Magányos vagyok!

Magányos vagyok. A keresési statisztikák szerint ez az egyik legkeresettebb mondat. Emberek ezrei kereshetik a választ egy olyan mély és gyakran fájdalmas érzésre, amelyet szinte mindenki megtapasztal az élete során. Azt, hogy mit is jelent valójában magányosnak lenni, sokszor az egyedülléthez is kapcsoljuk gondolatainkban, annak ellenére, hogy számos esetben a két állapot között óriási különbség van.

Egyedül, de nem magányosan

Az egyedüllét lehet egy olyan tudatosan választott állapot, amely célja a feltöltődés és az önmagunkkal való kapcsolódás. Ezzel szemben a magány, mint érzelmi élmény általában, egy kínzó hiányérzetként jelenik meg, amelyet a valódi, mély emberi kapcsolatok hiánya okoz. Magányt élhetünk meg egyedül vagy társas helyzetekben is. Érezhetjük akár egy zsúfolt szobában, egy látszólag boldog párkapcsolatban vagy egy nagy baráti társaság tagjaként is.

Pszichológiai szempontból a magány egy alapvető emberi jelzőrendszer, éppúgy, mint az éhség vagy a szomjúság. Míg az éhség a táplálékhiányt jelzi, a magány a társas kapcsolatok hiányára figyelmeztet. Őseink számára a csoporthoz tartozás a túlélés záloga volt. A kirekesztettség egyet jelentett a halálos veszéllyel. Egyes szakemberek az emberi idegrendszert a konzervatív jelzővel illetik és nem is alaptalanul. A társas kapcsolatokra való igényünk alapjául szolgáló biológiai program ma is bennünk él. Ennek köszönhetően pedig a magány fájdalommal jelez, ha szociális szükségleteink hiányt szenvednek.

Ebben az írásban a jelenség felszíne alá nézzünk. Kísérletet teszek bemutatni, értelmezni a magány természetét, a háttérben húzódó evolúciós és modern okokat, és azt, hogyan hat a mentális és a fizikai egészségünkre. Ami pedig talán még ezeknél is fontosabb, néhány lehetőséget is megvizsgálunk, amelyek enyhíthetik a fájdalmat és segíthetnek újrakapcsolódni.

A magány evolúciós gyökerei

Ahhoz, hogy megértsük a magány erejét, érdemes pár mondat erejéig visszalépni az időben. A magány élménye ugyanis nem a modern kor “találmánya”, hanem egy, az emberi biológiába kódolt ősi túlélési mechanizmus. Évmilliók formálták és alkották meg azt az idegrendszeri működésmódot, amely hatására ma fájdalmas élményként éljük meg társas kapcsolataink veszélybe kerülését.

Az evolúciós pszichológia szemléletében a csoporthoz tartozás a túlélés záloga volt. Az egyén védtelen volt a környezeti viszontagságokkal szemben, amely hatására kialakult az egyik legerősebb hajtóerő: a valahova tartozni vágyás szükséglete. Ez utóbbi kielégülése elengedhetetlen jóllétünk fenntartásához.

A társas kapcsolatok és jóllét együttjárását modern orvostudományi vizsgálatok is alátámasztották. Kutatók többek közt fMRI vizsgálattal kerestek választ arra, hogy a kirekesztettség az agyunk mely területeit hozza működésbe. Azt találták, hogy magány hatására többek között a fizikai sérüléseknél is működő területek kapcsolnak be. Ez magyarázza, hogy miért élünk át fájdalmat az érzelmi élménnyel karöltve. Az agyunk számára tehát a “meghasad a szívem” vagy akár a “szívfájdalom” kifejezések nem csupán metaforikus jelentéssel bírnak. A kirekesztettséggel járó fájdalom egyes kutatások szerint neurológiai valóság is, amelyet joggal igyekszünk elkerülni.

A jelenség biológiai háttere mellett a magány élményének jelző szerepét is fontos ismernünk. Egyes szerzők felhívják a figyelmet: a magánnyal járó fájdalom egy alapvető szükségletünk terén megjelenő hiányt takar. Az averzív élmény arra késztet, hogy kapcsolódjunk embertársainkhoz, helyreállítsuk meggyengült szociális hálónkat. Összességében tehát a magány és az ezzel járó fájdalom nem a gyengeség jele. Sokkal inkább egy megfelelően működő, ősi túlélési ösztön megnyilvánulása.

