A mult hetvegere a volt osztalytarsaimmal megbeszeltük, hogy talalkozzunk. ( ez egy nemet tanfolyam volt, heti 3szor) Azota 1 eve nem talalkoztam velük, hisz mki eli a sajat eletet, mki mashol lakik, nehez összeegyeztetni. Vegülis is, csak ketten talalkoztunk. Hozza teszem anno, nagyon jo barati viszonyban voltunk, sulin kivül is taliztunk, de soha nem volt köztünk semmi.Anno El voltam foglalva a “parkapcsolati problemakkal” , tul zavaros , es meggondolatlan lett volna, ha barmit is lepnenk egymas fele, bar hozzateszem, mindig is be jött mint pasi, es mint felfogasilag. Plusz neki sem volt egyszerü anno a szerelmi elete… Azota, el telt egy ev, es ahogy irtam vegülis csak ketten talalkoztunk, a vegere mki lemondta a hosszu hetveget. Mindenesetre nagyon jol ereztük magunkat, jokat beszelgettünk, kirandultunk, csonakaztunk, vacsoraztunk. Aztan, vhogy nem is tudom hogyan, de attertünk, ki h csokolodzik….nah mar most jo 4 ora utan, megtörtent a csok. Hm…nem vok vmi romantikus alkat, de azt kell irnom, varazslatos volt.
A pentek este ezzel telt vegül. Együtt aludtunk, de mas nem volt, atölelt, csokolt, es en is Öt. Szombaton, egy atlagos reggel Indult, fürdes, reggelit keszitett, aztan megbeszeltük, hogy ma merre megyünk melyik muzeumba, stb…majd este el megyünk egy pubba..Napközbe csok öleles, de nem logtunk egymas szajaba, olyan volt, mintha 1000 eve jarnank, vagy nem is tudom, megis pezsgetö Erzes volt. Aztan este szinten nem leptük at a büvös hatart, bar közel jartunk hozza, nagyon közel…De nem, nem tettük meg. Most hetvegen lesz egy ” helyi fesztival” es mondta hogy örülne ha el tudnek Ismet hozza menni. El jött a vasarnap En haza jöttem.. a bucsu az erdekes volt, senki nem mondott vagy tett a masikkal semmit, zavaro es hideg es fura volt az egesz. Azota csak annyi tema valtas volt, hogy kerte a kepeket, en pedig at kültem, amikor mar haza ertem, annak nagyon örült. De azota semmi.
Tudom, meg 2 nap Sem telt el. De annyit gondolkodok ezen az egeszen, hogy most akkor mi is van? Vagy mi lehet? Ram ir, vagy en irjak ra, de ha En ra irnek akkor is varnek meg szerdaig, vagy tovabb?Vagy lehet jobb lenne elkönyvelni, hogy ez egy szep hetvege volt aztan annyi. Csak a gond, hogy ismer es elvileg en is ismerem Öt, Tudjuk a masik, gondolatat, gondjak bajat, vannak azt mondjak egy baratsagbol belsösegesebb parkapcsolat alakulhat ki , hat en most tanacstalan vok, mert ezt az egeszet nem ertem. Es nem tudom, En lepjek esetleg vagy ne, vagy varjak, mig Ö lep.
Valaszat elöre is köszönöm!
Tisztelettel

Üdvözletem!
Tanácsot szeretnék kérni unokaöcsém problémás viselkedésével kapcsolatban.Sajnos a szülei nem akarják észrevenni,hogy baj van a gyermekkel,legyintenek,hogy csak gyerek…
A probléma a következő:6 éves fiúról van szó.Már egész kicsi kora óta állandóan nyüzsög,nem tud 10 percre nyugodtan leülni,ha szólunk,talán ötödjére odafigyel.Azt hittük a fülével van baj,de volt vele orvosnál,a hallása jó.
Már ott tartunk,hogy visszabeszél,iszonyat hisztiket produkál és megüti a mamáját.
Mi egy udvarban de külön házban lakunk,látom a mindennapjait.Általában a mamára van bízva,mert a szülei dolgoznak.Ha itthon is vannak,nem nagyon foglalkoznak vele.Ők bent a házban,a gyerek egész nap az udvaron.
A kérdésem az lenne hogy mit lehetne tenni ha a szülők helyett?Szerintem ez a kor előrehaladtával csak rosszabb lesz.

