Jó napot kívánok!
Én arra lennék kíváncsi, hogy Ön szerint megváltozik egy lány a szüzessége elvesztése után? Bármilyen szempontból. Például a viselkedése stb. Észrevehető az, hogy elvesztette a szüzességét?
Válaszát köszönöm!

Tisztelt Cim!

Azzal a kéréssel fordulok, Önökhöz, hogy adjanak nekem tanácsot,hogyan tudjam feldolgozni a csalódást.
Röviden; Egy társkereső oldalon találkoztam ezzel a férfival. Sajnos nekem nagyon bejött nagyon sokáig úgy éreztem, hogy kölcsönös ez részéről. Aztán amikor először közeledett az olyan sajátságos volt, mert nem a kezemet vagy a derekamat fogta meg, hanem úgy a mellkasával próbált közeledni, először nem is tudtam igazán, hogy ez most mi volt. Sajnos én nem tudtam rákérdezni,hogy figyelj, te most közeledni próbálsz felém, hanem nem szóltam semmit, csak én is megpróbáltam viszonozni ugyanúgy, sajnos ő sem mondott semmit. Utána a nap folyamán még egyszer próbált közeledni akkor mellém ült egy kávézóban csak elég vastag kabát volt rajtam és így nem igazán éreztem semmit. Délután kikisért a vonathoz akkor ott még egyszer megpróbálta, amikor adtam neki puszit, akkor hirtelen elfordította az arcát és egy rövid csók lett a vége, engem elég váratlanul ért és utána sem beszélt róla, hogy figyelj zavart téged,hogy ez történt vagy még időre van szükséged. Utána több mint 1 hónapig sajnos nem tudtunk találkozni személyesen csak levélbe vagy telefonon beszéltünk. Utána sajnos csakis egyszer sikerült személyesen találkozni, mert aztán kiment külföldre. Akkor én mentem el hozzá, de sajnos még nagyon köhögtem mert még nem gyógyultam ki a köhögésből, akkor nem lehetett, hogy közeledjünk egymáshoz, mert nem akartam, hogy elkapja.
Legközelebb amikor hazajött húsvét előtt volt, hozott nekem csokit és a gyerekeimnek is és nem ellenkezett, amikor bemutattam anyukámat, sőt nagyon szimpatikusak voltak egymásnak, mindketten az mondták, hogy olyan, mintha ezer éve ismernék egymást. Akkor újra megpróbált közeledni, hátulról átkarolta a hasam és nekem dölt, nekem nagyon jólesett és csak én nem tudtam szembefordulni velem, hogy itt vagyok, igen szeretném, hogy megcsókolj vagy hogy örülök, hogy a karodban lehettek. Úgy éreztem leblokkoltam, pedig nagyon szerettem volna. Sajnos megint nem mondta,hogy zavar téged még nem akarod? Én nem tudtam neki mondani neki csak, jóval később írtam neki, hogy ne haragudjon leblokkoltam sajnos nem ment pedig nagyon akartam. Utána azt írta semmi gond, ő nem sürget, ő tud várni, majd ha készenállokrá szóljak. Ez nagyon rendes volt tőle, hogy megértette, de nekem nagyon nagy csalódás volt részemről. Utána csak sajnos augusztusban sikerült személyesen találkoznunk és ott derült ki, hogy ő azért nem iparkodott, hogy megfogja a kezem, mert ő soha egyetlen barátnője vagy felesége kezét nem szokta megfogni, csak egyedül a lánya kezét fogta meg amíg kicsi volt. Ő is elvált volt már mikor találkoztunk, ő háromszor volt nős, az első felesége elhagyjta mert nem lett közös gyerekük, a második megcsalta míg kijárt külföldre dolgozni ebből a házassàgából született egy lánya, a harmadik feleségét meg ő hagyta el, mert nem akart tőle a neje gyereket,mert ott 18 év korkülönbség is volt. Amikor augusztusban találkoztunk akkor ő már nem közeledett, hanem azt várta, hogy én közeledjek. Mivel a kezemet nem fogta meg akkor kérdeztem, hogy hol lehet megfogni, mert nekem fontos volt, hogy ne csak két jóbarátként menjük egymás mellett. Akkor mondta,hogy átkarolhatom a nyakánál vagy a derekát, amelyik nekem jobban tetszik. Végülis átkartam a nyakát és úgy mentünk, mintha tetszett volna neki. Nem mondta, hogy ne mert zavarja, hanem kicsit talán élvezte. Nagyon jól