Kedves Szakértő!
30 éves férfi vagyok. Van egy hölgy ismerősöm, akivel már egy ideje jó viszonyban vagyunk, viszont mostanra beleszerettem. A hölgy boldog családban él, férje, gyerekei vannak, ennek megfelelően nem is szeretnék semmilyen komolyabb kapcsolatot tőle, viszont a barátságát szeretném megőrizni, így a teljes elzárkózásra nem vagyok képes. Egyébként folyamatosan tartjuk is a kapcsolatot.
A felé irányuló érzéseim viszont már kezelhetetlenek, ha éjszaka akár 2 óra alvás után felébredek egy pillanatra és eszembe jut, már nem tudok visszaaludni, folyamatosan Ő jár az eszemben. Napközben ha a munka nem köti le a figyelmemet, akkor is folyamatosan a fejemben van és azon görcsölök, hogy nehogy valami olyat tegyek, amivel elijeszteném. Ez mellett képtelen vagyok bármilyen párkapcsolatot kialakítani. Ez már hetek, sőt hónapok óta tart és csak erősödik.
Abban szeretnék iránymutatást kérni, hogy hogyan tudnám tompítani a felé irányuló érzelmeimet, úgy hogy egészséges kapcsolat maradjon köztünk.

A következő lenne a kérdésem, az első babánkat várjuk a párommal. Mindkettőnknek van állása azonban nekem kevesebb a fizetésem, emellett neki van egy vállalkozása is nem vagyunk össze házasodva csak együtt élünk.
szeretnék a babának beszerezni dolgokat de nincs elég spórolt pénzem hozzá,ezert kitaláltam ,hogy keresek hétvégi kísegítő munkát amin a szüleim és testvérem igen csak felháborodott. Kicsit én is azt éreztem ,hogy így szülés előtt 4 hónappal nem biztos, hogy ez termesztés de a párom nem ellenzi sőt.
Az lenne a kérdésem, hogy a felháborodás érzése a jogos ha én is úgy érzem, hogy ezek a dolgok nem csak az én feladatom lenne teljesen ?! Eelbizonytalanodtam már abban is, hogy biztos jó ember mellett vagyok -e.
várom mielőbbi válaszát

jó reggelt! olyan problémával fordulok önhöz,hogy ma egy hónapja szakitott velem életem szerelme.Minden nap eszembe jut,minden nap sirok,nem tudom kiverni a fejemből,mindenröl ö jut eszembe.azt mondta mindennél jobban szeret,sosem szeretett még igy senkit,aztan par nap mulva szakitott egy semmiség miatt,majd azt mondta erzelemmentesen hogy jobb igy és mar nem szeret,de nem kettönkkel van baja.nem tudom ,nem értem miért van ez,mi az igaz.tudom nem gondol rám,nem hianyzom neki,és ez megöl.ön szerint mit kellene tennem hogy ezt megertsem és fel tudjam dolgozni?

Kedves Cintia!
A kérdésem az kenne, hogy elfogadjam-e a férjem pornózását, ami fáj és zavar, helyes-e ez egy házasságban? Lehet, hogy chatel is ilyenkor vagy alkalmi kapcsolatot létesít. A megszorongatás zavar ez enyhe verést jelent, a fejenet arcomat bántja,veri. Az zavar igazán, hogy nem engem kényeztet, hanem magát egyedül. Elfogadható-e ez?Véleményét elöre is köszönöm

Sokat szorongok. 7.5 eves kapcsolatom van, a “leazo pasi” mintat lattam a kapcsolatunkban. En azt hittem a parom elkotelezodott, de nem es elhagyott. Nagyon rosszul kommunikaltunk egymassal. Most ujra elonjottek az erzelmek (csak oleles, de mar szorongok megint). Nem tudom, hogy mikor fuzom a holgyet, mikor nem, de nagyon kedves, es mindenre kedvesen reagal.

En mar teljesen elbizonytalanodtam magamban, hogy valami bajom van. De lehet nem az internetes kereso a legjobb eszkoz.