Köszönöm a választ!
Üdvözlettel:Katalin

Tiszteletem doktor úr. 25 éves nő vagyok. A rövid történetem: 2011 ben lett vége egy évekig tartó párkapcsolatomnak. Talán ekkor kezdődtek a problémák .. nagyon nehezen dolgoztam fel a dolgot talán máig sem sikerült teljesen. 2013 ban megismerkedtem a mostani párommal nem mondom hogy elfelejtette velem az előző kapcsolatomat de elfogadtam partnernek. Majd egy évre rá összekoltoztunk. Par honap mulva terhes lettem aminek nem nagyon örultem de a kornyezetem hatasara ugy domtottem elfogadom. Utana mar kezdtem megorulni a dolognak habar ugy gondoltam ez még korai. 2016 januarjaban megszuletett a lanyom. Az elso 3 honapban sokat sirtam es tehetetlennek ereztem magam hogy nem tudom megadni neki amit szeretne. Egyszeruen nem volt hozza turelmem. Anyukam sokat segit szoval azert el szoktunk parommal menni ketten is de ugy erzem ez sem elég. Nincs turelmem hozzá borzasztoan feszult vagyok ugy erzem felrobbanok. Sokat sirok semmi nem jo nem tudok mar orulni semminek . Nem tudom hogy ez a gyerek miatt van e vagy se. Ha párommal ketten vagyunk akkor is ez van. Ha egy kicsit nem az van amit kigondoltam merő dühöt erzek magamban es sirni kezdek. Lenne okom orulni az életnek van egy szep csaladom egy szep hazam de mindenben a rosszat latom es ugy erzem mar ssmmibek nem tudok orulni. Az utobbi idoben felszedtem par kilot emiatt is rosszul erzem magam es ha el kezdek fogyokurazni nem tart tovabb 3 napnal mert ugy erzem csak az eves tesz boldoggá. Kérem segitsen mi lehet a problema. Vagy ezt egyedul kell megoldanom?

a környezetünkben az elmúlt 5 évben több idős ember is meghalt. 5 éves kislányom egy hónapja a szomszéd néni halála óta retteg a haláltól. konkrétan sehova nem enged el, nem megy el sehova (nagyszülőkhöz, apukájával vásárolni) nélkülem. kibukott egy beszélgetés során belőle hogy fél hogy én vagy az apukája meghalunk. ha apa is elmegy akkor is nagyon várja hogy hazajöjjön. hogy tudnám ezt feloldani benne? beszélgettünk hogy idősek és betegek voltak, lerajzoltuk egy életvonalon hogy ők az “élet” végén jártak (mind idősek voltak) de sajnos nem segít. sír zokog mikor el mennék valahova nélküle. mikor a szomszéd kislány fagyizni hívja zokog hogy csak akkor megy ha anya is jön. közben pedig azért is sír mert nagyon szeretett volna menni. de nem mer engem itthon hagyni. segítségét szeretném kérni hogy merre induljak el, hogy tudnám feloldani benne ezt a dolgot, szeptemberben oviba kell menni, ott nem maradhatok. amúgy sem szereti sajnos az óvodát de addigra szeretném feloldani benne ezt a félelmet nagyon. köszönöm.

Kedves Doktornő!
Házasságom már az elején nem úgy indult, ahogy kellett volna, de én sajnos nem foglalkoztam vele, mert nagyon beleestem a férjembe.
Az én problémám már a nászéjszakán elkezdődött a férjemnek az volt a problémája, hogy én sajnos szűz voltam, de ő is. Engem okolt, hogy miért nem voltam másik férfival. Gondolhatja, így telt a nászéjszaka. Utána rövidesen jöttek a gyerekek. Először a fiam jött, akkor az volt a baja miért nem kislány, másodjára megérkezett a várva várt kislány akkor meg azt mondta, hogy Ő még nem is akart ilyen korán másodikat, 3 év van a két gyerek között. Azóta is mindig mindenbe beleszól, soha nem jó neki semmi, mindig úgy nem jó ahogy van. Pl. Ha mosok mért most mosok, mért nem később. Ha sütők valamit miért nem szóltam, hogy sütni akartam. Mindig mindenben megkritizál, azt is szokta mondani, hogy milyen béna vagyok. Semmit nem tudunk megbeszélni, soha nem ért egyet semmiben. Mindig mindenért én vagyok a hibás. A fiamat is sokszor megkritizálja. Úgy érzem, hogy ez a sok lelki bántás, kritizálás elvette a fiam és az én önbizalmamat is. Már úgy érzem, nincs más megoldás el kell válnom tőle, mert így nem lehet élni. Sokszor kiabál is velünk, de úgy hogy a szomszédok is hallják. Kérem adjon tanácsot mit tegyek?
Így nem tudok élni, csak szenvedek!!! Úgy érzem lelki terrorban élek. Mindig minden nekem kell egyedül megoldanom, sokszor még a pénzt is sajnálja odaadni, itt a lakáshitel felére gondolok, és akkor még nem beszéltem a többi költségről. mi külön kasszán élünk, mert ő a házasság elején nem akart velem közösködni. Én mindent megtettem ezért a házasságért, de ennél többet már nem tudok tenni.

