Szép napot!
A párommal korábban egyszer már szakítottunk, de aztan kis idővel sikerült megbeszélni mindent és kibékültünk. Mostanában viszont ugy érzi nem figyelek oda rá, e miatt nagyon sokat veszekedtünk (sokszor annyira összevesztünk hogy napokig nem beszéltünk egymással, bár én szerettem volna hamar megbeszélni) és sajnos szakítottunk is. Most teljesen összezavarodtam, mert ha a jövőre gondolok, abban is szerepel és nem tudom hogy érdemes lenne e megpróbálni megbeszélni és működhet e vagy inkább el kellene engednem végleg? Egyebkent nagyon csúnyán viselkedtünk egymással, amikor szakítottunk.

Segítséget szeretnék kérni abban hogy érdemes e küzdenem a kapcsolatért? Ő miért nem küzd? 2 éve vagyunk együtt illetve egy éve lakunk együtt.Az utóbbi pár hónapokban sokat veszekszünk a párommal. Bevallom régebben veszekedősebb voltam, megszóltam a hibáiért de már régóta változtam és rájöttem ez nem helyes.( a szépirodalmak olvasása jobb emberré tettek). Hetek óta én küzdök és könyörgök a kapcsolatért, de a végén megbeszéljük a dolgokat…majd következik egy másik hét mikor megint egy apróbb konflikus jön és már hallani sem akar róla persze én mindvégig türelmes vagyok és ilyenkor kezdődik minden előlről hogy menjek el a cuccommal együtt.Megelégeltem hogy mindig én küzdök a kapcsolatunkért.Hazajöttem a csaladomhoz, teret engedek neki, nyugalmat mert ezt kérte. Mondván amikor nyugalmat kapott most tényleg ő lesz az aki küzd értem.Meg is tettem. Mégis telnek múlnak a napok, közben én a poklot élem át. Nekem ne mondja senki hogy
21 éves fiatal nő vagyok, jönnek még udvarlók…nekem ő kell, senki más.

Már vagy 1-2 éve fennáll..néha hetekig semmi bajom.. boldog vagyok..kicsattanok az energiától, szociális életem a maximumon aztán egyszer csak minden összeomlik..és azt veszem észre hogy kiakarok ugrani a sebes elé..szüleim szerint csak "hiszti" de nem direkt csinálom..nem direkt van "dühkitörésem" és nem direkt rontok el mindent..aztán hetekig rossz kedvem van..10-12 óra alvás után is álmos vagyok..keveset eszem és semmihez sincs kedvem majd hirtelen megint mintha enyém lenne a világ jó kedvem van és nem értem hogy miért vagyok ilyen..senkit nem ismerek akinek ilyen fura hangulat ingadozásai lennének és már nem bírom tovább.. 2 szer próbáltam már öngyilkos is lenni de nem sikerült egyszer sem. Próbáltam már mindent a nyugi teától a sok alvásig de semmi sem segített eddig.

