Zoli vagyok 18 éves és a barátnőmmel együtt vagyunk 2 hónapja és azt mondta nem vonzodik hozám úgy de szeretne és és mondta hogy nyár elején mikor sokat takálkoztunk vonzodot de mostanába hetente egyszer max egy órára és segítséget szeretnék kérni hogy mit tegyek hogy újra vonzodjon? találkozunk többet?

Tisztelt Cím!

Volt egy kisebb parkolói incidensem (abszolút nem komoly, 2000 ft-os kár) amelyből rendőrségi ügy lett. A meghallgatásom a következményektől tartva tagadtam a dolgokat, (sajnos akkor rengeteg minden közbejött, párom külföldre ment, munkahelyen problémáim adódtak, édesapám kórházba került) és nem akartam még egy plusz terhet a vállamra. Ennek már 5 hónapja, levelet, semmit nem kaptam, de az utóbbi időben pánikbetegségre jellemző tünetek gyötörnek, és félek, hogy olyan következményei lesznek, amiktől összeomlik a családom teljesen.
Mit tudna javasolni?

Óvodában már megkezdőtött, hogy nem akarok emberekkel lenni. Nem szeretek velük lenni. Ez suliban sem változott csak ott még nagyobb lett a szorongásom. Mivel lehangolt voltam nem igazán foglalkoztak velem a többiek. Ami őszintén nem nagyon zavart soha. Mindig elvoltam a rajzolással filmekkel vagy bármi mással. Azt mondták, hogy félénk vagyok de ez nem az volt. Csak egyszerűen nem érdekelnek az emberek. Soha nem volt olyan hogy én pánik rohamot kapjak csak 1-1 fordult elő. Mikor buszon voltam és a kisgyerek hangosan visitott. a másik hangosan bömböltette a zenét két nő veszekedett én meg leszálltam a buszról emiatt el is késtem. Mert pánik tört rám. Ez 2 éve lehetett. Meg suliban is ha valaki szól hozzám nem szeretem. Én úgy akarok lenni a suliban, hogy senki nem szól hozzám. Tanulni megyek nem beszélgetni. Ezzel nem tudok mit csinálni. Egy ember akivel interneten beszéltem ő azt mondta ez azért van mert magányos vagy. Lehet van benne valami, hogy gyakrabban kéne kommunikálnom emberekkel vagy találkoznom velük. Nincs kivel. Oké osztálytársakkal lehetne de nekem a legtöbb ember unalmas. Ugyan az van mindennap velük. Nekem az emberek antipatikusak. Legalábbis a nagy része. Nem gyűlölöm őket mert nem ismerek mindenkit. Óvodában voltunk a csoportban kb 30-an és én megismertem az összes ember tipust. És azóta találkoztam általános és közép iskolában új emberekkel. Eljutottam arra a pontra, hogy nem akarok új embereket megismerni. Mert unom. 1-2 ember persze meglepett az életemben. És velük nagyon jó beszélgetni mert nem ugyanazokat a kérdéseket teszik fel állandóan. De velük is havonta egy alkalommal vagy két havonta beszélek 1 órát. Ezt nagyon kicsi koromban vettem észre, hogy nem szeretem az embereket. 4-5 éves koromban. Ha jött valaki elbújtam. Mert nem akartam vele szóba állni. Nem azért bújtam el mert félénk voltam. Mert ha kellet kimentem köszönni. Egyszerűen a legtöbb ember olyan átlagos, semmilyen. Nincs filozófiájuk. Minden ismertségem 2-4 hónapig tartott. Nagyon nehezen tartom fent az emberi kapcsolatokat. Amikor voltak emberek az éltemben akkor sem éreztem magam jobban. úgyhogy mindegy nekem szerintem. Voltam már pszichológusnál. Azt mondta semmi bajom. Mondták a szüleim, hogy menjek a városba sétálgass és hamar feloldódsz. Nem ment. Legyen barátod aki elfogad téged és neked is jó. Nem működne. Kiprobáltam ezeket a dolgokat. De nem lett jobb sőt amikor volt párkapcsolatom rosszabb is volt. Mert elvárta, hogy mindennap beszéljek vele én meg nem birtam. Nem rég hallottam, hogy Hollandiában az aktiv eutanázia legális. Elkezdtem ara gondolni, hogy arra kellene gyűjtenem pénzt. Mert nem látom ebből a dologból a kiútat már mindent megpróbáltam.

Kedves Doktorno / Doktor Ur!