Magamrol:
* sokat izgulok szorongok
* azt hittem, hogy a szuloi megfelelest sikerult kiirtanom de nem sikerul. De nem akarok megfelelni a szuleimnek.
* nem sok a baratom, 3-4 evente kornyezetet valtok
* azt mondjak rolam az emberek, hogy nagyon tulbonnyolitom a dolgokat, nagyon bonyolultan beszelek
* paromnak feltunt hogy empatiaban nem csak en, hanem a csaladom is hianyt szenved. Parom nagyon empatikus.
* gyerekkorom nem volt felhotlen
* a masoknak mutatott kep sokban elter

Lehet hogy szimplan nincs meg osszhang. De nem akarok masokat bantani. Sokszor azt erzem, hogy a szeretetert, az elismeresert barmit megtennek, es nagyon sokat gondolkodok mielott beszelek. Nehezen talalkozok uj emberekkel, nehezen nyilok meg. Nagyon Jellemzo meg ram a fekete-feher gondolkodas.

Mar ott tartok, hogy nem tudom, ki vagyok, mert nem tudok onmagam lenni. Mi a biztos modja annak, hogy kideruljon, lelkileg serult vagyok vagy csak tobbet kellene emberekkel talalkoznom?

T. Cím.
Van egy 4 éves kislányom, aki amíóta megszületett a most három hónapos kishúga teljesen visszafejlödik.
Nagyon szoros közöttünk a kapcsolat.
Sokat sír, étvágytalan, àlmàban sokszor sírva ébred.
Két éve váltunk el a volt férjemmel és hozzájuk sem akar menni, olyanokat mond, hogy Anya sírsz akkor értem.
Ôvodába sem akar járni, délben érte kell memnem. Arra azt mondja azért nem akar menni mert fél ott és hiányzok neki.
Nagyon féltem öt, és nem tudom, felkeressek e egy pszichológust.
Annyit hozzátennék, hogy a mostani párommal nagyon jó a viszonya, szeretik egymást.
Elöre is köszönöm a válaszát.

Tisztelt válaszadó!

