Kedves,

Sikerült megtalálni a problémám okát.
Mivel minden nap velem utazik a fájdalom ezért is hozok rossz döntéseket.Talán ezért is vagyok állandóan támadó pozícióban.
Ok: a párom pénz hianyossaggal jött a kapcsolatban, amit én azzal a feltetelettel fogadtam el, h megoldjuk. …. ezt szépen egyengettuk is. Az tanították nekem ha akarunk valamit zsíroskenyeren és tean is meglehet élni. tehát éltünk korlátok között azért, h a hitel minél hamarább csökkenjen.
Közben úgy alakult , h kaptott a parom üdülési utalvanyt.
Ami gond ezzel a párom arra költötte, h a gyerekeit elvigye nyaralni. Hogy és miért van ez így, h együtt küzdünk és mikor lazítás lehetne mi (a közvetlen csaladja ) nem kapunk belőle. Ő ezt azért csinálta h megoldja a gyerekeivel a problémát. De en ezt úgy éltem meg, h hátba támadt. Együtt küzdünk együtt oldjuk meg az Ő múltbeli problémáját mikor egysegről van szó en nem tarzozok bele.

Üdvözlöm
11 éve vagyok együtt életársammal .Rendszeres propléma hogy sokáig dolgozik válall plusz munkát stb . Ami engem nem zavar cserébe anyut kértem mindig hivjon fel hogy késik stb ne idegeskedjek.
11 év alatt sem sikerült ezt negértenie és elfogadnia. Amikrlor orák mulva felhivom mi történt merre van stb mindig higadtan azt mondja dolgozik stb megérde niért nem szolt hisz a munkaidelye délután 5 tart a válasz
Mert mi változik akkor .
Nem értem tényleg sokat kérek bennem van a hiba ? Mibden féle modszert alkalmazram hogy negértse miért fontos ez nekem .
Egyik sem használ .
Miért teszi ezt ? Mit tegyek másképp ?
Min változtasak ( magamon értem ) ( ne hivham fel *carjam le) Sokat vagyok egyedül . A napom fény pontja amikor haza ér . Nagyon szeretem amit tudatok is vele nap mint nap nem bántom szépen és higadtan probálok komunikálni . Kérem segitsen nekem mert egyre jobban kiborulok nem akkarom elhagyni .

Tisztelt Doktornő!
24 éve vagyunk házasok a feleségemmel.Mindkettőknek az ez az első komoly kapcsolata.Három gyermekünk van,a legkisebb 16 éves.Nagyon szerettük egymást.Kb 4-5 éve valami elromlott,azt mondja a feleségem,elhanyagoltam őt.Összejött a gyerekkori barátommal.3 éve kétszer ott aludt.A barátom nem mert vele szexelni,attól félt,hogy én átmegyek,és balhézok.1 hónap mulva szakitottak.A feleségem sírva vallot be mindent.Ezek után én is rádöbbetem,hogy ő a mindenem,megbocsátottam neki. Ezek után sokkal jobb lett a kapcsolatunk szexuális téren is,azóta nem veszekszünk egyáltalán.Pár hónapja újra észrevettem hogy sokat beszélgetnek telefonon.Most 1 hónapon belül háromszor ott aludt,és megtörtént a dolog.Azóta külön alszik.Szexelni csak alkohol hatása alatt hajlandó akkor viszont nagyon élvezi.Megcsókolni még akkor sem lehet.Azt mondja már nem szeret,el akar válni,ott hagyja nekem az eggyütt épitett tehermentes házat.Tetteivel egyáltalán nem azt mutatja hogy el akar menni,tervez, fát ültet, befőz gondosgodik rólunk.Nem tudom mivel vette le ennyire lábáról az a másik hisz gyakorlatilag semmije nincs és nem is érdekli,az anyjával lakik most is,23éve nős volt pár hónapig.A feleségem ezekkel a dolgokkal tisztában van,ismeri 25 éve.Talán őneki jobban van ideje figyeni a nőre,hisz nem dolgozik annyit mint én.Nagyon szeretem a feleségem,ő is tudja ,nem akarom elveszíteni,de már nem nagyon bírom ezt a helyzetet. A feleségem okos nő, nem adta be válópert azóta sem .Kérem segíse n,hogyan tudnám visszaszerezni őt úgy hogy közben ne bántsam meg .
Válaszát előre is köszönöm! Z.

Udvozlom! A kérdésem az lenne,hogy miért utasít el az unokám /3 éves/ amióta ovis lett? /most szeptembertol/ . Azelott /addig/ rajongott értem….sot…..én voltam a kedvence. Nem értem,aggódom…Szeretnék ezen változtatni. Nem is mehetek érte,mert nem akar velem jonni. Eddig mindenhova csak velem akart menni. Elszomorít. Nem eroltetem, nem is hibáztatom,egyszeruen nem is tudok mit kezdenni ezzel a helyzettel. Mintha engem hibáztatna azért,hogy oviba hordják…. Elore is koszonom a választ,tanácsot.

Lehet -e a lelki társam,barátom,akivel a párom.hu-n ismerkedtünk meg rendkívül értelmes létére olyan,hogy közel 5 hónapos -szülőknél lakom-együttlét hatására,majd 2 hónapos nem jöhet ide többet,címszóra+2x 2 napos kettesben létre a belvárosi lakásomban-nem akarja a negatív dolgait eldobni magától az együttélésünkhöz(evés közben társalogna,eldobálja minden cuccát,azt csinálja,amit nem megterhelő,de általában én dolgozom helyette,nem méri fel,hogy gyengén mozgok,bottal tudok csak járni még műtét után)hanem megtartja,mert ő ilyen és jobb,hogy ez most derül ki,nem az együttélés során?