A párom a legelső perctől meg kritizált, én elfogadtam olyanak amilyen, nem akartam megváltoztatni. Én soha nem bántottam meg őt semmivel, de ő folyton kritizált. Volt, hogy gondja volt én meghallgattam próbáltam neki segíteni, tanácsot adni, de az én tanácsomat soha nem fogadta és fogadja meg, nem érdekli amit mondok neki. Mindig azt mondta rossz gyerekkora volt, pedig ez nem igaz. Az igaz, az anyja újra férjhez ment és két testvére született, de szerintem ez nem rossz, inkább jó. Ellentétben velem, én elveszítettem a testvéremet egy autóbalesetben, nekem tényleg rossz volt, de én nem így gondoltam.
Én mindig olyan emberre vágytam aki mindenben támogat velem van a bajban, odabújhatok hozzá meghallgat, elfogad olyanak amikyen vagyok nem akar megváltoztatni.
Nem nézhetek tévét, mert beszól, hogy ő már látta, én romantikus alkat vagyok ő nincs odaérte. Addig beszél, hogy nem tudom végignézni a filmet, mert hiába szólok rá, hogy nézem Őt ez nem érdekli. Zenei ízlésünk sem egyforma, amit én szerettek hallgatni őt sokszor idegesíti, azt szokta mondanni kapcsoldi ezt a h… zenét? Énn megszoktam hallgatni az ővét is én nem kritálom, hogy mit hallgat, de ő soha nem tudja ekviselni.
Állandóan dumál és nem foglalkozik azzal, hogy engem idegesít vele.
Igaziból nem érti meg amikor azt mondom, hogy így nem lehet élni, akkor mindig engem okol, hogy ez mind én miattam van.
Nem tud csöndben sem maradni. Sokszor előfordul, hogy meséltem neki valamit ami történt velem aznap, de oda se figyelt, vagy visszakérdezett 57-szer hogy mondjam el újra mert nem tudott odafigyelni, a vége mindig az lesz, hogy azt mondom, akkor nem is kell meghallgatnia.
Nem tudok vele semmit megbeszélni, sokszor úgy érzem ezért nem kell házasságban élnem, mert az úgye arról szól, hogy kölcsönösen megértik egymást a felek, segítik egymást, partnerei egymásnak mindenben, és nem magányosan szomorkodnak a sarokban, hanem szeretik egymást és tudnak együtt nevetni, és odafigyelnek egymásra, de nálunk ez nincs meg!!! Tavaly el volt törve a kezem, mindent én csináltam semmiben nem segített, még haza se jött időben, hogy ápoljon, gondozzon engem. Sokszor el vagyok keseredve, hogy miért ilyen férfi juttot, aki nem tudja, hogy kell igazán szeretni. A gyerekei is ott tartannak, hogy jobban szeretik, ha nem jön velünk az apjuk, mert egész utón csak hülyességeket beszél, és őket ez nem érdekli. Soha nem ért velük foglalkozni, nem volt türelme hozzájuk, sokszor idesítették a saját gyerekei. A fiam nem tudta megbeszélni a férfi dolgokat sem vele. Sokszor úgy érezték nekik csak papíron van apjuk, én nagyon szerettem őket, de hiányzik nekik az apai szeretet amit pótolni nem tudok. Mindig azzal védekezik, hogy nem engemtem őt a gyerekei közelébe, de ez nem igaz, ő utasította sokszor el ökek, azzal most nem ér rá, de semmi dolga nem volt. Boldogan vitték mutatni a jó bizonyítványukat, de ő soha nem ért rá megnézni, pedig semmit nem csinált, csak a telefonjával játszott, vagy filmet nézett. Nekem ilyen életem van, boldogtalan vagyok!!

