Kedves Doktornő! Nagyon sokat gondolkodom azon, hogy vajon mi a hiba bennem. 29 éves nő vagyok, 1 férfi volt csak az életemben akit sikerült közel engednem magamhoz fizikailag. Vele is csak 2-szer feküdtem le, aztán visszament a barátnőjéhez (akkor éppen külön voltak, és csak egy pótlék voltam). Előtte volt 2 fiú akivel randiztam, meg azóta 1. De azon kívül, hogy elmentem velük kirándulni, semmi sem történt. És nem tudom az én hibám-e. Ha belegondolok, én mindegyikbe beleszerettem, bármi lehetett volna köztünk. De a nagy önbizalomhiányom miatt talán, vagy a távolságtartásom miatt nem lett, esetleg mert én komolyat akartam ők meg nem. Fogalmam sincs, de ez már borzalmas, hogy hamarosan 30 leszek, és az ellenkező nemmel szinte nulla a tapasztalatom. Én mindig csak a másodrendű vagyok, mert utánam hamarosan vagy összejöttek mással vagy a régi barátnőjükkel, vagy kiábrándulnak belőlem. Azt mondják jófej vagyok meg aranyos. De ez kevés, hiszen akkor már lett volna párom.
Egyke gyerek vagyok. Gyerekként mindig hisztis voltam, akaratos. Sokszor veszekedtek velem a szüleim. Apám mindig azt mondta: azért mert ilyen utálatos a természeted, soha senki sem fog szeretni, és ezért nincs 1 barátod sem. És tényleg, barátaim sem igazán voltak, csak ismerősök akikkel elvoltam. Jelenleg sincsenek barátaim. 2 ismerős nő van akikkel barátias a viszonyom, de ők anyám korabeliek. 60 év körüliek. Velük értem meg magam… (Édesanyám 12, Apám 18 éves koromban haltak meg). És ezzel a két nővel szoktam elmenni vásárolni, sétálni, színházba. De ez nem jól van így. Azt terveztem el, hogy ennyi idős koromra már lesz gyerekem, párom, de ebből semmi sincs. És ez is nagyon aggaszt. Én akár egyedül is vállalnék gyereket, hogy legyen valaki akiről gondoskodhatok, és hogy ne egyedül öregedjek meg. Most 1 hónapja társkeresőzök, de a maradék kedvem is elment az egésztől… Nem tudom hogy hozzam helyre az életem, de szaladnak az évek és ugyanott tartok mint 10 évvel ezelőtt. Mindig azt terveztem, majd ha középiskolás leszek lesz párom. Nem volt senki. Majd akkor a főiskolán. Ott sem. Majd a munkahelyen. Ott sem. Plátói szerelmek azok voltak, amiknek csalódások lettek a végei, és csak mégjobban összetörték az önbizalmam. (Észre sem vettek, más nőkkel jöttek össze, kigúnyoltak). Hiába van meg anyagilag mindenem amit akarok, de nem vagyok boldog. Üres vagyok.