Üdvözlöm! Párommal lassan 6 éve vagyunk együtt. Veszekedéseink abból adódnak, hogy ő sűrűn, egy héten szinte minden nap megy a szüleihez (úgy érzem nem tud elszakadni tőlük), valamint az alkohol. Nem mindig iszik sokat, de van amikor egy sör is megárt neki. Ilyenkor, ha szóvá teszem hogy megint ivott és nincs kedvem az alkoholos leheletéhez, megőrül. Szid, becsmérel, hogy én senkinek sem kellenék, az én munkám nem ér semmit, csak az övé. (én diplomás vagyok ő nem)Volt hogy tört, zúzott. Ilyenkor össze vissza káromkodik.Legutoljára meg is lökött, majd mikor mondtam neki hogy ezt a szüleinek elmesélem, a szemembe röhögött cinikusan, hogy úgyis letagadja. Majd ki akart rángatni az erkélyre, hogy ott beszéljük meg a dolgokat. Azt is megkaptam már nem egyszer, hogy takarodjunk a lakásból. És még sorolhatnám hosszasan hogy miket mond. Most betelt a pohár és eljöttem a pár hónapos babánkkal a szüleimhez. Mondtam neki hogy ennek a kapcsolatnak vége. Jól tettem? Nem lehet hogy én reagálom túl a dolgot? Mert még szeretem, de már nem bírom elviselni ahogy viselkedik. Ahogy utána olvastam, lelkileg terrorizál, és nem gondolom hogy ezt érdemelném. Köszönöm válaszát!

Tisztelt Szakértő!

Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy óriási indulatot, dühöt, haragot érzek bizonyos szituációkban, amikor is hatalmas erővel robbanak ki belőlem ezek a feszítő érzések. Veszélyesnek találom magamat magamra nézve és félek, hogy másokra is.

A családi feszültségek hozzák felszínre ezekt az érzéseket, kitöréseket.
A férjemmel 3 hónapja születt kisbabánk. Azóta sajnos az anyósommal, akivel egyébként mindig szuper kapcsolatom volt-legalábbis azt hittem-, ill. a sógornőmmel -vele többnyire nem találtuk meg a közös hangot- is több konfliktusunk van (a férmjemnek is).

A sógornőm gyakran éreztette, mondta nyíltan és a hátam mögött is a férjemnek, hogy mióta velem van a párom, azóta negatívan megváltozott. Tkp. rivalizálást érzékel a férjem felőle. Anyósommal pedig a kisbabánk hat hetes korában volt egy nagyobb vitánk, ugyanis felszínre jött belőle, hogy nincs velem megelégedve és szerinte én a férjem beleegyezése nélkül döntök kérdésekben (pl. ki legyen a keresztszülő: a sógornőm vagy az én nővérem). Ő nyilvánvalóan a lányát pártolja mindenben, ill. bennem a bántalmazó volt férjét látja, aki mellett szenved a fia, a férjemet pedig magával azonosítja, mintegy párhuzamot vonva az ő egykori kapcsolatuk és a mi kettőnk kapcsolata között.
Továbbá többször is semmibe vették a kéréseinket, melyek a gyermekünket illeti.

Szóval nagyon frusztráló a helyzet: a férjemnek mégis az anyja, nővére (utóbbival évek óta nincs jó kapcsolata), de ott vagyok én és a mi, újonnan kialakuló hármasunk. Természetesen a mi kis családunkat helyezi előtérbe és konfrontálódik a családtagjaival, de mégis, amikor megpróbálnak azok újra a bizalmába férkőzni, normálian közeledni felé, akkor az utóbbi időben már szorongást érzek és dühkitöréseim vannak. Régen nem voltam ilyen, úgy érzem, hogy mivel nem lehet sajnos velük a kapcsolatot megszakítani, egy állandó nyomás van rajtam. Ill. nyilvánvalóan a babából is szeretnék többé-kevésbé kivenni a részüket, amit eddig sem tiltottam, de az utóbbi hetekben annyira kikészültem emiatt a családi perpatvar miatt, hogy a férjemnek már mondtam, hogy minimalizálni szeretném velük a kapcsolatot.

Ami nagyon fáj, hogy úgy érzem, ők a férjemet és a gyermekünket kérik a családunkból, de rám nem tartanak igényt. Mint szükséges rossz funkcionálok. Anyósom nem ilyen radikális, beszéltem vele a minap is telefonon, de tudom, hogy ez csak színjáték a fia miatt.
És ez nagyon elszomorít.
Úgy érzem, nem fogadnak el, mert nem olyan vagyok, mint amit ők szeretnének.
A férjem mellettem/mellettünk áll ki, persze hozok én is kompromisszumokat, de jelenleg úgy érzem, hogy veszélyeztetve van a kis családunk.
Nem tudom, hogy kezdek-e paranoiássá válni vagy féltékeny lenni (ami abszurd azért), vagy tényleg túlságosan érzékeny vagyok? Teljesen tanácstalan vagyok és nagyon szorongok.

Köszönöm a válaszukat, objektív véleményüket!

A.

