Tisztelt Szakember!
14 éves korom óta szerelmes vagyok a középiskolai fiatal férfitanáromba, aki akkor 27 éves volt. Minden nap kiemelt figyelmet kaptam tőle, ami különösen jól esett, mert az akkori kiszemelt osztálytársam rám sem nézett. A tanár viszont többször utánam fütyült, rám kacsintott, sőt, volt olyan, hogy masszírozta 1-2 percig a vállam, amikor a többiek nem látták. Egy alkalommal pedig csak úgy, kedvtelésből felemelt az ölébe a többiek szeme láttára.
Egyik nap kedves volt hozzám, majd napokig bunkó. Nekem ő nem is tetszett eleinte, szó szerint kierőszakolta a figyelmem.
Mindössze két évig tanított, mert a 11. osztályt a város egy másik iskolájában kezdtem (más okokból kifolyólag). Heti rendszerességgel jártam vissza színjátszókörre a volt iskolámba, és a kacsingatásai, kétértelmű megjegyzései ugyanúgy megmaradtak.
Ritkán látom már, de nagyon rossz ez nekem, mert a barátommal 2 éve vagyunk együtt, aki imád engem, én viszont úgy érzem, még mindig ezt a férfit szeretem, aki 33 éves, és neki is van kapcsolata. De ha meglát, mai napig bámul.
Sokszor úgy érzem, hogy csak szexuálisan vonz, máskor azt, hogy szeretem. Máskor pedig azt érzem, hogy miatta torzult a párkapcsolatokról kialault képem. Sőt, sokszor dühös vagyok, mert azt érzem, miatta talán sosem fogok mást szeretni, és megmarad ez a fajta – talán kissé beteges -vonzódásom. Amiatt is dühös vagyok, mert mostanság úgy érzem, tönkretette a gyerekkorom, annak ellenére, hogy akkoriban nagyon is élveztem ezeket a helyzeteket. Mai napig, az egyetemen is másképp állok a férfitanáraimhoz, kényszert érzek, hogy finoman flörtöljek velük, és úgy érzem, később a főnökömmel is megtenném ezt. Persze tovább sosem mennék.
Ez bántalmazásnak számít? A tanárom viselkedése bántalmazó volt, vagy ez valami más volt? Mit tegyek? Gyáva vagyok elmondani a barátomnak, akárcsak a volt tanáromnak. De 6 év után úgy érzem, valakivel beszélnem kell erről.
Válaszát előre is köszönöm!
20 éves lány

Heló!
Köszönöm, hogy elolvasod.
Két éve folyamatosan szorongok, és őrlődöm. Ez gátol az életem minden területén. Képes lennék elérni a céljaimat, de megbénít a félelem, és ettől, csak dühös leszek magamra.
Mit lehet ilyenkor tenni?
Válaszodat előre is köszönöm!

Kedves Lili!

Külföldre költöztünk párommal, akinek egy szuper pozíciót ajánlottak, és végre a karrierjére fókuszálhat.
Én otthon felmondtam, és jelenleg az új nyelvet tanulom, amire neki nincs szüksége, mert az angol a munkája nyelve.
Szeretné, ha pszichológus segítenw nekem, mert a vitáink hátterében az újrakezdésem körüli nehézségeket látja.
Túl sokat foglalkozik velem, és minden otthoni találkozó alkalmával azt ecseteli, hogy nekem milyen nehéz.
Valóban az. De erre számítottam. Dietába kezdtem, sportolok sokat, tanulom a nyelvet intenzíven, minden nap kimozdulok az iskolába, mellette itthon rend van, főzök, és összességében jól érzem magam.
Én nem tanultam annyit, mint ő, de otthon jó munkám volt, jobban kerestem, mint ő.
Most nem tudom, mit csináljak. Talán vállalkoznék, de nincs ötletem, talán folytatnám a tanulmányaimat, de nem vagyok ebben biztos. Úgy érzem, hogy sürget, és nem érzem igazinak az aggódását. Jobban esne, ha csak bízna és hinne bennem, és hagyna a saját tempómban haladni.
Úgy döntött, ha én nem, akkor majd elmegy ő a pszichológushoz, akit olyan nagylelkűen felkutatott nekem.
Nem tiltakozom minden porcikámmal a szakember segítsége ellen, de erről is azt gondolom, hogy nekem kellett volna ezt a döntést meghoznom.
Szerintem éppen emiatt a viselkedés miatt vannak a vitáink. Nem úgy támogat, ahogy arra én vágyok. (Talán ez önzően hangzik)
Folyamatosan arra ébreszt csak rá, hogy nem vagyok olyan kvalifikált, mint ő, hogy nekem minden milyen nehéz, hogy nem tartok ki egy ötletem mellett sem, de én ezt az időszakot egyszerűen útkeresésnek élem meg.
Ráadásul végre van időm magamra, élvezem is, hogy fogyok, fitt vagyok, festegetek néha, olyanokat csinálhatok, amik korábban nem fértek az időmbe.
Hogyan lenne érdemes elmondanom neki, amit érzek, amire vágyok, ha ezek a leírt szavak nem műkődtek?

