Nárcisztikus személyiségzavar: arrogancia, vagy bizonytalanság?

Nárcisztikus személyiségzavar: arrogancia, vagy bizonytalanság?

“A nárcisztikus kulcsszavai: én, engem, nekem, rólam, értem. A másik ember elsősorban arra kell, hogy kielégítse a soha ki nem elégíthető szükségleteket.”
Orvos-Tóth Noémi: ‘Egy nárcisztikus hálójában’ című könyvéből

A manapság oly gyakran használatos „nárcisztikus személy” kifejezésről az emberek többségének az arrogáns, csekély empátiás készséggel rendelkező, fennhéjázó magatartású és magának állandó figyelmet, illetve csodálatot követelő személy jut eszébe először. Szinte mindannyian ismerünk olyan embert a környezetünkben, akire ezek a viszonylag könnyen felismerhető tulajdonságok többé-kevésbé ráillenek.
Az azonban talán kevésbé ismert tény, hogy létezik a nárcisztikus személyiségnek egy másik típusa is, akire szinte egyáltalán nem jellemzőek a fenti megnyilvánulások.

Jelen írásunkban e két, egymástól meglehetősen különböző jegyeket hordozó típust kíséreljük meg jobban megismerni, méghozzá úgy, hogy kifejezetten a „tünetekre”, tulajdonságokra és kockázatokra koncentrálunk, ugyanakkor most nem térünk ki a zavar eredetére.

Honnan is ered maga a „nárcisztikus” kifejezés?

Nárcisszosz görög mitológiai alak, aki egyszer egy folyó partjára érve, belenézett a folyótükörbe, amikor is megpillantotta önmagát, és azonnal magába szeretett. Ezután hosszasan csodálta magát, illetve próbálta magához ölelni tükörképét eredménytelenül, miközben a kínok kínját élte át. Másnap reggelre a nimfák már csak néhány sárga nárciszt találtak a helyén, ugyanis elsorvasztotta önmaga imádata.
Először is fontos hangsúlyoznunk, hogy alapvetően mindenki rendelkezik bizonyos nárcisztikus vonásokkal, melyek tulajdonképpen adaptív értékkel is rendelkezhetnek, és ettől egyáltalán nem biztos, hogy igazak rá a nárcisztikus személyiségzavar kritériumai.

Mennyire gyakori a nárcisztikus személyiségzavar?

A nárcisztikus személyiségzavar prevalenciája egyébként nem teljesen egyértelmű, de vélhetően 0-5,3 % -ra tehető az átlagpopulációban, míg a klinikai populációban nagyjából 1-17%-os előfordulási gyakoriság valószínűsíthető.
Elsődleges rizikótényezőnek bizonyul a férfi nem, a fiatalabb életkor, valamint az egyedülálló státusz.
Jelen blogcikkünkben elsősorban a patológiás nárcizmussal foglalkozunk, melynek a fent említett két klinikai fenotípusát ismerjük. Az egyik típust a továbbiakban az úgynevezett „grandiózus nárcisztikusként”, míg a másik típust a „sérülékeny/vulnerábilis vagy túlérzékeny nárcisztikusként” fogom emlegetni . Bizonyos szakemberek pedig még egy 3. típust is elkülönítenek, ez az ún, „jól funkcionáló” típus, melyre azonban nem térünk ki külön.
Most nézzük meg közelebbről, hogy mit is értünk valójában a fenti fogalmakon.

A nárcisztikus grandiozitás legfőbb jellemzői

Elsőként elmondható, hogy gyakran arrogáns, agresszív, kritikára durván reagál. Nárcizmus
Emberi és társas kapcsolataiban is gyakran viselkedik ellenségesen, zsarnokként, illetve jellemző rá a bosszúálló és a manipulatív viselkedés, az empátia hiánya, valamint a felelősség másokra hárítása és mások hibáztatása. Jellemzően saját tehetségét és eredményét eltúlozza, valamint környezetétől irreális mértékű elismerést és csodálatot vár el. Mindebből következik, hogy kiváltságosnak, különlegesnek, felsőbbrendűnek gondolja magát, aki különleges bánásmódot érdemel, és akihez a másiknak kell alkalmazkodnia, vagyis ezáltal számos dologra feljogosítva érzi magát. Mindemellett gyakran irigy másokra, vagy pedig éppen azt gondolja, hogy mások irigyek rá,
Mindebből következően természetesen nem meglepő, hogy társas kapcsolatai nem zökkenőmentesek, illetve az sem, hogy a környezetében élő emberek kifejezetten szenvedhetnek ezen megnyilvánulásaiktól.
Más pszichiátriai zavarokat illetően gyakran mutat együttes előfordulást a szerhasználattal, az antiszociális- és paranoid személyiségzavarral. Általában véve elmondható, hogy a grandiózus nárcisztikusok reagálnak legkevésbé a pszichoterápiára. A jelenleg a pszichiátriai gyakorlatban használatos diagnosztikai kritériumrendszer (DSM-V) is gyakorlatilag a fenti, grandiozitással jellemezhető nárcisztikus személyiség tulajdonságait összegzi.

