Jó napot!
Segitsêget szeretnék kérni nagyon szoktam stresszelni ezáltal hasfájás és hányinger szokott rajtam uralkodni ami társul azzal hogy félek a hányástol mi lesz a hányni fogok tinédzser koromban már volt ezzel probléma de született egy kislányom és lekuzdottem tartott másfél évig aztán megint teherbe estem megszületett koraszülés volt és megint előjött minden tünet sőt még lehet erősebb is nemerek be menni közösség be mert félek hogy elhagyom magam előttük mindig megyek a levegőre mert ott tudom H nem biztos hogy fogok hányni de közösség be nagyon félek sőt már erős bokakolasi ingerek is szokott lenni mivel lehetne ezt kezelni és valyon mitől alakulhatot ki újra.

Tisztelt Tanácsadó!
5 hónapja vagyok a párommal.Ő teljesen úgy van nálunk ,mint egy csaladtag.A 7 éves kisfiam nagyon kedveli .
A parom csak hétköznap a szabadnapjait tölti velünk3-3 nap.Minden masodik hétvégén dolgozik.A szabad hétvégét pedig a 12 éves lányával tölti.
A lánya miatt olyankor nem lehetünk négyesben,mert a lánya sirdogál ha beszélnek róla,hogy találkozzunk.Megbeszéljük,hogy találkozunk,de a lanya elsírja magat és lemondja a parom.
Szeretném ha együtt lehetnénk legalább olyankor,hisz mikor a parom nalunk van én dolgozom.
Eddig kétszer találkoztunk a lányával.Latszólag jólérzete magát,mégis mikor hazament sirdogalt az anyjanak.
Megszokta ,hogy ha az apjanál van,olyankor vele alszik.Az anyjánál saját szobájában.
A hétvégén talalkoztunk masodszor,hisz előre megbeszéltük,de a parom hívni akart,h mégse menjek,mert a lanya sírdogál emiatt és halasztani akarja.De addigra én odaértem..
Este a parommal aludtam,a lánya pedig a sajat szobájában.Apukaja mellé feküdt míg elalszik
Másnap hazavittük a kislányt
Az autóban nekem hatra kellett ülnöm,mikor a kislany kiszállt nekem nem köszönt.
Később hívta a paromat az exe,hogy én ne legyek ott ,ha a lánya vele van,mert sír a kislány…Neki is csak alkalmi kapcsolatai vannak,hogy a gyerekei ne sérüljenek.
Persze mikor anno a párommal összejöttek,ők 3hét után összeköltöztek ,pedig az akkor még kicsi,mara 18 éves lanya is nagyon sírt ha a parommal hagyta.
Úgy érzem a parom nem jól cselekszik,hogy az exére hallgat,engem pedig mellőz.
Egy 12 éves lány talan megérthetné,hogy a szülei egy éve elváltak és az apjanak is kell egy tars.
A mi esetünkben a kisfiam is egyszer itthon maradt,mikor jött érte a volt férjem,hisz lett párja…De sokat beszélgettem a kisfiammal erről és masnap örömmel ment az apjáékhoz.
A karácsonyt is külön töltjük a lanya miatt.
Majd utana itt lesz…
De én nem ilyen kapcsolatra vagyom.
A párom exe most azzal zsarolja a paromat,hogy ha én nala leszek,nem fog menni hozzá a lánya..
A parom még mindig otthonosan viselkedik az exénél,ha megy a lányáért..Közös ajándékot vesznek,stb…
Nekem ezt nehéz elfogadni.
Mit tegyek?
Meddig kell félreállnom mêg?
Valaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Tünde

Jo napot kívánok a környezetem azt hiszi rólam hogy meleg vagyok pedig nem is ismernek, semmit sem tudnak rólam, mégis megitelnek az emberek. Honnan lehet tudni azt hogy vki a saját neméhez vonzódik?

Üdvözlöm!

Barátnőmmel kettő és fél éve vagyunk együtt, kapcsolatunk eleje óta jár hozzá kozmetikai kezelésre az exanyósa, a kezelés során természetesen beszélgetnek, karácsonykor kisebb ajándekozás is történik, 7éves kapcsolata volt előttem, kapcsolatunk első fél évében még az exbarátjával is tartotta a kapcsolatot.
Kértem, hogy ne fogadja többet exanyósát, ebben nem volt partner. Kértem, hogy valamilyen formában szeretném hallani, milyen beszélgetés folyik köztük(tudom ez csúnya dolog, de kapcsolatom érdekében bármire képes vagyok) ebben sem volt partner.
Engem ez a dolog teljessen felemészt belülről és másfél havonta vissza térő probléma. Szeretném a tanácsát kérni, hogy lépjek/lépjünk túl ezen a problémán?
Barátnőm 28, jómagam 27évessek vagyunk.
Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Cintia!