Van egy fiú, 8 éve ismerjük egymást. 15 éves voltam, amikor megismertem, ő 17. Összejöttünk, jártunk 3 évet, első szerelem. Nagyon sokszor megbántott, sokszor megcsalt, hazudott. Összejött az egyik lánnyal a sok közül, 4 éve, azóta vele van, viszont a 4 év alatt mi is nagyon sokat beszélgettünk, mindig ki akart velem békülni, én pedig nem. Azóta is érezzük, hogy lelkitársak vagyunk egymásnak és ez sokkal több annál, minthogy a férfi megcsalja a nőt, a nőnek elege lesz és egy idő után besokal és kilép a történetből. Nagyon sokszor próbáltam újrakezdeni mással, két alkalommal ment volna a dolog, de a pasinak nem. Utóbbi barátomat megcsaltam a szóban forgó személlyel, mert azt mondta, nem érdekli, ha írogat nekem. Szakítottam a sráccal, mert tudtam, nem hiába történt ez (eddig soha senkit nem csaltam meg). Amikor beszélgetek a sráccal (az első szerelemmel), akkor nem tudom eldönteni, mit akar. Mindig mást mondd, mint a mit csinál. PL: egy éve jutottam el arra szintre, hogy talán megbocsájtanék neki, de azt a feltételt szabtam, hogy mondja el a barátnőjének, hogy az ők kapcsolatuk alatt mi beszélgettünk és elmondása szerint még mindig engem szeret. A lány rájött, hogy beszélgetünk, a srác letagadott engem, 9 hónapig nem beszéltünk. A 4 év alatt sokszor szakított ezzel a lánnyal, de mindig kibékültek. Most is ez történt. Utáltam. Nemrég ismét elkezdünk beszélni, ekkor csaltam meg a barátom (csak csók volt). A barátaimtól folyton érdeklődik rólam, azt mondta nekem (sírva), hogy bánja, hogy megismerte azt a lányt és hogy emiatt veszített el engem. Tegnap elmondtam neki, hogy ez így nem mehet tovább és nem játszhatunk tovább egymással. 8 éve csináljuk ezt, mindig én húztam a rövidebbet. Épp a barátjához tartott, amikor ezt beszéltük, le kellett tennie a telefont, azóta semmi. Nem tudom, mire gondoljak, mert ez az egész engem meghalad. A lánnyal most "se veled, se nélküled" kapcsolatban van.

Tisztelt Doktornő! Mostanában nagyon rosszul alszok, félelmeim vannak, szorongás. Ez azóta van, amióta apukám majdnem meghalt. Családtag elvesztésétől rettegek. Mit tehetnék, hogy ne aggódjak folyton. Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel :Hollósiné

Ez az egész úgy kezdödöt hogy lázas voltam 2 napig aztán a láz elmúlt utána hánytam és hasmenésem volt 2 napig. Ezek elmúltak egy napig semmi bajom nem volt utána napközben enyhén szédülök, fáradt vagyok egésznap csak aludnék, és nehez koncentrálni feladatokra vagy bármi másra.Ha valamit érzékelek akkor azt 1 perc késéssel fogja fel a tudatom.
Este olyan 21:00-22:00 fele minden elmúlik semmi bajom sincs csak egy mégpeddig az hogy nehezen alszom el . 1-2 óra fekvés útán. Ez az állapot már egy hete tart. Nem fogyasztottam semmiféle tudatmodosítószert sem alkoholt és gyógyszert sem szedek rendszeresen , depresszios sem vagyok ezen kivül minden rendben.
Vérvételben semmi eltérőt nem találtak csak azt hogy a litium szintem 0.1 és 0.6-1.2 között kellene lennie de az orvosok szerint mert többnél voltam már ez nem okoz próblémát.
Neurologus is láttot ő sem tapasztalt semmi furcsát. Szóval vérben,vizeletben,ékg,vérnyomás,vércukorszint,beurologia . Semmilyen eltérést nem találtak.

Kedves Pszichológus!Egyedül nevelem a kislányom aki 2 éves.Az apukájával hétvégén találkozik.Most kezdte el a bölcsit ami sok betegséggel jár természetesen ilyenkor a heti apás találkozás elmarad akkor 2 hetente 3 hetente látja.Ha együtt van a gyerekkel azt mondja neki hisztis vagy…süket vagy nem hallasz a füledre…2éves gyereket bobozni akar vinni…a kislányom még a porszivo hangjátol is fél nemhogy bobozzon.Az apuka minősithetetlenül beszél velem a 7végék számomra gyötrelmesek fizikailag nem de érzelmileg nagyon bánt…2 évig nevelted te most nevelem 2 évig én mintha ez igy menne hogy ide oda ugrál 1 gyerek !Az apukája semmivel ninvs tisztában gyereknevelés terén leidiotázott leszemetezett a gyerek előtt.Hogy oldjam ezt meg?már gyomorgörcsöm van a hétvégéktől

