Üdvözlöm!
Soha nem tudtam,mi a baj vele, míg egy érdekességek oldalon megismertem a mitománia nevű betegséget.
Hetedikes koromban új iskolába kerültem, és izgalmas szerettem volna lenni.. ezért azt hazudtam,hogy van barátom. Ezt a hazugságot követte még egy még egy… Gyakorlatilag nem emlékszem a 7-es,8-os évemre az iskolában,mert a meg nem történt események vannak az emlékeimben. Sajnos a kitaláció egy igazi, létező fiúról szólt (azt találtam ki,hogy füvezni kezdett és megütött). Soha senki nem nézett utána a mondandóm alapjának.
Amikor új iskolába kerültem, lehetőségem lett volna,hogy újra kezdjem,nem ismertem ott senkit. Azonban nem bírtam… és ismét beadagoltam ezeket a meséket a legjobb,legszeretettebb barátaimnak. Annyira elhiszi az agyam, hogy igaz dolgokat mesélek,hogy közben gyakran elsírom magam.
Többször előfordult már,hogy történt vakami,pl.:megcsókolt valaki, és én már úgy adtam elő,hogy lefeküdtem vele.
Kezdek belefáradni a személyiségem irányíthatatlanságába.

Jonapot.Segitséget szeretnék kérni.Egy ismerősöm nemtudja elfogadni önmagát olyannak amilyen.Tanácsot szeretnék adni neki.Ő mástol segitséget nemakar.

Van egy 4 éve húzódó problémám. Úgy kezdődött, hogy elkezdtem az autizmussal behatóan foglalkozni és felismertem jeleket magamon, sőtt visszagondolva azt, hogy ezt észrevették tanáraim az egyetemen. Egy ember (oktató) ezt vissza is igazolta. Aztán egy fél év múlva hirtelen arra ébredtem hogy mások is láthatták amit az interneten néztem. Sőtt konkrét helyzetre is emlékszem, hogy valakik mondták, hogy úristen ki néz itt ilyen dolgokat. És valaki rám mondta, de én nem értettem, mert nem tudtam az informatika lehetőségekről. Több emlékem is van ezzel kapcsolatban, hogy akit ez bánthatott tudta. Hogy milyen dolgok: a tanár neve és nyomor, meg utána a helyről ahol lakott hogy nyomor és ilyenek. Amibe aztán találtam is dolgokat. Ezt a keresést az indította el bennem, hogy órán mondott egy náluk használatos szólást, van búza akkor sincs kenyér. Én persze nem tudtam eldönteni a valóságtartalmát.
Meg volt egy másik dolog is, hogy más nevével, -mail címével írtam valahova, már nem tudom hova, hogy valaki megverne nadrágszíjjal, mert gyerekkoromban kaptam és élveztem. Ezzel kapcsolatban olyan érzések vannak bennem, hogy valaki meghalt-e miatt. Pár kockából összerakva. 4 éve kórházba kerültem e miatt, és most is egy hónapba jöttem ki onnan. Első alkalommal el akartam kezdeni utána járni, illetve az érintettől bocsánatot kérni, de mindenki paranoiásnak tartott stb és azt mondták nem lehet. A két kórház között is voltak kisebb rosszullevéseim e miatt, de a mostani után már tudom újra előfordul, ha nem kutatom vissza a múltamat. Két ember már valamennyit segített. Már az, hogy visszaigazol valki a facebookon az is megnyugtat, és arra enged következtetni hogy olyan szörnyűség biztos nem történt. Közbe a kórházban álomszerű állapotban egy csomó minden jött rám, ami a problémámmal kapcsolatos, és van egy olyan érzésem, amibe nagyon nem vagyok biztos, hogy valaki hipnotizált akkor, és amíg nem kérek bocsánatot szenvedni fogok. (Erre nem akarok rákérdezni.) A hipnotizálás kapcsán olyan emlékem van, hogy egy tanár mondja, hogy figyeljem az ujját. Az a kérdésem, hogy van e ilyen technika, amivel azt meg lehet tenni, illetve ön szerint bolygassam e tovább a régi dolgokat?

