Jó napot kívánok!
Volt egy másfél éves párkapcsolatom! Volt barátnőm szülei, elváltak mikor ő 12 éves volt! Nem tudja megérteni sztem meg most se hogy mi miért történt! O az anyját hibáztatja , holott az anyja csak a saját és a gyermekei életével törődött! Az apjával rossz volt a kapcsolata,azt mondta! Próbáltam motiválni,vinni előre de nem érdekelte ezek azt mondta neki nem kell a jó! Sok barátom akik tényleg szeretik barátként,is beszéltek vele de senkire se halgat! Azt mondta üresnek érzi magát,és hogy vissza húzom,és hogy senkit sem tud szeretni! Az a furcsa hogy próbáltam rávezetni dolgokra hogyan kéne mit csinálni,pl magától menjen befizetni egy számlát stb..és nem tetszett neki..azt mondta neki nincs célja…azt mondta azért mondja az anyjanak hogy szeretlek hogy jobban érezze magát! Mindent megtettem érte,ott voltam mellette a bajban de ő is! De valamiért nem tudja mi a tisztelet és hogy értékelni kell a dolgokat is! Azt mondta nem érzi hogy szeretem,de ő szeret engem! Nincs önbizalma , holott mindig elmondtam neki hogy szép,okos, csinos! Sok embernek hazudik! Azt vettem észre lehet apakomplexusa van!? Mert jobban érzi magát egy 20 évvel idősebb emberrel aki elviszi motorozni,és hogy ő motiválja,és kezd önmaga lenni! Miért nem fogadja el a tanácsot azoktól akik tényleg szeretik? Makacs és nem volt olyan hogy belátta volna a hibáit! Azt mondta mekettem üresnek érzi magát és senkit nem tud szeretni! Össze vissza beszél,és sztem csak dobalozik a szavakkal! Valamiért a rossz emberek társaságát keresi! Hogyan lehetne rajta segíteni,hogy ne dobja el magától azokat akik szeretik és jót akarnak neki!

Édesanyámmal és az ő felőli rokonsággal nem tartom a kapcsolatot. Anyukámnak van egy féltestvére aki 4 évvel idősebb mint én (én 18 vagyok). Szóval februárban felvettem a kapcsolatot a nagybátyámmal és nem tudunk rokonként tekinteni egymásra és most kapcsolatban vagyunk, titokban, úgy hogy a családunk nem tudja, mert ha kiderülne akkor abból nagyon baj lehetne. De viszont mi nem akarunk titokban együtt lenni, és nem tudjunk hogyan kéne kezelni a helyzetet. Hogyan mondjuk el a családunknak és mennyi lehet az esélyünk hogy együtt maradhassunk?

Tisztelt Doktornő
Én a kórházban lévő klinikai szakpszichológushoz járok (területileg hozzánk tartozik) és elmentem oda pánik zavarral és csak hónaponta egyszer kell mennem és akkor is 25-30perc csak.
Ön szerint ez normális ? Nem többször kéne és több percet a normális gyógyuláshoz?