tudtunk együtt nevetni, értettük egymás poénjait, sokat beszélgettünk, élveztük egymás társaságát. Egyszer csak azt mondta,hogy tudod az a baj, hogy te itthon, ő meg külföldön és így ez nagyon nem jó, keveset tudunk együttlenni. De ő nem tud itthon dolgozni, mert ott kint sokkal jobban keres, igaz többet is dolgozik. Én meg nem tudok kimenni, mert nekem van egy jó állásom, még a gyerekeimnek nincs önálló keresetük, mert még tanulnak, mindketten egyetemisták. Amikor ezt mondta nem tudtam mit mondani, mert tudtam igaza van. Ezzel a mondással elvette a jó hangulatomat, utána már nem tudtam olyan felhőtlenül lenni vele. Tudom,hogy igaza volt, de ezt sem tudtuk megbeszélni, inkább nem beszéltünk róla, mikor elváltunk akkor adott nekem egy kulcstartós emberkét, aki kicsit hasonlított rá, és azt mondta, ha hiányzik nekem akkor nézek rá erről majd eszembe jut, hogy kitől is kaptam, akkor kértem hogy adjon cserébe egy csókot és adott akkor különősen nem éreztem semmi különlegeset, csak mintha jólesett volna. Akkor megbeszéltük,hogy majd októberben kimehettek hozzája, ha nagyon szeretnék. Alig vártam, hogy eljöjjön az a nap mikor mehettek, lélekben felkészültem rá, hogy bármi is történik én örülni fogok neki.
Közben mîg vártam az indulás napját anyukám beteg lett és úgy éreztem nagyon egyedül vagyok, akkor a barátom felajánlotta a segítségét, hogy bármi van, nyugodtan, bármikor hîvhatom, ő 100%-kal mellettem áll. Mindig volt rám 5 perce, még ha dolgozott is. Mindig mindenben mellettem áll, mindig én voltam neki az első, a legfontosabb. Sokáig nem tudtam beszélni az intimitásról zavarba jöttem tőle, de ő megtanított rá, hogy ne legyek, ez természetes dolog. Sokat beszéltünk is róla, hogy ki mit szeret, hogyan szereti,azt mondta, majd gyengéd lesz. Ő
ezen az önzetlen támogatással nagyon nagyot nőt a szememben.
Aztán eljöttek az indulás előtti napok. Anyukám nem akarta, hogy kimenjek foggal körömmel ragaszkodott, akkor az volt az Anyukám gondja, hogy nincs mindennap széklete és hogy amîg ő nincs jól nem mehettek ki, egy családi tragédia miatt nagyon ragaszkodtak hozzám a szüleim, szinte mindentől féltettek, nem igazán mehettem el sehová, mert ha késtem, akkor égi háború volt itthon. Ez a túlzott ragaszkodás nekem nagyon sok volt. Aztán mikor meghalt apukám is akkor még rosszabb lett. Közben férhez mentem gyerekeim lettek, aztán elváltam és barátom lett aki nagyon fontos szerepet játszott az èletemben. Az volt a baj, hogy írtam a barátomnak, hogy nem tudok 10 napig maradni, mert anyukám nem akarja, hogy kimenjek és hogy hamarabb haza kell jönnöm. Erre azt mondta a barátom, hogy akarat gyenge vagyok és ő dolgozni fog nem tud nekem segíteni, hogy hamarabb hazajöjjek, majd oldjam meg én egyedül. Ez nagyon rosszulesett mindkettőjüktôl nem tudtam mit csináljak. Végülis úgy döntöttem, hogy kimegyek a barátomhoz most arra volt szükségem. Anyukámat a gyerekeim gondjaira bíztam. Eddig mindig visszamondtam, ha mentem volna valahová. Mindig mindenről lemondtam, az anyukám javára, de erről, hogy kijussak külföldre erről nem tudtam. Nagyon élveztem az utat, este értem oda és a barátom ott volt a vasútállomáson és várt rám. Mikor megláttam nagyon boldog voltam és örültem, hogy végre megölelhettem és vele tölthetek pár napot. Pénteken érkeztem és a hétvégén elvitt kirándulni, azokra a helyekre ahová, mindig is vágytam , egy éjszakát egy hotelben töltöttünk. Aztán letelt a hétvége visszamentünk ahol ő lakott és végül abban is segített, hogy megoldotta, hogy jutott előbb és időben haza.
