Kedves Pszichológus!

A problémám a következő:
Viszonyt folytattam egy lánnyal két hónapja tartott, mindkettőnk családja megtudta a dolgot. Nagyon szeretjük egymást, de a lány feláldozta magát hogy rendbe tudjuk tenni a kapcsolatainkat, kilépett a kapcsolatból, még mindig szerelmes belém, és fordítva. Úgy érzékelem nálam otthon már nem bíznak bennem, ami jogos és naponta a fejemhez vágják a megcsalást. Párom azt mondta próbáljuk meg, de érzem a távolságtartását.
A kérdésem a következő: Jót tenne e a kapcsolatunknak ha elköltöznék pár hónapra hogy át tudjuk értékelni a jövőt?
Köszönöm megtisztelő válaszát!

15 éves vagyok és 3 éve Németországban élek. 2 éve egy gimnáziumba járok, előtte 1 évig csak németet tanultam és iskolát szeretnénk váltani a bátyámmal. Nos, az a gond a mostani ikolánkkal, hogy a tanárok 120%-ot várnak el tőlünk, azaz, hogy még az anyanyelvieknél is többet rakjunk le az asztalra, viszont ha ez megtörténik, dícséretre ne várjunk, csak arra, hogy még rosszabb osztályzást kapunk. A tanárok meg akartak buktatni minket, miközben jó jegyeink vannak és mindent megtettünk, hogy a tanárok lássák bennünk, hogy mi tényleg megpróbálunk mindent megtenni annak érdekében, hogy beilleszkedjünk. Na igen, a beilleszkedés, ez a másik dolog ami nem ment. Má két éve itt vagyunk és még mindig vannak az osztályainkban olyanok akik nem tudják a nevünket, vagy hogy honnan jöttünk, ami azért van, mert elvileg mi nem beszélünk németül (B2-es szinten vagyunk és hozzáteszem mindent megértünk a tananyagból), mi hülyék vagyunk, miközben ők azt sem tudják hol van Magyarország! Az iskolaváltás bennem már a kezdetektől felmerült, de 2 év kellet hozzá, hogy az édesapánk is belássa, hogy igazságtalanul bánnak velünk mind a tanárok, mind a gyerekek. Mi rengetegszer beszéltünk az osztályfőnökeinkel, hogy hátha változik senki, de nekik már az elejétől fogva az volt a tervük, hogy megbuktassanak minket, majd kirúghassanak és majd elmondhassák, hogy a mi iskolánkat nem tudják teljesíteni a külföldiek, mert nem mi vagyunk ám az egyetlenek, akikre ez a sors vár, hanem volt egy arab fiú, aki már 2 éve próbálta letenni az érettségit, de nem hagyták neki. Rengeteg, de talán az összes gimnáziumnak és magániskolának írtunk a régióban és 3-tól kaptunk választ, az első már alapból ki lett lőve, mivel a csodás igazgatónk, már telebeszélte a fejüket, úgyhogy köszönik szépen, nem kérnek a külföldiekből! Maradt 2 magániskola, az egyik a Waldorf, ami nem igazán nekünk való. Ott voltunk, beszéltünk az igazgatóval, megnéztük és ez nem járnánk jól vele! A másik egy nagyon messze lévő, napi 4 óra utazást követelő iskola lenne, ami nagyon tetszett nekünk. Az első probléma az ingázás, amiben nekünk még sosem volt részünk, a másik pedig a pénz! Nagyon, de nagyon sokba kerül, ha oda járnánk, az iskola mellett nem igazán lenne pénzünk semmire. A szüleim keményen dolgoznak, anyukám gondolkozik a munkahely váltáson, hátha úgy majd ki tudjuk fizetni. Anyukám az, aki a legjobban szenved, elsősorban miatta írok, mert már nem bírom nézni és attól félekk belehal! Nagyon aggódik értünk és őszintén én is magam miatt! Az a helyzet, hogy egyik iskola se lenne megfelelő és nem tudunk döntésre jutni! Ha itt maradunk, előbb utóbb kivágnak minket és belerokkanunk a szomorúságba, magányba és búba, a másiknál az utazásba és a szegénységbe rokkanunk bele! Én nem abban kérem a segítségét, hogy döntsön helyettünk, hanem hogy valami tanácsot adjon, hogy mit is kezdhetnénk, hogy segíthetnék anyukámnak, vagy hogy esetleg forduljunk pszichológushoz! Nagyon el vagyok keseredve és egyenlőre a mostani iskolámat pártolom, hiszen a szüleim nem rokkanak bele a kifizetésébe és én valahogy majd átvészelem, a testvérem nevében nem tudok beszélni. Előre is köszömöm a válaszát!

