Jó napot. Nem tudok senkihez fordulni, mert felek elmondani mi van bennem. Van 2 kislányom. A nagy már a kezdetektől nagyon sírós volt, most meg hozza jön, hogy egy hét ördög! Szó szerint. A férjemmel sokat veszekszunk ez miatt, persze mindig azt kapom tőled örökölte. Ami rossz az csak tőlem van. Én egy szegényebb családból vagyok, 13 évesen meghalt édesanyám. Innen jön meg az egész probléma. Mindig azt kapom ha valami van hogy egy semmi vagyok, egy szerencsétlen nem tudok 2 gyereket nevelni, de tőle nagyon ritkán kapok segítséget. Úgyis azt mondja nem kell semmit csináljak én, csak ő dolgozik. Nincs akinek elmondjak valamit így sokat sírok, de azt érzem hogy könnyebb lenne, ha nem lennék már.

Kedves Dr!

A következő lenne a kérdésem. Milyen lelki traumára, sérelemre vezethető vissza a következő
A barátommal a szexuális együttléteink során több alkalommal is kértem tőle hogy legyen velem erőszakos: fojtogasson üsse a fenekemet, pofozzon meg.
Az az igazság hogy rendkívül élvezem az együttlétnek ezt a formáját! Aggòdnom kellene?

Kedves Pszichologús!
18 éves vagyok 6 éve diagnosztizáltak nálam pánikbetegséget, de pszichoterápiával másfél év alatt kijöttem belölle. Majd most 2 éve újra pánikbeteg lettem, ezt sikerült újra legyőznöm, de sajnos gyógyszer segített, és abbahagyás után, vagyis ahoz kötöm, nem biztos, de depressziós lettem és nagyon szorongó. Féltem több dologtól, hogy befog következni, rosszul leszek, meghalok stb., erre tett 1 lapáttal az, hogy fél év után kaptam egy 30 perces rohamot, és azután még rosszabbul lettem egész nap szédültem ,de elkezdtem egy pszichologússal a terápiát és sokkal jobban lettem, elmúlt teljesen. Majd szörnyű gondolataim, amiket kényszeres gondolatnak neveznék, törtek rám, elösször még csak olyan gondolatok törtek rám ,hogy attól féltem öngyilkos leszek, majd több hét küzdelem után ez a gondolat elmúlt, mert átfordult egy bizonyos személyre a családból, és most attól félek, hogy “bántani” fogom őt, ez az egész egy film jelenete után keletkezett a fejembe, és aztán elkezdtem ezen gondolkodni, és azóta bárhogyan akarom nem tudom kiverni a fejemből, állandóan ott van, és emiatt nem tudom élni a napjaimat, mert már rettegek tőle, annyira szorongok, hogy még enni se birok, folyton sírok és vagy sírás kerülget, mert nem tudom, hogy mért pont az eggyik legnagyobb szerettem iránt jött ez a gondolat, mivel nagyon nem szeretném, hogy megtörténjen, de az a baj, hogy néha elkezd erősödni ez a gondolat, már arra gondoltam, hogy befekszem pszichiátriára, mert nem akarok ezekkel a gondolatokkal élni, de tudom, hogy a gyógyszer ezen nem segít. A pszichológusomhoz, nem tudok menni egy darabig, tudna valamilyen tanácsot adni, valamilyen gyakorlati tanácsot ez ellen a negatívgondolat ellen, mit tudnék csinálni, nagyon nem szeretném hogyha ezek megtörténnének, de ma is ezen gondolkodtam egész nap, hogy mit csinájak, mért vannak, mitől, mért nem múlnak el, mért vannak fent állandóan. Nem tudom, hogy mit tudnék tenni, egyszer találkoztam csak a pszichologusommal, de ő csak annyit mondott, hogy ne gondoljak rá, ne mondjam senkinek se ki, de nehezen megy, mit tudna tanácsolni?
Válaszát nagyon várom

jónapot kivánok
aszt szeretném mondani hogy

agyák az perdox tabletát
pofoznak
bezavarnak szobába
rám fognak dolgokat
ami nem is igaz

nemtutam ott lenni az év zárommon
és az év nyitomon semm tutam ottlenni
anyám az szülöi értekezletre sem jár be
és amikor
délután 3 orakor
megjövök a buszal akor nemjön ki ellém
köszönetel Greta

Kedves Hölgyem/Uram!

