ.
Utalhat arra?

Tisztelt Szakember!
14 éves korom óta szerelmes vagyok a középiskolai fiatal férfitanáromba, aki akkor 27 éves volt. Minden nap kiemelt figyelmet kaptam tőle, ami különösen jól esett, mert az akkori kiszemelt osztálytársam rám sem nézett. A tanár viszont többször utánam fütyült, rám kacsintott, sőt, volt olyan, hogy masszírozta 1-2 percig a vállam, amikor a többiek nem látták. Egy alkalommal pedig csak úgy, kedvtelésből felemelt az ölébe a többiek szeme láttára.
Egyik nap kedves volt hozzám, majd napokig bunkó. Nekem ő nem is tetszett eleinte, szó szerint kierőszakolta a figyelmem.
Mindössze két évig tanított, mert a 11. osztályt a város egy másik iskolájában kezdtem (más okokból kifolyólag). Heti rendszerességgel jártam vissza színjátszókörre a volt iskolámba, és a kacsingatásai, kétértelmű megjegyzései ugyanúgy megmaradtak.
Ritkán látom már, de nagyon rossz ez nekem, mert a barátommal 2 éve vagyunk együtt, aki imád engem, én viszont úgy érzem, még mindig ezt a férfit szeretem, aki 33 éves, és neki is van kapcsolata. De ha meglát, mai napig bámul.
Sokszor úgy érzem, hogy csak szexuálisan vonz, máskor azt, hogy szeretem. Máskor pedig azt érzem, hogy miatta torzult a párkapcsolatokról kialault képem. Sőt, sokszor dühös vagyok, mert azt érzem, miatta talán sosem fogok mást szeretni, és megmarad ez a fajta – talán kissé beteges -vonzódásom. Amiatt is dühös vagyok, mert mostanság úgy érzem, tönkretette a gyerekkorom, annak ellenére, hogy akkoriban nagyon is élveztem ezeket a helyzeteket. Mai napig, az egyetemen is másképp állok a férfitanáraimhoz, kényszert érzek, hogy finoman flörtöljek velük, és úgy érzem, később a főnökömmel is megtenném ezt. Persze tovább sosem mennék.
Ez bántalmazásnak számít? A tanárom viselkedése bántalmazó volt, vagy ez valami más volt? Mit tegyek? Gyáva vagyok elmondani a barátomnak, akárcsak a volt tanáromnak. De 6 év után úgy érzem, valakivel beszélnem kell erről.
Válaszát előre is köszönöm!
20 éves lány

Heló!
Köszönöm, hogy elolvasod.
Két éve folyamatosan szorongok, és őrlődöm. Ez gátol az életem minden területén. Képes lennék elérni a céljaimat, de megbénít a félelem, és ettől, csak dühös leszek magamra.
Mit lehet ilyenkor tenni?
Válaszodat előre is köszönöm!

Kedves Lili!

Külföldre költöztünk párommal, akinek egy szuper pozíciót ajánlottak, és végre a karrierjére fókuszálhat.
Én otthon felmondtam, és jelenleg az új nyelvet tanulom, amire neki nincs szüksége, mert az angol a munkája nyelve.
Szeretné, ha pszichológus segítenw nekem, mert a vitáink hátterében az újrakezdésem körüli nehézségeket látja.
Túl sokat foglalkozik velem, és minden otthoni találkozó alkalmával azt ecseteli, hogy nekem milyen nehéz.
Valóban az. De erre számítottam. Dietába kezdtem, sportolok sokat, tanulom a nyelvet intenzíven, minden nap kimozdulok az iskolába, mellette itthon rend van, főzök, és összességében jól érzem magam.
Én nem tanultam annyit, mint ő, de otthon jó munkám volt, jobban kerestem, mint ő.
Most nem tudom, mit csináljak. Talán vállalkoznék, de nincs ötletem, talán folytatnám a tanulmányaimat, de nem vagyok ebben biztos. Úgy érzem, hogy sürget, és nem érzem igazinak az aggódását. Jobban esne, ha csak bízna és hinne bennem, és hagyna a saját tempómban haladni.
Úgy döntött, ha én nem, akkor majd elmegy ő a pszichológushoz, akit olyan nagylelkűen felkutatott nekem.
Nem tiltakozom minden porcikámmal a szakember segítsége ellen, de erről is azt gondolom, hogy nekem kellett volna ezt a döntést meghoznom.
Szerintem éppen emiatt a viselkedés miatt vannak a vitáink. Nem úgy támogat, ahogy arra én vágyok. (Talán ez önzően hangzik)
Folyamatosan arra ébreszt csak rá, hogy nem vagyok olyan kvalifikált, mint ő, hogy nekem minden milyen nehéz, hogy nem tartok ki egy ötletem mellett sem, de én ezt az időszakot egyszerűen útkeresésnek élem meg.
Ráadásul végre van időm magamra, élvezem is, hogy fogyok, fitt vagyok, festegetek néha, olyanokat csinálhatok, amik korábban nem fértek az időmbe.
Hogyan lenne érdemes elmondanom neki, amit érzek, amire vágyok, ha ezek a leírt szavak nem műkődtek?

