Tisztelt Szakember!
4 éve céltalan az életem párkapcsolat terén. Van 2 gyerekünk a párommal, az egyik 4 a másik 1 éves. Boldogok vagyunk, semmiben nem szenvedünk hiányt. Jó minden de még sem jó semmi. A párom hazudik nekem, folyton, néha nem akaratos, csak egyszerűbb hazudni, mint az igazat mondani neki. Apró és kevésbé apró dolgokról is hazudik. Konfliktus kezelési problémái vannak, ha egy rossz szó hangzik el vagy csak vitázunk, legrosszabb esetben összeveszünk, mindig az öngyilkossággal fenyegetőzik (volt, hogy nem csak fenyegetőzött és meg próbálta, csak meggondolta magát és volt hogy kárt tett magában). Tehetetlen vagyok! Amikor összejöttünk pornó és számítógépjáték függő volt. Ezt kezeltük évek alatt annyira hogy végleg elhagyta ezeket a dolgokat. Értékeltem, mert nagy lépés volt ez mindkettőnknek a kapcsolatunkban. Viszont most én vagyok bajban. A sok hazugságtól betegesen féltékeny lettem és olyat fogadtattam meg vele, hogy nem nézhet meg más nőt (mellét és fenekét) egy fél de még negyed másodpercre sem, mert az nekem olyan érzés mintha megcsalna. Tudom, hogy hülyeség és hogy sokat kérek és szinte lehetetlen, de ez kell ahhoz, hogy jobb legyen nekem. Vagy nem? Az a helyzet hogy szegény tényleg betartja… még sem hiszek neki már. Túl sok volt a múltban a hazugság! Látom, hogy próbálkozik, de a bizalom végleg elveszett a részemről, de a szerelem nem. Mi van velem? Ezt hogy lehet kezelni? Hogy lehet újra visszahozni a bizalmat? Egyáltalán lehet? Sajnálom a páromat, mert ő mindent megtesz, hogy nekünk jobb legyen, de lehet ebben a helyzetben én vagyok a gyenge. Tudom, csak hozzáállás kérdése és el kellene engedni a múltat, valahogy azt érzem ha elengedem, akkor újra sebezhető leszek és ha még egy hazugság talál el, végleg elveszek és akkor a gyerekeknek nem lesz teljes értékű anyukájuk. Ha nem engedek, akkor a sok veszekedés miatt a gyerekeknek apjuk sem lesz, mert az elkeseredettség egyre jobban felemészti a páromat. Nem látunk kiutat ebből. Kis probléma ez, de én csinálok belőle ekkorát, ezzel tisztában vagyok. Viszont nagyon nehéz a múltamat nézve bíznom másban, még akkor is, ha nagyon szeretem a páromat. Kérem segítsen, hogyan tovább Köszönöm

Kedves Doktornő! A véleményére volnék kíváncsi, hogy mi játszódhat le ilyenkor valakiben. Lassan 1 éve új munkahelyre kerültem. Egyik délután egyedül ültem az irodában, mikor belépett egy addig még sosem látott munkatársam. Már az arcán láttam, hogy "itt valami van". Lefagyott, ledöbbent, hebegett-habogott, alig értettem amit mond. Emlékszem, hogy befejeztük azt a pár mondat váltást ami a munkával kapcsolatos volt, és csak állt és nézett. Én meg megkérdeztem, hogy van-e még valami, mert olyan volt mint akit elvarázsoltak. Mondta hogy semmi, és elment. Mondtam magamban, hogy ilyen fura férfit…. Aztán este hazamentem, és láttam, hogy bejelölt ismerősnek facebookon. Mint kiderült, végig kérdezett pár személyt, hogy mi a nevem és úgy talált meg. Írt is nekem valami átlátszó indokkal. Én nem akartam munkahelyen rögtön ismerkedéssel kezdeni 1 hét után. Ezért elhárítottam. Írt még 2-3-szor (hol kávézni hívott, hol moziba, hol kirándulni) + élőben is sokszor kereste a társaságom. Aztán végülis annyira kitartó volt, meg rájöttem hogy jó társaság is, hogy belementem a randiba. 3-szor randiztunk végül, de még csak meg sem csókolt. Én jól éreztem magam vele, pedig nem akartam tőle semmit eleinte, de mondhatni hogy meghódított. Csak aztán a 3. randi után felszívódott. Mondta, hogy most elfoglalt, "majd-majd találkozunk még". Most bulizni megy, most nyaralni, most X szülinapjára. Míg végül kiderült, hogy összejött a volt barátnőjével akivel 2 éve szakítottak. Én azóta is tanácstalanul állok, mert mire volt ez jó így? Nem szívesen látom be, de valószínűleg külsőleg felfigyelt rám, de belsőleg már nem tudtam megfogni? Vagy a volt barátnő felbukkanása boríthatott fel mindent? Azóta néha beszélgetünk bent, munkával kapcsolatban + 1-1 mizu-t? de ennyi. Mit ronthattam el?

