Kedves Doktornő!

Ön szerint a párkapcsolat lehet gyógyír bizonyos problémákra? Úgy értem az utóbbi pár év nem volt leány álom de nem is volt katasztrófa. Voltak szorongásos gondjaim, görcsöltem, s bár manapság jobb a helyzet de még mindig kattogok dolgokon és önbizalom hiányom is van. A dolgokat pesszimista szempontból nézem könnyen feladok célokat kisebb csalódások is értek. A helyzet az hogy nem tudom értékelni a jó pillanatokat illetve úgy érzem egy megértő társ is kell, mert nem volt igazán komoly kapcsolatom. Viszont nem tudom hogy ha lelki gondjaim vannak bele mehetek e egy kapcsolatba vagy előbb magamat kell rendbe rakni? Lehet hogy egy szerelem egy társ gyógyulást hozna? Megadna nekem dolgokat amik erősebbé tesznek? Ön hogy látja?

Üdvözlettel
D.

Egy olyan problémával fordulnék Önökhöz ami nem tűnhet akkora ügynek, de mégis engem nagyon zavar. A párommal 1 éve vagyunk együtt, nem élünk együtt, de alapvetően elég sokat találkozunk kb két naponta. Szeretem és jól megvagyunk, működik köztünk a kémia, de szerintem nem vagyok szerelmes, csak inkább nagyon szeretem. Amikor sok időt együtt tudunk tölteni minden varázslatos, de ha egy két hétig nem találkozunk, nekem nem igazán hiányzik, és úgy érzem nincs igazából nagyon szükségem rá, úgy érzem kicsit nyűg a hátamon, amikor meg találkozunk kicsit úgy érzem mintha idegen lenne. Ő viszont ezzel szemben nagyon szeret es hianyzom neki. Ilyen eset nem sokszor van de nem tudom mit kene ilyenkor tennem vagy ugy általánosságban a kapcsolattal.

Kedves Doktornő!

Körülbelül fél éve úgy érzem, nincs értelme az életemnek. Nem kimondottan az enyémnek, hanem semminek, és senkiének. Nem tud érdekelni semmi, és nem találok annyi örömöt a hobbijaimban mint ezelőtt. Nem azt mondom, hogy soha nem örülök semminek, csak az a problémám, hogy nem tudok teljesen és felszabadultan boldog lenni. Mindig a halál jár az eszemben, naponta gondolkozom rajta, de nem az öngyilkosságon. Úgy érzem, hogy nem bánnám ha meghalnék, de nem is vetnék véget az életemnek. Jobban összefoglalva nihilista lettem, de nem tudatosan választottam ezt. Nem történt velem semmilyen trauma, a gyerekkorom is jó volt, jó családom van, szeretetben élek, és mindezeket én értékelem és felfogom, hogy szerencsés vagyok. Ennek ellenére nem érdekel semmi, elvesztettem az életkedvem, és nem látom célját és értelmét a létezésnek. Mindeddig orvos szerettem volna lenni, azonban már kimerültnek és megfáradtnak érzem magam, 18 éves létemre, ezért lemondtam az orvosi pályáról. Most az érettségi előtt egy évvel tanácstalan vagyok abban is, hogy milyen egyetemre menjek, stb.
Azért sem értem az egészet, mert még párt is találtam magamnak, és nagyon jól megvagyunk egymással. Ez nálam ráadásul nagy szó, mert gyűlölöm az embereket, és általában kerülök minden velük folytatott kommunikációt. Annak ellenére, hogy megtaláltam ezt a fiút, akivel ilyen jól megértjük egymást, nem javult semmit ez az “állapotom”.
Néha megijedek magamtól. Folyton a halálon jár az eszem. Azon gondolkodom, hogy ki mikor fog meghalni a családomban, és hogyan, vagy épp azon, hogy én mikor fogok meghalni és hogyan. Néha úgy érzem, hogy nem bánnám, ha meghalna körülöttem mindenki. Ez megrémiszt egy kicsit, mert én elvileg szeretem őket, és úgy gondolom, hogy ezek nem normális emberre valló gondolatok. Sokszor teljesen érzéketlen vagyok, megbántok embereket úgy, hogy észre sem veszem. Van, hogy teljesen érzelemmel fűtött szituációkban én nem érzek semmit. Nem tudnak érdekelni mások, nem érdekel ha valaki mesél magáról valamit, és még néha a saját problémáim sem érdekelnek. Üresnek és kopárnak érzem magam, és nem érdekel semmi. Szenvedek ettől az állapottól, mert még emlékszem mikor nem ilyen voltam, és nem tudom, hogy mi válthatta ki belőlem ezt. Nem tudom mit kéne tegyek. Nem vall rám , hogy bárkitől segítséget kérjek, ebből is látszik, hogy nagyon el vagyok keseredve. Ha tudna valamilyen tanácsot adni, nagyon megköszönném!
Tímea

