Kedves Szakértő!
19 hónapja született meg a kisfiam, és azóta nem kívánom a szexet csak nagyon ritkán. Szülés előtt nagyon is rendben volt a szexuális életünk,de most katasztrófa és félek,hogy rá fog menni a kapcsolatunk, pedig szeretjük egymást a párommal. Mit lehetne tenni,hogy valamilyen irányba elmozduljon ez a dolog?
Várom válaszát.
Előre is köszönöm.

Van egy párkapcsolatom. Nagyon szeretjük egymást. A problémám az, hogy minden dologért képes vagyok veszekedni a párommal. Azt érzem, hogy minden dologért bosszút kell állnom és belerúgni. Nem tudok tiszta fejjel gondolkodni. Az van előttem, hogy hogyan sérthetném meg. Soha nem gondolok bele abba, hogy ez neki, hogy eshet. Nagyon sokszor fájdalmat okozok neki. Mintha kifordulnék magamból. Akkor békülünk ki, amikor látom, hogy szenved és fáj neki, az amit teszek. Ő mindig megbocsát és nem bántana meg engem. Minden veszekedés és viselkedésem ellenére szeretet teljesen fordul hozzám. Attól félek, hogy ezzel el fogom veszíteni őt, pedig nagyon szeretem. Hogyan lehetne ezen változtatni, hogy békés, szerető és jól működő kapcsolatunk legyen?

Jónapot!
Van egy fiú akivel régebben volt köztünk valami de már hónapok óta úgy teszünk mintha idegenek lennénk mégis nagyon összevagyok most zavarodva. A fiúnak eddig azok közül a lányok közül akikkel kavart, egy csomót már kikövetett instagrammon de az egyikkel állítólag jóban van már. Engem meg akivel nem beszél meg játsza hogy haragszik, engem meg nem követett ki hanem a mai napig követ pedig már nem is likeol soha. Amióta tudja hogy van barátom azóta folyamatosan benne van az első ötben akik látják hogy mit rakok ki a napjaimban. És folyamatosan mindent megnéz amit kirakok és olyan mintha figyelmen követne de közben mégsem mert neki már egy másik lány tetszik és tegnap is azzal a lánnyal bulizott de nekem meg amióta tudja a barátom, minden egyes képet amit kirakok ő szinte az első aki látja, folyamatosan nézi. És ezt nem értem hogy ez mi. Azt hogy van barátom csak azért találtam ki hogy féltékennyé tegyem és mikor hirtelen elkezdett nézni mindent amit kirakok azt hittem kitudtam belőle váltani valami érzést de úgy tűnik amiatt a másik lány miatt esélytelen.
A kérdésem hogy miért csinálja ezt? A másik hogy hogy tudnék belőle újra érzéseket kiváltani irántam?

Kedves Pszichológusnő!

Érdeklődni szeretnék, hogy a pszichológiában van-e olyan fogalom, kifejezés, vagy a pszichológiának egy olyan része, amely kifejezetten “a jelenre való figyeléssel” foglalkozik? Diplomamunkám erről a témáról szólna. A vázlatos leírásomban úgy fogalmaztam, hogy “idillikus állapotok, illetve a jelenre való odafigyelés, amikor nincs elvágyódás vagy másra figyelés. Egy olyan pillanat, amelyből nem hiányzik semmi.”

Művészeti egyetem hallgatója vagyok, tehát elsősorban egy műalkotás készülne a téma kapcsán, de fontos, hogy egy világos, érthető és átlátható szakdolgozatot is írjak erről.

Várom válaszát,
Tisztelettel,
E.

3éve a kapcsolatom a párommal véget ért, azóta nem vagyok önmagam.Sokáig félre beszéltem,rángatózás,képzavaraim voltak.Állandó sírási kényszereim vannak, nem tudok párkapcsolatban élni.Néha kihívó a viselkedésem, pedig nagyon konzerverív lány voltam.Állandó céltalanság,zavarodottság kilátástalanság,fekvés,semmit tevés.Remeg a kezem.Fáj mindenem. Nyilvánosan ne rakják ki a nevemet kérem és semmi egyéb személyes adatomat.

