Hogyha a 26 éves fiam nem akar dolgozni, semmit nem csinál mit lehet tenni? 8 általánosa van. Középiskolát otthagyta. Okj-t otthagyta mert nem tetszett neki, elkezdett egy másik szakmát azt is otthagyta.
Azzal indokolja hogy nem akar napi 8-12 órát idegen emberek között lenni akik ordibálnak vele.
És szerinte ráér 30 év felett dolgozni úgyis egész életébe azt fogja csinálni.
Aggódok érte legalább egy szakmát tenne le így most itthon van. Nem tudom neki azt csinálni mint sokan hogy fizeti neki az albérletet, iskolákat.

Üdvözlöm!
19 éves nő vagyok, párom 22. Páromról lenne szó. Bevallom, nagy hibát követtem el azzal, hogy ha elment valahova, folyton hívogattam, meg veszekedtem vele.Beszéltünk róla, hogy szorong, amikor haza kell jönni hozzám, 9 hónapig ketten éltünk külön, most szüleimmel élünk. Gyomoridege van, ok nélkül is, itthon. Azt mondja, egyedüllétre vágyik, elakar költözni. Amikor szét mentünk valamikor, mindig visszatalált hozzám. Félek nagy hibát követ el, mert innen már nincs vissza út, nem játszhatja el velem többször. Ezt 2 napja beszéltük, tegnap pedig már mondta, hogy talált is lakást, vett már mosógépet stb. Mondtam neki, hogy elengedem, ha menni akar, ezek után felszabadult lett, olyan normálisan tudtunk beszélgetni, ahogy már régóta nem. Összebújva aludtunk, csókkal köszön, és köszön el munkába menet. Nem tudok kiigazodni rajta. Szerethet még talán?

Üdv :Martina

Kedves Szakértő!
A volt párommal 13 hónap után összeköltöztünk egy teljesen másik városban, 2 hónap együttélés után közölte velem, hogy nem tud együtt élni mással (nem velem, úgy gondolja mással sem) és, hogy nem szeretne gyereket. Én ekkor elköltöztem. 3 hét után visszaköltöztem hozzá, 2 hónap után ismét előjött a probléma, hogy nem tud együtt élni. Állítása szerint, azért nem szeretne gyereket, mert, hogy fél, hogy elhagyom. Sajnos rossz a családi képe, a szülei pár éve váltak el, az apukája ott hagyta őket és egyáltalán nem is tartja vele a kapcsolatot, nem is akarja. Javaslatomra elment pszichológushoz, hogy segítsen neki és feldolgozza ezt. Szétköltözésünk után, még 3 hónapig tartottuk a kapcsolatot, párszor találkoztunk, most már 2 hónapja nem tartjuk a kapcsolatot. Mit gondol, lenne ennek jövője?

Apukámmal a barát nőjével és a mostoha nővéremmel élek.. 3 hetente találkozhatok anyukámmal aki édesanyjával azaz a mamámmal él.. Csak ezért nem költözök hozzá.. Problémáim vannak a tanulással azaz nem tanulok valami jól.. El vesztettem 3 év alatt 5rokonomat ami kicsit tönkre tett.. És ha beszélek apukámmal amit sokszor kér hogy beszéljük meg akkor mindíg én jövök ki rosszul vagy 1 hetet végig sírok mivel nagyon érzékeny vagyok.. Sokszor gondolkodtam az önhyilkosságon.. Egyszerüen már most gyűlölök élni.. Be kell tartanom a szabályokat és ha többet találkoznék anyukámmal vagy meg védeném apum barátnője tönkre tenné az életem..
Mit csináljak??