Kedves Szabó Lili!

Párom, megismerkedésünk előtt egy évvel jól keresett. Van saját, felújított lakása, autója. Amit önerőböl ért el. Nyilván minimális szülői segítséggel, de nem sokkal.( Édesapja rokkant, úgyhogy nem kaphatott nagy támogatást.) Viszont megszűnt a munkahelye, illetve akkori párkapcsolata is véget ért, és mindig reménykedtem, hogy majdcsak keres és vállal munkát, de nem történik semmi és már nagyon itt lenne az ideje.
Én jól kerestem viszonylag, de már a 7. hónap végén úgy éreztem, hogy ideje abbahagynom a munkát.

Mikor még csak tervezgettük a közös jövőnket, emlékszem, hogy volt egy olyan furcsa elszólása, hogy neki olyan nő kell mint én, hogy így nyugalomban élhessen-mint mellettem- és ne kelljen dolgoznia, miközben a nő neveli a gyerek(ek)et.
Én akkoriban mondtam neki, hogy ilyen esetben én inkább nevelném majd egyedül a gyerekem, mintsem még a férfit is eltartsam.
Csak a gond az, hogy vagy albérletre költök sokkal többet mint most így, hogy őt is eltartom kvázi, vagy hazaköltözöm vidékre szüleimhez, sokkal nehezebb helyzetbe. Nyilván vele szeretném közösen nevelni a gyermekünk, csak kicsit nyomasztó, hogy nem csak az én vállamat kellene hogy nyomják az anyagiak. (Számlákat igazából ő fizeti, abból amit kap a táncért, ha futja rá… de lehet szülei belepótolnak, nem tudom. Viszont semmi más).
Nem tudom, hogy miért jó így neki. Egy új telefon csak vágyálom számára már régóta, pedig 1 havi fizetése több lehetne mint a telefon ára, de ez sem volt elég motiváció, ahogy a gyerek érkezése sem, úgy tűnik.
Ön mit gondol erről?

A párommal 4 éve vagyunk együtt. Az utóbbi időben elő állt azzal, hogy szünetet akar. Azzal magyarázta hogy sok lett neki hogy együtt lakunk, ha haza megy akkor nem egyedül van, korlátozva érzi magát. Én próbáltam megbeszélni vele, és többször is elmondtam hogy képes lennék változtatni, de elutasította, azt mondta nem akarja hogy valtoztassak. Ezt nem értem most sem, akkor mitől vár változást? Illetve másoknak engem állít be hibásnak, mikor én próbáltam kompromisszumot kötni. Eltitkolta azt hogy fél éve cigizik mert ideges. Sokat mondtam már neki régebben is hogyha ideges vagy baja van nekem elmondhatja megertem megprobalok segíteni de ezt is elutasította, azt mondta magán kell segítenie. Tehát konkrétan én semmit nem tehetek. A közös otthonunkbol el kellett jönnöm, hogy át gondolja magában a dolgokat. A családunk előtt látszik rajta hogy baja van, de amit kettesben voltunk mint akit kicsereltek éreztette hogy szeret, romantikus volt és a többi. Tehát nem értem.

2 éve vagyok együtt a párommal. Nagyon szeretem, és úgy érzem ő is engem. Idén eljegyzett, és babát várunk.
Jó eszű okos, 36 éves férfiról beszélünk. Sok tapasztalattal. Mégis mióta ismerem, nincs rendes főállása. Mellékállásban táncot tanít, de abból nem lehet megélni.
Mikor teherbe estem, láttam benne némi elszántságot, hogy munkát vállal, hogy eltartsa a családját, de azóta sem történt semmi. Még csak az önéletrajzát sem töltötte fel sehova. Ha szóba hozom, terel. Én már nem dolgozom, és aggódom, hogy ő sosem fog. Nincs már ötletem, hogy hogyan segíthetnék neki. Csak egy megoldást látok: elköltözöm és akkor talán észhez tér…de pici babával?
Mit tegyek? Mi lehet az oka annak, hogy nem vállal munkát? Tanácstalan és kétségbeesett vagyok.