Tisztelt Szakember!
Reménykedem, hogy valami útmutatót kapok Öntől, mert tehetetlenül kell végignéznem a gyermekem elakadását. A két testvére az egyetem elvégzése után megtalálta helyét az életben. De B. már középiskolában is ide-oda került. Nyolcosztályos gimi kilencedik osztályát befejezve zeneművészeti trombita szakra, (veszítve egy évet)majd vissza egy év után gimibe.(Nem érezte jól magát, túlterhelt is volt a zeneművészetiben, már a tanév elején,novemberben jelezte. Év végéig tudtuk " húzni az időt" hátha változik a helyzet.)Éretttségi után Pécs, edzői szak az egyetemen egy fél évig. Azt is otthagyta,majd néhány munkahely néhány hónapig. Közben gitározni kezdett. Beadta a felvételi kérelmét a Liszt Ferenc Egyetemre, s az előkészítőn már megtorpant,mondva, hogy nem tetszik neki. A következő terv külföldi egyetem gitár szak. Elmondtam, hogy csak itthon tudom támogatmi, így a felvételi vizsga sem történt meg. Néhány hónapig járt pszichológushoz. Talán az ő hatåsára mondta el, hogy a zeneművészetiben elkezdett füvezni, s eljutott oda, hogy napi szinten tette, de mára sikerült havi néhány alkalomra csökkenteni .Nem tudok vele beszélni segíteni, mert szóba sem áll velem, mindenért engem hibáztat, indulatait nem tudja kezelni, pedig másokkal jól működik a kommunkikáció. Megállapodtunk,a felvételire készülés idején gondoskodunk róla, de márciustól dolgozzon. Nem talált még munkát , nem hívták vissza. Aggódom, nem valami szorongás, depresszió, az ÉLETTŐL való félelem miatt múlatja a napjait itthon semmittevéssel. Gyermekkorában átélte a válásunkat, majd két párkapcsolatom után a harmadik partnerben találtam meg a második férjem. B szerint önző voltam. Minden tőlem telhetőt megtettem a tíz év alatt, míg egyedül gondoskodtam a gyerekekről. Állandóan helyettesítettem, s törekedtem arra, hogy ne legyen hátrány, hogy elváltunk. Nyári táborok, programok. Szívem szerint támogatnám még a pszichológushoz, angol tanárhoz, gitár tanárhoz járását, ahogyan tettem is, miután otthagyta a munkahelyét, de nem indult az útja semerre. Így pedig csak rosszabbat teszek, ha fizetem az óráit, ő pedig nem tesz erőfeszítést. A kérésem az, mit tegyek, mit javasol? Tudom, ki kell várni, míg maga elindul az útján. Viszont aggódom, mert nincs "kerete" az életének munka nélkül. Csak teng-leng. Biztos fél bárhol elhelyezkedni, mert nincs szakmája. Lehet depressziós is.. Köszönöm a segítséget: P-D M