Üdvözlöm! Néhány éve megismerkedtem, egy fiúval, akivel először nem akartam kapcsolatot, de a fiú kitartásának hála végül úgy alakult, hogy összejöttünk. A kapcsolatunk az első pillanattól fogva viharos, számtalan szakításon és egymásra találáson vagyunk már túl. Mára már együtt élünk, a veszekedések pedig a nagyobb dolgokról áttevődtek a mindennapi apróságokra. Még ez sem lenne probléma, hiszen ahogy mondtam az elejétől ilyenek vagyunk. A probléma abból fakad, és jelenleg a veszekedések nagy része is, hogy a fiút 1,5 éve kirúgták a munkahelyéről. Először lazán vette, keresett új helyet, de visszasírta a régit, mert nem volt megfelelő az új hely. Aztán otthagyta az újat és keresett másikat, majd, ami neki tetszett volna onnan őt rúgták ki. Így megy ez 1,5 éve, azóta egy helyen 1-2 hetet, vagy maximum 1 hónapot tölt el, munkahelyről-munkahelyre megy tovább, már nem is tudnám megszámolni mennyi munkája volt, vagy mikor volt interjún. Már a korábban említett előző helyre is megpróbált visszamenni, de sajnos nincs rá lehetőség. Teljesen belebetegedett ebbe a helyzetbe, hogy sehova nem kell, ami neki tetszene, vagy olyan helyeket talált csak, ahonnan 1 alkalom után úgy jött haza, hogy ő többet ide soha. Mára eljutottunk arra a pontra, hogy minden apróságon képes összeveszni velem a feszült hangulata miatt, pl., hogy miért olyan hangon beszélek, amilyen van nekem… Jelenleg van egy munkahely, amit talált. Azt hiszem egészen ideális lenne neki, hiszen közel van, a fizetés sem annyira rossz, nem kell megszakadnia egész nap, még akár barátkozhatna is, mert hasonló korú munkatársai vannak. Ő 3 nap után azt mondja nem illik a képbe, nem érzi jól magát itt sem, illetve mivel új jellegű feladat, ezt nem tudja. Próbáltam vele beszélni, hogy de próbálja meg jól érezni magát, megtanulni az újat, hiszen ennél nehezen fog jobbat találni. Megígérte, hogy így lesz, ettől függetlenül egész hétvégén csak ült magában és gondolkozott savanyú fejjel.
Hozzá kell tegyem, hogy az események hatására nagyon meghízott, illetve a barátaival sem foglalkozik. A barátait talán még megértem, mert nagyon szétfújta őket a szél, ő is más városba költözött (talán miattam is), de a többiek is elhagyták a szülőfalujukat és még messzebb költöztek. A meghízással kapcsolatban pedig annyit, hogy sportos pár vagyunk, és együtt jártunk edzeni korábban, tetszett mindig, hogy húz közben és érzem, hogy haladok, mert motivál. Éppen ugyanaz a kitartása fogott meg ebben is, amivel megszerzett magának, ami jelenleg teljesen hiányzik belőle. Most is jár edzeni, de ellazáskodja, a telefont nyomkodja, nem edz nagy súllyal, sokat pihen stb. Ezt is mondtam neki, hogy ne így csinálja, vagy kezdjen el diétázni, mert tudom, hogy nem szeretne kövér lenni és emiatt is utálni fogja saját magát, de a szavam mint a falra hány borsó…
Már felvetettem neki azt is, hogy keressünk egy orvost, de hallani sem akar róla. Próbálom tartani benne a lelket és összeszedni, mert tényleg szeretem, de amit eddig mondtam semmit nem ért.
Én közben már komolyabb dolgokról, eljegyzésről, házasságról álmodozom, de ez esélytelen ilyen körülmények között.

Kedves Doktornő! 30 éves vagyok. Sok halál eset volt az életemben. 11 évesen kezdődött, majd 18 éves koromra meghaltak: édesanyám, édesapám, nagybátyám, 1 nagymamám, 1 nagypapám. Sokszor gondolok az elmúlásra, hogy minden nappal 1-el kevesebbet élünk, félek az öregedéstől is. Hogy most még viszonylag tűrhetően nézek ki (és így sem találok párt), de 10 év múlva már tényleg nem lesz esélyem. Néha úgy érzem bárcsak telnének a napok, mert eléggé ingerszegény az életem. Máskor meg megrettenek, hogy már megint elszaladt 1 hét, 1 hónap, 1 év. Félek, hogy én is meghalok fiatalon, még mielőtt gyerekem lenne. Aztán meg, hogy mi van ha lesz és nem tudom felnevelni. Akkor mi lesz vele. Ezeken az aggodalmakon hogy léphetnék túl?