25 éves vagyok. Leszbikus vagyok. Szüleim nem tudják, mert nem merem elmondani a családomnak, félek attol, hogy nem kapom meg utána azt a hozzáállást,szeretetet, mint ezelőtt. Kapcsolatban vagyok egy biszexuális lannyal 1 éve. Elég viharos a kapcsolatunk, nem érzem azt, hogy szeret, és azt sem, hogy fontos lennék neki. Eleinte nem így volt, benne megváltozott irányomba az érzelem, de én ugyanaz maradtam. Szeretetre vágyok és nagyon sokszor elnézem azt, hogy lekezelő, tiszteletlen velem, csak azért, hogy ne veszekedjünk. Kértem, hogy változzon, mert rosszul esik nekem az, hogy a párom lekezelően, lazán viselkedik velem, azt mondta nem tudna most változni, mert sok a lelki gondja- amitől én nem tudok, velem nem oszt meg semmit! Egyedül már képtelen vagyok cipelni ezt a terhet, hogy hazudok a családomnak, egy olyan nőért aki nem becsül meg, emellett rettentően vágyom a szeretetre. Hogyan tudnék boldog lenni így? Hogy érjem el azt, hogy ne érdekeljen, ha nem becsülnek meg?
Nem vagyok szerelmes, csak azt szeretném ha fontos lennénk, kínoz az, hogy nem vagyok élég jó, bármit teszek. Bizonyítani akarok magamnak és neki is azzal , hogy kerülöm a konfliktust és szeretetet adok neki, hátha megszeret és a párjaként kezel. Rengetegszer a barátait választja, úgy érzem ők sokkal fontosabbak, mint én. Velük hajlandó elmenni mindenhová. Amikor velem van teljesen letargiában van, többször szerveztem már programokat amire nem jutottunk el, mert hirtelen mindig közbejott valami, illetve nem volt kedve. Ez a kapcsolat tönkretett, úgy érzem. Jelentéktelennek érzem magam, nem érnek semmit a szavaim, sem az érzelmeim!
Nincsenek barátaim, sosem voltak. Csak a családom van, ha őket elvesztem én is elveszek, ők az egyedüli támaszok az életben. Nem tudom mit tegyek, hogy megfeleljek itthon is és a kapcsolatomban is. Kilátástalannak érzem az életem. Nem tudok enni, aludni. Úgy érzem egy szakadék szélén állok és süllyed alattam, minden odaveszik. A munkahelyemen is titkolom a magánéletem, mert másképp tekintenének rám és nem akarom, hogy rossz vélemény legyen rólam, nagyon bántana, csalódott lennék. Kérném segítségüket, tanácsukat, mi lenne a helyes tiszta fejjel?

Köszönettel,

Jó napot! Tavaly februárban hozzám került bátyám gyermeke, közben az akkori élettársammal külön költöztünk, nem maradt senki a környezetemben akivel lehet ide oda menni, beszélni, nagyon zárkózott vagyok már egy ideje nehezen megy a beszéd, és ez ki hat arra hogy a 18 hónapos kisfiú még nem beszél, nem tudom mi tévő legyek… Válaszát előre is köszönöm ☺

Kedves Doktornő!Férjemmel 21 éve élünk együtt van 2 kislányunk 9,13 évesek.Férjemmel év eleje óta megromlott a kapcsolatunk,próbáljuk megoldani ideig óráig sikerül is.Nekem ő az első férfi az életemben.Nagyon ragaszkodom hozzá pedig sokszor bánt megaláz szavakkal mások elött is.Soha nem csaltam meg ő sem engem.Mindig mindent együtt intéztünk mindenhova együtt mentünk nem tudom hol rontottuk el,de már a válás is szóba került.Neki mindig nagyobb igénye volt a szexre mint nekem,sokszor könyörgött,hogy legyen valami,de visszautasítottam.Volt,hogy hetekig nem volt semmi.Ez ment évekig.Aztán a munkahelyén megismerkedett egy nővel akinek szintén nem jó a házassága és szimpatikusak lettek egymásnak.Rá jöttem a dologra és azt mondta,hogy miért zavar ez engem mert ő már nem fog nekem könyörögni.Nagyon rosszul esett.A férjemnek alkohol problémái is vannak.Sokszor előfordult,hogy elzavart otthonról.Nem tudom mit csináljak nagyon lelkis ember túlságosan is.Sokáig rágódik egy dolgon.Pl:ha elválunk mi lesz velem,mert azt mondta,hogy nem fog magamra hagyni.Nagyon össze vagyok zavarodva nem tudom mi lenne a helyes,tudom ezt nem húzhatjuk így sokáig.Köszönöm a válaszát!