Sajnos az volt a legnagyobb baj, hogy nem történt köztünk semmi. Nem volt szex, pedig mindketten nagyon vártuk, hogy végre megtörténjen köztünk a dolog. Ő sajnos nem közeledett, de amikor én próbáltam azt mondta meg meg van fázva és nem akarja, hogy elkapjam tőle. Sajnos a hotelben sem sikerült közelednünk egymáshoz, pedig tudom, éreztem azt várja, hogy menjek oda hozzá és simogassam és végre kezdeményezzek én is, de sajnos megint gyáva voltam megtenni az első lépést. Akkor azt mondtam magamban majd otthon nála, de ott sem lett semmi. Úgy jöttem haza, hogy semmi nem történt közöttünk. Azóta már szakîtott velem és azzal magyarázta,hogy ő nem akar hazudni sem magának sem nekem, de ő nem érzi, hogy ezt kellene tovább így folytatni, meg hogy ő nem érez semmit, minden az ő hibája. Keresek mást aki, majd elfogad olyannak amilyen vagyok. Legyek magabiztosabb, bátrabb. Minden jót kívánt nekem.
Nagyon rosszul esett, hogy nem engedte, hogy megbeszéljük ezt a dolgot. Egyszerre veszítettem el a pasit akiért oda voltam és a legjobb barátomat. Tudom, hogy nagyott csalódott bennem, mert nem ezt várta tőlem. De azt nem tudja, hogy én mekkorát csalódtam magamban. Úgy érzem,hogy ezt már soha nem tudom jóvá tenni. Nagyon fáj, hogy azt hiszi, hogy csak kihasználtam őt pedig nem, én is ugyanúgy akartam, vágytam rá, hogy végre megtörténjen köztünk a dolog, csak attól féltem nagyon, hogyan fogok én először közeledni egy pasihoz, mert még sosem kezdeményeztem én és erre tessék megint csak leblokkoltam.
Azóta éjszakánként sokszor eszembe jut és mindig sírok, hogy hogyan lehettem ilyen gyáva elveszítettem azt, aki mindent jelentett nekem. Tudja nem attól féltem, hogy nem jövök izgalomba vagy a szexuális vágytól, hanem hogy fogok közeledni hozzá. Én nagyon szerettem ôt, úgy gondoltam, hogy ő nekem az igazi, mert benne minden meg volt amit kerestem egy pasiban. Az a legrosszabb,hogy én még mindig szeretem őt és nem tudok rá haragudni, hogy szakított velen ezért mert nem volt köztünk szex. Csak abban reménykedek, hogy egyszer talán visszatér és megbocsátja nekem, hogy nem tudtam odaadni magam neki, pedig minden vágyam nekem is az volt, hogy végre élvezzük egymást és a szex örömeit.
Azóta minden kapcsolatot megszakított velem, azt hogy szakít velem azt is irásban közölte még arra sem tartott érdemlegesnek, hogy személyesen beszéljük ezt meg.
Egyszer írtam neki kértem, hogy kezdjük újra, de úgy mint egy szerelmespár, ne mint két barát és kértem bocsásson meg nekem és hogy én csak ő rá vágyom és senki másra, őt szeretném boldoggá tenni és hogy örökre várni fogom.
Azt szeretném neki bebizonyítani, hogy én még mindig szeretem őt, és értse meg,higy én nem szándékosan tettem, csak féltem odaadni magam, neki. Fáj nekem nagyon, hogy csalódást okoztam neki és abban bízok, hogy egyszer visszatér és megbocsátja nekem és nem hagy el többé, és mindent helyrehozhattunk.
A házasságomban sok keserűség, csalódás ért és olyan boldog voltam amikor találkoztunk és újra bizni tudtam valakiben és akkor így háláltam meg a jóságát, ez fáj nekem nagyon. Én megértem, hogy csalódott bennem és nem akar látni, sőt beszélni sem velem, mert úgy érzi nincs miért. De ha egyszer igazán fontos voltam neki akkor én úgy gondolom, hogy ez még megbocsátható. Szeretném újra látni, ahogy fülig ér a szája és ahogy mindig ragyogott rám a szeme. Mert azt érzem, hogy a lelke mélyén tudja, hogy én még mindig visszavárom őt, hiányzik nekem és talan én is hiányzok neki és azt is,hogy ez nemcsak az én hibám volt, hanem kicsit az ővé is és ezt csak együtt, közösen tudjuk helyrehozni.
Kérem adjanak tanácsot, hogy még esetleg visszajön hozzám majd barátkozak meg azzal a gondolattal, hogy őrökre elveszítettem őt és soha nem jön vissza, talán megbocsát egyszer, de másba ne reménykedjek.

