Kedves Túri Dóra Márta!
Az lenne a kérdésem, hogy a bipoláris zavar előjöhet-e gyerekkorban is. Igazából van pszichológusom, de vele nem nagyon szoktunk ezzel foglalkozni. Több ember is mondta már a környezetemben, hogy tuti bipoláris, vagy borderlineos vagyok, de nem hiszem. Mármint mindenkinek vannak érzelmi hullámai nem? Mindenkinek vannak öngyilkos gondolatai, mindenki érzi magát egyedül. ÉS mindenkinek van olyan, hogy energikus és boldog ugye? Oké, mondjuk amiket néztem oldalakat a legtöbb dolog igaz rám, de kicsit olyan mintha ezek nagyon általánosított dolgok lennének. Persze, másnak érzem magam, mint a többiek és sohasem érzem magam felszabadultnak és boldognak, de… Fhu nem tudom.

Nálam úgy ez azt jelenti hogy egyre agreszivabb vagyok sex közben.Es vannak közbe fura gondolataim. Olyan hogy bántani akarom de kozbe meg nem mert szeretem.

Jó napot a segitségüket kérem a párommal nagyon sokkat veszekedünk ok mert nagyon féltékeny vagyok de a párom nem adot rá okkot éppen azért kerestem meg önnöket hogy tudnak e ebben nekem segiteni mert nem szeretném elvesziteni a családomat képes leszek rá hogy megváltozak elöre is köszönöm a választ ÜDV : Ferenc

T. Doktornő!

Próbálok rövid lenni, amennyire lehetséges. 🙂
Az én problémám, hogy kirekedve érzem magam sokszor a saját életemből. Mindig alárendelt voltam a kapcsolataimban, régebben nem is éreztem ezt ekkora tehernek, de mióta párkapcsolatom van és jobban el tudom fogadni, hogy önmagamért szeret valaki, azóta nehezebb. Mégis gyáva vagyok lépni. Középső gyerekként és nagyanyám állandó összehasonlítgatására elég erős testvérféltékenységet nevelt ki bennem – általában én voltam a vesztes ezekben a szituációkban.
Zárkózott gyerek voltam, most emberekkel foglalkozom, amit szeretek, csak a kitágult szociális tér nyomást gyakorol rám, főleg a hosszútávú kapcsolatokat szenvedem, ez alól csak az kivétel, akit megszerettem. A kollégákkal nehezen tudok hosszútávon egyenletes kapcsolatot kialakítani, a hangulatom nagyon hullámzó és nem bízom a munkahelyemben sem. Szorongásos periódusok és az önbántalmazás időnként felcsap bennem, rám zúdul és elnyel, elkezdtem magam izolálni a közösségemben.
A betegségeimmel sokszor úgy érzem, hogy kalodába vagyok zárva, engem a karantén nem úgy érint (ápolónő vagyok), mégis megvisel.
Könnyen átveszem más hangulatát, főleg bánatát, a munkám során megtanultam “félretenni magam”, igazából tökéletesítettem, mert ezt a privát kapcsolataimban már sokszor tettem és egy ideje azt vettem észre, hogy már közönyös vagyok a saját életemmel kapcsolatban, közönyös és bizalmatlan. Máskor meg szomorú. Nagyon erős elfojtások vannak bennem. Érzem, hogy erős maszkot viselek bent, könnyedén tudom azt hazudni, hogy jól vagyok, bár látszik rajtam, hogy nem, a napokban már kedvem sem volt tettetni.
Utálom, hogy sajnálom magam, mégis félek most túl gyáva és erőtlen vagyok ahhoz, hogy elkezdjem döngetni a mellkasom. A jogaimért csak én küzdhetek. Gyerekkoromban sem tudtam megvédeni magam, volt, amikor más védett, mert túl szerencsétlen voltam, erre nem vagyok büszke, úgy érzem most is az vagyok. Eléggé burokban, bezárkózva nőttem fel ahhoz képest, hogy viharos gyerekkorom volt. Sokszor szélsőségesen ellentmondásosnak érzem magam és rövid időre egy kedves szó ki tud tépni ebből, olyan vagyok, mint egy koldus, aki hihetetlen módon boldog az alamizsna láttán, mégis szégyelli magát a helyzete miatt.

