Tisztelt hölgyem/uram!

Szeretnék tanácsot kérni, mert úgy érzem, hogy egy adott félelem lassan átveszi az irányítást az életem felett.
Mára már elértem azt az állapotot amikor egyenesen utálom elhagyni a lakóhelyem, mert félek olyan helyekre, illetve szituációkba kerülni ahol nincs mellékhelyiség.
Ha tudom, hogy hosszabb ideig nem lesz még lehetőségem elmenni egy mellékhelyiségbe, rámtör a félelem. Elkezd izzadni a tenyerem, görcsölni a hasam és folyamatosan úgy érzem hogy ki kell mennem. Az elején még azzal nyugtattam magam, hogy ezt csak beképzelem, de mostanra már sajnos a pánik annyira elönt, hogy tényleg fokozott működésbe lép az emésztésem, és ha eljutok egy mellékhelyiségbe tapasztalom, hogy nem csak beképzeltem az egész ingert.
Folytonos szorongás önt el ha utaznom kell, akár csak egy órát is, a nyaralásokra is mint nyűg” gondolok.
Legutóbb egy hivatalos ügy elintézése közben tört rám a pánik, amikor közölték, hogy a művelet előreláthatólag 30 percig fog tartani.
Fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek, mert ez a félelem már ténylegesen irányít engem.

A balatonra készülök menni dolgozni,mint konyhai kisegitö.Nem tudom,hogy mennyire tudok beilleszkedni,hogyan fogok megfelelni az elvárásoknak.

Kedves Segítő!

Abban kérném a tanácsát, hogy hogyan kezeljem édesanyámmal kapcsolatos helyzetet. 79 éves. Körülbelül 2 éve, azt vettem észre, hogy hallucinál és furcsa dolgokat mond, amit annyira határozottan állít és erőből mond, hogy legtöbbször környezetét is bántja ezzel, sőt ellenségnek tekinti azokat. A leggyakrabban előforduló hallucinálóból eredő helyzet, hogy betörünk hozzá és elvisszük a ruháit vagy a könyveit rendezzük át. Viszont van olyan is, amikor azt veszi észre, hogy odavittünk dolgokat hozzá és azt akarja, hogy vigyük el. Mindig valamit keres és mindig valamit talál, ami nem az övé. Ezeket nagyon vádlón és támadón adja elő. Ugyan tudom, hogy ez nem rólam szól, de mégis nagyon nehéz ezt hallani, látni és kezelni. Próbáltam úgy, hogy szelíden megnyugtatom vagy érzelem mentessen elmondom neki, hogy nem ez történt, próbáltam ésszerűen és logikusan is magyarázni. Viszont egyik sem használ. Amiben a legnagyobb aggodalmam van az az, hogy elutasítja azokat akik segítenének neki, így tehetetlennek érzem magam ebben. Tudom azt, hogy ez egy betegség (habár az erősödött benne, ami korábban is benne volt, amilyen a személyisége volt), viszont most az életkora és “betegsége” miatt sebezhetőbb és védtelenebb. Segítségét kérném abban, hogy mi az, amit tehetnék ebben a helyzetben?

Üdvözlöm! 21 éves lány vagyok, 4,5 éve vagyunk együtt a párommal. Körülbelül 4 éve szedek fogamzásgátlót. A kapcsolatunk elején minden rendben volt. Csaknem 1 éve vettem észre, hogy egyáltalán nem kívánom a szexet. Talán ha havonta egyszer… A páromat nagyon szeretem, nemtudom mi lehet a probléma. Semmi izgalmat nem vált ki belőlem az előjáték sem. Engem ez nem zavar, de a páromat igen, és nagyon félek, hogy ezért másnál fogja a vágyait kiélni.
Ez lehet esetleg aszexualitás is?

A kinézetem miatt alig merek utcára menni. Maximum késő este merek kimenni. Sokszor előfordult, hogy suliba piszkáltak a kinézetem miatt. Napközben alig merek kimenni.

Kedves Cím!

Tanácsra lenne szükségem.
Úgy érzem hogy ez egy email kereteit meghaladja, és számomra kb. krimi be illő történet.
Nem igazán tudom hol kezdjem.