Az utóbbi két hétben feltűnően sokat foglalkoztat egy híresség munkássága és személyes élete. Rengeteg videót és filmet néztem meg, amiben szerepel, és kezdek egy olyan erős kötődést érezni iránta, ami már-már a szerelemhez közelít.
Kezdtem aggódni, ezért az interneten kutattam kicsit a jelenségről, és rátaláltam a CWS (Celebrity Worship Syndrome) nevű betegségre, aminek a tünetei nagyon jól lefedik a fentebb leírt viselkedésemet. A kérdésem, hogy valóban létezik-e ez a betegség, és hogy visszavezethető-e esetleg valamilyen súlyosabb mentális problémára.

Előre is köszönöm!

üdvözlöm Kata vagyok!Köszönöm szépen a gyórs választ!Igazából azt vettem észre a lányomon hogy már a srácon kívül semmi sem érdekli csak a csavargás vele !egyszer kétszer elengedtem strandra reggel mentek délután jöttek!nem tiltottam de próbáltam normális keretek közé szoritani a randit ami szerintem délelött vagy délután pár óra, nem minden nap reggeltől estig !Meg abba is belementem hogy eljöhet hozzánk is !Ennek ellenére mikor mondtam neki ne mennyen akkor is ment itthon dolga lett volna!konkrétan azért nem tetszik mert 3hónapja ismerkedtek meg ez alatt már párszor sírt a lányom mert veszekedett vele mert hogy féltékeny!azt is észrevettem hogy a barátait is hanyagolja!Azért csinálta elmondása szerint mert én itt akarom őt hagyni!Nemsoká költözünk páromhoz kisfiam ott fog tanulni!A lányom most kezdi a 9et új iskolába megy de az onnan 1,5 óra!mondtam neki iratkozzon át oda!azt nem akarja !ide akar járni igy lett még két alternatíva a kolesz il az anyukám aki itt lakik!Azt gondolom egyik sem tetszik neki mert a kolesz kötött nem az van hogy gondool egyet és ide odamegy és anyut sem tudja anipulálni ha éppen le akarna lépni a fiúhoz tanulás helyett!ott csak akkor mehet ha tanul és megcsinálja a dolgát!ö azt akarja maradjunk itt de ez más okból sem lehetséges!ő a volt anyoósomnál akar maradni mert az a mama ugy ugrál ahogy ő fütyül azt csinálhatna itt amit vcsak akarna!erre mondtam neki ez nincs benne az opcióban meg nem lenne rá amúgy sem jó hatással!nemrég a fiammal jártam pazihologushoz mert a mama egyfolytában az apját emlegette még ennyi idő után is 4 éves volt akor a fiam!azt mondta a pszihológus költözzünk minél messzebre mert a mama nincs jó hatással a gyerekre!ő nem tudta ezt felsolgozni de hiába is mondanám neki higy mennyen pszihológushoz nem menne!meg már nem bizom benne mert tegnap éjjeles voltam és megtudtamhgy a fiút reggel kísérte ki a buszmegbe látták!és a mamánál kelett volna aludnia!ó mire hazaértem ott aludt mamánál!tehát rá nem bíznám!mit tegyek ?Az apukáját nagyon szerette egy évben egyszer egyszer kisirja magát hogy hiányzik az apa!szerintem feldolgozta de nem vagyok benne biztos!volt egy fura mondata hogy ez a srác olyan mint apa ezért szereti !nem tudom mit csináljakhogy engedjem a dolgot a fiuval sem tudom ill költözés hol lakjon stbVálaszát előre is köszönöm Kata

Kedves doktornő!
Nem tudom, hol is kezdjem,hogy rövid is legyek. 33éves nő vagyok,házas. Nagyon nehéz volt a gyerekkorom mindennapos veszekedések verekedések szemtanui voltunk testvéremmel minden nap.Apukám mindig lehülyézett ha nem jó jegyet kaptunk stb. Bucsmolt mindig. Férjhez mentem már 10 éve. Férjemmel Babát szerettünk volna de nem jött össze. Párom ennek ellenére is kitartott mellettem.Nem tudom megmagyarázni de rettentően féltékeny vagyok. Roham szerűen tör rám és nem tudom érzéseim kontrolálni.változni szeretnék de nem tudom hogy csináljam.önbizalom hiánnyal,introvertált személyiséggel is küzdök.