Anyósom 10 évvel ezelőtt agyvérzést kapott,amiből teljesen felépült. Párom úgy érzi,hogy gondoskodnia kell róla,mert a másik 2 tesó közül egyik sem hajlandó (Anyósomnak férje nincs, mikor Párom kb 10 éves volt eváltak.) Idén januárban az édesapja, akivel keveset tartotta a kapcsolatot sajnos elhunyt. 5 éve vagyunk kapcsolatban. 3 hónapot laktam Páromnál fél év ismeretség után úgy, hogy az édesanyja is velünk élt. Egyszer bekattant és ordibált velem, hogy takarodjak onnan, én kihasználom a fiát, egy lotyó vagyok, ő éjjelente nem mer aludni mert attól fél, hogy én egy párnával megfojtom. Akkor barátnőméknél tudtam meghúzni magam (sajnos a Szüleim 120 km-re laknak tőlem), majd kollégium és közös albérlet egyik barátnőmmel. Párom az édesanyjával élt. Aztán kapott egy külföldi álláslehetőséget, ahová engem is kivitt magával. Két éve jártunk akkor együtt, én 10 hónapot töltöttem kint vele külföldön, majd újra hazaköltöztem a tanulmányaim folytatása miatt. Ő még fél évig kint maradt, közben hazajött, de csak néha aludt nálam, mert a barátnőmmel közösen béreltünk egy szobát. Általában az édesanyjánál aludt. Aztán 2017 augusztusában sikerült végre befejezni Párom másik házában a felújítást, így végül újra össze tudtunk költözni. Természetesen az édesanyját minden nap (vagy majdnem minden nap) meglátogatta munka után, akár csak 30 percre is. De ha hívta, hogy baj van a bojlerrel, akkor addig nem hagyta békén a Páromat és hívogatta, amíg át nem ment. Volt, hogy a filmet is amit éppen otthon néztünk megállította és átment (pedig már ivott pár korty sört is). 2 villamosmegállóra lakik tőlünk az édesanyja, tehát nem messze. 2018. januárjában megkérte a kezemet, szeptemberben volt az esküvőnk (Párom 38, én 25 éves vagyok). Az édesanyjának problémája van a szomszédjával, mert az a lépcsőházban cigarettázik, illetve a lakásában. Összetűzésbe is keveredtek emiatt többször, a szomszéd már a kis ablakot is beragasztotta a lépcsőházban. Ez folyamatos problémát jelentett idén tavasztól kezdve. A szomszéd és a közös képviselő is többször hívta már Páromat, hogy csináljon valamit az édesanyjával, mert senkivel nem jön ki, folyamatos konfliktus. Legutóbb már gázszagot is érzett, amikor kijöttek a gázszerelők minimális szivárgást állapítottak meg, azt mondták, hogy ez a levegőben elpárolog, egyáltalán nem veszélyes. De az édesanyja azóta már ezt is érzi és a katasztrófavédelmet szeretné kihívni emiatt. Párom kicseréltette az ajtót is, az édesanyján kívül senki nem érzi ezeket a szagokat. Szeptemberben volt az esküvőnk. November 14-én hajnalban hívta Páromat az édesanyja, hogy most azonnal menjen át érte, mert elviselhetetlen a szag, nem bírja és ott fog megfulladni, 200-as a vérnyomása. Természetesen átment. Akkor kitalálták, hogy az lesz a megoldás, hogy esténként átjön és nálunk alszik a nappaliban. Azóta már nem csak éjszakánként jön át, hanem napközben is ott van. A Páromnak nincs lakáskulcsa mert odaadta neki, hogy szabadon tudjon ki-be járkálni. Szép lassan beleszól mindenbe, hetente vannak konfliktusok. Amikor Párom megkéri, hogy menjen kicsit néha haza vagy a többi gyerekéhez is 1-1 hétre (Sárospatakra, ott is van az édesanyjának háza, de télen nehézkes fűteni), akkor jön a kiabálás, a sírás, hogy őt senki nem érti meg és senki másra nem számíthat csak a fiára és ha neki baja lesz, akkor ő neki annyi. És ez a fia hibája, mert sóher és sajnálja a drágább szerelőt kihívni. Párom fizeti az édesanyja telefonszámláját, rezsiköltségét, közösköltséget, kuka díjat és a nyugdíján kívül is ad neki még pénzt. Konkrétan érzelmi zsarolást végez a saját édesanyja a Páromon. Én azóta, mióta egyszer engem kitessékelt tőlük (abból a lakásból, amit a Párom vett neki, hogy a közelben legyen) nem vagyok hajlandó vele egy lakásban kettesben maradni. Párom havonta minimum egyszer szokott külföldre utazni. Legutóbb egy éjszakát kellett a Barátnőmnél aludnom, mert az édesanyját nem tudta/nem akarta hazaküldeni. Közben elkezdte újra kiglettelni és kifesteni anyósom lakását, hogy hátha megoldja a “szagos” problémákat. Mikor megkérdeztem tőle, hogy a januári kiutazásánál megint a barátnőmnél kell aludnom? Mert az 5 nap lesz és ennyit nem szeretnék. Erre az volt a válasza, hogy nem tudja, majd meglátjuk mit mondd az édesanyja a kifestett lakásra.
Legutóbb próbáltam megbeszélni Párommal, hogy ennek mikor lesz vége és húzzunk neki egy határt, mert ez így nem jó, akkor azzal érvelt, hogy házasok vagyunk és jóban rosszbant fogadtunk egymásnak és ez most rossz, de akkoris ki kell tartanunk. December 24-ét szerettem volna kettesben tölteni, de azt mondta, hogy akkor hova tegye az anyukáját, nem küldheti csak úgy haza. A szilvesztert is idén végre elterveztük, hogy csak kettesben töltjük, de valószínű ez sem így lesz. Már kezdek besokallni, hogy mikor eljövök otthonról ott van az anyósom, mikor hazamegyek akkoris ott van. Ha elmegyek zuhanyozni az az első dolga Páromnak, hogy bemegy hozzá és közösen a kanapén fekve nézik a tv-t. Olyan is volt már, hogy együttlétkor pont hazaért az édesanyja, végzett és utána gyorsan öltözött, hogy tudjon köszönni az anyjának és megkérdezni, hogy miért kopogott a bejárati (nem szoba) ajtón. Úgy érzem, hogy kezdem egyre kevésbé kívánni és férfiként felnézni a Páromra.
Volt az anyósom azóta koponya ct-n, semmi problémát nem találtak nála. Pszichológusról hallani sem akar a Párom, pedig szerintem depressziós és pánikbeteg is az édesanyja. Félek, hogy ez a jelenleg véget nem érő, kilátástalan helyzet sosem fog véget érni és előbb-utóbb a Párom az édesanyját válassza.
Segítségét előre is köszönöm!