Van egy kolléganőnk akivel kapcsolatba írok, itt M nek fogom nevezni.
Jó viszonyba kerültünk a munkahelyen úgy ahogy több kolléga is vele. A beszélgetéseink során sokszor hivatkozott betegségekre egyre hihetetlenebb történeteket kaptunk. (pl.: 15 % – os EF je van hogy őt reanimálták aznap de már tud jönni dolgozni.) Mindig előállt negatív kardiológiai lelettel bár tény hogy kb. az összes másik orvostól származik. A hazugságairól megpróbáltunk vele beszélni konkrétan tagadta de olyan szinten hogy az volt az érzésünk hogy ő el is hiszi azt amit hazudik.
Felkerestük az utolsó általunk ismert kardiológusát személyesen beszéltünk vele, mert már mi nem tudtuk eldönteni, hogy paranoiásak vagyunk vagy itt valami tényleg nem oké… A kardiológustól megtudtuk hogy M tényleg volt nála orvosi titok miatt állapotáról nem beszélt csak annyit hogy nem kell neki rendszeres kardio kezelés. És elmondta az orvos hogy M el szembe hivatalos felszólítást küldött ugyanis M az orvos nevében email-ekt írt és visszaélt a nevével. Ezekből az emailekből mi is kaptunk amibe betegség leírás és gyógyszerelési kérelmek szerepeltek.
Az utóbbi 1 hónapba folyamatos suicid szándékkal próbált megvenni minket M, és maga mellett tartani. Beszélgetések során próbáltuk rávenni hogy belássa baj van de tagadta. Próbáltuk elvinni pszichológushoz vagy egyéb ezzel foglalkozó szakemberhez de nem tudtuk.
Mi felkerestük a vezetősséget jelezve lett a megfelelő személyeknek egész a professzor úrig. Tegnapi nap folyamán volt egy szembesítő beszélgetés ahol M elismerte a suicid gondolatokat, ahol kiderült hogy volt már ilyen kísérlete. Orvosi vizsgálatra lett küldve soron kívül de semmi egyéb lépés nem történt. Csak és kizárólag a saját maga által megnevezett pszichológushoz hajlandó elmenni és jelezte hogy hozni fogja a negatív leletet. Annak hatására hogy szembesítve lett az orvos nevével való visszaéléssel szóbeli reakció nem történt viszont teljesen megfeszült remegni kezdett indulatossá vált és menekülni kezdett ( neki el kell mennie ő ezt most nem kívánja tovább folytatni)…
Majd alig hogy elment a megbeszélésről kaptunk egy sms t tőle amit mellékletként csatolva küldök. Én és másik kolleganőm is.
Tudni kell még a múltból, bár ezek bizonyítást érdemben nem nyertek, felmerült M neve gyógyszer eltűnéseknél (betaloc) , de ez a számonkérést követően anno megszünt. Valamint egy időben sok beteg halt meg hyperkalaemiában olyanok akik menthetetlenek voltak és szintén megjelent a neve.
Igazából csak tanácsra és a véleményére lenne szükségem / szükségünk Mert bár sokan gondolják úgy hogy nála ha történik is valami autoagresszióba fog megnyilvánulni , de én erről nem vagyok meggyőzve. ( Lehet beteges de az sms ből kiindulva és olyan dolgok miatt , pl. hogy amikor még nem tudódott ki ez az egész és beszélgettünk van egy kóbor macsek a környékünkön aki mindig visszaéléssel szóbeli reakció nem történt viszont teljesen megfeszült remegni kezdett indulatossá vált és menekülni kezdett ( neki el kell mennie ő ezt most nem kívánja tovább folytatni)…
Majd alig hogy elment a megbeszélésről kaptunk egy sms t tőle amit mellékletként csatolva küldök. Én és másik kolleganőm is.
Tudni kell még a múltból, bár ezek bizonyítást érdemben nem nyertek, felmerült M neve gyógyszer eltűnéseknél (betaloc) , de ez a számonkérést követően anno megszünt. Valamint egy időben sok beteg halt meg hyperkalaemiában olyanok akik menthetetlenek voltak és szintén megjelent a neve.
Igazából csak tanácsra és a véleményére lenne szükségem / szükségünk Mert bár sokan gondolják úgy hogy nála ha történik is valami autoagresszióba fog megnyilvánulni , de én erről nem vagyok meggyőzve. ( Lehet beteges de az sms ből kiindulva és olyan dolgok miatt , pl. hogy amikor még nem tudódott ki ez az egész és beszélgettünk van egy kóbor macsek a környékünkön aki mindig hízeleg és M is simogatta meg kedveskedett neki de amikor olyan téma jött fel beszélgetés során akkor konkrétan a keze ügyébe lévő macskát meg szorította úgy hogy szó szerint visítva próbált a macska menekülni. )