T. Cím!

37 éves vagyok,67 hónapja megismertem egy 43 éves férfit. Azóta eltelt 7 hónap semmi nem történt közöttünk szexuális téren. Én az első két hónapban szerettem volna, ezt telefonon ki is fejeztem, de mindig az volt rá a válasz, hogy szerinte én élőben nem is szeretném..Azóta ez már elmúlt belőlem, inkább csak barátként tekintek rá. HEti 1x találkozunk, főleg hétvégén, amikor elmegyünk együtt valahova kirándulni. Neki nincsenek barátai, nem tartja a rokonaival se a kapcsolatot, így egyedül én vagyok neki társaság.Én teljesen lefoglalom magam, vannak barátaim, családom, hobbim. Viszont ha hétvégén azt mondom neki,hogy csak egy nap érek rá, akkor mindig megsértődik, nem szól hozzám aznap, nem ír vissza, hiába írok és kérdezek tőle.Ez nekem egyre kellemetlenebb, ha ezt szóba hozom, akkor az a válasz, hogy ő nem tud mit kezdeni magával és más mindig fontosabb mint ő. Ez nekem egy nagyon fura helyzet, de egyre nyomasztóbb, hogy ki akar sajátítani magának és érzelmileg zsarol ha nem találkozom vele. Lehet erre valami megoldás?

Köszönöm
Kriszti

Van egy fiú akivel pár hónapja volt köztünk valami de össze vesztünk és már hónapok óta nem beszélünk és ahogy őt ismerem már mással kavar és azt állítja hogy még mindig lesz*r és haragszik de amikor a próbán táncoltam lesem vette rólam a szemét(egy tánciskolába járunk) és mikor átöltöztem és vissza mentem a terembe ahol táncoltam, még mindig követett a szemével. Most nem tudom mi van! Akkor most ez mi?

Jónapot kívánok!:)
Szeretnék önhöz egy számomra fontos dologgal fordulni!