Üdvözlettel,
Miranda

Üdvözölöm!
Édesapámnál egy éve diagnosztizáltak középsúlyos Alzheimer kórt. Azóta pszichológushoz jár aki több féle gyógyszert írt fel az utóbbi időben. Nem bizonyított de állítólag depresszióban is szenved. Jelenleg Dobesyn 10mg Duciltia 30 mg szed, ez utóbbit emelték 90 mgra ettől volt másnap rosszullét. Verte a víz hányinger stb. Tatabányára kértek MR vizsgálatot jövő augusztus végére kaptak időpontot. Tudom nem gyógyítható de szinten tartható. Lehet egyáltalán ezt a két gyógyszert együtt szedni? Mármint a depressziónál nyugtatót adnak az Alzheimer viszont agyserkentőkkel tartható szinten amennyire tudom. Minden kontroll vizsgálat után rosszabb az eredmény. Rohamosan romlik az állapota én pedig egyre jobban aggódok. Legutóbb vissza állították az utóbbi gyógyszert majd egy hónap múlva újra próbálnak variálni a gyógyszeren. Komolyan ekkora a várakozási lista az MR-re? Ahhoz kell 60.000 Ft hogy meg csinálják máshol? Kérem adjon tanácsot a gyógyszereket illetően illetve ha tudna az MR időpont kéréssel kapcsolatban segíteni hálás lennék!
Köszönettel: Nagy Dóra

Kedves pszichologus!
Kérem ha tud segítsen.
Én egy 24 éves lány vagyok, mondhatni rendes családdal együtt élnek mai napig a szüleim, de apukámhoz nagyon kötődök mások szerint már betegesen.(Külön élek párommal). Énis észrevettem ezt sajnos . A félelem ami mindennap bennem van hogy “mivan ha baja esik” “mivan ha megtámadják” “mivan ha balesete lesz” tönkreteszik a mindennapjaimat ezek a félelmek. Folyamatosan fáj a hasam remegek és képes vagyok elsírni is magam ettől a folyamatos stressztől.
Mit tegyek?
Előre is köszönöm a válaszát és hogy időt szakít rám.
Regőczi viktória