Ha nem akarok párkapcsolatot, házasságot, gyerekeket az miért probléma?
szexet igen de az megoldható.
Én alapból boldognak érzem magam.
Csak furcsa hogy másoknak ilyen céljai vannak, nekem a célom a létezés maga. A kalandozás, az impulzív életmód.
A tanulásban, munkában sem látom az életet. Az én hitem szerint több életünk van, végtelen. Ezért nem zavar az elmúlás és a halál gondolata. hogy még nem értem el ezt meg azt.
20 év múlva úgyis megöröklöm a szüleim házát, lakhatás megoldva, sok rokonom testvérem is van. Ők már idősebbek 30 felettiek gyereke is van az egyik nővéremnek a másik is terhes. Szóval körbe leszek véve gyerekekkel is.
Nem tudom de engem nem igazán hajt semmi hogy karrierem legyen. Nem is tudom hogyan kéne.
Szeretnék egy autót és ennyi. Csak úgy össze vissza csavarogni.
Nihilista is vagyok egy kicsit.
És zavarnak a társadalmi normák, szabályok, a kötöttségek.
ez a "dóóógozni, tanulni KELL". "gyereket KELL vállalni". Engem zavarnak ezek a kötelező hülyeségek. Amikor látom hogy ilyen társadalmi dolgokról beszélnek, hogy gyerekek, munka, párkapcsolat elfog az undor.
Mondjuk jövőhéttől dolgozni fogok, de csak a pénz miatt betanított munkát. Az se fizet rosszul amúgy manapság, főleg itt vidéken.
Nem tudom hogy ez az életmód a későbbiekben is jó lesz e, mert a biztos családi hátterem itt lesz, sok rokon. Hajléktalan nem leszek. Elköltözhetek albérletbe is, ha valami probléma lesz visszatérhetek haza.
Egyébként családtagoknak szívesen segítek.
Csak a sok társadalmi ember idegesít az előítéleteikkel és a begyöpösödött világnézetükkel és az hogy némelyik úgy néz rám mint egy olyan emberre akit meg kell vetni, mert nem társadalmi. Az neki miért baj hogy én ilyen vagyok? Nem az ő meghosszabbítása vagyok hogy megítéljen és megvessen, legyen társadalmi ember de ne erőltesse rám.

Tisztelt Cím,
Az alábbi problémámra szeretnék megoldást találni az önök segítségével. Párommal 10 éve vagyunk együtt az utóbbi fél-1 évben megromlott a viszonyunk, éltünk egymás mellett a lakásban. Én többször szóltam neki hogy ez így nem jó, próbáltam változásra bírni de sosem történt semmi, ő ezt nem érezte problémának. Végül feladtam és teljesen elhidegültem tőle. (Ő sosem volt az az ölelgetős, bújós típus, mondhatjuk hogy az ő magatartása észrevehetően nem változott meg) csak nekem lett elegem abból hogy nem kapok szeretetet.
Két hónapja teljesen véletlenül lebukott azzal hogy egy női telefontokot rendelt az internetről és nem nekem. Hosszas kérdezgetésemre sem mondta el hogy kinek rendelte, csak annyit hogy egy kollégának. Nem tudtam nyugodni, mivel furcsa volt a viselkedése. Nagy nehezen bevallotta hogy az egyik kolléganője tetszik neki és neki rendelte a tokot, de ő még sosem érzett ilyet és ő végig úgy gondolta hogy mi együtt fogunk megöregedni, de az utóbbi időben úgy érezte hogy én már nem szeretem. (ebben teljesen igaza volt, szó szerint irritált már a végén a jelenléte) A szóban forgó hölgy szintén párkapcsolatban él. Az eset után természetesen rájöttem hogy szeretem és teljesen padlót fogtam. Megbeszéltük a dolgot, kértem hogy legyen őszinte és ha mással akar lenni menjen. Elmondása szerint nem történt köztük semmi, szeret és nem akar elveszíteni. Ennek ellenére továbbra is tartották a kapcsolatot, chateltek egymással munkaidőben, a beszélgetéseket pedig gondosan kitörölte a telefonjából. Mikor ez kiderült ismét választás elé állítottam. Nem akart menni és bizonygatja hogy szeret nem akar elveszíteni. Mikor megkérdeztem hogy szerette-e azt a nőt azt válaszolta nem tudja, már nem emlékszik, de felejtsük már el, túl vagyunk ezen a témán, lezártuk engem szeret senki mást. Ismerem már egy ideje, úgy gondolom hihetek neki, de nem megy… nem tudok neki hinni, nem tudok bízni benne és nem tudok társként ránézni azóta. Hiába bújik, ölelget, próbál odafigyelni rám, (egészséges keretek között) folyamatosan van bennem egy rossz érzés. Nem tudom mit érez a nő iránt, hogy érez-e iránta még valamit, hiszen minden nap találkoznak, látják egymást… hogy csak azért marad-e velem mert a másik fél nem akarja lezárni a párkapcsolatát. Folyamatosan kattog az agyam és fogalmam sincs hogyan lépjek túl ezen a rossz érzésen, mert teljesen kiidegelem magam miatta. Mit tehetnék hogy ne ezen agyaljak nap mint nap? hogyan tudnám megnyugtatni magamat? szeretnék benne bízni és tiszta lappal indítva egy új esélyt adni magunknak, mert még az is lehet hogy ez kellett ahhoz hogy ismét figyeljünk egymásra annyira el volt laposodva már a kapcsolatunk, de egyszerűen nem tudom elfogadni hogy érzései voltak (vagy vannak) egy másik nő iránt. Mit tanácsol, hogyan tudnám kikapcsolni az agyam amikor ok nélkül elkezd rápörögni az elméletileg már nem létező problémára?