Kedves Cintia!
29 éves nő vagyok.
Borzasztó kevés önbizalmam van, ami részben valószínűleg édesanyámnak köszönhető. Nagyon sokat kritizált mindig is, a külsőmmel, a gondolataimmal, a tetteimmel, mindennel kapcsolatban, szinte mindig azt hallgattam, hogy ő ezt nem így csinálná/jobban csinálná, ő karcsú volt ilyen korában, és még bőven folytathatnám sajnos. Érzékeny, empatikus ember vagyok, nagyon sokszor megbántott, nem értett, nem tudtam megbeszélni vele a dolgaimat.
Az érem másik oldala, hogy durva nekem a mai világ, azt hiszem. Csodás külsejű nők vannak mindenütt, az interneten, a filmekben, az utcán, ráadásul mindenhol csak a meztelenség, a feneket megmutató nadrágok, kipakolt mellek, hasak. Minden ezzel van tele.
Sok rossz tapasztalat után most van egy vőlegényem, aki jobban szeret, mint valaha bárkit is, és én is így vagyok vele, csodálatos a kapcsolatunk. Mégis mérgezem, mert fáj, hogy mindenhol félig meztelen, tökéletes nőket lát, féltékeny vagyok a nőismerőseire, barátaira, állandóan rettegek, kevésnek, csúnyának, kövérnek érzem magam. Vilagéletemben féltékeny voltam, az előző kapcsolataimban is, volt, amikor okot is adtak rá. Így telik minden napom, nem bírok így élni, többször megfordult már a fejemben az öngyilkosság gondolata is.
Magamról annyit még: világos szemű, világos hajú, jó alkatú, 173 cm magasságú, szép arcú nő vagyok, kis mellekkel (sajnos), 10 kg súlyfelesleggel, ami ellen teszek épp. Értelmes, érzékeny, jó humorú, vagány – ezt mondják.
Mégis borzalmas gondolataim vannak…
Kérem, segítsen…
Válaszát előre is köszönöm!
Meska

Jó napot!tegnap válaszolt Habis Melinda Dr-nő!utána még leirtam pár dolgot de elfelejtettem benne megjelölni őt !azért megkapja igy is a levelet?mert az az elözőnek a folytatása volt !kata

Jó napot kívánok !

Én egy 50 éves a párom 55 éves 26 éve vagyunk házasok egy 22 éves
lányikerpár szülei.
Ez probléma ami engem bánt igazából nem most kezdődött, de próbálok és
próbáltam nem foglalkozni vele, de lehet ez egyedül nem megy.
A párom mindig szerette a felnőtt filmeket én nem, Őt sem úgy kell elképzelni,
hogy órákon át nézi, vagy akár napi szinten.
De ha esetleg észre veszem, hogy nézi vagy csak belenéz vagy én gondolom úgy,
hogy nézte, akkor nem tudom pontosan megfogalmazni mit érzek / düh,csalódottság,
rossz kedv, idegesség… /
Ha esetleg egyedül van otthon nekem azon jár az eszem, hogy miket néz szerintem
ez nem normális dolog.
Beszéltünk erről és Ő azt mondja, hogy engem szeret és kíván ezek csak filmek.
Ha együtt vagyunk soha nem tesz én nem kér olyat ami nekem kellemetlenséget
okozna.
De bennem mindig ott a kérdés miért van rá szüksége ? Hogy tegyem túl magam ezen ?
Azt kérni, hogy nem nézze önzőség lenne tőlem. Internetem is olvastam sokk cikket
és nem kellene ekkora problémát csinálnom belőle, de ez valahogy nem sikerül.
Azt gondoltam felkeresek egy pszichológust és elmondom a gondolataimat.
De közben azt érzem, hogy nekem kellene lazábban felfognom a dolgot.
Ön mit javasol, mit tegyek ?