Köszönöm a segítségét!

Rebeka

Jó napot!
Azzal a problémával fordulnék Önhoz, hogy nem tudom komoly szervi betegségem van-e esetleg pszichológiai kezelésre szorulok-e.
A probléma már nagyon mélyen gyökerezik. Azt hiszem 6.-os korom óta képzelek be magamnak mindenféle betegséget. Gégerákkal kezdődött, beképzeltem hogy nem tudok normálisan nyelni, elmentünk egy év múlva (nagyon nehezen osztom meg ezeket a dolgokat a szüleimmel, egy évbe telt) kivizsgálásra és nyilván nem találtak semmit. Majd egy tüdőrákot és mellrákot is sikerült magamnak beképzelnem. Amik ha igazak lettek volna mára már tuti nem élnék.
Viszont jött egy fordulópont 8.-ban. Az egyik tesiórán elájultam futás után. Elmondtam a szüleimnek, majd elküldtek kivizsgálásokra. EKG, szívultrahang és EEG. Nem találtak semmit. Viszont ezután nagyon durván iszonyom lett a tesiórától, ha tesim volt már reggel óra paráztam hogy nehogy megint elájuljak. Aztán megint rosszul lettem tesin futás közben, nem tudom megfogalalmazni mit éreztem csak az egész világ nagyon furcsa lett körúlöttem,mintha semmi nem lenne valóságos. Úgy éreztem le kell ülnöm mert különben elájulok. Megijedtem hogy ez biztos szívinfarktus,úgyhogy hazajöttem. Elmentünk a háziorvosmohoz csinált egy EKG-t és kiderúlt hogy nyilván nincs semmi bajom. Ezután elég sürün jöttek ezek a rosszullétek. Órán is éreztem ez a furs érzést, utáltam már suliba járni mert konkrétan minden órán előjött. Aztán már ebédnél is, sőt akkoriban pingpongoztam és aközben is sokszor éreztem. Aztán amikor WC-n vagyok akkor is pánikolok hogy elájulok a WC-n ugyanez van fürdés vagy zuhanyzás közben. Erröl a szüleim természetesen nem tudnak ugyanis nem tudom ezt megosztani velük. Viszont azóta kollegista lettem egy másik városban. Ez ott ugyanígy folytatodott, félek egyedül sétálni az utcán, egyedül buszozni, zuhanyozni menni vagy szimplán egyedül lemenni ebédelni az ebédlöbe. Az órák is egyre borzalmasabbak, amióta ide járok folyamatosan. Kimondottan nem szédülök amikor ezt érzem csak bizonytalanság érzésem van és olyan mintha semmi nem lenne valóságos és tompán érzékelem a kúlvilágot és figyelmetlen vagyok. Összevissza csinálok ilyenkor mindent. És izzadni is szoktam. Valamennyira talán megtanultam kezelni de