Kedves Pszichologus!
Sajnos 9 éve küzdök saját magammal, pánikrohamokkal, szorongással. Egyszer már sikerült belölle teljesen kijönni, de egy trauma után 3 éve újra kezdődött
Ugye 12 évesen diagnosztizáltak pánikbetegséggel, hipohondriával. Nagyon rosszul tettek a szüleim, hogy pszichiáterhez vittek mert gyógyszert kaptam,amit aztán csak fél évig szedtem.
Amikor a pánikrohamaim kezdtek csökkeni, már csak szorongás maradt utánna. Minden kezdett jobb lenni, majd mikor egy előadást néztem meg az akkor iskolámba, egy magas karzatról, ahol régebben ért két traumatikus dolog, melettem lettek rosszul és én végig néztem. Majd ezután kértem, hogy ne kelljen megnéznem egy előadást se, de mikor a testvérem fellépett akkor muszáj volt, akkora szorongást éltem át akkor, mint még előtte soha, és akkor azután a mai napig tartó szédülés alakult ki nálam. A szorongással együtt változott mindig az ereje, az intezitása. Voltam több helyen, mindenki szerint lelki eredetű. Mikor kijottem a pánikbetegségemből azután csak 3 v. 1 havonta kapott el egy pár napra ez a szédülés, leginkább akkor mikor lefele vagy felfele hajoltam, vagy a testhelyzetemen változtattam.
Aztán édesapám beteg lett 2018 ba és én akkor diagnosztizált depresszióba, ami már klinikai volt estem bele, szedtem gyógyszereket, és 2020 nyár végére gyógyultam ki belölle teljesen.
De a pánikbetegség az még nem ment el, mindig is tudtam a fő okát, hogy mért vagyok pánikbeteg, ugye mert nem tudtam magamat elfogadni meleg ként, folyton utaltam magamat emiatt, és volt bűntudatom.
Aztán 2021 ben sikerült magam elfogadni, és pszichológus segített benne. A rohamaim szinte teljesen elmúltak, a szorongás maradt meg bennem, kaptam 1 rohamot május végén, és az a roham akkora volt, hogy azt hittem hogy ott halok meg, leszek rosszul, rég kaptam ilyen erőset, magától jött, de ezután nem mertem semmit se csinálni féltem hogy újra elkap. Ebbe a hónapba még volt 4 rohamom, és ezek olyanok voltak hogy konrtolvesztéssel jár, ha van valami a kezembe akkor azt le vágom, összegyurom stb előtte elfutással járt együtt.
Na aztán július elején már sokkal jobban voltam, egészen a nyaralásunkig akkora szorongás volt rajtam előtte, de emiatt közben is, hogy enni is alig bírtam, szédültem egész nap. Majd 2 rohamom is volt közben. Mikor haza fele tartottunk akkor hatalmas nagy szorongás volt rajtam, és a szédülések még erősebbek lettek.
Az a gond, hogy egész nap csak erre tudok figyelni, fóbiám van az ájulás miatt amit ez csak nehezít.
Múlt héten 1 hétig nem szédültem, majd most jött egy olyan tünet ami azt hittem már nem jön újra, össze-vissza veszem, kapkodom a levegőt, ez régebben egy betegség miatt kezdődött el, és ha elkezdett fájni a hátam mindig ez a tünet is. Igen ám emiatt tényleg szédültem, és annyira felhuztam a mostani napba magamat hogy a szédülésem kezd megint rosszabb lenni. Ha elterelem a figyelmem akkor ez elmúlik, folyton rettegek. Aztán e mellé jött most az, hogy valami szivbajom lehet és emiatt pedig tünetek jönnek figyelem a szíverésem, meg rettegek hogy szivrohamot kapok.
Tudom, hogy én tehetek erről, szörnyű ez a hipohondria, egyik tünet hozza a másikat.
Elnézést hogy ilyen hosszúra sikeredett, de nagyon szeretnék erre valami megoldást találni. Mivel nem dolgozok most emiatt így nem tudok pszichologushoz menni, pszichiáterek eddig semmit se segítettek, gyógyszert nem szeretnék szedni.
Meg most jöttem össze nemrég a párommal, és nagyon szeretném magam jól érezni. Csak tanácstalan vagyok, hogy mit kezdjek a pszichoszomatikus tünetekkel. Nagyon szeretnék végre boldog lenni

Tisztelt Tanácsadó.tömören röviden a húsz èves fiamrol lenne szó.három ève alkohol problèmája van.most kb másfèl hete nem iszik a gyomorfekèly hatására hagyta abba a nehezèn túl vagyunk remegès fulladás stb.az alvászavar RAL nem tudunk mit kezdeni.egèsz èjszaka fenn van holt fáradt kèrem adjon tanácsot köszönöm

