Kedves Pszichológus!
7 éves fiam cumizza az ujját, vagy ha nem azt akkor rágja a ruháját. Cumizott régen, de két és fél éves korában elbúcsúzott tőle, aztán rászokott az ujjára. Leginkább unalmában és passzív tevékenységek alatt szokta, de pl ha izgul vagy nagyon örül akkor is, ilyenkor inkább rágja a ruháját. Hogyan lehet leszoktatni róla?
Köszönöm válaszát!

Nagyon féltékeny vagyok

Sokat gondolkodtam azon hogy írjak e megint… De végül úgy döntöttem hogy írok, tudni kell rólam hogy 2 évig kényszerbeteg voltam, de utána sikerült magamtól és barátaim szüleim segítségével csillapítani a gondolatokat és a kényszercselekedeteket. Viszont pár hónapja napi szinten jönnek vissza a gondolatok, mindent túl reagálok nem tudok rendesen gondolkodni.. Olyan dolgokra szoktam gondolni amiket nem akarok, vagy szimplán nem szeretnék arra gondolni, de valahogy mégis azon jár az eszem… És ez mind akaratlanul történik, és sokat olvasok erről de az internet mindenhol mást ír úgy gondoltam ha írok akkor lehet hogy tudnának tanácsot adni hohy tereljem el a figyelmem erről, esetleg járjak el pszichológushoz? Bármilyen tanács jól esne, mivel szeretnék egy normális emberként reagálni különféle dolgokra. Előre is köszönöm a válaszukat.

Nagyon fontos volt az életemben a sport a mozgás Nagyon sok stessz ért az utóbbi években és sajnos a mozgáshoz nem volt kedvem és erőm és már a kilók is szaporodnak és ez még több nyugtalanságot okoz

Jó napot! A nevem Emese, 18 éves vagyok. Január 1.-én hirtelen meghalt édesapám 44 éves volt, ő volt számomra az akit a legjobban szerettem. Amióta elment az első 2 napon rettenetesen szenvedtem és nem akartam elhinni h ez megtörtént, de utána minden megváltozott hirtelen eltüntek az érzéseim, csak egy kis fájdalom maradt. Már nem sírok csak nagyon ritkán. A családom nagyon szenved de nem tudom őket megvígasztalni. Eltünt minden érzésem úgy érzem h üres vagyok legbelül, nem tudok senkit szeretni de nem is utálom őket semlegesek számomra, a családom,barátaim,párom mindenki.. miért van ez?

Tisztelt doktor úr, nő az a problémám hogy nem tudom a merevedést fent tartani andrologus szerint inplantátum kellene de mivel ojan drága a beavatkozás hogy nem tudom kifizetni így egyre depresszijosabb vagyok feleségem se kívánja velem a szexet mert 0vagyok az ágyban de már sokszor megfordult a fejembe hogy nem akarok így élni szex nélküli mit sem ér az élet nem vagyok férfi oda az önbecsülésem így fiatalon inpotensnek lenni nagyon meg alázó

Tisztelt szakértő!44 éves vagyok,és 1 éve élek párkapcsolatban,amiből hiányolom a lelki viszonyt.Úgy érzem,párom más nőkkel éli ki ezt.Kevés az esély arra hogy testileg megcsalna,de lelkileg… A közösségi oldalán nem látom az ismerőseit,nem látom kinek mit likeol,vagy épp ki köszönti fel.Folyamatosan le van némítva a telefonja,állandóan magánál hordja,sőt van rá pl.,hogy ha 1 bizonyos személy hívja,és én is jelen vagyok,nem válaszol.És ha rákérdezek miért,azt a a választ kapom,hogy neki is lehet intim szférája.A hölggyel 10 éves barátságot ápol,de nem akar semmit sem mondani róla.Amikor kérem mutasson róla fotót,azt mondja nem ismerősök a fbon,holott nyáron hívta a páromat,hogy miért elérhető.Talán én rontottam el valamit,hogy ennyire titkolja mi van közöttük?Pedig nem is hisztiztem a nyári hívás miatt.A nő nem tud rólam és a párom teljesen elzárkózik hogy felvállaljon.Mintha függne tőle.De ha csak barátok,akkor miért?Hogyan győzzem meg hogy legyen hozzám öszinte?Köszönöm válaszát!