Jó napot! 17 éves fiú vagyok. Egy pár hónapja nagyon intenzív szorongást élek át.
Nem tudom mi ez de egyre jobban jön ki rajtam szinte őröl.
Nem merek társaságba menni a munkahelyemet is ott kellett hagynom miatta nem bírom hogyha mások figyelnek vagy ha beszélnek hozzám.
Remegek elájulási kényszerem van.
És az van bennem hogy félreértik megaláznak.
Egyszerűen már a szobámból sem merek kimozdulni szinte félek a saját testvéreimtől is! Miért van rajtam ez a félelem és szorongás?

Jónapot!
Azèrt gondoltam hogy ide fordulok önökhöz mert nem tudom már mit csináljak.
Kb 3hónapja kezdődött az egèsz, szorongások törnek rám fèlek az emberektől ha megyek az utcán ès röhögnek mindig azt gondolom hogy rajtam röhögnek. De a legrosszab az egèszbe hogy a hajam is tèpkedem. Borzasztó èn próbálom nem csinálni ês miután beszèltem anyával erről nemis csinaltam egy 2hètig de ma újra elkezdtem nem akarom anyukámat ezzel terhelni de mèg annal is rosszab hogy itt van 23:41 ès èn mèg fent vagyok nem azèrt mert telefonozok hanem mert nem kapok levegőt szúr a tüdöm remeg a kezem. Anyának inkább nem szólok nem akarom hogy aggódjon èrtem. Remèlem tudnak segíteni.

Tisztelt pszichológus!
Egy olyan problémám lenne, hogy a párom napok óta más nővel beszélget miközben azt mondja, hogy szeret és nem akar elhagyni
Amikor rákérdeztem mit akar a nőtől azt mondta semmit, még találkozni sem mert nem érdekli őt sem mint nő sem mint ember, de a beszélgetést még mindig nem hagyta abba és erre csak annyit mondott, hogy “majd abbahagyom” meg, hogy “mindenféleképpen abbahagyom csak nem tudom mikor”
Arra lennék kíváncsi, hogy ezt miért csinálhatja?
Mi lenne ezzel a célja?
Tényleg szeret és csak a hiúságát “nyaldosná”?

Orvoso. Feljrlentett mert bepanaszoltam de ax legutóbbit visszavonta. Sok mindent ltemondok mert félek elmenni miatta. Szövetkezik ellenrm a szomszédommal aki ismerőse. Ha meglátom az jut eszembe hogyan akar tönkretenni. Még fiatal vagyok, az orvosomnak több súlyos rákja is van de titkolja. Orvosom labiliznak tart meg az állapotom. Sok komoly egészségügyi problémáim is vannak de nem látom kiutat. Segítsen!