A nárcisztikus személyiségzavar rejtettebb formájáról

Ezzel szemben a nárcisztikus vulnerábilitás jellemzői rejtettebbek, mivel még a diagnosztikai kritériumrendszer sem tárgyalja ezeket külön.
Az ebbe a csoportba tartozó nárcisztikusokra éppen a félénkség, sérülékenység, bizonytalanság, szégyenlősség, érzékenység jellemző leginkább. Interperszonális kapcsolataikban hidegebbek, zárkózottabbak, tartózkodóbbak, gyakran érzik úgy, hogy kihasználják őket, valamint hajlamosabbak az elkerülő magatartásra, és igyekeznek kerülni, hogy a figyelem középpontjában legyenek. Mindez akár a munkában is okozhat funkcionális károsodást.
Ugyanakkor időnként a sérülékeny nárcisztikus karakternél is előfordulhatnak a saját nagyságával, mindenhatóságával kapcsolatos fantáziák, de ezek gyakran váltakoznak az inszufficiencia érzésével, ami jelentős mértékű szenvedést okozhat az illetőnek.
Az együttes előfordulása a borderline-, a dependens- és az elkerülő személyiségzavarral együtt gyakori.
Összességében azonban megállapítható, hogy a pszichoterápiára jobban reagálnak.

Mit él meg egy nárcisztikus személy?

Bár mint korábban említettem, jelen blogcikkünknek nem célja a nárcisztikus személyiség etiológiájának ismertetése, annyit fontosnak tartok hangsúlyozni, hogy bár a grandiozitással jellemezhető nárcisztikusok talán az emberek többségéből sokkal inkább kiválthatnak heves ellenérzéseket, valamint róluk hajlamosabbak vagyunk azt feltételezni, hogy „önimádatukban” szinte elmerülve, mások érzéseit teljesen figyelmen kívül hagyva egyáltalán nem is szenvednek, valójában ők maguk is éppen olyan sérülékenyek és bizonytalanok, mint a vulberábilis jegyeket egyértelműbben hordozó nárcisztikus személyek. Ebből következően pedig ők is szenvedhetnek.
Bizonyos tanulmányok arra világítottak rá, hogy a nárcizmus adaptív aspektusai csökkentik, más aspektusai viszont drámaian növelhetik az öngyilkosság kockázatát, valamint arra is fény derült, hogy a nárcisztikus személyiségzavarban szenvedőket kevésbé impulzív, de sokkal inkább szándékos, tervezett kísérletek jellemzik, ami egyúttal magasabb halálozási aránnyal is jár.

Nárcisztikus személyiségzavar esetén nő az öngyilkosság kockázata

A szuicid veszélyeztetettséget illetően fontos kockázati tényezőnek bizonyul annak ténye, hogy szigorú és túlzott elvárásokat támasztanak saját magukkal szemben, melyeknek nem tudnak eleget tenni. Az esetlegesen bekövetkező kudarcok intenzív negatív érzelmeket, indulatokat generálnak, melyektől a személyek próbálnak „szabadulni”, azonban időnként a gátlófunkciók fellazulhatnak, ami öngyilkossági fantáziák, késztetés megjelenéséhez vezethet.
Ronningstam úgy foglalta össze a nárcisztikus patológia lényegét, hogy a nárcisztikusok egyfajta „önértékelés szabályozási deficittel”, nehézséggel küzdenek. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy interperszonális kapcsolataikat és szinte minden eseményt, ami velük történik, önértékelésük fenntartására használják, miközben folyamatosan értékelik is az eseményeket aszerint, hogy az milyen befolyással van saját énképükre. Éppen ezért különösen veszélyesek lehetnek számukra a stresszel, kudarcélménnyel és megszégyenüléssel kapcsolatos élmények, melyek önértékelésüket átmenetileg rendkívül drasztikusan csökkenthetik. Ilyenkor elsősorban a tehetetlenség és az értéktelenség érzései válnak dominánssá, amit sokszor nem verbalizálnak, így még nehezebb felismerni a szuicid veszélyeztetettséget. Gyakran azonban, ha a körülmények kedvezőbbre fordulnak, vagyis megszűnik a krízis, az önértékelés átmenetileg újra stabilizálódhat, és a nárcisztikus utólag esetleg tagadhatja a krízis súlyosságát.

Összefoglalva a fentieket tehát, megállapíthatjuk, hogy függetlenül attól, hogy a felszínen grandiozitással vagy éppen túlérzékenységgel állunk-e szemben, a nárcisztikus személyiségről általában elmondható, hogy valójában nagyon is sérülékeny és súlyos önértékelési problémával küzd, ezért sokszor minden látszat ellenére segítségre lenne szüksége. Ez a segítség általában hosszú pszichoterápia formájában bizonyul a leghatékonyabbnak.

A cikket Túri Márta Dóra klinikai szakpszichológus írta, akihez itt lehet időpontot foglalni négyszemközti online konzultációra. Túri Márta pszihológus OnlinePszichológus.net

Felhasznált szakirodalom:

Gabbard, G. O. (2016). A pszichodinamikus pszichiátria tankönyve. Oriold és Társai, Budapest.
Paul S., Links Ajay Prakash. (2013). Strategic Issues in the Psychotherapy of Patients with Narcissistic Pathology. Journal of Contemporary Psychotherapy. DOI: 10.1007/s10879-013-9258-4

 

 

 

Ön mit gondol, valójában milyen egy nárcisztikus személyiség?