iszonyatosan elegem lett belőle. Aztán elkezdtem járni táncolni és matek korepetálásra és ezeken a helyeken elmúlt, nem éreztem. Nagyon boldog voltam hogy valami végre sikerül normálisan. Akkor egy időre teljesen elmúlt úgy éreztem. Az órákon sem volt olyan vészes, kezdett háttérbe szorulni. Aztán idén sikolakezdésnék úgy éreztem teljesen legyőztem ezt a dolgot. Egyáltalán nem éreztem. Aztán december vége fele újra előjött és most iszonyatosan durva. Most is érzem, mintha mindjàrt elájulnék. Már a koliba is érzem folyamatosan, a vonaton, a buszon, sőt még itthon is teljes nyugalmi állapotban. Söt komolyabb testi tüneteket is érzékelek hozzá, elég sokszor dobban be a szívem nagyokat és kell sokat köhögnem, ami szintén szív eredetű bajokra vezethető vissza. Mozogni nem tudok sokat mert szívdobogás érzetem lesz. És amikor alvás után felkelek akkor is borzalmasan rosszul vagyok, olyan mintha bármelyik pillanatban meghalgatnék. És ez egyre rosszabb. A héten táncon amikor egy adott mozdulat után éreztem hogy elkezd “zörögni vagy kattogni” a szivem és iszinyat gyorsan kezdett el verni. Pedig egyáltalán nem eröltettem meg magam. (Ez nem elősuör fordul elő) Teljesen biztosra veszem hogy ez tényleg tesi tümet és ezzel orvoshoz kellene fordulnom. Végre elmondtam a szüleimnek. Bár nem az egészet csam ezt a táncos részét a dolognak. És állítasuk szerint ez pánikbetegség és csak a stressztől van. Úgyhogy rájuk nem számíthatok ebben a dologban. Most hazajöttem hétvegére, nem is nagyon beszélek a szüleimmel most és iszonyatosan rosszul vagyok folyamatosan gyakorlatilag, tegnap este azt hittem nem élem meg a ma reggel. Egész éjjel sírtam. Ma reggel is sírhatnékom volt sőt most is az van. És rengetegszer érzek fura érzést a szívem táján, mintha nem lenne ott minden rendben. Gyengék a kezeim is úgy érzem. Nagyon soksuor szoktak fájni a nyaki ereim. De a szüleim szerint ez nem tesi úvyhogy az istenért nem vinnének el orvoshoz. Amitől még rosszabbul érzem magam. Tudom mennyi mindent kellene csinálnom és hol a normális világ de egyszerűen nem tudok normális lenni és nagyon rosszul érzem magam. Ön szerint ez mitől van?? Tényleg egy pszichológust keressek fel vagy inkább egy rendes orvost? Nagyon szépen köszönöm hogy végigolvasta!