Üdvözlöm! Kérem segítsen ha módjában áll! 100 kilót fogytam, de most sem látom a különbséget. Nem tudok tükörbe nézni, gyűlölöm magam 48 éves vagyok. Az egész fiatalságom rá ment a túlsúlyra! Szabályosan szégyenlem magam, és az idegeimet felörli. Amíg nagy súlyban voltam, nem zavart, valahogy természetesnek vettem, hiszen erről szólt az életem, de most osszetortem lelkileg teljesen. A pszichológus azt mondta, majd eljön az idő amíg elfogadod magam. De 2 éve nem sikerül. Köszönöm, hogy meghallgatott. Üdvözlettel Klári

Tisztelt Szakértő!
A testvéremről szeretnék kérdezni. Nagyon jó a viszonyunk, én vagyok az első számú bizalmasa és barátja.
Szóval a bátyám kb. 25 év házasság után vált el a feleségétől. Sosem volt jó igazán a viszonyuk, a szex nem volt kielégítő a testvérem számára, mert a felesége amolyan jégcsap típusú nő volt. Mégsem csalta meg soha, mert úgy érezte aljasság volna az asszonnyal szemben, de nagyon szenvedett emiatt. Teljesen elfojtotta magában az igényt egy normális életre. Ráadásul a sógornőm még le is nézte a bátyámat, szinte semmibe sem vette.
A válás után néhány évvel talált magának valakit. Ez a párja felnéz rá, megbecsüli, lelkiismeretesen ápolja, ha beteg, de sajnos megint hasonló a helyzet köztük. A bátyám sokszor panaszkodik, hogy már megint neki kell tűrnie, mert a hölgy szinte mindig elutasítja a közeledését.
Kedvelem a barátnőjét, de azt gondolom, nem ő lenne a megfelelő pár a testvérem számára.
Sokszor beszélgetünk, és olyankor próbálok rávilágítani, hogy amit a hölgytől kap, azt akár én is megadhatnám neki, mert ahogy a mi testvéri viszonyunk mentes a szexualitástól, úgy az övék is. Úgy látom, hogy a hölgynek ez egy rendkívül kényelmes állapot, a bátyám megmentette az egyedülléttől, (ő is elvált), "státuszt" adott neki, párja van, ezért ő cserébe gondoskodik a bátyámról, mos, főz, takarít, ápolja, ha kell, a világ előtt asszonya, de egyébként meg nem. Olyan, mintha a bátyám férfi mivolta csak szükséges rossz volna, egyáltalán nem tiszteli benne a férfit, inkább a "gyermekének" tekinti. Nem nőként viselkedik vele, hanem szinte anyaként. Ez szinte egy üzleti viszony. Te ezt adod nekem, én cserébe azt adom Neked. Én inkább úgy látom, hogy az anyai ösztöneit éli ki, egy anya-gyermek viszonyban vannak. Emellett viszont nagyon féltékeny a bátyámra. Megköveteli, hogy minden régi hölgy ismerősével szüntesse meg a kapcsolatát, függetlenül, hogy az mennyire ártatlan, mert nem viseli el, ha bárkivel is beszélget. Vagyis feltétlen hűséget vár a semmiért cserébe…
A bátyám is látja a problémákat, mégsem lép, mert hálás a gondoskodásért, azt mondja ez máris több, mint amit a feleségétől valaha is kapott.
De látom, és mondja is, hogy egyébként meg szenved. Szexuális fantáziái vannak, álmodozik, de már ettől bűntudata van, és napokig letargiában van. Ráadásul volna egy másik hölgy, aki nagyon vonzza őt, mert olyan a kisugárzása, sokat gondol rá, néha beszélgetnek is, a hölgy pedig őszintén rajong a bátyámért. Tudom, hogy szerelmes belé, de nem közeledik, mert tudja, hogy párja van. A bátyám pedig hezitál, szeretné a másikat, de hűséges akar maradni a párjához. Tőlem kérdezi, hogy mit tegyen.
Tudom, hogy a döntést neki kell meghoznia, de próbálom elmondani neki ezeket, amiket leírtam, és azt is, hogy gyakorlatilag csöbörből vödörbe esett. És hogy legyen bátorsága kilépni a kevésbé jóból, ha esélye van egy annál jobbra. Gondolom ez elsősorban önbizalom kérdése, hogy a biztosból, ki merjen lépni, és vállalja a kockázatot egy másikkal, ami ha jól sikerül, akkor boldogabb lehet, mint valaha.
Kérem, elsősorban szeretném, ha elmondaná, hogy jól látom-e a bátyám helyzetét, a mostani párjával. Valóban egy "anya-gyermek"viszony-e ez, és valóban az anyai ösztöneit éli-e ki a hölgy ebben a kapcsolatban? Hogyan segíthetnék a testvéremnek? Sajnos pszichológushoz menni nem akar. Úgy érzi, nem tudna megnyílni és beszélni a problémáiról.
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: egy aggódó testvér