Kedves Doktornő!
Van egy 3hónapos kisfiam,akit mindennél jobban szeretek. A férjem sokat dolgozik. A családom messze lakik tőlünk,bár már voltunk náluk. Amikor a kisfiammal vagyok itthon akkor elfog a magány, a bezártság,ha ránézek a sírás. Elmegyünk sétálni,de senki nem szól hozzám. Ha a családnál vagyunk ott minden jó. Sok embert ismerek. Sajnos emiatt a férjemmel is veszekszünk,mert ő is észrevette,hogy a saját életünkben nem vagyok boldog. Nem tudok örülni semminek. Nekem az a megnyugvás,ha a szüleimhez "haza mehetek". Nem szeretek már lakni sem a saját lakásomban.

A férjem a mellkasára a szive felöli oldalra tetováltatta a szülei arcképét azt hittem meg tudok ezzel birkózni de már 3 napja ezen örlödöm azt érzem hogy a szerelmem akivel 28 éve vagyok elárult engem és nem tudom hogy képes leszek e ezek után ágyba bújni vele mert egyszerüen óckodom attól hogy nem az anyja meg az apja képét akarom látni és csókolgatni mikor szeretkezik velem bocsánatot kért tőlem és azt mondta hogy nagyon szeret és velem akarja leélni az életét
de én ezt nem tudom elhinni neki anyira beletaposott a lelkembe és nem tudom hogy tul fogok tudni jutni ezen

Tisztelt Cím!