Egy 5 éves kisgyereknél nagy testvér halála járhat súlyos traumával, akár poszttraumás? vagy mindenkinél más?
Rólam van szó, szerintem az volt az alapja a problémáimnak. Ő egy olyan ember lehetett az életemben, mint egy apa, példakép, mert a valódi apám agressziv volt, felelőtlen és féltem tőle. és létrehozhattam egy szerető és elfogadó szülőt.
A fényképalbumban is mindig a bátyjám karjaiba voltam leginkább, ő játszott velem, bátoritott, megláthatta bennem a valódi énem.
A haláleset után magamat hibáztathatam, gyakran féltem hogy a viselkedésemmel másnak a halálát okozom, ez még 10 éves kor felett is, például rámutattam anyámra és azt gondoltam ettől meg fog halni….kényszeres tüneteim is voltak. Tudom hogy mindig anyámmal akartam lenni, nem tudtam neki ellent mondani.
Érdekes módon ha nagyon visszaemlékszek,akkor pont hogy örültem a haláleset után, olyan hiperaktiv lettem. szerettem volna felhivni magamra a figyelmet, meg hát nem is nagyon érthettem mi van körülöttem.
Szorongtam és visszahúzódó voltam, sőt ennek a hatása lehet hogy egész iskolás életembe végig kisért? az erős szorongás, kényszeres tünetek, tátogás stb., szociális szorongás. Iskolában én voltam az, akit a többiek bántottak, csúfoltak.
Pont a haláleset után lettem óvodás. Nem nagyon élhette át a gyászt a családban senki. Apám gyakran hasonlitgatott hozzá.
Olyan volt ez mintha nem a valódi önmagam lett volna, hanem egy másik “én”, akit létrehoztam utána, aki nem okoz gondot, csendben van.
Ezt a sok minden egy kezelés hatására tudatosult, azt nem irom le mi volt az, de használt. Sokat sirok mostanában, mintha gyászolnék, amikor ezek igy feljönnek, hogy ő ki volt nekem, mit jelentett. Már felnőtt vagyok.
Állitólag régen “leválaszthattam az érzéseimet”.
interneten nem találtam sok mindent arról milyen hatással van egy fel nem dolgozott halál egy kisgyerekre.

Tisztelt Pszichológus !

Nem is tudom hol kezdjem..
Problèmáim vannak bőven sajnos..
Szóval.: első sorban sok a veszekedès itthon a szüleimmel 22 èves vagyok ès anyám nem tudja ès nem is akarja el fogadni a barátnőmet ès elègè el hordja mindnek ès ezèrt gyakoriak a veszekedèsek ès elèg csunnyák is ezek meg is romlott vele a kapcsolato e probèlma miadt de a barártnőm családjában mindenki szeret engem ès èn is szeretem őket.
Mit tehetnèk az alábbi problèma ellen ?
Anyám minden erejèvel azon van hogy èn hagyam el ezt a lányt. De nem akarom ès nem is fogom.
Ezek veszekedèsek miadt elègè ideges vagyok mindig nèha nem tudok magamon uralkodni ès a barátnőmel is nèha ugy viselkedek s beszèlek ahogy nem kène holott meg sem èrdemli azokat a mondatokat ezek mondatok miadt veszekedünk is.
Mindig mindenen fel kapom a vizet a legapróbb dolgokon is pl ami nem sikerül
Meg hát volt egy tèrd mütètem ami miadt nem tudok olyanokat csinálni amit règebben pl a verseny szerü sportolást (foci) nem lehet többè ès mindig figyelnem kell ra hogy ne szenvedjek balesetett vele.. Ès ezt sem tudom el fogadni ezt sem..
Ezèrt is lehet ezèrt vagyok fojton ideges vagy fogalmam sincs es ezek miadt kèrnèm kedves segitsègèt köszönöm előre is