Nagyon komplikált a problémám, nem is tudom, hol kezdjem. Ami sok mindent megmagyaráz, az a gyermekkorom. Nem igen volt ideális az apám miatt. Mindennapos volt a veszekedés, üvöltözés, ordibálás és hogy édesanyámat és a bátyáimat is bántalmazta, engem fizikailag nem. Körülbelül 13 éves koromig éltem így, aztán az egyik este, amikor szintén “buli” volt, sírva felhívtam a tesòimat, hogy jöjjenek haza, majd ők értesítették a pesti nővéremet, akik másnap eljöttek és anyát meg engem kimenekítettek. Apám bezárta az ajtòt úgy, hogy én még bent voltam. Sírva könyörögtem, hogy engedjen ki, nem tette, hívta a rendőrséget, majd én egy lepedőbe csomagolva pakoltam el a cuccaimat, kiadtam az ablakon és kimàsztam. Egy nap alatt àtfordult az életem iránya. Hònapokig a màsik bátyàméknàl húztuk meg magunkat. Édesanyàm ekkor közölte velem, hogy en, kívánatos gyerek vagyok, későn derült ki a terhesség és màr nem tudtak elvetetni. Ez decemberben történt, így félévkor váltottam iskolàt. Màsfél év volt a nyolcadikos ballagàsig. Nem volt könnyű. Azután az azelőtt kitűnő, pedàns tanulòbòl àtváltoztam züllött tindédzserré, teljesen kifordultam önmagambòl és a mai napig azt érzem, egyre csak tartok lefelé… Anyukàmmal évente 3 alkalommal talàlkozom, kiment külföldre, nincs lakásunk, a tesòmékhoz vagyok bejelentve és albérletben tengetem az életem. Dolgozom és egyetemre járok, magamat tartom el. A testvèreimmel sem igazàn jò a viszonyom, de kb. kéthavonta találkozunk. A mostani problémàm az, hogy nem tudom, ki vagyok, mit akarok és érdemes-e élnem. Borzasztòan sok depresszív hajlamom van. Többször kíséreltem meg öngyilkossàgot, egyszer kimostàk a gyomromat is gyógyszertúladagolás miatt. Minden nap elgondolkodom, hogy jobb lenne tàvozni. Sokszor látom magamban apàmat, akit gyűlölök, ezàltal magamat is. Van egy pàrom, 1 hònap híjàn egy ève. Iszonyatosan sokat veszekszünk. Persze nemcsak miattam, de sajnos legtöbbször èn vagyok a hunyò. Féltékeny vagyok, borzalmas mòdon. Mindig zavar, ha a telefonja a kezében van, ha facebookozik. Azt hiszem, hogy más lányokkal beszélget, más lànyokat nézeget, elönt a mérhetetlen düh, és a fejemben elméleteket kreálok, amik nem igazak természetesen, csak magamat idegesítem fel, aztàn persze rajta csattan az igazságtalan vàdaskodàs. Kisajàtítom, zavar, ha nem velem van. Az is zavar, ha játszik munka utàn, mert én akarok neki az első lenni. Bizalmatlan vagyok, pedig tudom, hogy nincs okom rà, csak a belsőmben egy hang mindig azt akarja, hogy a kàkàn is csomòt keressek, és a végtelen nyugalmat nem bírja elviselni, fel kell kavarnia az àllòvizet azzal, hogy mindenbe beleköt. Mint apám. Mindenért anyàmat okolta és vitatkozott vele. Mintha ezt a közeget akarnám újrateremteni, mert a családi szocializàciòm így zajlott, ez az otthonos a lelkemnek. De én ebbe beleőrülök, nem beszélve a páromròl. Nagyon szeret engem és kitart mellettem, mindketten tudjuk, hogy szakemberre van szüksègem. Változás kell, tudom, de nem találom, hogyan tegyem. Az iskolàhoz, a munkàhoz sincs kedvem, nem tudom, mi akarok lenni, mit akarok csinálni, mit akarok kezdeni az életemmel. Legfőbbképpen ott kellene kezdenem, hogy a fejemet rendbehozom. Egy időzített bombànak érzem magam. Àllandò bennem a feszültség, ami alkohol hatàsàra hatvànyozòdik és olykor minősíthetetlen a viselkedésem. Nem szeretném elveszíteni a szerelmemet, főleg, amiért ennyi sok borzalom utàn is kitart mellettem és akarja, hogy jobban legyek. Folyamatosan veszekszünk, ő màr sokszor nem tud szépen hozzàmszòlni, mert rengeteg benne a seb, én meg csak még ingerültebbé vàlok olyankor és egy veszekedés-lavina keletkezik. Nem tudom, hogyan lehetne harmòniàt felállítani köztünk úgy, hogy ő is szeretettel, nyugalommal forduljon felém, ne pedig agresszívan. Meg szeretnmé találni a lelkem békéjét, nem feszültség-bomba lenni, hanem egy kiegyensúlyozott, boldog nő, aki hisz önmagàban és nem egy házsártos elmebeteg. Valamint egy harmònikus kapcsolatot teremteni, amíg még nem késő, illetve minden rosszat valahogy elfelejteni, megmutatni a szerelmemnek, hogy jòl döntött, amiért engem vàlasztott és családot is tervezhet velem (bár ez a jelenlegi helyzetben sajnos elképzelhetetlen).
Előre is köszönöm a választ. Szép napot!

Tisztelt Hölgyem Uram !
Olyan kérdésre keresem a válasz hogy miért most kezd hiányozni édesapám?
Három éve ment el és sajnos végig néztem mert mikor rosszul lett és össze eset az ágynál édesanyám hívott hogy mi történt.
Mikor oda értem a mentősök dolgoztak az életéért mert 25 percig oxigén nélkül volt az agya. Mikor végre stabilizálták segítséget kértek tölem és az öcsémtől hogy segítsünk levinni a mentőbe .Hodányra tették és segítettünk levinni a 4 em. Ez egy hétfői nap volt mikor bevitték majd hétfő hajnalban telefonáltak hogy elment :-(!!
Sajnos a mi kapcsolatunk sose volt túl jó!!
Sajnos nem tudom ennek az okát.
Hát ez az én történetem .
Szóval miért most kezd hiányozni ? ennyire?
Előre is nagyon köszönöm a segitséget.
Üdv:
Szilárd Balázs

