Egészséges önszeretet vs nárcizmus. Hol a határ?

A nárcizmus egészséges és patológiás mértéke között nehéz különbséget tenni, mivel az önszeretet bizonyos mértékben elengedhetetlen és mindannyian küszködünk ilyen nehézségekkel különböző mértékben. Ráadásul nagyon gyakran önmagunk elfogadásának hiánya és az önmagunkkal szemben állított kritika áll a nárcisztikus viselkedés mögött.

Miért olyan gyakori napjainkban a názcizmus?

A mai nárcisztikus kultúra Lasch szerint válasz az elektronikus média megállíthatatlan terjedésére, mely a felületességet promótálja és nélkülözi a tartalmat és a mélységet. Ezek miatt nehéz eldönteni, hogy mely nárcisztikus személyiségvonás a kultúra változására adott válasz és mely a személyiségzavar része.

Mi a különbség az egészséges és a patológiás nárcizmus között?

Alapvetően a pszichológiai egészség kritériumai nem biztos, hogy segítenek a döntésben, hiszen súlyos nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő egyének is lehetnek igen sikeresek a szakmájukban, például művészetben, politikában vagy atlétikában. Talán a személyes kapcsolatok minősége az, amely használható támpontot ad számunkra.

A személyiségzavarban szenvedő beteg a többi embert gyakran tárgynak tekinti, az érzésekre nem, vagy alig van tekintettel, kapcsolatait gyakran megszakítja akkor, amikor a másik fél is kifejezi igényeit a kapcsolatban.

A szakirodalomban széleskörű konszenzus van a tekintetben, hogy a nárcizmus egy kontinuum, melynek egyik végén az önző, követelőző, állandó figyelmet és elismerést követelő személyiség áll, míg a skála másik végén a külső támadásokkal szemben védtelenebb, önmaga integrációjára képtelenebb személyiség helyezkedik el. A skála két végpontját nevezhetjük figyelmetlen és túlérzékeny nárcisztikusnak.

A nárcisztikus személyiségzavarral élő páciensek két típusa

Figyelmetlen vs. túlérzékeny nárcizmus

A figyelmetlen típusba tartozók nem keresik a visszajelzéseket másoktól, nehezen tartanak szemkontaktust, mintha folyamatosan közönség előtt beszélnének. A nem szóbeli visszajelzéseket, például, hogy valaki emiatt elhagyja a beszélgetést, nem veszik észre, nem vesznek róla tudomást. Fő témájuk saját maguk (vagy kedvenc témáik), és szeretnek a társaság középpontjában lenni. Másokat nehezen engednek szóhoz jutni.

A túlérzékeny nárcisztikusok nagyon fontosnak tartják, hogy mások mit gondolnak róluk, hogyan viszonyulnak hozzájuk, figyelmük középpontjában önmaguk helyett állandóan mások vannak, gyakran érzik támadva magukat. Nagyon szégyenlősek és gátlásosak, szeretnének folyamatosan a háttérben maradni. Belső világukban jelen van a szégyen amiatt, hogy szeretnék magukat grandiózus módon megmutatni, és amiatt is, hogy úgy érzi, nem felel meg az elvárásoknak, ideáloknak, javíthatatlanul hibás a működése.

A közös vonás…

Ha ezzel szembesítik a nárcisztikust, szégyent él át, lecsupaszítva érzi magát. Ettől szeretné magát megkímélni és ehhez fejleszt ki elhárításokat. Mindkét típusra jellemző, hogy az önértékelése fenntartását tekinti célnak. Míg a figyelmetlen típus próbálja elkápráztatni a többi embert és a reakcióikat figyelmen kívül hagyni, addig a túlérzékeny elkerüli a félelmetes helyzeteket, és a többi embert megfigyelve próbálja kitalálni, miként kellene viselkednie.

A nárcisztikus személyiségzavar kezelése

Ahogy korábbi blogcikkünkben említettük, a patológiás nárcizmus évekig tartó pszichoterápia segítségével gyógyítható. Idő kell ugyanis az önmagunk és a többi ember iránt érzett empátia és együttműködési készségek kialakításához. A saját és mások igényeinek figyelembe vételének, a rugalmas reagáláshoz szükséges készségek kiakalításához.

“Ha mi magunk nem értékeljük önmagunkat mértéktartóan, helyesen, nagy valószínűséggel egész életünkben másoktól várjuk majd a mértéktelen értékelést kétségbeesetten.”
Thomas D`Ansembourg, francia pszichoterapeuta

A blogbejegyzést Rimainé Pulai Virág, munkacsoportunk egykori tagja írta.

Felhasznált szakirodalom:

1) Gabbard, G. O. (2016). A pszichodinamikus pszichiátria tankönyve. Budapest: Oriold és Társai Kiadó
2) Lasch, C. (1979). The culture of narcissism: American Life in an Age of Diminishing Expectations. In. Gabbard: A pszichodinamikus pszichiátria tankönyve.
3) Kohut, H. (1984). How does analysis cure? Edited by Goldberg A. University of Chicago Press, Chicago.
4) Kernberg, O. F. (1998). Pathological narcissism and narcissistic personality disorder: Theoretical background and diagnostic classification. In E. F. Ronningstam (Ed.), Disorders of narcissism: Diagnostic, clinical, and empirical implications (pp. 29-51). Arlington, VA, US: American Psychiatric Association.