A magány két arca

A modern korban, ahol látszólag rengeteg eszköz, platform és technológiai újítás segíti a kapcsolódást, felmerülhet a kérdés: miért szólal meg ez a “riasztó” jelzésünk egyáltalán? Sőt mi több, a statisztikák szerint egyre növekvő keresési ráta alapján akár azt is kérdezhetnénk: létezik-e, hogy egyre “hangosabb” a jelzés? A válasz a magány összetett természetében rejlik. Nem minden magány egyforma. Az érzés mögött meghúzódó hiányérzet két fő típusra bontható, amelyeket már a 70-es években azonosítottak a kutatók.

Elkülönítenek érzelmi és társas magányt. Az érzelmi magány a mély, bizalmas, intim kapcsolat hiányából fakad. Akkor éljük át, amikor úgy érezzük, nincs egy olyan személy az életünkben, akihez feltétel nélkül fordulhatnánk. Ilyen személy jellemzően egy partner vagy egy legjobb barát, akiről úgy vélekedünk, ismeri a legbelsőbb gondolatainkat és elfogad, megért minket. Az érzelmi magány megéléséhez azonban nem szükséges egyedül lennünk. Érezhetjük egy felszínes kapcsolatokkal teli társaságban, vagy akár egy párkapcsolaton, házasságon belül is, ha az érzelmi intimitás megszűnt.

A magány másik formáját társas magányként nevezték el. Ezt akkor éljük át, amikor úgy érezzük, nem tartozunk egy befogadó közösséghez, baráti társasághoz, csoporthoz sem. Gyakran számolnak be a jelenségről azok, akik új városba vagy akár országba költöznek, új munkahelyen próbálnak szerencsét. Emellett ide tartozhatnak azok az élmények is, amikor nincs egy olyan akár érdeklődési körön, szabadidős tevékenységen, világnézeten vagy hitrendszeren alapuló közösség, amelyben megélhetnénk a közösséghez tartozás megtartó erejét.

A két altípus gyakran párhuzamosan jelenik meg, azonban külön-külön is megélhetők.

Hogyan jelenik meg a magány a mindennapi életünkben? Milyen hatással van a mentális és fizikai jóllétünkre, és hogyan befolyásolja a közösségi média az elmagányosodást? Cikksorozatunk második részében ezekre a kérdésekre keressük a választ!

Felhasznált szakirodalom

• Baumeister, R. F., & Leary, M. R. (2017). The need to belong: Desire for interpersonal attachments as a fundamental human motivation. Interpersonal development, 57-89.
• Beck, A. T. (1979). Cognitive therapy and the emotional disorders. Penguin.
• Bion, W., & Hinshelwood, R. (2023). Learning from experience. Routledge.
• Cacioppo, J. T., Hawkley, L. C., & Berntson, G. G. (2003). The anatomy of loneliness. Current directions in psychological science, 12(3), 71-74.
• Cacioppo, J. T., Hawkley, L. C., & Thisted, R. A. (2010). Perceived social isolation makes me sad: 5-year cross-lagged analyses of loneliness and depressive symptomatology in the Chicago Health, Aging, and Social Relations Study. Psychology and aging, 25(2), 453.
• Eisenberger, N. I., Lieberman, M. D., & Williams, K. D. (2003). Does rejection hurt? An fMRI study of social exclusion. Science, 302(5643), 290-292.
• Hawkley, L. C., & Cacioppo, J. T. (2010). Loneliness matters: A theoretical and empirical review of consequences and mechanisms. Annals of behavioral medicine, 40(2), 218-227.
• Primack, B. A., Shensa, A., Sidani, J. E., Whaite, E. O., yi Lin, L., Rosen, D., … & Miller, E. (2017). Social media use and perceived social isolation among young adults in the US. American journal of preventive medicine, 53(1), 1-8.
• Weiss, R. (1975). Loneliness: The experience of emotional and social isolation. MIT press.
• Yalom, I. D., & Leszcz, M. (Collaborator). (2005). The theory and practice of group psychotherapy (5th ed.). Basic Books/Hachette Book Group.

A blogcikket Barna Boglárka pszichológusunk írta. Úgy érzi, a magány eluralkodott a mindennapjain? Kérjen profi segítséget, kezdje el már ma a változást! Szakemberünkhöz online pszichoterápiára ide kattintva foglalhat időpontot.