Zsuzsa vagyok Münchenböl. Férjem 63 éves, én 60. 5 éve iserkedtünk meg, 2 éve vagyunk házasok. Részemröl igaz szerelem Volt. Azt hittem eleinte azért nem csinál semmit a férjem mert gyászolja elhunyt feleségét. De gyanitom mindig igy lehetett. Azt hiszem feladom, belefáradtam abba hogy minden férfi munkát is nekem kell megcsinálnom, és semmi de semmi nem érdekli a világból, kivéve a gépi világ. Computer, tablet, Telefon, Semilyen külsö zsuzsa emberi kapcsolatunk nincs. Üdv

13 évvel ezelőtt ismertem meg életem nagy szerelmét!akkor mindketten kapcsolatban voltunk.Én ott hagytam érte a vőlegényemet,ő azt mondta várjunk még mert neki gyerekei voltak,vannak,nehezebb a helyzete.Otthol lakik azóta is én meg egy utcával lejjebb nevelem egyedül a közös gyermekünket,azóta is várom nagy szeretettel mikor választ már végre minket.lassan minden napos már a veszekedés emiatt,mire egyik este azt mondta nem akar velem lakni mert én nehéz személyiség vagyok.otthol nem foglalkozik vele senki mit csinál én mellettem meg be kell számolnia mindenről.ezek után mihez kezdjek?hogyan tovább?Nem látok előre csak sírok és sírok nem találom a helyem.

Kedves Doktornő!
Régebben, még 18 éves korom előtt vettem részt pszichoterápiás kezelésen, ahol a fent jelölt kevert szorongásos-depressziós zavart állapították meg nálam. Ennek előzménye egy öngyilkossági kísérlet volt, amely után pszichiáter, majd pszichológus vizsgált. A pszichoterápia kb. fél év után (2014 nyara) kissé hirtelen, váratlan esemény miatt abbamaradt, mostanra viszont gyakran pánikrohamok törnek rám, valamint nagyon gyakran érzékelem a következőket: kilátástalanságérzet (sehogy nem tudok segíteni magamon), letargikus, szuicid gondolatok, elkeseredés, érdektelenség minden irányában, semmi nem okoz örömöt, gyakran hirtelen és nagyfokú aggodalom olyan dolgok miatt, amelyek később igen jelentéktelennek tűnnek. Ezen kívül hatalmas nehézségeim vannak annak verbalizálásában, hogy mit érzek, mi bánt pontosan. Időnként megmagyarázhatatlan, hirtelen sírógörcsök törnek rám. Megrémiszt, hogy nem tudom, normális-e, amit gondolok, érzek. Mára ezek a dolgok igencsak megnehezítik számomra a kommunikációt másokkal, valamint döntéshelyzetekben is igen sokszor akadályoz. Talán releváns lehet, hogy kb. fél éve egy közeli ismerős által szexuális bántalmazás ért.
Mit tegyek? Köszönöm válaszát előre is.