Az igaz hogyha gyerekkoromba lelkileg sérülök akkor örökre az maradok?
ha apám nárcisz akkor én is olyasmi leszek ez ilyen tudat alatti dolog és ez a sors.
Vagy ha nincs családi hátterem jó akkor nem lehetek gazdag például.
Vagy ha anyám túlféltett önállótlan leszek és akaratgyenge örökre.
Tehát a gyerekkorom meghatározza hogy gazdag vállalkozó leszek e vagy segédmunkás nem? Kb így.
Ezt meg lehet változtatni a személyiséget például ha akaratgyenge vagyok és mindent feladok, attól hogy mondom magamnak hogy kitartás, akarat attól nem lesz máshogy.
Nekem az akarat és kitartás a gond, a szándékig jutok el, a szándékból lenne az akarat és kitartás hogy a nehézségek ellenére végigcsinálom küzdök, na nekem az élet ennek a része nem megy. Ennek olyan oka lehet hogy gyerekkoromban túlféltettek vagy nem foglalkoztak a fejlesztésemmel, vagy akadályoztak az önallóságban. Vagy figyelemhiányos hiperaktív vagyok. Egyszóval valami sérülésem van. Na már most. A pszichológus be tudja gyógyitani a sérülésemet?
Valahol irták hogy ez az akarat, kitartás dolgog kora gyermekkorbol származik és ott van a sérülés. És felnőttkoromban ez lesz. És hagyományos módszerekkel nem lehet változtatni.
Mit várjak el egy pszichológustól?
Gyógyít mint a sámán?
Az életemet magam tudnám megoldani de nem megy és a pszichológus sem oldja meg.
Elintézek mindent, önálló vagyok nagyjából nincs azzal gond hogy elintézzem a dolgaimat, csak az nem megy hogy kitartani munkahelyen, vagy az idegesítő kolléga, vagy valami.
Például kitűztem egy célt például szeretnék egy autót. Ahhoz dolgozni kell huzamosabb ideig, már kétszer elkezdtem dolgozni de nem volt jó a munkahely mert csicskáztatva éreztem magam. Vagy kellemetlenül, nagyon rossz.
Vagy tanulni valami képesitést, ott ugyanez a helyzet.
Nem az apró dolgokkal van bajom, tudom hogyan kell banki ügyet intézni, kenyeret venni stb.
Hanem amit sok ember csinál olyan könnyedén, na most akkó elhatározom hogy kitanulok egy szakmát és csinálom. Vagy dolgozok egy munkahelyen az idegesítő kolléga vagy a kellemetlenségek ellenére.
Akarat, kitartás ezeket hogyan lehet elsajátitani?
Más ember olyan könnyen csak úgy autóval furikázik, vallalkozása van. Neki megvan az akarat és a kitartás mint tulajdonság.
Nekem hogy lehet ez meg?

Tisztelt doktornő,
1 éve elköltöztünk 250 km-re a csalafunktól, anyagi mwgfontolasból iskoláskorú gyerekünkkel, ő azonban nem tudta megszokni a honvagyat és a csalad hianyát ezért szeretne visszaköltözni, ezt meg is teszem érte, de ezt csakúgy tudom ha a nagyszüleimhez költözünk, ahol édesapám nagyon befolyásolja őket és mindenbe beleszól..
Nagyon aggódom hogy hogyan fogom ezt megélni amig nem lesz lehetőségem újra külön élni, ami akár éveket is felölelhet.
Nem tudom hogyan állhatnék pozitívan a dolgokhoz.
Állandóan ezen jár az agyam, nem tudok kikapxsolni.
Kérem segítsen.