Kedves Válaszadò!
Olyan problémával fordulok segítségért, hogy a párkapcsolatomban (főképp, amikor minden jò), valahogy, valamin hisztizni kezdem. Általában bolhábòl csinálok elefántot, vagy kreálok valami okot, h hisztizhessem. Kiprovokálom a vitát. Ezek általában, akkor történnek ha kevesebb figyelmet kapok. A fejembe pontossan tudom, h semmi okom ezek miatt kiborulni, de mégis addig feszül a hùr, amig hatalmas viták nem lesznek belőle. A társamat ez nagyon zavarja, és már hajlik a szakítás fele (pedig érzem hogy szeret). Nagyon szeretnék ezen változtatni, mert én is szeretem. Ezelötti párkapcsolatom is ment már tönkre az elviselhetetlen természetem végett. Más területeken is jelentkezik, könnyen megsértődöm (sokszor a semmin). A probléma így leírva kissebbnek tűnik. Nem szeretnék ilyen lenni.
Válaszát köszönöm.

Tisztelt Doktornő!

Párommal 9 éve vagyunk együtt, amiből 7 év távkapcsolatban telt, kéthetenkénti hétvégi találkozásokkal. 2 éve együtt élünk, amit én erőltettem. Ő 37 éves férfi, én 32 éves nő. Kapcsolatunk 6. évében hosszas belső vívódás után el akart hagyni, mert elmondása szerint már nem érezte azt, mint az elején. Akkor ezt a témát, és minden lehetséges problémát megbeszéltünk, időt kért, ritkábban találkoztunk, de kb. 3-4 hónap után minden a régi lett. Sokáig úgy éreztem, hogy el fog hagyni, nem engedett közel, hogy segítsek, egyedül küzdött. Most 2 hónapja újra előállt ezzel, hogy már nem a régi. Annyira belesüllyedt ebbe, hogy már a szex sem működik. Nincs semmi fizikai reakciója, ha esetleg nekiállnánk a dolognak. El akar költözni, nagyon sokat beszélgettünk a problémákról, de először megpróbáltuk, hogy a hétvégéket külön töltjük, és ne keressük egymást. Ennek hatására teljesen megváltozott, nagyon lelkes, ölel, csókol, alig tud elengedni hétvégére, mosolyog, jókedvű, a korábbi búskomorság eltűnt, de legfőképp csak hétvége előtt. Bár összességében is javult, de szex-szel nem mertünk még próbálkozni. Nagyon megalázó, hogy szexi fehérneműben mindenben a kedvére tennék, de semmi reakció. Volt orvosnál, a tesztoszteron szintje épp határérték feletti, az orvos lelki okot vél felfedezni a szex-szel kapcsolatos probléma mögött. A 9 év alatt kb az első évben volt olyan sűrű a szex, mint szerettem volna, utána sose volt kedve, mindig fáradt volt, stb. Mióta együtt élünk, heti egyszer van együttlét, de sokszor ennyiért is “morognom” kell. Azt mondta, hogy ha valaki megkérdezné, őszintén azt mondaná, hogy szeret. Más nő nincs a képben. Velem minden rendben van elmondása szerint, ennél jobb barátnőt el sem tud képzelni. Az, hogy megkérje a kezem, elmondása szerint sosem fordult meg a fejében, nincsenek tervei a jövőre nézve, tőlem függetlenül sem. Édesanyjának van pszichés betegsége, amivel évente kell kontrollra járnia, de én erről nem tudhatok semmit. Megfordult a fejemben, hogy örökölhette ezt a hajlamot, és emiatt ilyen bizonytalan, és már-már depressziós.
Én mindennél jobban szeretem őt, vele szeretném leélni az életem, de teljesen “tönkretesz” ezzel, hogy már megint ez a téma, hogy el akar hagyni. Miközben állítólag minden szuper, csak a szex nem működik nála, nincs “kémia”.
Ön szerint mi lehet a gond, mit tudok tenni, hogy javuljon a helyzet? Én mindenben mellette állok, nem gúnyoltam ki semmiért, támogatnám, de úgy érzem, csak tétlenül nézem, és várom, hogy mikor hagy el.
Köszönettel:
X