Tud nekem tanácsot adni? Hogyan építsem ki magamban a fókuszt?
Köszönöm előre is, addig is maradok tisztelettel,
Erika

A párom alkohol problémákkal küzd. Azt érzem hogy megmérgezi ezzel a kapcsolatunkat. Volt hogy hónapokig semmi gond aztán mindig kicsit visszaesik. Hogy kezelhetném ezt?

Üdvözletem!

Sajnos 17 évesen eléggé hülyeséget csináltam!
Biszexuális vagyok és beszélgettem egy sráccal az instagramon. Küldözgettünk képeket,de én csak a felsőtestemet meg az alsónadrágomat ami rajtam volt a képemen. Természetesen ismeretlen voltam nem ismerte az arcomat. Meg nem mutattam meg az intim részemet. Ő 20 éves volt és nagyon aggódok,hogy mit fog csinálni a képekkel. Egy kicsit nyugodt vagyok mivel egyik képen se látszik az arcom. De volt olyan lehetőség a kép küldése mellet,hogy csak pár ideig látható. De félek,hogy képernyőfotót csinált. Lehet ebből bajom? Töröltem az instagram fiókomat és azzal regisztrált Email címemet!

Köszönöm szépen előre is a válaszukat!
M

Tisztelt doktor úr/doktor nő!

Már egészen kicsi korom óta telhetetlen vagyok. Mindent szeretnék amit meglátok, meghallok vagy megérzek. Ahogy növök egyre nagyobbra nő és csak azt érzem hogy kell kell kell és kell az ég világon MINDEN. Csak az tűnik fel például ha egy barátnál vagyok hogy neki mennyi mindene van ami nekem nincs. Állandóan megvennék mindent és ezzel sajnos nem csak magamat hozom rossz helyzetbe de az édesanyámat is aki nem bírja se pénzúgyileg se lelkileg. Mára ez a helyzet elég súlyos lett. Máson sem jár az eszem egész nap csak hogy mim lehetne még, de ha épp nem azon akkor mély letargiába zuhanok vagy éppen teljesen életunt. Pedig tényleg megvan mindenem, de nem elég, és ha megkapok valamit nem érzek semmit csak azt hogy jöhet egy újabb dolog. És alvásproblémáim is vannak amin ez sajnos nem segít. Egyre többszőr sírok éjszakánként és próbálom elrejteni mert nem szeretném h lássák, de egyre kevésbé sikerül. Azonban a mohóságom eléggé elszaporodott és szeretetéhségem is van. Hiába kapok meg mindent értem ezalatt a figyelmet és törődést a családom a barátom és a barátaimtól nem elég. Ez már túlnőtt rajtam és nem tudom irányítani, egyedül biztos nem.

Kedves Cintia!

1 éve vagyunk együtt a párommal aki 38 éves és van egy 8 éves kisfia!Egy munkahelyen dolgozunk,így ismerkedtünk meg!

Az első egy hónapban (elég szomorú,hogy csak akkor) minden rendben volt,aztán egyik reggel amikor megkért vasaljam ki az ingét és én mondtam,hogy hát nem igazán tudok vasalni,kiakadt,hogy ennyi idősen ezt miért nem tudom,aztán sorra jött sok minden ami miatt kiakadt!Tény,hogy nem vagyok egy házitündér,de azért az alap dolgokat megtudom csinálni,de kivagyok ezektől a férfi-női szerepektől!Itthon anyuéknál is azt látom,anyukám mindent megcsinál és sokszor egy légyszíves vagy egy köszönöm nem hangzik el,meg miért ez a kaja,miért nincs kimosva ez még,pedig ő aztán tényleg igazi háziasszony,alázatosan oda teszi magát és amúgy jó a szüleim házassága,apa is megcsinál azért a ház körül mindent,de jobban megbecsülhetné anyut,a tesóm meg főleg!