Én egy 19 éves srác vagyok. Azzal a problémával fordulok önhöz, hogy kb. 3 hete megismertem egy srácot, többször találkoztunk is. Nagyon jól meg volt közöttünk az összhang és a szikra is, és elég sok bókot, törődést és kedvességet kaptam tőle mind szóban, mind írásban, amit én sokszor viszonzok is neki, sok helyen meg is nyílt nekem, egyértelműen éreztem, hogy érdeklem és hogy tetszem neki és többször is mondta, hogy nagyon jól érzi magát mellettem. Azonban az utóbbi 1-1,5 hétben ezekből kevesebbet kapok, üzenetben is kevesebbet beszélünk. Olyan érzésem van, hogy elronthattam valamit és sokat stresszelek ezen, hogy mi történt, én rontottam-e el valamit, illetve hogy mi tévő legyek? Amikor találkozunk, továbbra is jól meg vagyunk, megvan az összhang is, viszont a korábbiakhoz képest kevesebbszer kapok kedvességet, csókot pl., meg üzenetben is már kevesebb kedves üzenetet ír, meg kevesebbszer beszélgetünk. Úgy érzem, hogy kicsit eltávolodott tőlem. A kérdésem pedig az, hogy hogyan kezeljem ezt, mitől alakulhatott ez ki?
Annyit még szeretnék elmondani, hogy mostanában sokat találkoztunk, sok időt töltöttünk együtt, ha találkozunk, általában nála szoktam aludni. Illetve sor került szexuális együttlétre is.
Egyúttal mivel sok időt töltöttünk/ töltünk együtt, nem szoktam neki úgy irogatni, sokszor megvárom, hogy kezdeményezzem, nem csüngök a nyakán, mivel megfojtani meg nem akarom és bár kicsit ragaszkodóbb típus vagyok, sokszor visszafogom magam, mert nem akarom ezzel elmarni magam mellől.
Sokat gondolkodom ezen, mert sokszor csalódtam már, ő benne pedig végre megvan minden, amire szükségem van, és nem szeretném elveszíteni.
Válaszát előre is köszönöm, szép napot!

Tisztelt pszichológusok, én, egy keresztény-konzervatív szempontból teljesen átlagos, négy gyereket feleségével nevelő apa vagyok, és kissé mintacsaládnak számítunk egy székelyföldi kisvárosban. De amiről nem tud sem szűkebb hazám, sem a nagyvilág, hogy transzszexuális vagyok. Ezt gyerekkorom óta, tudom, majd a negyedik gyerekünk születése után “szintet” léptem, hormonozni kezdtem magam. Akkor úgy spekuláltam, hogy jobban járok napi egy-két milligramm ösztrogénnel, mintha hetente, itteni férfiszokás szerint rendesen leiszom magam mondjuk meccsnézés közben. És bejöttek a számításaim valamelyest, mert 8 év után teljesen rendben a vérképem, vérnyomásom, koleszterinem, és jócskán nőiesedett is a testem. Persze, a férfiak és nemcsak papucsférjnek tartanak, de az legyen az ők bajuk: tudom, hogy a házimunka, ételkészítés a gyerekeknek, egész napos velük foglalkozás az önzetlenség, az pedig maga a nőiség. Csak egy dolgot nem oldottam még meg: a sok bennem kavargó gondolatot, érzelmet sehogy sem tudom lecsapolni rendesen, nincsenek csatornáim, hogy levezessem. Előbújni semmi szín alatt nem akarok, nem lehetek annyira önző, hogy saját megvalósításom érdekében kockára tegyem gyermekeim, feleségem helyzetét, hogy majd pletykálják, ugrasszák őket hülye apjuk miatt. Feleségemet sem akarom ilyesmikkel untatni, elvan ő a rengeteg gondjával, tanárnő, osztályfőnök, inkább ő szorul az én lelki támogatásomra, sokszor nagyon feszült az iskolai balhék miatt. És akkor nekem marad az egyetlen kibeszélőhely, a természet. Az év minden szakában lehet oda menni – sajnos a december-január egy kicsit kivétel – ahol lehet gyalogolni, biciklizni, gyerekekkel vagy nélkülük, és a természetnek lehet szőrtelen testet, kebleket villantani, ő meg elnézően mosolyog, befogad. Nem úgy mint az emberek, hajnalonta böngészem a fórumokat, mifajtánkról szóló cikkeket, és sajnos a világ teljesen kivet és megvet bennünket, gyűlöl úgy a konzervatív mint a liberális véleményformálók nagyon nagy része. És ezért én is lapulok, gyáva is vagyok, és a családom baját sem akarom meggyűjteni: mondom, maradok a millió egy gondolattal. És akkor eljön a december-január, mikor rövidek a nappalok, és nincs mikor a természetnek se beszéljek a bajomról, azok meg gyűlnek és gyűlnek. Hát ettől félek, hogy egyszer kibuggyannak belőlem, és kárt okozok. Életek függnek tőlem, életeket tehetek tönkre. Ebben kérném, hogy segítsenek, találjak egy pszichológust/pszichiátert, legjobb volna itt Székelyföldön, aki nem utálja annyira az én fajtámat. És mutat nekem valami tréninget, vagy coachingot, vagy mit tudom minek nevezik ezeket az eljárásokat, mivel levezethetem bajomat, vagy egyszerűen csak kibeszélhetem magamból. Tudtom szerint nincsenek mifelénk, maximum Bukarestben lehetne találni, de egyrészt messze van a főváros, másrészt románul kéne előadjam magam. Ezért is kellett én önsegítő módon, magamat gyógyszerezzem, vállalva egy nem is kis kockázatot (igaz, alacsony dózisban használtam). De hála Istennek nagyon jól reagált a testem, és ebben biztatást éreztem a továbbcsinálásához, és még inkább úgy érzem, hogy nő vagyok. Csak sajnos ezt soha senki nem fogja megtudni, a feleségemen kívül. És esetleg egy jó pszichológus is megtudhatja, az Önök segítségével…Előre is köszönöm: Kati, aki egy apa

