Szép estét! Egy olyan problémával fordulok hozzátok ami már egy pár hónapja megneheziti az életemet. Nőként nem érzem jól magam a bőrömben, egy kicsit nehéz leirni hogy mit érzek. Nem szeretem a testemet mert női test, nem szeretem a melleimet a nemiszervemet számomra ezek inkább nyűgnek számitanak mert jót nem sokat kapok belőlük csak havi egyszer egy kis fájdalmat. Mostanában azt vettem észre hogy más nőket se nagyon kedvelek. Felidegesit amikor arra gondolok hogy évszázadokon keresztül ennyi ostoba nő volt aki engedte hogy elnyomásban éljünk és aztán belegondolok hogy ma se jobb. Ez a sok felnőttfilmes csaj, meg azok a szinészek akik elvállalnak lealacsonyitó szerepeket a filmekben nem értem hogy ezt miért teszik. Mind a való életben mind a médiában szörnyen gyengének tartom a nőket ezért utálom hogy én is az vagyok. De közben szeretek nő lenni a világért nem dobnám ezt el de ezek a gondolatok nem hagynak nyugodni és a testem gyengesége már annyira idegesit hogy a barátommal az ágyban is nehezemre esik normálisan természetesen viselkedni. Mi lehet ennek az oka és mit lehet ezzel kezdeni??
Előre is köszönöm a segitséget!

Segitsegre lenne szüksegem igaz nem nekem hanem a hugomnak tanacstalan vagyok. En Londonban èlek. Apammal minden napi kapcsolatban vagyok aki viszont a hugommal el egy haztartasban. Èvente 3 szor haza jarok . Hugom sajnos egy jo ideje maga

Tisztelt Hölgyem/Uram!

A feleségemmel 8 éve vagyunk házasok. Mindig nagyon szerettük egymást, ez most is így van. Azonban a gyermekeink születése után kicsit eltávolodtunk egymástól. Ez addig vezetett, hogy ebben az évben közeli kapcsolatba került egy 15 évvel idősebb munkatársával. Ez eleinte teljesen ártatlannak tűnt, még nekem is panaszkodott rá, hogy megpróbál közeledni hozzá. Végül úgy tűnt ennyi volt az egész, de sajnos csak azért, mert szerelem szövődött köztük, amit már titkolt előlem ezért nem mondta többet. Ezalatt furcsa módon mi is sokkal közelebb kerültünk egymáshoz, azóta szinte úgy vagyunk, mint a házasságunk elején, talán ezért is nem gondoltam rá, hogy bármi is lehet közöttük. Én jelenleg is szeretem és érzem, hogy ő is szeret engem. Végül mégis lebuktak, kiderült hogy szeretik egymást sőt testi kapcsoltig is eljutottak, ezt nagyon sajnálta és azt ígérte, hogy vége. De ő mégis titokban tartja vele a kapcsolatot, csókolóztak is újra. Közben mi továbbra is nagyon jól megvagyunk, de mégis ott van a harmadik. Nem tud lemondani róla. Nem tudom hová vezet ez. Aggódom.

TIsztelt Doktornő!
Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogyan lehetne segíteni a testvéremnek, aki külföldön él, és depressziós? 10 évig volt egy szeretetlen, hideg “pár”kapcsolatban, melyben csont és bőr volt. A fiú végre szakított vele, most pedig új párja van, hízott 10 kilót, és kétségbe van esve, hogy nem bírja abbahagyni az evést, stb. A véleményem az, hogy a régi kapcsolata is csak sokat rontott az egyébként gyerekkori depresszióján, amit soha nem kezeltek, szerintem senki nem akarta észrevenni. Mindenféle önismereti “szakkörre” járt, soha semmi nem változott. Ő maga dönteni szinte semmiben nem mer, minden elől elmenekül, a volt barátjának kellett kimondania, hogy vége. Kérdésem: egy közel 40-es nőnek, mint testvére, hogyan segíthetek? Mit mondhatnék neki, hogy elinduljunk valamerre egyáltalán? A párbeszédeink másról sem szólnak, mint arról, mennyire rosszul van, és milyen beteg. És tényleg. Mit tudna javasolni?