Párom szerint más, éppen nem megakarni csinálni és akkor megcsinálja ő vagy nem megtudni csinálni..

Amikor mondom neki,hogy jó lenne sportolni elmenni,mert nem tetszem így magamnak,de aztán nem megyek,akkor jön a baszogatás,nem szép most az arcbőröm (abba hagytam a fogamzásgátlót) és rám szól,hogy ne használják alapozót,pedig nem szívesen megyek emberek közé így.Azt mondja neki így is tetszem,ezzel az alakkal,bőrrel,de ha magamnak nem és mondom,akkor tegyek is ellene.Szte én csak ígérgetek mindent,pedig ő is 1 éve ígéri,hogy leteszi a cigit és még mindig nem,tehát ha én ígérek és az nincs betartva az óriási gond,de ha ő azt meg lehet magyarázni.

Ő nagyon hangulatember és nagyon írányítani,nevelni akar,apuval jó a kapcsolatom,de 12 éve részben azért költöztem el mert már piszkált mindenért.

Párommal a fő gond,hogy sztem nárcisztikus,9 hónap volt mire lejött hozzánk bemutatkozni és bár tetszett neki itt 24 óra múlva menni kellett és mivel nincs autónk és volt egy fuvar délben,de az drágább lett volna és anyuéknak át kellett volna vinnük minket a városba,ezért néztem egy másikat ami 1 órával később indult,de házhoz jött és olcsóbb volt(én fizettem) és kiverte a hisztit,hogy ő később látja a gyereket,pedig előtte egy hétig minden nap látta ( nem 2 hetente hétvégén van vele,hanem heti van,hogy 5’napot,érte megy suliba, minden szombaton nála alszik és én ezt elfogadtam),nulla az alkalmazkodóképessége.A fuvar módosítást megbeszéltem vele mielőtt módosítottam,akkor azt mondta jó legyen aztán másnap mégis kiakadt és nem jött ki reggelizni,nagyon ciki volt,szte én inkább nézem azt mi jó nekem meg anyuéknak,de azt hogy neki azt nem,pedig ő mondta előre most ennyit szeretne/tud jönni.

Téma volt most az összeköltözés,ő az apukájával él,az anyukája meghalt 5 éve,ki van már az öregtől teljesen,hogy utána kell takarítania,én albérletbe lakok egy kolléganőmmel,aki nem igazán örül,hogy jön át oda vki úgyhogy heti 3 max 4-szer alszik ott,én meg náluk nem,mert ott az apukája,akivel amúgy még nem is találkoztam,se a tesójával csak a kisfiával,de vele nagyon jól kijövök!

Mondta a kapcsolatunk elején,hogy ha összeköltözünk nem alszik ott senki(öcsém jár továbbképzésekre Pestre havonta két havonta egy nap és ilyenkor nálam alszik),gondoltam majd ha megismeri a családon ez változni fog,de most amikor aktuális mondta,hogy nem jöhet a tesóm pedig közösen fizetnénk az albit és ha apukája meghal és abba a lakásba költözünk ami az övé és lesz gyerek oda meg biztos,hogy nem,se anyukám,se senki nem aludhat ott,csak az ő kisfia,mert az az ő gyereke,a tesóm meg csak a tesóm,van keresete menjen szállodába,jöhetnek látógatóba a szüleim,de aludjanak szállodába vagy menjek haza (3 órányira laknak),úgyhogy ezen is nagyon összevesztünk és mivel van ez a koronavírus és itthon tudok dolgozni haza jöttem és szakítottam vele,nagyon csúnyán beszélt velem,elmondott mindennek,sajnos nem először,de nem hagy békén,azóta is keres,de persze utánam nem jött,mert én elmondtam itthon amiket mondott és így hogy álljon a szüleim elé,de erre korábban kellett volna gondolnia,mostmár kompromisszum kész lenne,de ez kb. Annyi,hogy na jó egy évben öcsém ott aludhat 5-ször,de sajátban már senki,mert ha lesz gyerek ő tud mindent,segít majd nekem.