Röviden leírom, hogy miben is kérem a tanácsát.
6 éves voltam amikor elveszítettem a másfél évvel idősebb testvéremet egy balesetben. A szüleim azt mondhatni teljesen összetörtek, csak az tartotta bennük a hitet, hogy voltam én akit még fel kellett nevelni. Attól a perctől kezdve minden figyelmük csak én rám terelődött, ez részben jó is volt, de főleg kamaszkoromban és később már terhes volt nekem. Közben sajnos az apukámat is elveszítettem és így kettesben maradtunk anyukámmal. Nagyon nehezen dolgoztam fel én is a szeretteim hiányát, tudom az volt a baj, hogy én befelé gyászoltam és így eleinte sem a szüleimmel és később amikor már egyedül maradtam az anyukámmal nem tudtam e lpanaszolni a bánatomat, csak magamban próbáltam feldolgozni, de ez nem igazán sikerült.
Azt már kamaszkoromban vettem észre először anyukámon, hogy akárhová mentem mindig túlságosan féltett engem, és ha pár perccel később értem haza, akkor nagyon mérges volt. Mindig arra az időpontra kellett hazaérnem amit megbeszéltünk, mert ha nem akkor mindig harakiri volt. Igen, ez jogos is volt mikor még kamasz voltam, de mikor már én is anyuka lettem és 5 percet késtem, mert még elmentünk a másik gyerekkel a játszótérre, mert szeretett volna játszani, akkor már terhes volt anyukám agódása. Hiába mondtam neki, hogy már felnőtt nő vagyok és szeretném a saját életemet élni és nem kell ennyire aggódnia értem. Sokszor úgy érzem nem hiszi el, hogy egyedül is képes vagyok boldogulni. Sajnos mindig megkritizál, ha valamit nem úgy csinálok, ahogy ő szokta és ahogy én csinálom, úgy szerinte nem is jó. Tudom az volt a baj, hogy amikor összeházasodtunk a férjemmel, már akkor külön kellett volna mennünk, de akkor még nem volt igazán nagy önbizalmam és nem is tudtunk volna miből albérletbe menni, mert annyira keveset jerestünk. Akkor is együtt laktunk utána albérletbe mentünk, de egy házban maradtunk és most is egy emelet választ el tőle. Sajnos sokszor segítő szándékkal beavatkozik az életembe és utána ha valami bántót mondok neki, akkor engem hibáztat, hogy nem ezt érdemli tőlem. Sokszor megkértem, hogy ne avatkozzon ennyire be az életembe, de sajnos nem tudja megállni, mert akkor összedűl a világ szerinte, ha valami nem úgy alakul ahogy ő elképzelte.
Elvált asszony vagyok és van egy barátom, akivel sok mindent meg tudok beszélni. Most ugyan ő kinnt van külföldön, mert ott dolgozik, de nagyon sokszor beszélünk telefonon vagy messengeren is. Legutóbb mikor beszéltünk felvetette, hogy szeretne engemet meghívni nyárra magához vendégségbe. Én nagyon megörültem neki, mert már évek óta nem voltam egyedül kirándulni sehol. Úgy érzem, hogy jót tenne kiszakadni kicsit a megszokott közegből is és ott tényleg csak rajtam múlna minden hogy hogyan alakul tovább kettőnk között ez a barátkozás, amit mindketten nagyon várunk, hogy melyik irányba fordul tovább az életünk. Mindkettőnk iparkodunk mindent megtenni a másikért és azt is örömmel tesszük.
Sajnos anyukámmal ezt még nem tudtam, hogy közölni, mert annyira már ismerem őt, hogy nem értené meg. Mert szerinte amíg a gyerekeim ki nem repülnek és nincs önálló keresetük, addig nekem nincs jogom senkit keresni. 46 éves vagyok most 5 hónapja váltam el. 22 évig éltem egy számomra méltatlan házasságban, ahol nem tisztelt a férjem, nem tudta mi az hogy valakit szívből szerettünk és nem állandóan hibáztatjuk és okoljuk mindenért a feleségünket, aki mindent megtett érte, de mégse járt érte köszönet. Van két gyerekem az egyik most érettségizik a másik már egyetemista és a volt férjemmel lakók sajnos még közös lakásban. Én már évek óta vágytam és vágyom arra, hogy én is boldog legyek, legyen kivel megosztanom a gondjaimat, tudjak kivel kirándulni menni és békében, nyugalomban élhessek.
Én úgy gondolom, hogy mindenre lehet időt szakítani. Most hogy van ez a barátom, ő tőle már kaptam tiszteletet, szeretett, megértést, mindent meg tudok vele beszélni, megpróbál segíteni, tanácsot adni és tudom rá mindenben számíthattók és ezáltal bizakodobb vagyok, hogy nem vagyok egyedül a gondjaimmal, hanem itt van ő akire támaszkodhattok és ez nagyon jó érzés. Ő erőt ad nekem, hogy minden előttem álló akadályt könnyebben tudjam legyőzni. Abban is segít, hogy tudjam bátorítani a gyermekemet, hogy ne izguljon mert mellette állunk én is és a barátom és minden rendben lesz az érettségi felé vezető úton. A gyerekeim és a barátom kölcsönösen szimpatikunak találták egymást mikor találkoztak. Mivel a barátom most kint van, így a gyerekeimre tudok koncentrálni, hogy segítsem őket a tanulásban. De én úgy gondolom, hogy nem kell hogy évekig várjak, most mikor már belépett az életembe a barátom, aki eddig még nem okozott csalódást. Egyszer azt kérdeztem tőle, hogy elfogadja-e, ha tanácsot adok neki és azt mondta, hogy igen, mert fontos vagyok neki és ez nagyon jólesett, hogy így vélekedik kettőnkről.
Az lenne a kérdésem, hogy hogyan értesem meg az anyukámmal, hogy szeretnék hibázni, hogy tanulhasak belőle, hogy szeretnék kimenni a barátom hoz egy hétre és hogy bízzon bennem, hogy egyedül is tudok boldog lenni és esetleg csak akkor fordulok hozzá, ha meg akadok és fogadja el, hogy nem mindig az a jó, amit ő mond, hanem néha az is jó lehet amit én mondok.
Várom mielőbbi válaszát vagy tanácsát.