Van egy fiú akivel egy éve megismerkedtünk és nagyon tetszettem neki de ő akkor még nem tetszett nekem. Majd egyszer összevesztünk azon hogy nem vártam meg suli után hanem elköszönés nélkül siettem haza és összevesztünk és nem beszéltünk kb 2 hétig. Majd az egyik barátnőm “nem bírt magával” és segített nekünk és kis idővel kibékültünk és nyári szünetben megint beszélgettünk. Aztán megtetszett neki egy másik lány, ezért engem teljesen figyelmen kívül hagyott, de annál a lánynál koppant és megint velem beszélgetett. Ezután elkezdődött a suli és párszor még írt nekem de egy újabb lány megint csak megtetszett neki és engem eltolt magátol de annál a lánynál is koppant és megint nálam kötött ki. Voltak félreértések de azt tényleg nagyon hosszú lenne elmondani…a lényeg hogy neki nagyon fontos a szex és többször is célozgatott…
Ez után megint összekaptunk és hónapokig nem beszéltünk majd segítettek nekünk és személyesen megbeszéltük és azt mondta hogy sokat gondolkozott és neki csak azon múlik hogy együtt lehessünk hogy az én szüleim megengedjék. Kibékültünk majd 2 hétig mindennap 0-24-ben beszélgettünk. Majd nem meglepő módon összevesztünk, neki az is volt a baja hogy mondtam hogy a szüleim nem engedik meg az is hogy féltékeny vagyok eléggé. Összevesztünk. Azóta sem beszéltünk. Ő megalázott többször is, megbántott de én még mindig szeretem. És egy tánciskolába járunk és pár napja volt a főpróbánk és amíg az én csoportom táncolt addig ő nem az hogy belenézett a táncba hanem az elejétől a végéig lesem vette rólam a szemét; ha valaki beállt elé, elkezdett nyújtózkodni hogy lásson. A tánc után kimentem az öltözőbe, átöltöztem, leengedtem a hajam és vissza mentem a próbaterembe és barátnőm azt mondta hogy vissza fordult és látta hogy még akkor is végig kisért a szemével. És fellépésen is a színpad másik oldaláról “figyelt”/ nézett. És most annyira nem tudom mi van, mert állítólag haragszik, lesz*ar, nem kellek már neki, mégis néz, és folyton én vagyok a téma.
Ez lett volna úgy nagyjából a történet és akkor ehhez szeretnék pár kérdést feltenni: 🙂
1. Miért nézett annyira, és mért vagyok folyton a téma, ha állítólag annyira utál?
2. Mit tegyek, hogy rájöjjön mit veszített?
3. Mit tegyek, hogy legalább barátok lehessünk ha már több nem is, mert fontos lenne, mivel egy csoportban fogunk táncolni és azért gondolom meglehet érteni hogy azért mégis csak jobb lenne jóban lenni.
4. És végül…Hogy érjem el azt, hogy vegyen valamibe és tiszteljen mint “nőt” és tudja azt hogy engem nem alázhat meg és viselkedjen normálisan és NYILJON KI A SZEME HOGY AZOKAT A LÁNYOKAT “ISTENÍTI” AKIK HÜLYÉNEK NÉZIK MEG KIBESZÉLIK A HÁTA MÖGÖTT ÉS ENGEM BÁNT AKI SOHA NEM BÁNTOTTAM ÉS RÁADÁSUL SZERETTEM IS!

Ennyi lenne a kérésem/kérdésem! Elnézést ha kicsit sok lett, de már muszály volt kiadni magamból és remélem hogy megkapja a levelem és tud nekem segíteni!

Előre is köszönöm!

Tisztelt pszichológus! A férjem Januárban elhagyott minket rákos jelenleg stagnál a betegsége 3 műtétet csináltunk végig eggyütt kemoterápiával fűszerezve van egy fiam akit 1,5 éves korátöl eggyütt neveltünk most 20 éves a közös lánykánk December 30_ án töltötte a 13 évét amit még eggyütt ünnepeltünk. A férjem arra hivatkozott hogy a féltékenykedésem, anyám folytonos kötekedései hozatták vele ezt a döntést hogy keressen magának egy olyan családot aki őt szereti nem volt elég neki hogy a lányom és én rajongásig szerettük és szeretjük bár a lányom nagyon távolságtartóan viselkedik vele ő nem tudja látogatni sem mert nincs pénze a nő akivel eggyütt van munkanélküli lett a 20 fia még tanul a kérdésem az,hogy engem annyira összetört a helyzet hogy minden napom sírással telik még ha csak a nevét kiejtem is már potyognak a könnyeim bár biztosítottam róla hogy én mindig itt leszek neki bármi történjék is mert szeretem. Sz alvásról ne is írjak mert 4 óránál több nem megy alig várom a reggelt 20 kilót adtam le amit nem bánok de ilyen áron?! A vevőim féltenek már mert látják rajtam a szorongást feszültséget és az állandó sírógörcsöket lassan én csodálkozom magamon mert egyszerüen nem tudok ellene mit tenni nagyon hiányzik és úgy érzem hogy a másik felemet elvitte mert a mi kapcsolatunk az olyan volt ha rá gondoltam felhívott ha nem voltam otthon ha ő gondolt rám ue.telepátia működött nég modt is jár az agyam minden nap azon ha meghallnék akkor már nem fájna könnyebb lenne de a lányom és a fiam miatt ezt nem tehetem meg pedig Januárban azt fintolgattam felállok a kasdzából kimegyek az útra és a kocsik elé vetem magamat ez még most is motoszkál a fejemben nem tudkk kódokat megjegyezni akadozik a mondatom ha beszélek dadogok nem tudok egy értelmes mondatot kinyőgni ember undorom van gyorsan bepöccenek. A kérdésem a következő mit tegyek???!! Kérném ebben a tanácsát. Köszönettel Mészárosné Toldy Tímea