Jó napot! A nevem Pallai Emese, 18 éves vagyok. Január 1.-én hirtelen meghalt édesapám 44 éves volt, ő volt számomra az akit a legjobban szerettem. Amióta elment az első 2 napon rettenetesen szenvedtem és nem akartam elhinni h ez megtörtént, de utána minden megváltozott hirtelen eltüntek az érzéseim, csak egy kis fájdalom maradt. Már nem sírok csak nagyon ritkán. A családom nagyon szenved de nem tudom őket megvígasztalni. Eltünt minden érzésem úgy érzem h üres vagyok legbelül, nem tudok senkit szeretni de nem is utálom őket semlegesek számomra, a családom,barátaim,párom mindenki.. miért van ez?

Kedves Cintia!
R. Vanda vagyok 27 éves, egy vidéki kisvárosban élek, tavaly nyáron sikeres államvizsgát tettem, de a diplomámat nyelvvizsga hiányában nem vehettem át. Nagyon nehezen éltem meg, de elhatároztam, hogy megszerzem azt a nyelvvizsgát, idén novemberben sikerült is az írásbeli, azonban a szóbeli rész nem, sajnos ez már többszöri próbálkozásom volt. Azon a napon, amikor kiderült az eredmény a szüleim és a férjem éppen itthon voltak, és látták a laptopomon, hogy végre sikerült…de azt nem tudták, hogy csak az egyik vizsgarész. Annyira örültek neki, hogy nem mondtam el nekik, hogy ez nem elég a diplomám megszerzéséhez, csupán feliratkoztam a legközelebbi vizsgaidőpontra és úgy tettem mintha minden rendben lenne. Nem akartam nekik csalódást okozni, megint, ugyan is szörnyen érzem magamat, hogy hónapok óta ők tartanak el, négy hónapja nincs munkám,úgy érzem, hogy folyton csak csalódást okozok, bármibe belekezdek nem sikerül. Próbálok munkát találni, de eddig nem sok sikerrel, így csak érettségim van, munkatapasztalatom nem sok, mindenhonnan elutasítanak, pedig tényleg próbálkozom. Már nagyon megbántam, hogy hazudtam nekik, én csak azt szerettem volna, hogy végre büszkék legyenek rám és örüljenek. Nagyon szeretem őket, félek, hogyha ez kiderül akkor elfordulnak tőlem. Egy hónapja cipelem ezt a terhet magamban, de olyan bűntudatom van, hogy nem tudok a szemükbe nézni. A férjemnek még sohasem hazudtam, ő a legjobb barátom, ő a mindenem, mindent megbeszélünk, tudom, hogy nagyot csalódna bennem. Tudom, hogy amit tettem az nagy hiba volt. De hogyan tegyem jóvá, hogyan mondjam el, mit csináljak?
A válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: R. Vanda