Azért írok Önnek, mert kétségbeestem a pánikrohamok jelentkezésétől. Megpróbálom összefoglalni történetemet, amit az évek során már szinte teljesen tisztán látok. 22 éves nő vagyok, az első pánikrohamom 16 évesen volt, egy nyaralás alkalmával. Azon a nyaraláson több családdal együtt vettünk részt, ahol szinte mindenki rajtam kívül elkapott egy hányós-hasmenéses vírust. Utólag rájöttem, hogy hányásfóbiám is van, illetve félek a legtöbb betegségtől és annak tüneteitől. Azon a nyáron minden reggel pánikba estem, hányingerrel keltem, majd szeptembertől el kezdtem pszichológushoz járni. A pszichiáter Xanaxot és még kétféle antidepresszáns gyógyszert írt fel, az utóbbiakat 1 évig szedtem, hatásukat nem igazán éreztem. A pszichoterápia hasznosnak bizonyult, de a pánikom miatt mindig kell lennie nálam hányinger csillapítónak, szőlőcukornak és egyéb olyan dolognak, amely enyhíti a szorongásom.
Az utóbbi időben észre vettem, hogy ha nagyobb stresszhelyzet következik az életemben megfelelően helyt tudok állni, de utólag előjön a pánikrohamom. Az államvizsgát követően is így történt, valamint most is, mert két fontos embert is elveszítettünk az életünkből.
Sokszor azt érzem, hogy nem tudom irányítani és elveszítem a kontrollt, pedig évekig azt gondoltam, hogy már képes vagyok a kezemben tartani az irányítást. Ebben most meginogtam és félek. Remegek, szorongok és magas a pulzusom. Nem szeretnék így élni, hiszen teljes mértékben bekorlátozza a mindennapjaimat.
Érdeklődni szeretnék, hogy Ön mit javasolna, mit tegyek?

Köszönöm szépen a válaszát!

Üdvözlettel: Simon Evelin

Üdvözlöm!
2 hete kiderült, hogy terhes vagyok. Jelenleg több mint 2 éve élek párkapcsolatban, együtt élünk, normális a kapcsolat. Azonban a terhességre nem érzem készen magam, úgy érzem nem vagyunk rá felkészülve, és a későbbiekben mind anyagilag mind élethelyzetben sok szenvedéssel járna a gyerek születése. A párom mellettem áll bárhogy döntök, de azt mondta az én testem, nekem kell eldöntenem, de mindenben mellettem áll.
Rengeteg tervem és álmom van még, amit szeretnék megvalósítani, amin 2 éve folyamatosan dolgozom. Ennek ellenére bűntudatom van, és kétségek gyötörnek, mire készülök. 5 nap múlva írtak ki abortuszra. Rettegek a bűntudattól, a karmától, és hogy óriási bűnt követek el. Gondolkodtam hogy megszülöm, de úgy érzem a későbbiekben rettenetesen bánnám hogy lemondtam az álmaimról, terveimről. Szorongok a döntés miatt, nem tudom helyesen cselekszem e, és megbüntet e az élet azért ahogyan érzek, hiszen nőként örülnöm kéne. Mind korban, mind lehetőségekben nehezen ugyan de megoldhatnám az anyaságot, de nem érzem magamban a tiszta őszinte örömöt, és elszántságot.
Félek hogy máshogy fogom ezt látni a műtét után, és lelkileg túlságosan megvisel, esetleg megváltozik az egész életem.
Túl lehet ezen jutni? normális, hogy ennyi idősen nem érzem készen magam az anyaságra, vagy nem jön az az érzés bennem hogy akarom ezt a babát?