Jó családi körülmények és családi kapcsolatban felnőtt. diplomás lányom aki már 26 éves megváltozhat e mentálisan úgy hogy a teljes saját családjától elforduljon? Teljesen megszüntette a kapcsolatot velünk.Könyörögtünk és érveltünk, de hiába. A probléma az új kapcsolatával kezdődött, amit nem vettünk észre 3 évig, tudtuk hogy vannak fura dolgai , de komolyra akkor kerültek a dolgok amikor elvette feleségül, majd gyerekük született. Teljesen a hatása alatt van. És amikor szóvá tettem a problémákat finoman, akkor teljes erőbedobással hazugságokkal telebeszélte a fejét úgy hogy csak neki hisz, későn vettük észre hogy nagy baj van . Számunkra olyan mint egy szekta vezér, egy atya, kétszer nem tudja ugyanazt hazudni, felnagyít dolgokat. Aki nem vele van, azt ellenségként kezeli. Szereti a kezében tartani a dolgokat. És Nemesek képzeli magát, minket meg parasztnak. Vallástudomány kutató és történelmet tanít az egyetemen. A lányomat arra is rávette hogy a saját testvérét feljelentse, csak mert a szülei pártján ált. Visszatérhet valaha a lányom józan ítélőképessége, és lássa azt amit kell. Most azt mondja boldog és csak irigy vagyok rá és el akarom szakítani őket. Mit tehetek? Vagy törődjek bele, mert én is rámegyek? Lesz valaha olyan mint régen? Köszönöm válaszát! Egy anya

Tisztelettel Üdvözlöm,

Parkapcsolatban èlek/éltem 10 ève. Ez a kapcsolat fel ève megromlott ezért is döntöttem a költözés mellett. Nagyban hozzájárult ehhez, hogy jóban lettem egy munkatàsammal. Kezdetben tényleg csak munkatarsi kapcsolat volt de egyre többször kereste a tarsasàgom, sokat beszélgettunk, munka utàn talalkoztunk. Aztan elcsattant egy csók. Utana egy hrtig minden nap talàlkoztunk( csòk, ölelès) ami nagy szemétsèg volt Tőlem. Egy hétig szabin voltam, miutan visszamentem nem volt ugyanaz. Mivel nem keresett, probaltam kerülni. Mindketten furan viselkedtünk, ami meg most is tart. Zavarba vagyunk ha egymásnak kell köszönni. Mint két gyerek. Sajnos nekem mèg mindig sokat jelent. Nala sajnos nem tudom eldönteni. Latom, hogy nèz vagy összenèzünk nèhany masodpercre ès ennyi. Megbánhatta a dolgot ès màr règ elfelejtette vagy ő is ugy szenvedhet ahogy èn? Ideges vagyok ha veletlenül összefutunk mègis szeretnék vele lenni. Egyèbkènt neki is van pàrkapcsolata.
Vàlaszàt köszönöm

Üdvözlöm! Decemberben kiderült, hogy a férjem viszonyt folytat a hátam mögött. Akkor megbeszéltük, hogy ki, mit hibázott és hogy lezárja ezt és tovább lépünk. Az akkori miértet megértettem és el is kezdődött a változás, de aztán megint jöttek a jelek, utaltam rá, hogy mondja el, de inkább az volt, hogy én vagyok bizalmatlan és így nem lehet együtt élni. Akkor kiderítettem, hogy tényleg folytatják, tudom, ki a másik fél, de nem tudom mit kellene tennem. A férjem nyugalomra vágyik, itthon megkapja, hosszútávú tervekről beszél, azt mondja szeret, én vagyok élete szerelme, és mégis, alig várja, hogy elmenjen dolgozni és felvegye a kapcsolatot a másikkal. Én szeretem őt, de nem bírom, ha hülyének néznek és ki nem állhatom a hazugságot. Gondoltam, hogy felhívom a nőt, mert ő is egy kétgyerekes anyuka, talán megértené, hogy jobb, ha békén hagyja a férjemet, de nem tudom, hogy helyes e. Tudom, hol és hogyan kaphatnám rajta őket, de attól félek, hogy akkor az én házasságomnak lenne vége. Van, amit elhiszek a férjemnek, mert, ha nem akarna minket, elmenne, de velünk van, csak ott van a háttér… el vagyok keseredve, mert ha szóba hozom, akkor sem vallja, be, inkább belőlem csinálna bűnbakot, így meg tartom magam előtte, erősen, nyugodtan, miközben tudom, hogy mi történink, csak azt nem tudom, hogy én mit tegyek!