Tisztelt Hölgyem/Uram!
Az ügyben írnék önnek, hogy Édesapám egyre többet veszekszik velem és Édesanyámmal, azonban olyan dolgokon, amiken egyáltalán nem kellene. Régóta küzd az ivással, apja és nagyapja is alkoholista volt, azonban ő elmondása szerint nem akar az lenni. Ettől függetlenül elért már arra a szintre, "titokban" iszik, két nap alatt akár 7 üveg bort és emellé még sört is. Észrevettem hogy sokat chatel, és mindig olyan mintha ezt is titkolni próbálná. Az egyik táskájában női szoknyát, blúzokat és egy szabadidős ruhát találtam, a külső zsebben pedig óvszereket. Édesanyámnak nem merem elmondani, valamint Apámnak sem, mert hirtelen fel tudja kapni a vizet és nem akarom hogy rájöjjön hogy kutattam. Mit tehetnék ebben a szituációban?
Üdvözlettel:
Kolik Emma

Azért írok,mert fél éve apám megcsalta anyámat.Miután kiderült,kapott választási lehetőséget,hogy befejezi és marad vagy elköltözik. Ő azonban egyiket sem választotta. Átlátszó hazugságokat mond,tagadja hogy folytatta,de már pár hónapja kiderült hogy mégsem vetett véget neki.Azóta is alig van itthon. Én huszonéves felnőtt vagyok,aki tanulmányai miatt még otthon él,és tudom hogy ez az ő kapcsolatuk és nincs beleszólásom ebbe,viszont anyám sokat panaszkodott nekem erről,nekem mondott el mindent,és kérte hogy üljek le apámmal beszélni.Ehhez én nem érzem a jogot,de erre megsértődött.Engem is nagyon bánt a helyzet,tudni hogy mit csinál,és nem lehet ezért szólni,mert akkor manipulatív módon azt hozza ki hogy milyen rossz ember vagy hogy őt megkérdőjelezed és nem hiszel neki.Hogyan tudnám ezt feldolgozni úgy hogy bűntudatom se legyen mert én ebből ki akarok maradni? Úgy érzem nem az az apa aki eddig volt,és szégyent érzek,és bizalmatlanságot a jövőbeli párkapcsolatokra gondolva.

Tisztelt doktor Úr/Nő!
Házasságunk megromlott 20 év együttélés után döntöttem úgy hogy elvállok. 2 fiúnk van egy 15 és egy 12 éves. A problémám a 15 évessel van. Ő az upukájával él és szinte egyáltalán nem beszél velem,engem okol mindenért,de ezt nem mondja ki. Többször beszéltem vele de nem mond semmit csak hallgat. Azt mondja hogy nem jó érzés velem beszélnie vagy látnia. De nem tudja megmagyarázni hogy miért. Többször kértem hogy menjünk el egy orvoshoz és beszéljünk előtte mert lehet csak egy félreértés és ettől mind a ketten szenvedünk,de nem akar ilyen segítséget. Nem tudom hogy mit csináljak,attól félek hogy ha nem keresem még jobban eltávolodik tőlem. De ha én nem keresem ő nem teszi. Tudom hogy 15 éves és szüksége van egyedül létre,de csak engem kerül. Félek mert elvesztem. Szeretném ha tudnának valami tanácsot adni. Előre is köszönöm,egy kétségbeesett anya.

Üdvözlöm
2szer szívtam biofüvet és azt hiszem elvonási tüneteim vannak(márha ennyi alkalomtól lehetnek) ideges feszült vagyok néha pánikrohamaim voltak remegek vagy izzadok szédülök
Úgy érzem jó lenne szívni
Maga szerint mit tegyek ?

Sajnos egy veszekedés alkalmával megütöttem a szerelmemet, akitől aztán bocsánatot is kértem és megbeszéltük hogy nem haragszik rám. Más okok miatt már nem vagyunk egymás életének részei. Amikor külön váltak útjaink mindent megbeszéltünk, hogy ne legyen harag köztünk, de én nem tudom megbocsájtani magamnak, hogy mégiscsak bántottam. Nem lett volna szabad, még a felhalmozodott dühöm ellenére sem. Attól tartok soha nem bocsájtom meg magamnak.