Hello! Azért kérem a tanácsát mert aszthiszem elmebeteg vagyok. Isten komplexusom van hol ott soha az életemben nem hittem az istenben sőt pontosan tisztában voltam vele hogy ez csak egy kitalált motivum. Nem vagyok vallásos. Még is azt hiszem hogy én vagyok az egy igaz élő Isten legújabb prófétája. Hangokat hallok és beszélgetek Istennel. Ezen kivül minden ember a környezetemben furcsán viselkedik mintha hallanák minden gondolatom amit a fejemben kigondolok. Ezen kivül olyan tapasztaltam mintha minden ember olyan is akivel soha az életemben nem beszéltem a saját nyelvemen egy szót sem értené a nyelvemet ezt külföldön tapasztaltam. Egész kisgyerekkorom óta problémáim vannak mind az emberi kapcsolataimban mind a viselkedésemmel eléggé deviáns és mind az érzelmeimmel de nem vagyok homokos vagy ilyen viszont kleptomániás és drog függő vagyok. Eléggé agressziv a viselkedésem és gyakorta düh rohamok gyötörnek emellett roppant bizalmatlan vagyok mások felé. Hosszú idöt voltam börtönben és rosz családi körülmények illetve elég nagy szegénységben élek gyerekkorom óta. Furcsa halucinációim és tév képzeteim is vannak. Elsőnek ezeknek a rossz körülményeknek tudtam be ezt a kifordult személyiséget de ez már túlzás azt hisszem. Többször gondoltam már az öngyikésságra és arra hogy befeküdjek a pszichiátriára de rohadtul utálom a helyet és emellet az életem se engedi. Probáltam már segitséget kérni de nem sok sikerrel. Kérem adjon valami tanácsot mielött teljesen kiég az egyam.
Köszönettel Chris

Kedves csoporttagok! Segítséget szeretnék kérni, nem tudom kihez forduljak ki lenne a megfelelő?! Mellrákot diagnosztizáltak nálam, elváltam, lányomat egyedül nevelem. Apjával éppen pereskedünk gyerektartási díj emelés miatt. Ezek az információk a háttér megértéhez fontosak. 16 éves a lányom és persze tudja az igazat, de a per és rossz kapcsolatom miatt az apjával, kértem, hogy ne mondja el. Én úgy láttam nem viseli ez meg, nem mutatta, de ma megtudtam egy osztálytársa mamáját, hogy kb. 1 hete sírva fakadt angol órán és csak annyit mondott, hogy rossz hírt kapott, többet nem árult el. Tudom nagy a baj, mert ő sohasem sír, pláne más előtt. A gyengeség jelének tartja🙁 Segítséget szeretnék neki, mert nem jó hogy magába fojtja. Velem ordít, hogy hagyjam nem akar beszélni erről sem velem, sem mással. Előre is köszönöm, ha választ kapok hogyan tovább! Üdv: Szilvia

Szép jónapot kívánok! segitséget szeretnék kérni mit tegyek! 3 éve elvesztettem édesanyámat ami nagyon megrázott majd 1 éve apumat is és azota nem találom a helyemet az életben! régebben is kicsit érzékeny voltam de mostanába bármin elkezdek sírni és magamra veszek mindent ezen lehet segiteni? vagy mi lehet a bajom ez már lelki betegség??esetleg tudna ajánlani valamit erre? nagyon zavaró és néha ciki elég egy olyan szó v hangnem már sírok

Mostanábban folyamatosan sirósá váltam nem találom semminek ételmét lassn egy éve van újpárkapcsolatom nagyon jó a kapcsolatunk de már sokszor nem élvezem a barátomal való együtt létett sem sokat veszekszünk és .Nagyon sok a hangulat ingadozásom és sajnos semminek nem látom értelmét de nem szeretnék egyenlöre gyógyszerhez nyűlni és ezért szeretnék segitséget kérni