Üdvözlöm!A történetem pánikbetegséggel kezdődött 29 éve.10-15 éve ez átalakult egy szinte állandó szorongássá.Nagyon sok gyógyszert kipróbáltak nálam,eredménytelenül.Az utóbbi 1-2 évben vérnyomás problémáim vannak,vérnyomás csökkentőt szedek.Ebben az évben többször előfordult,hogy szorongás,idegesség hatására a vérnyomásom elég magas lett/190/110/100/ettől még idegesebb lettem,a vérnyomásom nagyon nehezen normalizálódott.Szeretném megkérdezni,hogy összefügghet-e ez a stresszel,és mit tehetek ellene?

Üdv szeretném megkérdezni hogy volt ferjem pszihiátrián feküdt bent azóta vellem teljesen normális de mostani nejevel feszt posztol képeket amit a neje sosem likol mar 4 hete lehet hogy ott gond van csak az exem a képpekkel probalja takarni

Honnan lehet tudni hogy valaki személyiségzavaros?
Kinézetre is meg lehet állapítani?
Például a nárcisztikus pedánsan öltözködik.
A borderlinenak őrült tekintete van és mindig ugrál.
A paranoid folyton hátra nézelődik.
Az antiszociális magával ragadó. és olyan mint egy ragadozó.
Viselkedésben meg ha valaki folyton magáról beszél és érzékeny és nem bírja az ellenvéleményt, agresszív, akkor nárcisztikus? vagy simán “agresszív ember”.
Az agresszív emberek személyiségzavarosak?
Például akik az utcán ordibálnak, gyújtogatnak, kirakatokat törnek be azok antiszociálisak?
Tehát mi a különbség egy normális és beteg ember között?
Valahol olvastam hogy az agresszió normális.
Nárcizmus meg mindenkiben van.
Vannak huligán, vandál emberek, akik szeretnek, törni zúzni.
Valaki meg ordibál az utcán, mert jó kedve van, vagy pont rossz.
Minden 10. ember személyiségzavaros azt írják, tehát az utcán minden nap szembejöhet egy pszichopata akár.
Sőt lehet én is az vagyok.

Tisztelt Cím!

Hegedűsné Vass Ida vagyok. Kérném foglaljon állást, adjon segítő választ esetemre.
Pontosan ma 4 éve, hogy férjem elhunyt. Három éve, társkereső oldalon megismerkedtem egy férfival, akivel azóta is nagyon jónak, harmonikusnak, boldognak mondom a kapcsolatunkat.
60 éves vagyok, párom 66 éves.
Lányom 35, fiam 31 éves. Prágában illetve Sydneyben élnek.
Lányom nem tudja elfogadni jelenlegi kapcsolatomat. Karácsony közeledtével, megint időzített bombaként támad, szapulja a barátomat, engem is. Próbál mindent elkövetni, hogy az időmet csak vele töltsem, s ha nem tudok ennek eleget tenni (vállalkozásom és párkapcsolatom miatt), akkor megkapom azt, hogy pedig ő “mindent elkövet, hogy nekem jó legyen ott Prágában). Rettenetes bűntudatot érzek, amit ő sulykol belém, de nem vagyok hajlandó a gyermekem áldozatává válni, tehát nincs minden úgy, ahogy ő szervezné az életemet.
El kell, hogy mondjam, hogy a technika vívmányának köszönhetően napi többszöri telefonbeszélgetést váltunk. Évente egyszer 1 hétre el is megyek hozzá.
Párkapcsolata azonban nincs, barátai vannak. Mindig nagyon kötődött hozzám, szeretetteljes, őszinte volt az anya-lánya szimbiózis.
Gyógypedagógus asszisztens végzettséggel rendelkezem, úgy érzem külső segítségre van szüksége a lányomnak.
Közvetlen családom, látva életvitelemet, beleértve a hétköznapokat és minden más tevékenységemet, támogat, hogy “kitartás”, előbb-utóbb meg fogja emészteni lányom az új szerepeket, ha nem engedek kitöréseinek.

Köszönettel várom válaszát.

Hegedűsné Vass Ida

Tisztelt Pszichológus!