Hat éve költöztem Vácra egyedül, a kutyámmal. Szomszédaimnak szerettem volna bemutatkozni, ahogy illik, megbeszélni, hogyan választjuk el az ő pitbulljukat az én kutyámtól – de közeledésemet negligálták. Számtalan beruházást hajtottam végre ennek megoldására,azt hittem, ezzel elérem a békességet. Mint kiderült, a szomszéd házaspár férfi tagja rettegésben tartja a környéket: hatalmas, kigyúrt, idősödő, nagyhangú férfi, járja a környéket, mindent és mindenkit feltérképez, mindenbe beleszól. Mint kiderült, családok menekültek már el innen miatta, mert megrongálta az autójukat, megmérgezte a kutyájukat, bántalmazta valamelyik családtagot stb. Idős férfi szomszédot súlyosan megvert, mai napig rettegésben tartja, dolgoztatja. Idős nőt vert meg, számtalan módon zaklatta, végül ők is elköltöztek. Ez lett az én szomszédom. Minden módon korlátoztam magam, megfosztottam magam kertem nagy részének kedvem szerinti birtoklásától, kutyáimat sosem engedem le az alsó részbe, hogy az övékével ne vesszenek össze. Kivánságuk szerint vágtam ki fákat, bokrokat, hogy a falevelek ne hulljanak át. Egy idő után már terhes volt, hogy folyamatosan utasitottak, ugyanakkor ők semmiképp nem voltak tekintettel rám: kutyáikat – egy him és egy nőstény – tüzeléskor hetekig üvöltöztették, egy rácsos kapuval elválasztva. Másfél éve tavasszal ok nélkül – két tanu előtt (az egyik az általa rettegésben tartott férfi) megfenyegetett, hogy elintéz a kutyáimmal együtt. Nemsokára betört a ház előtt parkoló autóm szélvédője. Idén márciusban az autóm lámpáját törte be “valaki”. Tkp. ideköltözésem óta történtek apróbb károkozások – postaláda ellopása, csengő stb., látványos jelei, hogy bejár valaki a kertembe, és szomszédaim részéről megfélemlitési kisérleltek, hogy “valakik figyelik a házamat”. Később már minden egyes alkalommal, amikor kertemből ki- vagy befelé jöttem, akár unokáimmal is, a férfi azonnal kiszaladt a házból és leengedte a kutyáit, hogy az egymás mellett lévő lépcsőn üvöltözzenek és őrjöngjenek mellettem. Ennek egy éve. Majd számomra érthetetlen okból annyira elfajult a helyzet, hogy a férfi már durván üvöltözött velem, amikor hazaértem kutyámmal sétából, az ő kutyáját rám uszitotta, mondván: fogd meg a büdös cigányokat. Innentől kezdve minden egyes alkalommal, ha kimentem a kertem bármelyik részébe, átkiabált valami sértést, cigányozott, putrisozott stb. Rossz érzésem miatt a kutyáimat nem mertem a kertben tartni, éjszakára a házban aludtak. Azonban egy éve minden alkalommal, amikor kiengedtem őket reggel, a férfi megjelent a kerités mellett valamiért. Júniusban kiderült hogy a nagyobbik kutyám súlyosan meg van mérgezve patkányméreggel. Hiába kezeltük heteken át, valahogy ismét bejöttek a kertembe, ujabb adag mérget helyeztek el az ajtó mellett – ezt csak gyanitom -, mert visszaesett, végképp menthetetlenné vált, el kellett altatnom. Rendőrt hivtam, feljelentést tettem ismeretlen tettes ellen. Az ügyet le is zárták. Ezután a tőlem öt háznyira lakó, három gyermekes lányomba kötöttek bele: a szomszédom azt üvöltötte az utcán, hogy a lányom meg akarja gyilkolni az ő feleségét és erre tanu az utcában egy rendőr. A rendőr nem vállalta a tanuskodást. Kértem az önkormányzattól birtokvédelmet, a birtok használattal kapcsolatban segitséget, de mivel a szomszédom az önkormányzat alkalmazásában áll, elszabotálták az ügyemet, sőt minden egyéb ügyemet kiszivárogtattak neki. Nem akarok kitérni arra, mit mondanak a környékbeli régebbi lakók, milyen kapcsolatrendszere van a szomszédomnak, ami súlyos bűncselekménysorozat gyanuját vetheti fel. Az azonban tény, hogy cápaként veti rám magát, a háza ablakából les, és amint kimegyek a kertembe, azonnal kirohant elviselhetetlenül gyalázni, sértegetni és fenyegetni. Egyedül élek itt, idős nő vagyok, a gyerekem, unokám miatt költöztem ide. Mérhetetlenül rettegek ettől az embertől, érzem – és tapasztaltam -, hogy mindenre képes és forr benne a düh irántam – ami egészen irracionális, hisz mindig udvarias és együttműködő voltam, még akkor sem szóltam vissza, amikor gyalázott. Ha a kapunál van, nem merek lemenni, mert egymás mellett van a kapunk. Ha itthon van, nem merek kimenni a kertembe. A megmaradt kutyámat nem merem kiengedni a kertembe. Utoljára szeptember 30-án voltam kint a kertben úgy, hogy gyorsan lejött ő is és közölte velem, hogy engem ki kell irtani. A helybeli pszichiáterhez is elmentem amikor ezek a támadások elkezdődtek, hogy tanácsot kérjek, hogyan kezeljem a helyzetet, azonban semmit nem tudott mondani. Az, hogy az ember birtokán, a saját házában meggyilkolnak egy szinte ember nagyságú állatot, majd utána diadalittasan röhögnek az utcán, amikor átjön a vejem az ásóval elásni, ez félelmetes. Mindenki azzal jön, hogy költözzek el. Azonban az is évekig tarthat, mig nekem minden napom kinszenvedés: a kutyagyilkosság óta alig tudok aludni és arra riadok fel, hogy miféle helyzetbe keveredtem gyanutlanul és ártatlanul. Egy nagydarab, befolyásos férfi ki akar irtani és nem lehet tudni, miért. Az önkormányzatnál, rendőrségnél széleskörű ismeretsége van, a helyi közterületeseknél – is – dolgozik, valamint a helyi securitynél.
Szeretném megtudni a véleményüket, hogy a fentiek alapján milyen betegségben szenvedhet, vajon mi válthatta ki nála ezt a pusztitó viselkedést – mert azóta is, amit lehet, megrongál körülöttem: levagdossa a vadrózsámat és a lépcsőmre szórja az ágakat. A hátsó kapumnál megrongálta a sövényemet, nyilván megfélemlitési célzattal, mert arra egyébként soha nem jár. Tulajdonképpen ideköltözésem óta mindenben benne van a keze: a házam felujitásán dolgozó munkásokat egyfelől megakadályozta a munkában, ellenem forditotta, nem egy félbehagyva a munkát, befejezetlenül itthagyott. Valamiért kezdettől el akar innen üldözni, ez nyilvánvaló, de hogy ilyen bűncselekményekhez van bátorsága és nem sajnálja az idejét arra, hogy éjjel-nappal engem lessen és zaklasson, ez kóros személyiségre vall. Kérem, ha lehet, segitsenek nekem.