Kedves OnlinePszichológus!
Egyszer már írtam Önöknek, de most egy teljesen mát témáról kérdeznék. Kb. 10 éve kezdődött nálam az, hogy elkezdtem kihúzkodni először a szempilláimat, majd a szemöldökeimet. A szempillámhoz évek óta nem nyúlok, a szemöldöktépkedést azomban azóta sem tudom teljesen elhagyni. Jelenleg már nem olyan vészes a helyzet, mivel pár éve egyáltalán szemöldököm sem volt, annyira ra kitépkedtem őket. Próbáltam olvasni róla, hogy mi lehet ez, és ha jól tudom trichotillomanianak hívják. Nagyon szeretném végleg elhagyni, ugyanis még mostanában is sajnos hozzányúlok a szeemöldökeimhez. Nem tudom mit csináljak, senkinek sem merem elmondani, mert bolondnak néznének. Esetleg tudnának valamiféfe tanácsot adni, hogy mi lehetne erre a megoldás? Előre is köszönöm!

Pánik beteg vagyok és segítséget szeretnék kérni.
Pár hónapja jelentkezett nálam egy erősebb rosszulet a semmiből .. elő jelei mindig voltak annak , hogy ha olyan helyzetbe kerülök be tudok panikolni de sosem voltak ennyire erősek a tünetek.. ennél az első rosszuletemnel hevesen elkezdett verni a szívem , vert a víz, a vérnyomásom az egekbe repült, halál félelmem volt. Ez körülbelül 30 perc múlva el múlt de aztán mindig féltem az újabb rosszulettol így megmaradt állandó fejfájás és rosszuletek…
Ekkor voltam vervetelen ekgn ahol nem találtak semmi eltérést ekkor jobban is lettem elmúltak a tünetek.. viszont azt kezdtem el észrevenni hogy mindennap bebeszelek magamnak más és mas betegségeket .. így történt az hogy kiment a bokám és mindennap azzal idegesítettem magam hogy biztos el van törve ez így ment pár napig és éjszaka nagyon rosszul lettem azt hittem hogy szivinfartusom van nagyon erősen vért a szívem és lezsibbadt az egész testem . Ezen az éjszakán a zsibbadás meg nekem új volt korábban soha sem tapasztaltam ilyet ez annyira meg remisztett hogy utána szinte mindennap zsibbadtam mert csak erre gondoltam hol akarom hol az arcom ilyenkor már bekepzeltem azt hogy agyverzesem van e mellé párosult az hogy nagyon fáj a nyakam fejem gyengének érzem magam..viszont ha valamivel lekötom magam a tünetek elmúlnak de tudat alatt mindig bebeszelek mindenféle betegsegef mert rettegek a korhaztol.. ismerős javaslatára felkerestem egy pszichiatert aki már az első találkozásnal felírta nekem a scippat amit én ki is próbáltam..de olyan rosszul lettem tőle hogy ennyire még soha nem voltam rosszul . Akkor eldöntöttem hogy soha többet nem veszek be ilyet és nem is mernek bevenni többet. Néha 0.25os frontinnal enyhítem a felelmeimet. Segítséget kérnék hogy önnek mi a javaslata és a leírtak alapján ez valóban szorongásos betegség ??
És alkalmazhatom a frontint a rosszuletek csillapítására vagy próbálják találni valami más utat.
Válaszát köszönöm előre is.

Szép napot kívánok.

A páromról lenne szó. 36 éves…. 4 éve élünk együtt. Tegnap nagyon csúnyán összevesztünk és sajnos egy kés is előkerült az edényszárítóról. A veszekedés közben a kezembe akarta rakni a kést, hogy öljem meg mert ő ezt nem bírja tovább és nélkülem nem tud élni. Eszem ágában sincs elhagyni. Hetek óta alvászavara van. Maximum egy két órát alszik. Sajnos egyre többet fogyaszt alkoholt. Konkrétan sört. Rövid italt nem iszik. Kértem többször hogy ne igyon… Mindíg megígéri, hogy nem iszik többet. De ez sajnos csak ígéret. De ez a tegnapi nagyon nyugtalanító…. Zokogott és engem kért hogy öljem meg. Hogyan tudnék segíteni neki? Kérem segítsen.
Köszönettel Barbara

Barátomal nagyon ősszevesztem és megbántam hogy megbántottam és ezt akarom neki bizonyitani de nem tudom hogy hogyan😔

Hónapot. 9 év után úgy érzem hogy nem szeretem a férjemet és beleszerettem a 22 éves munkatarsamba. Sex már évek óta nincs a férjemmel és külön is alszunk már 1 éve. Úgy érzem hogy ki akarok szállni ebbol a kapcsolatbol és újra élni akarok. Randizni szeretnék, érezni szeretném hogy no vagyok megint. Hogy úgy nézzenek rám megint és éritsenek meg hogy no vagyok. Esetleg ez valami kapuzarasi pánik lenne? Köszönöm a választ is előre.