Egy problémával fordulnék Önhöz. Egy ideje folyamatosan idegeskedem a tanulmányaimmal kapcsolatban, és szinte folyamatosan az a gondolat jár a fejemben hogy nem tud sikerülni egy-két tárgy lerakása, mégpedig azért mert másodjára vettem fel öket, és nem szeretnék ismét bukni, illetve hogy leesek állami támogatásról. Félek hogy lehet képtelen leszek teljesiteni. A folytonos izgulás, idegeskedés néha ok nélkül is jön mikor nincs semmi ZH vagy számon kérés vagy egyéb hasonló dolog, csak az a tudat hogy mi lesz a szemeszter végén idegeskedésbe torkollik. Sajnos már nem tudok mit tenni ez ellen, beszéltem baratokkal, ismerősökkel, ök azt tanácsolták hadjak fel ezzel, viszont elég nehéz nem erre gondolni, mert mégis számit ha nem sikerülne, igy képtelen voltam orvoshoz fordulni. Ez a probléma szerintem kihat rám. Szerintem már szorongásos beteg lettem, amiben persze nem vagyok biztos, csak feltételezem. Mivel idegeskedéskor ugy érzem a szivem majd kiugrik miközben a pulzus és a vérnyomás rendben van (megjegyzem, ellenőrzésen TSH, EKG voltam illetve vérvételen pár hónapja és minden rendben van), ezért gondolom hogy ez pszichés ok miatt alakul ki. Igy tanácsot szeretnék kérni hogy vajon mit tudok tenni ez ellen? Hogyan probáljak másképp állni ehhez?

Üdvözlöm.
Segítséget szeretnék kérni abban hogy az édesanyám egyre több alkoholt fogyaszt (nem részegségig, de ahhoz képest hogy sose ivott most van hogy napi kb 1l bort megiszik). Az egész úgy kezdődött szerintem hogy a munkám miatt el kellett otthonról jönnöm. Albérletben lakom, de minden pihenőidőben hazamegyek. Főz, mos rám tehát mindent megcsinál. Valahogy úgy érzem mintha miattam inna, mármint amióta eljöttem otthonról. Az nem zavart mikor elkezdett inni, mert maximum napi 1-2 dl bort fogyaszthatott(az orvosok szerint egészséges ). Azóta sajnos a viselkedése is néha viselhetetlen. Van egy nővérem, ő helyben lakik tehát többször meglátogatja. Volt egy bátyám aki sajnos öngyilkos lett 10 évvel ezelőtt. Sok probléma volt családon belül. A szüleim elváltak 15 éve, akkor elköltöztem anyukámmal külön lakásba, azóta együtt élünk. Lassan 3 éve dolgozok messze az otthonomtól, azóta nagyon sokat változott rossz irányba. Mit tudok tenni hogy segítsek neki.
Köszönettel György

Tisztelt Doktornő!

Segítséget szeretnék kérni bizonyos dolgok értelmezésében, hogy segítsen valaki rálátni dolgokra úgy, hogy jobban vagy tisztában lássak és fellélegezhessek.

Az elmúlt 3 év elképesztő megpróbáltatások elé helyezett és már nem bírom ezt a fájdalmat, de mégis csinálom és harcolok. Nem adom fel, de segítsége kell. Megpróbálom összefoglalni az egészet. Kisvárosból származom, rossz kapcsolat a szülőkkel és sok sok gyermekkori sérelem (nem kicsik, de most nem részletezném) amik történtek velem. Ezeket csak azér temlítem mert fontos szerepe van az életemben. Sokat tanultam és elhatároztam hogy viszem valamire és elköltözöm a szülőktől minél korábban. Azóta 4 nyelvet beszélek, főiskola és egyetemi végzettségem van és 31 éves vagyok. 15 évesen elköltöztem otthonról, azóta nem voltam szingli, mindig hoszabb kapcsolatom volt. Először egy 3 éves, majd egy 1,5 éves, majd egy egyéves. Ezt követően megint egy 3 éves és utána jött egy 8 éves, eljegyzéssel – majdnem esküvővel…….
Fontos tudni hogy egy igazi harcosnak tartom magam, erős személyiségnek tartanak, céltudatosnak , kitartónak – és nem mellesleg csinos, vékony tanult és jól szituált lány vagyok. Saját autómat, lakásomat minden javamat egyedül CSAK saját erővel vettem meg, 0 szülői segítség, sok évnyi akár napi 12-14 óra kemény munka …. Mostanra már a sok munkának köszönhetően egy cégben job pozíciót töltök be, de megmásztam a ranglétrát miatta. Azt mondják TÖKÉLETES nő vagyok, mert veszélyes vagyok, kicsit bolond és szép és sikeres, meg kedves és okos…. Na igen – ezek a külsőségek, és sokan csodálnak. De mindez csak látszat, mert a sok sok megpróbáltatás és fájdalom amit mindig elrejtek belüről széttép, széthasít és megőrjít. Mivel tisztában vagyok azzal hogy épp az ilyen “sikeres” emberek szoktak nagyot zuhanni, még időben fordulok valakihez segítségért.

A gyerekkori bántalmakat azért említettem, mert ezek miatt sosem volt szülői támogatásom. Pedig nagyon érzékeny személyiség vagyok, aki hihetetlenül szeretetéhes. Mindig kell hogy VALAKI szeressen. Nem kell hogy több ember, mindössze 1 személy kell és akkor meghódítom a világot, csak legyen nekem 1 valakim akihez odabújhatok, aki szeret és érezhetem hogy nem vagyok egyedül.
Persze nagyon barátságos, kommunikatív személy vagyok, sok sokbaráttal, de igazából ők csak “haverok” úgy igazán belső dolgokat nem mondok el nekik, mert egyrészt nem tudok megnyílni, másrészt mert nem érzem ennek szükségességét….. 1 jó barátnőm van, és 1 párom. Ez mindigis így volt.