A múltban élek mit,akkor a múltban csináltam gondoltam ugyanazt gondolom a jelenben is,pl: ha főzök,takarítok,nézem magam a tükörben stb..bármit csinálok ugyanazt gondolom mint a múltban kérem segítsen ha tud mert nagyon magam alatt vagyok pihenni se tudok semmit sem. 🙁

26 éves lányom férjhez ment egy olyan férfihoz akit sajnos mi szülők próbáltunk elfogadni,beletörödni a választásba, aggódtunk.Voltak vele problémák. Pl nagyokat mond, hazudik,ez férjemnek tünt fel. Nem tulajdonitottam jelentőséget neki. Aztán megtapasztaltam ahogy jobban megismertem hogy szeret perelgetni, feljelenteni, befolyásolni. Diplomás orvos-történész 30 éves, Ő mindent tudott a mi családunkról , anyagi helyzetünkről, de mi szinte semmit az ővéről és ha szóba került kiborult. Az esküvőn az ő családi oldaláról senki nem volt ott. A lányom diplomás HR szakos egészséges, barátságos kislány volt. kb 2,5 éve költöztek össze. -szer volt furcsa viber üzenete ami kiborított, mert nem tudtam mi baja . Arra gondoltam hogy mivel el volt kényeztetve, nehezen viseli az önnálósággal járó dolgokat. szóval hiszti. Aztán egyre több olyan megjegyzés, beszólás volt ami miatt aggódtunk. Pl: sokkal jobb anya leszek mint te, meg anyáknapjára a nagymamáknak eddig mindig vett virágot, most meg nem akart mert ez hülyeség. Tudtuk hogy a férje beszéli tele a fejét butaságokkal. Tavaly szeptemberben összeházasodtak, rögtön utána terhes lett, lakást, házat néztek , találtak de megkellett a szerződést híúsítani a házon lévő hibák miatt. Na ez után kezdődött az őrület. Egyre feszültebbek, idegesebbek lettek. A pici megszülett júniusban és édesanyámnál kellett lakniuk. Kényelmes nyugodt helyük volt kertesházban. Minden áldott nap a férje reggel 7 kor vitte a 2 hetes gyereket az ő szüleihez és este 9-kor hozta vissza a fürdetésrte mert ők házat néztek, nap mint nap mentek. Ekkor már nagyon aggódtunk. A férje foglalkozott szinte mindig a gyerekkel.A lányom mindig azt teswzi amit ő mond, mert mindig igaza van!! Átmentem és nem láttam már 2 hete az unokámat . Szóvátettem, illetve azt is hogy miért van a gyerek a nagyszülőkkel egésznap.Miért nem szoptat. Ez nem normális. Innentől ellenség lettem. Semmilyen formában nem tudok, tudunk a lányommal beszélni már. Viberen könyörögtem, kérleltem jöjjön szeretjük találkozzunk. Lopással vádolnak, soha nem szerettük, szét akarjuk szakítani őket, csak kihasználtuk , átvertük, befolyásoltuk , gyerekkénk kezeltük egész életében , olyan kitalált hihetetlen gyanúsítgatásokkal, hazugságokkal vádol ami bizonyíthatóan nem igaz. Gyűlölet és harag van benne. A nagymamákkal akikkel együtt lakunk és vigyáztak rá, testvérével is megszüntette a kapcsolatot. Mi tőlünk egész életében kapott, nem elvettünk. 10 millió forintot kapott lakásra mikor összeházasodtak, az esküvőt, kocsit jegygyűrűt mi vettük. Nem tudjuk meggyőzni hogy nem igaz. A férjének hisz , nem nekem. A leveleiben a szeretetnek semmi nyoma már. Ez nem ő, nem az én lányom. A használt sílus a leveleiben is a férjére utalnak. Szóval átmosta az agyát és nem vettük észre. Próbáltuk hívni, de megfenyegetett a férje hogy ránk hívja a rendőrséget ha nem hagyjuk békén a családját. Utolsó levelemben megírtam neki hogy a férje manipulálja, nézzen utána ő maga hogy mi az igazság, beszéljen mindenkivel. DE jelenleg nem hísz senkinek. Nem tudjuk hol laknak, csak hogy kellenföldön egy lakást felújítanak most. A fiamat is próbálta ellenünk hangolni 1,5 éve, szerencsére nem sikerült mert barátnője lett és onnantól keveset volt a társaságában. Szóval a lányom teljesen megszüntette a családjával a kapcsolatot. Elvesztettük a lányunkat. Ez az állapot vajon megváltozhat e valaha? Visszatérhet a józan ítélőképessége? Mit tehetek mint szülő a felnőtt házas lányunkkal? Érdemes küzdeni még érte, vagy engedjük el…