Tisztelt Cím! 18 éves vagyok. 2 éve elhunyt a keresztapukam, akivel sajnos nem olyan volt a kapcsolatunk mint szerettem volna. Ennek ellenére nagyon megviselt a helyzet. Mai napig nem tudok úgy beszélni róla h ne konnyezzek be de magát a tényt már elfogadtam. Korábban vallásos voltam, mindig imadkoztam és ez megnyugtatott de az eset óta nem hiszek már. És hiába imádkozom nem nyugszom meg. Akkor mérhetetlen haragot éreztem és szomorúságot és ezt fizikai úton vezettem le. Utána voltak jobb és rosszabb időszakok. 11 osztályban minden remek volt a barátaimmal és családommal is jól megvoltunk azt hittem vége ennek a fura érzésnek de nem így lett. Sőt!
11 nyarán a legjobb barátom szó nélkül,, dobott,, és egy másik osztalytarsunk legjobb barátja lett 3 ev barátság után. Már több mint fél év telt el szeptember óta. Szeptember első pár hetében minden nap sírva aludtam el. Olyan mérhetetlen magányt éreztem mint meg soha, ez az érzés augusztus végén kezdődött újból el,mikor rajöttem, hogy nemsokára iskola. Azota senkiben nem merek bízni. Pedig korábban szinte bárkinek megnyiltam. Van 2 barátom akiket azóta ismertem meg és mindig megprobalok segíteni a problémájuk ha van de én nem tudok elmondani nekik semmilyen személyes dolgot mert félek h megint megtörténik. A magam és mások elleni haragom néha csak úgy feltör és dühös vagyok a világra minden idegesít máskor meg ezerrel pörgök és jó kedvem van és ez váltakozik. Ha egy kisebb veszekedés van a szüleimmel vagy testvérem el vagy valami felidegesit, akkor vagdosom magam vagy gyufaval megegetem. Ezt még keresztapa halál után próbáltam először. Azóta a felkaromon a talpamon a terdemen a combhajlatomnal és olyan helyeken próbáltam ahol nem látszik. Mi lehet ez? Csak egy kis hullámvölgy az iskolai stressz miatt?

Tisztelt Hölgyem / Uram !

24 éves egyetemista vagyok és az elmúlt időszakban nagyon nehezen megy az egyetemi lét .hatalmas stresszt okoz már az is ha bemegyek az épületbe. Átlag vizsga időszakos tanulós napon 2-3 xanaxal míg volt vizsgám amit csak 24 óra alatt 6 beszedésével tudtam ép ésszel teljesíteni .ez a stressz kihat a családomra és pár kapcsolatomra is . Úgy értem nem tudok sehol seb észlelni róla és kiengedni mert mindenki csak tanácsokat és üres elzárkózó frázisokkal válaszol rá . Közben más területeken is meg kell felelnem ami szintén nem könnyű . Kérdésem az lenne egy ilyen helyzetben milyen szakterületen dolgozó pszichológust keresések fel ? Mert úgy érzem összetett a probléma .van benne párkapcsolati probléma , önértékelesi és stressz kezelési hiba is .
Válaszukat előre is köszönöm !

Kedves Doktornő/Doktorúr!

Párkapcsolati problémával szeretnék Önhöz fordulni. 29 éves nő vagyok és iszonyat nehezen találok magamnak párt már egy jó ideje. Szinte minden héten eljárok randikra, főleg netes társkereséssel próbálkozom, a férfiak többsége nagyon vonzónak tart és általában szeretnék a folytatást. Én szinte minden egyes randinál (már évek óta) valami kivetni valót találtam a másikban és nem éreztem, hogy újból szeretnék találkozni. Ha tovább is ment a dolog leginkább barátságnak könyveltem el, nem igazán éreztem erősebb vonzalmat. Szeretnék egy komoly kapcsolatot de valahogy mégis nehezem tudom magam elképzelni/rászánni, hogy egy romantikus viszonyba belemenjek. Kényelmetlenül kezdem magam érezni amikor egy férfi elkezd hozzám közledni, a legtöbb esetben olyan érzésem van hogy „idegen” számomra a másik ember. Ilyenkor nem tudom hogy velem van a gond, vagy egyszerűen csak nem illünk össze, nem a megfelelő emberrel hozott éppen össze a sors… Szeretem ha egy férfi kezdeményez, ha ő irányítja a dolgokat, tudok vonzódni hozzájuk csak sokszor iszonyat zavarba vagyok elöttük mint egy „kislány” ezért is sokszor a kormbeli férfiakkal próbálkozok, elöttük nem érzem magam annyira zavarba. Egy időben arra is gondoltam, hogy a másik nemhez vonzódom, ha már érzelmileg a férfikahoz ilyen nehezen megy, de magát a szexet viszont kívánom velük, így nem hiszem hogy ez lenne a probléma. Még tini koromban volt egy hosszabb kapcsolatom, utána főleg fél éves-1 éves rövidebb kapcsolatok. Nagyon szeretném megtalálni az igazit vagy leaglábbis szerelmes lenni. Szeretném magamban megfejteni, hogy miért lettem ennyire kritikus velük szemben és vajon magammal lehet-e valami gondom elsősorban ami miatt nem igazán vagy csak nagyon nehezen tudok szeretni, a másoktól jövő szeretet/vonzalmat kezelni.