Jó napot! Kérdésem az lenne,hogy depressziós tünetek kezelésénél lehetséges e gyógyszer nélküli kezelés? 10 hónapos a kisfiam,szoptatom,nem szeretném leválasztani semmiképp emiatt. Minden okom meglenne a boldogságra,szerető párkapcsolatban élek,ám egyéb problémák(anyagi,illetve magány a mostani lakóhelyemen) miatt képtelen vagyok rá,sokszor elégedetlenkedek,búskomor vagyok.Családomtól 50km.re lakom,helyben nincs sok ismerősöm,napjaimat nagyrészt a babával töltöm.Munkahelyem ide köt,párom szeret itt lakni. Én nem tudok megszokni úgy érzem.Már hajlana a visszaköltözésre az én lakóhelyemre,de félek ő sem szokna meg ott,csak szenvedne. A szívemre vagy az eszemre célszerű ilyen esetben hallgatni? Egyébként barátkozós természet vagyok,csak alkalom nincs rá. Félek hogy szakember nélkül nem tudom feldolgozni a mostani érzéseimet.

Üdvözlöm 33 éves vagyok van két nagy lányom el valtam már régen és azóta lett egy három éves kapcsolatom ami életem lég szörnyűbb kapcsolata lett! Az exem el hagyott vissza ment az ex feleségéhez és engem itt hagyott minden nélkül ráadásul terhesen! Én imádtam és annyira nem tudom túl tenni magam ezen hogy így tönkre tett ki derült hogy végig csalt! És most nem tudom hogy mit tegyek hogy tartsam e meg a babát bár minden vágyam ez volt! De egyedül rettenetesen nehéz! Kérem adjon valaki tanácsot mit tehetnék azért hogy túl tegyem magam rajta nagyon friss a dolog és egész nap semmit nem csinálok és ez bár tudom hogy nem jó nagyon magamba fordultam! De szeretnék újra jó kedvű lenni boldog mint régen! Előre is köszönöm

Alapvető problémám, hogy többnyire, a “nagy céljaim”, amikbe kezdtem, nem sikerültek. Nem kellek senkinek. Csak sajnos ez így van a magánéletemben is. Eddig nem nagyon zavart, de most igen.

Üdvözlöm!
A párommal 4 éve vagyunk együtt,ő 35 én 25 éves vagyok.Van egy fél éves kisfiúnk illetve lassan 2 éve,hogy megkérte a kezem.Az esküvő viszont várat magára és úgy érzem azért mert igazából esze ágában sincs elvenni,csak nem mondja meg őszintén.Mindig azt mondja,hogy majd úgyis lesz,de szerintem nem.Elmondása szerint a sok vendég miatt nem tudja rászánni magát mert hogy őt nézik,meg biztos izzadni fog stb.Szerintem ez csak kifogás.Többször mondta,hogy egyszerűbb lenne csak a hivatalban megtartani,de azt meg én nem akartam.De mikor már én is azt mondtam hogy akkor menjünk csak a hivatalba már az sem volt jó,arra az volt a kifogás,hogy hát az mégsem olyan szép mint egy igazi lagzi.Én ebből azt veszem észre,hogy csak kifogásokat keres és nem szeret annyira hogy el is vegyen.Pedig van már egy gyerekünk és még egyet szeretne.Ön mit gondol?
Köszönöm a válaszát!