Üdvözlöm!
Közel 9 éve vagyok együtt a párommal, nem élünk együtt, de egy munkahelyen dolgozunk. Fiaink is egy idősek, egyikünk lakása sem alkalmas az összeköltözésre. Hozzá kell tennem, hogy az elmúlt 4 évben nem volt köztünk testi kapcsolat. Amikor rákérdeztem, azt mondta: “Neked mindig ezen jár az eszed?” Amikor ezt megkérdeztem már 3 hónapja nem voltunk együtt. Amikor pár hónap után meg egyszer rákérdeztem, azt mondta: “Ahhoz úgy kellene viselkednem!” Nem vagyok rossz ember, aki ismer tudja. Majd két évig semmi. Aztán együtt voltunk, és két évig megint semmi, közben kiderült, hogy hólyagdaganata van. Két éve megműtötték. Az elmúlt két évet ennek is be lehet tudni. Most nagy a baj, újra kell műteni. A minap beakartam lépni az email fiókomba és az övét hozta elő, nem lépett ki belőle. Máskor is volt már ilyen, akkor mindig kikapcsoltam. Nem kellett kutakodnom, a beérkező leveleknél hirtelen megütötte a szemem egy női név, mellette pár személyes sor. Megnéztem. Ez egy szex témájú levél váltás volt, amiből nekem az jött le, hogy ismerik személyesen is egymást. Azóta is tagadja, hogy ő levelezett volna. Tény, hogy a munkahelyen sokszor nem lép ki a levelező rendszerből, bárki tud levelezni a nevében. Nagyon meggyőző, amikor azt mondja nem történt semmi, nem csinált semmit. Úgy érzem egy nagy tüske mélyen bennem van, ami már begyulladt, de csak én próbálom eltávolítani. Nincs kihez forduljak, megbeszéljem, ha szóba hozom kis idő után átvált a betegségére. Elhiszem, hogy neki most ez a fontos, de úgy érzem terel, a betegségével akar…nem is tudom…. maradásra bírni! Ha egyáltalán jó ez a szó. Kérem segítsen, nyissa fel a szemem. Tudom minden éremnek két oldala van, ahhoz, hogy biztosat mondjon valaki meg kell hallgatni a másikat is. Segítség!

Tisztelt Szabó Lili!
Megpróbálom röviden leírni a problémám. A barátommal (23 éves) két éve vagyunk kapcsolatban. Elég sok problémánk van a kapcsolaton belül (az utóbbi időben a szexuális életünk sem a régi)de a végén mindig kibékülünk és ragaszkodunk egymáshoz. Megcsalásról eddig szó sem volt, viszont először életemben belenéztem a telefonjába és a volt barátnőjével beszélget hónapok óta, azt is megemlítette neki, hogy gondok vannak a kapcsolattal, illetve legutóbb kezdett szexuális tartalmú lenni a beszélgetés és a barátom meztelen képet kért tőle, igaz nem kapott képet és rövid volt a beszélgetés, de számomra a szándék megvolt és én ezt már megcsalásnak nevezném. Persze a barátom azt mondja nem jelent neki semmit a lány és megbánta, hogy képet akart kérni tőle, de én úgy érzem teljesen hülyének nézett és nem tudok benne bízni többet. Érdemes még ezt megbeszélnünk vagy tovább folytatnunk a kapcsolatot? Válaszát előre is köszönöm.
Üdv.

Üdvözlöm!

Azzal a kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy lehet az önbizalmat növeli. Várom válaszát előre is köszönöm szépen!
Üdvözlettel Bőszéné Dósa Anikó

szeretem a női lábakat és a magassarkút is nyalogatni miért

Jó napot kívánok, a segítségégüket szeretném kérni. Anyukám állapota teljesen leromlott demens lett idődős otthonba került, de ez olyan hírtelen történt fél éve. Előtte kórházban volt elkapta a covidott és amikor haz került nem tudta ellátni magát rám maradt nem hagyott aludni teljesen kimerültem, es azóta nem sikerül vissza térnem a régi életemhez. Gyógyszreket szedek, 2 féle antidepresszánst, nyugtatót, altatót.
Így éjszska alszom de a nappalok nehezek, dolgozmi is aligtudok.
Kérem segítsenek.