Kedves Cintia!
R. Vanda vagyok 27 éves, egy vidéki kisvárosban élek, tavaly nyáron sikeres államvizsgát tettem, de a diplomámat nyelvvizsga hiányában nem vehettem át. Nagyon nehezen éltem meg, de elhatároztam, hogy megszerzem azt a nyelvvizsgát, idén novemberben sikerült is az írásbeli, azonban a szóbeli rész nem, sajnos ez már többszöri próbálkozásom volt. Azon a napon, amikor kiderült az eredmény a szüleim és a férjem éppen itthon voltak, és látták a laptopomon, hogy végre sikerült…de azt nem tudták, hogy csak az egyik vizsgarész. Annyira örültek neki, hogy nem mondtam el nekik, hogy ez nem elég a diplomám megszerzéséhez, csupán feliratkoztam a legközelebbi vizsgaidőpontra és úgy tettem mintha minden rendben lenne. Nem akartam nekik csalódást okozni, megint, ugyan is szörnyen érzem magamat, hogy hónapok óta ők tartanak el, négy hónapja nincs munkám,úgy érzem, hogy folyton csak csalódást okozok, bármibe belekezdek nem sikerül. Próbálok munkát találni, de eddig nem sok sikerrel, így csak érettségim van, munkatapasztalatom nem sok, mindenhonnan elutasítanak, pedig tényleg próbálkozom. Már nagyon megbántam, hogy hazudtam nekik, én csak azt szerettem volna, hogy végre büszkék legyenek rám és örüljenek. Nagyon szeretem őket, félek, hogyha ez kiderül akkor elfordulnak tőlem. Egy hónapja cipelem ezt a terhet magamban, de olyan bűntudatom van, hogy nem tudok a szemükbe nézni. A férjemnek még sohasem hazudtam, ő a legjobb barátom, ő a mindenem, mindent megbeszélünk, tudom, hogy nagyot csalódna bennem. Tudom, hogy amit tettem az nagy hiba volt. De hogyan tegyem jóvá, hogyan mondjam el, mit csináljak?
A válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: R. Vanda

Tisztelt Hölgyem!

Egy 22 éves fiú vagyok és az alábbi párkapcsolati problémával fordulok Önhöz:
barátnőmmel egy kicsit kevesebb, mint 4 éve vagyunk együtt. Előre is leszögezném, hogy barátnőmet nagyon szeretem, őszintén, tisztelem, sosem bántottam meg, jó kapcsolatunk van. De van egy olyan problémám, hogy nagyjából egy-másfél éve már más hölgyek iránt is erősen kezdek érdeklődni szexuális téren. Nekem barátnőm volt a legelső minden szexuális téren és azóta sem csaltam meg soha, senki mással nem létesítettem semmilyen szexuális kapcsolatot életem során. Az érzés bennem egyre erősebb… Kalandokra vágyok, egyértelműen nem éltem még ki magam, de őszintén úgy érzem, hogy nem lennék képes szakítani, mert egyébként nagyon jó a kapcsolatunk, minden rendben van, csak borzasztó erős a szexuális vágyódás más lányok iránt. Nem más lány szerelmére vágyok, csak szexuális együttlétre és annyi. Úgy érzem most vagyok fiatal, most kell megtapasztalnom dolgokat, de ezért szakítani semmiképpen nem szeretnék, nem hiszem, hogy találnék ilyen lányt, s bár fiatalok vagyunk még, de szerintem ő lehet a bizonyos “nagy Ő”, tiszta szívből szeretem, tönkremennék én is a szakításban. Tudom, hogyha ezért (vagy bármilyen más okból) szakítanék vele, összetörném a szívét, s tudom, hogyha fordított helyzetben tenné ezt velem, mennyire borzasztóan esne, képtelen lennék szakítani vele, inkább szenvednék évekig. Próbáltam vele kiélni magam, ki akartam próbálni új dolgokat vele, beszélni vele, de mindig visszatérünk ugynaoda, nem vevő sok dologra. Eddig úgy voltam vele, hogy majdcsak lesz valami, majd elmúlik, de csak egyre erősebb az érzés. Tanácsot szeretnék kérni ezzel kapcsolatban, mi tévő legyek?
Válaszát előre is köszönöm!