36 évesen elmondtam a 7 évvel idősebb nővéremnek, hogy akivel együtt él 20 éve, engem gyermekkorban szexuálisan zaklatott. Van egy közös gyermekük is. A problémám az, hogy míg engem 9 éves korom óta gyötör a tény, hogy zaklatott az az ember aki a családom része lett, felvállaltam az egészet és elmondtam a családomnak, ekként én lettem a sor végén. Sajnos ennyi idő kellett, erő, nem is tudom, évek kellettek, hogy kitudjam mondani, letudjam írni, hogy velem mi történt. Azt éreztem egy napon, hogy betelt a pohár, épp egy bántó viselkedésmódot kaptam tőle, és bombaként robbant ki belőlem, ami akkor történt. A nővérem első kérdése miért most mondtam el? Második mondata: Akkor nem szültem volna meg a gyereket. Harmadik kijelentése: Inkább kilépek az életedből. Ennek következtében, a gyermeknek is az lett kinyilatkoztatva, hogy én egy bicikli baleset következtében bevertem a fejem és amnéziám volt, így nem mondok igazat. Eltelt egy év, a nővérem kilépett az életemből, semmit nem tudok róla, a közös gyermek szintén nem áll szóba velem, ezt pedig megkoronázza az hogy az édesanyánkat is egyként kezelik velem, nem keresik, nem érdeklődnek felőle, sőt, őt is egy kalap alá veszik velem.
Megértem, hogy jobb eltűnni, jobb a gyereket egy hazugsággal elcsendesíteni. De nem tudok rájönni, miért nem jobb felvállalni azt ami volt, és azt mondani üljünk le és beszéljük meg. Úgy érzem, jobb lett volna egy szót sem szólni, a problémáimat amit ez a trauma okozott, egyedül megoldani, mert tény, hogy miattam ment szét a család. Ezt nagyon nehezen viselem, egyre nehezebben. Ha tud akár egy mondattal segíteni, tanácsot adni, nagyon hálás lennék érte.

Beáta

Kedves Doktor nő!
A problémám körülbelül a középiskolás éveim végén kezdődtek,csak akkor még nem tudtam beazonosítani. Úgy gondolom szociofóbiás betegséggel küzdök,de szeretné ha tudna ön is szakvéleményt mondani. Röviden leírva,félek emberek közé menni bizonyos időközönként ez a probléma felerősödik,van amikor képes vagyok tudomást sem venni róla. Legtöbbször borzalmasan ég az arcom,és erős hányingert érzek,és ami évek óta megnehezíti az életemet,az az hogy félek emberek előtt enni,mert olyan elképzelésem van,hogy hányni fogok,és ezért kerülöm is különböző kifogásokkal az ilyen jellegű szituációkat..! Szeretném ezt leküzdeni,s szeretném megkérdezni öntől,hogy ezt akár gyógyszeresen,vagy bármi módon lehet e kezelni?

Jó napot.

Egy olyan problèmàval fordulok önhöz hogy a felesègem már harmadik ève van gyereknevelèsen van egy 3 ès egy 1 èves gyerekünk.
A feleségem most tőltötte a 30 évet.
A problèma màr az elsö gyereknèl is fennàlt èspedig az hogy nincs türelme az èdesanyànak, 2 perc kinlodás után , akár evés akár alvás vagy napközbeni bármi kissebb gond után kàromkodik a gyerekek elött, felemelt hangon beszélget, csapkod, semmi sem jó bármit csinálok mindig a hibát keresi pedig 100% kivettem a részen a gyereknevelésből! Egy párszór próbáltam elmondani hogy másképp csinálja de simertelenűl és csak konfliktus lett belőle. Oda jutottam hogy inkább halgatok és én csinalom ami szükséges, szerencsére birom a gyűrődést még ideig óráig!
Ilyen esetbe mit javasol mit tehetnék? Főleg a gyerekeim érdekébe?

Köszönettel

Üdvözlöm!
Nagyjából 8 éves koromban jött elő az epilepszia de “csak” absence szinten. Az akkori osztálytársaim mivel még elég kicsik 8 évesek voltak nyilván nem értették és valószínű megijesztette ez őket így később kiközösítettek. Innentől úgy voltam a betegséggel hogy nem foglalkozok vele és akkor el van intézve mivel viszonylag már ritkább volt. Viszont egy hónapja a szalagavató táncon jött elő és úgy éreztem hogy az osztálytársaim úgy néznek rám mintha nem lennék normális (nyilván mert nem beszéltem róla). Amit még nehezen vagy nem tudok elfogadni az pedig az hogy nem csinálhatok mindent amit szeretnék és a többiek csinálhatnak például vezetés. Nagyjából már magát a betegséget sikerült elfogadom de azt sajnos még nem hogy vannak dolgok amiket nem csinálhatok és így eléggé kiközösítve érzem magam.
Mit lehetne tenni ez ellen?