Kedves doktornő!
Párommal 4,5 évig voltam együtt,mikor úgy döntöttem,hogy szeretném ezt elengedni.
Nem éreztem jól magam a párkapcsolatomban,sok veszekedés,megcsalás,bizalmatlanság és persze idegesség. Úgy gondoltam mindig,hogy a párom még túl gyerekes és én azért kellek neki,hogy ne legyen egyedül,legyen egy támasza,egy biztos pont.
Aztán mikor szakítottam vele,egy régi barátommal szerelmi helyzetbe kerültünk.
Mindketten egy rossz párkapcsolatból léptünk ki,hasonlóak a nézeteink,boldogok vagyunk együtt.
Ő nagyon hirtelen belém szeretett..én az érzéssel még nem tudok mit kezdeni.
Aztàn ex baràtom megjelent hirtelen..hogy ő változni szeretne miattam,miattunk.
Bele mentem és újra együtt vagyunk,viszont már nem tudok úgy állni hozzá,ahogy eddig.. Úgy érzem már nem szeretem igazán,hisz ott volt egy új élet kezdete egy másik emberrel..
Azóta csak variálok,sajàt magam mèrgezem ezzel,hogy nem tudom mit tegyek..
Ön mit gondol a helyzetről?
Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Címzett!
2,5 hónapja ért véget egy 5 éves kapcsolatom. A barátom szakított velem múltbéli dolgok miatt. Azóta ritkán beszélünk, de Ő alig akar írni vagy válaszolni. Én kértem többször, hogy ezt a hosszú kapcsolatot ne dobjuk el csak úgy, hanem küzdjünk érte, kommunikáljunk, de Ő azt mondta jelenleg nincs kapacitása a közös dolgainkra, magár akarja helyretenni. Tudni kell, hogy 27 évesek vagyunk, neki nincs munkája, megnyílt előttem a problémáit illetően, de mikor kérdeztem, hogy miért nem tesz ellene, azt válaszolta nem tudja. Kérdésem, hogy lehet még esély arra, hogy megpróbáljuk? Sosem álltam az útjában, mindig azt csinálta amit szeretne, nem értem miért mondja, hogy nincs kapacitása, mikor semmit sem csinál, de én segíteni szeretnék neki, mert bánt, hogy szenvedni látom e téren. Ha ír sokszor kétértelmű – vagy csak bebeszélem magamnak – pl.: egyelőre nem akar kapcsolatot ergo nincs kizárva? Van esély? Vagy ha megkérdezem amit legalább 50x megtettem, hogy legyen végleg vége, arra sem válaszol. A személyes cuccaink még mindig egymásnál vannak, és mikor ezt is többször mondtam, hogy adjuk vissza egymásnak arra sem reagált. Nem érdekli vagy azzal ő is úgy gondolja, hogy végleg vége és nem akarja legbelül? Valóban meg kell találnia önmagát, és elindulnia végre az életben így 27 évesen, és az esze is megvan hozzá és én sosem néztem le azért, mert lusta, de depressziósnak érzem őt, aki nem tudja mit tegyen, merre induljon, csak mondja, hogy csinálni kéne. De nem értem ehhez nem jobb egy segítő társ? Pont szakítás előtt 1 hónappal vettem rá arra is, hogy elkezdjünk edzőterembe járni, mert a külsejével sem elégedett és úgy éreztem ebben segíthetek éa isteni volt jàrni, mindig élveztük. Vagy csak megjátszotta? Lehet még esélyünk? Vagy lehet, hogy egyáltalán nem akar velem lenni többé csak nem akar őszinte lenni, mert megbánt vele? Éa azt gondolja, majd az idő kisegíti őt? Kértem, hogy próbáljuk meg, mondtam neki, hogy ha van valami akkor kérjen szünetet vagy időt, mert bármit megtennék, hogy boldog legyen.