Szte elkéne már szakadnom a családomtól (havi egy hétvégét jövök haza),meg ha már van férjed meg gyereked akkor van új családod,sztem meg nagyobb családod van,nem pedig új!

Anyuék azt mondták ezek után nem szeretnék ha kibékülnék vele és ide hoznám,ennél többet érdemlek,a barátnőim,kolléganőim akik ismerik is rosszul vannak tőle,szerintük tönkre teszem magam mellette,amúgy egyik barátnőmmel se találkozott az egy év alatt,nem volt rájuk kíváncsi,neki nincs is nagyon barátja vagy azok is a szüleikkel élnek!

Nem értem miért engem szapul,hogy hol tartok 33 évesen,mikor 38 éves,az apjával lakik,nincs pénze sose,nem egyszer én fizetek,nincs kocsija,lakása csak egy gyereke,én mégis elfogadtam így,ő miért nem tud megbecsülni engem,örülhetne,hogy vagyok neki.

Nem volt túl sok párkapcsolatom a leghosszabb 4,5 év volt aminek 2008-ban lett vége,amúgy csak pár hónaposak,ezt is az orrom alá dörgöli,hogy vajon miért,mindegyik megcsalt,úgyhogy az elmúlt 11 évben csak arra volt 1-2 fiú,nem akartam már,hogy bántsanak,nem akartam sérülni,erre bele szerettem egy olyanba aki így bánik velem és nem tudom min gondolkodok még,de nem bírom elengedni.

Még sok mindent tudnék írni,de így is hosszúra sikeredett,amiért elnézést kérek és gondolom,hogy azért ez sok így egyszerre,de kérem segítsen,mi a véleménye egy ilyen kapcsolatnak vajon van még jövője?

Üdv
Egy jo ideje estenkent nemkapok levegot ,halalfelelmem van ,rossz a kozerzetem, ugy erzem senki nemszeret ,semmi nemjon ossze ,nemtudok mely levegot venni ,ha ideges vagyok akkor is elo jon de foleg este ha fekszek es aludni kene szorongok van hogy tarsasagba sincs kedvem menni, magamba fordulok sokszor ,semmi nemsikerul

Üdv már 4 éve vagyok pánikbeteg és eddig tudtam kezelni .de az utóbbi időben édesanyám halála után ami most lessz 1 éve .a szorongas a félelem elhatalmasodott rajtam .és sajnos már ott tartok hogy bevásárolnisem tudok elmenni szinte sehová.és 3 gyermekem is van és nagyon nehéz ..nem tudom honnan induljak el mit tegyek mert szinte félek végem van ha arról van szó hogy elkelmenni itthonról.mindent a párom vásárol ő segít.és ha kimegyek soka valótlanak érzem az épp adott helyzetet.