Udvozlom Kedves Dr. Ur/No.

22 eves vagyok. Gyermek korom ota kuzdok panikbetegsegeggel es kulonbozo betegsegek legyozesevel. Annyira nem erzem sulyosnak, hiszen ritkan jon elo az eletemben. A panikbetegseg akkor, ha valami mas, olyan betegseget erzek magamon, amitol felek.
A legjobban talan a hanyas, hanyinger, ami ki tud kesziteni. Nem tudom visszavezetni, hogy miert is felek tole ennyire.

Mar 12x repultem, ez lesz a 13. Iroroszagban elek, szoval ez a legegyszerubb modszer hazajutni. Nem volt meg olyan alkalom, amikor ne vettem volna be Frontint es B6 vitamint, de meg is mindig ramjott a panikroham, ami a felszallasig el nem mulik es ez teljesen kikeszit mar. Most penteken repulok, szoval megint meg kell ismetelnem, amit eddig 12x megtettem. Stressz, gyogyszerezes. Nem felek a magastol, sem attol, hogy lezuhanunk, csupan nem szeretek se buszozni, repulni, vonatkozni, mert talan a bezartsag erzese miatt ramtor a panik.
Azon gondolkodom, hogy esetleg most meg kene probalni ket szem 0,25-os frontint, hogy eselyem se legyen bepanikolni. Sajnos nekem nem megy az iranyitasa, szoval kell segitseg.
On mit tanacsol erre? Egyebkent nem szoktam szedni semmifele nyugtatotak, sem mas gyogyszereket.

Üdvözlöm!

Párommal nemsokára szeretnénk kisbabát de nagyon vegyesek az érzéseim.Külföldön élünk és már mindennek utána jártunk miket kell majd intéznünk mi lesz majd a munkahelyemen,tehát készülünk a dologra.Viszont néha elbizonytalanodom.Sokszor érzem azt hogy igen alig várom hogy belekezdjünk és legyen gyermekünk néha viszont azt érzem hogy még nem akarom,lehet jobb lenne ha még várnánk.Ez normális ilyenkor?Illetve sokszor belegondolok hogy egyáltalán én jó anya tudnék lenni,menni fog ez nekem?A párom családja nagyon várja már az unokát az én családom viszont nagyon elleni van.
Mit tanácsolna?Előre is köszönöm!

Kedves doktornő! Párommal boldogok vagyunk ,mindent megbeszélünk ,egy dolog viszont újra visszatér és soha semmire nem jutunk vele.6 évvel ezelőtt félévet lakott egy hölggyel,aki a kapcsolatuk után immár a harmadik gyerekét várja különböző apától,de egyedülálló most is.A párom azóta is tartja a kapcsolatot vele,elmondása szerint egyik gyerek se övé,a legnagyobb mégis nagyon kedves neki,néha meg is látogatja.Próbálom megérteni mert nehéz helyzetben vannak és szép dolog hogy segít nekik,hogy érdekli a kislány sorsa,de én nem tudom túltenni magam azon ,hogy a volt barátnőjéről van szó.Szörnyen idegesit ez az egoizmusom,de félek ,hogy valami még mindig van ami összeköti őket.Van mikor normálisan kezelem a helyzetet,de amikor elkap a hiszti kimondom ,hogy menjen oda és üljön velük mert ők a fontosak számára.Aztán ezt is megbánom,mert nem szeretném ,hogy eltitkolja előlem ha beszélnek vagy ha oda megy,annak érdekében hogy én ne idegeskedjek.Helyes a párom ragaszkodása,vagy én kellene másképp gondolkodjak erről?Mit tegyek ,hogy ne azt érezzem ,hogy ő oda is tartozik valamilyen szinten?Én túlzom el az egészet?Tényleg csak barátság és sajnálat lehet egy ex-el?Kavarog minden kérdés és jó lenne ha letisztulna…..
Előre is köszönöm a segítséget.:)