Nagyon becsületes voltam minden kapcsolatomban, és nem csaltam a párjaimat, az utolsó kapcsolatom mégis érdekesen alakult. Az utolsó évek nem voltak már jók, nem működött, nem voltam boldog és hiába próbáltam beszélni róla a párommal, valahogy ő mindig azt mondta hogy Ő nem érez ilyet, ő boldog…. Én boldogtalan voltam…. De szerelmes…..mindig – 8 éven keresztül szerettem, de aki nem álmodozik (és engem megtanított az élet nem álmodozni) az tudja, hogy a szerelem nem minden…. Ezért erőltettem a beszélgetéseket, hogy oldjuk meg az egészet és kiderült hogy ő már nem érez olyan heves érzelmeket irántam – és bizonyára ezt éreztem én belőle. DE kitartott mellettem, csak már nem volt az igazi…. Meg is kérte a kezem (nem én erőltettem, magától) de nekem ennél több kellett…. Nekem kellett a láng az ő részéről is, amit én még éreztem….. majd munkát váltottam és megismerkedtem valakivel, aki csodállt (és azóta is ezt teszi) és megbecsült, miközben a párom otthon nem igazán értékelte az amit elértem. Direkt sokat törekedtem arra hogy igazi nő maradjak sok munka mellett – tehát hogy csinos, ápolt legyek, szép ruhákkal – vonzó maradjak. De a volt párom meg azt mondta hogy neki nem fontos hogy hogy nézek ki,…
Az elején más volt ez, mert még egyetemen ismerkedtünk meg, egyikünk sem tudta megengedni a szép ruhákat, majd később ő ebben nem fejlődött – mást tartott fontosnak. Itt hozzáteszem hogy soha nem vett nekem sem ruhát sem semmit, mindent magamnak vettem – és én mindig találgattam hogy milyen vállalkozást, befektetést tudnánk indítani, de ő ezt sem akarta. Ő nyugodt életet szeretett volna, gyerekek…stb – de én még nem. Én többet akartam elérni – tovább menni. És itt láttam egy nagy törést…. Láttam azt hogy nála már kimúlóban van a láng, és hogy a jövővel kapcsolatos elképzeléseink másak. Egy helyen kezdtük – de más felé tartunk. És akkor több időt kezdtem el tölteni a másik úrral. Nem csaltam a páromat – nem volt köztünk fizikai dolog, csa kórákat beszélgettünk. Ő vállalkozó szellemű, nyitott és maximalista mint én. Kielégítette azokat a vágyakat amiket otthon nem elégítettek ki – azt a céltudatosságot, és lángot…. Kezdtem szerelmes lenni – de (és tudom hogy ez hülyén hangzik) nem múlt el a szerelem a párom iránt. Majd volt egy időszak amikor mindkettőt szerettem…… Őszintén….
És akkor döntenem kellett….. A páromat akivel már az esküvőt terveztük, és lassan a 8-ik évünkhöz közelítettünk már ismertem és tudtam hogy ha vele maradok, akkor el kell vetnem az újító gondolatokat, semmilyen vállalkozásban nem fog támogatni (ő ezt nyiltan elmondta nekem) mert ő azt akarta hogy családra költsem a pénzem és ne vállalkozásra….. Nem sportolt, állandóan tévézett. Én meg aktívan sportolok, és inkább utagatnék…Tudtam hogy más emberek lettünk, mégis szerettem őt. Szerettem a személyét, annak ellenére hogy mások voltak az elképzeléseink. És azt is tudtam hogy mivel ő az a Belenyugodós típus, ő sosem cselekedne – elvenne feleségül és úgy jó lenne neki minden. DE én csapdában lennék….örökre (mivelhogy kitartó vagyok midenben – biztosan kitartottam volna férjem mellett) Nagyon nehéz időszak volt, rengeteget fogytam, alig ettem…. Egy élő halott voltam….

Ezért döntést hoztam – elköltöztem és elmondtam neki hogy van valaki, akivel el tudnám képzelni a jövőmet. Ő akkor bevallotta hogy neki is van valakije…. Én mondtam neki hogy én harcolnék értünk, a 8 évért és megtennég mindent De hogy neki is ezt kell tennie, mert a kapcsolatok harcból és kompromisszumból állnak. Ő azt mondta hogy nem akar harcolni, neki az egyszerűbb megoldás a könyebb – az új lányt választja inkább és hogy énis így tegyek….. Hát szétmentünk….

Tudom jól hogy egy ilyen szakítás után időt kell hagynunk egymásnak a Gyászra, de közben ott volt az új férfi, aki nagyon szeretett, miattam otthagyta a barátnőjét (szintén 7 éve voltak együtt) és VELEm akart lenni. Nem kérhettem tőle hát hogy “várj rám még 1 évet, amíg én a volt kapcsolatomat gyászolom” te addig csinálj amit gondolsz……. Mert hihetetlenül egyedül éreztem magam, nem volt senkim és vágytam valakire….. Tudtam hogy elveszíthetem őt is ha azt kérem várjon….. és nem akartam kockáztatni.

Elég gyorsan zajlottak az események, vettünk együtt egy lakást, összeköltöztünk. Az első pár hétben sokat sírtam, de ezt megértette, tudta hogy fáj nekem, majd túllettem ezeken és jó néhány igazán boldog hónap következett. De aztán kezdtem érezni a hiányt….. Szeretem a mostani páromat és a jövővel kapcsolatos elképzeléseink, céljaink egyeznek. Jókat tudunk beszélgetni és szeretem, fontos nekem. De még mindig szeretem az exemet…. Érzem…hiányzik és fáj hogy nem volt hajlandó harcolni értem/értünk. Hogy nem értékelte mindazt amit együtt átéltünk. Tudom jól hogy ha ilyen volt a hozzáállása, akkor nem illünk egyszerűen össze. Nem illenek a személyiségeink, és ez hosszútávon úgysem működne….mégis szerettem őt, szerelmet éreztem, és érzek….