Már hónapok óta nem tudok hamarabb elaludni mint hajnal 3-óra, ami miatt napközben sokszor majdnem elalszok vagy nem tudok figyelni az álmosság miatt, ezek mellet még olyan gondolataim is

Jó napot!
Segítséget szeretnék kérni. Azért választottam Önt, mert maga is egy női személy és talán jobban megérti ezt a helyzetet. Rettentően felelőtlen voltam és 13 évesen a barátommal elkövettünk egy hatalmas hibát, csináltuk. Óvszert használt közben, de kilyukadt és bár kivette az élvezés előtt félek, hogy az előváladéktől terhes leszek. Nem tudjuk mikor lyukadt ki. Egy hatalmas nagy hiba volt és természetesen el kellett valaminek mondanom. Az anyukámat választottam és megkértem, hogy menjünk el esemény utáni tablettáért apám nélkül, mert neki nem szeretném elmondani. Anyukám azt mondta, hogy el kell mondanom apámnak minél hamarabb, mert úgyis kiderül, de ha én el mondanám neki, akkor a barátomat nem látom viszont és bár borzasztóan felelőtlenek voltunk és hülyeséget csináltunk, én szeretem őt és nem akarom elhagyni. Ő is belátta, hogy mit is tettünk és nagyon aggódik. Ön szerint mit kéne tennem? Nem szeretném elveszíteni a barátomat.

Jó napot kívánok.
A nevem Ildikó. 18 èves vagyok ès középiskolás mèg.
Elöször is szeretnèk egy kèt dolgot elmondani az èletemmel kapcsolatosan.
Mindig azt hittem, hogy tisztában vagyok magammal ès hogy tudom, hogy mit szeretnèk igazán de teljesen összeesetem.
A szüleimmel való kapcsolatom nem a legfènyesebb ès nem is mondhatom azt, hogy
teljesen megvagyok elégedve azzal amit eddig nyújtottak vagy probáltak nyújtani.
3 èves korom óta nagymamámmal egy lègtèrben èlek nincs saját szóbám amit azèrt is szeretnèk kiemelni, mert nem adodott lehetősèg egy saját kis magánszfèrára.
A szüleim a 18-dik születèsnapom előtt 2 nappal mondták ki a válást. Nagyon igazán nem az a tèny ütött nagyot rajtam, hogy elváltak megjegyeznèm, hogy már ideje volt.
Èdesanyám nagyon sokat sírt ès nagyon maga alatt volt. S èn kellett mutatnom azt, hogy erős vagyok. Amivel egyáltalán nincs semmi baj..de nagyon összezuhantam ès a magammal való kommuniciót is mivel èdesanyám volt az első.
Magamba zuhantam.
Annyira, hogy egy fiúval aki 2 èvvel idősebb nálam megismerkedtünk ès csak azèrt találkozzunk, hogy a szexuális tèren elègítsük ki egymást.
Egy èven keresztűl ment vègig ez az egèsz.
Volt egy 4 hónapos kihagyás mivel elutazott.
Azalatt idő alatt nagyon azt èreztem, hogy le kell írnom neki, hogy számomra mennyire fontos ember számomra ès biztatni. Videochaten beszèlgettünk miközben 5 más barátját vagy a szüleit is hívhatta volna.
Evel mutatva azt, hogy számára is fontos ember vagyok.
Valojában èn voltam nagyon naív ès nem vettem èszre az apró gesztusokat..akikkel kimutatná a tiszteletèt ès, hogy valójában fontos embernek tart az èletèben.
(Azóta nègyszemközt teljesen őszintèn elbeszèlgetünk egy èjszaka erről. Ès valóban lefeküdtünk de teljesen másnak èrzetem mint ami eddig volt.. Számomra ès számára is olyan èrzelemmel volt tele ès bármennyire is probálom megfogalmazni lehetetlen) Akkor próbáltam kizárni ès elfelejteni..mivel beleszerettem.
Összejöttem valakivel akiben nagyot csalódtam ès nagyon nagy idèzőjelesen “kést” nyomott a hátamaba. Valamit a legjobb barátnőm is egygyaránt.
Vissza tèrt a fiú Amerikából ès aznap amikor hazaèrt találkoztunk ès lefeküdtünk.
Nagyon nagyon beleszerettem ès nagyon jól tudom tisztáztuk, hogy Ő egyáltalán nem èrezte írtám azt, hogy eltudna velem kèpzelni hosszú távú kapcsolatot. Mivel ahogyan Ő fogalmazott ha az elején nem èrzi az ember akkor nem lesz az igazi.