Üdvözlöm! A fentiekben felsorolt problémák sokaságában szeretnék segítséget kérni!

Tisztelt Válaszadó Pszichológus,
egy rövid kérdésem lenne: van-e az Oxford Személyiségtesztnek bármilyen tudományos alátámasztása, adhat-e valid/valós eredményt egy állásinterjú keretében kitöltött teszt? Az internetes találatok alapján erős kétségeim vannak. (Az interjúztató szerint azért utasítottak el egy jelöltet, mert a teszt azt az eredményt adta, hogy az illető a tettlegességig agresszív stresszhelyzetben…) Van-e erről megbízható cikk az interneten?
Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Pergel-Száraz Cintia!
Az lenne a problémám, hogy nagyon nagy önbizalomhiányom van. Utálom magam és nem szeretek emberek közelében lenni. Azért vagyok önbizalomhiányos, mert borzasztóan vékony vagyok és alacsony, koraszülött voltam, ezért lassabban fejlődöm. Nem tudok hízni, mégis kényszeresen eszem. Hogyan tudnám elfogadni magam és megkedvelni az embereket is? Előre is nagyon szépen köszönöm a segítséget!

Kedves doktornő. Szeretnék segítséget kérni. A bátyám január 25 én autóbalesetben meghalt. Az egész csalad mély gyászban van. Anyukám most roszabbul van, mint pár hónapja. Én úgy érzem már könnyebb. Ahogy tudok, elejétől kezdve próbálok segíteni neki, ugyanúgy a családjának. A párommal több mint egy éve vagyok együtt. Most július 1 én a húga férjhez megy. Szeretné ha elmennék vele. Pár hete még azt mondtam, semmi esetre sem. Most úgy érzem, szeretnék elmenni. Viszont anyukám nagyon kikészült tőle. Azt mondja, ha elmegyek, megszakad a szive, hogy többet ér a párom húga, akit ø nem ismer, mint a testvérem. Nem tudom, mit kellene tennem, hogy senkit ne bántsak meg. Szivem szerint elmennék, nem tancolni, enekelni, csak egy kicsit el máshova, más gondolatokkal, bár tudom, tökéletesen nem fogom érezni magam, de megadni a tiszteletet. Maga szerint mit kellene tennem? Köszönöm a választ. Üdvözlettel Zsófia

kérem segitsen,szeretném megmenteni a kapcsolatomat a párommal mert szeretem és nemtudom hogy menthetném meg

Jo napot kivanok.varga andrea vagyok es 8 honapja egy csak szex kapcsolatban vagyok benne.en nagyon szeretem a partnerem de o azt allitja nem szeret semmit nem erez irantam.egy ket honap szunet utan mindig jelentkezik hogy nem menne e el hozza egy kis egyutt letre.volt olyan is amikor meg egy helyen dolgoztunk egy egesz hetet nala toltottem mert azt szerette volna.viszont egyszer egyszer megtortenik kozrunk a dolog utana egy ket honapig nem jelentkezik.ez az ido letelik megint jelentkezik.azt mondja nem szeret nem erez irantam semmit.csak jo velem a szex
Kereshetne mast is de nem teszi
Mi lehet ennek az oka