Mostani párom csodálatos, és valóban olyan akivel le lehetne élni az életemet. DE nem adok meg neki magamból mindent, mert a lelkem egy része állandóan fájdalomban él, fájlalja azt hogy nem tudtam megmenteni az előző kapcsolatomat. Keresem azokat a dolgokat amiket elrontottam – de feleslegesen. Úgysem hozhatom vissza – ezért feleslegesen sírom ezt vissza.Ő volt a NAGY szerelmem, és valószínűleg az is marad, de nem változtathatom meg a gondolkodását és a jövőképet. De nem tudom hogyan legyek túl rajta…. Már 10 hónapja vagyunk együtt az ÚJ párommal és igazán imádnivaló, de mindig amikor egyedül vagyok – fáj a szíven. És érzem hogy a páromat sem teszem 100%-osan boldoggá, hogy ő is érzi hogy valami nem stimmel. Nem tudom hogyan tegyem túl magam ezen az egészen….. El kell valahogy engednem a volt páromat, de nem tudom hogyan…hiányzik és sokat gondolok rá még akkoris ha nem akarok. Még akkoris ha a barátaim is azt mondták – nem illettünk össze……

Sokan azt javasolnák hogy hiba volt egy kapcsolatba “menekülni” egyből a szakitas után. Igen, de ebben az esetben nem menekültem egy ÚJ kapcsolatba, szimplán folytattam egy olyat, ami már elkezdődött.

Állandóan gyötrődöm, nem tudok aludni és mivel elég sok erőfeszítést igényel a munkám is – minden nap kifacsarva jövök haza munkából… semmire sincsen energiám sem kedvem. Max csak borozni egyet – és attól legalább job a kedvem…. Érzem belül hogy tönkretesz ez – és össze fogok omlani és nem tudom mit tegyek. Nem tudom HOGYAN felejtsem el az exemet hogy ne rá gondoljak és koncentráljak…. Hanem az új alakuló kapcsolatomra…..
Egy szakadék felé tartok és a lejtő amint haladok egyre meredekebb…..

Nagyon zárkózott vagyok és kevés szabadidővel rendelkezem, sok céges útra járok – ezért személyesen nem tudok felkeresni egy szakembert, és nem is bírok erről szóban beszélni….. ezért kérem szíves türelmüket és válaszukat előre is köszönöm