A barátnőmnek én vagyok az első barátja, már több mint 10 hónapja vagyunk együtt és egyszer kérdezte hogy az exemmel volt-e szexuális kapcsolatom és mondtam hogy igen. A minap felhozta, hogy ő még nem dolgozta fel és mikor rágondol milyen lenne együtt az ágyban akkor elmegy a kedve, mert tudja, hogy nem én vagyok neki az első, de már sokszor elmondtam neki, hogy ez nekem nem jelent semmit.
Mit mindhatnék neki? Mi lenne a helyes döntés?
A választ előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Szlaven

Üdvözlettem,
A nevem Rebeka, és kisebb segítségre lenne szükségem az előrehaladáshoz. A lényeg a lényeg annyi, hogy szörnyen féltékeny vagyok szinte kezelhetetlenul, olyan helyzetekre, félreértésekra amiknek nincs alapja, csak a gondolataim szüleményei. Minden erőmmel azon vagyok, hogy beszuntessem de mégis valamiért, bizonyos időközönként megint olyan gondolataim vannak, hogy mi van a párom hülyén néz? Mi van ha a párom megcsal? Mi van ha a párom nem őszinte hozzám? Olyan szinten túlporgetem ezeket a gondolatokat, hogy feleslegesen hergelem magam vele, és végül rajta csattan. A szándékom az, hogy ha valamiért is egyszer véget ér a kapcsolatunk, ne ez legyen az oka, vagy a kiváltója, mer sajnos egyelőre ezen veszekedunk a legtöbbet. A kiváltó okát sajnos tudom. A jelenlegi párom előtt volt egy férfi, akiben teljesen biztos voltam, akiben vakon bíztam. Nos erről a férfiről kiderult hogy teljesen madárnak nézett, végig, elejétől kezdve. Tudni kell, hogy hatalmas plátói szerelem volt, majd mikor beteljesült, el sem tudtam volna képzelni hogy átvághat. De megtörtént és ott valami azóta megtört bennem és rettegek hogy újra megteszik velem… Jelenlegi páromat nagyon szeretem, becsülöm, jó hozzám, sosem bántott. Rengeteget vitatkozok feleslegesen, megorulok, feltekenykedek a semmire és előbb – utóbb tönkreteszek ezzel mindent. Nagyon nagyon szépen megkerem, ha tudna valami felé segítséget nyújtani számomra, szörnyen hálás lennék. Hogy bizhatnek újra??? Hogy csináljam??? Nem szeretném hogy teljesen tönkretegyem a jövőmet azzal, hogy senkinek nemtudok bízni…
Válaszát előre is köszönöm,
Tisztelettel, Rebeka

Hát igazából beszélni szeretnék mindenről ami bennem van.

Kedves Doktornő! Nem tudom mit tegyek, vagy tehetek, vagy hagyjam és majd talán újra látom a lányomat és jó lesz a kapcsolatunk!?