Üdv! 2018.május 10.-èn elkapott engem napközben kb a délutáni órákban 2-3ora között egy “roham”.Ennek voltak megelőző tünetei miután gondolkodtam kicsit. Először is állandóan reggelente arra keltem hogy begörcsölt a jobb és néha a bal válim is! Ezután ültem kint a napon és elmerengtem magamban vagyis inkább elbobiskoltam amikor egy kisgyerek szólt a biztonsági őrnek hogy ellopták a biciglièt és nem találja, ezután egy furcsa érzés kapott el: Az a gondolat ment végig a fejemben hogy én most álmodok és biztosan én loptam el a biciglièt, elkezdtem megriadni és gyorsan vert a szívem (bepanikoltam). Sokan voltak körülöttem és egy barátom hozzám szólt ekkor zokkentett ki a gondolatbol kissé megijedtem és gondolkodtam hogy mi lehetett… Ezután hatalmas fáradság kapott el és előtte is állandóan asitoztam fáradt voltam… Azt hittem a meleg miatt. Vissza mentünk az iskolába és órán elaludtam (sosem bírtam mèly álomba merülni órán és nem is nagyon volt olyan hogy elaludtam volna) ezután hallottam a csongetest és felkeltem és olyan volt mintha másnapos lettem volna… Azt hittem csak az miatt hogy elaludtam, estére megfájdult a fejem és nagyon rosszul voltam. Másnap reggel ment a hasam de a rossz érzés nem volt rajtam.. Ezután estére elmúlt a hasmenésem és elmentünk Szegedre bulizni. Ott a buliba éreztem hogy állandóan sohajtoznom kell de mintha a levegő nem jutna el a tudomig.. Azt gondoltam majd elmúlik… A buliba nem fogyasztottam sem alkoholt sem drogot, csak energia italt ittam de azt vagy 8 dobozzal (red Bull). Hazafelé a buszon megszunnyadtam de állandóan mikor felkeltem ezt az érzést éreztem aztán elmúlt mikor leszaltunk a buszról nem volt semmi bajom. Ez az egész abba is maradt és rá egy hétre a fürdőszobában fèm ízt éreztem az arcomba vagy vèr ízt inkább ahoz hasonlitanam el zsibbad az arcom de lehet hogy a vegtagjaim is nem emlékszem,ezután gyorsan vert a szívem és halálfélelem lett. Probaltam nyugtatni magamat normálisan venni a levegőt és elmúlt a pánik, de az érzés megmaradt. Azóta megjártam a korházat és a pszichológiai rendelőt a kórházban nem találtak semmit csak a vérnyomásom volt nagyon magas állva mérték és 165/87 volt. A pszichológián felirtak egy gyógynövény kapszulát ami inkább nyugtató… A gomdolataimra nem figyelek és nyugodt vagyok de az érzés megmarad. Ezt az érzést ahoz hasonlítanám mint ha másnapos lennék, mintha elszakadtam volna a világtól de mostmár kezdem megszokni viszont szeretném visszakapni a régi életemet a rossz érzést elhagyni és újra szabad lenni. Iskolában nem járok mert nem vagyok nyugodt abban a légtérben csak a családom ami megnyugtat és az itthonlèt, a nyugalom! Egyedül nem szeretek lenni mert állandóan gondolkodom a betegségen vagy mi ez… És mióta megtörtént ez a rosszullét fehér kukacot látok a szemem előtt, fekete pontokat, felvillanó fényeket, csillagokat, és fekete fehér pontokat. Ezeket csak akkor látom ha az egboltra tekintek vagy fehér falra! Nagyon félek, a nevelőapám miatt nincs nyugodt életem állandóan bánt szavakkal, 2-szer elzavart itthonról a második elzavarasnal a baratomnal laktam ott kezdődtek a panaszok! Én nem hiszem el hogy az idegrendszerem ilyen beteg tud lenni… Kérem segítsen 16 éves fiú vagyok…. És kezdek félni hogy sosem leszek a régi!! Köszönöm!

Van egy 6 hetes gyönyörű kislányom, akit mindennél jobban szeretek, de mégsem tudom élvezni az anyaságot, mert a mindennapjaim csak az aggódásból és stresszből, sírásból állnak. Kislányom hasfájós és refluxos, néhány napja visszajött neki a reflux úgy, hogy nem kapott levegőt, fuldoklott. Azóta egy másodpercre se merem magára hagyni. Tudom, hogy a babáknál a hasfájás és a reflux normális, de annyira féltem. Se éjjelem, se nappalom. Nem tudom elhinni, hogy ilyen szerencsés vagyok, hogy van egy gyönyörű gyermekem, mindig attól félek, hogy történik vele valami, merthogy túl szép minden.