A leírtak alapján milyen problémám lehet, csak hogy merre induljak el, esetleg utána is olvashatok, ha meg van a probléma neve. Ezen tud segiteni pszichológus?
Magam alatt vágom a fát.
Nem bírom azt ha valaki felemeli a hangját velem szemben vagy parancsolgat, nagyon érzékenyen reagálok. A fejemben érzem az agyamban ilyen erőteljes érzelmi reakciókat.
Sokáig halogatom a dolgaimat, apróbbakat is, például nem viszem vissza a könyvet a könyvtárba, csak ha már ilyen 10.000 tartozásom van. Nem tudom miért nem viszem vissza, egyszerűen nem.
Multkor a rendőrség kapott el egy hülyeség miatt, megbüntettek.
Szórom a pénzemet, de nem hat meg, nincs miatta lelki ismeret furdalásom. Csak azt nézem hogy 2 hét alatt elment 100.000 ft
Előfordult hogy anyámat is lehúztam pénzzel, mondjuk ő szivesen ad, csak általában hazudok neki, hogy jogsira kell, közben elköltöm hülyeségekre. Ha nem tud róla nem is fáj neki alapon. A jogsit is már 1 éve húzom, mert stresszel az hogy valaki ott mellettem mondja mit hogyan. Nem nagyon tudok figyelni arra mit mondanak nekem, mármint hallom, de gyakran nem fogom fel, a figyelmem így elvándorol.
Csak amiatt van kicsit rossz érzésem, hogy anyámat lehúztam többször is nagyobb összeget kikértem tőle, ő meg olyan önzetlen. és itt száz ezres összegekre kell gondolni.
De például simán megcsinálom azt, hogy nem megyek el megbeszélt időpontokra és nem is mondom le, közben ott várnak rám, de nem nagyon hat meg.
Autósiskolát 4szer váltottam, mert felidegesitett,mindig volt valami gondom és csodálkozok hogy nem haladok. Vannak ilyen paranoid fantáziáim hogy biztos le akarnak húzni, bántani akarnak.
Van bennem gyakran félelem is kis szorongás ezektől, amikor felkelek és egyszerűen nem akarok elmenni vezetni, vagy munkahelyre, vagy állásinterjúra,nyelvórára akkor egyszerűen nem megyek, alszok tovább, csak multkor is ki kellett fizetnem az órákat, mert nem mondtam le időben. Így sose haladok semmiben, félbehagyom a dolgokat. A pénz meg szalad el a semmire
Ezen kívül gyakran vannak dühkitöréseim.
Csak a pillanatnyi helyzetben jól esik hogy nem megyek el valahova.
Megfogadtam hogy tanulni fogok, mert nincs végzettségem, de nem tudok leülni és sokáig ott görnyedni, folyton elkalandozok. “ejj rá érünk arra még, fiatal vagyok”.
Gyakran csak úgy bolyongok össze vissza, mint aki tele van energiával. Van ilyen tikkelős szokásom, konkrétan erőteljes pislogás
Viszont leszoktam a dohányzásról 2 hónapja, amire büszke vagyok, alkoholt se iszok. számitógépes játékokkal se játszok már.
Csak a felelőtlen pénz költés, hazudozás(gyakran csinálom, jó vagyok benne), és ez a stressz amit az életvezetés dolgai okoznak. Ezeket a félelem is okozza, félelem a büntetéstől, félek attól hogy felemelik velem szemben a hangjukat, leszólnak ha hibázok (autóvezetés tanulásakor gyakori hogy így tanítanak). Most dolgozok egy munkahelyen, de magamban szidok mindent hogy miért ilyen szar helyen vagyok, holott tehetnék érte hogy jobb legyen, például megerőltethetném magam hogy tanuljak, szerezzek szakmát, esetleg fősulira hajtani, de nem csinálom, mert valamiért nem megy.
Ez is ott van hogy ilyen kisebb dolgokat felnagyítok magammal kapcsolatban, holott sokkal aljasabb emberek vannak a világon.
mondjuk a pénz csak egy eszköz
Csak nem tudom hogy más emberek, olyan simán haladnak az életükben, én meg így szórakozok, az érzelmeim irányítanak. Mondjuk fiatal vagyok, sosem késő meglépni.
Észrevettem hogy apró dolgok néha milyen lavinát képesek elindítani és utána jön a felesleges nyomás.

Mit jelent az alkalmazkodás?
Behódolást jelent? Amikor például bántanak egy közösségben akkor be kell hódolnom és nekem is felvenni azt a viselkedés mintát amit a bandavezér csinál, hogy falka tag legyek? nekem is el kell kezdenem bántani másokat. Mert ha ezt jelenti, akkor ez nyomorékság.
Vagy ez olyan kaméleon dolog, hogy elveszítem a saját személyiségem és véleményem és követem az “erősebbet”. Bent vagyok egy helyen egy társaságban, akkor így “alkalmazkodni” kell vagy mi? felvenni egy maszkot, aki nem én vagyok. Az nem alkalmazkodás ha tovább állok egy ilyen helyről inkább? ki az aki ilyennek kiteszi magát.
Idegesít ez a szó, jó lenne egy felvilágosítás.
Mi az az alkalmazkodási zavar?
Az élőlények például az állatok is vannak egy adott környezetben, azok alkalmazkodnak a körülményekhez és úgy alakul a fejlődésük, például olyan színűek lesznek a tollaik, hogy be tudjanak olvadni a környezetbe a ragadozók elől.
Ha egy élőlény így nem alkalmazkodik az halott lény.
A pszichológiai fogalom alkalmazkodás is ezt jelenti?
én ilyeneket olvastam hogy alkalmazkodási zavarok, súlyos stressz által kiváltott reakció, poszttraumás akut stressz zavar.