Jó Estét! 25 éves nő vagyok, volt egy 8 éves párkapcsolatom, amely 3nappal ezelőtt ért végett! Ebben a kapcsolatban folyamatosan voltam lelkileg és testileg is bántalmazva. 3nappal ezelőtt ez egy kicsit el durvult és az orrom eltörött.. Ő azt mondja ezt nem szerette volna, véletlen volt! Ezek után ő úgy döntött hogy jobb ezt a kapcsolatot le zárni, mert nem szeretne többet bántani engem… Az én problémám az, hogy még mindig azt érzem szeretem nem akarok nélküle élni és, ha hívna vissza mennék hozzá. A családom szerint ez nem normális és örülnöm kellenne,hogy véget ért! Ez már nem az első esett volt hogy egy egy vita után külön töltöttünk pár hónapot de mindig tudtam, hogy vissza tér hozzám! Most tudom, hogy már nem fog,és magam hibáztatom ezek miatt! A kérdésem az lenne,hogy miért nem tudom őt elengedni, és miért magam hibáztatom?? Válaszát előre is köszönöm!

Üdv. Segitsèget szeretnék kérni. Van egy 26 éves lànyom,és egy 4 éves kisunokám. Apukája probàlja eltiltani a kuslàny tölem. A kuslánynak nagyon hiànyzom,nagyon ragaszkodik hozzám,de ritkàn làt. Ebböl kifolyolag lett a kislànynak széklet problèmàlya,ezt a gyerekorvos is alàtàmasztotta kb.1 ève. Javasoltàk a szülöknek hogy vigyèk el pszihologushoz,de ez nem tötrènt meg. Azota is van olyan hogy nem kakil a gyerek ,mert ha érzi hogy kell,akkor elbulyik a sarokba es vissza tartja. Van olyan hogy jön a kaki,mert kakus a bugyi.Azt szeretném megkèrdezni Öntöl hogy mit tudnèk tenni,hogy a kislàny rendbe legyen? És hogy ezt lelki ok kivàlthatja e? Válaszàt köszönóm szèpen. Aggodó nagymama!

Üdv! 🙂
Nekem egy vezetéssel, trauma-feldolgozással kapcsolatos kérdésem lenne.
Lassan egy éve kezdtem el vezetést tanulni 24 évesen, az elején voltak nehézségeim, de szépen lassan fejlődtem. Az oktatóm kedves volt, bár néha kihoztam a sodrából (nem vágott semmit a fejemhez vagy ilyesmi), olykor érezni lehetett a feszültséget. Mivel az ember a legkevesebb időből és pénzből akarja megúszni próbáltam mindig mindent jól csinálni (egyébként is nagyon maximalista vagyok).
Amint ki lett tűzve az első vizsgám időpontja a teljesítményem a padlóra zuhant és nem igazán éreztem az összhangot saját magammal. Úgy éreztem hogy pár hete nagyon jól tudtam csinálni mindent és utánna mintha képtelen lennék a dolgokra bárhogy is próbálkoztam. Meditáltam, stresszkezeltem de sehogy sem jött javulás.
Az első vizsgán kb. 10 perc után megbuktam, olyan érzésem volt mintha nem is én vezettem volna. Tompa voltam és nem tudtam irányítani a figyelmem.
Ezután valami megváltozott, oldottabb lettem a vezetési órákon, szépen vezettem, magabiztosan. Az oktatómmal is jól éreztem magam. A második vizsgán sokkal kevésbé voltam ideges, magabiztosan mentem, de túl közel húzódtam a jobb oldalhoz, így vége lett a vizsgámnak. Pedig valóban úgy éreztem sikerülhet.
Ezek után mindig minden jól ment a vezetési órákon, az oktató is mondta hogy már nem tud nekem mit tanítani, tökéletesen, dinamikusan, magabiztosan megyek. Persze itt apró hibák beleférnek, a vizsgán semmi kb.
A vizsgákon viszont mintha más ember lennék. Olyan belső feszültség van bennem hogy remeg a lábam, pedig magamat nem érzem idegesebbnek mint egy egyetemi vizsga előtt. Nem tudom mikor és hol mélyült el nálam ez a trauma. Bármit elrontok, az bukás, egy olyan ember dönt erről akivel sosem találkoztam még és pár perc alatt eldönti hogy szerinte tudok e vezetni vagy sem. Senki nem mondhat semmit a védelmemben, nem próbálhatom meg újra, nem javíthatok.
Már minden pénzem ráment, 5 sikertelen vizsgán vagyok túl, pálya alkalmasságira kell mennem, ami borzasztó megalázó. Mert sokszor még maguk a vizsgabiztosok is megdicsérnek hogy nagy ügyesen vezetek, csak hát leblokkoltam, vagy túl lassan néztem be a jobb kezes utcába, vagy túl messze álltam meg a patkától…. De nagyon ügyes vagyok, nagy kár.
Nem tudom kezelni a szituációt, nem látom amit amúgy igen, nem tudok reagálni a dolgokra amikre egyébként igen. Mintha nem is én vezetnék a vizsgákon. Képtelen vagyok 120%-on teljesíteni. Ideges vagyok, vagy túlkoncentrálok, túlgondolok, biztosra megyek az sem jó, ha valamire véletlenül nem figyelek, kicsi vagy nagy dolog az sem jó. A lábam remegését se tudtam egyszerűen kontrollálni, így többször lefulladok, amitől még idegesebb leszek.
Nem tudom hogy mi tévő legyek, hogy tudnék továbblépni? Hogy lehetne leküzdeni a traumám? A képességem meg van a vezetésre, de olyan mintha a vizsgára alkalmatlanná váltam volna. Próbáljak meg oktatót váltani (hiába kedvelem az oktatóm) hátha a megváltozott környezet segít?
Előre is köszönöm válaszát!