Tisztelt Pszichológus!
Nővérem születésétől kezdve pszichiátriai beteg, jelenleg 40 éves. A diagnózisa szerint skizofrén, autisztikus vonásokkal. Testileg teljesen ép, mozgásában nem korlátozott. Gyakran leli örömét mások zaklatásában, pl. telefonon, személyesen vagy interneten fenyegetőzik, különböző dolgokat rendel a vélt ellenségeinek. Ebből kifolyólag több rendőrségi, bírósági ügye is volt, amelyek mindegyikét beszámíthatatlanság miatt ejtették. A megszokott dolgaihoz ragaszkodik. Sokszor agresszív, félelmetes a viselkedése, bár valódi fizikai agressziót egyedül csak velem szemben tanúsított. Gyógyszert nem hajlandó bevenni. Előfordult már, hogy próbálkozott vele, de a mellékhatásoktól nagyon rosszul érezte magát. Emiatt az utóbbi időben teljesen visszautasítja a gyógyszerszedést. Önellátásra alkalmatlan. Jelenleg a szüleimmel él, az ő gyámságuk alatt van, de ők idős koruk miatt egyre kevésbé képesek kezelni a problémát. Szeretnénk valamilyen bentlakásos intézményben elhelyezni, ahol gyógykezelése is biztosított lenne. Az agresszív, másokkal sokszor ellenséges, nem együttműködő viselkedése miatt nem tudjuk milyen lehetőségeink vannak. Szeretnénk tanácsot kérni, hogy kihez fordulhatunk ez ügyben. Segítségét előre is köszönjük.

Tisztelt Dóra!
Sajnos a kialakult jelenlegi helyzetben, nincs lehetőségem személyes pszichológushoz fordulni. A problémám a következő, karácsonykor kezdődött a párkapcsolatomból kifolyólag pszichés panikrohamok , amit sikerült önállóan 2 hét alatt lekűzdenem. De aztán folytatodott és a gyomromra vetítődött. Nagyon rossz érzés, megbélyegezi a napjaimat. Először azt hittem a gyomoridegtől és attól hogy elég keveset ettem( 1 hónap alatt 2-3 kilót fogytam) refluxos lettem. Minden orvosi vizsgálaton túlestem ultrahang, szívvizsgálat, labor stb. de minden eredményem kiváló lett. Így kizárólag csak pszichésen képzelem be magamnak a problémát. Ilyen még sosem volt velem, de minden egyes nap eszembe jut hogy rossz lesz a gyomrom és hányingerem lesz, nyilván ez utána úgy is lesz. Olyankor beveszek hányingercsillapítót savlekötőt, persze még a gyógyszer fel sem szívódott de úgy érzem magam mint akit elvágtak. Minden jó lesz. Két hétig rendben voltam , nem szedtem be semmit, de most előről kezdtem. Mit tehetnék? Nem akarok gyógyszeren sem élni,mert félek hogy egy idő után már tényleg megbetegszem.
Nagyon szépen köszönöm előre is válaszát.

Szia.
Soha nem gondoltam magamra úgy, hogy szép lennék, de tartotta bennem a lelket a barátom. De most ő is elhanyagol és már szinte a tükörbe se tudok nézni, hogy nem kezdjek el sírni.
Őszintén nem tudom mi van velem. Folyamatosan fáradt vagyok, elvesztettem az érdeklődésemet minden iránt, iszonyatosan csúnyának tartom magam, a jövőképem kilátástalan és őszintén szólva nem tudok ezzel kihez fordulni…