Sajnos sem én sem kolleganőm nem tudja hogy M el kapcsolatba egyáltalán mivel és kivel állunk szembe! De ezzel a munkáltató sincs tisztába! Azt pedig végképp nem tudjuk hogy mi lenne a helyes viselkedés vele szemben. Valahol félelem van bennünk, valahol pedig szeretnénk segíteni neki.

Köszönöm/ köszönjük segítségét!

A 16 éves fiam le van lassulva, a plafont bámulja úgy hogy megáll a lakás valamelyik pontjában és nézi a plafont tátott szájjal mintha rácsodálkozna és ez naponta 5-6alkalommal minimum megesik. Megérem valamire azt mondja oke majd bámul ki a fejéből. Este a sötétben a konyhában ul úgy hogy se telefon semmi nála csak -ul a sötétben mikor megkérdezem miért nem tud rá választ adni. Ha valamit át kell vinni egyik szobából a másikba akkor fel órát gondolkodik nezelodik nézi a plafont elfelejti akkor kell épp wcre mennie épp akkor éhes. Bukdacsol az iskolában be ismeri hogy ő volt a hibás mert nem erdekelte de nem hajlandó tanulni habár megígéri mindig. Nem képes a szemkontaktusra.

Tisztelt Hölgyem/Uram!

30 éves leszek, van egy kb fél éve tartó párkapcsolatom.
Emellet 2 évig építkeztem és most sikerült végre elköltöznöm.
Először élek egyedül.
A párkapcsolatomban nincs semmi baj, viszont miattam keveset találkozunk amit a párom sose hány a szememre.
Nem tudom mi tévő legyek, nincs semmi baj a kapcsolatunkban, szeretem is úgy ahogy, de nem vagyok szerelmes. Nem voltam még talán sose szerelmes vagy csak nem tudtam róla.
Most hogy elköltöztem, nem tudom mi tévő legyek, próbáljam komolyabbra fordítani hátha úgy érzem majd ahogy kell, vagy inkább ne erőltessem?
Szívem szerint még élnék pár évig, akár csajozás szempontjából is… ha azt érezném hogy szerelmes vagyok és ő az igazi nem lenne kérdés. De nem így van, így csak az idejét húzom mindkettőnknek de nem merek szakítani. Félek megbántani, nem érdemli meg hisz semmi baj nincs vele. :S