Üdv. Egy olyan problémám lenne, ami körülbelül 5 éve kezdődött.
6-7 hónapon keresztül használtam rendszeresen állítólag JWH hatóanyagú, – angel névre hallgató – biofüvet. Volt egy-két negatív tapasztalatom konkrét szerhasználat közben (pl. egy alkalommal azt hittem, hogy zombi apokalipszis van, és mindenki – a barátaimat is beleértve – zombik rajtam kívül), de a fő probléma akkor jelentkezett, mikor szerhasználat nélkül éltem át pszichedelikus élményeket (megváltozott érzékelés, embereket lélek nélküli tárgyként láttam, vagy mintha mesefigurák lennének, és természetesen az ezzel járó leírhatatlan rettegés). Ez az élményem körülbelül 1 nappal az utolsó szerhasználat után volt, és 3 napon keresztül volt intenzívebb, és fokozatosan múlt el, úgy éreztem, hogy hónapokig voltak “utórengések”. Ezt követően azonnal abbahagytam a szerhasználatot, voltam több pszichológusnál, de mind a drogfogyasztás okát keresték és csak abban látták a problémát, addiktológiára akartak továbbküldeni, és nem a konkrét élmény feldolgozásában segítettek. Ez után az élmény után, kb. másfél évig teljesen tiszta voltam, majd úgy gondoltam, hogy biztos csak a hatóanyaggal volt a probléma és nem árthat, ha rendes füvet szívok. Ezzel nem is volt probléma egy darabig, élvezni ugyan nem tudtam, de azért csináltam, kisebb-nagyobb megszakításokkal az életem része maradt. Legutóbb 2 hete próbálkoztam meg újra a dologgal (előtte kb fél évig nem használtam semmit), és 2-3 napig fogyasztottam marihuánát, míg az utolsó alkalommal valami teljesen váratlanul ért. Három cigit tekertem egymás után, kb 2 óránként, és a harmadik cigi után másfél-két órával, mikor úgy éreztem, hogy már kezd vége lenni a hatásnak, elmentem a családommal egy fagyizóba. Út közben viszont olyan hihetetlenül intenzív élményt éltem át, amit azóta is próbálok feldolgozni.
A félelem érzete az hasonló volt az 5 éve átélt élményemhez. Leírhatatlan vizuális elváltozások és gondolatfolyamok jelentek meg, olyan volt mintha valamennyire lehasadtam volna a valóságról. Annyira még magamnál voltam, hogy tudjak viselkedni, és kívülről a családom ne vegyen észre semmit, maximum annyit, hogy a szokottnál csöndesebb vagyok, de belül rettegtem. Könyörögtem magamban, hogy legyen vége, próbáltam magamat azzal vigasztalni, mindig megoldódtak az ilyen problémák, így biztos ennek is vége lesz. Bár ilyet még sosem éltem át (mert utólag, józanul átgondolva különbözik az első ehhez valamilyen szinten fogható élményemtől), mégis ismerősnek tűnt az érzés. Felmerült bennem a kérdés, hogy mi van, ha skizofrén vagyok, és ettől a gondolattól teljesen megrémültem, kirázott a hideg és próbáltam győzködni magam, hogy biztosan nem vagyok az, ez még mindig csak a szer hatása stb.
A visszaút is borzalmas volt, de kibírtam. Otthon szépen lassan lecsillapodott az érzés, másnap még voltak jelei, de csak kisebb vizuális jellegű elváltozások, többnyire még a “valóságban voltam”.
Azóta teljesen józannak tűnök, mindent úgy érzékelek ahogy kell, viszont nem hagy nyugodni ez a probléma.
Elmentem egy pszichológushoz, de ő is – mint a korábbiak – a szerhasználatban látta a problémát, és arra próbált rávezetni, hogy próbáljam megfejteni, hogy mi hiányozhat az életemből, amit “drogokkal” próbálok pótolni.
Sajnos teljesen tanácstalan vagyok, nem nagyon találtam a neten böngészve ehhez hasonlót.

Az lenne a kérdésem, hogy mi okozhatja ezt? (más ismerőseim akik ugyanezeket a szereket használták, nem hogy nem tapasztaltak, de nem is ismernek rajtam kívül mást aki hasonlókkal küszködne)

Milyen irányba kéne továbbmennem, kit kéne fölkeressek aki kompetens a témában?