Köszönöm a segítségét!

Rebeka

Jó napot!
Azzal a problémával fordulnék Önhoz, hogy nem tudom komoly szervi betegségem van-e esetleg pszichológiai kezelésre szorulok-e.
A probléma már nagyon mélyen gyökerezik. Azt hiszem 6.-os korom óta képzelek be magamnak mindenféle betegséget. Gégerákkal kezdődött, beképzeltem hogy nem tudok normálisan nyelni, elmentünk egy év múlva (nagyon nehezen osztom meg ezeket a dolgokat a szüleimmel, egy évbe telt) kivizsgálásra és nyilván nem találtak semmit. Majd egy tüdőrákot és mellrákot is sikerült magamnak beképzelnem. Amik ha igazak lettek volna mára már tuti nem élnék.
Viszont jött egy fordulópont 8.-ban. Az egyik tesiórán elájultam futás után. Elmondtam a szüleimnek, majd elküldtek kivizsgálásokra. EKG, szívultrahang és EEG. Nem találtak semmit. Viszont ezután nagyon durván iszonyom lett a tesiórától, ha tesim volt már reggel óra paráztam hogy nehogy megint elájuljak. Aztán megint rosszul lettem tesin futás közben, nem tudom megfogalalmazni mit éreztem csak az egész világ nagyon furcsa lett körúlöttem,mintha semmi nem lenne valóságos. Úgy éreztem le kell ülnöm mert különben elájulok. Megijedtem hogy ez biztos szívinfarktus,úgyhogy hazajöttem. Elmentünk a háziorvosmohoz csinált egy EKG-t és kiderúlt hogy nyilván nincs semmi bajom. Ezután elég sürün jöttek ezek a rosszullétek. Órán is éreztem ez a furs érzést, utáltam már suliba járni mert konkrétan minden órán előjött. Aztán már ebédnél is, sőt akkoriban pingpongoztam és aközben is sokszor éreztem. Aztán amikor WC-n vagyok akkor is pánikolok hogy elájulok a WC-n ugyanez van fürdés vagy zuhanyzás közben. Erröl a szüleim természetesen nem tudnak ugyanis nem tudom ezt megosztani velük. Viszont azóta kollegista lettem egy másik városban. Ez ott ugyanígy folytatodott, félek egyedül sétálni az utcán, egyedül buszozni, zuhanyozni menni vagy szimplán egyedül lemenni ebédelni az ebédlöbe. Az órák is egyre borzalmasabbak, amióta ide járok folyamatosan. Kimondottan nem szédülök amikor ezt érzem csak bizonytalanság érzésem van és olyan mintha semmi nem lenne valóságos és tompán érzékelem a kúlvilágot és figyelmetlen vagyok. Összevissza csinálok ilyenkor mindent. És izzadni is szoktam. Valamennyira talán megtanultam kezelni de iszonyatosan elegem lett belőle. Aztán elkezdtem járni táncolni és matek korepetálásra és ezeken a helyeken elmúlt, nem éreztem. Nagyon boldog voltam hogy valami végre sikerül normálisan. Akkor egy időre teljesen elmúlt úgy éreztem. Az órákon sem volt olyan vészes, kezdett háttérbe szorulni. Aztán idén sikolakezdésnék úgy éreztem teljesen legyőztem ezt a dolgot. Egyáltalán nem éreztem. Aztán december vége fele újra előjött és most iszonyatosan durva. Most is érzem, mintha mindjàrt elájulnék. Már a koliba is érzem folyamatosan, a vonaton, a buszon, sőt még itthon is teljes nyugalmi állapotban. Söt komolyabb testi tüneteket is érzékelek hozzá, elég sokszor dobban be a szívem nagyokat és kell sokat köhögnem, ami szintén szív eredetű bajokra vezethető vissza. Mozogni nem tudok sokat mert szívdobogás érzetem lesz. És amikor alvás után felkelek akkor is borzalmasan rosszul vagyok, olyan mintha bármelyik pillanatban meghalgatnék. És ez egyre rosszabb. A héten táncon amikor egy adott mozdulat után éreztem hogy elkezd “zörögni vagy kattogni” a szivem és iszinyat gyorsan kezdett el verni. Pedig egyáltalán nem eröltettem meg magam. (Ez nem elősuör fordul elő) Teljesen biztosra veszem hogy ez tényleg tesi tümet és ezzel orvoshoz kellene fordulnom. Végre elmondtam a szüleimnek. Bár nem az egészet csam ezt a táncos részét a dolognak. És állítasuk szerint ez pánikbetegség és csak a stressztől van. Úgyhogy rájuk nem számíthatok ebben a dologban. Most hazajöttem hétvegére, nem is nagyon beszélek a szüleimmel most és iszonyatosan rosszul vagyok folyamatosan gyakorlatilag, tegnap este azt hittem nem élem meg a ma reggel. Egész éjjel sírtam. Ma reggel is sírhatnékom volt sőt most is az van. És rengetegszer érzek fura érzést a szívem táján, mintha nem lenne ott minden rendben. Gyengék a kezeim is úgy érzem. Nagyon soksuor szoktak fájni a nyaki ereim. De a szüleim szerint ez nem tesi úvyhogy az istenért nem vinnének el orvoshoz. Amitől még rosszabbul érzem magam. Tudom mennyi mindent kellene csinálnom és hol a normális világ de egyszerűen nem tudok normális lenni és nagyon rosszul érzem magam. Ön szerint ez mitől van?? Tényleg egy pszichológust keressek fel vagy inkább egy rendes orvost? Nagyon szépen köszönöm hogy végigolvasta!