A lányom most 26 éves. Jó körülmányekközött, nagymamákkal körülvéve nőtt fel. Van egy öccse is. 5 éve ismerkedett meg a férjével. A férjem már akkor sem kedvelte mert szerinte sokat hantázik, de próbálta elfogadni. Én elfogadtam, mert a lányom őt választotta, de voltak aggodalmaim. Diplomással mind ketten. A férje 31 éves. Orvosnak tanult, majd történelem és vallástudományból doktorál nemsokára.
A vejem családját nem ismerjük, nem szerette ha szóba kerül. gyorsan összeházasodtak , ahol csak mi voltunk jelen. az ő szülei nem.1,5 éve, gyorsan jött a gyerek most a másodikkal terhes. A lányom teljesen megváltozott már az esküvő előtt is voltak fura dolgok. Például anyáknapjára a nagymamáknak is szoktak a gyerekek virágot adni. Most viszont szólnom kellett hogy 1 szál virágot vegyen, mert pl. minden hónapban kapott zseppénzt és vigyáztak rá és szeretik. Meg kellett magyaráznom. A vejem persze ezzel nem értett egyet. A fiamat is próbálta ellenem hangolni. De szerencsére ő kikerült a közeléből. Teljesen megszakította a kapcsolatot a családjával, még a nagyszülőkkel is. A férje átmosta az agyát, ezt irtam neki egyszer mert csak viberen értem el. Már ugy sem. Nem tudtuk mi baja van hónapokig.Azt hittem hogy csak szülés utáni depresszió, vagy elkényeztetett hiszti. Persze tudtam hogy a férje áll mögötte. A telefonszámát megszüntette. Folyamatosan hazugságokat, érdekes sztorikat talál ki a veje,. És a lányom elhiszi. hiába mondom hogy de kislányom nézz utánna, nem igy történt, nem történt meg stb . Nem hisz csak a férjének. Már a facebookon is közzétett több oldalas történeteket, tulajdonképpen besározta a felesége családját rendesen. Főképpen lopás, ékszer, pénz, gyerek bántalmazás, feljelentette az öccsét, de úgy tudja , nem ő hanem az iskola ahova jár tanuli! Teljes képtelenségeket állítanak. Valami mentális zavar lehet a vejemnél, aki kifordítja, hozzátesz dolgokat a történtekhez. Kétszer nem mondja ugyanazt. A lányom gyűlöl mert úgy gondolja, megloptam a családot és pszichológushoz akarom vinni. Az unokámat sem láttam 3 hetes kora óta, se a lányomat.Ekkor az én anyukámnál laktak mert lakást kerestek, de nem találtak megfelelőt. Már az egész országot bejárták de semmi nem volt jó a vejemnek. Akkor vadult be igazán a vejem amikor szóvá lett téve hogy nyugodjanak meg, jó helyen vannak , nem kell kapkodni, meg szóvá tettem, hogy miért viszi minden reggel a gyereket a szüleihez és este megy érte. Amikor az anyjával kellene lennie és szoptatnia. Illetve ott már azzal gyanusított hogy turkálok a szekrénybe, meg a kiskutával bementem és az ágyukban hemperegtem a kutyával, Próbálkoztam e-mailen. 2 hete azóta a facebookon szapul Most azt találta ki hogy mi azzal gyanusítjuk, hogy ők loptak, meg egyéb más eszméletlen dolgok.Csak annyit tudok hogy Dorogon laknak. Megpróbálok személyesen találkozni vele egyszer, bár a férjem tiltja. Esetleg van megoldás a gyámhatóságon keresztül mint nagymama élnék a jogaimmal és beszélhetnék a lányommal.. Mert a másik oldalon a nagyszülők vigyáznak a gyerekre. Kérdésem az lenne, hogy , hogyan közelítsek, vagy magától kijöhet e ebből az állapotból a lányom valaha? Röviden ennyi. köszönöm a segitséget.

Tisztelt Válaszoló!
A férjemmel gyermeket szeretnénk, több mint 2 éve próbálkozunk. Tavaly júniusban endometriózissal, és jobb petevezető elzáródással megműtöttek sikeresen. Jelenleg is hormon stimuláció mellett próbálkozunk, de nem működik. A műtét utáni sikertelen hónapok után fájdalmas volt látni, kismamákat vagy anyukákat a gyerekükkel. Egyenesen dühös voltam, hogy ők miért érdemeltek meg egy babát, és én miért nem. A legutóbbi sikertelen hónap és egy családban történt babaváró bejelentés után viszont megváltozott minden. Már nem gyűlölöm azokat akiknek sikerült, közönyösek lettek számomra. Talán belefáradtam már a folyamatos injekciókba, és csalódásokba, a folyamatos önmarcangolásomba, hogy nem vagyok "nő" mert képtelen vagyok rá stb. Nem tudom. Viszont az sem, hogyan folytassam tovább. Igen, igaz hogy fiatal vagyok még de ez egy percig sem nyugtat, mert minden gondolatom egy baba körül forog. Próbálom lefoglalni magam, fél sikerrel, de nehéz. Nagyon köszönöm előre is a tanácsát!
Tisztelettel: K.Ágnes