Jó napot kedves doktor nő!
A tanácsára lenne szükségem mert nem bírom tovább.
Megpróbálom röviden
leírni,hogy mi a probléma. A párkapcsolatomról lenne szó.
Lassan 1 éve
már,hogy együtt vagyunk a párommal és azt kell,hogy mondjam
egyáltalán
nem vagyok boldog mellette. Vannak problémák nem is kevés. Azt
tudni
kell,hogy itt lakunk a szüleinél vagyis én költöztem
hozzájuk ami nagy
hiba volt. Annyiba jó ez az egész,hogy mi nekünk van egy felső
szint
ahol külön vagyunk a szülők meg lent vannak szóval nagyon
ritkán
jönnek fel hozzánk. De viszont nekem ez így akkor sem jó mert
nem
akarok örökké a szüleivel élni azt szeretném ha csak mi
ketten lennénk
vagyis elmennénk külön lakni. De a párommal sajnos ezt
lehetetlen
megvalósítani. Mert ő nagyon ragaszkodik a szüleihez és
szerintem soha
nem is fogja őket itt hagyni ebben biztos vagyok. Amióta itt
lakom
nálunk észrevettem ezt az én se vagyok vak meg hülye. Nekem az
jött
le,hogy a párom még nagyon
gyerekes nem tud leválni a szüleiről nem tudna külön élni.
Ő persze
mindent tagad azt mondja,hogy már nem gyerek és komolyan is
gondolkodik. Pedig ez egyáltalán nem igaz. Egyrészt komoly a
gondolkodása de csak bizonyos dolgokba. Pl a munka terén mert
nagyon
dolgos bármit megcsinál és itthon is mindig segít főleg az
apjának.
Ezzel még nem is lenne baj mert így természetes ha segítjük a
szüleinket. De viszont ahogy a párom csinálja az szerintem
gyerekes.
Annyira látszik rajta,hogy még gyerekként kezelik a szülei.
Pedig ő az
idősebbik fiú mert rajta kívül még van egy öccse is neki aki
3 évvel
fiatalabb. És ő sokkal komolyabb srác mint a párom. Egyrészt
azért is
mert tanultabb okosabb. Meg ami a legfontosabb ő már
egyáltalán nem
gyerekes. Sőt nemsokára elmegy innen albérletbe lakni. És ő
teszi jól
neki van esze. A páromnak viszont eszébe sincs elmenni innen.
Nem
látom rajta azt az elszántságot hogy igenis el akar menni
külön életet kezdeni a párjával. Ezt hiányolom benne nagyon.
Mindig
azt mondja nekem amikor felhozom ezt a témát,hogy ahhoz két
fizetés
kell,hogy külön tudjunk menni az övé nem elég. Nekem is egy
jól fizető
állást kéne keresnem és utána lehetne tervezni. De szerintem
ha lenne
is nekem egy jó állásom ő akkor sem hagyná itt a szüleit
ebben biztos
vagyok. Az édesapjával is beszélgettem erről a témáról és
ő ellene van
annak,hogy a fia elmenjen. Azt mondta,hogy minek menne külön
lakni
amikor itt van a lakása ott a felső szint ami kizárólag csak a
miénk.
Egyáltalán nem akarja elengedni a fiát szerintem ha rajta
múlna le is
beszélné róla,hogy elmenjen. Az anyja viszont másképp
vélekedik erről
a dologról ő azt mondta,hogy nem tartja vissza egyik gyerekét
se ha
menni akarnak akkor menjenek nyugodtan ez az élet rendje. De
szerintem
ő is azért mondta ezt mert ismeri a fiát nagyon jól tudja,hogy
>> úgyse
>>> menne el innen soha. Az sem
>>> tetszik amúgy,hogy a páromat úgy szólítják felnőtt létére
>> mint egy
>>> iskolás pisis kisgyereket. A keresztneve amúgy Csabi és
>> mindenki úgy
>>> szólítja,hogy Csabika a szülei a haverok ismerősök mindenki.
>> És engem
>>> ez baromira zavar szerintem már nem kisgyerek,hogy így
>> szólítsák. De
>>> azt mondták ők így szokták meg mivel az első gyerek ő volt.
>> Meg is
>>> látszik amúgy mert ő a kedvenc és nem az öccse. Ez tudom nem
>> nagy
>>> probléma ennél sokkal fontosabb dolgok is vannak. A másik dolog
>> ami
>>> nem tetszik az,hogy nagyon ritkán megyünk el szórakozni. A
>> párom
>>> dolgozik egész héten reggeltől valamikor estig ez változó.
>> Sőt volt
>>> olyan is nyáron amikor hétvégén is mennie kellett szombaton is
>> meg
>>> vasárnap is. Na akkor voltam én teljesen magam alatt nagyon
>> rosszul
>>> esett,hogy mindig csak dolgozik és velem alig foglalkozik. Ebből
>> is
>>> sok vita volt már mert nekem nem tetszett,hogy ő mindig
>> dolgozik.
>>> Mindig azt szokta mondani,hogy dolgozni muszáj mert csak
>>> abból lehet megélni ha itthon ül az ember akkor nem lesz
>> belőle semmi
>>> a csekkek meg folyamatosan jönnek. Én ezt nagyon jól tudom,hogy
>>> dolgozni kell de szerintem akkor sem csak a munkából áll az
>> élet.
>>> Hanem az embernek néha kell egy kis kikapcsolódás szórakozás.
>> De a
>>> párom nem igazán igényli ezt neki így jó ahogy van. Mindig
>> csak itthon
>>> legyünk a ház körül. Egész nap dolgozik ő elvan ott szereti
>> is azt
>>> amit csinál a másikra meg nem gondol,hogy neki mi lenne a jó
>> mit
>>> szeretne. Hányszor de hányszor beszéltem én már vele erről
>> de hiába
>>> volt. Mindig mondom neki,hogy mi a bajom mit szeretnék hogy lenne
>> a jó
>>> szerintem de egyáltalán nem változtat rajta,hogy nekem is jobb
>> legyen.
>>> És ebből van elegem,hogy mindig csak itthon kell legyünk soha
>> magától
>>> nem jutna eszébe,hogy elvigyen valahova. Havonta szoktunk elmenni
>>> édesanyámhoz oda érdekes módon elvisz de máshova nem igazán.
>> Mindig
>>> csak a kifogásokat keresi vagy azt,hogy sok a munka itthon
>>> is meg kell csinálni mindent vagy pedig a pénzre fogja a dolgot.
>> Most
>>> megbeszéltük azt,hogy októberbe elmegyünk valahova nagyon
>> remélem be
>>> is tartja a szavát. Mert ez így nem élet számomra mindig csak
>> itthon
>>> meg itthon. Nem vagyok én még 70 éves öregasszony,hogy itthon
>> üljek. A
>>> másik nagy gondom a pénz meg ahogy a párom viszonyul ehhez a
>> témához.
>>> Én már az ismerkedésünk elején észrevettem,hogy a párom
>> fukar vagyis
>>> sóher. A majdnem 1 éve alatt amióta együtt vagyunk az
>> édesanyjától
>>> sokkal több mindent kaptam mint tőle. Mert a párom nagyon
>> sajnálja a
>>> pénzét vagyis nem akar költeni rám. Ő meg is mondta a
>> szemembe,hogy
>>> addig amíg nem vagyunk házasok addig a pénzügyek külön
>> vannak és nem
>>> fogja feleslegesen szórni a pénzét a barátnőjére. Ő csak
>> akkor szokta
>>> meglepni a barátnőjét ha van valamilyen alkalom mint pl
>> szülinap,
>>> nőnap, karácsony, húsvét stb amúgy meg nem szokott venni
>> semmit. Nekem
>>> ez a dolog sem tetszik mert
>>> szerintem nem mindegyik pasi ilyen. Én bevallom az igazat
>> magának
>>> szeretem ha a páromtól kapok valamit annak mindig örül az
>> ember. Az
>>> más hogy ha magamnak veszem meg. Mivel nekem a ruha a legnagyobb
>>> mániám ő meg pont az a típus aki nem költ ruhára. Meg is
>> mondta,hogy
>>> ha a barátnője akar valamit venni magának akkor ő is dolgozzon
>> meg
>>> érte és a saját pénzéből vegye meg amit szeretne. Szerintem
>> ez is egy
>>> tahóság tőle. Ilyet kijelenteni nem szép dolog. Nagyon félti
>> a pénzét
>>> a párom ezt észrevettem már. Egy dolog van amire költ azt
>> pedig az
>>> autója meg a hangtechnika. Mindig mikor mondom neki ezt a dolgot
>> ő
>>> csak annyit válaszol rá,hogy az autó az fontos mivel azzal jár
>>> dolgozni. Őt csak ezek a dolgok amik igazán érdeklik a munkája
>> a
>>> kocsija meg a családja és csak utána jövök én. És ezekből
>> a dolgokból
>>> amiket most leírtam ezekből vannak a viták mert egyszerűen nem
>> ért meg
>>> engem. Mindig azt hiszi,hogy csak neki van igaza és én
>>> vagyok a rossz. Egyáltalán nem tesz azért,hogy nekem jobb
>> legyen. Neki
>>> is vannak gondjai velem állítása szerint én vagyok a rossz én
>>> viselkedek rosszul. Mert sokszor agresszívvá válok és akkor
>> csúnyán is
>>> beszélek vele. Nekem mindig is voltak lelki gondjaim főleg
>>> szeretethiányom. És az a baj,hogy senki nem ért meg még a
>> párom se.
>>> Pedig semmi gond nem lenne velem ha úgy csinálná a
>> dolgokat,hogy nekem
>>> is jó legyen. Az a baj velem,hogy nagyon stresszes vagyok ideges
>>> feszült szorongó típus és ez az ami nem tetszik a páromnak.
>> mindig azt
>>> mondja,hogy sokat idegeskedek legyek nyugodt és akkor minden
>> sokkal
>>> jobb lesz. Állítása szerint mindenen hamar felhúzom magam és
>> ezen kéne
>>> változtatnom. Hogyne húznám fel magam amikor nem azt kapom amit
>>> megérdemelnék. Nem úgy bánik velem ahogy egy nővel kell. El
>> sem hiszi
>>> doktor úr én mennyit idegeskedek minden áldott nap. Sokszor
>> tényleg
>>> feleslegesen húzom fel magam. Ahogy ő mondaná még a bolhából
>> is
>>> elefántot csinálok. Az a baj,hogy ő más mint én az
>> ellentétem
>>> mindenben. Én nagyon stresszes ideges ember vagyok ő meg
>> végtelenül
>>> nyugodt semmin nem húzza fel magát. És ez az ami zavar
>> benne,hogy
>>> nyugodt mindig ez húz fel engem sokszor. Ez a végtelen
>> nyugodtság. És
>>> nem tudom magam türtőztetni ha valami olyat csinál ami nekem
>> nem
>>> teszik azonnal belekötök és felhúzom magam. Utána a szívem
>> is hevesen
>>> kezd verni remeg a gyomrom is borzasztó érzés. Az a nagy
>>> szerencsém,hogy ő nem az a fajta aki veszekedik inkább rám
>> hagyja
>>> megvárja,hogy lenyugodjak és utána szól csak hozzám. Nem
>> szeret
>>> veszekedni és ez a jó benne. Nem tudom mit tegyek az a baj,hogy
>>> szeretem őt és nem tudom elhagyni. Egyszerűen nem megy. Ismerem
>> magam
>>> ha egyszer véget is ér ez a kapcsolat én biztos,hogy bele fogok
>>> betegedni. Az a baj,hogy társfüggő vagyok ha nincs párom akkor
>>> teljesen magam alatt vagyok és depresszióba esek. Mindig
>> kell,hogy
>>> legyen mellettem valaki.
>>> Amikor véget ér egy kapcsolatom utána azonnal keresek valaki
>> mást
>>> pedig ez az amit nem kéne. De nem tudok megváltozni kell,hogy
>> legyen
>>> mellettem valaki. Nekem már volt 3 évvel ezelőtt volt egy
>> komoly
>>> kapcsolatom aminek szintén csalódás lett a vége. Ő volt az
>> első az
>>> életembe és sajnos az egészségem ment rá arra a kapcsolatra
>> mivel
>>> teljesen kikészültem a sok veszekedés miatt és kijött rajtam
>> a
>>> pánikbetegség. 1 évig szedtem gyógyszert azt hittem meghalok
>> olyan
>>> rosszul voltam minden nap. A pánikroham összes tünete ami csak
>> van
>>> mind kijött rajtam. Borzasztó volt amit átéltem akkoriban.
>> Utána
>>> szerencsére nagy nehezen kigyógyultam ebből. Amikor a mostani
>> páromat
>>> megismertem még az elején voltak rosszulléteim aztán ahogy ide
>>> költöztem egyre jobban lettem elkezdtem hízni és a rohamok is
>> lassan
>>> megszűntek. Ez a kapcsolat nagyon jó hatással volt rám. Amikor
>>> eljöttem otthonról 42 kg voltam a sok stressz meg idegeskedés
>> miatt
>>> fogytam le.
>>> De aztán szépen lassan elkezdtem hízni és most már 53 kg
>> vagyok és ez
>>> ami jól áll nekem. Nem akarom,hogy a sok stressz meg
>> idegeskedés
>>> megint kihozza belőlem a pánikrohamokat. Hogy tudnám magam
>>> visszafogni? Hogy tudnám elérni azt,hogy nyugodt tudjak maradni?
>>> Érzem,hogy teljesen tönkre fogok menni 🙁 Nem akarok
>> megbolondulni.
>>> Kérem adjon nekem tanácsot doktor úr mert így nem lehet
>> létezni,hogy
>>> az ember minden nap stresszes meg ideges. Ne haragudjon,hogy egy
>>> kicsit hosszúra sikeredett a levelem de muszáj volt valakinek
>>> leírnom,hogy mi a bajom.
>>>