Kedves OnlinePszichológus!
Egyszer már írtam Önöknek, de most egy teljesen mát témáról kérdeznék. Kb. 10 éve kezdődött nálam az, hogy elkezdtem kihúzkodni először a szempilláimat, majd a szemöldökeimet. A szempillámhoz évek óta nem nyúlok, a szemöldöktépkedést azomban azóta sem tudom teljesen elhagyni. Jelenleg már nem olyan vészes a helyzet, mivel pár éve egyáltalán szemöldököm sem volt, annyira ra kitépkedtem őket. Próbáltam olvasni róla, hogy mi lehet ez, és ha jól tudom trichotillomanianak hívják. Nagyon szeretném végleg elhagyni, ugyanis még mostanában is sajnos hozzányúlok a szeemöldökeimhez. Nem tudom mit csináljak, senkinek sem merem elmondani, mert bolondnak néznének. Esetleg tudnának valamiféfe tanácsot adni, hogy mi lehetne erre a megoldás? Előre is köszönöm!

Pánik beteg vagyok és segítséget szeretnék kérni.
Pár hónapja jelentkezett nálam egy erősebb rosszulet a semmiből .. elő jelei mindig voltak annak , hogy ha olyan helyzetbe kerülök be tudok panikolni de sosem voltak ennyire erősek a tünetek.. ennél az első rosszuletemnel hevesen elkezdett verni a szívem , vert a víz, a vérnyomásom az egekbe repült, halál félelmem volt. Ez körülbelül 30 perc múlva el múlt de aztán mindig féltem az újabb rosszulettol így megmaradt állandó fejfájás és rosszuletek…
Ekkor voltam vervetelen ekgn ahol nem találtak semmi eltérést ekkor jobban is lettem elmúltak a tünetek.. viszont azt kezdtem el észrevenni hogy mindennap bebeszelek magamnak más és mas betegségeket .. így történt az hogy kiment a bokám és mindennap azzal idegesítettem magam hogy biztos el van törve ez így ment pár napig és éjszaka nagyon rosszul lettem azt hittem hogy szivinfartusom van nagyon erősen vért a szívem és lezsibbadt az egész testem . Ezen az éjszakán a zsibbadás meg nekem új volt korábban soha sem tapasztaltam ilyet ez annyira meg remisztett hogy utána szinte mindennap zsibbadtam mert csak erre gondoltam hol akarom hol az arcom ilyenkor már bekepzeltem azt hogy agyverzesem van e mellé párosult az hogy nagyon fáj a nyakam fejem gyengének érzem magam..viszont ha valamivel lekötom magam a tünetek elmúlnak de tudat alatt mindig bebeszelek mindenféle betegsegef mert rettegek a korhaztol.. ismerős javaslatára felkerestem egy pszichiatert aki már az első találkozásnal felírta nekem a scippat amit én ki is próbáltam..de olyan rosszul lettem tőle hogy ennyire még soha nem voltam rosszul . Akkor eldöntöttem hogy soha többet nem veszek be ilyet és nem is mernek bevenni többet. Néha 0.25os frontinnal enyhítem a felelmeimet. Segítséget kérnék hogy önnek mi a javaslata és a leírtak alapján ez valóban szorongásos betegség ??
És alkalmazhatom a frontint a rosszuletek csillapítására vagy próbálják találni valami más utat.
Válaszát köszönöm előre is.