Kedves Doktornő! Kb. egy éve ismertem meg Őt. Pont egy szakításon voltam túl, ő sem volt jól lelkileg egy haláleset miatt. Mivel szimpik voltunk egymásnak, de egy igazi párkapcsolat nem fért volna bele, így abban maradtunk, hogy találkozgatunk, de kötöttségek nélkül. Szexkapcsolat. Egy ideig jól ment, nagyon működött a kémia. Aztán szerelmes lettem. Belé 🙂 Elmondtam neki, erre kilépett, neki ez nem fért bele. Ezt megértettem, azóta viszont néhány havonta/hetente mégis találkoztunk. Az első “újrakezdés” után közölte, hogy mégsem megy neki, még így lazában sem, a második “újrakezdés” után kiderült, hogy a szünetben nekem volt valaki más. Ez sem fért bele neki. Kiderült közben, hogy azért keresett meg mindig, mert hiányzott neki ami volt. Az az érzésem, nem meri felvállalni az érzéseit, nem áll készen egy kapcsolatra. Nyilván lelki oka van. Nekem viszont elég fontos lett ő, szerettem volna küzdeni érte, de nem igazán hagyja, viszont nyomulni sem szeretnék, hogy ne ijedjen meg tőle. Furán hangzik, de azt érzem, hogy lehetne jövőnk, ha hagyná magát. Nem szeretnék ajtóstul rontani a házba, eddig is végtelen türelemmel voltam iránta, tudom, hogy nem egyszerű neki sem. Anéllül, hogy azt higgye, erőszakoskodom, tehetnék még bármit a kapcsolatért? Eléggé félek a visszautasítástól. Köszönöm válaszát!

Jó napot kívánok, a múltban elkövettem egy olyan dolgot amit nem kellett volna, és most gyötör a lelkiismeret furdalás értte, az a baj hogy ezt mások is tudják. Hogyan viselem jól a szégyent ?

Tisztelt Doktornő!
4éve megtaláltam azt a férfit aki több mint amit megálmodtam magamnak. Ha valaki ilyen kapcsolatról mesélne nekem nem hinnék neki… 3 évvel ezelőtt eldöntöttük hogy gyermeket szeretnénk, egy év sikertelen próbálkozás után elmentünk egy meddőségi centrumba ahol kiderült természetes úton (kivették mind két petevezetőmet) nem lehet gyermekünk. Most vagyunk túl a 2.sikertelen lombikon. Szóba került az örökbefogadás.. Mind nagyon nehéz út, lelkileg, fizikailag, anyagilag. A párom egészséges, neki bármikor lehetne gyermeke könnyebb úton. Nagyon örlődöm, ezer kérdés van a fejemben hogy mit tegyek? Én 40 vagyok ő 36.. Neki még van ideje! Engedjem el hogy lehetőséget adjak neki hogy találjon egy alkalmas nőt aki tud neki szülni mindenféle nehézség nélkül? Maradjak azt kockáztatva hogy nem tudok neki gyermeket adni és ezzel az ő idejét is húzom? Mi lesz évek múlva ha nem lesz gyermek? Ő nagyon szeretne… Ha arra gondolok hogy elengedem megszakad a szívem, és ha arra nem tudok neki szülni akkor is.. Nem látom, nem találom a választ! Köszönöm a segítségét!

Üdvözlöm!A problémàm gyermekkorom óta fennàll,nem beszéltem róla senkinek mert szégyenlem.Rendszeresen ugymond eszem a vakolatot vagyis szó szerint túrom a falat persze titokban.leàllni nem tudok sehogyan sajnos.pedig màr csalàdom van nem megy.ha nem eszem a falat elvonàsi tüneteim vannak