Tisztelt Cim!
AZ utóbbi egy hónapban hormonális fogamzásgátlót kezdtem szedni, aminek az összes mellékhatása kijött (kivéve a trombózist) Ez főleg szédülés, ájulásérzés, látászavarban nyilvánult meg. Egyik nap egy plázában lettem rosszul, majdnem elájultam. Ez olyan félelmet tett belém, hogy már egy bevásárlásnál is azon gondolkodtam mikor leszek rosszul. Elolvastam sok könyvet a pánikzavarral kapcsolatban. Egy hétig újra a régi voltam. Majd ezen felbuzdulva, elkezdtem kiírni és elemezni hogy gyerekkoromban milyen sérelmek, fájdalom ért ami blokkot tehetett belém. Szépen összeszedtem hogy sokszor érzem magam kevesebbnek mint a többiek és ez milyen hatásokra is alakulhatott ki. Alkoholista, agressziv apa és szorongó anya mellett jutott bőven. Viszont elég erős személyiségnek tartom magam, sosem volt pszichés problémám. Tehát kiírtam magamból, kielemeztem, rá egy órára fejfájás tört rá, majd ezután rosszullét. Lezsibbadt a szám, a kezem, remegett a lábam, szédültem, hányingerem volt. Mondogattam, hogy ez csak pánik, lélegeztem lassan, nyugtattam magam, de csak rosszabb lett. Egy óra elteltével lementem az üzemorvoshoz, ahol már nagyon magas pulzust és vérnyomást mértek. Már a sürgősségire akartak vinni, amikor kb 1 óra szenvedés után kaptam egy Rivotrilt. Ez eltompított, haza hoztak. A kérdésem az lenne, hogy lehetséges az, hogy ez az indokolatlan rosszullét, roham, attól volt, hogy a gyerekkori sérelmeim felidéztem és megkíséreltem elengedni, feldolgozni azokat? Tudom hol a “hiba”, tudom mitől alakultak ki a pánik reakciók, önmagam tünetmentessé tudnám tenni az ön véleménye szerint? Nyugtatókon nem szeretnék élni, csak a régi, erős, határozott énem szeretném visszakapni.