Hello.Van egy barátnőm, elmesélt nekem egy dolgot amit nagyon nme tartok jónak.Tanácsot kérnék hogy reagáljam le.
Bocsánat előre is a fogalmazás miatt..
Szóval fiatal volt azt mondta 15.Elkezdett érdeklődni a szexualitás iránt.És volt egy kutyája és a lényeg hogy kinyalatta magát vele.Nagyon sajnálja utálja magát miatta és egyszerűen nemtud túllépni. Azthitte ha elmondja valakinek jobb lesz.De nem lett az.Mit tehetnék?

Kedves Cintia!
A következő kérdéssel fordulnék Önhöz.
Nem olyan rég összejöttem egy sráccal, akinek DID nevű betegsége van. Ez mennyire lehet kihatással a kapcsolatunkra?

A párommal 1 és fél évig voltunk együtt,aztán hirtelen szakított. Azóta én küzdöttem érte,volt,hogy ki is békültünk,de végül mindig eldobott magától. Én egyszer feladtam a próbálkozást és megpróbáltam elengedni,nem beszélgetni vele.Akkor felkeresett azzal,hogy sose érzett még ilyet,nem tud elengedni,de együtt mégsem lehetünk,mert már saját magàt sem bírta elviselni a kapcsolatban.Ezt úgy kell érteni,hogy képtelen volt törődni velem,ennek hangot is adtam nem egyszer,míg végül kiderült,hogy ezzel ő is tisztában van,és rosszul is érzi magát miatta,ezért is mondta,hogy nem mehet igy tovàbb.Mikor ezt elmondta , mellette álltam,hogy együtt próbáljuk meg a lelki problémáit megoldani,sokszor panaszkodott arra,hogy lehangolt,rosszul érzi magàt,és nemtudja miért változott meg igy kapcsolaton belül.
Türelmes voltam,törődtem vele,mig egy sértődésem után benyögte hogy neki ez túl sok
Nem birja a heves természetem és a lobbanékonyságom
Rájött hogy ez mindennek az oka ,megfelési kényszere van felém mert fél a haragomtól( sose csináltam bántalmazást,vagy szex megvonást,vagy akármi brutálisat) csak olyankor nagyon szomorú vagyok és nehezen békélek meg,nem lehet velem olyankor beszèlgetni sem.
Ezután 1 hétig bírtam ki,hogy ne válaszoljak az üzenetére, részegen visszairtam neki,pár napig irkàltunk,igazán kedves volt, majd leirtam neki,hogy nem értem hogy tudott ennyiszer eldobni. Erre annyit válaszolt,”sajnálom Lolóka”
( ez volt a becenevem számára)
Mire én úgy megbántódtam hogy megirtam neki hogy szerintem csak jàtszadozik az érzéseimmel és elegem van ebből a huza vonából meg hpgy nem értékel engem,és letiltottam mindenhonnan.
Hétközben nem szokott otthon lenni masik városban tanul,és átmentem az anyukájához tudvàn hogy nem lesz itthon ,hogy elhozzam a holmijaimat.
Amint beléptem az ajtón ,ott állt.
Meglepődtem és kinos volt,de összeszedtem a cuccom és eljöttem.
Elotte mindig kedves es nyitott voltam vele,sokszor megalazkodtam,mert nagyon szeretem.
Lassan egy eve ezt jatsza velem hol kellek neki hol meg nem,de ezelott sose csinaltam ilyet hogy elhoztam volna a cuccaim es letiltottam volna..
A kerdesem a kovetkezo: jol gondolom,hogy valoban nem szeretett engem ez az uriember?
A masodik pedig az,hogy most,hogy megszakitottam minden kapcsolatot es atmentem a holmimert,kozombos voltam vele,most vajon tudatosult benne,hogy tenyleg vege?
Ön mit gondol,igaz,ha tényleg szeret,akkor visszajön?
Reménykedhetek benne hogy valaha együtt lehetünk,vagy hogy rájön hogy szeret,vagy a viselkedése alapján inkább felejtsem el?

1 éve küzdök depresszióval, amikor megjelent először az állandó szorongás a sminkelésben leltem meg a nyugalmat. Ma már nem bírok a tükörbe nézni smink nélkül, és gyűlölöm magam. Ráadásul már sminkkel sem látom olyan szépnek magam, mint régen. E miatt minden napom szorongással telik el. Hogyan változtathatok ezen?