Tisztelt Dr Úr/Nő
Kislányom aki most lesz 13 éves tavaly februárban elveszítette az édesapját.Hirtelen történt.Stroke-ot kapott 32 évesen és el is vitte pár nap alatt.Ekkor mi már nem éltünk együtt de a kapcsolatunk nagyon jó volt.Azóta se nagyon adta ki magából a kislányom a dolgokat.Mintha meg se történt volna.Apáról beszélünk sokat de az érzéseiről nem akar.Aggódjak?Keressek fel szakorvost?Annyit mond csak hogy apa azt szeretné ha ő nem szomorkodna.Nem tudom mit csináljak hogyan segítsek?!

Zoli vagyok 18 éves és a barátnőmmel együtt vagyunk 2 hónapja és azt mondta nem vonzodik hozám úgy de szeretne és és mondta hogy nyár elején mikor sokat takálkoztunk vonzodot de mostanába hetente egyszer max egy órára és segítséget szeretnék kérni hogy mit tegyek hogy újra vonzodjon? találkozunk többet?

Tisztelt Cím!

Volt egy kisebb parkolói incidensem (abszolút nem komoly, 2000 ft-os kár) amelyből rendőrségi ügy lett. A meghallgatásom a következményektől tartva tagadtam a dolgokat, (sajnos akkor rengeteg minden közbejött, párom külföldre ment, munkahelyen problémáim adódtak, édesapám kórházba került) és nem akartam még egy plusz terhet a vállamra. Ennek már 5 hónapja, levelet, semmit nem kaptam, de az utóbbi időben pánikbetegségre jellemző tünetek gyötörnek, és félek, hogy olyan következményei lesznek, amiktől összeomlik a családom teljesen.
Mit tudna javasolni?

Óvodában már megkezdőtött, hogy nem akarok emberekkel lenni. Nem szeretek velük lenni. Ez suliban sem változott csak ott még nagyobb lett a szorongásom. Mivel lehangolt voltam nem igazán foglalkoztak velem a többiek. Ami őszintén nem nagyon zavart soha. Mindig elvoltam a rajzolással filmekkel vagy bármi mással. Azt mondták, hogy félénk vagyok de ez nem az volt. Csak egyszerűen nem érdekelnek az emberek. Soha nem volt olyan hogy én pánik rohamot kapjak csak 1-1 fordult elő. Mikor buszon voltam és a kisgyerek hangosan visitott. a másik hangosan bömböltette a zenét két nő veszekedett én meg leszálltam a buszról emiatt el is késtem. Mert pánik tört rám. Ez 2 éve lehetett. Meg suliban is ha valaki szól hozzám nem szeretem. Én úgy akarok lenni a suliban, hogy senki nem szól hozzám. Tanulni megyek nem beszélgetni. Ezzel nem tudok mit csinálni. Egy ember akivel interneten beszéltem ő azt mondta ez azért van mert magányos vagy. Lehet van benne valami, hogy gyakrabban kéne kommunikálnom emberekkel vagy találkoznom velük. Nincs kivel. Oké osztálytársakkal lehetne de nekem a legtöbb ember unalmas. Ugyan az van mindennap velük. Nekem az emberek antipatikusak. Legalábbis a nagy része. Nem gyűlölöm őket mert nem ismerek mindenkit. Óvodában voltunk a csoportban kb 30-an és én megismertem az összes ember tipust. És azóta találkoztam általános és közép iskolában új emberekkel. Eljutottam arra a pontra, hogy nem akarok új embereket megismerni. Mert unom. 1-2 ember persze meglepett az életemben. És velük nagyon jó beszélgetni mert nem ugyanazokat a kérdéseket teszik fel állandóan. De velük is havonta egy alkalommal vagy két havonta beszélek 1 órát. Ezt nagyon kicsi koromban vettem észre, hogy nem szeretem az embereket. 4-5 éves koromban. Ha jött valaki elbújtam. Mert nem akartam vele szóba állni. Nem azért bújtam el mert félénk voltam. Mert ha kellet kimentem köszönni. Egyszerűen a legtöbb ember olyan átlagos, semmilyen. Nincs filozófiájuk. Minden ismertségem 2-4 hónapig tartott. Nagyon nehezen tartom fent az emberi kapcsolatokat. Amikor voltak emberek az éltemben akkor sem éreztem magam jobban. úgyhogy mindegy nekem szerintem. Voltam már pszichológusnál. Azt mondta semmi bajom. Mondták a szüleim, hogy menjek a városba sétálgass és hamar feloldódsz. Nem ment. Legyen barátod aki elfogad téged és neked is jó. Nem működne. Kiprobáltam ezeket a dolgokat. De nem lett jobb sőt amikor volt párkapcsolatom rosszabb is volt. Mert elvárta, hogy mindennap beszéljek vele én meg nem birtam. Nem rég hallottam, hogy Hollandiában az aktiv eutanázia legális. Elkezdtem ara gondolni, hogy arra kellene gyűjtenem pénzt. Mert nem látom ebből a dologból a kiútat már mindent megpróbáltam.