Valas utan a szuleimhez koltoztem kozepsulyos ertelmi fogyatekos kisfiammal. A volt ferjem nem fizet gyerektartast, nem latogatja a gyereket, idonkent megjelenik, engem zaklat es fenyeget. A hazassagunk alatt rengeteg adossagot halmozott fel, az adossag rendezeseben eleinte a szuleim onkent eron felul nagyon sokat segitettek, de meg igy is maradt torlesztoreszletunk.
Mar tobb, mint 1 eve a szuleimmel elunk, annak ellenere, hogy valas utan kifejezetten megkertek minket, hogy ne koltozzunk haza, mert szegyellik a baratok es rokonok elott a fogyatekos unokat es az en elvalt anya statuszomat, valamint eddig is nagyon sok penzt koltottek rank es mar magukra szeretnek kolteni a penzuket. Megis hazakoltoztunk, egy darabig hitegettem magamat, hogy csak ideiglenesen, de egyre kevesbe latom a kiutat. Kisfiamat folyamatosan fejlesztesekre / szinten tartasra viszem, amit a szuleim fizetnek, sajnos az elmult 1 evben nem talaltam neki olyan nappali intezmenyt, ahol nyugodt szivvel ott mernem hagyni par orara (tobb helyen korulneztunk, probanapok alkalmaval: nem adtak neki inni; megvertek, amit utolag azzal magyaraztak, hogy agressziv volt; kenyszeretettek stb) a draga fizetos intezmenyekben varolistan vagyunk, de ha bekerulnenk se segitene a helyzetunkon, mert nem tudnank kifizetni a koltsegteritest. A hazakoltozes utani idoszakban a szuleim nyomasara azonnal elkezdtem reszmunkaidoben dolgozni, de meg a probaido alatt szinten a szuleim utasitasara abba kellett hagynom, mert a szuleim nagyon elfaradtak, es megse vallaltak, hogy a kisfiamra vigyaznak 4 orat, a fizetesem nem lett volna arra eleg, hogy kepzett gondozot fizessek, amig tavol vagyok.
Eleinte jo volt a szuleimmel a kapcsolatunk, annak ellenere, hogy a hazakoltozesunknek nem orultek, a maguk modjan szeretnek engem is es az unokajukat is, de mar sajnos ok is nagyon elfaradtak, zavarja oket, hogy a kisfiam felkel ejszaka es hangoskodik, zavarja oket, hogy napkozben mi is ott vagyunk a hazban es penzbe kerulnunk. Sajnos mar olyan sulyos a helyzet, hogy rajtunk toltik ki az osszes frusztraciobol adodo duhuket, az ellenunk iranyulo szobeli agresszio egesz napos, en nyugtatokon elek es keveset eszem, hogy ne keruljek sok penzbe, gyomorfekelyem alakult ki, az utcara mar alig merek kimenni, mar el se tudom kepzelni, hogy annyi batorsagom legyen, hogy barmilyen munkat is elvallaljak. Tobbszor probaltam a szuleimmel megbeszelni a helyzetunket, nincsen vitakulturajuk, nem kivancsiak a masik ember nezopontjara vagy ervekre, onmagukat sajnaljak es engem hibaztatnak, amiert meg oreg korukra se jut nyugalom nekik. A kiszolgaltatott helyzetunk megertese helyett pocskondiaznak, gunyolnak es azzal fenyegetnek, hogy kidobnak es hajlektalanok leszunk. Ha rokonokkal, ismerosokkel talalkozunk, azonnal elkezdenek rolunk panaszkodni, hogy mekkora lemondassal es teherrel jar, hogy mi veluk lakunk, es az en gyerek koruli napi teendoimet a sajatjukkent adjak elo, rolam panaszkodnak, hogy mekkora bajt hoztam rajuk. Az nehany hetet leszamitva, mar semmit nem segitenek a kisfiam koruli teendokben es a haztartas vezeteseben, persze tudom, hogy igy is kivetelesen jo helyzetben vagyok, hogy van hol laknunk es a fejlesztesekre is kapunk penzt, lelkileg megse birom. Rendszeresen koszonetet mondok a szuleimnek az anyagi tamogatasert es a szallasert, de arra is csak szidalmazas a valasz. Ok annak orulnenek, ha elkoltoznenk es visszakapnak a nyugalmukat. Nem latom a kiutat, tudom, hogy azelott kellene valamit lepnem, amielott kidobnak minket vagy lelkileg teljesen tonkre nem megyek, de nem tudom, hogy mi lehetne az elso lepes, merre induljak.

Koszonettel: Anna

csúfolnak az iskolában mit tegyek? Jövő tanévben leszek 11.-es és már 2 éve csúfolnak csoportosan, és csúnyákat mondanak. Gyomorgörccsel várom az iskolát.
Érdemes intézményt váltani?
Mennyire általános dolog ez egy iskolában, hogy bántják a másikat?