Szép estét!
12 éve vagyunk legjobb barátnők, tényleg nagyon szoros volt mindig a kapcsolatunk, szinte testvérekként tekintettünk egymásra. Mindig úgy gondoltuk, hogy sosem szakíthat el minket egymástól semmi, a 12 év alatt még csak össze sem vesztünk egyszer sem.Gimi után egyszerre kezdtük az egyetemet és kérdés sem volt, hogy egy albérletbe költözzünk.Ennek már három éve, az első két év pont olyan jó volt mint amire számítottunk, tökéletesen kijöttünk így egy fedél alatt is.Amit tudni kell, hogy ő ezalatt a két év alatt párkapcsolatban élt végig, a sráccal én is nagyon jól kijöttem de aztán tönkrement a kapcsolatuk, egyfolytában csak veszekedtek és nagyon mélyre vitte érzelmileg a barátnőmet.Sosem láttam még olyan rossz állapotban mint akkor, sosem mosolygott már, még én sem tudtam feldobni és ezt szörnyű volt látni.Végül nagy nehezen szakított a pasival, jobban is lett egy ideig aztán valahogy gondolt egyet és visszacsinálta az egészet pedig még azt is mondta hogy “hát igen belátja már nem volt szerelmes”, szóval szerintem csak azért mert egész életében csak egyszer volt még szingli és fél az egyedülléttől, a srác meg olyan típus akinek csak csettinteni kell.Na, és itt jön a problémám, hogy ezt a viselkedést én iszonyúan gyengeségnek tartom mindkettejük részéről.Sosem bírtam az olyan embereket akik ilyen fiatalon csak gyávaságból vannak egy kapcsolatban és most úgy érzem ledőlt az a kép bennem amit eddig láttam, úgy érzem már nem az a belevaló vagány és bulis (amióta ez megtörtént szórakozni sem nagyon jár) csaj aki volt és aki miatt azt mondtam, hogy igen Ő a legjobb barátnőm.Persze tudom, hogy most is ugyanúgy számíthatok rá mindenben, de nekem ez kevés egy barátsághoz.Amióta ezt gondolom akaratom ellenére elkezdtem eltaszítani magamtól, nem kerestem, nem hívtam sehova és eleinte láttam hogy ez bántja, mindig próbált programokat szervezni velem de valahogy azt éreztem, hogy annyira zavar a viselkedése és hogy megváltozott hogy nincs kedvem hozzá.Ezért nagyon eltávolodtunk egymástól, és tudom, hogy főként én vagyok az oka, és nagyon zavar mert nem akarom őt elveszíteni, de mégis azt érzem van bennem egy gát amitől nem tudom visszafordítani a dolgot.Tudom, hogy nem kéne ennyire beleásnom magam a magánéletébe, mert végül is az Ő dolga, de úgy érzem rám is kihatással van amit csinál, mert ha nem lenne benne egy kapcsolatban akkor a barátságunk is sokkal jobb lenne.Mikor szingli volt egy rövid ideig akkor éltük meg együtt a legjobb közös élményeket (bulik,közös témák stb)és nagyon zavar hogy most ehelyett egy közepesen jó kapcsolatot választ.Amíg boldogok voltak együtt ez a gondolat eszembe sem jutott, de mióta láttam, hogy nem szerelmesek egymásba nagyon zavar hogy úgy érzem azért maradnak ki az életünkből a felejthetetlen pillanatok mert ő fél az egyedülléttől. Természetesen próbáltuk már megbeszélni számtalanszor de mindig csak odáig jutottunk, hogy nekem meg kell értenem, hogy ő megváltozott és most ilyen de ettől függetlenül neki nem változott a barátsága velem szemben.Ezt jogosnak is tartom, de valamiért mégis érzem magamban a távolságtartást felé, mintha haragudnék rá valamiért.Azért írok ide, mert úgy érzem tényleg mindent kipróbáltam már, hogy újra olyan lehessen a barátságunk mint volt de talán magamban kéne keresnem a választ arra miért nem tudom elengedni ezt a haragszerű érzést vele szemben, viszont nem gondolom hogy ez terápiát igényelne, talán csak egy kis útmutatásra van szükségem önismeret terén,szeretném elengedni ezt a haragot de valamiért nem megy, magam sem tudom miért.Előre is nagyon köszönöm a választ!

Kedves Lili!
A vírus miatt sajnos itthon kell tartózkodnom. A vendéglátásban dolgozom rendezvényeken pincérként. Ezért nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy nincs semmi dolgom. Munka után elszoktam járni edzeni is így állandó mozgásba vagyok, mióta itthon vagyok csak kétszer edzettem. Pedig be vagyok jelentkezve online edzésékre. Egyszerűen nem tudok itthon edzeni. Hogyan tudnám rávenni magam? Nem szeretnék ellustulni, ez miatt úgy érzem céltalan vagyok.Milyen tanacsai vannak?
Köszönettel: Gergő