Köszönöm válaszát

Kedves Lili! Már felkerestem önt, az inkontommal kapcsolatban, hogy a pszichológusomnak elmerjem e mondani. Nos, el fogom idővel csak más témánál vagyunk. Viszont.. a pszichológusom férfi olyan 30-40 év között van, és azt érzem hogy teljesen megért, és kitalálja a gondolataimat, és nagyon várom a vele való találkozást, talán túlságosan is, sokat mosolygok vele, és úgy érzem túlságosan is kötődöm hozzá , ő egyébként tbs, és nyáron nincsen, néha rendesen fájt a hiánya, nem tudom hogy érdemes e elmondanom e neki, tudom hogy nem tudná viszonozni és hogy sok a korkülönbség, nekem párom is van, sokszor kérdezte már hogy magamnak vagy neki szeretnék e megfelelni, nem tudom ebből mennyire jön le neki hogy jobban kötődöm hozzá . Meg hogy mit is reagálna ha elmondanám. Olvastam hogy ezt fel szokták használni a pszichoterápiában, de én ezt túl kínosnak érzem vagy hogy kiröhögne. Mit csináljak?

Tisztelt Szakértő!
Lehet, hogy egy elsőre bagatell kérdéssel fordulok Önhöz, de komoly fejtörést okoz ez számunkra a feleségemmel.
Van egy pár hónapos lányunk és természetesen küldünk heti rendszerességgel képeket a családnak. (Külföldön élünk, távol tőlük).
Mi, bár harmincasak vagyunk, nem vagyunk fent a közösségi médián, mint a Facebook. Ellenben nővéremmel és anyámmal, anyósommal. Mi kifejeztük, hogy mivel mi sem vagyunk fent a közösségi hálón, nem szeretnénk, hogy a gyerekünk is szerepeljen rajta. A nagymamák feltettek pár képet a mi engedélyünkkel.
Azonban a héten az édesanyám is kérdezés nélkül felrakott képeket, valamint most a nővérem is sérelmezi, hogy miért nem tehet fel róla képeket. Már-már agresszíven.
Anyámmal meg lehetett ezt beszélni, ő nem okoz gondot, de a feleségemnek rosszul esett, hogy átlépve rajtunk, ő eldöntötte, hogy posztol fotókat. Nem tetszik nekünk, hogy felülbírálják a kérésünket.
A helyzetet bonyolítja, hogy nővérem (neki még nincs gyereke) és feleségem nincsenek jóban.
A további feszültségeket ezért elkerülvén kérdezem, hogy Ön szerint ez valóban ennyire irreális kérés a családom felé, hogy ne rakjanak ki képeket a lányunkról (vagy max. a mamák adott limittel)? A bujtatott agresszivitást hogyan tudnánk leszerelni?
Köszönöm válaszát!
Péter

Tisztelt Szakértő!

Tavaly május óta külön élünk kisfiammal (5 éves) volt férjemtől.
2 hetente látogatja gyermekünket.
Kisfiam nem akar vele menni láthatáskor. Hangosan sír és kiabál hogy maradni szeretne. Ha kérdezem miért nem akar menni csak azt hajtja hogy nem akar menni. Ha arról kérdezem hogy telik az apukánál töltött idő elzárkózik és nem beszél róla. Volt férjem szerint jól érzi magát nála. Kisfiam egyáltalán nem beszél és nem is akar beszélni róla.
Én azt gondolom hogy ennek biztosan van valami oka. Teljesen tanácstalan vagyok. Csak azt látom hogy sír, és cserben hagyom, hogy akarata ellenére kényszerítem hogy elmenjen.
Mit javasol? Pszichológushoz vigyem? Vagy hogyan könnyíthetném meg az elviteleket?