Zoli vagyok 18 éves írtam már és azóta azt mondta a barátnőm hogy egy hét szünetet kér hogy át gondolja hogy helyre akarja e hozni vagy sem és az összes barátja azt mondta hogy ö szerintük folytatni akarja csak fél

Kedves Doktornő!
Elég tanácstalan helyzetben vagyok! A legjobb barátom haverjába lettem szerelmes. 8 éve vagyunk barátok, de az utolsó 2-3 évben figyeltem fel a haverjára (Dani) , vele is próbáltunk baráti kapcsolatot kialakítani, de sajnos ez nem működött. Nem tudok rá barátként tekinteni. Sajnos így 2 éve szinte “barátság extrákkal” kapcsolatban vagyunk, de nekem ez nem elég, viszont Dani nem hiszem hogy szeretne velem kapcsolatot. Mikor próbálok tőle távolodni, akkor mindig visszahúz, egyszerűen nem engedi, hogy elfelejtsem. Mindig keres telefonon, közösségi oldalakon..vagy esetleg csak úgy meglátogat. Lehetséges hogy ő is többet szeretne? Vagy csak játszik az érzéseimmel? Én úgy érzem, hogy neki egy úgymond B terv vagyok. Az viszont tény hogy foglalkozik velem, meghallgat, ő is minden gondját nekem mondja el, ajándékokkal lep meg. Lehetséges hogy ez is csak a játék része? Ha felhozom neki a kapcsolatot akkor mindig azt mondja, hogy majd lehet egyszer úgy alakul, hogy összejövünk, de nem akarja ezt elrontani ami köztünk van, mert lehet elveszítenénk egymást. Ha más sráccal találkoztam, vagy randiztam azt mindig elrontotta nekem, hirtelen felbukkant és elérte hogy ne érdekeljen a másik srác, vagy féltékenykedett és ellenérvekkel győzött meg, hogy miért nem lenne jó választás. Nem tudom mit csináljak. Mit tanácsol, mit kellene tennem? Úgy érzem már nem bírom ezt tovább, én nem akarom elveszíteni, de szerintem ez nem mehet így tovább.

Előre is köszönöm a válaszát!
További szép napot!

Üdvözlöm Önöket szakemberei segítséget szeretnék kérni tegnap diagnosztizálta az ambuláns pszichiáterem azt hogy bordenline is vagyok mivel minden TB alapú szakirányba hónapokat szükséges várnom, így Önökhöz fordulnék az anyagiakat megoldom, de most sürgős segítségre lenne szükségem van skype elérhetőségem.Kollégáik közül Pulainé Virág pszichológusnőt Szigetvári tartózkodásom alatt személyesen is ismerem, nem tudom, hogy esetleg, mivel őt ismerem lehetőségem van-e hogy ő be tudna vállalni. Köszönöm, hogy meghallgattak, és megértésüket és hű Facebook rajongójuk vagyok. Lényeg nagyon tudok függeni embertől és akikben megtalálom a segítő szándékot rájuk telepedek és nem érzékelem mikor megy át zaklatássá.
Szeretetteljes Üdvözlettel: Andrea

jó napot kívánok Ilona vagyok olyan kérdésem lenne,hogy sógornöm lánya 12éves elég fura dolgai vannak azt mondja hogy ö egy farkas meg a farkasokat szereti.. hozzá tartzoi szerint csak “gyerek” majd kinövi valóban ?vagy vmi “baja” van??köszönöm válaszát! ICA

Jó napot kívánok!