Szülést követően alvászavar alakult ki, melyet egy pszichiáter segítségével gyógyszeresen beállítottak, kezdetben Yarocen 30mg és Helex sr 0,5mg-ot szedtem éjszaka, 3hónap elteltével már csak Yarocen 15mg-ot szedtem, 3 hónap múlva javasolták az elhagyást, melyre ismét visszajött az alvászavar. Szeretném elhagyni a gyógyszert,de már többször próbáltam megfelezni az adagot és ismét nem tudtam aludni tőle. kaptam több hónapnyi helex sr 0,5mg-nyi tablettát hogy helyettesítsem a yarocent, de azt hogy hogy lehet kiváltani nem tudom, a dobozon 2 hét van míg hat, esetleg szedjek 2 hétig a yarocen mellé helex-et és utána hagyjam el a yarocent? esetleg tudnának javasolni valami más alternatívát, válaszukat előre is köszönöm!

“Kedves pszichológus! Problémám van a pályaválasztással,az élethivatásom megtalálásával.Az egész úgy kezdődött,hogy alapjáraton az ősidőkben két dolog érdekelt,a zenélés és az orvosi.A zenélésről letettem,mert nem szeretettem szerepelni és a lámpaláztól mindig elrontottam a darabot,ezért nem tartottam magam eléggé tehetségesnek,így áttértem az orvosira.Sajnos a gimnáziumban elég rossz volt a kémiaoktatás és én magam sem vagyok egy kémikus zseni,így a kémia miatt másodjára sem vettek fel az orvosira,hanem elkezdem a gyógyszerészetit,ahova elég lett a pontom,de nem láttam bele a gyógyszerészeti egyetem nehézségébe,abból indultam ki,amit a patikában lát egy laikus.ASz első év egész jól ment,hiszen Szegeden az a legkönnyebb év,azonban februárban haláleset volt a családban,a baráti körben is voltak problémák,és így április végére kialakult(sztem pszichés okokból is) egy krónkis gyulladás a mellhártyámon,ami azóta is tart.Szval az egész nyári vizsgaidőszakomban kórházban ültem,tehát szinte csak szeptember elején kaptam lehetőséget az elmaradt vizsgáim pótlására.Sajnos szeptemberben már egy új oktató vizsgáztatott teljesen más követelménnyel,így csak másodjára sikerült a vizsga, az egész szeptemberem elment az új követelmény elsajátítására.Ennek az lett az eredménye,hogy teljesen elcsúsztam a másodéves tárgyakkal,és ezt a lemaradást nem bírtam behozni,ugyanis a gyógyszerészetin 50 számonkérés van 14 hét alatt.Elég sok zh reggel 7kor van,nem ritka,hogy 4 órákat alszunk,enni alig van,sportolni egyáltalán nics idő.10 tárgyamból négy nem sikerült sok mindenból nem bírtam volna továbbmenni,hiszen nálunk mindenre épül minden,tehát lepassziváltattam magam.Fél évet voltam itthon,de még mindig nem tudom eldönteni,hogy visszamenjek-e,mert már öt államilag finanszírozott félévem elment és rengeteg időm,rettegek az egésztől,napi szintű jelenség,hogyha rágondolok,elsírom magam,rámtör a szorongás.Nagyon félek,hogy bizonyos tárgyak nem mennek,itt nekem nagyon nehéz eljutni 1-ről a 2-re akkor 2-ről a 3-ra és 3-ról a 4-re is.Rettegek a sikertelenségtől,a kudarcélménytől és attól,hogyzhány évet kell még otthon ülnöm mert megbukok valamitől.Ugyanakkor ott van h ezzel találnék állást.Újra szóba jött a zene,az angol-francia tanári illetve a biotechnológia szak is Dániában,mert engem igazából az érdekelne ezen a területen és a Dán oktatás sokkal liberálisabb nem csak a lexikális tudásra épít.Viszont ezekhez még egy évet itthon kellene maradnom,így 4 év menne el a semmire.Az angoltudásommal probléma nincs,felsőfokú angol nyelvvizsgám van.Fél éve folyamatosan ezen kattog az agyam. Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel:’