Jo napot kivanok! Eloszor szeretnek ontol segitseget kerni meg nem fordulok helyi szakemberhez! 32 ,eves egyedulallo anya vagyok 1 eve nevelem a gyermekeim egyedul onallo talpra estt vagyok az elmult idoben pedig ugy erzem mar segitsegre van szuksegem almatlansag etvagytalansaghangulat ingadozas jellemzi a napjaim amit a gyerekek nem vesznek eszre mert folytom magamba a gondjaim a mi a mindennapjainkal jar par napja vagy hete nem tudom pontosan eszre vettem hogy a hangosabb zaj (beszelgetesek )irratalnak videok amik eroszakosabbak az atlagnal ki hatnak egesz napra sot az almaimban is mint kis koromban ujra felek a sotetben ha el is alszom sokszor ugy kelek fel mintha vki lenne a lakasban erzekeny vagyok sokszor olyan erzesem van mint ha ebren almodnek es memoriam is sokat romlott sokszor beszelnek hozzam es nem tudok figyelni konnyebben el sirom magam foleg ha a 3 gyonyoru lanyom latom ha egy kozegbe vagyok veluk teljesen mas vagyok feltoltenek !eleg sokat faj a fejem zsibbad a kezem es fejfajasaim lataszzavar hany inger koveti ugy erzem kezdem lelkileg es fizikailag is fel adni faradni kerem a segitseget mi lehet a problema soha ilyen gondom nem volt

Kedves Orsolya Veronika!
Egy barátnőmnek szeretnèk segíteni, de nem tudom már mit tehetnèk. 7 ève èl együtt fèrjèvel,egy ève beleszeretett valaki másba, de nem hagyta el a fèrjèt miatta, mert a pènzt ès a biztonságot választotta inkább. Fèrje ultimátumot adott neki, ha nem szül gyereket elhagyja. Ő bevállalta, most van egy 3 hónapos kisfiúk, de nem tudja szeretni gyermekèt sem. Ellátja, de csak kötelessègből. Minden más fontosabb neki a gyermekènèl. Nem tudom hogy segíthetnèk neki ebből az állapotból kibillenni.
Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Veronika!

A kisfiam 3,5 éves. Nyáron költöztünk egy új lakásba. Sajnos az ingatlan nagyon áthallásos, este zavaró, üert áthallatszanak a szomszéd lépéshangjai. A tetőről hallatszik vissza a zaj, olyan mimtha dübögnének. A kisfiam a költözés után többször ébredt éjszaka, most már végigalussza az éjszakát, azonban nagyon nehezen tudom elaltatni mind délben mind este. Jelzi is, hogy fél. Van hogy egy altstás másfél óra, húzza az időt. Ezt a félelmével indokolja. Tudom, hogy ez részben életkori sajátosság is, de azt gondolom, hogy ez túlzott félelem. Próbáljuk mesével, misztikummal oldani ezt, de mivel mindig akkor van a legnagyobb dübörgés amikor ő aludna és a szomszéd nem együttműködő, sokszor nem hat semmi. Kérdésem, hogy emiatt a folyamatos félelem, feszültség miatt, ami ha hosszú távon fennáll, lehet-e bármilyen káros következmény a gyermekemre nézve?
Egyéb tünete nincs, azt még fontos elmondanom, hogy kiskorától érzékeny a zajokra.

Felmerült már a költözés lehetősége is, előtte azonban szererném kikérninaz ön tanácsát is ezzel kapcsolatban.

Köszönöm!
Katalin