Jó napot!

Ingyenes a beszélgetés?
Kovács Kitti vagyok és a voltam magán pszichológusnál, csak abba kellett hagynom mert nem tudtuk fizetni. Azt mondta a pszichológus, hogy agorafóbiám van. Nem merek kimenni egyedül az utcára. Most nem tudok a pszichologushoz járni egyedül nem tudom megoldani és csak gyötörnek a lelki gondok.

Tisztelt pszichológus!

Van egy lányom, aki most tizennégy éves. Volt egy fiú ikertestvére, aki még a terhességem idején halt meg. A lányom már kiskorától fogva nagyon fiús, ami a viselkedésében és a stílusában is megmutatkozik. Ahogy pedig kamaszodott, ez nem elmúlt, hanem még inkább megjelent nála. Mostanában elgondolkodtam azon, hogy talán mindez a halott testvére miatt lehet. Talán így próbálja “életben tartani”, hogy szinte az életét éli a sajátja helyett. Vajon van bármi köze hozzá? Vagy ha nem, akkor mi lehet ennek a “fiússágnak” az oka?
Előre is köszönöm a választ!
Barbara

Tisztelt doktor úr/nő!
Azzal a problémával fordulnék Önhöz, hogy bár 2 éve élek szexuális életet, egyre nagyobb teher. Élvezem, el tudom engedni magam együttlét közben. Azonban utána 2 héttel mindig csak azon tudok agyalni, mivan ha terhes vagyok, ha lecsúszott az óvszer, kifolyt egy kis sperma véletlen, vagy valahogy odajutott pl. orális szex közben a zuhany alatt a vízzel, amit persze nem vettem észre. Sokszor kering ez a fejemben, páromnak sokáig szólni sem mertem, mert tudtam, ilyenkor busszús lesz, ő tudja, hogy odafigyelt és nincs baj. Hiába látom, hogy nincs nagy esély a terhességre, félek és stresszelek folyamatosan. Semmilyen más védekezési módszert nem alkalmazunk az óvszeren kívül. (Egészségügyi okok miatt hormonális fogamzásgátlás kizárva)
Hogy küzdhetem le ezt a félelmet? Van erre megoldás? Egyszerűen csak ne szeretkezzünk?
Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelettel: V. Enikő

Tisztelt dr. Nő/Úr!
Van egy barátom aki az utóbbi időben többször is hazudott nekem, és gyanús lett. Visszagondolva a korábbi hónapokra, jóval többször is hazudott. Az interneten olvastam utána, ahol a kényszeres/patologiás hazudozó fogalmát találtam illetve erről információkat. Elég sok esetben egyeztek azok a tulajdonságok, amik ezzel járnak, ilyen például az is, hogy sok olyan nem valós történetet mesélt el, aminek igazából nem volt értelme hogy hazudjon. Mivel nem vagyok szakember, és az interneten rengeteg információ van, úgy gondoltam szakember tanácsát szeretném kérni, ezért fordulok Önhöz.
Mit lehet abban az esetben tenni, ha nagy a valószínűsége, hogy egy barátom kényszeres hazudozó?
Egy közös barátunkkal beszéltem, aki szintén aggódik miatta és említette, hogy a barátunk korábban már beszélt neki róla, hogy a középiskolában is volt ilyen, hogy hazudott sok embernek, viszont kiderült és egyedül maradt.
Én arra gondolok, hogy nyilván neki is vannak olyan dolgok amik esetleg gyengeségek/hiányosságok (és persze minden embernek) viszont ő a hazugságokba menekül, hogy ezeket elfedje és barátokat szerezzen, valószínűleg mert alacsony az önbecsülése. Nagyon szeretnénk segíteni rajta, ezért szeretnék tanácsot kérni Öntől. Mit tehetünk ebben az esetben?
Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlöm!
Úgy érzem segítségre lenne szükségem! A családból és a baráti körömben úgy gondolják hogy hipochonder vagyok, sajnos nekem is megfordult már a fejemben.