Jó napot kívánok! Azt szeretném kérdezni hogy a mirzaten 30mg eszem lehet enni hozzá ezt a gyógynövényes kapszulát : aranygyökér kapszulát? (Rhodiola Rosea)

Üdvözlöm!
Az a problémám, hogy kicsinek találom a melleim, és emiatt szegyenlős vagyok melltartó nélkül a párom előtt, hiába vagyunk együtt lassan egy éve. Már mondtam korábban olyat neki, hogy biztosan megfogom majd az orrom és a melleim műttetni, csak túl sokba kerül.
Most ő pedig azt a “meglepetést” találta ki a születésnapomra, hogy ha megműttetem a mellem ő is beszáll a műtét költségeibe.
Idézem, amit mondott: “mondtad egyszer, hogy megműtteted majd az orrod és a melleid. Az orroddal nincs semmi baj, de ha a melleid megműtteted abba beszállok én is anyagilag.”
Ezen én ledöbbentem, nagyon megbántott ezzel.
Elmondasa szerint ő ezzel csak jót akart, mert tudja, hogy engem zavar és ha én nem mondom korábban, hogy meg akarom műttetni, akkor ő sem hozta volna fel magától.
De nekem ebből csak az jött le, hogy ő sincs velem ezen a tèren megelégedve.
Ön mit gondol erről?
Nem tudom ezt, hogyan tudom elnézni és elfelejteni. Nem haragszom rá emiatt, mert elhiszem, hogy tényleg csak jót akart. De engem még is nagyon bánt ez. Ezekután mégjobban felerősödött bennem az a gondolat, hogy kicsik a melleim és nem vagyok emiatt eleg vonzó a számára. Hogyan tudnék ezen túllépni?
Ugyanakkor valóban szeretném megműttetni magam, de csakis magam miatt, senki más kedvéért.
Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Pszichológus Asszony! A lányom 22 éves, rendkívül viselkedészavaros, már szinte olyan, mint az ámokfutó. Nincs maradása sehol, folyamatosan kéri a pénzt. Beismerte, hogy füvezik, de szerinte minden fiatal “ilyen”. Kértem, hogy pisiljen a tesztre, de persze nem akart, feleselt, neki állt feljebb! Idegességemben felpofoztam, amit vissza akart adni, és végül meztelenül kirohant az utcára az autók közé. Azt hiszem, megőrülök, nem lehet elhinni egy szavát sem, hiszen hazudik, és tehetetlennek érzem magam. Az apja is próbál segíteni, de Ő engedékeny, bízik abban hogy majd egyszercsak igazodik valamerre, és utalja neki a pénzt, mert fél attól, hogy nehogy a testével keresse meg. A kérdésem az, hogy lehet-e intézkedni, valamilyen segítséget kérni nekem, ha Ő nem akarja, vagy néznünk kell tehetetlenül a rohangálását, a céltalan össze-vissza utazgatását az országban? Ha állandó veszélyben érezzük, akkor sem gyakorolhatunk szakemberrel történő segítséget rajta? Mit tehetünk, hogyan segítsünk? Köszönöm szíves válaszát!

A lányomèk válófèlben vannak,2kisgyerek van.36èves házasok vagyunk,sajnos a párom párszor már lètesitett kapcsolatot.Most is ez történt tőle jóval fiatalabbal.Lebukott telefonnal!!!! Sajnos nem tudok túllépni rajta!! Köszönöm!!!

Tisztelt Doktor!