Jóestét kívánok.
Olyan problémával fordulok önhöz,hogy nekem volt egy abortuszom 2 hete és nagyon nehéz ezt feldolgoznom.A párom döntött igy én nem voltam benne biztos hogy elakarom vetetni a babát,a műtő előtt várakozva is volt bennem olyan gondolat hogy nem csinálom ezt a babámmal,viszont nagyon nehéz döntés volt mert itthol van két kisfiam és a párommal se olyan jó a kapcsolatom már.Nem törődést mutat felém a gyerekekkel se foglalkozik már.Próbáltam vele beszélni de nem érdekli és gondolkoztam hogy elhagyom a két kicsivel ujéletet kezdek.Megszerettem volna tartani a babát de igy nem tudtam mert most találtam egy másik munkahelyet és nem olyan magas a fizetésem hogy eltudtam volna 3 gyereket tartani.Neharagudjon hogy ilyen hosszura sikerült a levelem de sok gondom van és magamba ezt nem tudom tartani,a párommal nem tudok semmit megbeszélni mert csak hallgat és nem szól.És az abortuszt nem tudom egyedül feldolgozni,nincs kivel beszélhetnék erről,és azért fordulok önhöz hogy érdemes lenne egy Pszichológust emiatt felkeresnem? Segitene rajtam ha felkeresnék egyet? Válaszát előre is köszönöm.

Egy 20 éves egyetemista srác lennék és családtalan. Nem tartom magam agresszívnak, de a héten kiborult minden.
Apám, aki egyfolytában sértegetett és bántott hétfőn se fogta vissza magát.
Nem az első volt, hogy megszerettem volna ütni.
Előtte két héttel a barátommal és a párommal a kertben bográcsoztunk. Amíg én elmentem, addig egy olyan megjegyzést tett, ami ok volt, hogy inkább ne szóljak hozzá. Azt mondta” jobb barátnőt is választhatott volna a Marci”.
Mire visszamentem éreztem a feszült hangulatot. Tíz perc múlva már sírtam és azt akartam, hogy ne legyen. A barátnőm tartott vissza, hogy ezt megtegyem. Ennyire emlékszem abból az estéből.
Ezért az okért nem szóltam hozzá.
Elkezdett kiakadni, hogy mit képzelek magamról. Felemeltem már a hangom, de ott anyám szétválasztott. Felmentem a parancsára és tanulni kezdtem, a sok ZH miatt.
Alig telt el egy kis idő és jött az ikonikus mondattal” költözz el. Négy perced van, hogy összepakolj”.
Nem válaszoltam és elkezdett pakolni dobálva. A laptopomat is becsukta és közben sértegetett.
Szinte egy pillanat volt. Neki toltam a falnak, megutottem kétszer és a végén egy szorítást alkalmaztam a lábán.
Nem tudtak lefogni, de nem is akartak, mert tudták, hogy így is megnyugszom. Apámat fogták le. Engem szabadon hagyva.

Aznap este elmentem a barátnőmhöz aludni. Biztonságosabban éreztem ott magamat.
Másnap suli után pakoltam össze. Anyám akarta, hogy maradjak, de én mentem. Féltem, hogy a végén megteszem, amire vágytam/vágyok.

Nem tudom, hogy ebből a helyzetből, hogyan lehet kijönni. Nem értem, hogy miért nem bántam meg ezt és nem tudom, hogy ki vagyok, ha ilyet tennék másokkal.

Kedves Pszichológusok!

Az alábbi problémával keresem meg Önöket:

Párommal több, mint egy éve vagyunk együtt, mindketten fiatalos negyvenesek vagyunk, gyermek nélkül. Én a fővárosban, ő pedig egy főváros közeli településen él. A korábbi kapcsolatairól azt kell tudni, hogy a legtöbb exbarátnője ragaszkodik hozzá, tartják a kapcsolatot, mert a párom igazi jólelkű ember, aki nehezen tud nemet mondani bármilyen kérésre, és ezek a nők általában szívességet is szoktak tőle kérni. (pénz, fuvarozás, stb). Egyszer volt egy furcsa és nagyon féltékeny barátnője, aki szinte kizsigerelte, hogy kire nézhet, kire nem, hogy sóhajt, a baráti körétől eltiltotta, a párom akkor megfogadta, hogy soha többet ilyen barátnő.