Kedves Melinda!
Melyik online elérhető személyiségtesztet javasolja kitölteni?
Meditatív Tisztelettel,
Imre K.

Kedves Szakértő!
Párommal közel 10 éve vagyunk együtt. Kb fél éve történt egy megcsalás a részemről. Úgy érzem,hogy azóta csak gyűltek mind a kettőnkben a sérelmek,amiket nem sikerült megfelelően megbeszélni. Most elkezdtünk párterápiára járni, egy ülésen vagyunk túl. Mikor az elérendő célròl beszéltünk,akkor ő kezdetben bizonytalan volt, végül az elválás felé húzott. Én egyértelműen a kapcsolat megerősítését szeretném. Mennyire gyakori,hogy a párok ennyire bizonytalanok és ellenkező véleménnyel vannak a terápiát illetően? Mire számíthatunk a továbbiakban a terápia során?

Üdvözlöm, olyan problemám lenne hogy a párommal teljesen jol meg vagyunk nagyon boldogok vagyunk de olyan aprosagokon ossze tudunk veszni h majdnem szo szerint repul a villa es kanal es egy egesz nap kell ahoz h meg tudjunk beszelni valamit.

A nagyobbik lányom 8 éves, második osztályos tanuló.Mindig is szeretett énekelni,rajzolni ezért művészeti iskolába irattuk.Ôvodában rendszeresen fellépett, népművészeti versenyre járt…Kitűnő tanuló az iskolában szófogado, halk gyerek. Ezzel is van a probléma, az iskolában szorong csendes nem mer semmit elmondani( azért nem viszik el népdaléneklési versenyre mert “túl bátortalan” , egyik hétvégén a matek füzetben kapták a házi
feladatot, de nem hozta haza , ezért egy lapra megcsinálta otthon a feladatot és elrakta a táskájába.. az iskolába nem adta oda a lapot sőt el sem mondta hogy ő megcsinálta a házit( azt mondta hogy nem merte elmondani)otthon viszont tombol, kiabál, nagy a szája)