Körülbelül 9 hónappal ezelőtt megismerkedtem egy akkor még 23 éves sportoló lánnyal aki vizilabdázik. Pár hét alatt kialakult kettőnk között a szimpátia és a vonzalom egy társkereső oldalon ismerkedtünk meg)!pár hétig minden rendben ment aztán egyszer lekorholt , hogy én nagyon erősen akarom ezt az egészet és sokat görcsölök , hát lehet hogy ebben igaza volt.Ő egy beteg kapcsolatból jött ahol rendszeresen verték és megalázták testileg és lelkileg is!Én is egy nagy szakításból jöttem bár nálunk nem volt erőszak csak szimplán kiszeretett belőlem a párom!Soha egy hangos szó nem volt.Aztán körülbelül egy hónappal a hivatalossá tétel ( a sportoló lánnyal) után a dühtől és a kétségbeeséstől vezérelve beszélgettem az egyik korábbi partneremmel hogy mit tegyek , de lelkiismereti dolgokból ezt elmondtam a páromnak aki szakított velem , ezután kezdődött kilenc hónapnyi pokol egy amolyan igazi se veled se nélküled dolog “kapcsolat” amely mindkettőnket megviselt!Itt kezdődtek a kis pitiáner játszmák a hazudozások a megcsalások az ide-oda ráncigálás zsarolások testi-lelki érzelmi kizsákmányolás mindkét részről, a csúnya beszéd amit én műveltem mesteri szinten sajnos , az én legfőbb problémám az volt hogy nem vállalt fel állandóan féltékenykedett nem beszét rólam a családjának holott nagyon szimpatikus voltam nekik ameddig “hivatalosak” voltunk , soha nem keresett csak este mikor már nem volt senki a közelében nem tudott bizonyos dolgokat kimondani többször már az ismerkedésünkkor is társskereső oldalakon beszélgette másokkal képeket küldözgetett magáról félmeztelen amikor rákérdeztem akkor a válasz a “nem voltunk együtt nem igaz?!?!” volt általában…Egyszer lefeküdtem egy másik lánnyal mert a szülinapomkor elment az édesanyjával chippendale showra, de akkor nagyon kiakadt hogy megcsaltam holott ő mindig gyanús dolgokat tett sosem szólt mit csinál és kivel , persze ha én mentem el ahaverjaimmal barátaimmal bulizni akkor ment a hiszti és a vádaskodás ehhez még pluszban hogy az éjszakában dolgozom és mindig féltékenykedett, hozzá jön a korkülönbség (6év) és a távolság (kb 100 km) Kérdésem az lenne , hogy legyek túl ezen az egészen néha még megkeresem akkor vagy azt mondja hogy utál vagy pedig azt hogy szeret de tudja hogy ez már nem jó így egyikünknek sem és próbál megygőzni hogy higyjem el így lesz a legjobb , lehet igaza van ezt már nem tudom racionálisan eldönteni sajnos!Lassan egy hete nem beszéltem vele!Az egsészben az a legőrjítőbb , hogy én kismilliószor próbáltam lezárni de ő mindig visszarángatott mert tudta hogy “odáig vagyok érte szinte rajongásig szeretttem” legalábbis én így gondolom Mit tegyek hogy engedjem el?Mit csináltam rosszul?Mi az én felelősségem?Miért szeretem még most is?Miért érzem azt hogy csak kihasználtak lelklileg?
Válaszát előre is köszönöm Gábor

Kedves Tanácsadó!

Azzal a problémával szeretnék Önhöz fordulni, hogy Ön szerint az mennyire normális, hogy egy szinész-énekes (aki mellesleg egy kétgyermekes családapa) az egész napomat kiteszi a gondolataimban. Mármint úgy értem, hogy bármilyen dolog van, ő jut eszembe, hozzá lyukadnak ki a gondolataim. Ha tudom, hogy éppen merre jár utánna akarok menni. Ha nem jutok el egy koncertre teljesen depis leszek. Amikor a szülinapom volt a barátnőim próbálták elintézni, hogy beüljön velünk egy italra valahová előadás után, de nem tudott eljönni. Ettől teljesen magam alá kerültem. Amikor az egyik koncert után lett volna lehetőség odamenni hozzá, mert ott állt a sorban, ahol mi ettünk 3/4 órát, nem mertem odamenni, utánna viszont teljesen magamba fordultam, hogy milyen gyáva vagyok. Ebben szeretnék segítséget kérni, hogy ezen hogy tudnék valahogy túllépni. Előre is köszönöm.

18 éves vagyok. Kiskorom óta küzdök alvásproblémákkal.
Egész pici koromban láttam az E.T. című meg, ami miatt 2 évig csak lámpa mellett tudtam aludni. Ekkor alakult kis az alvajárásom
A nővéremmel volt közös szobám, megtanulta kezelni a járkálásom.
Ma már saját szobám van,de a problémák megmaradtak: éjjel gyakran felkelek pisilni/inni,illetve furcsa “nyögő” hangokat adok ki. Ezeket önkéntelenül produkálom, elalvás előtt.
Alvajárni általánosságban akkor szoktam,ha valakikkel osztozom egy szobán: idén a nyaralásunkon voltam a testvéreimmel,minden nap riogattam őket.
Egy darabig szedtem homeopátiás nyugtatót,de nem segített.

Jó napot kívánok!