Amikor összekerültünk, akkor kiderült, hogy az egyik exével eljárkál bulizni, a lány a posztjai alapján továbbra is úgy kezelte a páromat, mintha együtt lennének, szivecskés videókat rakott ki, nem vett róla tudomást, hogy a páromnak azóta lettem már én. Ezen felháborodtam, a párom szólt neki, hogy ezt ne csinálja tovább, ez a folyamat abbamaradt és nem is találkoznak már, mert a lány nem keresi.

Idén tavasszal a párom elmesélte, hogy van egy barát-barátnője, akivel kávézgatnak néha, tényleg nincs közöttük semmi, bár kapott tőle szivecskés kulcstartót, de ez nem jelent semmit. Nem szóltam rá semmit, de egy hónappal később véletlenül futottunk össze egy buliban. Ez a találkozás úgy volt véletlen, hogy megbeszélték, hogy ott találkoznak, csak nekem nem szólt a párom, ott szembesültem a buliban, hogy valakit meg fogok ismerni, hiszen már minket keres, hogy hol az asztalunk. Szimpatikus volt a lány, és amikor jobban belekérdeztem, kiderült, hogy ő a párom legelső exe, akivel hat évig voltak együtt, a mai napig tartják a kapcsolatot, ennek már 15 éve. Nem mondom, hogy jólesett, hogy így kellett ezt megtudnom, a párom ezt fél évig titkolta előlem, de a lány kedves volt, és mondta, hogy sok jót hallott már rólam. Engem zavart az a része, hogy én még csak nem is tudtam, hogy a világon van, de a párom elintézte az ügyet azzal, hogy a másik exe miatt kiakadtam a kapcsolatunk kezdetén, nem merte elmondani, hogy neki tulajdonképpen van még „puttonya”. A lánnyal amúgy megállapodtunk, hogy majd csinálunk programokat négyesben (neki is van párja amúgy), és majd találkozunk, stb. Ilyen találkozás a mai napig nem valósult meg, azóta nem találkoztam vele, ellenben a páromat hívogatja, aki hetente átjár hozzá kávézni.

Nyár végén, az egyik hétköznap este a párom rámírt, hogy ő elmegy bulizni ezzel a lánnyal, mert a lány elhívta táncolni, igazából nincs is kedve menni, de azért elmegy, ne aggódjak, nincs közöttük semmi, csak barátság, aludjak jól. Ez a része már nem ment át a szűrőmön, és azóta is konfliktusokat és zavart okoz, mert ez nálam kiütötte a biztosítékot. Ami zavar, az az, hogy ez a helyzet megmutatta azt, hogy a lány a páromra továbbra is igényt tart, mint férfi, mert az ő párja nem szeret táncolni, így a párommal kettesben elmentek, hogy legyen kivel táncolnia a lánynak. Itt tudatosult bennem az is, hogy nekem mennyire rosszul esik az is, hogy ez a lány tulajdonképpen hetente keresi a páromat. A párom elmondása alapján ő soha nem keresi, mert amúgy nincs ideje nagyon és nem is kapcsolattartó típus, de ha hívják, akkor megy.

Amikor ezt szóvá tettem, a párom felháborodott, a régimúltjára hivatkozva kijelentette, hogy soha többé nem mondhatja meg neki senki, hogy kivel beszélhet, barátkozhat, kivel nem, és én ezt ne is kérjem tőle. Ez bennem fel sem merült, hogy ilyet kérnék, amiben én a megoldást látnám, az az, hogy ha bevonna abba a baráti viszonyba, ami kettejük között van. Nem akarok mindig találkozni a lánnyal, de jólesne, ha néha tényleg csinálnánk közös programokat többen. Elfogadom, hogy barátok, de azt nem tudom elfogadni, hogy a lány kizárólag a párom társaságára tart igényt, ráadásul úgy, hogy hetente lakásra hívja kávézgatni. Én a páromat bevontam a baráti körömbe, a barátaim kíváncsiak is rá, hogy hogy van, érdeklődnek iránta, és természetes, hogy ha közösen találkozunk, akkor viszem őt is. Nem fontos infó, de talán érdekes lehet, hogy én az exeimmel nem tartom a kapcsolatot. Egy exem volt, akivel viszonylag sokáig baráti viszonyt ápoltunk, de amikor barátnője lett, akkor én mondtam ki azt, hogy ez ne tartsuk fenn tovább, mert nem biztos, hogy a lány megérti, és nem kellene próbára tennie miattam a kapcsolatát. Ebben maradtunk is.