A barátommal másodjára jöttünk össze de nem ment és 2 hete szakítottunk bár szerettük egymást. Tegnap elmentem egy buliba és egy fiuval csak tancoltam es hirtelen lekapott en meg hirtelen nem is tudom miert vissza csokoltam majd elloktem es elmentem a mosdoba sirni. Az occse osztalytarsa volt. Nagyon szegyelltem magam. Megbeszeltem a fiuval h nem mondja el senkinek de nem tudom kik lattak. Es nem akarom h rossz velemenye legyen rolam a volt paromnak. Mert en meg most is szeretem ez csak hirtelen tortent egyszer csak lekapott de elloktem. Es nagyon erdekel a velemenye. Nem szeretnem h megtudja. De igazabol ez nem megcsalas nem vagyunk egyutt. Nagyon borzalmas ember vagyok? Nekem tenyleg nem jelentett semmit meg nem vagyok kapcsolatban csak most nagyon rossz. Mit tegyek?

A problémám már szerintem gyerekkoromra visszavezethető. Kisgyerek korom óta, szinte bármin elsírom magam, van olyan hogy meg sem tudom magyarázni mi miatt. Ez mára odáig fajult, hogy ha bármiféle konfliktus áll fent, vagy hibásnak érzem magam valamiben akkor elkezdek sírni vagy zokogni. Nagyon sok probléma és nézeteltérés végeredménye nálam a sírás vagy zokogás, még ha semmi haszna, oka és értelme sincs. Kollégiumban lakom és a szobatársaimat ezzel az őrületbe tudom kergetni. A családi hátterem nagyon jó, a szüleimmel remekül kijövök és a többi családtagommal is, a jelenlegi barátomat is nagyon szeretem, néha vannak köztünk nézeteltérések vagy veszekedések, de sajnos ezeknek a vége is mindig a sírás, még ha nem is lenne okom vagy ha nem is olyan nagy a probléma.

Kedves Doktornő! 30 éves nő vagyok, a nagymamám nevelt 13 éves korom óta. Ő egy nagyon vallásos, régimódi típus 86 éves. Alapvetően visszahúzódó voltam mindig, de mikor elhívtak a barátnőim tiniként bulizni, ő nem engedett el. Mert engem is féltett, meg ő maga is itthon egyedül. Aztán szép lassan antiszociális lettem, a társasági életem nulla lett, ez azóta is tart. 30 éves létemre, 3-szor voltam bulizni, abból egy a munkahelyi karácsonyi buli tavalyról. Éjszaka értem haza, teljesen ki volt akadva, lehordott mindennek, majd 1 napig nem szólt hozzám. Másik dolog a szexualitás: 1 férfi volt az életemben pár hónapig. Mivel örült neki, hogy végre van valakim 25 éves létemre, 1 hónap járás után úgy éreztem, nálam aludhatna. Van saját szobám stb. Itt is aludt a fiú. Másnap mindennek elhordott a nagyim, hogy milyen kis … vagyok, meg ő este oda settenkedett az ajtómhoz és látta hogy nem ég a lámpa, és mit csináltunk? Mondom néztük a tv-t. Ne nézzem őt hülyének, biztos lefeküdtem vele, és terhes leszek, nem vagyok normális stb. Aztán hetekig azt figyelte terhes vagyok-e. 25 évesen vesztettem el a szüzességem tehát, és még utána 2-szer találkoztam a fiúval, azóta senkim sincs. De ilyen helyzetben nem is tudom mi legyen. Titokban randizok ha egyáltalán megismerkedem valakivel, de tele vagyok gátlással, mert tudom hogy ide már nem jöhet férfi hozzám, és én sem mehetek mert akkor házhoz járó …. vagyok + fél itthon egyedül. Jó lenne néha szabadnak lenni, mint más fiatalok, de őt sem akarom cserben hagyni, mert sokat köszönhetek neki. Tudom ezzel a helyzettel nem igazán lehet mit kezdeni, de egyre boldogtalanabb vagyok, hogy munkán kívül vele vagyok itthon a 4 fal között és nem kapok szerelmet, érintkezést.