Kozel 4 honapja vagyok kapcsolatban egy ferfival,kolcsonosen nagyon jol erezzuk magunkat egyutt, sok kozos elmenyunk van mar, a kozos jovorol is szo esett koztunk.
Ebbe most durvan kozbeszol az, hogy az elozo baratnoje ( 7 evig eltek egyutt) hazalatogat Angliabol,- ahova kikoltozott- 1 hetre, es o ezt az 1 hetet arra forditja, hogy a no rendelkezesere alljon, kimegy ele a repuloterre, hazaviszi a regi kozos otthonukba, majd ide-oda elviszi baratokhoz, rokonokhoz. Kozben valtig allitja, hogy velem kepzeli a jovojet, a nohoz semmi nem koti mar, nem akarja vissza az eletebe, csak segit neki stb. Engem persze ez borzasztoan bant, mondtam, hogy ennek most nem szabadna megtortennie, lehet, hogy ramegy a kalcsolatunk, nem tudom milyen erzesek alakulnak ki bennem az 1 het soran.
Mi lenne a helyes viszonyulas reszemrol? Teljesen tanacstalan vagyok.

Jó napot kívánok .Livia vagyok és a párom miatt szorulok tanácsra.Nyolc és fél éve ismerem a páromat,de ebben a kapcsolatban többet sirtam,mint nevettem.Nagyon szeretem őt,és állitólag ő is engem.Viharos ez a viszony,ugyanis nagyon indulatos,agressziv ember,aki hétvégenként a bort sem veti meg.Nagyon csúnyán szokott velem beszélni…Legutóbb azt mondta,hogy menjek el pszichiáterhez,és hozzak egy papirt tőle,hogy normális vagyok….Semmit nem lehet tőle kérdezni,mert rögtön üvöltözik,mindenbe beleköt amit csinálok,ha ő hibázik,arról én tehetek.Ha én vezetem az autót / mivel ő ittas/ akkor kiabál velem vezetés közben…semmit nem csinálok jól.Képes velem végig üvölteni a városon keresztül,ha nem akarok vele bemenni a kocsmába../ én egyáltalán nem fogyasztok alkoholt és nem is jártam soha ilyen helyekre/. Nem élünk együtt,én a lányommal élek,elvált vagyok,fenntartom magamat,becsületesen jártam dolgozni mindig.Egyre ritkábbak az intim együttléteink. Ilyen dühkitörései után amikor kitombolta magát,képes megkérdezni,hogy szeretem-e….Pár nappal ezelőtt ilyen tombolása után amikor lenyugodott,elkezdte mutogatni a késeket,hogy milyen fokos szögben kell megköszörülni…ekkor volt életemben először halálfélelmem…Utóbbi időben úgy érzem,hogy meg kell tőle szabadulnom…Párszor már ott hagytam,visszakönyörögte magát,aztán minden folytatódott tovább.Mindenkivel,mindenhol arrogánsan beszél,kinos vele bárhová is menni…Olyan piti dolgokon kiakad,ha nem azt a kanalat teszem neki a tányér mellé,amit ő szeretett volna,beszélgetek a szomszédasszonnyal,a munkából ebédidőben nem akkor hivom fel,elmegyek a lányommal közös programra…Kezdem magam kevésbé értékes embernek érezni,és annak örülök,ha mehetek dolgozni.Kérném a válaszát,hogy tényleg én vagyok-e beteg,mert már kételkedem magamban. Köszönöm a türelmét.Üdvözlettel:Livia