A problémám elég bonyolult és összetett, ezért kérném az Ön segítségét.
26 éves egyedülálló nő vagyok, megismerkedtem egy 38 éves, nős férfivel.
Ő több mint 10 éve házas, a felesége beteg, sokszor gyenge emiatt, nem tudnak sehova elmenni, se nyaralni, se szórakozni. (hasmenés, kórház, láz, nap nem érheti…)
Egy közös ismerős által találkoztunk, az első alkalommal felfigyeltünk egymásra, mint később kiderült.
Elkezdtünk messengeren beszélgetni,az ismerősről, később kérdezgetett rólam, és egyértelmű volt, hogy érdeklem, mert szexuális jellegű kérdése is volt. Én pedig válaszoltam és kerestem én is őt később.
Én külföldön dolgozom, egyszer tudtunk találkozni pár percre akkor volt pár csók, semmi több.
Hamarosan utazom haza, és szeretnénk találkozni, akkor pedig valószínű szex is lenne.
Nekik saját gyerekünk nem lehet, a feleség miatt, a férfi egyébként elfogadta ezt,bát vágyna sajátra. Folyamatban van az örökbe fogadás. A férfi dolgozik csak, ő teremti elő az anyagiakat, és helyt áll otthon is, ha a felesége nem jól van. Erre még jön majd egy gyerek is, de vállalja, ebből azt gondolom, igazat mond, hogy szereti feleségét, de kell neki, egy kis kikapcs ebből a monoton mindennapokból.
Nem beszéli ki a feleségét, kb.ennyit tudok a házasságukról, és azt, hogy van otthon szex, de a töredéke se annak amit a férfi igényelne.
Több mint egy éve megy ez a beszélgetés köztünk, majdnem napi szinten, a szex minden oldalát körbejártuk már, volt kép csere, kívánjuk egymást, ez biztos.
Nem akarjuk bántani a feleséget, többször megbeszéltük már, hogy befejezzük ezt, de pár napnál tovább sosem bírtuk.
Én is voltam megcsalt barátnő, azt a részt is tudom hogy milyen.
Úgy érzem mindketten harcolunk ez ellen, de a vonzalom erősebb.
Nem értem ha több mint egy évig nem tudtuk megoldani a találkát, miért foglalkozik még velem.
Lehetséges, hogy kialakult egyfajta kötődés részéről is? Mert részemről biztosan.
Tanácstalan vagyok most is, hogy jó ötlet-e találkozni. Szexuálisan teljesen egy hullám hosszon vagyunk, és bár erről nem beszél, úgy gondolom, otthon ezeket a dolgokat nem kapja meg, a vágyait nem élheti ki.
Megmondta az elején, hogy nem fogja elhagyni a feleségét, utána többször mondta, hogy nem igazán tudja mit akar. A feleség rá van utalva, és ezt ő is tudja.
Közben biztos vagyok benne, hogy nem boldog, mert akkor nem jöhettem volna én a képbe.
Mi lenne a helyes megoldás? Én nem akarom pángálni a felsége ellen, közben szeretném ha velem lenne.
Hiányzik ha egy két napig nem tudunk beszélni.
Engedjünk a Vágynak vagy szakítsuk meg a kapcsolatot? Hogy lehet elszámolni a lelkiismerettel ha mégis megtörténik a szex? Hogy lehet elnyomni ezeket a vágyakat?
Attól is tartok, mi lesz ha esetleg lebukik, és azután miattam megy teljesen tönkre a házassága.
És attól is, hogy a testiség után még jobban fog fájni, hogy nem lehetünk együtt.
Előre is köszönöm ha ad egy kis iránymutatást ebbe a kusza történetbe.
Tisztelettel Melinda

34 éves vagyok, már egy jó ideje, szeretnék komoly kapcsolatot kialakítani, az utóbbi 3 évben voltak is próbálkozásaim, múlt éven volt egy kapcsolatom, nagy volt a távolság, és csaknem 13 évvel idősebb volt a hölgy, annyira akartam , hogy jó legyen, hogy túlzottan beleéltem magam, már a kapcsolat legelején, kb 4 hónapig tartott, én utaztam hozzá mindig, majd egyik hazajövetelem utáni napon, felhívott telefonon és szépen szakított.
A második idén áprilistól-júniusig tartott, a hölgy itt is idősebb volt noha csak 4 évvel, itt a távolság már kisebb volt, közel 3-ad annyi, viszont, itt is hamar belemerültem a dolgokba, ő és én is komolyan gondoltuk, megbeszéltünk mindent, gyereket mindketten szeretnénk, egész sok dologban hasonlóképpen gondolkodtunk. Nagyon rágörcsöltem a dolgokra, itt is ugyanaz lett a vége. telefon és szakítás.
Komolyan kezdek kételkedni benne, hogy valaha is viszont fog szeretni valaki, illetve abban is kételkedem, hogy lesz-e normális párkapcsolatom.
Már odáig jutottam, hogy nem érdekel semmi, mintha kiégtem volna, nem köt le semmi, a munkámban is indulatosabb lettem sajnos. Tudom, hogy változtatnom kellene valamin, de min??? Köszönöm a válaszát előre is