Tiszteletem!

18 éves fiú vagyok, aki két éve költözött ki Édesanyjával Nemetorszagba jobb megélhetésért.

Több mint egy éve nem tudok normális szemkontaktust létesíteni az emberekkel.

Bárkivel, családtaggal, barátommal, idegennel beszélgetni kezdek nem tudok a szemére fókuszálni, ha bele is nézek utána az orrára szájára, sokszor fülére nézek.

Nagyon frusztráló, mert tudom ezzel azt keltem bennük, hogy valami nem jó rajtuk közbe csak én nem tudok koncetrálni fókuszálni.

*A szemem egészséges evvel nincsen semmi probléma

Kérem Segítsen!

Hálás Köszönet

Üdvözlöm!
Az a problémám, hogy a párommal eddig mindennél jobban szerettünk volna kisbabát, de sajnos kétszer is elvetéltem. Iszonyatosan nehezen viseltem és viselem is, még egy év után is sírnom kell ha rá gondolok. Az előző év vizsgálatok hadával telt, mivel egyébként is voltak olyan egészségügyi problémáim, amelyek veszélyt jelenthettek a magzatra, de idén már végre újra próbálkozhatunk. Az egyetlen bökkenő, hogy a párom nem akarja. Ő inkább egy nagyobb házat szeretne és persze hitelt a nyakunkba. Én ezzel nem értek egyet. Nem akarok hitelt és a mostani házunkkal is meg vagyok elégedve, ráadásul egy nagyobb ház és a több fizetnivaló mellett, már nem tudnánk évekig gyermeket vállalni. Teljesen belebetegedtem ebbe. Minden nap zokogok, minden nap veszekedünk. Azt mondta, ha nem tudom ezt elfogadni akkor szakítsunk. Egyre ingerültebb és kedvetlenebb vagyok. Iszonyatosan szeretnék gyermeket és minél hamarabb. Nagy álmom volt hogy fiatalon anya lehessek. De ez így meghiúsul. Megtaláltam hozzá a megfelelő partnert akire mindenben számíthattam eddig, de most a viták miatt szinte haza sem akar jönni a munkából és sokszor inkább túlórázik vagy a barátaival van. Mit tehetnék? Én ebből nem engedek és sajnos ő sem.
Köszönöm a segítséget!

Az utóbbi két hétben férfi létemre női nejlonharisnyát hordok otthon állandóan. Ez engem nagyon jó érzéssel tölt el nagyon feldob. Olyan mintha megtaláltam volna egy ruha darabot amelyet idáig nem használtam. Párom támogat engem. Az utóbbi időben több stresszes helyzetbe volt részem. Párom, és én összevesztünk az én szüleimmel. A gyermekem keresztelőjét kellett miattuk elhalasztanunk. Azt szeretném tudni mi okozza nálam ezt változást, hogy ennyire vonzódom a női nejlonharisnyához?

Tisztelt Szakértő!
63 éves nő beteg vagyok. 2016 nov. -ben gyomornyálkahártya gyulladásom lett.Tapasztalatom alapján , ha tablettát kell szedjek kb. 3-4 órán belül gyomorgörcsöt kapok ami 4 óra hosszán át tart. Az orvosaim akiknek elmondtam a tapasztalatom nem hisznek nekem. Azt mondják ez pszihésen van. Tényleg van ilyen? Több mint 30 éve szedtem vérnyomáscsökkentőt miért nem éreztem a panaszom előtt soha, hogy árt nekem a gyógyszer? vagy miért nem hisznek nekem az orvosok? Válaszát köszönöm szépen!
Tisztelettel: Erzsi