Köszönettel,
Farkas Zsuzsanna

9 éves lányomnak van egy kis barátnője, aki 1-2 évvel fiatalabb nála, vele kapcsolatban merült fel aggályom. Egy táborozás kapcsán ismerkedtek meg a lányok, a tábor végén kapott egy levelet a lányom, amiben kb. az állt, hogy nagyon megszerették egymást és szeretnék felvenni velünk a kapcsolatot. Ez olyan 2-3 éve történt. Azóta néha elmegyünk együtt programokra, de leginkább a lányomat hívja m
meg hozzájuk a kis barátnő édesanyja. Eleinte örültem, hogy egymásra találtak és hogy a lányom és az édesanya elmesélése alapján nagyon jól kijönnek a lányok, nagyon jókat szoktak együtt játszani. Én nem szoktam jelen lenni ezeken az alkalmakon. Ami aggaszt engem, hogy minden alkalommal, ha a lányunk náluk jár, fura rajzot szokott hazahozni, amitől rossz érzésem lesz. Minden ilyen rajzon macskák, vagy kutyák láthatóak, kissebb méretűek, sokan vannak és éppen különböző módon szenvednek, vagy a haláluk látható szépen lerajzolva. Vannak pl. felakasztott, tüskékkel átszúrt, láncra vert, bebörtönzött, késsel hasba szúrt, stb. állatok. Már az első ilyen rajz láttán fura érzésem volt, de nem foglalkoztam vele. A lányomat kérdezve elmesélte, hogy náluk játszanak ilyet, a barátnő kitalálja, hogy ilyet játszanak és aztán úgy látom a rajzon, hogy a barátnő ezt le is rajzolja, aztán a lányomnak adja ajándékba. Én meg mikor otthon megnézem, egyre rosszabb érzésem lesz. A lányom azt mondja szeret a barátnőjével játszani, más játékokban nincs ilyen vetülete. Van otthon macskájuk, abba néha belerúg, ha nem látják a szülők a lányom szerint. Mostanában a barátnő édesanyja nagyon rámenős módon, már-már agresszíven szeretne kikényszeríteni tőlem egy következő alkalmat, amikor meghívják magukhoz, de én a fent említett rajzok miatt nem szeretném, ha túl gyakran találkoznának, ett nem mondtam el az édesanyának, csak érzi rajtam, hogy nem igyekszem összehozni a következő találkozót. Nálunk is volt már a kis barárnő, olyankor behúzódnak a gyerekszobába és nem is nagyon jönnek ki onnan. Ilyenkor nem készül ilyen furcsa rajz. Próbáltam közös kézműveskedést szervezni, amikor nálunk volt a barátnő, de ő nem akart részt venni benne. Ha náluk vannak, ott szívesen kézműveskedik. Furcsának találom ebben a kislányban többek között azt, hogy ha kérdezem bármiről, nem válaszol nekem. Ilyasmi érzésem van, mintha haragudna rám. A lányomnak van egy 3 éves húga, őt kifejezetten nem kedveli a kis barátnő. Olyan furcsa, ahogy ránéz, mintha utálná, pedig nem ártott neki. Az igaz, hogy legszívesebben velük lenne, játszana velük, de kiküldik, mert nem szeretnének vele játszani. Ezt a részét megértem, de úgy gondolom, ez nem elég ok arra, hogy úgy nézzen rá, mintha gyűlölné. Próbáljuk is távol tartani a kicsit tőlük, de nem mindig sikerül kivitelezni. Akkor a nagyok panaszkodnak, hogy vigyük ki a kicsit. A kis barátnő családkát egyébként jó fejeknek tartom, leszámítva, az agresszív tukmálást és hogy látom, hogy az édesanya kb. mindent megenged a kislánynak, nem szokott rászólni olyanért, amiért én már szóltam volna. Nem tudom ez a kis barátnő jó hatással van-e a nagylányomra és mennyire tudja/akarja esetleg befolyásolni őt a kis barátnője és hogy mi mit tehetünk, hogy később esetleg ez ne forduljon át valami rosszba. A kislány távolságtartása, "haragszom rátok" érzés keltése és persze a fura rajzok miatt aggódok, hogy ennek a barátságnak nem lesz jó vége. Reális egyáltalán a félelmem? Köszönöm a választ!