Üdvözlöm azt a másik testben lévő lelket,aki olvassa az üzenetem.
Tegnap érzelmileg nagyon megterhelő napom volt, majdnem elütöttek a zebrán. Rá is estem az autóra, de csodával határos módon egy lila foltom sem lett. Mégis szembe kellett nézzek a saját halálommal, ami idővel elkerülhetetlen, ezt már elfogadtam. Fiatalabb koromban többször akartam öngyilkos lenni, mára sikeresen beláttam hogy nem vezet sehová. Van ez a valoság, van egy fizikai testem, és benne a tudatom. Ennyit tudunk mind, azt hiszem. Miután majdnem elütöttek, bementem dolgozni (építészmérnök tanhallgató vagyok, mellette pultozom bárokban), ahol tömegverekedés tört ki, és a saját szememmel láttam, ahogy ököllel vernek félholtra valakit. Rendőrt hívtam. Kb két órával később hívott egy régi barátom, hogy egy híd korlátján kívül áll, és megöli magát. Telefonon keresztül sikerült megnyugtatni, majd időpontot kértünk neki pszichológzshoz. És az igazi problémám most jön, a barátommal fél éve vagyunk együtt, mostanában nagyon elhanyagol. Mondtam neki, hogy ez a nap nagyon betett és rosszul vagyok. Rövid válasszal elintézett és elment bulizni. Én pedig megcsókoltam egy másik fiút, ami nagyon nagyon jól esett, szeretetre vágytam. És mégis rettenetesen érzem magam. Meglrtem hogy a barátom sem tudott mit kezdeni az aznap történtekkel, így nem hibáztatom. Felmerült azonban a kérdés, hogy azért tettem ezt, mert így reagáltam egy traumatikus eseménysorozatra, vagy mert már nem akarok vele lenni többé? Segítséget kérek, mert belátom, hogy egyedül én ezt nem bírom el. Csodálatosan szépen köszönöm

Tisztelt Doktornő! Nem tudom mi ez velem az utóbbi időben, de nem érzem jól magam. 30 éves nő vagyok, 5 éve vagyok egyedül. Voltak az 5 év alatt próbálkozásaim, de egyikből sem lett semmi. Barátaim nincsenek, a munkahelyemen vannak akikkel együtt ebédelek, jóban vagyok velük, de 16:00-kor elköszönünk egymástól, és ennyi. Elmegyek bevásárolni, bankba stb. de egyébként a 4 fal között vagyok. Az utóbbi időben azt vettem észre rettegek a hétvégéktől, ünnepektől, hosszú hétvégéktől. Mert mások mennek ide-oda, én meg sehova sem, hétköznap leköt a munka, de hétvégén van időm gondolkodni. Egyre többet gondolok arra, hogy semmi értelme az életemnek. Ha nem lenne rám szüksége a nagymamámnak meg a kutyámnak, akkor…. A nagymamámon kívül senkim nincs. De ő is gyakran kritizál: miért nem vagyok alacsonyabb? Miért nem vagyok kicsit erősebb testalkatű? Mi a baj velem? A nővérem (másik városban lakik + van már családja) folyton azzal piszkál, hogy: járjak fodrászhoz, műkörmöshöz, kozmetikushoz, nem tetszenek neki a ruháim, úgy néznem ki a ruháim mint aki turkálóból öltözik stb. Tehát alapból van bennem egy negatív énkép, utálom magam ha a tükörbe nézek, a belső tulajdonságaimról nem is beszélve, de ők még rátesznek. Hétvégente beszedek nyugtatókat, hogy átaludjam az éjszakákat, nappal meg mindig csinálok valamit itthon, hogy ne gondolkodjak. Magányos vagyok és szomorú, nagyon reményt vesztett. Nem elég, hogy ismerősök nem fogadnak el, de a családom sem. Mi lehet ez az érzés Ön szerint ami bennem van?

Sajnos szeretői státusz töltök be a mostani kapcsolatomba ,évek óta ismertük egymást szexuális kapcsoltunk kb 4 hónapja van egymással.Párjával 10 éve vannak élettársi kapcsolatban elmondása alapján minden működik náluk.Úgy érzem szerelem van közöttünk de nem akarja feladni a jelenlegi életét.A problémám az hogy mikor szerelmeskedünk a behatolás után pár másodperc múlva elélvez,mi lehet a probléma?Az a baj hogy egyre türelmetlenebb és kétségbeesett ,46 éves férfiról van szó, és még senkivel nem volt ilyen problémája .Azt szeretném megkérdezni,hogy mitől lehet ez és hogy mi a megoldás.Bűntudata nincs,kb 3 hetente szexelnek a párjával.