Jó napot kedves doktornő!
Már másfél éve benne vagyok egy se vele se nélküle kapcsolatban és nem tudok kilépni belőle egyszerűen nem megy belebetegedtem! 3 hónapja költözött el tőlem a párom de előtte már többször is szakítottunk de mindig kibékültünk most utólag viszont már nem. Ő pont azért ment el tőlem mert már be akarta fejezni velem de én nem tudtam elfogadni sőt a mai napig sem tudom. Azóta csak kihasznál engem már biztos vagyok benne,hogy nem érez irántam semmit de viszont szexre még jó vagyok neki. Sajnos már csak arra használ engem 🙁 és nekem ez fáj a legjobban. Ő már nem akar együtt élni velem inkább az albérletet választotta. Nekem nagyon nehéz természetem van ezt belátom de viszont nagyon tudok szeretni és ragaszkodó típus vagyok amit a pasik nem szeretnek! Meg én megmondom az igazat a férfiak szemébe és sokszor elég nyersen fogalmazok és durván. Nem tudják elviselni a modoromat. Mindig csak bennem keresik a hibát csak nekem kell változnom mindenben legalábbis szerintük. Na mindegy nem is ez a lényeg most hanem,hogy nem tudom elengedni az exemet mindig elmegyek hozzá ha ő akarja van mikor én kérem meg,hogy had mehessek csak legyek vele számomra ez a fontos. A megszállottja lettem ennek a pasinak és nem tudok róla lemondani pedig semmi szeretni való nincs benne. Már nagyon sokszor becsapott megalázott engem és mégis ragaszkodom hozzá kapaszkodok belé. Érzem,hogy ez már beteges amit én csinálok. Mindig megfogadom magamnak,hogy mostantól nem keresem őt semmilyen formában nem írok neki nem hívogatom meg hasonló dolgok. De nem tudom sokáig tartani a szavam. Ha nem jelentkezik fél napig én már meg vagyok bolondulva. Nem tudok róla leszállni és érzem,hogy egyre rosszabbul vagyok. Testileg is nagyon sokat fogytam mióta elment lelkileg meg tönkrementem teljesen. Csak rajta jár az eszem szinte egész nap még munka közben is. És mindig azt várom,hogy jelentkezzen írjon vagy hívjon.Vagy mondja azt,hogy szeret és szeretné velem újrakezdeni. De saját magam se tudom,hogy miért erőltetem ezt a kapcsolatot amikor én is tudom hogy nekünk ez nem megy. Ellentétek vagyunk szinte mindenben meg sok minden idegesít benne ilyen pl a cigaretta meg a sör. Én nem szeretem egyiket sem ő viszont igen. Aztán a másik nagy ellentét kettőnk között,hogy ő akar gyereket én viszont nem!!! Nekem csak arra lenne szükségem,hogy adjon tanácsot doktornő,hogy tudnék ebből a függőségből kigyógyulni mert nem bírom tovább. Ő kihasznál engem én meg szépen lassan beleőrülök ebbe a helyzetbe!

Kedves Bárki, aki elolvassa ezt!
Teljesen kétségbe vagyok esve, céltalan az egész életem és nem látom a kiutat belőlle.Mindig is szorongtam(szerintem ezt részben a szüleimnek köszönhetem, mindig nagyon szigorúak voltak velem és nagyok voltak az elvárások felém), de ez jóval súlyosabb lett miután bekerültem egy erős gimnáziumba, ahol nagyok voltak az elvárások és én mindenkinek meg akartam felelni, főleg magamnak. Sajnos hiába tanultam látástól vakulásig a jegyeim nem tükrözték ezt, és volt 1-2 tanárom, aki nagyon megalázott, tovább rombolva az önbizalmam utolsó törmelékét is.Közben történt egy balesetem is, aminek vannak maradandó nyomai, mint kívül, mint belül, nincs olyan nap, hogy ne jusson eszembe, de evvel az évek múltán sikerült megbékélni, ez az egyik oka, hogy nem merek nyitni az emberek felé, annyira kicsinek érzem magam. Gimnázium után sikeresen leérettségiztem, de úgy éreztem, hogy képtelen lennék most egyetemre menni féltem az ismeretlentől, új hely, új emberektől és annyira fáradtnak éreztem magam. Egy év után bekerültem arra az egyetemre, amiről titkon mindig álmodtam, de sosem hittem benne, hogy tényleg sikerül…de sikerült. Azóta minden nap a sírás folytogat(nem csak az egyetem miatt, bár az is baromi megterhelő, de a családi hátterem sem a legjobb, nem számíthatok semmiféle támogatásra), nem igazán sikerült beilleszkedjek, mert nagyon halkszavú vagyok(mások szerint), és a tanárok sem annyira segítőkészek és rengeteg a tanulnivaló. Tavaly annyira rossz állapotba kerültem, teljesen besokaltam, nem aludtam, nem ettem, csak stresszeltem és sírtam, annyira kikészített az egyetem, és úgy éreztem nem bírom tovább, nem mentem be többet órára, utána még rosszabb lett a helyzet annyira haszontalannak és szerencsétlennek éreztem magam, hogy komolyan terveztem az öngyilkosságom, de hála a barátaimnak sikerült életbe tartsam magam.Elhatároztam, hogy helyrehozom az életem, kerestem munkát, elmentem nyáron külföldre dolgozni és elterveztem, hogy visszamegyek egyetemre. Így is lett, úgy éreztem minden rendben…de az idén megint, rámtört a kontrolálhatatlan szorongás, álmatlanság, stressz és csak sírtam és hihetetlen, de megint azt csináltam, mint a tavaly, nem volt erőm bejárni órára, és úgy éreztem én nem vagyok erre képes annyira össze voltam/vagyok zavarodva, nem tudtam tisztán goldolkodni, és úgy láttam, hogy nincs értelme folytatni semmit, pedig tényleg azt tanulom, amire mindig is vágytam…és most itt vagyok teljesen céltalanul a bolondulás határán, már nem tudok tisztán gondolkodni, nem hiszem el, hogy megint ezt teszem, és a maradék embereknek is, akik még hittek bennem csalódást okozok, legszívesebben végeznék magammal. Nem tudom hogyan tovább, úgy érzem teljesen megrekedtem, és nem hiszem, hogy lehetne ez bármikor jobb. Köszönöm, ha végigolvasta!