Azért választottam az egyebet, mert problémámba beletartozik az önbizalomhiány, levertség, céltalanság, koncentrációs nehézségek-pl. erőtlenség, motiválatlanság bármiféle tevékenységre, értelmetlennek tartott jövő, habár számtalan terv van, de mindegyik olyan akadályokkal, melyeket nincs erő leküzdeni, néha csak egész nap az ágyban feküdni és mégis konstans fáradtságot érezni stb. Nem tudom felismerni, hogy ez depreszió-e, és ha igen, miért-jó lenne ennek tudatában lenni.

Üdvözlöm. A következőben kérnék szépen pár tanácsot: nem tudok alaguton, aluljárón stb átmenni, de sajnos orvosi vizsgálatra sem ahol már a vizsgáló műszer fölöttem halad el, mert rögtön egy nyomó érzés telepedik rám, úgy érzem nem jön a levegő. Mitől van ez, és hogyan tudom ezt leküzdeni? Köszönöm szépen a válaszát.

Demens beteg(73éves) felébred éjjel 2 óra felé és nem tud tovább aludni.
Milyen altatót javasol az ilyen betegnek? Anyukám élettársa sajnos ilyen beteg, anyu ápolja de már ő is teljesen ki van borulva attól, hogy nem alszanak fél éjszaka, meg persze nappal is sok baj van a papával. Milyen altatót javasol egy ilyen betegnek. Most a leggyengébb szanaxot adja neki anyukám, de mondtam neki hogy az csak nyugtató. Kérem tanácsoljon valamit. Voltak már orvosnál is, de nem igazán foglalkoztak velük kellő figyelemmel. Aludni márpedig kell mert már anyukám is teljesen ki van. Segítségét tanácsát előre is köszönöm.

Jó Napot! Az elmúlt 2-3 évben gyorsan szokott változni a hangulatom. Egy nap nagyon kevés ideig de boldognak érzem magam, míg a nap hátralévő időszakában inkább szomorúnak. A szomorúság az nagyon szélsőségesen van jelen az életemben. (Akár okkal akár anélkül)
Ön szerint bipoláris zavarban szenvedek?
Válaszát Köszönöm!

Tiszteletem,
kerdesem az lenne,hogy hogyan tudnam feldogozni azokat a serelmeket,melyeket akkor szenvedtem el amikor betegsegem kiujult es tombolt.Mit kezdjek azokkal az emberekkel es esemenyekkel.Az akkor vedekezni nem tudas es a magamon keptelen segites is bant nagyon.
Valaszat elore is koszonom

Üdvözlöm. Férfi családtagomról lenne szó. Fél éve elhagyta a felesége, most volt válás. Minimálisan kommunikál. Félelme, hogy bántani fogják . Keveset alszik. Amit elé teszünk megeszi, de ha kérdezzük, nem kér. Ha áll, jobbra-balra inog. Le van lassulva. Ha sétál, az útba eső növények leveleit tépkedi, autóban minden gombot nyomogat. Vakarózik mindig, mindenhol. Írtak fel számára Frontint. 2 hétig szedte, aztán nem emlékezett az előző napra. Nem adtunk neki többet. Ez több hónapja volt, azóta gyógyteákat iszik. Pszichológusnál volt /egynél/ , nem akart vele kommunikálni. A családdal is minimálisan. Mi a teendő? Előre is köszönöm válaszát, segítségét. Tisztelettel : K. Zsófia

Kedves pszichológus!
Szeretnék segítséget kérni a következő dologgal kapcsolatban! Én a párommal más fél éve majdnem hogy együtt vagyunk és az első 6-7 hónap szexuálisan jó volt most is jó lenne csak ritkán van mert amikor neki állunk a dolognak a páromnak közben le lankad. Gondoltunk már sok mindenre gondolok itt példára a stresszre(munkahely hiány stb) pedig halálosan szeretjük egymást , kívánjuk is egymást de valami miatt nem megy. Ebben szeretnék segítséget kérni! Előre is köszönöm!