Kedves Doktorno / Doktor Ur!

Valas utan a szuleimhez koltoztem kozepsulyos ertelmi fogyatekos kisfiammal. A volt ferjem nem fizet gyerektartast, nem latogatja a gyereket, idonkent megjelenik, engem zaklat es fenyeget. A hazassagunk alatt rengeteg adossagot halmozott fel, az adossag rendezeseben eleinte a szuleim onkent eron felul nagyon sokat segitettek, de meg igy is maradt torlesztoreszletunk.
Mar tobb, mint 1 eve a szuleimmel elunk, annak ellenere, hogy valas utan kifejezetten megkertek minket, hogy ne koltozzunk haza, mert szegyellik a baratok es rokonok elott a fogyatekos unokat es az en elvalt anya statuszomat, valamint eddig is nagyon sok penzt koltottek rank es mar magukra szeretnek kolteni a penzuket. Megis hazakoltoztunk, egy darabig hitegettem magamat, hogy csak ideiglenesen, de egyre kevesbe latom a kiutat. Kisfiamat folyamatosan fejlesztesekre / szinten tartasra viszem, amit a szuleim fizetnek, sajnos az elmult 1 evben nem talaltam neki olyan nappali intezmenyt, ahol nyugodt szivvel ott mernem hagyni par orara (tobb helyen korulneztunk, probanapok alkalmaval: nem adtak neki inni; megvertek, amit utolag azzal magyaraztak, hogy agressziv volt; kenyszeretettek stb) a draga fizetos intezmenyekben varolistan vagyunk, de ha bekerulnenk se segitene a helyzetunkon, mert nem tudnank kifizetni a koltsegteritest. A hazakoltozes utani idoszakban a szuleim nyomasara azonnal elkezdtem reszmunkaidoben dolgozni, de meg a probaido alatt szinten a szuleim utasitasara abba kellett hagynom, mert a szuleim nagyon elfaradtak, es megse vallaltak, hogy a kisfiamra vigyaznak 4 orat, a fizetesem nem lett volna arra eleg, hogy kepzett gondozot fizessek, amig tavol vagyok.
Eleinte jo volt a szuleimmel a kapcsolatunk, annak ellenere, hogy a hazakoltozesunknek nem orultek, a maguk modjan szeretnek engem is es az unokajukat is, de mar sajnos ok is nagyon elfaradtak, zavarja oket, hogy a kisfiam felkel ejszaka es hangoskodik, zavarja oket, hogy napkozben mi is ott vagyunk a hazban es penzbe kerulnunk. Sajnos mar olyan sulyos a helyzet, hogy rajtunk toltik ki az osszes frusztraciobol adodo duhuket, az ellenunk iranyulo szobeli agresszio egesz napos, en nyugtatokon elek es keveset eszem, hogy ne keruljek sok penzbe, gyomorfekelyem alakult ki, az utcara mar alig merek kimenni, mar el se tudom kepzelni, hogy annyi batorsagom legyen, hogy barmilyen munkat is elvallaljak. Tobbszor probaltam a szuleimmel megbeszelni a helyzetunket, nincsen vitakulturajuk, nem kivancsiak a masik ember nezopontjara vagy ervekre, onmagukat sajnaljak es engem hibaztatnak, amiert meg oreg korukra se jut nyugalom nekik. A kiszolgaltatott helyzetunk megertese helyett pocskondiaznak, gunyolnak es azzal fenyegetnek, hogy kidobnak es hajlektalanok leszunk. Ha rokonokkal, ismerosokkel talalkozunk, azonnal elkezdenek rolunk panaszkodni, hogy mekkora lemondassal es teherrel jar, hogy mi veluk lakunk, es az en gyerek koruli napi teendoimet a sajatjukkent adjak elo, rolam panaszkodnak, hogy mekkora bajt hoztam rajuk. Az nehany hetet leszamitva, mar semmit nem segitenek a kisfiam koruli teendokben es a haztartas vezeteseben, persze tudom, hogy igy is kivetelesen jo helyzetben vagyok, hogy van hol laknunk es a fejlesztesekre is kapunk penzt, lelkileg megse birom. Rendszeresen koszonetet mondok a szuleimnek az anyagi tamogatasert es a szallasert, de arra is csak szidalmazas a valasz. Ok annak orulnenek, ha elkoltoznenk es visszakapnak a nyugalmukat. Nem latom a kiutat, tudom, hogy azelott kellene valamit lepnem, amielott kidobnak minket vagy lelkileg teljesen tonkre nem megyek, de nem tudom, hogy mi lehetne az elso lepes, merre induljak.