A párom rámsüti, hogy féltékenykedem, ezért már nem is mondja meg, ha átmegy a lányhoz, de tudom, hogy heti rendszerességgel találkoznak. Azt sem értem, hogy ha neki ez a lány nem fontos – mert nem keresné amúgy sohasem magától – akkor miért teszi ki a kapcsolatunkat egy ilyen feladatnak. Én rosszul érzem magam, már a kezdés is csalódást okozó volt, hogy ezt a lányt fél évig titkolta előlem, és azt látom, hogy továbbra is titkolózik. Érzem, hogy ha akkor tényleg barátilag néha összefutottunk volna, és nem mennek el kettesben bulizni, akkor nem gerjednek bennem ekkora feszültségek. Nem tudom, hogy mit tegyek, tehetetlen vagyok, mert nagyon zavar a kialakult helyzet, a párom nem enged a 21-ből, kijelentette, hogy ő továbbra is át fog járni kávézgatni ehhez az exéhez, de ne várjam el azt sem, hogy közös programokat csinálunk, mert annyira nem fontos a lány, hogy őmiatta azt az időt, amit mi négyszemközt tölthetnénk, vele (is) töltsük. Nem féltékenységet érzek, mert nem gondolom, hogy testileg bármi lenne közöttük, hanem azt, hogy engem kihagynak valamiből, nem vagyok a párom életének a teljes része, a párom szemében nem vagyok egyenrangú fél, akit bevonna azon emberek társaságába, akikkel amúgy úgy tűnik, szívesen van, vagy mintha lenne egy saját kis titkos élete, ahol élvezi, hogy a lányok rajongnak érte és hívják.

Az is hozzátartozik a történethez, hogy rengeteg lány „rajongója” van, az exeit is tulajdonképpen valamilyen szinten így kezeli, hiszen úgy fogja fel, hogy őrá az exeinek szüksége van. Látom rajta, hogy szeret fontos lenni, szeret a lányok szemében pozitívan feltűnni (holott a környezete szerint ezek a lányok csak kihasználták eddig is pénzügyileg, és minden téren. Ezt nem tudom, nem voltam ott, de el tudom képzelni). Az egyik haverlány például kijelentette, hogy szakítson velem két napra, amíg elmennek bulizni, utána a párom kibékülhet velem, csak a kapcsolatunk ne befolyásolja már az ő bulizásukat.

Patthelyzetben vagyunk, egyikünk sem enged a másiknak. Én annyit kérek tőle, hogy ha már találkozni akar velük, akkor néha engem is vigyen, ő pedig kategorikusan kijelenti, hogy nem, mert nincs rá külön ideje, ezek csak egy-egy órás beszélgetések, amiért kár lenne hétköznap leutaznom hozzá, annyit meg nem ér, hogy a hétvégénkből szánjon időt a dolgokra, és azt se kérjem, hogy ne találkozzon velük többet, kész. Feloldhatatlan így a konfliktus és engem felőröl ez az egész. Bizalmatlan lettem – főleg, hogy titkolja is, hogy mikor jár át hozzájuk – és érzem, hogy kezd a dolog túlnőni rajtam. A párom azt hajtogatja, hogy ők csak barátok, miért akarok én a barátságukba bekerülni, és miért vagyok kiakadva, ha csak beszélgetnek? Az a baj, hogy lassan már tényleg azt érzem magamon, hogy olyan dolgoknak is jelentőséget tulajdonítok, amik talán nincsenek is, de ezzel a helyzettel kialakult az, hogy egyre feszültebb vagyok.

Kérem szépen a tanácsukat, hogy ebben az esetben mit tudnék tenni?

Fontos a párom, de fontosak az én érzéseim is, és ez a helyzet engem nagyon zavar. Hogy tudnám ezt jól kezelni?