Érdemes lenne megszakitani a kapcsolatot a családommal szüleimmel?
22 éves vagyok és nagyon zavarnak hogy még mindig gyerekként kezelnek és féltenek, anyám is nagyobb testvéreim is, bele szólnak mindenbe, ellenőrizgetni akarnak.
Szoktak lenni ilyen családi találkozók, szülinap, karácsony. De nem szeretem. A testvérem személyisége olyan hogy mindig válaszolgat mások helyett, nekem már beszélnem se kell szinte.
Nem érzem jól magam a közelükbe. Főleg mert apám egy egoista, aki folyton magára irányítja a figyelmet és róla szól minden. Mintha arra használna minket hogy figyeljünk rá, mint valami személyiségzavaros. Szidja a cigányokat és a zsidókat.
Multkor volt testvéremnek a lakásavatója, oda is elmentünk, de nem tudom én igazából nem akarok járni ilyenekre és a nagymamámhoz már nem is megyek ha anyám hív akkor nemet mondok.
De a testvérem multkor rám szállt, mert nem mentem el az egyik ilyen találkozóra, de azt nem mondtam neki hogy azért mert nem bírom elviselni. és jajj “annyira elutasító vagyok”
Más családokban is vannak ilyen idegesítő dolgok?
Abba is beleszóltak hogy külföldön akarok munkát vállalni és hát jobb lenne itthon magyarországon.
Pályaválasztásba is bele szólnak, emiatt sokat veszekedtem anyámmal és már békén hagy ezzel.
Nemrég azt se akarta engedni hogy a mosógépet használjam, mert csak ő tudja. meg ilyenek.
A családtagok hülyeségeit el kéne viselni? Vagy mi lenne megoldás? Hatni nem nagyon tudok rájuk, meg se hallják, 1 hét mulva ugyanúgy csinálják. Azért a karácsonyt csak nem hagyhatnám ki. Főleg hogy akkor nem dolgozok és semmi.
Nálam nem az a baj hogy nem foglalkoznak velem, hanem hogy túlságosan belém folynak. Tudni akarnak mindenről és például kopogás nélkül benyitnak. Anyám folyton kaját akar csinálni nekem.
Emiatt már kisebb koromban is titkolóztam mindig.
Az ilyen dolgok minden családban előfordulnak?
Tudom hogy nem szándékosan idegesítenek, csak simán ilyenek. De ez agressziót vált ki belőlem és legszivesebben leütném őket.
Mintha a testvérembe lenen egy ilyen ” a kis öcsire még mindig vigyázni kell és kioktatni mert jobban tudom”.

Üdv!
Egy igen kellemetlen dologgal kapcsolatban írok, ugyanis bármennyire is rosszul hangzik leírva, de három éve vagyok együtt a párommal, mostanra teljesen kiszerettem belőle, persze szeretem, mint embert, de nem érzem a társamnak. Többször is próbáltam tudtára adni, hogy ez nem jó így, aztán láttam is rajta az igyekezetet, de valahogy idővel megfeledkezik ezekről és minden visszamegy a régi kerékvágásba. Mostanra biztosan tudom, hogy véget szeretnék vetni az egésznek, mert már nem látom értelmét, hogy szinte lakótársakként éljük a mindennapjainkat. A legnagyobb problémám az, hogy képtelen vagyok végleg kimondani, hogy nem szeretném folytatni, egy rendkívül agresszív ember tud lenni, persze fizikailag sosem tudnq bántani, viszont mentálisan úgy érzem, hogy teljesen tönkre tudna tenni. Bizonyos szituációkban képes elérni, hogy rendkívül rosszul érezzem magam, még a nem is én vagyok a hibás, ezt különösen vicces szituációnak gondolom, mert teljesen tisztában vagyok vele, hogy mi hogy történt, ugyanakkor ő is tudja, hogy érzelmileg labilis vagyok és ezt kihaszálnálja. Még korábban több kísérletem is volt már rá, de általában többórás vitákba torkollott az egész, aztán végül mindig elérte, hogy felcsillanjon bennem némi remény, amiért megérheti maradni, tényleg nagyon szerettem, de mára már azt hiszem csak egy olyan embert szeretek, aki szeretném, hogy legyen.

Tisztelt Tanácsadó!