Koszonettel: Anna

csúfolnak az iskolában mit tegyek? Jövő tanévben leszek 11.-es és már 2 éve csúfolnak csoportosan, és csúnyákat mondanak. Gyomorgörccsel várom az iskolát.
Érdemes intézményt váltani?
Mennyire általános dolog ez egy iskolában, hogy bántják a másikat?

Zoli vagyok 18 éves írtam már és azóta azt mondta a barátnőm hogy egy hét szünetet kér hogy át gondolja hogy helyre akarja e hozni vagy sem és az összes barátja azt mondta hogy ö szerintük folytatni akarja csak fél

Kedves Doktornő!
Elég tanácstalan helyzetben vagyok! A legjobb barátom haverjába lettem szerelmes. 8 éve vagyunk barátok, de az utolsó 2-3 évben figyeltem fel a haverjára (Dani) , vele is próbáltunk baráti kapcsolatot kialakítani, de sajnos ez nem működött. Nem tudok rá barátként tekinteni. Sajnos így 2 éve szinte “barátság extrákkal” kapcsolatban vagyunk, de nekem ez nem elég, viszont Dani nem hiszem hogy szeretne velem kapcsolatot. Mikor próbálok tőle távolodni, akkor mindig visszahúz, egyszerűen nem engedi, hogy elfelejtsem. Mindig keres telefonon, közösségi oldalakon..vagy esetleg csak úgy meglátogat. Lehetséges hogy ő is többet szeretne? Vagy csak játszik az érzéseimmel? Én úgy érzem, hogy neki egy úgymond B terv vagyok. Az viszont tény hogy foglalkozik velem, meghallgat, ő is minden gondját nekem mondja el, ajándékokkal lep meg. Lehetséges hogy ez is csak a játék része? Ha felhozom neki a kapcsolatot akkor mindig azt mondja, hogy majd lehet egyszer úgy alakul, hogy összejövünk, de nem akarja ezt elrontani ami köztünk van, mert lehet elveszítenénk egymást. Ha más sráccal találkoztam, vagy randiztam azt mindig elrontotta nekem, hirtelen felbukkant és elérte hogy ne érdekeljen a másik srác, vagy féltékenykedett és ellenérvekkel győzött meg, hogy miért nem lenne jó választás. Nem tudom mit csináljak. Mit tanácsol, mit kellene tennem? Úgy érzem már nem bírom ezt tovább, én nem akarom elveszíteni, de szerintem ez nem mehet így tovább.

Előre is köszönöm a válaszát!
További szép napot!

Üdvözlöm Önöket szakemberei segítséget szeretnék kérni tegnap diagnosztizálta az ambuláns pszichiáterem azt hogy bordenline is vagyok mivel minden TB alapú szakirányba hónapokat szükséges várnom, így Önökhöz fordulnék az anyagiakat megoldom, de most sürgős segítségre lenne szükségem van skype elérhetőségem.Kollégáik közül Pulainé Virág pszichológusnőt Szigetvári tartózkodásom alatt személyesen is ismerem, nem tudom, hogy esetleg, mivel őt ismerem lehetőségem van-e hogy ő be tudna vállalni. Köszönöm, hogy meghallgattak, és megértésüket és hű Facebook rajongójuk vagyok. Lényeg nagyon tudok függeni embertől és akikben megtalálom a segítő szándékot rájuk telepedek és nem érzékelem mikor megy át zaklatássá.
Szeretetteljes Üdvözlettel: Andrea

jó napot kívánok Ilona vagyok olyan kérdésem lenne,hogy sógornöm lánya 12éves elég fura dolgai vannak azt mondja hogy ö egy farkas meg a farkasokat szereti.. hozzá tartzoi szerint csak “gyerek” majd kinövi valóban ?vagy vmi “baja” van??köszönöm válaszát! ICA