Tisztelt pszichológus asszony!
Jártam már egyéni gyászterápiára, de nem hogy segített volna hanem feltépte a sebeket.
Gyors egymás utánban most két szeretett kisállatomat vesztettem el, cicámat el kellett altatni, és az eutanázia mibenlétével 11 hónap után sem tudok megbirkózni “gyilkosnak” érzem magam, nem vallási okok miatt de a “kegyes” halálban nem hiszek, csak a palliatív kezelésben. Számomra kisállataim az örömforrások, kicsik koruktol nagy odaadással és szeretettel gondozom őket.Számomra pótolhatatlanok, úgy kellenek mint a levegő. Introvertált tipus vagyok, kerülöm az embereket. Nem mellékesen évek óta kezelnek bipoláris zavarral, amit csak pár éve sikerült helyesen diagnosztizálni, éa megfelelő gyógyszerekkel kordában tartani. Természetesen járok kontrollra, de az állatok halála óta hangulatom kileng, és a kezelőorvos is azt mondta hogy állataimat mélyebben gyászolom mint az egyes embereket. Családom már elítél emiatt, új állataim nem lehetne, pedig nem állatkertet tartottam fenn, és mindenükről én gondoskodtam. Nem régiben jelentkeztem egy kisállatgyógyászati asszisztens tanfolyamra, de most nem tudok belevágni, mert teljesen összezuhantam, és egyébként is kétségek merültek fel bennem azzal kapcsolatban hogy tudnék e eutanáziához asszisztálni az elejétől a végéig a gyakorlatban. A válasz biztosan nem. Én tudom, hogy lelkileg nem vagyok elég erős,és elpusztult állat láttán máris sírok mint a záporeső. Mit tanácsol vágjak bele mégis szeptemberben, majd meglátjuk alapon és reszkírozzam a tandíj elbukását a gyakorlatbeli “bukással” vagy képes az ember menet közben erősödni? Nem tudom mit tegyek. Jelenlegi munkáim alkalmiak, esetiek, és egyik sem érdekelt. Az élet úgy alakult hogy nem engedtek állattokkal kapcsolatos pályára. Bölcsész vagyok, de soha nem érdekelt, és még a munkám is csak boldogtalanságot hoz.
Kérem írja meg mi a véleménye minderről, mert családom állatszeretetemet sosem értette,és azt sem miért nincs gyerekem miért érdekelnek a kiskedvencek jobban a gyerekeknél. Nálam a gyermektelenség tudatos döntés egyrészt a bipolaritást senkinek nem adnám tovább, másrészt a gyerekek nem kötnek le, és öt perc után a falra mászok tőlük, úgymond, nem tehetek róla.

Köszönöm szépen válaszát.