Szeretnèk egy vèlemènyt kèrni evel kapcsolatban. Esetlegesen felemerülő kèrdèsekre nagyon szivesen válaszolok. Előre is nagyon szèpen köszönöm a türelmet ès az energiát

Kedves Pszichologús!
18 éves vagyok 6 éve diagnosztizáltak nálam pánikbetegséget, de pszichoterápiával másfél év alatt kijöttem belölle. Majd most 2 éve újra pánikbeteg lettem, ezt sikerült újra legyőznöm, de sajnos gyógyszer segített, és abbahagyás után, vagyis ahoz kötöm, nem biztos, de depressziós lettem és nagyon szorongó. Féltem több dologtól, hogy befog következni, rosszul leszek, meghalok stb., erre tett 1 lapáttal az, hogy fél év után kaptam egy 30 perces rohamot, és azután még rosszabbul lettem egész nap szédültem ,de elkezdtem egy pszichologússal a terápiát és sokkal jobban lettem, elmúlt teljesen. Majd szörnyű gondolataim, amiket kényszeres gondolatnak neveznék, törtek rám, elösször még csak olyan gondolatok törtek rám ,hogy attól féltem öngyilkos leszek, majd több hét küzdelem után ez a gondolat elmúlt, mert átfordult egy bizonyos személyre a családból, és most attól félek, hogy “bántani” fogom őt, ez az egész egy film jelenete után keletkezett a fejembe, és aztán elkezdtem ezen gondolkodni, és azóta bárhogyan akarom nem tudom kiverni a fejemből, állandóan ott van, és emiatt nem tudom élni a napjaimat, mert már rettegek tőle, annyira szorongok, hogy még enni se birok, folyton sírok és vagy sírás kerülget, mert nem tudom, hogy mért pont az eggyik legnagyobb szerettem iránt jött ez a gondolat, mivel nagyon nem szeretném, hogy megtörténjen, de az a baj, hogy néha elkezd erősödni ez a gondolat, már arra gondoltam, hogy befekszem pszichiátriára, mert nem akarok ezekkel a gondolatokkal élni, de tudom, hogy a gyógyszer ezen nem segít. A pszichológusomhoz, nem tudok menni egy darabig, tudna valamilyen tanácsot adni, valamilyen gyakorlati tanácsot ez ellen a negatívgondolat ellen, mit tudnék csinálni, nagyon nem szeretném hogyha ezek megtörténnének, de ma is ezen gondolkodtam egész nap, hogy mit csinájak, mért vannak, mitől, mért nem múlnak el, mért vannak fent állandóan. Nem tudom, hogy mit tudnék tenni, egyszer találkoztam csak a pszichologusommal, de ő csak annyit mondott, hogy ne gondoljak rá, ne mondjam senkinek se ki, de nehezen megy, mit tudna tanácsolni?
Válaszát nagyon várom

Kedves Doktornő!

Nem tudom, hogy ebbe a kategóriába tartozik-e vagy sem az én problémám.
KB 3 éve, a kislányom születése óta nem igazán vannak céljaim, illetve nem igazán mondhatnám magam boldognak. Nem nagyon tudok örülni dolgoknak. Ami számomra viszont szörnyűbb, hogy feszült vagyok a családommal. Nagyon szeretném megtalálni a helyes utat, és régi önmagamat.

Hogyan tehetném ezt meg?

Köszönöm segítő válaszát!

Üdvözlettel:
Molnár-Tiszai Anita