Milyen tanácsot tudna adni?
Köszönöm
Szabolcs

Tisztelt pszichológus!
Barátommal közel 5 évig voltunk együtt, aminek a nagy részét egymástól távol töltüttünk mindkettőnk munkájából adódóan. Év elején egyfajta rossz érzés fogott el amikor is belenéztem a gépébe, és rájöttem már 4 éve csal meg különböző lányokkal. Azóta majd fél év eltelt de ő folyamatosan leveleket küld, virágokat, ír annak ellenére, hogy többszörösen határozottan kijelentettem engedjen el. Én ezidő alatt próbáltam kimozdulni, ismerkedni, de akárkivel találkoztam, csakis ez a bizonyos illető volt a fejemben. Pár hete találkoztunk is személyesen elém állt, hogy a szemembe mondja a bocsánatát, és a dolgok miértjét kerestük, amire ő a megcsalás okának a bizonytalanságot hozta fel. Amiben ha őszintén magamba nézek van realitás.. 15 évesen nem meglepő módon nem ugyanazt nyújtottam semmiféle formában, mint a szakításunk előtti pár hónapban (itt most legfőképp érzelmekre gondolok). Másként tekintettem erre a kapcsolatra, és nem fogtam fel olyan komoly dologként mint ő, ebből kifolyólag az érzelmeimet sem úgy fejeztem ki iránta, már ha egyáltalán fejeztem ki bármit is. De épp gimnáziumba kerülve, tojáshéjjal a fenekemen még csak csodálkoztam rá a világra, nem hogy egy komoly kapcsolatban legyek. De mindezek mellett természetesen az ő tetteire sincsen mentség. Ő 23 volt mikor összejöttünk, azaz 8 évvel idősebb és bőven rendelkezett már tapasztalattal. Rengeteget gondolkodtam a témán és mivel nem egy szeretője volt, hanem mindig más lány arra a következtetésre jutottam, hogy nem is szerethette őket, vagy fűzhette különösebb érzelem bármelyikhez. Csak a hiányosságait akarta pótolni, amit tőlem nem kapott meg. Elvégre egy megcsalásnak mindig kell legyen egy forrása ahonnan kiindul.. Engem is könnyebb lett volna még a szakításunk után elengednie, de ő nem tette, mert bizonyítani akar, és azt mondja szeret. Pont ezért kezdtem el gondolkodni a második esélyen. Még valahol hiszek is az emberek változásában, csak amikor ekkora pofon éri az embert.. hogy egy ilyen hosszú kapcsolata végig hazugág volt félig. Meg ha az ember igazán szeret valakit, akkor hogy okoz neki ekkora fájdalmat. Na meg persze a bizalom visszaállításának a kérdése. Tudom a döntést nekem kell meghozni, de egyszerűen félek. Pláne amennyire vak voltam az elmúlt 5 évben..
Előre is köszönök mindenféle segítséget!

Üdvözlöm!
Szabó Gergely vagyok, 16 éves.
Anyukámmal többször megpróbáltam vele arról beszélni hogy hagy menjek el bulizni barátokkal.
Már régebb óta próbálok vele erről beszélni de lehetetlen esetleg valami tanács?

Tisztelt Pszihologus!
Megkedveltem, meg szerettem tőlem 19 évvel idősebb férfit , akinek családja van .
Először egy kalandnak indult mindkettőnk részéről majd úgy érzem hogy kezd elmelyülni ez a “kaland” már nem csak testi vonzalom ez az egész , mintha több lenne . Napi kapcsolatban vagyunk folyamatosan más okból kifolyólag . Nincs teljesen rendben a parkapcsolata a ferfinak. Úgy látom és a beszelgeteseink alapján azt tapasztalom o maga sem tudja mit kellene csinálnia a családjával illetve velem( ő maga se tudja mitakar). Igazából nem tudom milyen választ várok öntől , de azt érzem hogy harcolnék erte ha nem lenne ott a család . De az eszem tudja hogy nem! Felek a sajat erzeseimtol . Nem akarok kilépni ebből a helyzetből mert ígysem de úgysem lenne jó . Szívem melyen szeretném megpróbálni ezt az egészet mégha kiderülne a végén mindkettőnknek hogy nem működik . Álmomban nem gondoltam hogy ilyen létezhet , és akkora korkulonbseggel.

Borzalmas, úgy kimenni az utcára, hogy azt érzem engem figyel mindenki, aki elhalad mellettem. Azt érezni, hogy a jelenlétemre negatív gondolatok jutnak eszükbe rólam. Ugyan ez történik mikor a tükörbe nézzek csak ezeket a negatív dolgokat hallom. Nem vagyok megelégedve magammal, házon kívül nem merek egyedül menni valahova ahol sokan vannak, folyamatosan csak azok a kérdések merülnek fel bennem, hogy: Jó ötlet volt el jönni? Nálam sokkal szebbek vannak itt és vékonyabbak, ráadásul szebben, menőben öltözőek.
Ilyenkor meghallom azok emberem szavát, akik régebben azt mondogatták, hogy milyen kövér, milyen csúnya vagyok. Mennyire nem jó csaj vagyok.
Talán ez váltotta ki belőlem a tömegben lévő szorongást, sőt mindenhol szorongok csak itthon nem. Lassan már a házból sem megyek ki csak ha feltétlenül muszáj és ha esetleg csak elhívnak a Parkba vagy sétálni ESTE.
Nem jó ezt érezni és pontosan nem tudom mi (ez) lehet az oka.