Üdvözlöm!
Csalódtam a páromban, eltört a bizalom bennem! Másfél hónapja vagyunk együtt, tudom ez kevés, de ez más mint a többi kapcsolat! 38 évesek vagyunk mind a ketten, tehát volt már pár kapcsolatunk, van viszonyítási alap! Minden, de minden nem hogy jó vagy szuper… Minden különleges, fantasztikus! Komolyan, nincs semmi hiba egyikőnknek sem. Aztán történt egy eset, mikor is a telefonomba belenézett és az ott talált üzenetek eléggé kiborították a páromat! Bár én eléggé közvetlen vagyok mindenkivel és még az exemmel is tartom a kapcsolatot, de csak mint barátra, úgy tekintek rá! Azt mondta a párom, Attila, hogy nem igaz hogy nincs semmi köztem és az exem között, mivel olyan üzenetet talált a telefonomba, hogy:"még mindig szeretlek Nyuszifül", több ilyen is volt és az exem is ilyet írt vissza, na meg jó pár szivecskés smiley is volt az üzenetekben. Sokat emlegetem neki az exem, mert ő volt az életem elmúlt időszakának legmeghatározóbb pontja és rengeteg élmény fűz hozzá. Ettől függetlenül most már csak jó barát, aki segít ha valamire szükségem lenne. De akkor is bánt, hogy nem bízott bennem és belenézett a telefonomba! Szeretjük egymást még mindig és próbáljuk vissza hozni azokat a szép napokat mikor minden rendben volt, de a bizalmam nagyon megsínylette a dolgot. Hogyan bízzak benne ezek után, hogy nem kémkedik utánam és turkál az intim szférámban. Talán mindig az lesz bennem, hogy szaglászik utánam és ez nem kedvez a bizalmam vissza szerzésében! Tudja, hogy jóban vagyunk az exemmel, bár nem tetszik neki, de az exem fontos az életemben és mint barátot magamhoz közel szeretném tartani! Vita volt ebből és látom a páromon, higy megbánta és megigérte, soha nem tesz ilyet többé és nem szaglászik utánam! Mit tegyünk együtt vagy külön külön annak érdekében, hogy ez a bizalom vissza jöjjön?
Válaszát előre is köszönöm!
Krisztina

Utoljára 6 éve volt párkapcsolatom,most megismertem valakit, aki rövid időn belül nagyon fontos lett nekem. De félek az elköteleződéstől és attól, hogy nem tudok egy egészseges kapcsolatot kialakítani vele. Hogy tudnék higgadtan döntéseket hozni és szabadon engedni az érzéseimet újra?

Tisztelt Doktornő! 10 éves gyermekemről lenne szó. Aki mostanában nehezen alszik el. Kezdettől fogva külön szobában alszik a kisebbik testvérével. 2 éve elváltunk a férjemmel. Akkor egy hónapig kb. olyat csinált, hogy reggelente nehezen vált el tőlem az iskolában, mindig azt gondolta, hogy valami fog velem történni. Aztán úgy tűnt ezt sikerült megbeszélni. Mostanában azonban olyan jött elő, hogy még csak a fürdésnél tartunk, de ő már azon agonizál ,hogy nem fog tudni elaludni, meg hogy rosszat fog álmodni, esténként fájlalja a hasát, de mindig csak esténként. Próbáltam faggatni, hogy miért gondolja ezeket, erre azt mondta,hogy attól fél, hogy valaki betör hozzánk és engem elvisz, mire ő felébred én már nem leszek ott. (nem szokott rémisztő filmeket nézni). Hogyan tudnék neki segíteni, megértetni vele, hogy ne aggódjon az alvás miatt?
Köszönöm
Kozák Györgyi