Tanácstalan állatbarát

Kedves Doktorno! Elegge el vagyok keseredve mert a parommal rendszeresse valtak a vitak, sertodesek, van hogy napokig alig szol hozzam. Amit en nehezen viselek, ilyenkor mindenhol mashol lennek szivesebben, mert ezt a fajta “buntetest” amit rendszeresen alkalmaz, nem szol hozzam egy vita vagy sertodese miatt napokig, nen erzem jogosnak. Illetve ha az ember szeret valakit nem birja ki hogy napokig ne szoljon hozza. Magambol kiindulva persze. Tegnap is hasonlo vitank tamadt ami szamomra megint ertelmetlen volt. Elkisertem cipot venni egy plazaba. Konkret boltba mentunk, 1cipo es meret miatt, de kiderult nem lesz jo mert a meret nem teljesen volt kenyelmes. Szoval gyorsan vegeztunk. Megkerdeztem a parom, bemehetunk e 2percre a masik bolt elott ahova akart menni mas miatt, a kozvetlen mellettunk levo cipoboltba csak megnezem gyorsan van e valami erdekes. Erre gunyosan azt valaszolta minek ugysem veszel soha semmit. 2x elismetelte es nagyon rosszul esett. Egyreszt anyagilag nem tehetem meg hogy allandoan cipot vegyek, keresem a megfelelot, havi1x benezek es nyilvan azt vennem meg ami kenyelemeben es stilusban is kozel all hozzam. Masreszt mutottek a gerincem csak abban az egy markaboltban tudok magamnak vasarolni, mert abban tudok jarni. Majd kozolte hogy 28x volt mar velem ott. Nem is ertem mire gondol, mert az utobbi idoben miatta mentunk be abba a boltba 3-4hete, mert ő is keresi a megfelelot. Volt hogy probaltam en is mikor vele voltam, ha valami szimpatikus volt es hogy lefoglaljam magam. Aztan merges lettem ra mert nem ertettem miert csinal ebbol problemat hogy plussz egy uzletbe benezunk en miattam, ha mar ugyis ott vagyunk. Amugy is eleg gyorsan szoktam intezni a vasarlasokat. Aztan fejemhez vagta hogy hazsartos vagyok. Sajnos a mai napig nem jovok ra miert lennek az. Mert be akartam menni egy uzletbe? Aztan atsetaltunk egy masik uzletbe ahol maganak akart venni valamit, az odavezeto uton hamgosan kezdett veszekedni velem. Ami szamomra megalazo volt es erteni sem ertettem. Miutan nem eroszakosodtam, nem is szokasom, nem mentunk abba az 1uzletbe amit megneztem volna. Megalltam a plaza kozepen es mondtam menjen egyedul mert velem igy nem beszel. Majd kozolte ez nem lesz igy jo, az en viselkedesem. Nem ertettem mire gondol. Nem csinaltam semmit. O vitazott nem en. Majd bement az uzletebe en kint egy padon megvartam az uzlet elott. Mikor kijott elottem rohanva ment 1-2meterrel mintha idegenek lennenk es elkezdett ujra vitazni hamgosan, mondtam neki fejezze be mert nem vagyok kivancsi erre teljesen megalazo. Hogy valaki kiabal velem a semmi miatt egy nyilvanos helyen. Hazafele mar nem szolt hozzam. Aztan el sem mentunk ahova eredetileg terveztuk menni, kozolte neki mar nincs kedve. Majd amikor atertunk hozza, kozolte akar haza is mehetek nem erdekli. Duzzogodt nem is akart velem beszelni. Sosem tudjuk megbeszelni a konfliktusokat, mert nekem igenyem lenne ra de o neki nem. Akkor nagyon duhos lettem ra, egyreszt aznap atcipeltem hozza laptopom munka miatt, most kozli menjek haza, cipelhetem haza, ugy hogy tudja azert vittem at mert ertem jott kocsival, kulonben nem cipeltem volna. Oka van. Akkor mar nagyon duhos voltam es elkezdtem veszekedni, hetente csinalja ezt, napokig nem szol hozzam. Mindenert engem hibaztat. Csak egy cipobolt volt nem is ertem. Parkapcsolati terapiat nagyon regota emlegetem hogy szuksegunk lenne ra. De o nem akar elmenni. En nem birom hogy mindig en vagyok mindenert a hibas, nekem sosem lehet igazam. Hazsartos szot sem ertem. En elegge konfliktus kerulo vagyok, sok dolgot elfogadok. Akkor kezdek veszekedni amikor mar emberileg ugy megbant hogy ki kell mondanom mert megfulladok. De sosincs ertelme mert nekem sosem lehet igazam. Mit tanacsol a doktorno? Mi a megoldas? Koszonom szepen a valaszat!