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Azt vettem észre magamon, hogy az olyan férfias dolgok (pl. a horgászat, autó vezetés, foci, lövészet) egyszerűen nem kötnek le. Az utóbbinál (lövészet) a hangok is zavarnak, és az adrenalin engem fura mód félelemmel tölt el. Tudom jól, hogy valami nincs velem rendben. Abszolút nem érzem magam férfiasnak, undorodom a lényemtől, és egyre gyűlik bennem a feszültség, ami érzem, hogy egyszer robbani fog. Nem tudom mi lehet a baj. Egyedi eset vagyok?

Tisztelt Válaszadó!
Egy egészen lehetetlen helyzetbe hoztam magam. Bár sok jogi vonatkozása is van, és nyilván azzal is foglalkozom adott helyen, most inkább a pszichológiai oldala foglalkoztat.
Alig több mint egy éve, hogy megismertem egy kedves, gondoskodó, visszafogott hölgyet. Úgy tűnt, jól megvagyunk. Bár zavart kicsit, hogy annyira visszafogott, zárkózott, de a kedvességével levett a lábamról. Igaz, szexuális téren egyáltalán nem azonosak a vágyaink, és mondanom sem kell talán, hogy az övé közelít a nullához.
Lakást szeretett volna venni, és mivel nem volt elég pénze, és elég hitelt sem kapott, a segítségére siettem azzal, hogy én is vettem fel több millió forintot a saját nevemre. A hitelt teljes egészében ő fizeti, nekem azzal dolgom nincs. Úgy gondoltam, hogy összetartozunk, a problémák ellenére együtt maradunk. Nem lesz ebből gond.
Viszont megismertem egy hölgyet, akivel szexuális kapcsolatot létesítettem. Csak ennek indult, nem többnek, de úgy érzem, kezd szorosabbá válni a viszonyunk, úgy érzem megszerettem, és most dilemma elé kerültem.
Először is, hogy tudtam ekkora hülye lenni, hogy belementem a kölcsön felvételébe ennyire rövid kapcsolat után? Másodszor, azt érzem, hogy hiába vonzódom a másik hölgyhöz, felelősséggel tartozom a jelenlegi páromnak, hogy továbbra is segítsem. Ha elhagyom, anyagilag és erkölcsileg is romlásba döntöm, hiszen akkor tudja fizetni a teljes kölcsön összeget, ha némileg besegítek az eltartásába. Harmadszor, a másik hölgy pedig joggal háborog azon, hogy egy hitelen múljon a mi kapcsolatunk….mert erősen hajlok afelé, hogy vele szakítsak, és lemondjak a boldogságról, amit vele teljesen át tudok élni. Viszont teher kezd lenni, hogy akkor a mostani páromhoz leszek láncolva addig, amíg nem fizette le a tartozását. Amúgy nem vagyok egy csapongó tipus, még ha a történetből úgy tűnik is, mert előtte 25 évig voltam házas, és soha nem csaltam meg a feleségemet, pedig sok mindenben kihasznált ő is.
Szóval nyilván vannak jogi eljárások a helyzet tisztázására, viszont érzelmileg nem tudom mit tegyek….Hogy kerekedjek felül azon, hogy továbbra is felelősséget vállaljak a jelenlegi páromért?
Válaszát előre is köszönöm!
Gábor

Tiszelet Szakértő!

2 napja szakítottam annak ellenére, hogy már hosszú ideje voltam együtt a párommal és még mindig szeretem. Viszont annyira mások voltak az együtt töltött időben az igényeink, hogy nem tudunk egymáshoz igazodni, én szenvedtem attól, hogy túl keveset adott. Most mégis nagyon lehangolt vagyok, mindenhol azokat a tanácsokat olvasom, hogy ne legyek egyedül, találkozzam a barátaimmal, de idegen országban vagyok még 4 hónapig munka miatt. Nem ismerek itt senkit, nincs itt barátom, családtagom, teljesen egyedül vagyok. Hogy vészeljem át így a szakítást? Egész nap csak kattogok és kesergek, mentegetem őt, pedig tényleg nagyon nem ment, úgyhogy kár lenne felkeresnem… Köszönöm a válaszát!