Van egy nagyon kedves barátnőm, akivel fél évvel ezelőtt egy munka folyamán ismerkedtem meg. Már az első találkozás alkalmával olyan érzés kerített minket hatalmába, mintha ezer éve ismernénk egymást. Mivel nagyon messze lakunk egymástól, ezért csak Facebookon tudjuk tartani a a kapcsolatot. Minden nap beszélgettünk, éjszakákat átnevetgéltünk, problémáinkat megosztottuk egymással, segítettük és támogattuk egymást, igazi pótanyám volt. Közel egy hete észrevettem, hogy teljesen másképp reagál a megkereséseimre. Már jóideje nem is beszélgettünk, ha írok neki tőmondatokban reagál, vagy éppen bántó hangvételű üzenetet küld. Amikor rászóltam, akkor persze mondta, hogy a drága lányát sosem bántaná meg, és, ne haragudjak, nem állt szándékában. A napokban egy teljesen más okból kifolyólag nagyon a padlóra kerültem, támogatásra lett volna szükségem, és szinte teljesen közönbösen vette. Ha hívom mindig kitalál valami ürügyet, amiért nem tud elutazni! Annyira bosszant ez a hangulatváltozása, és nagyon szeretném visszanyerni a barátságát, vagy rájönni egyáltalán, hogy mi a baj? Ha van egyáltalán… Ön szerint milyen lépést érdemes megtenni, és azt hogy kellene? Nagyon aggódom, hogy már sosem lesz olyan, mint régen!

Kovács Zsófia

Azért írok ide, mert eléggé kettősen érzem magam a segítségkéréssel kapcsolatban. Ugyanis már 3 pszichológusom és egy pszichiáterem is volt, de mindig megszakadt a dolog. Egyenlőre úgy vagyok vele, hogy az én hibám, de néha őket is hibáztatom. (főleg a pszichiáteremet aki folyton üvöltözöt velem meg egyfolytában azzal vádolt, hogy hazudozom meg színlelek). alap problémám az, hogy egyfolytában az öngyilkosság járt/jár néha a fejemben. A múltban voltak is próbálkozásaim, mostanában már nem. A legfurcsább az egészben az, hogy amikor kisebb voltam olyan 14 éves akkor kezdődött és akkor is próbáltam meg sokszor, de nem nagyon volt okom a dologra. Most pedig úgy érzem, hogy rengeteg okom lenne de mégsem csinálok semmit.
Ezen kívül 2 dolog zavar még. Az egyik az emberi kapcsolataim. Sajnos nem igazán tudom mit kezdjek az emberekkel. Egyszer nagyon kötődöm hozzájuk, tejesen rájuk vagyok függve. Sokszor aludni se bírok mert az jár a fejemben hogy hiányoznak. Máskor pedig semmi ok nélkül elkezdem őket gyűlölni, ott sem kell lenniük hozzá, nem kell semmit tenniük. Máskor pedig annyira közönyös vagyok, hogy az sem érdekel ha bajuk esik.

A másik dolog ami zavar az a hangulatom, valamikor teljesen lehangolt vagyok és le vagyok lassulva, máskor pedig megint ok nélkül dűhös leszek. Ilyenkor képes vagyok dobálni a tárgyakat és csapkodni, karmolászni mindenfele. Ilyenkor néha nagyon erős vágyat érzek ártani magamnak, sokszor butaságokat is csinálok és nem figyelek közben ( volt, hogy majdnem elcsapott egy kocsi). Van olyan is, hogy mosolygok, meg minden de közben nagyon nyomottnak érzem magam, olyan mintha valaki tényleg nyomná le a mellkasom.

Nemrég pedig… aludni sem tudok olyan jól, mert láttam ahogy egy ismerősömet elüti a vonat. Ha meg elalszok akkor erről álmodok és nappal is eszembe jut ez a kép….

És ezért szeretném megkérdezni, hogy forduljak-e segítségért újra, vagy mit próbáljak meg csinálni, hogy ezek elmúljanak? És ha segítséget kérjek akkor, hogyan tudok? Nem igazán támogatnak a szüleim. Amikor segítséget kértem tőlük elémdobtak egy lélektani könyvet, hogy olvassam el és rendben lesz….

Jó napot, azért írok önnek mert tanácstalan vagyok. Van egy régi osztálytársam. Akivel régen barátkoztam, de nem éreztem jól magam vele. És próbálom le rázni de mindig keres, hogy találkozni akar. De én nem akarok, és mindig hazudok vagy ki fogászt keresek. Nem akarom meg mondani hogy nem akarom tartani a kapcsolatot vele azt akarom hogy ö jöjjön rá magától. Mit tehetek ez érdekébe? Meg félek meg mondani neki hogy nem akarom tartani a kapcsolatot. Mit tegyek ?