Kedves Túri Márta Dóra!
A napokban történt, hogy a 3 éves kapcsolatom véget ért. 7 éve minden nap beszéltünk, barátok voltunk, majd később kialakult a szerelem. Eleinte nagyon jól megvoltunk, kb. 1 év után azonban elkezdett fokozódni a féltékenység, a viták (habár vitából már barátságunk alatt is sok volt) a párom “átvette az irányítást” és mindig én voltam a rossz. Nem feltétlen bánt velem jól, de mégis mindig maradtam, mert úgy éreztem, hogy vele kell lennem. Igyekeztem a jót meglátni, és azokra támaszkodva felépíteni egy újabb és újabb stratégiát, hogy mentsem a kapcsolatot. Párom volt, hogy betartotta amit ígért egy darabig, majd végül ugyanúgy folytatódott minden.
Én sem voltam tökéletes, de magamhoz képest rengeteget tanultam a kapcsolat alatt, és mindig igyekeztem a megoldásra koncentrálni. A kapcsolat labilis volt, érzelmi hullámvasúton ültünk, és rengetegszer “szakított” majd rá pár órára/napra visszajött, és mindig engedtem a csábításnak.
Legutóbbi esetben történt, hogy szórakozni indultam a barátnőimmel és párom aznap kijelentette egy veszekedésünk után (ahogy eddig is), hogy végzett velem, soha többet ne keressem. Ott jött el nálam a pont, hogy besokalltam a macska-egér játékból és elengedtem a gőzt. Találkoztam a buliban egy fiúval és csókolóztunk.
A következő nap természetesen keresett a párom, hogy mégis meggondolta magát, nem akarja hogy ne beszéljünk, gondoljuk át újra. Belementem. Újrakezdtük, de a történtekről nem szóltam neki akkor. Úgy gondoltam, hogy nem tartozik rá, azok után amit csinált.
Az elmúlt napokban viszont összevesztünk, érezte hogy valamit nem mondtam el neki, és érzelmileg zsarolt hogyha nem megyek el vele hazugságvizsgálatra akkor elveszítem őt. Bepánikoltam és beszámoltam neki a történtekről.
Azóta megcsalásnak, hűtlenségnek állítja be az esetet, és azt ami miatt idáig jutottam/jutottunk azt nem hajlandó belekalkulálni.
Engem okol az egész kapcsolatunk tönkretételéért, ami számomra iszonyat fájdalommal jár. A környezetemben lévő emberek már nagyon rég óta mondogatták, hogy nem érdemel meg a fiú, de mindig a fejem után mentem és most nagyon elkeseredett vagyok.
Nem fordultam még soha segítséghez, azonban most szeretném meghallgatni az Ön szakértői gondolatait, és hogy vajon hogyan tudnám elengedni, vagy mennem kellene utána?!
Köszönöm előre is a válaszát!

Jó napot. Kedves pszichológus, nem várok rögtön megoldást de ugy erzem valakihez muszaly fordulnom. Több gondom is van de a fő a szorongás és az indulatkezeles… Segítségre van szükségem de személyesen nem tudok szakemberhez fordulni.
Számíthatok segítségre Öntől? Várom válaszát. Köszönöm. Tisztelettel Melinda

Jó napot! Nagyon nehezen szántam rá magam,hogy megnyíljak valakinek,de mostmár úgy érzem,hogy muszáj.
Van egy lány osztálytársam és első látásra belé szerettem. Imádom a hangját,a nevetését, az illatát,a szemeit és,ahogy rám néz vele.
Csodálatos! Csak az a probléma,hogy van barátja (nem osztálytárs,vidéken él.) és nem nagyon keresem a társaságát. Nincs olyan téma amiről tudnék vele beszélgetni. De nem is tudnék mert mindenki tudja,hogy szeretem csak ő nem. Egyszer kétszer még év elején nagyon jól elvoltam vele,de amióta pontosan tudom,hogy mit érzek,azóta inkább ő keresi a társaságomat néha-néha,hozzám szól.
És elég gyakran szünetben vagy órán,
Ha például ő a terem másik végén van,rám néz,én is rá,de én pár másodperc után elfordítom a fejem,mert zavarban vagyok,aztán visszafordítom és még mindig engem néz,aztán megint pár másodpercig nézünk egymásra és ő néz más fele,aztán megint engem néz. Tudom,hogy furcsa,és azért fordulok önhöz,mert nem szeretnék többet gondolni és nagyon nagy szükségem lenne a tanácsára.
Nevezhetjük plátóiszerelemnek is,csak azt szeretném tudni,hogy normális -e,hogy ilyen módon beleszerettem és normális-e amit érzek vagy nem? Úgy érzem,felemészt…Sajnálom,hogy kicsit furcsán írtam le. Válaszát előre is megköszönnöm!!