Nem tudom elfogadni hogy a párom dohányzik mindennél jobban utálom. A problémám már egész kicsi gyerekkorom óta tart. Én olyan családban nevelkedtem ahol édesanyám meg édesapám is dohányzott. Kiskoromban már ez az utálat a cigi iránt kialakult. Nem hiába van az is hogy a mai napig nem szoktam rá és nem is fogok soha mert undorodom tőle. Most pont ez a legnagyobb problémám a párommal is. Már1 éve hogy együtt vagyunk és sajnos amikor összejöttünk én akkor is tudtam hogy dohányzik csak sajnos hittem a szavában mert megígérte hogy miattam leteszi ezért is adtam a kapcsolatunknak esélyt. De ahogy ez lenni szokott hazugság volt az ígéret mert a mai napig is szívja. Már kezdettől fogva sokat veszekedtünk emiatt és most is előjött ez a probléma. Rájöttem hogy napról napra egyre jobban undorodom a páromtól. Nem tudom ezt elmagyarázni. Szeretem őt mindennél jobban de szerintem ő nem szeret engem igazán mert ha szeretne akkor már rég letette volna azt a hülye cigit de neki eszébe sincs. Még csak azt se látom rajta hogy igyekezne letenni. Mindig azt mondja egyszer leteszem. De mikor azt nem tudom. Bár most hogy ideköltözött hozzám annyit elértem nála hogy 1 óránként vagy néha 2 óránként gyújt rá. De nekem ez nem elég azt akarom hogy végleg letegye de úgy érzem ezt soha nem fogom elérni. Napról napra egyre jobban zavar ez engem mihelyt meglátom hogy megy ki cigizni vagy éppen tölti a cigit az ideg majd megöl. Teljesen tönkreteszem magam. Nem tudom és nem is akarom elfogadni hogy szívja azt a mocskot egyszerűen irritál nem tudok ez ellen tenni. A barátom azt mondja azzal hogy veszekedek vele ő attól nem fogja letenni. Talán ha ne vitáznék vele megpróbálná. Már mindennaposak a veszekedések köztünk 1 napot nem tudunk ellenni úgy hogy ne vesszünk össze. Próbáltam elfogadni hogy cigizik de nem megy. Bevallom az igazat én mindig is olyan társra vágytam aki olyan mint én nem iszik és nem is dohányzik. Úgy érzem soha nem leszek boldog a párommal pedig szeretem de ez a cigi dolog teljesen kikészit. Azt akarom hogy letegye de nem tudom hogy lehetne rábeszélni őt. Mit tegyek hogy végre leszoktassam róla. Vagy fogadjam el így? Azt sajnos nem tudom. Kérem adjon tanácsot! Sokan mondják hogy a cigiről leszokni nagyon nehéz én ezt nem tudom mert nem dohányzom. De nekem akkor se mondja senki hogy ha van elég akarat az embereben akkor igenis letudja tenni de szerintem a barátom nem is akarja abbahagyni mert még ugye fiatal sőt inkább élvezi ahogy látom. Én sokáig ezt nem fogom bírni azt viszont tudom. Sokszor úgy érzem már csak bosszantásból is szívja és esze ágába sincs letenni mert úgyis tudja hogy én sose hagyom el. Pedig ő is nagyon jól tudja hogy milyen káros meg büdös az a rohadt cigi mégis odavan érte. Én nem tudom megérteni mit szeretnek benne az emberek ilyen nagy függőséget okoz? Vagy már csak megszokásból szívja az a sok hülye ember. Nekem ez magas nem fogom soha megérteni. Tudna nekem tanácsot adni hogy lehetne a páromat rábeszélni hogy szokjon le róla. Vagy inspirálni. Talán ha nem veszekednék vele emiatt látná hogy nem szólok érte akkor lehet megprólbálná letenni?

Tisztelt Cintia! Az a problémám, hogy édesanyám nagyon sok alkoholt fogyaszt, és emiatt sokszor depressziós. Úgy érzi mindenki őt támadja és nincs mellette senki. A testvérével megromlott a viszonyuk, a kollégáival sem jön ki túl jól. Az elmúlt időszakban mindenben a véleményemet kéri, mindig az érdekli, hogy jól csinálja-e a dolgait. Legutóbb mikor a testvérét szidta mondtam neki, hogy inkább ne kommunikáljanak így a veszekedés elkerülhető. Erre a kérdése az volt, hogy tulajdonképpen ki mellett állok? azt válaszoltam, hogy ez a kettőjük ügye, nem szeretnék beleavatkozni, mert abból is mindig vita van. Ezután lecsapta a telefont. Egyre nehezebben kezelem a helyzetet. Mi lenne a megoldás?
Köszönettel: Kitti