Az alabbi problemaval fordulok Önhöz. Lassan masfel eve ismerkedtem meg egy 41eves ferfival, akivel ez ido alatt voltak kisebb nagyobb probalkozasok de valodi parkapcsolatrol sosem beszelhettunk. Jellemzoen Ő mondott le talalkozasokat vagy kifogasokat hozott vagy sajnaltatta is magat amivel teljesen mas es komolytalan iranyba sodorta el a kapcsolatunkat az en szememben. En sokat sirtam es ragodtam ezen. Majd legutobb mikor meg akartam vele veglesegen szakitani minden kapcsolatot felkeresett es talalkozni akart velem. Talalkoztunk. Majd kozolte hogy agytumora van sot a gerincen is vagy tumor, az elobbit Marcius ota tudja az utobbit pedig egy honapja kb. Nem beszelt egyertelmuen amikor kerzetem mit mondott az orvos mik a lehetosegek es kilatasok, miert nem teszi le a cigit es eleg gyorsan el is hajozott errol a temarol es szohoz sem jutottam es sok megvalaszolatlan kerdes volt bennem. A talalkozo tovabbi reszet inkabb azzal toltotte ki hogy egy altalam ismert volt kapcsolatarol beszelt. Hogy azzal a novel meg jelenleg is vitaznak, penz kolcsonbeadas is van a hatterben, amit be akar hajtani a nőn, de eleg kilatastalannak tunik. Tolem kert tamacsot ebben. En vegig a talalkozo alatt ezt hallgattam es igyekeztem tanacsot adni mert azt vart tolem. Es hazavitt meg a hazunk elott is errol a nőrol beszelt. Kicsit sem ereztem hogy a jelenletem fontos lett volna, inkabb voltam lelkiszemetslada. Es kicsit furcsaltam hogy miert nagyobb problema a volt kapcsolata mint a betegsege, amibe ugy tunt nem is erdekli.
Sajnalatot ereztem. Aznap este meg ramirt es eleg depresszios hangvetelben meg mindig az o multbeli kapcsolatait hozta fel. Ami oszinten szolva engem nem igazan erdekelt, atkuldte az elmult masfel evben legalabb 5kulonbozo novel volt dolga es mindegyikkel milyen rosszul bant. Es hogy segitsek neki. Kozben kiderult elkezdett jarni coach-hoz is, es mondtam szerintem ezek megoldasra a coach segitseget kerje, o a szakember. En meghallgatom es emberileg igyekszem segiteni neki, amiben tudok ezt leginkabb a betegsegete ertettem. Aztan leesett estere nekem hogy ezekkel nokkel mellett kavart azaz volt atfedes velem is. Ami elegge duhot valtott ki belolem, de az egeszrol nem beszeltem neki akkor mert sajnaltam. Aztan teltek a napok, es ramirt egy szoval hogy atmegyek e hozza kovetkezo este. Azt valaszoltam igen. Aztan ennyi volt egeszen masnap delutanig ram sem irt, akkor is csak annyit “este?”. Ez nem igazan tetszett illetve en aznap ejszaka felebredtem es duh volt bennem, hogy nagyon sokat hazudott nekem, hany novel kavart mellettem, es minden olyan homalyos, semmire nincs egyertelmu valasz. O is csak azert keres mert depresszios es segitseget ker tolem. Ugyhogy ugy dontottem rossz lepes lenne atmennem, mert nem ugy tekint ra mint amire en vagyom es most sem tudhatom hanyadik vagyok a sorban, mi all meg a hatterben. Az edesanyam es egy baratom szerint ez a betegseg dolog hazugsag, egybol ezt reagaltak. En durvanak tartanam ha valaki ezt hazudja, miert tenne valaki ilyet. De teny hogy semmit konkretat nem mondott errol arrol meg plane nem hogy hogy fogja kezelni ezt. Szoval delutan ramiert hogy este?” En visszairtam hogy elbizonytalanodtam. Kerdezte miert, leirtam hogy ez a sok noi dolga mellettem elegge megdobbento szamomra, es hogy hazudott nekem es nem is keveset, mert sok dolgot nem irtam le itt, mert ahhoz nincs eleg karakter. Erre azt reagalta ha nekem jo, akkor szapuljam csak. En nem ereztem hogy azt hogy szapultam volna, csak visszaismeteltem azt amit maga meselt el, es hozzatettem hogy hazudott nekem. Ennyit es nem tobbet. Megsertodott ram. Valojaban ennyi. Nagyon nem mutatta jelet hogy meg akarna beszelni vagy barmi, inkabb megsertodott es ramharitotta a dolgot. Kivancsi vagyok az Ön velemenyere az ügyben. Mert kicsit igazsagtalannak tartom a reakciojat ugy hogy tavasszal es most is a lelki bajait probaltam segiteni, makd amikor nem az tortenik amit szeretne vagy valaki nem ugy beszel vele, annak hatat fordit. Koszonom a valaszukat!