Üdv! Pár nap mulva leszek 18 éves, és lassan 2 éve én magam sem jövök rá a saját problémámra. Mindig valami problémám van még akkor is amikor minden rendbe van, jelenleg barátnőm van boldog vagyok vele mégis ugyérzem hogy valami nyomja a szívem, valamin mindig folyamatosan kattog az agyam , pozitiv akarok lenni és mégis mindenen gondolkodom, konnyen baratkozo vagyok , megis nagyon keves emberbe bizom meg , vagy nem is az hogy nem bizom meg hanem nem nyilok meg az erzeseimrol, barmi baj van mindig sajat magam oldom meg sose kerek segitseget, pedig nem vagyok szégyenlős tipus, de viszont igy jol erzem magam nem is szeretnem megosztank az eletem masokkal. Nem tudok aludni pedig napkozbe mindig elfoglalom magam vagy van programom szoval kimerülök de viszont mikor aludni kellene az agyam mindig valamin gondolkodik. Helyesírási hibákért elnézést kérek jelenleg 4:12 van fáradt vagyok mégsem tudok aludni.

Tisztelt Szakértő.
Segítséget szeretnék kérni gyermekem nevelésével kapcsolatban.
Nyáron külföldről hazaköltöztem 3 éves lányommal apja kint maradt. Sajnos egy nehezebb vitás életszakaszt így láttunk jobbnak lezárni. Nem szakítottunk csak én döntöttem úgy hazajövök egy támogató közösségbe. Azt gondoltam akkor. De sajnos úgy érzem hibás lépés volt. Fél év telt el és úgy érzem a gyerekem nem szeret már. Igaz én is egyre többet kiabálok vele. Sajnos szüleim és testvérem teljes ellenem dolgoznak a nevelésben. Ha tiltok vmit rohan hozzájuk vagy hisztizik mire ők rohannak be mit művelek vele. Már gondoltam arra visszamegyünk külföldre de mikor ezt közöltem édesanyám egy óriási patáliát csapott le hogy mit képzelek meg akkor ő mem látja az unokát. És nem rángathatom a gyereket ide oda. Viszont én úgy érzem megőrülök itt. Képtelen vagyok egy fedél alatt élni velük és próbálni gyereket nevelni. Amíg kint éltem vágytam haza hiányoztak akartam lányom ismerje a nagyszüleit de most úgy érzem ez túl sok. Apa anya helyett kapott a gyermek több családtagot akik anya ellen dolgoznak… és a helyzet egyre kezelhetetlenebb… a gyermek folyton mesét néz csokit eszik. Én hiába tiltom.. játszani alig akar velem. Mamához rohan mert ő kapcsol mesét. Már ott tartunk sétálni se szeret öt perc után közli fáradt.
Nagyon el vagyok keseredve.. szívem szerint visszamennék hogy apa anya gyerek legyen egy család akármi is van. De nem támogatnak sőt lelki zsarolással érik el ne merjek lépni mert szerintük tönkreteszem a lányomat.

Jó napot kívánok!

Szeretném kérni a segítségét.

A kisfiam második éve jár oviba és

minden reggel sír,szinte zokog.

Hogy hiányozni fogsz,hogy anya anya és

belém kapaszkodik és úgy kell

eltolnom,ami szörnyű érzés.És nem

csak nekem neki is.

Mit tehetnék.Kérem segítsen.

Elbeszélgettem már vele többször,

de nem használ.

Kétségbe vagyok esve!

nos nem én lennék akinek segíteni kellene hanem van egy 18 éves Lány barátom akinek van egy kis problémája mégpedig az lenne hogy van neki egy kacsa plüsse névszerint dodó kacsa és azt hiszi róla hogy valóban él beszél stb stb és ez azért 18 éves létére ez azért fura valamint elégé piszkálják a szülei meg az osztálytársai én próbáltam beszélni vele de erre megharagudott és még ő veszekedet velem hogy hogy képzelem azt hogy az a plüss nem él