Köszönettel:

Móni

Üdvözlöm
A lányommal kapcsolatban szeretnék kérdezni.25 éves,és párkapcsolatban él 3 éve.A párjával egyetértésben egyáltalán nem akarnak gyermeket vállalni. Teljesen lesúlytott amikor beszélgettünk erről a kérdésről.Elmondta hogy egyálltalán nem érez kéztetést az anyaságra.Egyáltalán rémes terhesség fájdalmas szülés a test teljes kizsigerelése eltorzulása majd a feládozó élez ami ezzel jár.Nem értem soha egy szóval nem tettem ilyen vagy ehhez hasonló utalásokat hogy ilyen megitélése legyen a folyamatról.Sőt undorítónak találja hogy emberből ember bújik ki….a szoptatást is undorítónak tartja…nem értem hol vagy mit ronthattam el.soha nem éreutem felákdozásnak amit értük tettem ..egyedűl neveltem a 2 gyermekemet.8 év korkülömbség van köztük. Nagyon várta ,nagyon akarta a testvérét…Nemtudom hogy lehet e köze ehez annak,volt egy előző kapcsolata ami abortuszal végződött…tini korában is volt olyan megnyílvánulása hogy utálta a menstruációját hogy egyálltalán van.időben felvilágosítottam ,őszintén .Igyekeztem sosem megterhelni a testvére felügyeletével…igaz folyamatos műszakban dolgoztam hogy fent tudjam magunkat tartani.imádom a gyerekeim…mindíg is akartam őket.A lányom nagyon nehezen lett 6 évembe tellett amíg sikerűlt vele állapotosnak lennem. Nem értem őt-őket. Kérem valami tanácsot vagy magyarázatot adni ha tud a miértre… köszönettel.

Napokon keresztül semmi alvás ; pár nap után is csak 2-3 óra, és nem vagyok fáradt, álmos ,csak remegés, bizsergést érzek.

Kedves Online pszichológus!

Az utóbbi 2-3 hónapom folyamatosan nehézségekkel van tele. Először a munkahelyemen volt gond. Bármit csináltam, vagy bármi történt, mindenért én voltam a hibás. Emiatt egy-egy éjszaka volt hogy négyszer is felébredtem.
Gyorsan munkahelyet váltottam, de már az első napom után sírtam, hogy ez lehet hogy nem volt jó választás.
Eltelt pár hét, majd szakított velem a párom, akit olyan tökéletes párnak éreztem, hogy leéltem volna vele az életem. Aztán kiderült, hogy ő ebben egyáltalán nem ilyen biztos. Ezért is szakított velem.
Ő kérte, hogy ezután is tartsuk a kapcsolatot és majd miután rendbe tette a problémás életét, akkor lehet hogy folytathatjuk a kapcsolatot. Aztán erre most rákérdeztem, hogy még mindig így érzi-e, és az volt a válasz, hogy lehet hogy hiba volt a kapcsolatunk.
Pofon után pofont kapok. Közben az új munkahelyem még mindig olyan, hogy nem tudom, hogy jó-e hogy itt vagyok. Olyan kettős a dolog: szakmailag egyelőre visszaesés, pár hónap múlva viszont, lehet hogy akkora kihívás és nehézség fog rám hárulni, amivel nem bírok el és a cégnek is ártok majd vele. Ez azért van, mert egyelőre van egy “segítségem”, aki nem nagyon segít nekem.
Viszont nem hiszek benne, hogy egy újabb munkahely jobb lenne. Mindig egyik végletből átesem a másikba, és valahol valami mindig rossz.

Próbálom a napjaimból a legtöbbet kihozni: Egyelőre, tanulgatok, amit kevésnek érzek. Próbálok programokat kitalálni, de nem nagyon tudok. Tervezek bérletet venni egy helyre, és eljárni oda emberek közé, de még egy előre kinézett alkalomra sem mentem el.

Néha fél napra jól érzem magam, máskor összeroskadom sírdogálni.
Nem tudom, ezekkel mennyire függ össze, de az önértékelésem és az önbizalmam sincs a helyén.

Mit tudna javasolni? Milyen irányba kéne elindulnom? Mi az ami segíthet?

6 éve küzdök szorongással, betegségektől félek, haláltól, infarktustól, alvászavar szintén fennáll. Mit tegyek?