Üdvözlöm! Segítséget szeretnék kérni, hogyan keveredjek ki ebből a mély állapotból, amiben vagyok. A munkahelyemen egymásba szerettünk egy férfival. Mindkettőnknek párja volt, neki egy kislánya is, tizenéves hűséges kapcsolat. Nagyon mély érzéseket éltünk meg egymással, amit otthon már régóta nem, vagy inkább soha. Küzdöttünk ellene, de nehéz volt így, hogy minden nap láttuk egymást. Aztán történtek titkos találkozások, ölelések, csókok. Bevallotuk mindketten a párunknak, nagy veszekedések voltak otthon. Ő mindent borítani akart, összeköltözést. Én nem. Várni akartam, mert úgy gondoltam, le kell zárnunk az előzőt és főleg a kislánya miatt neki csak akkor szabad lépnie, ha teljesen biztos benne, hogy ezt akarja. Szerettem volna, ha tiszta fejjel dönt és kértem rá, hofgy ne a családja és köztem akarjion dönteni, hanem azt gondolja át, működne-e a házassága, ha én nem lennék. Pár hónappal később elköltöztem. Ő maradt. Azt mondta, képtelen otthagyni a lányát. Megértettem, hiszen ezt is akartam. Hogy ne “megőrülve” lépjen. Eltelt egy év. Többször megpróbáltam szakítani vele, kértem, hogy ha marad, akkor oda koncentráljon, próbálja megmenteni a házasságát, de azt mondta, nem tud elengedni, én meg mindig engedtem neki, hiszen én már rég elköteleztem magam mellette és buta módon reménykedtem. De mindig ott volt a bűntudat, hogy szétszedek egy családot. Az egész olyan volt, mint egy hullámvasút. Mostanában többször a fejemhez vágta, milyen önző vagyok. És be kell lássam, hogy igaza van. Kértem, küldön el. Ne keressen, mert nekem így nincs erőm hozzá. Természetesen látták rajtunk a munkahelyen, ott is elítélnek, nem nagyon maradtak barátaim. Semmi mást nem szerettem volna, csak egy tiszta lezárást, ha úgy érzi, rendbe tudja hozni a házasságát. Hogy számítsak annyit én, meg ez az egy év, hogy őszinte beszélgetéssel tudjunk kiszállni belőle. Úgy érzem, nem fog menni neki, inkább megpróbál egyre jobban “kiszorítani” az életéből, de közben keres, azt mondja, hiányzom. És ha valami öröm éri, mindig elmondja, elképzeli, milyen jó lenne, ha én is ott lennék. Szeretné velem megosztani. Szeretném ezt lezárni valahogy, de jelenleg iszonyatosan gyenge vagyoés tele bűntudattal. Minden percben hiányzik. Hogyan engedjem el?

16 éves fiú vagyok és biztosan megrekedtem az ödipális szakaszban.
Baj ez egyántalán?
Mit tegyek ellene ha baj?
Mennyire sürgős az ügy?

Kedves Doktronő!
Egyetemi végzettségem van, doktori fokozatot szereztem, dolgoztam kutatóként. Azonban egyre ritkábban éreztem azt, hogy élvezem a munkám, leginkább a körülmények miatt. Több karrierváltáson vagyok túl, legutóbb elvégeztem egy párhónapos tanfolyamot, hogy egy teljesen más szakmát a nulláról kezdjek el – eddig nem találtam munkát, lenullázódtam anyagilag. (Egyedül élek, a családom persze segítene, de nehezemre esik elfogadni, mert ez nem megoldás szerintem.) Pszichiáterhez öt éve járok, akkor volt az első mélypont, bipoláris depresszióval, majd “sima” depresszióval diagnosztizáltak, de ugyanaz az orvos azt mondta máskor, hogy semmi ilyesmi nincs, csak az élethelyzetem okozza a lehangolt lelkiállapotom. A terápiát mindig kiegészítették gyógyszerekkel is, amit néhány hónapig szedtem, de fél-egyévente mindig visszaestem. Nem látom a kiutat ebből a spirálból, ami folyamatosan lefelé tart, egyre inkább erősödik a halálvágyam – amit nem tudok megtenni még?, csak a gondolattal játszom el sokszor, és sokat olvasok a témában. A gyógyszerekkel kapcsolatban elég rosszak a tapasztalataim, eltompítanak, nem tudok koncentrálni, szédülök és hányingrem van tőlük. Habár most nem szedek semmit hivatalosan, a maradék rivotrilból vagy egyebekből időnként beveszek 1-1 szemet, hogy tudjak aludni, az alvás egyébként csak akkor megy, ha iszom néhány sört vagy fröccsöt. Sokszor nincs kedvem semmihez, és csak fekszem itthon, a barátaimmal is alig-alig találkozom már. Arra gondoltam, hogy a kórházi kezelés lehet, hogy hosszabb távon jót tenne, de nem vagyok biztos benne, hogy komolyan vesznek…