Üdvözlettel: Anna

Jó napot kívánok! Én írtam két napja is. Azt hiszem mindent nem írtam le, pedig így is nagyon hosszúra sikeredett. Igazából már átbeszéltük sokszor barátommal azt hogy miért flörtölt a kapcsolatunk elején. Belátta hogy nagyon csúnya volt tőle és sajnálja, de amiatt hogy sok lány “odavolt” érte ő jól érzte magát és ez jól esett neki. A kapcsolatunkat pedig még nem gondolta olyan komolynak. De belátta hogy ettől függetlenül ez akkor is csúnya dolog volt tőle. És most nem is zavar ez hiszen ez a múlt és tudom hogy már nem csinálna ilyet. De mikor mélyponton vagyok, csúnyának érzem magam és szomorú vagyok, akkor ez is előjön bennem hogy miért kellett ezt csinálnia. És az a baj hogy elég egy kis dolog hogy elszomorítson. Nem tudom azt elfogadni hogy rajtam kívül más lány külseje is tetszen a barátomnak. Pedig persze ha logikusan végiggondolom, akkor tudom hogy nem kell neki más. És így hogy most leírom tényleg hülyeségnek tűnik ez az egész. Hiszen nem várhatom el hogy vakuljon meg azért mert velem van. De mégis ha ránéz egy lányra vagy akár likeol egy képet elkap ez az érzés. Csúnyának érzem magam, szomorú leszek és sírni tudnék. Igazából segítségre lenne szülségem hogy ezt hogy kezeljem, mert ott akkoe nem igazán megy hogy logikusan végig gondoljam. Nem tudom mit kéne tennem hogy ez az érzés elmúljon. Mert ha képben sincs a barátom, tehát mondjuk egyedül megyek az utcán vagy böngészek a neten és meglátok egy lányt rögtön hasonlítgatom magam hogy bárcsak nekem is ilyen hajam, alakom vagy éppen arcom lenne, de nem csak a külső tulajdonságok miatt….irigylem az emberek belső tulajdonságait is, ha valaki okos, kedves és szeretik az emberek. El kellene fogadnom magam olyannak amilyen vagyok, de ez nem megy. Nem tudom hogy kéne nekiállnom. Pedig úgy gondolom ha végre elfogadnám magam és megtanulnám kezelni ezt a féltékenykedést akkor minden jobb lenne. Az elmúlt egy évben kb minden kis “veszekedésünk” amiatt volt a barátommal mert nekem nem tetszett hogy ránézett egy lányra, hogy likeolt egy lányt. Ezek persze nem óriási veszekedések és próbálja mostanában ő is kezelni ezeket a kis féltékenységi rohamaimat, de úgy érzem ha ezt hosszútávon így folytatom akkor nincs olyan ember aki ezt el tudná viselni. Szóval szeretnék segítséget kérni ennek kezelésében, mert úgy érzem hogy egyedül nem tudok ezzel megbirkózni.

Tisztelt Doktornő !