Tisztelt doktornő!
19 hónapja vagyok a párommal ..az utóbbi fél évben együtt lakunk..tulajdonképp nálam lakik. Ezalatt az idő alatt kiismertem azt az oldalát amit sohasem akartam volna megismerni. Sokszor össze vesztünk és többször megütött már és valahogy nem jut el az agyába hogy ez baj mert , szerinte ez csak az én hibám. Amikor valami olyat csinál nekem ami nekem fáj, mármint fizikailag azt én sosem hagyom ,ha kell vissza ütök én is.
Eldöntöttem ,hogy szakítani akarok vele mert már nem szeretem ,de viszont ő ezt nem hagyja és általában vagy azt mondja hogy ő úgy is megölné magát vagy megpróbalja vissza nyalni magát. Egyszer már megpróbáltam kidobni ,de nem sikerült ..elfutott és nálam hagyta az össze pakolt cuccait és a városban bojongott…mire észhez kaptam már újra vissza is fogadtam… leginkább amiatt félek ,hogy ő tesz magával valamit mert nagyon szeret engem és nem fog tudni ezzel együtt élni, de én sem bírom ezt így már, és nem érdekli őt hogy én mit érzek.
Mit tudna javasolni,hogyan értessem meg ezt vele? Hogy szakítsak!?
Válaszát előre is köszönöm

Tisztelt doktornő!
19 hónapja vagyok a párommal ..az utóbbi fél évben együtt lakunk..tulajdonképp nálam lakik. Ezalatt az idő alatt kiismertem azt az oldalát amit sohasem akartam volna megismerni. Sokszor össze vesztünk és többször megütött már és valahogy nem jut el az agyába hogy ez baj mert , szerinte ez csak az én hibám. Amikor valami olyat csinál nekem ami nekem fáj, mármint fizikailag azt én sosem hagyom ,ha kell vissza ütök én is.
Eldöntöttem ,hogy szakítani akarok vele mert már nem szeretem ,de viszont ő ezt nem hagyja és általában vagy azt mondja hogy ő úgy is megölné magát vagy megpróbalja vissza nyalni magát. Egyszer már megpróbáltam kidobni ,de nem sikerült ..elfutott és nálam hagyta az össze pakolt cuccait és a városban bojongott…mire észhez kaptam már újra vissza is fogadtam… leginkább amiatt félek ,hogy ő tesz magával valamit mert nagyon szeret engem és nem fog tudni ezzel együtt élni, de én sem bírom ezt így már, és nem érdekli őt hogy én mit érzek.
Mit tudna javasolni,hogyan értessem meg ezt vele? Hogy szakítsak!?
Válaszát előre is köszönöm

Én vagyok az a válaszadó, aki az autizmusal kezdődő kérdést feltette. Az utolsót meg mintha nekem írták volna. Meg is fordult a fejemben, hogy egy üzenet nekem azoktól akik látják, hogy mit csinálok.

A kérdésem az hogy nekem lehet e bocsánatot kérni a lent leírt gondolatokkal. Mert mindenkitől azt kapom, hogy nem tudhat senki arról amit csináltam, és paranoiás vagyok. Meg azt is mondják, hogy ha tudnák is, a bocsánatkéréssel csak rosszat tennék azzal az emberrel, mert már biztos elfelejtette a dolgot, sőt engem is, és csak újra eszébe juttatnám. De én viszont tudom, hogy amíg nem beszélünk a problémáról újra kórházba fogok kerülni. Nem tudom hogy lehetne megtudni igaz-e amit gondolok, mert ha kérdezek valamit senki se mondja el. Attól tartok meg van mondva, hogy nem segíthetnek.

És bocsánat, megint az autizmussal kezdődő kérdező vagyok. Az is hozzá tartozik még a történethez, hogy az egész 8-10 éve történt. Azóta nem is találkoztam azzal a tanárommal.

Jo napot te hat a problemam a depresszió egy eve szenvedek a testi lelki tunetektol nem tudom mi tevo legyek 32 hetes kis mama vagyok 20 eves mar nem birom a rosszul leteket nem tudom el donteni ugy erzem hogy valami komoj szervi problemam van ojkor meg aszt hogy lelkileg bant es szeretnek tul lendulni mar rajta napokat nem alutam nyomas erzes votl a fejemben maskor orr es torok szaradast erisztem majd eros sziv dobogast nem tudom eldoteni mi lehet a baj felek mert terhesegem elot roszab tunetejim is voltak mar de mar azota enyhult gyogycert kaptam ra magne b6 es rexetint szetem utana aba hagytam mert meg szeretem volna tartani a babam es sokszor ugy erzem hogy meg fuladok nem tudom eldoteni mi lehet a bajom varom a valaszt!