Párom a napokban elhagyott, közel egy évtized után. Teljesen váratlanul ért a dolog, egyáltalán nem számítottam rá. Fiatalon jöttünk össze, ő 18, én 20 éves voltam. Az elmúlt évek alatt nagyon boldogok voltunk, teljesen egymásnak szenteltünk mindent, és a közös jövőnket tervezgettük. Tavaly nyáron megvolt az eljegyzés is. Elhatároztuk ,hogy közösen vásárolunk egy házat. Idén tavasszal meg is találtuk a tökéletes választást, és ugye elkezdtük intézni a hozzá tartozó dolgokat(hitel,csok,st). Közben a 3 éve elkezdett vállalkozásomban problémák alakultak ki, így a foglaló összeszedése nem volt egyszerű. engem ez a dolog nagyon zavart, hogy amiért ennyit dolgoztunk most nagyon nehézkesen megy, ezért egy kicsit befordultam. A terveink nem változtak mindketten akartuk a dolgot , és terveztük a családalapítást. Nem tudtam teljes vállszélességgel mellette álni mert azzal voltam elfoglalva ,hogy a vállalkozás terheit minél hamarabb levegyem a vállunkról. Állandóan stresses voltam. A csok miatt összeházasodtunk, nagyon egyszerű keretek között, de megbeszéltük ,hogy egy pár év múlva bepótoljuk a dolgokat. Elutaztunk egy pár napra nászút címén ami nagyon boldogra és teljesen jól sikerült. Sajnos tudtunk hosszú időre elmenni , mert a házvásárlás miatt a vállalkozásban minél hamarabb meg kellet, meg akartam oldani , hogy ne veszélyeztesse a terveinket. Az esküvű után 2 héttel aláírtuk az adásvételi szerződést, leraktuk a foglalót. A páromnak másnap el kellett utaznia munka ügyben 3 napra. Folyamatosan beszéltünk boldognak éreztem és semmi változást nem fedeztem fel a viselkedésében. Késő este ért haza 3 nap után már nem tudtunk beszélni, meg gondoltam ,hogy úgyis nagyon fáradt a hosszú utazástól. Másnap este közölte velem ,hogy neki problémái vannak a kapcsolatunkkal, és nem tudja ,hogy most mi is legyen, és mindenféle mondvacsinált okokkal hozakodott elő, amiknek eddig nem volt jelentőségük. Fejemhez vágta az esküvőt, a nászutat, holott én nem erőltettem rá semmit. Én azt gondoltam h megijedt a nagy felelősségtől , és egy kicsit elbizonytalanodott. Másnap reggel elment az édesanyjához, és találkozott a barátnőjével, akinek nem mellesleg én sosem voltam szimpatikus. Este mikor hazaért , azt hittem megnyugodott és átbeszéljük a dolgokat, ehelyett teljesen érzelemmentes arccal, mintha egy vadidegen ült volna oda elém mondta ,hogy vége. Besokalt! Döntött nem tehetek semmit . Próbáltam vele beszélni, mondtam ,hogy hagyjuk a házat vagy bármit amit akar. Teljesen elzárkózott mindentől. Másnap reggel elvitte a cuccai kis részét, és mondta ,hogy a közös dolgainkból nem akar elvinni sok mindet ami itt marad azt meg minél hamarabb fizessem ki. Lesokkoltam teljesen. Utána lévő három napban az össze hivatalos papír visszamondta(ház hitel minden).Nem mellesleg elbuktuk a foglalót is. Utána jött a barátnőjével és mindent elvitt a 4. napon. Nem akar velem beszélni, teljesen vége, ne is erőlködjek. Nem értem az egészet. Már csak a válás van hátra, amire azt mondta h egy kicsit várjunk vele, de szerintem csak esetleg miattam. Bár előtte lévő dolgokban semmiben sem volt rám tekintettel, mintha sohasem ismertem volna. Az előtte lévő években szinte csak mi voltunk egymásnak. Ngyon szoros kötelék volt köztünk. Nem hiszem ,hogy megcsalt volna, talán ez lenne a legkézenfekvőbb magyarázat. Tudom nagyjából az utazás során sem jöhetett szóba senki. Én nagyon szeretem, és a vállalkozás problémái az előtte lévő 2-3 hónapra tényleg rányomta a bélyegét, viszont előtte minden csodálatos volt. Nem értem az egészet. 2 éve van új munkahelye ahol nagyon jól összejöttek neki a dolgok és egyre komolyabb feladatokat bíztak rá. Jól is keresett. A karrierje felfelé szálló ágon van. Viszont irodában dolgozik 40 férfi között. Azt gondolom ,hogy már lehet hogy kevés voltam neki, más lett már benne a “férfi” képe. De nem értem az egészet mert semmit nem vettem észre előtte rajta. Ebben szeretném a segítségét kérni. Elengedjem vagy hagyjam egy kicsit. egy hétig ostromoltam , de egy normális beszélgetést sem tudtunk lefolytatni. Döntött elege lett, besokalt és kész. Ne is keressem, legyek férfi. Úgy érzi itt a vége örökre. Nem igazán tudom ,hogy most mit tegyek, nem értem az egészet. Ezelőtt mindent megtudtunk beszélni. Nem tudom hogy mit is kéne csinálnom. Nem tudom csak így elengedni. Túl sok a kérdés, és nem áll össze sehogy a kép.
Segítségét előre is köszönöm!

Köszönöm szépen!Az itteni pszihológus augustus elején kezd akihez a kisfiammal jártam!El fogom vinni de már most közölte a lányom hogy ő oda nem jön!Irta hogy szabjak határokat!Arra gondoltam hogy találkozhat a sráccal de 2-3órát időre itthon kell lennie és napi 2órát megkapja a telefonját !addig is amig el tudom vinniEzt jó ötletnek tartja vagy mást kellene?plussz úgy szeretnék a pszihológussal beszélni hogy a párom is ott legyen!mert már teljesen ki van attól félek tönkremegy ebbe a kapcsolatunk mert ö már próbálkozik mióta a lányommal de sajnos semmi most feladta !úgy érzem belefáradt!nem tudom mi lenne a jó mert a kosfiam meg szinte az apjának tekinti !üdvözlettel Kata szép napot!